A felszólalás szövege:

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Már majdnem elhittem a kormánypárti oldalnak, hogy az önkormányzatokat jól el fogják látni anyagilag, amikor legnagyobb meglepetésemre Révész Máriusz bemondja, hogy már 1200 település van önhibáján kívül hátrányos helyzetben. Ezen gondolkozzunk el egy kicsit! Ha még két évvel ezelőtt 300-zal kevesebb település volt önhibáján kívüli helyzetben, ráadásul a kormány azóta a költségvetési javaslatok során évről évre szigorítja a feltételeket, hogy melyik települések adhatnak be ilyen jellegű pályázatot, akkor elgondolhatjuk, hogy ebben a két évben is hogyan alakult az önkormányzatok helyzete. Úgyhogy feltétlenül bele kell ebbe gondolni a kormánypárti képviselőknek, nemcsak akkor, amikor az adóerő-képességről, a területi kiegyenlítésről beszélnek, hanem önmagában a normatívákról esik szó. Mert önök azt mondják, hogy folyamatosan ellátják az önkormányzatokat megfelelő normatívával. Sajnos, az önhibáján kívüli hátrányos települések számának az erőteljes növekedése nem ezt bizonyítja.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Révész Máriusz valami csoda folytán már tudja, hogy most mennyi önkormányzat kap önhibáján kívül hátrányos helyzete miatt támogatást. Én pontosan még nem tudom a számukat, de hangsúlyozni szeretném, azon amúgy is el kellene gondolkozni, hogy azért csökken-e a körük, mert jobb lett a helyzetük, vagy pedig azért, mert az elmúlt évben önök olyan mértékben megszigorították ezeket a feltételeket, hogy nem jutnak hozzá a pénzhez ezek az önkormányzatok. Ráadásul saját választókerületemben tapasztalom, hogy akik kapnak is önhibájukon kívül hátrányos helyzetben pénzt, egyre jelképesebb összegeket kapnak, amiből egyáltalán nem oldódik meg a helyzetük, arra jó, hogy valamit adtak nekik.

A másik észrevételemmel Pap János képviselőtársamhoz kapcsolódnék. Valóban, itt a parlamentben komoly vita folyt, amikor a holtágakról szóló országgyűlési határozat megszületett - nagyon helyes, praktikus, az én választókörzetemben majdnem minden településnek van egy holtága. Csak most már elkezdik tőlem kérdezgetni ezek az emberek, hogy most már van megint egy másik országgyűlési határozati javaslat - és mi történik a holtágakkal? Ebből a pénzből semmi nem fog tudni történni, ezért Jauernik képviselőtársammal adtam be módosító javaslatot, hogy ezt az összeget emeljük meg jelentős mértékben. Akkor sem lehet még a holtágak problémáját megoldani, de legalább el lehetne érni, hogy a holtágak esetében már történne valami, egy jelképes lépés, egy olyan felmérés, kezdeményezés, ami alapján a vállalkozói szféra is vagy a turizmus is úgy érezhetné, hogy itt fog valami majd történni több év alatt, és bátran bekapcsolódhat ebbe a dologba.

 

(14.20)

 

Amíg ez nem lesz meg, addig sajnos van egy üres országgyűlési határozatunk, és ezzel önmagában nem sokra megyünk. Ide érezhető forrásokat kell biztosítani!

Köszönöm szépen.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egyetlen általános megjegyzést tennék, és utána öt módosító javaslatról is szólnék. Az egyetlen általános mondatom az, hogy ha a költségvetés tervezetét olvasva és a vitát látva meg kellene fogalmaznom, hogy mi az a mondat, amellyel ezt ki lehetne fejezni, akkor azt mondanám, hogy a kormány hatalmas jótevőként állítja be magát, mert sok pénzt áldoz a költségvetésre, de amikor senki nem figyel oda, ellopja a gyertyatartót. Nem akarom felsorolni azokat a javaslatokat, mert kétségtelen tény, hogy van egy csomó ilyen a költségvetésben, ami az ország számára és az ország lakosai számára kedvező. Ezt a kormánypárti képviselőtársaim elmondták.

Én most néhány olyan problémakört vetnék fel, amelyhez módosító javaslatot is benyújtottunk, ami a gyertyatartó ellopására jó példa. Kezdjük az elsővel! A kormányzat módosítja kívánja a közoktatási törvényt, annak 118. § (4) bekezdése első mondatát el kívánja hagyni.

 

 

(15.00)

 

Mi úgy gondoljuk, hogy ezt nem kellene elhagyni. Miről van szó? A kormányzat tavaly elmondta, és a kormánypárti oldal, nagyon hangzatosan, hogy a költségvetésben kötelezettséget kell vállalni, hogy a közoktatási költségek 95 százalékát a költségvetés a jövőben garantálni fogja. Most úgy látszik, ez már nem fontos, ezért javasolják ennek a pontnak a törlését, pontosabban azt, hogy ez ne legyen kötelező a kormányzat számára 2001-2002-ben.

A következő ilyen elem: javasolják eltörölni a méltányossági nyugdíjemelés rendszerét. Adják a nyugdíjemeléseket, de úgy gondolják, hogy nincs szükség méltányossági nyugdíjemelésre. Ezt egy nagyon dörzsölt mondattal teszik bele a törvénybe, miszerint a miniszter meghatalmazást kap bizonyos méltányossági dolgokra, de összességében eltörlik a méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét.

A következő: a hulladékgazdálkodási törvényben biztosították, hogy a helyi önkormányzatok támogatást kaphassanak a települési szilárdhulladék-kezelési feladatok ellátására. Érdekes módon erre már nem emlékeznek, a költségvetés nem biztosít forrást az önkormányzatoknak erre, mindössze a közszolgáltatás fejlesztésére kívánnak támogatást adni. Pedig egyértelműen megfogalmazza a törvény, hogy a kezelésre is támogatást kell adni. Még azt a - hogy mondjam - dolgot sem vették a kormánypárti oldalról, hogy legalább akkor a hulladékgazdálkodási törvénynek ezt a pontját töröljék. Nem, ezzel sem foglalkoztak végeredményben.

Az előbb már hosszan szóltam, illetve csak kétperces hozzászólás kapcsán a bökényi duzzasztóról, ami a választókerületemet érinti. A tavalyi költségvetés kapcsán a kormányzat a 2000-2002-re vonatkozó tervek között 520 millió forintot akart áldozni a bökényi duzzasztónak a megépítésére. Most a költségvetés tervezetéből ez teljes egészében kimaradt. Nem azt mondták, hogy kevesebb pénz van, hogy majd egy évvel tovább fog ez húzódni; egy az egyben kihagyták az egészet. Úgy látszik, ez a vidékfejlesztésnek egy nagyon frappáns része.

És utolsóként hadd szóljak egy nagyon érdekes konkrét elemről, ami szintén választókerületem több települését érintheti, ez pedig a falugondnoki szolgáltatás. Ez a kistelepülésekhez kapcsolódó megoldás. Tavaly egyetlen kizáró elem volt, a 2000 fő feletti települések nem nyújthatták be erre az igényüket. Most a kormány fejlődött; most már azt mondja, hogy csak az igényelheti ezt a szolgáltatást, ahol 660 főnél kevesebb a lakos, vagy pedig akkor igényelhetik a 2000 fő alatti települések, ha 100 fő a külterületen él.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hiszem, hogy a kormányzat ezekből a lépésekből gazdagodna meg. Én ezért képviselőtársammal nyújtottam be olyan módosító javaslatokat, amelyek visszaállítanák ezt az eredeti vagy ahhoz közeli állapotokat.

Köszönöm szépen. (Hegyi Gyula és Vancsik Zoltán tapsol.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor ön elmondta itt a vitában, hogy milyenek voltak az ellenzéki javaslatok, bizonyára befolyásolta a véleményét, hogy akkor még a tévévita zajlott, tehát a tévéközvetítés ment.

Nem hiszem, hogy ezt nagyon minősíteni kell, hogy a kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselők indítványa milyen természetű, mert nyilvánvaló, hogy a kormány számára sokkal szimpatikusabbak a kormánypárti indítványok, mint az ellenzéki indítványok, bár ez sincs mindig így. De azért azt szeretném kérni - most már öntől, tisztelt államtitkár úr, illetve a kormány tagjaitól -, hogy azért néhány dologra próbáljanak odafigyelni a költségvetés kapcsán.

 

(16.00)

 

Az egyik: próbálják helyreállítani a törvényességet néhány kérdésben, amivel a költségvetés most teljes egészében szembe szándékozik menni. Hozzászólásomban már beszéltem arról, hogy a szilárdhulladék-kezelésre nem kíván a kormány forrást biztosítani a költségvetésben, holott a hulladékgazdálkodásról szóló törvény ezt kötelezettségként előírja. Nemcsak arról van szó, hogy ez racionális lépés és sokat segítene a településeken, és ez motiválta, hogy a hulladékgazdálkodási törvényben ez a javaslat bekerült, hanem most már arról van szó, ha ezt egy törvényben megfogalmaztuk, akkor a költségvetésben ezt próbálják meg biztosítani.

S nagyon kérem - nyilván nem elfogulatlanul, hanem elsősorban azért, mert a saját területemet is érinti -, hogy a kormány ne lépjen vissza bizonyos területeken, ne mondja, hogy most már nem fontosak azok a kérdések, amiket tavaly még maga is fontosnak tartott. Ilyennek tartom konkrétan a falugondnoki szolgáltatást, másrészt pedig - ami számomra nagyon fájó - a bökényi duzzasztó építésének a teljes kitörlését.

 

FARKAS IMRE, a gazdasági bizottsági kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ivanics képviselőtársam részben elmondta az ellenzéki érveket. Azokat majd persze megpróbálom én magam is hangsúlyozni. Abban azért most is vitatkozni tudunk, hogy valóban kaptunk választ a kérdéseinkre, de ezeket a válaszokat valójában mi ott sem tartottuk meggyőzőnek.

Az ellenzéki észrevételek sem abban nyertek kifejezést, hogy mi a szőlő- és gyümölcsültetvény összeírását nem tartjuk szükségesnek. Bár érdekesnek tartjuk, hogy a kisgazda oldalról most előszeretettel az EU-ra hivatkoznak, ugyanakkor ezer kérdésben, a mezőgazdaság tekintetében messze nem az EU-s elképzeléseket vallják és nem arra hivatkoznak.

Mi azt gondoljuk, hogy át kell tekinteni az egész nyilvántartási rendszert a mezőgazdaság területén, és abba kell beilleszteni ezt a konkrét összeírást is. Mert mi történik akkor, ha ez az összeírás megtörténik? Újra zavarni, zaklatni fogják kisgazda körökből a gazdákat. Azok a kisgazdák, akik korábban megfogalmazták, hogy az őstermelői igazolvány önmagában is zaklató, azóta regisztráltatnak, azóta a vám- és pénzügyőrséghez minden adatot bejelentetnek szigorúan, most pedig újabb összeírást fogalmaznak meg az eddigiekhez hasonlóan, hiszen ebben az évben - mint tudjuk - már volt egy ilyen összeírás. Kiderül az összeírásokról, hogy azok nyilvántartásai pontatlanok, párhuzamosak és értelmetlenek.

