Felszólalás adatai
207. ülésnap (2001.05.10.), 280. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Korózs Lajos (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:23 |
Felszólalások: Előző 280 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két reflexióm lenne. Én nem azt vitattam el, hogy a kormány milyen összeget bocsát a turizmus fejlesztésére, hiszen a kétéves költségvetésben elfogadott irányszámok meglehetősen imponálóak, nekem különösen tetszenek. De egy ellenzéki képviselőnek a hiányosságokra kell rámutatnia, és ezt a jogot nem vitathatják el tőlem. Tehát egyrészről elismertem azokat a tényeket, amelyeket ez a kormány megtett, ugyanakkor pedig kritikával kell illetnem, mert bizony nem igazán oda megy minden pénz, ahová kéne.
Említette Lasztovicza képviselőtársam a lovasturizmus fejlesztését. 1994-ben a Horn-kormány olyan gazdasági állapotokat talált ebben az országban, hogy nem az volt fontos, hány ló nyerít egy istállóban, nem az volt fontos, hogy a legények ki tudnak-e lovagolni a pusztába, hanem szinte az országot kellett szanálni. Ez az egyik dolog. A másik pedig, ha már a lovasturizmus támogatásánál tartunk, el kell ismerni, hogy valóban tiszteletre méltó ez a támogatás, csak azt nem értem, hogy a lovasturizmus támogatása címén miért kell több tucat millió - 80-100 millió - forintért agyament kilátókat építeni a Bükk-fennsíkon, ami senkinek az érdekét nem szolgálja, leginkább a turizmusét nem, mert eddig még öt ember se ment fel rajtuk, és őrző-védő kft.-ket üzemeltetnek azért, hogy megvédjék a kilátók épségét. De ez csak egy mellékzönge volt ebben az egészben.
Természetesen nem azt vitattam el, hogy a termálturizmusra nem fordít a kormány kellő pénzösszegeket - hiszen ezt elismerem -, arról beszéltem, hogy a kutak tulajdonviszonyai rendezetlenek, ebben lépéseket kellene tenni, és természetesen önök a kormányzati hatalomból adódóan ezt megtehetik, én meg nem, legfeljebb csak hetente telefonálgathatok, van-e lehetőség arra, hogy egy kempinget ellássunk termálvízzel, mert mellette ott bugyog a 62 fokos, kiváló minőségű víz.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Veres János tapsol.)
Felszólalások: Előző 280 Következő Ülésnap adatai