Felszólalás adatai

KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szocialista képviselőtársaim nevében azzal kezdem, hogy természetesnek tartjuk és egyetértünk a vitával, ennek ideje és helye is megfelelő, amit most teszünk, és ahol tesszük. Eleve arról volt szó, és törvényi vállalásunk is, hogy évente Magyarország uniós helyzetéről egy közös értékelést elvégzünk, ennek a nyilvános vitának tehát teljesen normális ideje és helye van; hogy a hangneme és az eredménye milyen lesz, abban csak mindannyian reménykedhetünk, hogy aggodalmaink és gyanúink, amelyeket a tapasztalatok táplálnak, nem fognak beigazolódni. Én így a nap első részében még bizakodó vagyok.

Természetesen ennek a vitanapnak a címe, amelyet az ellenzék adományozott néki, azért sokat sejtet, hiszen egy elég határozott, gyors és szerintem nem megfelelő bizonyítványosztást szeretne itt elvégezni, miközben azért valamennyien tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Természetesen én is rátérek majd a bizonyítvány mibenlétére vagy kérdéseire, de azért szeretném leszögezni, hogy ennek a nyilvános értékelésnek, helyzetünk uniós értékelésének azért ennél árnyaltabbnak és kiegyensúlyozottabbnak kellene lennie, tekintettel arra, hogy a felelősségünk közös. Itt erre a kormány képviselője utalt, de azért megismételném, hogy nyilván arról szól ez a vita, hogy mi hogyan látjuk, önök, ellenzék hogyan látják az ország uniós helyzetét, az ország teljesítményét, de arról is szól, hogy hogyan láttatjuk mi itt valamennyien Magyarország immár uniós polgárai számára ezt a helyzetet. Rendkívül lényeges, hogy ez a valóban történelmi és első ilyen alkalom méltó legyen mindahhoz az erőfeszítéshez és eredményhez, amit a magyar társadalom, ha úgy tetszik, a magyar nemzet különböző kormányokkal, országgyűlésekkel ebben a folyamatban elért.

Szeretném most is leszögezni, hogy mi úgy látjuk, nem azért, mert öröktől fogva ilyen dialektikusak vagyunk, de egész egyszerűen ez valóban egy folyamat. Nem lehet máshogy látni. Nem lehet azt mondani, hogy kérem szépen, az adott feltételekkel és körülmények között léptünk be az Unióba, a tagság feltételei és körülményei, ím, adottak, és ezeket ti - mármint a legutolsó hivatalba lépett kormány - hoztátok így össze. Valamennyiünknek tudni kell az országban, hogy ez közös teljesítmény, és nem érdemes - bár meg lehet próbálkozni ezzel, de nem érdemes - eljátszani azt, hogy mindaz, ami ebben jó, az a miénk, és mindaz, ami nem annyira jó, ami csalódás volt, az pedig a tiétek, azt ti hoztátok össze. Nem. Ezt itt valamennyien együtt hoztuk össze ebben az országban. Azt is kell mondjam, hogy nem is olyan rossz ez a helyzet, ez az eredmény, mindazok a körülmények és feltételek, amellyel az ország az Unió tagja lett.

A kérdés most már csak az, hogy hogyan tudunk élni ezekkel a lehetőségekkel, hogyan tudunk élni Magyarországnak ezzel az új és történelmi esélyével. És itt az esélyek kapcsán két útra vagy két irányra utalnék. Nyilván az első kérdés az vagy az egyik irány lehet, hogy hogyan tud élni Magyarország azzal az eséllyel, amit számára az Unió mint az országot, a magyar társadalmat, Magyarországot felemelő, felzárkóztató lehetőséget, egy modernizációs fejlesztési lehetőséget kínál, azt hogyan tudjuk megragadni; és egy másik összefüggése annak, de nagyon fontos, hogy Magyarország, a Magyar Köztársaság hogyan tud élni azzal az eséllyel, amit Európa számára kínál, azaz el tudja-e fogadni és foglalni azt a szerepet, azt a pozíciót az Európai Unióban, az új Európában, amely számára kínálkozik, tudunk-e élni ezzel az egy metszetben nemzetpolitikai, külpolitikai, biztonságpolitikai, de mindenképpen nemzeti fontosságú eséllyel.

Nos, ami az első irányt illeti, vélem, hogy a mai napon a vitáink leginkább erre az útra fognak koncentrálódni, azaz a kérdés valószínűleg úgy fog hangzani, hogy vajon Magyarország mennyire volt képes élni az elmúlt évben azokkal a megszaporodott lehetőségekkel, anyagi forrásokkal, pályázati lehetőségekkel, mindazzal, amit a kohéziós és strukturális alapok, az Unió forrásai számára kínálnak, mennyire volt érett és hatékony ebben a kérdésben. Szeretnék elébe menni azért itt a bizonyítvány kiállításának, ugyanis abban egy pillanatig sincsen kétségem, hogy a cím által sugallt bizonyítvány minősítését az ellenzék fenn fogja tartani, és itt ugyan a kormány nyilatkozatában elhangzott néhány adat, én adatokkal nem nagyon terhelném képviselőtársaimat és az érdeklődő állampolgárokat, viszont néhány dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, mielőtt a bizonyítványt kiállítjuk.