Emlékszem, amikor beterjesztették a parlamentbe az általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvényt, akkor megfogalmazták, hogy az milyen szenzációs. Most az előterjesztők maguk mondják ki róla, hogy nem jó. Nem jó, mert az csak a gazdák szóbeli információján alapult; nem jó, mert nem pontos, mert nem elég részletes. Mi a garancia arra, hogy fél év múlva egy újabb összeírásnál nem erről az összeírásról fog kiderülni, hogy nem jó, nem pontos és nem részletes.

Úgy gondoljuk, hogy a mezőgazdaság területén észbontó párhuzamosság alakult ki. Csak a szőlő esetében nézzük meg a nyilvántartásokat! A szőlő esetében nyilvántartást vezet a földhivatal, a megyei földművelésügyi hivatal, a hegyközség, a vám- és pénzügyőrség, és ezután még majd a Statisztikai Hivatal is azt fogja vezetni.

Mibe kerül ma ez a rengeteg nyilvántartás? Azt tudjuk, elmondták, hogy ez az összeírás 2,2 milliárd forintba fog kerülni. Ha megnézzük a költségvetés adatait, mi mindent lehetne 2,2 milliárd forintból megoldani, ha csak összeszednék azokat a nyilvántartásokat, amiben eddig vakon bíztak... Azt is látni kell, hogy nemcsak arról van szó, hogy egyszeri összeírás történik, egy folyamatos nyilvántartás vezetésére is sor fog majd kerülni.

Hogy megy ez a folyamatos nyilvántartás? Nyilván úgy, hogy a Statisztikai Hivatal az adatszolgáltatóktól be fogja kérni majd az adatokat. Érdekes, hogy a nagyon pontos, szőlőtőkére kiterjedő adatokat majd felhígítják azokkal a nyilvántartásokkal, amit a vám- és pénzügyőrség, a hegyközségek eddig is nyilvántartottak, most majd a pontos adatokat ezekkel a pontatlanokkal fogják helyesbítgetni.

Hogy állnak majd elő ezek az adatok? Úgy, hogy ezek a szervek, amelyeket az előbb felsoroltam, újra be fogják ezeket kérni a gazdáktól, akiktől nyilván megint megbízhatatlan adatokat fognak kapni, mert az eddigi adatokat is megbízhatatlannak tartották önök. Mi történik? Ezeket a pontos adatokat majd módosítják a hibás, pontatlan adatokkal, s a Statisztikai Hivatal is önelégülten megállapítja, hogy az ötödik nyilvántartás jó, márpedig az övé.

Én úgy gondolom, hogy ezt a rendszert így összességében nem lehet támogatni. Ezért mi azt kérjük, hogy a kormányzat gondolja át az egész nyilvántartási rendszert, és abba beleillesztve készítsen elő egy olyan összeírást, amelyik alkalmas lesz a teljes nyilvántartás kezelésére és a pontos adatok regisztrálására. Olyan rendszer képződhet ily módon, amelyik nem zaklatja a gazdákat, s ugyanakkor a mezőgazdaság valamennyi szereplőjét megnyugtatja.

Ezekre a gondolatokra tekintettel mi a bizottságban nem támogatjuk ezt az indítványt. Köszönöm.

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Zsikla képviselő úr a vezérszónoklatában egy előre megírt beszéd alapján olyat mondott, ami ellenzéki oldalról nem hangzott el. Ennyire azért figyelni kellett volna a kisebbségi véleményeket! Ketten mondtunk kisebbségi véleményt, de olyat nem mondtunk, hogy a gazdák el akarnak titkolni valamit. Szó sem volt erről! Ha ezt megfigyelte volna, kihúzta volna a beszédéből ezt a mondatot.

Azt viszont most már határozottan merem mondani, kihangsúlyozva is, hogy a gazdák azt viszont bizonyára tényleg nem szeretik, ha egy-két év elteltével negyedik-ötödik alkalommal kutakodnak majd náluk. Ezt nem szeretik. És ne tessék már nekem azt mondani, hogy majd örülnek az olyan számbavételnek, ahol nem hisznek el nekik dolgokat, hanem odamennek és mennek szőlőtőkéről szőlőtőkére nézegetni.

Az szimpatikus valakinek, ha nem hisznek neki, hanem kimennek és majd ott bogarásznak? Nem hiszem, hogy szimpatikus lesz az embereknek, ha ennyire nem bíznak meg bennük.

Csatári képviselő úr észrevételemre tett megjegyzésére reagálva azt tudom mondani, hogy nem érzem magam felelőtlennek, tényeket mondtam, és ezek akkor is tények, ha az a kormányzati oldalon tetszik valakinek vagy nem tetszik. Igenis meggyőződésünk, hogy olyan általános mezőgazdasági összeírást kellett volna végezni, amelyik - ha tudták előre, mert akik ezt előkészítették, nyilván tudták, hogy a szőlőt és a gyümölcsöst negyven éve nem írták össze, és hogy az EU mindezt megköveteli - e tekintetben lehetett volna alaposabb is. Vagy mi értelme van ennek a statisztikai összeírásnak, ha nem volt jó a szőlőnél, nem lesz jó az állatállománynál, nem lesz jó a gazdálkodási épületeknél és egyebeknél? Akkor ez egy teljesen felesleges munka volt.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Zsikla képviselőtársamat arra kérem, alaposabban tanulmányozza majd át az előterjesztést, mert hosszan ecsetelte, mekkora jelentősége van annak, hogy nem tudják szétírni a területeket az emberek, és akkor hogy esnek vagy hogy nem esnek az 500 négyzetméter alá.

A gazdasági bizottságban megkérdeztük az előterjesztőt ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy az 500 négyzetméter alatti területeket is fel fogják mérni, tehát ez az okfejtés, amit elmondott, itt abszolút nem helytálló. Azt hiszem, a bizottsági beszédemben is elmondtam, hogy azt mondta az előterjesztő ott a kérdésre, hogy a 500 négyzetméter alatti felmérés viszont az általános mezőgazdasági összeírás adataiból fog majd kijönni. Tehát érdekes, hogy felmérik 500-tól 1500-ig, ami a jövedéki törvénnyel nincs összhangban - ez rendben van -, de az 500 alattiakat is beszámítják, ott viszont már jó lesz az általános mezőgazdasági összeírás. Szóval azért valami nem stimmel ezen a téren.

Két kormánypárti képviselő, Borkó Károly és Vincze képviselőtársam is szólt arról, hogy mi lett a felmérés tapasztalata. Megmondom őszintén, én tartok attól - és ez már tartalmi kérdés -, hogy itt kellemetlen tapasztalatok lesznek. Nemcsak az fog kijönni az EU számára, hogy itt kedvezőbb a helyzet, és nagyobb a szőlőterületünk, hanem az is ki fog derülni, hogy a szőlőterületek jelentős része nincs megművelve, ki vannak pusztulva a gyümölcsfák. Nem tudom, mi lesz ennek a következménye, hogy majd az emberek ezek után bőszen telepíteni kezdenek-e, vagy pedig el kell gondolkozni a miniszter úrnak és sok mindenki másnak, hogy mit valljanak be az EU számára: maradjon-e az, ami a nyilvántartásokban van, tehát a földhivatali nyilvántartásban, vagy meg kell mondani, hogy csináltunk egy pontos felmérést, de az tényleg nem jó, mert ott már nincs szőlő.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Az előbb nem akartam azzal foglalkozni, hogy adminisztrátorok-e a gazdák vagy sem, és hogy '97-ben a kisgazdák és különösen Zsikla úr még úgy tekintették, hogy adminisztrátorok. Azt azért szeretném elmondani, hogy most, az azóta eltelt időszakban az önök esetében a gazdák ugyanúgy adminisztrátorok. Tartalmilag ezen a téren semmiféle enyhítés nem történt. Az őstermelői szabályokat illetően ennek a kormánynak az időszakában semmiféle kedvező változás nem történt. Sőt, ha megnézik, a mostani adótörvényekben önök még százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást is fognak majd ezekkel az őstermelőkkel fizettetni. Egy rend nyilvántartást követelnek meg tőlük. Elmondtam, hogy regisztráltatni kell nekik dolgokat, a vám- és pénzügyőrséghez be kell jelenteni, és ez ügyben semmit nem jelent, hogy a kisgazda képviselők a népszerűségük javítása érdekében először az általuk megszavazott törvényeket különböző önálló indítványokkal próbálják kedvezőbbé tenni, egyéni érdemeiket hangoztatva. Akkor tessék már elgondolkozni, hogy az az egyetlenegy '97-es nyilvántartás, amely az őstermeléshez kapcsolódott, az volt-e a súlyosabb, vagy amit - ugyanazokat a szabályokat megtartva - azóta a gazdák nyakába akasztgatnak!

 

FARKAS IMRE (MSZP): Hogy a falugazdász-hálózat hogyan segíti az egyes gazdák adminisztrációs dolgait, ebbe most nem mennék bele, mert szerintem az adminisztrációs dolgait nem különösebben segíti. Lehet, hogy sok más szempontból kell segítséget adni és bizonyára ad is, de az adminisztráció tekintetében nem ad. Az pedig, hogy az értékhatárok változnak... - a nyilvántartási kötelezettség ettől függetlenül fennáll, legfeljebb adott értékhatáron belül nem olyan mértékű szankcionálás történik, mint amit, mondjuk, a korábbi törvények tartalmaznak. De azt azért most már nagyon határozottan szeretném kikérni, amit Zsikla képviselő úr mond. Nem nézte át az idei adótörvényeket! Hogy az önök romantikájában mi van, hogy mikor fordultak az Alkotmánybírósághoz meg mi történt, nem tudom, de hogy most önök megszavazták az adótörvényekben az őstermelőknél a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetését, ez ténykérdés. Tessék megnézni! (Dr. Kis Zoltán: Bizony! Ezt megszavaztátok! Kétszer annyit, mint '97-ben!)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Csatári képviselő úrhoz kapcsolódnék. A szavakat nagyon jól ki lehet forgatni, és teljesen természetes, hogy minden kormány úgy érzi, hogy ő jól csinálja a dolgokat és az előző nem, és a kormánypárti képviselők is úgy gondolják, hogy az emberek félnek az előző kormányoktól, de nem félnek, sőt örülnek annak, amit az adott kormány megtesz. Ez nem teljesen így van feltétlenül. Ezen bizonyára el lehet még gondolkozni.

Ezért tartottam különösen csodálatosnak, amit Csatári képviselő úr mondott. Azt mondta, hogy azért fizetnek, hogy regisztráltassák magukat az emberek. Tehát azért fizetnek támogatást, hogy regisztráltassák magukat.

Nem teljesen így van ez! Csak akkor fizetnek, ha regisztráltatják magukat. Úgyhogy a fogalom egy kicsit fel van cserélődve. Ezt minden kormány elmondhatta, hogy feltételhez köti a támogatásokat, önök konkrétan a regisztráláshoz kötötték hozzá. Úgy gondolom, hogy az pedig szintén jelentős csúsztatás - az '50-es évekre is visszamentek -, hogy a padlást lesöpörték. Igen, a padláslesöprést is úgy gondolta az akkori kormány, hogy jót tesznek a gazdákkal, mert személyesen mennek el lesöpörni a padlásokat.

