Felszólalás adatai

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem fogja elfogadni ezt az előterjesztést. Szeretném megindokolni, hogy miért. Mindenekelőtt azért, mert ha az alapelveit nézi, akkor gyakorlatilag a jelenlegi kormányzat a korábbi gazdaságpolitikai elvekhez semmiféle változást, paradigmaváltást nem vállalt fel. Ugyanazt a liberális gazdaságpolitikát folytatja, ami nemzetközileg is közismert. Aki közgazdaságtan-elmélettel is foglalkozik, tudja, hogy ez egy zsákutca, egy bukott gazdaságpolitika, amely legfeljebb rövid távon hozhat bizonyos eredményeket. Ezen belül is mindenekelőtt a pénzpiacra helyezi a hangsúlyt, a spekulatív pénzpiacra, gyakorlatilag otthagyja a gazdaságot, a feje tetejére állítva, nem helyezi vissza a talpára... - amely mindenekelőtt két követelménnyel járna; egyrészt a reálgazdaság fellendítésével, másrészt pedig szakítana a kozmopolita szemlélettel, és mindenekelőtt a nemzeti érdeket védő nemzeti út fejlődését szolgáló gazdaságpolitikai utat kellene követni.

Nyilvánvalóan ennek az alapelveiből is következik, hogy ha végignézzük mindenekelőtt a makrogazdasági elemzéssel foglalkozó anyagot, akkor ez gyakorlatilag egy deficites gazdaság, hiszen ha a fontos mutatóknál kiemelem a fizetési mérleg, a költségvetés, az államháztartási mérleg egyenlegét vagy a külkereskedelmi mérleg egyenlegét, itt növekvő hiánnyal számol. A fizetési mérleg esetében ez a 2,3-2,8 dolláros fizetésimérleg-hiány 2002-ig, a külkereskedelmi mérlegnél egészen 4,7 dollárig megy el. (Sic!) Sorolhatnánk a többit is, aminek a hátterében mindenekelőtt az szerepel, hogy igen nagy mennyiségű tőkekivonás, erőforrás-kivonás zajlik az országban. Egyébként említik is, hogy várhatóan további tőkejövedelem-kivonással kell számolni, ami egyébként rossz, hiszen a magyar gazdaságon belüli fejlődést nem szolgálja. Ennek egy sajátos formája volt, amit engedélyeztek, legalizáltak azzal, hogy adómentességet kapott a külföldi vállalkozó, mindenekelőtt a multinacionális cégek, majd belépett '94-98-ban egy új formájú tőkejövedelem-kivonás, ez az úgynevezett szolgáltatások vagy reklámtevékenységek megrendelése saját cégtől, amely nem Magyarországon létezik. Ennek következtében, ha például áttekintik a fizetési mérleget, '98-ban több, mint 1 milliárd dollár tőkekivonás történt csak ennek az egy tételnek a következtében.

Ilyen formában tehát ez azt jelenti, hogy ha hiány jelentkezik, akkor honnan fogják finanszírozni a hiányt. Ahogy az anyagból is kiderül: vagy újabb hitelfelvétellel, ami életveszélyt jelent a magyar gazdaság számára, vagy áthárítom ezeket a terheket a végső fogyasztóra. Márpedig ki a végső fogyasztó? Mindenekelőtt a magyar családok és a magyar háztartások a végső fogyasztók. Bizonyos értelemben végső fogyasztó a humán infrastruktúra, de a terheket tovább hárítani a hazai, még tisztességesen dolgozó vállalkozóra, iparosra vagy mezőgazdasági parasztságra, súlyos vétek! Ez nem tartható, mert e rétegek, illetve a magyar háztartások fizetőképessége olyan, hogy képtelenek további közterhek fizetését vállalni, és nem is tudják kifizetni. Tehát ez önmagában további hiányt gerjeszthet, ami a deficit további növekedését fogja jelenteni, és egy nagyon erőteljes elszegényedést hoz magával.

(13.40)

Hiszen már ma is a magyar népesség 60 százaléka él a létminimum szintjén és az alatt. Ebből következően ennek a liberális gazdaságpolitikának, amelynek eredménye ez a deficit, eredménye a spekulatív pénzpiac virágzása; lényegében ez egy csőd-gazdaságpolitika, és ez nem tartható fenn tovább csak nagyon súlyos veszteségekkel.

Hadd mondjak egy módszertani kérdést is. Ez a bizonyos növekedési mutató, a bruttó nemzeti termék vagy bruttó hazai termék, a GDP vagy gédépé, nevezzük magyarosabban, bizony egy szemfényvesztés; ma már ismert, hogy a teljesítmény mérésére nem alkalmas. Hadd utaljak: a közelmúltban a gazdasági bizottságban a Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi elnökével, Mellár Tamással volt egy szakmai párbeszéd, aki szintén kiemelte - hiszen ezt egy cikkében le is írta és más közgazdasági körök is -, hogy a gazdaság teljesítményére teljesen alkalmatlan a bruttó hazai termék, ráadásul abban a formában, ahogy jelenleg Magyarországon statisztikailag számítják. Ez hibás is, hiszen hibás egy ilyen mutatóba beépíteni például a vámszabad területek mozgását, mert annak legfeljebb az egyenlege szerepelhet benne, de az is kérdőjelezhető.

