Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy parlamenti képviselő számára az ország költségvetése kemény próbatétel, vizsga és szembesítés, szigorú önvizsgálat, de egyben szigorú számonkérés is; mennyiben sikerül MDF-es közéleti, politikai céljainkat egyeztetni a valósággal, a vélt vagy valós közjó érdekében mennyiben sikerül az ország meglévő és remélt anyagi lehetőségeit mozgósítani, és mennyiben szolgál a költségvetés tervezete nemzeti érdeket, teremtő nyugalmat, biztonságot, távlatos célokat, jövendőt. A Magyar Demokrata Fórumot is ezek a kérdések foglalkoztatják, ezekre keressük a választ, a megoldást.

Jelen felszólalásomban a költségvetési törvényjavaslat általános alapelveiről szólok, szombat estig pedig több részletben az alábbi témakörökben mondom el véleményemet: oktatás, kutatás-fejlesztés, szociális gondoskodás, egészségügy, a fogyatékkal élők életkörülményei, honvédelem, rendvédelem, de mindezen témaköröket a "kis" jelzős szerkezetű szavakkal is kifejezhetném. Beszélek a kisdiák, a kisiskola, a kistelepülés, a kisvasút, a kismama és a kisded, a kisnyugdíjas, a kisiparos, a kisvállalkozó, egyszóval a kisember sorsáról, életéről, lehetőségeiről, és a Duna-Tisza közi Homokhátság süllyedő talajvízszintje, a pusztító szárazság miatt választókerületem, a Kiskunság egyre nehezebb helyzetére is szeretném felhívni megtisztelő figyelmüket.

Tisztelt Ház! A 2001-2002. évekre szóló állami költségvetést a tömegtájékoztatás fórumain rendezett vitákon több esetben osztogató jellegű, választási időszakot megelőző költségvetésnek nevezték. Valóban vannak olyan területei a költségvetési kiadásoknak, amely területeken évtizedes elmaradásokat igyekszik bepótolni a kormány, de ezek a törekvések semmiképpen nem tekinthetők olcsón szerzett, osztogató jellegű adományoknak. Gondolhatunk például az egészségügyi dolgozók hosszú ideje húzódó bérrendezésére, a felsőoktatás területén dolgozók nagyon is időszerű béremelésére vagy a már nagyon alacsony szintű vásárlóértékre lecsökkent minimálbér jövő évben 57 százalékos, 2002-ben 25 százalékos megnövelésére, amely emelésnek nemcsak a költségvetési szférában foglalkoztatott alacsony keresetű dolgozók érezhetik majd az előnyeit, hanem a gyermekgondozási segélyen és táppénzen lévők, a hamarosan nyugdíjba vonulók, az önkéntes nyugdíjbiztosító pénztárak tagjai vagy az ösztöndíjas diákok is.

Sajnos, nagyon sok esetben azért nem tudok azonosulni az osztogatást, költekezést emlegető vádakkal, mert nagyon sok, számomra fontosnak érzett költségvetési előirányzat reálértéken egyértelműen csökken. Az adatok alapján, a tavalyi év költségvetéséhez hasonlóan változatlanul úgy érzem, hogy ez a költségvetés is inkább újabb megszorításokat, leépítéseket szorgalmazó költségvetés, és ebből a további leépülést előirányzó, beszorított jellegéből adódóan sok esetben nem alkalmas új célok megfogalmazására és új elképzelések költségvetési források révén történő meghonosítására.

A Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka már kifejtette azt az álláspontunkat, miszerint a jelenlegi törvényjavaslat, a két évre szóló állami költségvetés nem segíti elő az egészséges hatalommegosztást, nem erősíti az Országgyűlés ellenőrző és feladatokat kijelölő szerepét a végrehajtó hatalom felett, hanem egyértelműen gyengíti. Úgy látom, hogy a két évre tervezett költségvetés a maga kiadásokat visszafogó, restriktív jellegével mindenképpen megelőzi azt a lehetőséget, hogy a 2002. év költségvetése osztogató jellegű, választási költségvetés legyen, de ennek a törekvésnek az az ára, hogy nekünk, a törvényhozás képviselőinek le kell mondanunk jogainkról a végrehajtó hatalom javára. Le kell mondanunk olyan koncepciók, olyan célok jövő évi elfogadtatásáról, amelyeket még nem érleltünk meg, tehát felelőtlenség lenne szerepeltetni ezeket egy 2001. évi költségvetésben, de 2002-ben talán már elindítható koncepciók lehettek volna.