Most ez a kormányzat úgy gondolja, hogy azzal tesznek jót az embereknek, hogy ők maguk készítik el a felmérést, és nem hagyják, hogy az emberek maguk megcsinálják ezeket a felméréseket. El kell gondolkozni adott kormányok esetében, hogy helyesek-e ezek a gondolatok.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban a 27., a 30. és a 33. számú ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Mindhármat Tóth Sándor és Fritz Péter képviselőtársammal közösen nyújtottuk be. A 27. ajánlási pontban a 42. § (3) bekezdésének a módosítására teszünk javaslatot. A törvényalkotó azt javasolja, hogy a felügyelőbizottság tagjainak egyharmadát a szövetkezettel munkaviszonyban álló munkavállalók közül kell megválasztani, de abban az esetben, ha a munkavállalók egyben a szövetkezet tagjai is, akkor nem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a szövetkezeti törvény esetében több szempontot kell e tekintetben megvizsgálni. Az egyik ilyen, amelyik, úgy gondolom, a szövetkezetekre is érvényes lehet, a gazdasági társaságokról szóló törvény. A gazdasági társaságok esetében ez a szabályozás pontosan úgy van, ahogy mi azt a módosító javaslatunkban benyújtottuk, vagyis függetlenül attól, hogy valaki munkavállalóként tagja-e a szövetkezetnek vagy sem, a munkavállalók a felügyelőbizottságba egyharmad részként tagot jelölhessenek. Véleményem szerint ez rendkívül helyes szabály.

 

 

(19.50)

 

Tessék csak belegondolni, ha most már túllépünk a gazdasági társaságokról szóló törvényre való hivatkozáson, hogy a tagok sok esetben nagyon kis üzletrészt birtokolnak. Ők sok esetben valójában munkavállalók. Rendkívül súlyos hiba lenne, ha erre való tekintettel ilyen esetben kizárnánk őket abból, hogy a felügyelőbizottságba mint munkavállalók képviselethez jussanak. Én úgy gondolom, hogy ilyen tekintetben feltétlenül erősebbnek bizonyul az, hogy valaki munkavállaló, mint az a kitétel, hogy ha tag, akkor már nem tölthetik be ezt a tisztséget, és nem jogosultak tagot jelölni a felügyelőbizottságba.

Kérem képviselőtársaimat, gondolják ezt át. Az alkotmányügyi bizottság megteremtette a lehetőséget arra, hogy a szavazás alkalmával ezt az indítványt önök még támogatni tudják.

A következő ilyen javaslat, amiről szólni szeretnék, a 30. ajánlási számot viseli. Egy példa arra, hogy ezt a törvényt önök milyen felesleges mondatokkal akarják megdagasztani; a 45. § (5) bekezdése a következőt mondja ki: a könyvvizsgáló feladataira a könyvvizsgálói tevékenységre irányadó törvények rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Hát mi ennek a mondatnak az értelme, kedves képviselőtársaim? Ugyanis mi azt javasoljuk, hogy ezt a mondatot és az ehhez hasonló mondatokat töröljük ki a törvényből. Ez egy teljesen felesleges mondat. Ugyanis ez egy magától értetődő megfogalmazás. Egy másik törvény meghatározza, hogy a könyvvizsgáló számára mi a teendő, mi alapján kell eljárni a könyvvizsgálónak. Ilyen tekintetben teljesen mindegy, hogy a könyvvizsgáló egy önkormányzatnál, egy gazdasági társaságnál vagy egy mezőgazdasági szövetkezetnél fejti ki a tevékenységét.

Egyébként is úgy gondolom, ha önök azt szerették volna megfogalmazni, hogy a könyvvizsgáló a mezőgazdasági szövetkezetek esetében egy speciális feladatkört kapjon, akkor nem ezt az általános mondatot kellett volna ide beírni, hanem azt kellett volna megjelölni, hogy a könyvvizsgáló feladata a mezőgazdasági szövetkezetek esetében miben speciális. Ha be tudták volna írni ezt a speciális feladatot, akkor itt lenne értelme valamilyen megfogalmazásnak a könyvvizsgálóra nézve. De ilyen mondatot nem találtak, ezért egy teljesen felesleges mondatot kreáltak, mert úgy érezte a törvény szövegezője, hogy valamit a könyvvizsgálóról is mondani kell ebben az esetben, és eddig a mondatig sikerült neki eljutni.

A 33. ajánlási pontról szeretnék még szólni. Visszatérve még a 30-asra azt mondanám, hogy az alkotmányügyi bizottság szintén megadta a lehetőséget az önök számára, hogy támogassák majd ezt a javaslatunkat a szavazás alkalmával. És akkor a 33. ajánlási pontra térnék át. Véleményem szerint a törvény 57. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a törvényjavaslat egyik gerincmondata, és szinte az egész filozófiáját is megadja. Ez a mondat így szól: a szövetkezet - kivéve a hitelszövetkezeteket - a tagjaival folytatott gazdasági együttműködés során nem törekszik nyereségre. Megmondom őszintén, a törvényjavaslat benyújtóiként ezzel a kitétellel mi magunk nem tudunk egyetérteni, ezért javaslatot tettünk arra, hogy ezt a mondatot a törvényből egyszerűen töröljük ki.

Tudom, hogy önök az Európai Unióra és sok más dologra hivatkozva most olyan szövetkezeteket akarnak csinálni, amelyek valójában csak bábok, eszközök, és mintegy nonprofit szervezetként működnek majd a jövőben. Ezt az elképzelésüket nem valószínű, hogy meg tudom változtatni, akármilyen hosszan szólnék is ehhez a gondolathoz, de egy szempontra azért fel szeretném hívni a figyelmüket.

Ha önök azt szeretnék megfogalmazni, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek nem törekedhetnek nyereségre, akkor azt valamilyen értelmes mondattal kellene megtenni. Mert tessék azt nekem megmondani, hogy egy törvényben mit jelent az a kifejezés, hogy valaki nem törekszik saját nyereségre. Mi a törekedés mértékegysége, kedves képviselőtársaim? Ki fogja majd ezt elbírálni, hogy az a szövetkezet törekedett nyereségre, vagy nem törekedett nyereségre? Az Alkotmánybíróság? Vagy ki fog ebben álláspontot kialakítani? Ha különböző álláspontok alakulnak ki, ki fog ezek között igazságot tenni?

Ezért arra kérem önöket, ha úgy gondolják, hogy a szövetkezetnek ne legyen nyeresége, akkor mindenképpen legalább formailag fogalmazzák újra ezt a mondatot, és a "nem törekszik" kifejezés helyett szabatosan mondják meg, hogy milyen mértékben, milyen módon akarják önök megakadályozni a szövetkezeteket a nyereségképzésben.

Tisztelettel kérem önöket, nagy sajnálattal láttam, hogy egyetlen más képviselői indítvány nem érkezett be egyébként ehhez a mondathoz, úgy látszik, hogy önök ilyen pongyolasággal is elfogadhatónak tartanák ezt a törvényt.

Az alkotmányügyi bizottság az önök számára szintén megadta a lehetőséget, hogy a szavazás alkalmával támogassák ezt a javaslatunkat, vagy pedig kapcsolódó módosító javaslatként írjanak egy olyan frappáns mondatot, amely legalább az önök ideológiájának megfelelne.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 48. pontjához szeretnék hozzászólni, amit Tóth Sándor és Fritz Péter képviselőtársaimmal együtt nyújtottam be, de ugyanerre a következtetésre jutott Font Sándor képviselő úr is, ő is pontosan azt az indítványt tette, amit mi.

Bizonyára, aki elolvassa a törvénytervezetet, az a végéhez közeledve már meglehetősen fáradt, és bizonyos rendelkezéseket már nem kifejezetten akar megérteni, átnézni. Különösen akkor nem, ha olyan megfogalmazás szerepel a törvényben, mint ami a 94. § (1) bekezdésében nyert megfogalmazást. Ez így szól: "E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 113. §-a hatályát veszti." Nyilvánvalóan csak az tudja megmondani, hogy mi veszti itt hatályát, aki megnézni ezt a 113. §-t. Kedves képviselőtársaim, felolvasom, hogy a kormányzat milyen paragrafus kitörlésére tett itt javaslatot. A szövetkezeti törvény 113. §-a így szól: "A szövetkezeteket vagy azok tagságát érintő javaslatoknak a kormány vagy az Országgyűlés elé terjesztése előtt meg kell szerezni az érdekelt országos érdek-képviseleti szerv, illetőleg a közös országos érdek-képviseleti szerv véleményét. Ha a véleményeltérés lényeges, azt döntés végett a kormány, illetve az Országgyűlés elé kell terjeszteni. A közös országos érdek-képviseleti szerv előzetes véleményt nyilvánít az Országgyűlés és a kormány hatáskörébe tartozó összszövetkezeti kérdésben." Végül a (3) bekezdése: "Az országos érdek-képviseleti szervek és a közös országos érdek-képviseleti szerv jogszabályok meghozatalát kezdeményezheti." Tehát arról van szó, hogy a kormányzat ezeket a gondolatokat kívánja a szövetkezeti törvényből kitörölni.

Mi lehet erről a véleményünk? Én úgy gondolom, hogy a kormányzat lényegére rendkívül ráutal a törvénynek egy olyan pontja, amelyik már a véleményezési hatáskört is terhesnek tartja. Tehát nem egyetértésről, nem döntési hatáskörről van szó, egyszerűen a mai kormányzat már azt sem szeretné, ha véleményezési hatáskört adna az eddigi gyakorlatnak megfelelően az érdek-képviseleti szervezeteknek. Az pedig feltétlenül még tovább borzolja a hangulatát, hogy ezek az érdek-képviseleti szervek még törvényeket is kezdeményezzenek. Ez már valóban érdekes, de nyilvánvalóan az Országgyűlésben ők közvetlenül egyébként eddig sem nyújthattak be törvényt, azt nyilván a kormányzat vagy valamelyik országgyűlési képviselő tehette meg eddig is. De ez kevés! Most már még ennek a lehetősége is tilos, magyarul ezek az érdekképviseletek a jövőben ne csináljanak semmiféle kezdeményezést, és ne rakják azt az országgyűlési képviselők elé vagy ne terjesszék a kormányzat elé!

Megmondom őszintén, hogy ezen a ponton azért is döbbentem meg, mert eddig is volt bennem egy kialakult vélemény arról, hogy a kormányzat a demokráciát, az érdekképviseleteket milyen mértékben pártolja. De megjegyzem, leírva törvényben most látom először így megfogalmazva, hogy egyszerűen a véleményezési jogot sem kívánják már megtartani, és a kezdeményezés jogát is megtilthatják.

