Felszólalás adatai

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim!

Több mint egyéves munkával elkészült a zárójelentés a lóról. Arról a bizonyos állatorvosi lóról, amely itt legelészett a közelünkben már jó néhány évtizede. Csúfos véget ért: kényszervágóhídon végezte. Pedig szép jószág volt fiatalabb korában - mondják egyesek.

Minden baja volt annak már régtől fogva, csak a sok hasonlóan rossz gebe közt nem vettük észre - mondták mások. A jól értesültek szerint nem is volt igazi paripa, hanem faló volt. Nem, nem, nem arra gondolok, hogy pénzfaló - persze az is -, hanem fából készült ló, amolyan trójai fajta. Még az antivilágban ennek segítségével juttattuk el harcosainkat az ellenséghez.

Volt olyan is, aki csupán hintalónak nézte: hintapalintázott, játszott rajta, míg meg nem unta. Bárhogy is legyen, egy időben a felszínes szemlélődő szerint fuvaroslóként működött. Nap mint nap munkára szegődött, hogy gazdájának eredeti-tőkefelhalmozzon, fuvarozzon, amiért normális esetben fizetség jár.

Csak hát a kocsisok! Mert hogy szavamat ne felejtsem, azok is voltak. Volt, aki már látott előtte lovat, mielőtt a szekérre került - sőt vezetett is -, volt azonban, aki csak szamarat. Sebaj, majd beletanul, mondta a gazda. Ült is aztán délcegen, akár gyeplő nélkül is a bakon, köszöngetett jobbra, köszöngetett balra, mintha ő vezetné a szekeret.

Telt-múlt az idő, és nem is lett volna semmi gond, ha legalább valamicske hasznot hajtott volna a vállalkozás. De hát még az abrakra valót sem kereste meg. Nem tudni, hogy a fuvardíj rendszeres elmaradása a kocsis humán erőforrásának elégtelensége miatt következett-e be, vagy alkalmazottunk néha - engedve a csábításnak -, némi fröccsért vagy másért eltekintett a tarifától. Összeomló piac ide, összeomló piac oda, e hiányosság - mármint a fizetség elmaradása - sosem szegte kedvét a derék fuvarosnak. Olyannyira, hogy újra meg újra a már jól kipróbált kuncsaftkörbe helyezte bizalmát. A zabostarisznya egyre üresebb lett, a ló meg fogyott, egyre jobban és jobban fogyott. (Szórványos derültség a kormánypárti padsorokban.) Hiába adták a szakmailag legkiválóbb átalánydíjas állatorvosok évről évre írásba, hogy egészséges, vagy legalábbis nem olyan beteg. Ezeket a jelentéseket lovunk nem olvasva, minden kórsággal küszködve egyre gebésedett. Fel is tűnt ez egy istállósfiúnak, szóvá is tette: főnök, néha már ez a szegény pára nekimegy a falnak; nem vakult ez meg? Nem vak ez, talán csak vakmerő - szólta tétován a klasszikusan népies válasz. Pedig ekkor talán még meg lehetett volna menteni. Ha ekkor gyógyítják, ápolják, még ma is élne szegény.

A gazda sem nagyon járt az istálló felé, inkább csak a kocsisra hagyatkozott, no meg a nagyra becsült lódoktorokra. Lovunk megroggyanva is eltartott még néhány kocsist és még több állatorvost. Ez utóbbiak időnként konzíliumot tartottak a ló felett, és a végjátékban - utolsó előtti ötletként - előálltak a lócsiszári megoldással: lecsutakoljuk, felvitaminozzuk, majd eladjuk. Már a lókórházig sem jutottak el, maradt a kényszervágóhíd. A gazda kifizette a mészárost egyszer, aztán mivel a lónak még holtában is nő a körme, még egyszer. Állítólag így szólt a gazdával az egyezség. Majd viselték a tetem megsemmisítésének költségeit, no meg a szégyent. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Eddig hát a történet szürrealisztikus tanmese műfajban. Célom e megközelítéssel nem holmi öncélú humorizálás volt, még kevésbé bagatellizálás. Sokkal inkább az, hogy a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével, a CW Bankkal kapcsolatos vizsgálat során élénk táruló bő eseménysorból a főbb történésekre koncentráljunk, az összegyűjtött hatalmas adathalmazból a legfőbb tényeket emeljük ki. Azt, hogy kilenc esztendővel ezelőtt a döntést hozó vezetői szintnek voltak ismeretei arról, hogy baj van.