Ha ez alapján nézem és korrigálom ezt a mutatót, akkor bizony kiderül, hogy már csak ennek az egy tételnek a következményeképpen is az export legalább 30 százalékkal kevesebb lenne, amelynek a következményében természetesen a külkereskedelmi mérleg hiánya jelentősen növekedne. Ha a bruttó hazai termék mutatóját is korrigálom még egyéb, úgynevezett externáliákkal, külső tényezőkkel, akkor bizony - ha a tényleges teljesítménymutatót nézem, ez a nettó nemzeti jóléti mutató vagy a bruttó nemzeti jövedelem, vagy nettó nemzeti jövedelem - a tényleges teljesítmény közel 50 százalékát adja a most publikált hivatalos növekedési mutatóknak. Ez azt jelenti, hogy valójában jelentős forrásmódosítás történt még ilyen módszertani ügyeskedéssel, amely szakmailag sem állja meg a helyét, és egy hamis, rossz mutatót ad, amely nem felel meg, messze nem felel meg a valóságnak.

Két kérdést szeretnék még kiemelni, ami nagyon jelentős a makrogazdasági fejlődés szempontjából, és érinti ezt az anyagot is, amit nagyon egyszerűen intéznek el. Az egyik kérdés az eladósodás témája. Jómagam már a nyolcvanas évek elejétől foglalkozom ezzel a kérdéssel, de hadd utaljak a Társadalomkutató és Előrejelző Intézet közelmúltban készült jelentős tanulmányára vagy Nagy Pongrác ismert közgazdásznak a közeljövőben megjelenő, adósságtörténetünkkel és ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvére, hogy bizony ennek az anyagnak alapján és a felvállalt liberális gazdaságpolitika következményeképpen Magyarország továbbra is, még 2002-ben is a világ legeladósodottabb országai közé fog tartozni, ahová ma is tartozik, illetve tartozott a közelmúltban. Ez pedig azt jelenti, hogy az első négy, első öt vagy az első három ország közé sorolható mint legeladósodottabb ország. Ilyen formában gyakorlatilag ennek az átvitele 2002-re egy olyan forrásterhet és forráskivonás terhét jelenti az országra vonatkozóan, hogy nincs mivel ellensúlyozni, ha ezt a liberális utat folytatják tovább.

Átnéztem a Moody, a Standard & Poor és a japán hitelminősítő ügynökségek adatait, és bizony annak ellenére, hogy szorgalmasan a lakosság jólétének terhére vagy életszínvonal-emelésének terhére fizették ki az adósság kamatait, illetve a törlesztést, tehát a teljes szolgálatot, még mindig rossznak vagy közepesnek minősítik Magyarország hitelfizető-képességét. Ez egy olyan visszajelzés, hogy valójában nem oldotta meg az adóssághólabdának a magunk előtt való görgetése, újabb hitelekkel való finanszírozása azt a súlyos kérdést, amely ténylegesen a magyar gazdaság leépülésének egyik alapköve volt. Nem teremtett változást ebben a fejlődési vonalban vagy legalábbis ebben a lefele irányuló fejlődési vonalban.

Ha megnézzük a leadott anyagban, akkor abban mi szerepel? Az szerepel benne, hogy továbbra is az adósság fizetését vállalja fel. Hiszen jól tudjuk, ha a teljes adósság mennyisége ma Magyarországon meghaladja a 40 milliárd dollárt, és ezen belül is amit átcsempésztek a belső adósságban, hiszen az exponenciális gyorsasággal növekedett 3000 milliárd forintról, már majdnem eléri a 7000 milliárd forintot, és még megmaradt a 25 milliárd dollár bruttó külső adósságállomány is; ezt azt jelenti, ha áttekintem ezt az óriási adósságállományt: akkor mit vállal föl a liberális gazdaságpolitika fizetett tisztségviselője? Azt, ami az anyagban szerepel, hogy forrás lehet a további privatizáció vagy újabb hitelfölvétel. Márpedig mind a kettő gazdasági csőd felé sodorja a gazdaságot. És mit fogunk privatizálni? A Dunaferr Rt.-t, aminek a vagyonát már így is széthordták?! Vagy továbbá az egészségügyben a kórházakat privatizálni? Elkótyavetyélni vagy külföldiek kezére átjátszani, ahogy eddig történt, súlyos korrupcióval terhelten? Miközben egy réteg megszedi magát, teletömi a zsebét, és luxusvillákat épít? Vagy mit fognak privatizálni? A termőföldet, és ezzel a területünket is átjátsszuk idegeneknek?! Hogy állunk szembe akkor a magyar népességgel, a választókkal, milyen gazdaságpolitikát vállaltunk fel, miért mondták azt, hogy szociális kedvezményeket és egyensúlyt fognak teremteni, amely kitűnő választási propagandaszöveg is volt. Hol marad ennek akkor a teljesítése?!