Ez, kérem, egy rendkívül kedvezőtlen magatartás! Mert azt megtehetné a kormányzat, hogy az ilyen kezdeményezéseket nem továbbítja mint kormányzati előterjesztést, vagy nem szavazza meg azoknak a javaslatoknak a tárgyalását, amelyeket ezek az érdekképviseletek valamelyik képviselő asztalára tettek le, de az, hogy ezt kerek perec megtiltsák, véleményem szerint teljesen abszurdum. Ráadásul az a helyzet következett be, hogy ezt a javaslatunkat egyik bizottság egyharmada sem támogatta, tehát az Országgyűlésben erről várhatóan még szavazni sem lehet.

Én úgy gondolom, az lenne a legjobb megoldás, ha mégiscsak a 94. § (1) bekezdését törölnénk ki, mert ez a legkomplettebben megoldaná a problémát. Mivel azonban erre nincs lehetőség, úgy gondolom, hogy vissza kell térni Font Sándor képviselőtársamnak a 45. ajánlási pontban vázolt javaslatához, amihez az előbb képviselőtársaim is hozzászólhattak. Én úgy érzem, hogy az nem ilyen összetett módon mutatja be, hogy milyen mértékben van szükség a továbbiakban érdekképviseletre, de jobb híján úgy gondolom, ha meg akarjuk tartani az érdekképviseletek jogosítványait, akkor kénytelenek leszünk, és gondolom az ez iránt érzékeny kormánypárti képviselők is kénytelenek lesznek Font Sándor képviselő úr 45. ajánlási pontban lévő javaslatát támogatni, vagy pedig kapcsolódó módosító javaslatot terjesztenek be ilyen vagy ehhez hasonló tartalommal.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

(21.00)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az valóban meggondolandó az ajánlás 1. pontjához kapcsolódóan, hogy egyáltalán jó megoldás-e az, ha a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrésszel a parlament nem foglalkozik. Véleményem szerint sem jó megoldás, de azért azt szeretném elmondani, hogy az előterjesztést látva, és látva azt az indítványt, amit kormánypárti képviselőtársaink mintegy önálló törvényként terveznek benyújtani, ennél azért véleményem szerint jobb lenne, ha egyáltalán nem foglalkozna most az Országgyűlés a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrésszel.

Szeretném elmondani kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy ha ők kizárólag a külső üzletrész-tulajdonosokkal akartak foglalkozni, akkor miért nem ezt a címet adták ennek a törvénynek. Miért a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész problémájáról beszélnek, amikor önök kizárólag, bizonyos érdekeiktől hajtva a külső üzletrész-tulajdonosokat akarják kielégíteni? Ezt azon az áron is meg kívánják tenni, hogy tönkreteszik a mezőgazdasági szövetkezetek tagjait, mert azokat teljes egészében ki fogják semmizni a törvényjavaslat szerint is és a benyújtott indítványaik alapján, és tönkre fogják tenni a mezőgazdasági szövetkezeteket.

Úgy érzem, ha önöknek ez volt a szándéka, akkor a szövetkezetek egészét kellene eltörölni, ha pedig az a szándékuk, hogy kompletten foglalkozzanak a szövetkezeti üzletrészek problémáival, akkor pedig egy hiányos törvényt (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) terjesztettek be.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a törvény 2. §-ához szeretnék hozzászólni, és konkrétan ahhoz a kapcsolódó módosító javaslathoz, amely a birtokunkba került, és amit Gyimóthy Géza, Hanó Miklós, Farkas Sándor és Font Sándor képviselők jegyeznek. Ennek a kapcsolódó módosító javaslatnak is a 2. §-ra vonatkozó részeihez kívánok hozzászólni.

A törvényjavaslatnak az eredeti 2. §-a azzal foglalkozik, hogy az üzletrészeket milyen értéken kelljen a kívülállók részére kifizetni. A tervezet elmondja, hogy a kívülálló üzletrészek összegéből le kell vonni a szövetkezettel szemben harmadik személyeket megillető követelések arányos összegét, majd a fennmaradó összeg alapján kell megállapítani a kívülállókat egyenként megillető üzletrészek névértékét. Vagyis arról van szó, hogy egy nettó érték megállapítására kerül sor, és ezt a nettó értéket kaphatják meg a törvénytervezet szerint a külső üzletrész-tulajdonosok.

Nézzük, hogy annak a kapcsolódó módosító javaslatnak a benyújtói, akik bizonyára úgy gondolják, hogy az általuk benyújtott komplett anyag fogja az egész törvényt megoldani, mit fogalmaznak meg ebből a 2. §-ra nézve! Az első meghökkentő felfedezés mindjárt az, hogy ők a javaslatukban abszolút nem foglalkoznak az üzletrész nettósításával.

 

(1.00)

 

Egyértelműen kijelentik, hogy a kívülálló üzletrészesek a vagyonnevesítéskor megállapított névértéken kaphatják meg az üzletrészek értékét, tehát a kifizetés ezen a névértéken történik.

Kedves képviselőtársaim, ez meglehetősen meghökkentő lépés. Azért meghökkentő, mert úgy gondolom, azzal mindannyian tisztában voltunk, hogy a szövetkezetek számára sok esetben kibírhatatlanul nagy terhet jelent a külső üzletrészek kifizetése. Nagy terhet jelentett volna nettó értéken is. Most ezen a névértéken ez a teher lényegesen nagyobb, így már valószínűleg azok a szövetkezetek sem tudják ezt teljesíteni, amelyek esetleg abban bíztak, hogy a nettó értéken egy kisebb teherrel kell majd szembenézniük.

Megjegyzem, ennek a módosító javaslatnak, ami a 2. §-t illeti, van egy olyan része is, amellyel elveiben én magam is egyetértek, méghozzá az, hogy az előterjesztők előhozzák az alanyi jogú kívülálló üzletrészeseknek a pozitív megkülönböztetését. Ez az én véleményem szerint is helyes lépés.

Én magam is úgy gondolom, kedvezőbb elbírálásban kell őket részesíteni, és az általam benyújtott kapcsolódó módosító javaslat arról szól, hogy az ő esetükben a névérték 50 százalékát még akkor is ki kellene fizetni, ha a nettósítás során a megállapított érték 50 százalék alá csökken. Én ezt 50 százalékban láttam megoldhatónak. Úgy látom, a kormánypárti képviselők a 100 százalékos kifizetéshez ragaszkodnak az esetükben; ez viszont már - mint ahogy az előbb is hangsúlyoztam - még nagyobb ellehetetlenüléshez fog vezetni.

A másik érdekesség, ami a kormánypárti képviselők 2. §-hoz benyújtott javaslataiból kiolvasható, az, hogy még elszántabban támadják meg a szövetkezetben dolgozó tagokat, kisemmizésük az ő javaslataik szerint még nagyobb mértékű lesz. Miből derül ez ki? Részben abból, hogy a vagyonnevesítéskor megállapított névértéken történik a kifizetés, részben abból, hogy olyan hiteleket kaphat a szövetkezet, amelyeket bizonyára egy éven belül nem fog tudni kifizetni.

A legmeghökkentőbb az a megállapítás, hogy csak azok a szövetkezeti tagok juthatnak hozzá az üzletrészhez, akik 1999. december 31-éig kiléptek a mezőgazdasági szövetkezetből. Meg kell mondanom, ebben az időszakban igen sok mezőgazdasági szövetkezeti tag is megkeresett, és ők két dolgot nem hittek el a törvény kapcsán. Az egyik az, hogy előfordulhat-e az üzletrésztulajdonokban ilyen különbségtétel, vagyis hogy a külső üzletrész-tulajdonosok mindent megkapnak, a tagi üzletrészekkel rendelkezők pedig semmit sem.

Én úgy gondoltam, hogy ez nem lehetséges. Most úgy látszik, ez a törvényjavaslat a képviselői indítványok alapján erre ráerősít, tehát úgy látják, hogy ez a különbségtétel még ilyen nagy mértékben is indokolt lehet, ahogy ezt a képviselőtársaim javasolják.

A másik érdekes dolog, amivel megkerestek az emberek, részben spekulációs célzatú. Azt mondták, ha mindenképpen tönkre fog menni a mezőgazdasági szövetkezet, mert ki kell fizetni a külső üzletrész-tulajdonosokat, akkor ezt megelőzően ők is ki fognak lépni a mezőgazdasági szövetkezetből, külső üzletrész-tulajdonosok lesznek, és nem fognak hátrányos helyzetbe kerülni. Ez a módosító javaslat azonban az ő spekulációs szándékukat is kizárja, mert azt mondja, hogy csak akkor kaphatnának külső üzletrészesként pénzt az üzletrész alapján, ha 1999. december 31-éig kiléptek volna.

Úgy gondolom, ez a lépés meg fogja erősíteni az üzletrésszel rendelkező tagoknak azt az elhatározását, hogy egy teljesen inkorrekt törvényről van szó, és a hátralévő napokban most már ezek a tagok is mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a mezőgazdasági szövetkezet megpróbáljon más társasággá átalakulni; ugyanis ők maguk sok esetben ezt többször megakadályozták, mert nem hitték, hogy létezhet ilyen mértékű kisemmizés, és most már nem maradt számukra más lehetőség, mint hogy mindannyian kivonják magukat ez alól a rendelkezés alól.

Ezért kérem kormánypárti képviselőtársaimat, akik ezt a kapcsolódó módosító javaslatot benyújtották, hogy gondolják át még egyszer ezeket a részeket, és se a vagyonnevesítéskor megállapított névértékhez, se pedig a szövetkezeti tagok kizárásához ne ragaszkodjanak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban a 4. §-hoz kívánok hozzászólni, még pontosabban az általam, Tóth Sándor és Fritz Péter által beadott 25. ajánlási pontban lévő módosító javaslatunkhoz.

A törvényjavaslat 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy a mezőgazdasági szövetkezet az üzletrész-felosztási terv elfogadását követő 90 napon belül köteles a kívülállóknak az üzletrészük közgyűlés által megállapított névértékét egy összegben kifizetni. Azt többen elmondtuk a vita eddigi szakaszaiban, hogy a szövetkezetek halálát jelentené, ha 90 napon belül kellene ezeket az üzletrészeket kifizetni egy összegben, és különösen akkor, ha ehhez anyagi támogatást nem kapnának. Bizonyára ebből adódóan születtek különböző módosító javaslatok.

A mi módosító javaslatunk a 90 napot három éven belüli időszakra kívánta meghosszabbítani. Tehát mi úgy gondoltuk, hogy ezt a kifizetést három éven belül kell majd megtenni. Ráadásul szerintünk nem is egy összegben kell a kifizetésnek megtörténni, hanem mi úgy gondoltuk, hogy az akár három évre elosztva, szakaszosan is megtörténhetett volna, nem terhelve ilyen mértékben a költségvetést és - most már más indítványokat is látva - a kormányt, illetve az ország költségvetését sem. Sajnos, ezt a javaslatunkat valamennyi bizottság elutasította.