Mára 80 milliárd veszteséget halmozott fel a pénzintézet. A köztes időszakban - 1992-től napjainkig - is volt tulajdonos, menedzsment, működött igazgatóság, felügyelőbizottság, dolgoztak a könyvvizsgáló cégek. Voltak e testületeknek felelős vezetői. A felelősséget, ha megosztottan is, de viselniük kell.

Kórképet vázolt fel a tényfeltáró albizottság, kórképet, amely egyben korkép is. A meghallgatásokon a freudi elszólások révén mintegy időutazásként visszarepültünk abba az időbe, mikor a Mátyás, Frigyes és más keresztnevek helyett és mellett az elvtárs volt általánosan használatos. Nos tény, abban az időben - a '80-as évek végén, a '90-es évek elején - nehezen találtak kereskedelmi banki gyakorlattal rendelkező szakembert. Tanulók voltunk mindannyian, még csak kóstolgattuk a piacgazdaságot - mondták. Nem lehet mai ismereteinkkel, tudásunkkal az akkori időre visszatekinteni és ítélkezni.

De ha ez így van, akkor talán egy kicsit mértéktartóbbnak kellett volna lenni, és e keleties ismeretszinthez kellett volna igazítani a javadalmazást. Miért van az, hogy e szektor akkor és azóta is különbnek tartva függetleníti magát a magyar gazdaságtól és a többi ágazattól? Úgy vélem, a kiemelkedő fizetség mellett nemzetközi mércét kellene alkalmazni a felelősségben és a felelősségre vonásban is.

Mindezzel együtt a CW Bank története kiváló szociológiai tanulmány is lehetne a piacgazdaságra áttérő Magyarországról; de használhatnánk tankönyv gyanánt is. A CW Bank mint állatorvosi ló, alkalmas bankárképző hallgatóinak oktatására. Esettanulmányokat lehetne készíteni, hogyan nem szabad működtetni egy pénzintézetet; milyen káoszt okoz a belső szabályozottság hiánya, a hitelengedélyezési, nyomonkövetési, kockázatkezelési eljárások szabályozatlansága, a felügyelőbizottság formális működése.

Mint a fenti jelentés is tartalmazza, az osztrák és magyar banktitokra vonatkozó szabályozás miatt az albizottság nem kapta meg az egyes konkrét hitelügyletekre és ügyfelekre vonatkozó információkat. Az anonimizált feljelentésekből és a sajtóban is ismertté vált részletekből azonban szappanoperába illő történetek tárultak fel előttünk: afrikai színesfémbányák, morongó indián törzs kaszinói, váratlan fordulatok, mesés jövedelmek, és mindez a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjával kapcsolatban több epizódnyi forgatókönyvre szolgálna alapul.

Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Munkáját a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottsága elvégezte. Jelentését, mely a parlament történetében szokatlanul, konszenzussal született, letette.

(10.30)

Vajon hasznos volt-e munkánk, feltártunk-e olyan momentumokat, melyek nélkülünk nem kerültek volna felszínre, elvégezte volna-e valaki más ezt a munkát helyettünk? Mi az eredménye, mi a haszna?

Nos, engem az elmúlt egy évben történt meghallgatások, az áttanulmányozott, tetemes mennyiségű jelentés, jegyzőkönyv és adathalmaz e szokatlan hangvételű felszólalásra ragadtatott. Mégis úgy vélem, hogy tanmese-, szociológiai tanulmány-, tankönyv-, forgatókönyvbéli feldolgozás helyett legnagyobb elégedettségünk akkor lenne, ha a CW Bank történetét mielőbb egy prózaibb műfajban: bírósági ítélethirdetés indoklásában hallhatnánk újra.

A jelentés és határozati javaslat elfogadását a Magyar Demokrata Fórum nevében támogatva, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)