Nem lehet továbbvinni ezt az adósságügyet, és csak egy pont az i-re az 1750 milliárd forint, amiről még említést sem tesz az anyag, amit 1997-ben beépítettek a költségvetésbe, átvállalva a Magyar Nemzeti Banktól is, mert ez nagyon régi vitatéma. De mindig is vitatéma marad, mindaddig, ameddig ezt a piszkos pénzt a költségvetésből nem fogják kitörölni. Ennek a terhe, kamatterhe '99-ben a 190 milliárd, 400 milliárd a törlesztési teher, és ez bizony a következő években is megjelenik.

Ha kivesszük a költségvetésből ezt a tisztátalan pénzt, mert hiszen nem tudjuk, hogy miért nem 1800 milliárd, miért nem 800, miért pont 1750 milliárd, erről tételes elszámolás mind a mai napig nem készült, akkor bizony meg lehetne oldani a nyugdíjasok jelenlegi igen romló helyzetének a javítását, ez 25 milliárd forint lenne. Meg lehetne oldani a folyók mentén a gátépítést és a szabályozást, meg lehetne oldani az egészségügy helyzetét, a felsőoktatás helyzetét, és még mindig maradna a 190 milliárd forintos kamatnagyságból. Tehát azt a bizonyos összeget fizetni és tovább tolni, amely a korábbi kormányzat által építtetett be a költségvetésbe, ez egy nagyon súlyos, nemzettel szembeni - hogy is mondjam - bűnös lépés volt, és az is maradt. Tehát a megoldás azt jelenti, hogy egy nagyon erőteljes adósságleépítő gazdaságpolitikát kell folytatni, amelyhez hozzátartozik a belső adósság felszámolása, és továbbra is aktuális a leírattatási program, a külső adósság leírattatási programja.

Végül nagyon röviden szeretnék egy harmadik kérdésről szólni, amelyet elég nagyvonalúan intéz el ez az anyag. Ez pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás, vagy nevezzük euro-atlanti vagy euro-amerikai birodalomhoz való csatlakozás kérdésének. Mit jelent ez? Semmi, de semmi elemzés nincs az anyagban, ami arról szólna, hogy milyen birodalomhoz is kívánják és milyen áron csatlakoztatni az országot, hiszen nem tudjuk, mibe kerül. Nem végeztek el még egy átfogó költség-haszon elemzést, beleértve a haszonáldozat költségét is. Mert az, ami terjed szakértők között, hogy 60 vagy 65 milliárd dollár lesz ez tíz év alatt, lehet hogy igaz, lehet hogy nem. De az a több ezer milliárd forint, amellyel a privatizáció során áldoztunk, vagy amely révén föláldoztuk a magyar függetlenséget, ez a haszonáldozati költség lényegesen nagyobb összeg. Nem lehet egy ilyen szervezethez csatlakozni anélkül, hogy ezeket a kérdéseket ne vettük volna szisztematikusan számba, ne elemeztük volna, ne tártuk volna a közvélemény elé, és nem lehet anélkül, hogy ne magyar-magyar integrációval együtt történjen meg az alku.

Mert ma az európai uniós tárgyalásokon semmiféle alku nincs, ma egy van, amit külföldről, a brüsszeli bürokrácia területéről diktálnak, azt aláírni, körüllihegni, jóváhagyni. Hogy mi történik a magyarsággal, mi lesz a magyar családok sorsával, mi lesz az elcsatolt területeken élő magyar honfitársainkkal, hiszen egy közös kérdésről van szó ebben az integrációs folyamatban, arról még csak haloványan sem esik szó. Ezért ez a program valójában egy liberális program, amelynek a végkifejleménye az a buborékgazdaság lesz, amely bármikor szétpukkadhat, ha bizonyos külföldi hitelekkel nem próbálják meg kisegíteni, vagy nem a háztartások közterheinek a növekedésével, amire viszont a magyar család vagy a magyar háztartás alkalmatlan.

(13.50)

Ezért mi azt szeretnénk, ha a programot kiegészítené egy olyan stratégiai elképzelés, amely tartalmazza azokat az általunk is támogatott ígéreteket, mint a privatizáció felülvizsgálata, a Magyar Nemzeti Bank elszámoltatása, az Állami Számvevőszék által történő felülvizsgálata és a pénzügyi szektor kitakarítása azzal, hogy a forrásainkat vissza tudjuk nyerni, és ezeket a forrásokat be lehessen építeni a reálgazdaságba, amely valójában biztosítéka egy növekedés alapjai megteremtésének. És ezzel lehet a magyar családok életminőségét javítani, és ezzel lehet a súlyosan leépülő humán infrastruktúra minőségét is javítani, amely végül is a legfontosabb erőforrás, az ember minőségi állapotának javítását segíti elő. Mert enélkül nincs növekedés, és nem lehet növekedést tisztességesen teljesíteni!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)