De hogy a kérdés mennyire központi kérdés, azt abból is ki lehet olvasni, hogy az előbb idézett, négy kormánypárti képviselő által benyújtott kapcsolódó módosító javaslat is változtatni kíván ezen a téren az eredeti törvényjavaslaton. Nem tudom azt egyértelműen kijelenteni, hogy a 90 napos időszak most 180 napos időszakra módosul-e, mert körülbelül itt a legtöbb időpont 2001. július 1-jéhez kívánná kötni az üzletrészek kifizetését. De azt kell hogy mondjam, ezek a kormánypárti képviselők most a 90 napot kétszeresre próbálják megváltoztatni. Sajnos, az egyösszegű kifizetéshez azonban ragaszkodnak, igaz, úgy kívánják ezt elérni, hogy azok a szövetkezetek, amelyeknek ehhez forrásuk nincs, hitelt vehetnek igénybe. Ez azonban az ő esetükben változatlanul nagyon komoly terhet jelentene.

Ezért úgy gondolom, hogy a képviselőtársaimmal együtt benyújtott módosító javaslatunk máig is helytálló, meg kellene elégedni a kívülálló üzletrészeseknek is azzal, ha három éven belül akár három szakaszban is hozzájuthatnának a pénzükhöz.

A 4. § (2) bekezdéseként egy módosítást is benyújtottunk képviselőtársammal, Jauernik Istvánnal, amikor a kapcsolódó javaslatot elkészítettük. Ennek gyakorlatilag az a lényege, amit az előbb is elmondtam, hogy akár helyes, akár nem, mi magunk is úgy gondoltuk, hogy az alanyi jogon szerzett üzletrészek tulajdonosait kedvezőbb helyzetbe kell hozni a többi külső üzletrész-tulajdonosnál, és az esetükben gondoltuk azt, hogy az eredeti névérték 50 százalékát akkor is ki kell fizetni, ha egyébként az üzletrésznek az értéke az 50 százalék alá csökken. És gyakorlatilag ehhez a javaslathoz még egy további részt kapcsoltunk. Ennek pedig az a lényege, felolvasnám a kapcsolódó módosító javaslatunkból: az eredeti névérték 50 százalékára jogosultak az alanyi jogon szerzett üzletrészek azon tulajdonosai is, akik felszámolással vagy végelszámolással megszűnt mezőgazdasági szövetkezeti üzletrésszel rendelkeznek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy ez a kitétel, amit mi a kapcsolódó módosító javaslatunkban megfogalmaztunk, kicsit megdöbbentő, de higgyék el, hogy az üzletrész-tulajdonosok számára nem az. Úgy gondolom, hogy amikor arról beszélünk, és konstruktívan lehet arról beszélni, hogy mi volt vagy mi az üzletrésztulajdonok problémája, akkor az egyik nagyon komoly probléma az, hogy az üzletrészeket úgy adták a tagok kezébe, hogy sok esetben az a mezőgazdasági szövetkezet, amelynek az üzletrészét akár a kívülálló, akár a tag megkapta, már szinte nem is volt működőképes. Gyakorlatilag sokszor már csak papíron kaptak üzletrészeket ezek az emberek.

Egyértelműen bekövetkezett ezek után, hogy a szövetkezetet felszámolták, nagyon kevés esetben végelszámolták, és ezek az emberek, akik először azt sem akarták elhinni, hogy most üzletrészre jogosultak, szembe kellett hogy nézzenek azzal, hogy üzletrészeik semmit nem érnek, nem is tudnak vele mit kezdeni.

Ezért nyújtottam be Jauernik képviselőtársammal ezt a javaslatot, bízva abban, hogy a kormánypárti oldal is átgondolja ezt az indítványt, és ha segíteni akar a kívülálló üzletrész-tulajdonosokon, remélem, segíteni kíván azokon is, akik pórul jártak az üzletrészeikkel.

 

 

(1.30)

 

Szólni kell ez esetben azokról a mezőgazdasági szövetkezetekről is, amelyek talán abban a pillanatban, amikor még az üzletrészeiket megkapták a tagok vagy a kívülállók, működőképesek voltak, de néhány év alatt, a rendszerváltás eltelt tíz évében, őket is felszámolták, mert tönkrementek. Bizonyára politikailag vitatható, hogy itt a kívülállók vagy a tagok tehetnek-e arról, hogy a mezőgazdasági szövetkezetnek a sorsa ily módon alakult. A kívülállók szinte semmit nem tehetnek. A tagok kismértékben bizonyára tehetnek róla, de valószínű ez a mérték nem volt olyan jelentős, hogy megakadályozhatták volna a sokszor piaci viszonyokra, törvényekre és más hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó eljárásokat. Ezért úgy gondoljuk, hogy mindazok esetében, akik induláskor is értéktelen üzletrészeket kaptak, mindazok esetében, akik alól menet közben ment tönkre a mezőgazdasági szövetkezet, biztosítani kellene az államnak egyfajta kárpótlást vagy valamiféle juttatást.

Természetesen képviselőként ennek a technikai részletét mi nem tudtuk kidolgozni, ezért a kapcsolódó módosító javaslatban azt fogalmaztuk meg, hogy a kifizetés módjáról esetükben külön jogszabály rendelkezik. Bízom kormánypárti képviselőtársaimban és a kormányban, hogy ezen személyek számára is valamiféle kártalanítást fognak majd biztosítani ezen üzletrészek után. Köszönöm szépen.

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A 7. §-hoz szeretnék hozzászólni, és az ahhoz benyújtott, az ajánlásban 36. számot viselő módosító javaslatunkhoz.

Amikor a módosító javaslatokat be kellett nyújtanunk, még abszolút nem látszott az, hogy a kormányzat biztosít-e valamilyen segítséget a mezőgazdasági szövetkezetek számára az üzletrészek kifizetéséhez. Úgy gondoltuk, ezt a kifizetést mindenképpen csak akkor lehet megvalósítani, ha ez a segítségnyújtás nem fog elmaradni, ezért a 7. §-nak az alábbi kiegészítését javasoltuk: "ezen időpontig a kormány határozza meg azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik a törvény végrehajtását a szövetkezetek ellehetetlenülése nélkül".

Azt el kell ismerni, hogy elsősorban a Fidesz nyomására végeredményben születtek valamiféle eszközök, pontosabban egy eszköz született, ami kiolvasható a négy kormánypárti képviselő kapcsolódó módosító javaslatából, pontosan az 5. §-ba illesztették ezt be, amely azt mondja, hogy azok a szövetkezetek, amelyek nem tudják az üzletrészek vételárát kifizetni, az államtól, pontosabban az ÁPV Rt.-től egyéves időszakra kölcsönt vehetnek fel. Úgy gondolom, ez a segítségnyújtás valamiféle eszközrendszernek nem tekinthető; eszköznek igen, de ez az eszköz nem oldja meg azt a célt, amit képviselőtársaimmal megfogalmaztunk, vagyis a szövetkezetek ettől függetlenül bizonyára el fognak majd lehetetlenülni.

Ráadásul úgy gondolom, kormánypárti képviselőtársaim az 5. és a 6. §-ban nem is kellő körültekintéssel fogalmazták meg ennek a kölcsönnek a biztosítását. Az első kérdés az, hogy amennyiben a mezőgazdasági szövetkezet igényli, az ÁPV Rt.-nek minden esetben kell-e folyósítani ezt a vételárat. Kormánypárti képviselőtársaim javaslata azt mondja, hogy igen, vagyis gyakorlatilag az ÁPV Rt.-nek nincs mérlegelési lehetősége, nem nézheti meg, vagy ha meg is nézi, értelmetlen megnéznie, hogy ez a mezőgazdasági szövetkezet, amely megkapja ezt a kölcsönt, képes lesz-e annak a visszafizetésére.

Ad absurdum az is előfordulhat - mert kormánypárti képviselőtársaim erről nem szólnak -, hogy egy ma felszámolás alatt lévő mezőgazdasági szövetkezetnek fog az ÁPV Rt. kölcsönt nyújtani egyéves időtartamra. Ez önmagában lehet kedvező megoldás is, hiszen a külső üzletrész-tulajdonosok pénzhez jutnak, a mezőgazdasági szövetkezetnek, amelyik felszámolás alatt áll, már tovább érdemi terhet ez a lépés nem jelent, egyedül károsult nyilvánvalóan a magyar állam lesz majd ebben az esetben. Ha ezt kívánták elérni a kormánypárti képviselőtársaim, akkor ezt most kár volt elmondanom, hiszen úgy látszik, számukra ez sem sokat számít.

Persze, a 6. §-ba betettek olyan megfogalmazást is, amely némi biztosítékot jelentene a nyújtott kölcsönhöz kapcsolódóan. A 6. § (2) bekezdéseként javasolják az alábbi mondatot: "Az államot a kifizetett vételár erejéig a mezőgazdasági szövetkezet vagyonán vagyonterhelő zálogjog illeti meg, amit a zálogjogi nyilvántartás vezetője törvényen alapuló zálogjogként köteles bejegyezni."

Gondoljuk át, képviselőtársaim, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő, eladósodott vagy éppen felszámolás alatt lévő szövetkezetek esetében van-e vajon olyan vagyontárgy, amire a zálogjogot még be lehet jegyezni, hiszen ezek már a korábbi években maximálisan meg lettek terhelve. Azt nem tudom megmondani, ennyi idő alatt nem tudtam utánanézni, hogy ez a zálogjog, amiről itt a kormánypárti képviselőtársaim beszélnek, magyarul, a törvényen alapuló zálogjog lehetővé tenné-e, hogy egy záloggal teljesen megterhelt vagyontárgyra még egy zálogot rátegyenek. Itt két eset lehetséges, az egyik az, hogy nem lehet megtenni. Ha ez így van, akkor ennek a mondatnak, amit biztosítékként kormánypárti képviselőtársaim javasolnak betenni, abszolút semmi értelme nincs. A másik: ha mégis be lehet ezt a zálogot jegyezni, akkor pedig annak félelmetes üzenete lesz a hitelezők számára.

(1.50)

 

Hiszen azok a hitelezők, akiknek a zálogjoga ma is be van a szövetkezeti tárgyakra jegyezve, ebben az esetben, ha az állam itt mégis elsődlegességet kapna, teljesen elesnének attól a követelésüktől, amelynek a megtérülését ma még a zálog alapján reálisnak tartják. Nyilvánvalóan ebben az esetben például azt tennék, hogy a törvény hatálybalépése előtt felmondanák ezeket a hiteleket, ami egyértelműen a szövetkezet felszámolásához vezetne, és akkor két eset fordulna elő: vagy az államnak a felszámolás alatt álló szövetkezethez kellene a kölcsönt kihelyeznie, vagy pedig olyan helyzet alakulna ki, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok semmiképpen nem juthatnának hozzá a kormánypárti képviselők által a törvényben biztosítani szándékozott ellenértékhez.

Ezért kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezt az 5., 6. §-ban foglalt, viszonylag hevenyészett gondolatokat próbálják értelmesebb rendbe rakni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közel két éve tettem fel ezt a kérdést a munkaerő-kereskedelemmel kapcsolatban. Úgy érzem, sajnos máig aktuális.

Nap mint nap azt lehet tapasztalni Szolnok megye útjain, és máshol is, hogy a munkaerőt autóbusszal szállítják egyik munkahelyről a másikra. Manapság a cégek jelentős része már abszolút nem alkalmaz dolgozókat, hanem közvetített munkaerőket alkalmaz.

