Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem tudtam, hogy én következtem volna szólásra.

Az előző gondolathoz Francz Rezső úrnak annyit szerettem volna elmondani, azt azért, azt hiszem, ön sem vitathatja, ha egy munkavállaló, aki, mondjuk, alkalmazott egy magáncégnél, és sajnos tényleg van olyan, hogy bejelentik egy minimális bérösszegre, majd efölött valamennyit még kap a zsebébe hozzá - mert tegyük igazságossá a dolgot, a legtöbb helyen így történik az alkalmazás -, abban az esetben, ha emiatt elesik például a gyermekei utáni adókedvezménytől, akkor természetesen igényelni fogja azt, hogy minél nagyobb összegben vallják be a jövedelmét, hiszen a nyugdíjában, a nyugdíjrendszerben ezt valahol neki majd el fogják ismerni. Hiszen a legtöbb ilyen elkerülés pontosan arról szól - legalábbis az én olvasatomban -, hogy tulajdonképpen a társadalombiztosítási járulékot spórolják meg, és tulajdonképpen az ő saját nyugdíjának a rovására most előre jövedelemhez jut. De alapvetően nem erről szerettem volna beszélni.

A személyi jövedelemadóról nagyon sok és nagyon részletes dolgot elmondott Tállai András képviselőtársam, ezért én most inkább csak néhány általános, fő gondolatát szeretném megerősíteni az általunk készített adótáblának.

Az egyik az, hogy tulajdonképpen mi is az adózás célja. Lehet, hogy nagyon egyszerűnek fognak tűnni ezek az összefüggések: az, hogy olyan feladatokra forrásokat teremtsen az állam, amelyeket mindenki igénybe vesz, illetve amelyet mindenki használ. Ilyen a honvédelem, ilyen a közbiztonság megteremtése vagy, mondjuk, a közoktatás. Ebből számomra egyetlen logika következik: ha mindenki használja, akkor lehetősége szerint mindenki járuljon is hozzá ezeknek a forrásoknak a megteremtéséhez. Ha történetesen az szja-ról beszélünk, akinek személyi jövedelemadó alá eső jövedelme van, akkor az ebből a jövedelméből valamilyen mértékben vállaljon, valamilyen mértékben részesüljön. Ez volt a célunk, amikor azt mondtuk, hogy az adózás terjedjen ki mindenkire.

Kimondva korábban is így volt, ám az adójóváírás folytán volt egy olyan jelentős réteg, amely semmilyen adóteher-vállalásban nem vett részt. Ez volt az, amire mi azt mondtuk, ha valóban mindenkire vonatkozik, akkor ezt valóban mindenkire ki kell terjeszteni.

És itt jön az, hogy arányos legyen a közteherviselés, ahová át szoktunk térni. Az arányos közteherviselésnél - ha matematikaóráimra visszaemlékszem - nagyon sokféle arányt lehet sorolni, tehát tulajdonképpen ez önmagában nem határozza meg azt, hogy milyen legyen ez az arányos közteherviselés. Természetesen az tűnik jó megközelítésnek, hogy minél nagyobb jövedelme van valakinek, annál nagyobb arányban vegyen részt ebben a teherviselésben. Igen ám, csak elkövetkezik az a pont, ahonnan kezdve ez már egy visszafogó erő lesz, hiszen - és itt térünk át az adótábla progresszivitására - minél progresszívebb egy adótábla... Ha egy egyszerű példát képzelünk el: valaki jól dolgozik, ezt - tegyük fel - el is ismerik neki és ezért pluszjövedelmeket kap, akkor neki egyáltalán nem mindegy, hogy a jövedelemnövekedésének a pótlólagosan megszerzett jövedelmei milyen arányban adóznak, és ez az adótábla sokkal kevésbé progresszív, mint a korábbi volt. Erről nem beszélünk, de ez igenis jelentős azoknak az embereknek, akik a munkájukkal becsületesen megszerzett jövedelemmel szeretnének előrehaladni. Számukra, azt hiszem, ez igenis egy sokkal kedvezőbb helyzet, mint amilyenben eddig voltak.

Az előbb beszéltünk a gyermekekről és a gyermekek helyzetéről. Az adótábla a gyermekek számát figyelembe veszi. Ez egy nagy kérdés és nagyon régi kérdés, hogy a gyermekek száma tulajdonképpen szociálpolitikai kérdés-e vagy családpolitikai kérdés. Ha erre a kérdésre választ tudunk adni - mi pedig állítjuk, hogy ez nem szociálpolitikai kérdés, hanem családpolitikai kérdés -, ebben az esetben teljesen méltányosnak fogható fel az... - és akkor itt hadd idézzem azt a gondolatmenetet, amely Andorka Rudolftól származik: a gyermek egy olyan speciális jóság - ő legalábbis nagyon gyakran hangsúlyozta ezt -, amely azoknak az embereknek is hasznot hoz, akik ennek a gyermeknek a felnevelési költségeibe nem szállnak be, hiszen nekik nincs gyermekük. A társadalomnak olyan fontos eleme a gyermek, hogy akik gyermeket vállalnak, azoknak is jót tesznek, akik nem tudnak gyermeket vállalni.

Hadd tegyek hozzá még egy adatot: tulajdonképpen annyira gyermekszerető nép a magyar, hogy aki teheti, akinek lehetősége van rá - és itt most akár biológiai értelemben is veszem -, általában vállal gyermeket. Tehát nem az első gyermek vállalásával van nálunk a legnagyobb probléma, hanem inkább a megszületendő második, harmadik gyermekkel, ahol egy józan gondolkodás alapján az anyagi határokat, korlátokat, realitásokat figyelembe véve döntenek úgy a családok, hogy ezt már nem tudják vállalni.

Azt kiszámolni, hogy a természetes reprodukcióhoz nyilván több gyermekre van szükség, mint egyre, sőt többre mint kettőre, ez nem túl nagy matematikai mutatvány. Ebből következik az, ami ebben az adótáblában végre benne van a gyermekek utáni adókedvezménnyel, hogy igenis szeretnénk elérni, hogy annyi gyermeket vállalhassanak a magyar fiatalok, ahány gyermeket szeretnének. Éppen ezért természetesnek tartom az egyenletesebb teherviselést, be kell kalkulálnunk azt a terhet, amit a gyermekek számának növekedése, a gyermekek felnevelése jelent a családok számára, ez pedig ebben az adótáblában igenis benne van.

Egészében pedig, nézve a számadatokat, amiket a Pénzügyminisztériumtól kaptunk - akik a korábbi ciklusban is képviselők voltak, azt mondták, viszonylagos ritkaságnak számít, hogy hatástanulmányokat kaptunk, én ezt nem tudom megítélni, de annak, amit kaptam, viszont nagyon örülök -, nem látom azt, hogy akár a GDP, akár az adóbevételek számarányában nézve jelentősebb növekedés lenne a személyi jövedelemadó-teherben. Tehát nem értem, hogy mire utalt képviselőtársam, mert legalábbis itt - mindannyian megkaptuk ezeket a százalékos arányokat -, ebben ez nem szerepel.

(18.00)

Tehát ezzel nagyon szépen megköszönöm, ez lett volna az ön kétpercesére a reagálásom. Köszönöm szépen.