Mindenekelőtt azt azért látnunk kell és láttatnunk kell Magyarország polgáraival, számos mutató elemzése után meg lehet állapítani, hogy Magyarország az első évben a tíz új tagállam teljesítményét tekintve meglehetősen előkelő helyen végzett, ha ezt, mondjuk, versenynek tekintenénk. Azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen a beérkezett pályázatok számát tekintve Magyarország Lengyelország mögött a második helyen áll, a lakosságszámhoz viszonyítva viszont az első helyen. A kötelezettségvállalások tekintetében a második helyen. A megkötött szerződések számát és értékét tekintve szintén a második helyen. A kifizetések tekintetében a második helyen áll, és egyike azon keveseknek, akik 2004-ben sikeres lehívási igényt nyújtottak be, és az egyetlen, aki 2004-ben időközi átutalást fogadott Brüsszelből - a legtöbb tagország, beleértve Lengyelországot is, 2004-ben egyáltalán nem produkált kifizetést. A tíz újonnan csatlakozott ország közül Magyarországon került elsőként meghirdetésre a strukturális alapok által támogatott pályázat, a legtöbb új tagország csak a 2004. májusi csatlakozást követően hirdette meg pályázatait.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy Magyarország a meglehetősen korai szakaszban megkezdett pályáztatás, a jogszabályok időben történő előkészítése, valamint folyamatos nyomon követése eredményeként az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az új tagállamok között. Ezt egyébként az Unió Bizottsága informálisan is megerősítette.

Természetesnek tartom, hogy jelentős kifogások, kritikák, sok szám fog elhangzani még ebben a tárgykörben, viszont jó látnunk azt, hogy miközben minket is, valamennyiünket zavar az, ha nem tudjuk a legteljesebb mértékben és olyan gyorsan, ahogy szeretnénk, kihasználni a számunkra kínálkozó lehetőségeket, a reális nemzeti önértékelés és Magyarország-kép és a reális bizonyítvány érdekében célszerű mindezeket a viszonyításokat elvégezni, és Magyarországot ebbe az európai összefüggésrendszerbe helyezni és ebben láttatni.

A másik rendkívül lényeges kérdés, hogy vajon Magyarországot, a Magyar Köztársaságot - nyilván az elmúlt tíz vagy tizenöt év alapján is, de leginkább az elmúlt egy év alapján vagy a tényleges uniós tagság első fél éve alapján, amikor elég sok minden történt 2004-ben az Unióban - hogyan látják, hogyan tudtunk hozzájárulni ahhoz, amit úgy szoktunk mondani, hogy az Unió, az integráció, az együttműködés gazdagítása, mélyítése, illetve az Unió bővítése.

Azt kell hogy mondjam, akár a megfigyelői részvétel, akár a tényleges részvétel alapján, hogy Magyarország ebben a tekintetben, és ha úgy tetszik, akkor igen, ki kell mondani, hogy a magyar kormány, Magyarország vezetése, Magyarország politikai elitje, képviselői és most már európai parlamenti képviselő is ebben a kérdésben, az esélyek ilyen típusú kihasználásában, úgy látjuk, elég jó teljesítményt nyújtottak.

(10.00)

Úgy látjuk, hogy mindaz, amivel hozzá tudtunk járulni például az európai alkotmányozáshoz, a kisebbségi jogok deklarálásához, az jelentős eredmény. Úgy látjuk, hogy a magyar kezdeményezések - beleértve a legutolsót, a stabilitási és növekedési paktum reformját - az Európai Unióban jelentős mértékben hozzá tudtak járulni az Unió intézményrendszerének gazdagításához, hatékonyságának növeléséhez és a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséhez.

Úgy látjuk, hogy a bővítés kérdésében Magyarország egy rendkívül, nemcsak hogy kezdeményező, de azt kell mondjam, hogy ebben az értelemben rendkívül progresszív szerepet tudott játszani, és hiszem, hogy játszik most is, és fog a jövőben is az Unióban. Ez nemcsak a geopolitikai helyzetünk, elhelyezkedésünk, nemzeti sajátosságaink, a szomszédos országokhoz fűződő érdekeink és viszonyaink miatt van így, hanem azért, mert mindvégig úgy gondoltuk, hogy egyfelől az Unió nem önmagában csak egy anyagi kérdésekre leszűkíthető érdekközösség, egy fejlesztési közösség számunkra, hanem egy értékközösség is; egy olyan keret, olyan értékközösség, amely számunkra, szociáldemokraták számára, a baloldal számára egy szociális Európa képével, a demokratikus kiteljesedés lehetőségével és nem utolsósorban a nemzeti újraintegrálódás lehetőségével olyan esélyt kínál számunkra, amit történelmi kötelezettségünk megragadni, és ezzel mind ez idáig jól éltünk.