Mi ennek az új megoldásnak a lényege? Mindenekelőtt az, hogy a munkáltatónak semmiféle kötelezettsége nincs, hiszen egy ügynök, egy vállalkozó alkalmazza a dolgozókat, aki velük a leggyakoribb esetben semmiféle munkaszerződést nem köt; vagy pedig akkor köt munkaszerződést, amikor valamilyen munkaügyi ellenőrzésre sor kerül, s ez gyakorlatilag egy látszatszerződés. Természetesen ilyen viszonyok között szó sem lehet kollektív szerződésről és más egyéb olyan jogról, ami egyébként a munkavállalókat megilleti.

Mi történik egy-egy ellenőrzés alkalmával? Az történik, hogy kiderül, nincs meg az adott dolgozók munkáltatója, az a munkáltató a másik megyében van. Ha a munkaügyi ellenőrzéskor netán megkeresik ezt a munkáltatót, akkor kiderül róla, hogy gyakorlatilag semmiféle szerződéssel nem rendelkezik a dolgozókat illetően. Amennyiben mégiscsak rátalálnak arra, hogy probléma van nála, elindul vele szemben egy bírósági eljárás. A legtöbbször megfellebbezi az eljárást, az évekig folyik, s közben alkalmazza a dolgozókat. Amennyiben mégis születik egy jogerős bírói végzés, akkor kiderül, hogy ez a munkáltató semmiféle büntetést nem tud kifizetni, mert olyan cége van, amelynél erre abszolút semmi fedezet nincs.

Az eljárás tovább folyik, gyakorlatilag megszűnik; és közben ennek a vállalkozónak a felesége átveszi a dolgozókat, és máris (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szabálytalanul alkalmazza őket tovább. Mit tesznek ennek az állapotnak a megszüntetése érdekében? (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkáltatók és a munkavállalók közötti érdekellentétek kihasználása régóta bevált trükk, ami nem hiányzik a mai kormány repertoárjából sem. Egyszer az egyik, másszor a másik csoportot játsszák ki, számítva a partner támogatására vagy közömbösségére. Így akarták például a munkáltatókra terhelni a 40 napig terjedő táppénz kifizetését. Igaz, ez még sikertelen maradt, de már meg tudták nehezíteni az áfa visszaigénylését, illetve a terhek enyhítése nélkül hajtották végre a minimálbér emelését.

A dolgozók esetében ugyancsak megbukott a betegszabadság bérének lefaragása, de csökkenteni tudták például az alkalmazotti kedvezményt, a munkanélküli-ellátás és a táppénz összegét. És most úgy látszik, ismét a dolgozók vannak soron. Hamarosan, egy-két hónapon belül kiderül, milyen korábbi vívmányokat tudnak megtartani és melyeket veszítik el.

A kormány nemcsak ezt az ellentétet használja fel célja elérése érdekében, hanem az Európai Unió irányelveire és a jogharmonizációra is előszeretettel hivatkozik. Ez nagy baj, mert vajon miért kedvelnék az emberek az Uniót, ha a homályos, jövőbe vesző ígéretekkel szemben mindig nagyon konkrét és komoly fenyegetésekkel találkoznak? Ráadásul ezen a téren a kormánynak nincs is igaza. A társulási megállapodás 67. cikkelye ugyanis kifejezetten a dolgozók munkahelyi jogainak védelmére utalva rendelkezik a munkajogi szabályok harmonizációjáról. Az irányelvek hangsúlyozzák, hogy a szabályokat nem kell átvenni, ha adott tagállamban a dolgozókra nézve már kedvezőbb előírások léteznek. Magyarországon pedig ilyen szabályok bőven vannak, és többségükre büszkék is lehetünk.

Mindezekre tekintettel nincs átvételi kötelezettség, és nem fogadható el a munkaidő és a rendkívüli munkaidő összemosása, amely túlóra nélkül is lehetővé teszi a heti 48 órás, lényegében hatnapos foglalkoztatást. Nem terjeszthető ki korlátlan módon az idénymunka alkalmazása. A munkaszerződés módosítása nélkül ezután sem lehet a megváltozott munkáltatói székhelyre, telephelyre átküldeni a dolgozót. Nem emelhető drasztikusan a túlórák száma, nem csökkenthető a heti pihenőidő, nem szüntethető meg a helyettesítés díjazása. A munkaerő-kölcsönzés nem válhat általánossá, egyeduralkodóvá és határozatlan idejűvé.

A közismert, részben általam is előterjesztett javaslatok mellett felhívom képviselőtársaim figyelmét néhány további problémára. A törvényjavaslat értelmében a jövőben a munkavégzéshez kapcsolódó, munkaidőn túli, előkészítő és befejező idők után sem jár túlmunka szerinti díjazás. Ez a probléma nem intézhető el egyszerűen a munkaidő fogalmának kiterjesztésével és a munka törvénykönyve 103. § (2) bekezdésének részbeni törlésével.

Az előterjesztés részletesen szabályozza az átirányítás, kiküldetés, kirendelés intézményét, idejét és díjazását. Ez önmagában helyes. Ezzel szemben elfogadhatatlan, hogy ezekben az esetekben az átlagkereset garantálása helyett hiányos, zavaros szabályozást akarnak életbe léptetni, amely szűk körben a személyi alapbérrel operál.

 

 

(17.40)

 

 

De mi történik a teljesítménybéres területeken? Milyen keresetcsökkenés következhet be az itt dolgozók esetében? Saját tapasztalatból tudom, hogy nem ösztönzi az átlagkereset garantálása, de akkor sem lehet ilyen drasztikus, átgondolatlan megoldáshoz hozzájárulni.

A törvénytervezet nagy terjedelemben foglalkozik a munkaerő-kölcsönzéssel. Ez nagyon helyes, mert az utóbbi időben a feketemunka egyik formájaként elterjedése rendkívülivé vált. Ma már a nagyobb cégek is előszeretettel alkalmazzák, köztük olyanok is, ahol a munkaerőigény nem hullámzó. Hát még akkor mi lesz, ha meglátják, hogy a munkajogi szabályok itt csak korlátozottan érvényesülnek! A nem túl erélyes tiltás ellenére nyilvánvaló: hamarosan minden munkáltató így fog majd dolgoztatni.

Néhány idevágó részkérdés: miért nem lehet az egyéni vállalkozó kölcsönbeadó? Miért ez a hátrányos megkülönböztetés, ha a feltételek teljesítését, például a vagyoni biztosítékot, ők is vállalják? Vagy: a munkaerő-kölcsönzés esetén miért csak néhány szabályra korlátozódik a munkaügyi ellenőrzés? Szerintem átfogó és fokozott ellenőrzésre van szükség ott, ahol a feketemunka előfordulása joggal feltételezhető, és ez a munkaerő-kölcsönzés pontosan ilyen.

Benyújtottam olyan javaslatokat is, amelyek nem törölni vagy módosítani akarják az előterjesztés részeit, hanem az alkalmat felhasználva kiegészíteni. A feketemunka megfékezése, a jobb ellenőrizhetőség érdekében célszerű lenne a munkaszerződés írásba foglalását a munkába lépés napját megelőzően megkövetelni. Ez valószínűleg nem ellentétes a kormány szándékával sem, hiszen a munkatörvénykönyv 76. §-ának (7) bekezdésében az áll, hogy a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkavállalót tájékoztatni kell a munkába lépés napjáról. Ha ez a tájékoztatás nem utólagos, akkor ezen alkalommal megtehetik az írásba foglalást is.

A törvénytervezet pozitívumai közé tartozik a dolgozók neme, kora, származása, politikai meggyőződése szerinti hátrányos megkülönböztetés tiltása. Sajnos nemcsak ilyen típusú megkülönböztetés létezik. Egyre többször előfordul, hogy a saját vagy társai érdekében fellépő személyt elmarasztalják, elküldik, beperlik. Így vesztes lehet, akinek igaza van, de még inkább, aki nem ismerte pontosan a jogszabályt. Valljuk be, ma igen sok embernek hiányos ezen ismerete. Egy-egy riasztó eset megfélemlíti a munkavállalókat, akik ezután képtelenek magukat megvédeni. Ezért volna értelme a hátrányos megkülönböztetés alábbi kiegészítésének: a munkavállalót nem érheti hátrány a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban biztosított jogainak érvényesítése érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy a vitát követő szavazás során megmaradnak és beépülnek a törvénybe az értelmes javaslatok, illetve elbuknak mindazok, amelyek csorbítani akarják a munkavállalókra vonatkozó kedvező előírásokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 156. és a 174. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Mind a kettő a munkaerő-kölcsönzés témakörével foglalkozik. Összességében úgy ítéljük meg, hogy fontos a munkaerő-kölcsönzés szabályozása, de azzal nyilvánvalóan nem lehet egyetérteni, hogy mintegy megkettőzik a munka törvénykönyvét ebben a tekintetben. Olyan helyzetet teremtenek, ami majd oda fog vezetni, hogy a munkáltatók többsége élni fog, már csak formai szempontból is, a munkaerő-kölcsönzéssel.

Mind a két módosító javaslat, amit benyújtottam Jauernik képviselőtársammal, arra irányul, hogy a kormányzatnak néhány tekintetben át kellene gondolnia, ezzel együtt is, hogy milyen szűkítésekre van ezen a téren szükség.

Az egyik javaslat, a 156., konkrétan azzal foglalkozik, hogy kölcsönbeadóként a kormány elképzelései szerint csak belföldi székhelyű gazdasági társaság szerepelhet. Mi azt a javaslatot tettük, hogy ebben az esetben nem kellene diszkriminálni az egyéni vállalkozókat. Lehetővé kellene tenni a számukra is ezt a lehetőséget, amennyiben megfelelnek az itt támasztandó, a kormány szándékai szerint szigorú feltételeknek. Ha elolvassuk a törvényjavaslatnál a kormány indoklását, amelyikből ki lehet következtetni, hogy majd milyen szigorú szankciókat fognak itt életbe léptetni, akkor abban az szerepel, hogy különböző nyilvántartásoknak kell megfelelniük ezeknek a belföldi székhelyű társaságoknak, és valamiféle vagyoni biztosíték meglétét is meg fogja követelni a kormányzat ebben az esetben.

Ezzel összességében egyet is lehet érteni, hiszen a törvényhozás során már több esetben volt ilyen vagyoni biztosíték, a kaució kikötése, hogy valaki ne kezdhesse el a tevékenységet, és ne oly módon csinálja meg, amivel később majd nem tud elszámolni, vagy nem tud egy kártérítéshez fedezetet biztosítani. Ez önmagában helyes, de ha ez így van, akkor azt nem tudjuk megérteni, hogy miért nem lehet ebben a körben az egyéni vállalkozó is. Mert ha a kormány elő fogja írni ezt a vagyoni biztosítékot, az jelentős összegű lesz, s amennyiben megfelel ennek a feltételnek az egyéni vállalkozó, akkor miért ne lehetne benne ő is. Illetve ha szabálytalanságot követ el, mint ahogy természetesen azt egy belföldi székhelyű gazdasági társaság is megteheti, akkor ez a kaució fedezetet fog biztosítani arra, hogy helytálljon abban az esetben, ha ő nem végzi megfelelően a tevékenységét.