A költségvetési törvényjavaslat kiadásokat visszafogó jellegét, sajnos, nagyon sok előirányzat igazolja az oktatás, az egészségügy, a szociális kiadások vagy a települési önkormányzati normatívák területén. Mint ahogy tavaly, az idei évre tervezett 6,5 százalékos fogyasztói áremelkedés miatt úgy látszott, hogy számos területen reálértékben növekedni fog a költségvetési támogatás; ezek a várakozások alaptalannak bizonyultak az idei év 9,5-9,8 százalékra várható árszintemelkedésének tükrében.

Balsai István képviselőtársam, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka már hangsúlyozta azt a véleményünket, hogy a 2001. évre tervezett 5-7 százalékos és a 2002-re tervezett 4-6 százalékos infláció éppen annyira megalapozatlan terv, mint amennyire az idei év inflációs terve megalapozatlan volt. Sajnos, a 2000. évre becsült árszintnövekedés terén az 50 százalék körüli tévedés túl nagy tévedés, túl nagy hibahatár ahhoz, hogy ne vélelmezzünk hasonló arányú pontatlanságot a következő két év árváltozásainak kormányzati előrejelzése terén. Két év alatt akár 100 százalékos hiba is bekövetkezhet, azaz előfordulhat, hogy éppen kétszer akkora lesz a tényleges áremelkedés, mint a most feltételezett infláció. Mindezek rémálmainkban jelennek meg, hiszen ebben az esetben a költségvetési támogatások többségében számítani lehet a reálérték csökkenésére, és elkerülhetetlenné válik egy 2002. évi pótköltségvetés elkészítése. Semmivé foszlik az a vélt politikai nyereség is, amit bizonyos kormányzati erők a két évre szóló költségvetés elfogadása révén akarnak elérni, sőt ebben a vitában lényegesen rosszabbak lesznek a mi pozícióink is. Remélem, ezek csak rémálmok.

Tisztelt Ház! A tervezettnél magasabb árszintnövekedés két fő okra vezethető vissza: az egyik ok az állami költségvetés túlköltekezése, a fölös pénz jelenléte a piacon; az áremelkedés másik fő oka viszont a világpiaci áremelkedések begyűrűzése, illetve a hazai termelők áremelése. A szakmai háttér véleménye szerint nálunk a második tényező váltotta ki a tervezettnél nagyobb árszintemelkedést, ezt igazolják nemcsak az elmúlt évek tagadhatatlanul takarékos és visszafogó jellegű költségvetései, hanem az is, hogy az elmúlt hónapokban észrevehetően csökkent a lakosság megtakarítási kedve. Nincs tehát fölös pénz a pénzpiacon, ami inflációt indukálna, sőt az elmúlt hetek kamatemelési hulláma inkább a szűkülő pénzforrásokat jelzi előre. Ilyen körülmények között viszont sok közgazdász véleménye szerint már indokolatlan a költségvetés visszafogása. A 2001. évi költségvetésben 478 milliárd forintnak nincs még fedezete; ez a bruttó hazai termékhez viszonyítva 3,4 százalékos államháztartási hiányt jelent.

A költségvetési hiány 4 százalékos mértéke kevesebb gondot okozhat a gazdaságban, mint amennyi feszültség keletkezik az ehhez mérten mintegy 0,5 százaléknyi visszafogás miatt. Sajnos, még ma is élnek olyan dogmák az államháztartás mérlegének készítése során, mint például, idézem: "Úgy kell gondolkodni az állami költségvetésben, mint ahogyan saját háztartásunk költségvetését intézzük."

(17.00)

Ezen a dogmán már a harmincas évek elméleti közgazdászai túlléptek. De elméleti fejtegetések helyett elegendő az is, ha egy amerikai mai közgazdász, Herbert Stein pragmatikus intelmét idézem: "Mivel a költségvetési hiánytól nem tudunk megszabadulni, ezért attól az elképzeléstől kell megszabadulnunk, hogy meg kell szabadulnunk a költségvetési hiánytól."