Helyesen tettük, amikor támogattuk Románia és Bulgária csatlakozását. Helyesen tettük és helyesen tesszük, amikor Horvátország csatlakozását szorgalmazzuk, és nagyon keményen, határozottan támogatjuk. Helyesen tesszük, amikor úgy gondoljuk, hogy a V4-ek, a visegrádi országok együttműködését az Unióban szeretnénk fenntartani és működtetni. Sőt helyesen tesszük, ha ezt a kört Szlovéniával, Ausztriával és esetleg később Horvátországgal és másokkal bővíteni tudjuk. Elemi érdekünk az Unióban, hogy a regionális, politikai, szellemi kapacitásainkat fel tudjuk használni az Unió, a magunk és a régió érdekében.

Itt azonban, ha röviden is, de szeretnék egy kérdésre kitérni, mert ugyan ez egy közös munka, amiről beszélünk az Unió kapcsán, de - ahogy a kormány egyik képviselője is megjegyezte - vannak azért bizonyos disszonáns hangok is. Én úgy gondolom, hogy a magyar politika hitelességét és következetességét nem szolgálja az, ha a magyar belpolitika, akár pártpolitika érdekeit követve bővítési kérdésekben, a szomszédos országokhoz fűződő viszony és ügyeink tekintetében megpróbáljuk azt eljátszani, amit korábban sajnos sikerült, hogy nemzetpolitikai kérdéseket belső, pártpolitikai mélységekbe tudtunk lehúzni. Nagyon nem szeretnénk, ha az uniós politikánk is áldozatul eshetne ilyen törekvéseknek.

Én mint a külügyi bizottság tagja és az uniós ügyek bizottságának alelnöke is számos esetben találkoztam azzal, hogy bizonyos, nem önmagában fenntartások, hanem feltételek, még azt se mondanám, hogy zsarolási törekvések, de mindenképpen a hiteles és következetes támogatói magatartással össze nem egyeztethető hangok is megjelentek ezekben a belpolitikai, remélem, különösebb európai nyilvánosságot nem kapó vitáinkban. Itt utalhatnék Verespatakra és más, kisebbségi kérdésekre, amelyeket - szeretném leszögezni - mi is megoldandó és fontos ügynek tartunk, csak nem véljük azt, hogy az árukapcsolásnak helyes módja az, amit időnként az ellenzék ebben az ügyben elvégzett.

Végül szeretném azt is leszögezni, mi tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek a vitáknak és a kormány tevékenységének is az egyik felelőssége és haszna talán az lehet, ha mindazokra a negatívumokra, veszélyekre, és ha úgy tetszik, számunkra nem kedvező folyamatokra is fény derül, és esetleg megoldási kísérletek indulnak el, amelyek terhelik az életünket ebben az új Unióban. Én azt gondolom, hogy jelentős, nagyon jelentős munkánk van még abban, hogy az emberek számára, ha úgy teszik, emberközelivé, humánussá, jól élhetővé tegyük az uniós Magyarországot, úgy, hogy a magyar vállalkozók, a magyar polgárok uniós színvonalú versenyképessége mindenképpen növekedjék, és védjük azt, amit egyébként csak mi tudunk védeni. Azaz úgy gondolom, hogy ez mindenképpen egy - európai uniós szóval - közös projekt, ebben abszolút nyitottak vagyunk mindarra, amit önök fel fognak vetni vagy felvetnek akár a bizottsági üléseken, akár a politikai nyilvános vitákban. De azt gondolom, hogy ez elválasztandó és elválasztható attól a típusú viszálykodó vitáktól, amelyek esetleg a magyar választópolgárok számára az Unió ügyét képesek lehúzni abba a pártpolitikai, belpolitikai mélységbe, amiben egyébként időnként szokott tartózkodni a magyar parlament.

Végül egy dologra figyelmeztetném valamennyiünket mint volt pedagógus is. Itt bizonyítványról beszélünk. Én azt mondom, hogy ez, ha nem is jeles, de nagyon jó - önök azt mondják, hogy elégtelen. Ezzel együtt azt mondom, hogy nagyvonalúan azt szokták mondani a pedagógusok, hogy elsőben nem buktatunk. Viszont szeretném önöket is figyelmeztetni arra, hogy jövőre önök is másodikosok lesznek. Tehát amikor itt ítélkezünk, bizonyítványt osztunk, és ahogyan tesszük, vegyük figyelembe, hogy nekünk is osztanak majd bizonyítványt, minket is meg fognak majd ítélni. Én szeretném, ha ez az ítélet kedvező lenne valamennyiünk számára.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)