Ugyanennek a módosító javaslatnak a kapcsán van még egy apró észrevételünk, amelyik arra irányul, hogy úgy gondoljuk, a munkaügyi központnak a kölcsönbeadót kölcsönbeadóként kell nyilvántartásba vennie. Gondolom, mindannyiunk előtt ismert, hogy egy területen, amelyen a munkaügyi központ működik, a vállalkozókat nagyon sok esetben nyilvántartásba vehetik. Nyilvántartásba vehetik például olyan gazdálkodó szervként, amely munkaerőt foglalkoztat. Úgy gondoljuk, itt nem erről van szó, hogy a munkaügyi központnál általánosan vagy bármilyen szempont szerint legyen nyilvántartásba véve ez a gazdálkodó, gazdasági társaság vagy szerintünk egyéni vállalkozó, hanem kölcsönbeadóként kell az ő nyilvántartásba-vételüket megoldani. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezeket az észrevételeinket támogassák. Véleményem szerint az egyéni vállalkozóknak ebbe a körbe való beemelése nem jelent különösebben nagy kockázatot, amennyiben a kormányzat betartja azokat a lépéseket, amelyeket az indoklásban is megfogalmazott.

A másik javaslat, amiről szólni szeretnék, a 174. ajánlási pontban szerepel. Ez is a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos, méghozzá a munkaerő-kölcsönzés ellenőrzésével függ össze. Úgy gondolom, az eddigi gyakorlat is bebizonyította, és nyilvánvalóan a munka törvénykönyve ilyen jellegű módosítása sem fogja azt szükségtelenné tenni, hogy ezen a területen fokozott ellenőrzésre van szükség.

 

 

(20.40)

 

Úgy látszik, hogy ez végeredményben a kormányzat szándékai között is szerepel, hiszen a törvényjavaslatba beemeli az ellenőrzések körébe a munkaerő-kölcsönzés témakörét. Ez véleményünk szerint is helyes.

Az már azonban kellemetlen, hogy a mi értelmezésünk szerint hozzácsatol egy olyan rendelkezést, amely - hangsúlyozni szeretném megint, a mi értelmezésünk szerint - szűkíteni akarja azt a kört, hogy milyen területeken biztosítják, illetve hajthatják végre a munkaügyi szervezetek ezeket az ellenőrzéseket. Úgy gondoljuk, hogy a teljes folyamatban biztosítani kell az ellenőrzést, tehát mindazokban a fázisokban, amelyeket a munka törvénykönyvének módosítása tartalmaz, biztosítani kell a szereplők ellenőrzését. Ezért két megoldást tudunk elképzelni. Az egyik az, amit itt benyújtottam képviselőtársammal, az a rész, hogy töröljük ki az ellenőrzésből azt a kört, amely konkrétan megmondja, hogy melyik paragrafusok melyik pontja szerint lehet az ellenőrzést végrehajtani, mert az ellenőrzésnek - hangsúlyozom - ezen kívül is számtalan területe lehet.

Úgy látom, hogy kormánypárti oldalról ezt nem támogatják különösebben, bár a gazdasági bizottságban, ahol ezt volt alkalmam kifejteni, hosszas vita után egy restancia mellett foglaltunk állást, amire máig nincs különösebb visszajelzés, hogy mi fog majd ezen a téren történni.

Természetesen más oldalról is megfogalmazható ez a szabályozás. Most benyújtottam ezt a módosító javaslatot is, amely azt tartalmazza, hogy ha nem értenek egyet ennek a résznek a kiemelésével, akkor egészítsük ki azokat a pontokat, amelyeket még ellenőrizni kell. Erre javaslatot tettem, és úgy gondolom, hogy ezzel talán majd egyet lehet érteni, mert nem hiszem, hogy a kormányzatnak az a szándéka, hogy a munkaerő-kölcsönzés esetében a munkaszerződések meglétét vagy a minimálbér megfizetését ne lehessen ellenőrizni. Ezeket a pontokat minimum szükségesnek tartom ahhoz, hogy komplettebb módon ellenőrizni lehessen a munkaerő-kölcsönzés törvény szerinti megvalósítását.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lévai képviselőtársam véleményéhez kapcsolódnék az egyéni vállalkozóval kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy a munkaerő-kölcsönzés kapcsán nem az egyéni vállalkozóktól kell megvédeni a munkavállalókat, hanem olyan javaslatokat kell tenni a munkatörvénykönyvben, amelyik minden pontját illetően védi a munkavállalót, nem pedig egy ilyen kitételt kell tenni, miközben most látszik, hogy diszkriminálni akarják az egyéni vállalkozókat.

Tessék nekem megmondani, mennyivel nyújt nagyobb biztosítékot a munkavállaló védelme érdekében az egyéni vállalkozóval szemben egy két-három fős kft.?

A másik: ön azt mondta - nem is tudom, mire utalt -, hogy ezeknél a gazdasági társaságoknál valami mögöttes vagyon vagy egyéb áll rendelkezésre. Ha nem tévedek, mondjuk, egy korlátolt felelősségű társaság azért az, mert csak a bevitt vagyonával felel. Én nem tudom, hogy ezek után önök a vagyoni biztosíték esetében milyen összegekre gondolnak természetesen. Ha ez egy jelképes összeg, akkor teljesen nevetséges, amit itt a kormány tenni akar. De az én véleményem szerint, ha ez a vagyoni biztosíték egy jelentős összeg, akkor ez lényegesen nagyobb garanciát adhat, mint egy olyan kft., amelyiknek van vagyona, de a vagyonát, mondjuk, már jelentős részben felélte.

Ezért gondolom én, hogy biztosítani kellene a lehetőséget az egyéni vállalkozóknak, de természetesen a szankciót a belföldi székhelyű vállalkozók, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók esetében keményen meg kellene szabni - de ilyen diszkriminációt nem kellene alkalmazni.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Mivel ebben a pontban van a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos ajánlások jelentős része, ezért úgy gondolom, csak foglalkozni kell azzal a filozófiával, amit Kovács Ferenc és Borkó Károly képviselőtársaim megfogalmaztak. Azért, könyörgöm, abból nem lehet kiindulni, hogy egyébként sem fogják ezt a törvényt betartani, mert faluhelyen másképp intézik a dolgokat!

Másrészt pedig Kovács Ferenc képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy nem abból áll a kölcsönzés, hogy tolmácsot kölcsönöznek. Éppen az a jelenség, amire korábban is felhívtam a figyelmet, hogy ma már nem kis cégek... - vagy speciális munkavállalókat alkalmaznak így, hanem egyre nagyobb cégek nem alkalmaznak saját munkavállalót, csak kölcsönzött munkavállalót. Tehát nagy jelentősége van annak, hogyan szabályozza kormány, illetve az Országgyűlés ezt a kérdést.

 

 

(21.10)

 

 

Úgy érzem, a kormányzat felismerte, hogy ez egy fontos kérdés, ezért van benne ez végeredményben a munka törvénykönyve szabályozásában. Csak véleményem szerint rossz álláspontból indult ki a kormányzat, mert nem be akarta szabályozni, mederbe szorítani a munkaerő-kölcsönzést, hanem olyan szabályokat alkotott a munkaerő-kölcsönzésre, ami majd kedvezőbb lesz a munkáltatók számára, és ezek után a munkáltatók még jelentősebb része át fog térni a munkaerő-kölcsönzésre; olyan esetben is, amikor nem idénymunka vagy nem speciális ismeret, vagy nem más komoly, szakmailag fontos kérdés indokolja a kölcsönzést, hanem az, hogy ezekben az esetekben a kölcsönzött munkaerőnél a korábbi vagy a mostani munka törvénykönyvének majd az önök által megfaragott szabályai még kevésbé fognak élni a kölcsönözött munkaerő esetében. Ezért áttérnek majd erre a munkáltatók, ha ez így lesz.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 10. számú ajánláshoz szeretnék ebben a szakaszban hozzászólni, amelyet Jauernik képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, és gyakorlatilag az ösztönzött bennünket a javaslatunk benyújtására, hogy a törvénynek van azért olyan területe, amely számunkra szimpatikus, és az egyik ilyen terület a hátrányos megkülönböztetésnek a tiltása, amely szerintünk valóban európai uniós és minden más logikával is összefüggő.

 

 

(21.50)

 

Hiszen valóban szükség van a faji, a nemi, a vallási, a politikai meggyőződés szerinti hátrányos megkülönböztetés tiltására. Úgy gondoltuk azonban, hogy manapság nemcsak ilyen jellegű megkülönbözetés létezik, hanem létezik a munkavállaló megkülönböztetése is, méghozzá abban az esetben, ha a munkavállaló kifogásolja a munkáltatónál alkalmazott gyakorlatot. Ez igen gyakran előfordul. Sajnos, a munkavállalók többsége ma nincs pontosan tisztában a saját jogaival. Ez nyilván összefügg a rendszerváltással; összefügghet azzal, hogy a munkahelyeken a szakszervezetek nincsen olyan mértékben jelen; és összefügghet számos más kérdéssel is, például a törvények gyakori változtatásával is. A munkavállalókban természetesen él az a szándék, hogy nekik vannak valamiféle jogaik, és azokat érvényre szeretnék juttatni. Vannak munkavállalók, akik ezt a társaik érdekében is szívesen felvállalják.

Sajnos, amikor ezt megteszik, akkor kiteszik magukat annak, hogy a munkáltató el fogja nekik mondani, hogy nincs igazuk, nem a törvény szerint járnak el. Ezt követően vagy hátrányos megkülönböztetésben van részük, vagy pedig egyszerűen megszüntetik a munkaviszonyukat, sokszor oly módon, hogy a munkavállaló kerül kedvezőtlen helyzetbe, akár rendkívüli felmondás történik, akár pedig még bírósági eljárást is életbe léptetnek. Ennek az egyik alfaja gyakorlatilag az, amikor a munkáltató nem biztosítja a dolgozó valamiféle jogát, akár munkavédelmi, akár más természetű kérdésben; és mivel a munkavállaló nem tud megegyezni a munkáltatóval, ezért a munkavállaló valamiféle hatósághoz fordul, attól remélve, hogy az a hatóság majd helyreállítja a megfelelő állapotokat a munkáltatónál. Ez nyilvánvalóan kiderül, erre rengeteg példa van. Sajnos, Magyarországon ma általános gyakorlat az, hogy mielőtt egy ilyen munkaügyi vagy munkavédelmi ellenőrzés megtörténne, a munkáltatót értesítik a kiérkezésük előtt, és természetesen így nemcsak azt tudják, hogy mikor kerül sor ellenőrzésre, hanem az is nyilvánvalóvá válik másodpercek alatt, hogy ki tette a bejelentést ebben az esetben. A munkavállalónak a kellemetlen következményekre ebben az esetben számítania kell.