Bölcs intelem ez, sokszor kell idéznünk azok számára, akik a költségvetési vitákban a pénzintézetek érdekeit összekeverik a gazdaság érdekeivel, és lemondanak a szuverén államoknak arról a hagyományos jövedelemforrásáról, ami a pénz forgalomba hozatala révén keletkezik.

Hadd említsek még egy adatot annak érdekében, hogy indokolatlannak érzem a költségvetés megszorító, visszafogó jellegét. Ismeretes, hogy a központi költségvetés adósságállományának a felső határát a maastrichti kritériumok igen szigorúan, a GDP 60 százalékában szabják meg. Ezt a szigorú követelményt a Európai Unió nálunknál tehetősebb országainak a fele nem tudja teljesíteni, azaz adósságállományuk kisebb-nagyobb mértékben meghaladja a bruttó nemzeti termékük 60 százalékát. Ezzel szemben a mi adósságállományunk a GDP százalékában 2001-ben 54,6 százalék, 2002-ben 51,4 százalék lesz. Mi tehát - szegény ország létünkre - túlteljesítjük a maastrichti elvárásokat, nem élünk az ésszerűen kordában tartott költségvetési pénzteremtés gazdaságpolitikai és társadalompolitikai előnyeivel, míg a nálunk tehetősebb országoknak nem áll sem szándékukban, sem módjukban lemondani erről az előnyről.

Hadd soroljak fel néhány példát, tisztelt Ház, annak igazolására, hogy a reálértéken csökkenő költségvetési támogatások nem tükrözik a növekvő nemzeti jövedelmet és az ezzel arányosan növekvő költségvetési bevételeket. A három év alatt legalább 22 százalékos infláció ellenére a községek általános feladatainak a támogatására adott költségvetési támogatás 2000-ben legalább 1 millió forint, illetve legfeljebb 3 millió forint községenként; 2001-ben is hasonló összegű és 2002-ben is. Három év alatt változatlan az egy lakosra jutó 15 ezer forintos támogatás összege is.

Vagy: a lakott külterülettel kapcsolatos feladatok ellátására nyújtott fajlagos támogatás vásárlóértéke csak abban az esetben nem csökkenne, ha az irreálisan alacsony kormányzati inflációs előrejelzés valósulna meg. Erre - ahogyan ezt már említettem - nem látok esélyt, azaz tennem kell majd valamit, hogy választókerületem ötöd-hatod részben külterületen, tanyákon élő lakosságának ne csorbuljanak a lehetőségei az államigazgatás területén.

Vagy pedig: az üdülés szociális célú támogatása reálértékben rohamosan csökken ebben a három esztendőben. Vagy pedig: a gyermek- és ifjúságvédelem intézményei számára nyújtott költségvetési támogatás reálértéken elmarad még az 1999. évi támogatástól is. Vagy: a közmunkaprogramok támogatása nem követi az inflációt, holott sok, munkanélküliségtől sújtott kistelepülés számára ez létfontosságú támogatás.

Tisztelt Ház! Külön kívánok majd egy későbbi, nem a költségvetést általában elemző hozzászólásban foglalkozni az óvodai nevelés, illetve az alapfokú oktatás-nevelés fajlagos támogatásának a tervezett alakulásával. Formálisan ezeknek a támogatásoknak a növekedése meghaladja az inflációs várakozásokat. De figyelembe véve a pedagógusok várható béremelését és a minimálbér kötelező mértékű megnövelését, a központi támogatások növekedése elmarad a kiadások várható növekedésétől, azaz fokozódik az önkormányzatok leterheltsége.

Sajnos annyira egyértelműen látható az önkormányzatokra nézve hátrányos következmény - és ezt a költségvetés tervezői is ki tudták számolni -, hogy a törvényjavaslat 86. §-ának (4) bekezdése szűkszavúan csak arról intézkedik, hogy a közoktatásról szóló törvény költségvetési támogatásról intézkedő 118. §-a ne vonatkozzon a 2001-es és 2002-es költségvetési évekre. Módosító indítvány benyújtásával igyekszik majd a Magyar Demokrata Fórum elérni azt, hogy már ne sújtsák tovább megszorító jellegű intézkedések a közoktatást, ne vesszenek el a nehezen, az együtt, kormányzati, politikai erőtérben is kiharcolt önkormányzati jogosítványok.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF soraiban.)