Ezért mi azt gondoljuk, hogy elfogadva a törvénynek azt az értelmes gondolatát, hogy a hátrányos megkülönböztetést tiltani kell, véleményünk szerint ide be lehetne illeszteni egy ezt részben megakadályozó gondolatot, amit mi úgy fogalmaztunk meg, hogy a munkavállalót nem érheti hátrány a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban biztosított jogai érvényesítése érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért. Úgy gondolom, ez a gondolat egy értelmes munka törvénykönyvébe beilleszthető, annál inkább, mert egy ma élő, valós problémát kíván kezelni.

Kérem képviselőtársaimat, hogy amennyiben lehet, támogassák ezt a javaslatunkat. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mádi képviselő úr észrevételére szeretnék reagálni. Valóban tettünk egy javaslatot, hogy ne érhesse hátrány a munkavállalót, ha jogainak érdekében fellép vagy jóhiszemű bejelenést tesz. Gondolom, jóhiszeműen Mádi képviselő úr azt mondta, hogy ez ugyan szimpatikus gondolat, de benne van a törvényben, és ő maga úgy gondolta ezt, hogy a 3. §-nak az a mondatrésze tartozik ide, hogy "tilos hátrányos megkülönböztetést tenni", és a felsorolás után valóban van egy ilyen, hogy "minden egyéb körülmény miatt". Én nem hiszem. Azért a legtöbbször, ha azt mondjuk, hogy "egyéb", abba nem feltétlenül tartozhatnak bele ilyen komoly konkrét kérdések.

Ráadásul, amikor Mádi képviselőtársam ezt a részt felolvasta, nem is pontosan olvasta fel, mert az azt mondja ki, hogy "tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt". Márpedig mi éppen azt mondjuk, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben se lehessen ilyen megkülönböztetéseket tenni. Tehát két változatot tudok elképzelni: vagy mégiscsak fogadják el ezt a javaslatot, vagy pedig Bernáth Ildikó képviselő asszony, aki, úgy látom, vállalja a kormány módosító javaslatait, vegye fel a javaslatok közé ezt is, és akkor az 5. § (1) bekezdéséből vegyék ki a "munkaviszonnyal összefüggő" kifejezést. Akkor valóban úgy lesz majd, hogy minden egyéb körülmény esetében tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni. S ha ezt tényleg így gondolják a kormányzati oldalon, akkor azt tudom mondani, hogy feleslegessé válik az a rész, amit én javasoltam; de amíg ez nem így lesz, addig úgy gondolom, ennek mégiscsak helye van.

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Számos módosító javaslatunk közül mindössze kettővel és érintőlegesen még kettővel szeretnék foglalkozni. Az egyik a 15., a másik a 18., majd a 38. és a 42.

Az 15. ajánlási pontban arról van szó, hogy a 15. életévét betöltött, általános iskolát végzett tanulóknak a foglalkoztatása esetében egy kiegészítést javasoltunk. A kiegészítésnek az a lényege, hogy ezeknek a fiataloknak az alkalmazása esetében külön jogszabályban meghatározott tevékenységi köröket, feltételeket és óraszámokat kell megjelölni. Ezt két dolog miatt tartottuk fontosnak. Az egyik az, hogy nagyon sokszor, amikor ezeket a fiatalokat alkalmazzák, a tanulókkal olyan munkákat is elvégeztetnek a munkáltatók, olyan óraszámban és olyan körülmények között, amiket az ő esetükben, sőt más munkavállalók esetében sem lehetne megtenni.

Mivel ezek a tanulók ebben az egy-két hónapos időszakban pluszpénzhez akarnak hozzájutni, nagyon sokszor sem a tanuló, sem a szülője, senki nem mérlegeli, hogy milyen munkát kell végezni, nagyon fontos szempont, hogy dolgozzon a gyerek, és valamennyi pénzhez hozzájusson.

A kormányzat sem foglalkozik ezzel a kérdéssel, és mi úgy gondoltuk, hogy erre mégis ki kell térni, hiszen amikor a kormány a munka törvénykönyve kapcsán számos nemzetközi egyezményre hivatkozik, hogy mi mindent kell betartani, akkor úgy gondoljuk, hogy helye van ebben a körben a nemzetközi munkaügyi konferencia 1973. évi 58. ülésszakán elfogadott 138. számú egyezménynek is, amit egyébként az Országgyűlés 2000-ben a LXIX. törvényként ki is hirdetett ebben az esetben. Ez a törvény forgalmazza meg, hogy a fiataloknak az alkalmazása esetén bizony meg kell jelölni, hogy milyen tevékenységi körben, milyen feltételekkel és milyen óraszámban dolgozhatnak ezek a fiatalok.

Amikor a gazdasági bizottságban próbáltam érvelni a javaslatunk mellett, akkor az előterjesztő képviselője azzal próbálta indokolni, hogy a javaslat felesleges, hogy véleménye szerint nincs olyan külön jogszabály, amelyikben meg lehet jelölni a tevékenységi köröket, feltételeket és óraszámokat. Én úgy gondolom, hogy ketté kell választani a problémát. Az egyik, az igazi javaslatunk lényegében a figyelmet hívja fel arra, hogy igenis ezeket a fiatalokat egy Magyarországon elfogadott törvény értelmében is csak meghatározott munkakörökben, meghatározott feltételekkel és óraszámban lehet alkalmazni.

Az egy másik kérdés, hogy a mi módosító javaslatunk megfelelő formában kezeli-e ezt a problémát. Ez utóbbival - megmondom őszintén - nem kívánok foglalkozni, és erről vitatkozni sem. Ha a kormányzatnak van jobb elképzelése, és úgy gondolja, hogy ezt nem egy külön jogszabályban kell megtenni, akkor én azt készséggel el tudom fogadni. De úgy érzem, hogy ha ennek az egyezménynek és egy törvénynek bizonyos részeit beemelik, akkor az ahhoz szorosan kapcsolódó részekkel is foglalkozni kell.

Megjegyzem, hogy egyébként sem arra gondoltunk, hogy a kormánynak lesz egy rendelete, amelyikben a Magyarországon előforduló összes munkakört felsorolja majd, hanem egy olyan technikát ad, hogy azokban a munkakörökben, ahol ilyen fiatalokat alkalmaznak, mikor, hogyan kell meghatározni ezeket az eseteket, tehát a tevékenységi kört, a feltételt és az óraszámot. Mi erre a kezelőtechnikára gondoltunk gyakorlatilag, és kérem a kormányt, hogy ha komoly elképzelése van, és ezt szeretné kezelni, akkor kapcsolódó módosító javaslatot valamelyik képviselővel nyújtasson be, amelyik ennek a feltételnek meg tud felelni.

A másik ajánlás, amivel foglalkozni szeretnék, a 18. számú. Javaslatunknak az a lényege, hogy a munkaszerződést a munkába lépés napját megelőzően kelljen írásba foglalni. Gyakorlatilag a törvényjavaslat azt fogalmazza csak meg - és ez nem egy új elem a mostani módosítás során -, hogy a munkaszerződést írásba kell foglalni. Ez így is van. Sajnos, a gyakorlatban az fordul elő, hogy amikor egy munkaügyi ellenőrzés történik, akkor a munkáltató elmondja, hogy éppen ma vettem fel ezt a dolgozót vagy tegnap, készülünk megírni a munkaszerződést.

 

 

(23.00)

 

Ettől kezdődően már természetesen semmiféle ellenőrzésnek, szankciónak különösebben helye nincs, mert ebben sajnos a munkáltatónak kiszolgáltatott helyzete miatt a munkavállaló is megfelelő partnere, és az is igazolja, hogy éppen ma állt munkába.

Mi a feketegazdaság korlátozása érdekében javasoltuk azt a kiegészítést, hogy a munkaszerződés írásba foglalását a munkába lépés napját megelőzően kellene megtenni. Úgy gondolom, hogy a javaslatunk nem is egy eretnek felvetés, megvalósítható, és végeredményben a kormánynak a munka törvénykönyvéhez benyújtott javaslata is valójában ezt sugallja vagy ezt teszi lehetővé.

Szeretnék hivatkozni a 6. §-ra, amely a munka törvénykönyve 72. §-ának a (7) bekezdésében a következőt mondja ki. "A munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkáltató a munkavállalót tájékoztatja - és itt több mindent mondanak - a d) pontban a munkába lépés napjáról." Akkor tessék elképzelni, hogy ha nem utólag... - tehát megkötik mondjuk a munkaszerződést, és ebben nem arról tájékoztatják a dolgozót, hogy két héttel ezelőtt felvesszük majd dolgozni. Mert nyilvánvalóan ennek semmi értelme nincs egyébként, ennek akkor van értelme, ha a munkaszerződés megkötésekor arról tudják tájékoztatni a dolgozót, hogy holnap, holnapután vagy egy hét múlva lesz majd a munkába lépés napja. Márpedig, ha ez így van, akkor úgy gondolom, hogy semmi formalizált akadálya nincs annak, hogy ez esetben egy írásba foglalt munkaszerződésre kerüljön sor. Amennyiben ez megtörténne, úgy gondolom, hogy a feketemunka esetében valamiféle előrelépésre kerülhetne sor.

Mint említettem, csak érintőlegesen foglalkoznék a 38. és 42. ajánlásban lévő javaslatunkkal, amikor azt fogalmaztuk meg több más képviselőtársamhoz hasonlóan, hogy a helyettesítés esetében helyettesítési díjat kell fizetni, és az átirányítás, kiküldés, kirendelés esetében pedig a mai szabálynak megfelelően jobb híján azt írtuk, hogy az átlagkeresetet, mert a kormány javaslata, amit benyújtott - előttem Sáling képviselőtársam is elmondta - abszolút elfogadhatatlan, amely minden esetben azt mondja ki, hogy a dolgozónak azt a munkát kell kifizetni, amit éppen teljesít, de néhány kivételes esetben az átlag személyi bérrel is lehet valamit kezdeni.

Erre az a kedvenc hasonlatom, hogy nagyon komolyan kell ezt a kérdést venni, mert lehet, hogy a példa durva, de ha egy kazánkovácsot egy kézihímzőműhelybe osztanak be dolgozni, az nyilvánvalóan nem tud az ottani teljesítménykövetelménynek megfelelni, és ha azon a területen teljesítménykövetelmény-rendszer van, akkor a kormánynak e javaslata egy elképesztő butaság, és megoldatlan, fantasztikus helyzetet teremt.

Én megmondom őszintén, hogy kompromisszumként e területen el tudom fogadni Bernáth Ildikó mindkét kérdésben beadott javaslatát, aki a helyettesítés, illetve az átirányítás és az ehhez kapcsolódó esetekben gyakorlatilag a távolléti díjat próbálja alkalmazni. Azt gondolom, hogy ez valamiféle kompromisszumként elfogadható, mindenképpen értelmesebb gondolat, mint amire a nagyszerű kormány megfelelő előkészítés után gondolt. Lehet, hogy a munkavállalók körében ez sérelmes, mert az átlagkereset kedvezőtlenebb, de mint korábbi munkáltató magam is úgy látom, hogy az átlagkereset alkalmazása nem mindig ösztönző, és kellő kompromisszumot jelenthet, ha itt a távolléti díj kerülhet bevezetésre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)