Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy félmondattal hadd reagáljak az előbb elhangzottakra. Hogy ki mit vett el a nyugdíjasoktól és mit adott, az a számok tükrében jól látszik. A polgári kormány idején 22,5 százalékos reálértékkel nőttek a nyugdíjak; előtte, mondjuk, a Horn-kormány idején ez mínusz 12 százalék. Össze lehet hasonlítani a számokat. Azok a hosszú idő alatt kialakult és a valóságtól elrugaszkodó szlogenek, amiket önök a kampányban használtak, nem felelnek meg a valóságnak.

De engedjék meg, hogy most ne a különbségekre helyezzem a hangsúlyt, hanem az azonosságokra. Nagyon jó téma volt, amit Tóth József képviselő úr felvetett, a munka és a biztonság kérdése. Ez azért jó, mert jól lehet érzékelni az azonosságot és a különbözőséget a két politikai oldal között. Azt gondolom, hogy az a helyzet, amit az "Út a munkához" programmal kezelni próbálnak, egy súlyos helyzet. Ma Magyarországon a munkanélküliség növekedése és a dolgozni nem akaró rétegek jelenléte folyamatosan súlyos problémát jelent. Ezt a helyzetet kezelni kell. Egy kicsit idekapcsolnám a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a támogatását is, amire majd visszatérek.

Tehát a foglalkoztatás egy rendkívül fontos dolog, de azért tegyük hozzá azt - és ez az azonosság és az együttműködés után a különbözőséget is mutatja -, hogy ezt a munkanélküliséget, ami a problémát növeli, végső soron az utóbbi években tetszettek okozni. A kezelése is nem ilyen generális, hanem differenciált kezelést igényelne, hiszen vannak, akiket vissza lehet vezetni a munkaerőpiacra, és vannak, akiket nem lehet. Ez a megoldás az utóbbiaknak szól, nem szabad oda beterelni azokat, akiket a gazdaságfejlesztéssel, a munkahelyteremtéssel lehetne munkához juttatni. Tehát ez a differenciáltság hiányzik a jelenlegi megoldásból. Az aktív és passzív eszközök alkalmazása is nyilván a foglalkoztatáspolitikában egy fontos kérdés.

A biztonság kérdése: megint egy olyan kérdés, amit önök is felismertek, hogy ma Magyarországon nemcsak a közbiztonság területén, hanem sok más területen rendezetlen világban élünk. Rendezettséget - direkt használtam ezt a kifejezést, és nem a rendet, mert azt félremagyarázzák - kell teremteni, és ez a közbiztonság területén is érvényes. Mi azt mondjuk, hogy valóban, ez a professzionális jelenlét a rendőrség megerősítésével oldható meg, ami nem zárja ki - és ez már valamiféle kompromisszumot jelenthet - az olyan amatőr megoldásokat is, mint amit most önök kizárólagosan támogatnak. Tehát a kettőnek együtt kell lenni, a polgárok önvédelmének, korlátozott és törvények közé terelt önvédelmének és a hivatásszerűen gyakorolt rendvédőknek a jelenlétével, de az első lépés mindenképpen a rendőrség megerősítése kell hogy legyen.

Ezek olyan kérdések, amik nem direkt módon, egy-egy költségvetési tételhez kapcsolódnak csupán, hanem azon túlmutatnak.

Itt megint visszatérnék egy mondattal arra, amit az előbb a kétperces felszólalásomban említettem, hogy egy költségvetésben arra van pénz, amit fontosnak tartunk, és azok a társadalompolitikai és eszmei szempontok előjönnek a számok mögött, amelyek mindenkiben megvannak. Csak egy példát mondanék. Mi fontosnak tartjuk a vidék megerősítését, a kistelepülések helyzetét, egy élhető világ megteremtését a falvakban. Ehhez az kell, hogy a kisiskolák működését biztosítsuk. Természetesen létszámkorlátot kell állítani, de az is tény, hogy ez a létszámkorlát valamiképpen az értékrendünkben határozódik meg. Mi sokkal lejjebb szállítanánk ezt a létszámkorlátot, nyilván egy vagy két gyereket nem lehet tanítani egy osztályban, de az is biztos, hogy amit ma meghatároztak, az túl magas ahhoz, hogy egy működő iskolát még fenn lehessen tartani. Tehát sok értéket elpazarolunk azzal, értem alatta a település közösségének az építését, hogyha a kisiskolákat megszüntetjük. Ez is szemlélet kérdése, és ez is megjelenik a költségvetésben.

De engedjék meg, hogy két olyan kérdésről szóljak, ami számomra most fontos, egyrészt a szociális területről. Említettem már a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a támogatását. Nem nagy tételről van szó. Kár olyanon spórolni, ami sok rászoruló embernek az önértékelését elsősorban és a munkajövedelmét biztosítja. Vagy említhetném a fogyatékosszervezeteket. Egy példát hadd mondjak gyorsan. A polgári kormány idején kerültem olyan helyzetbe, hogy az egyik évben csupán annyit kellett megszorításként tervezni, hogy a fogyatékosszervezetek az előző évhez hasonló támogatást kapjanak, tehát nominálértékben ugyanazt, nyilván reálértékben valamivel kevesebbet. Egyszer fordult elő; utólag pótoltuk pályázati úton, akkor az nagy felháborodást keltett. Most hol tartunk? Tessék megnézni!

Említhetném a szociális intézmények normatíváját is. Én nem az idősotthonoknak a folyamatosan csökkenő normatívájára gondolok, az átlagos otthonokra vagy a fogyatékosszervezetekre, mindegyik csökken évről évre. Gondoljanak arra, hogy 769 ezer forint volt a normatíva 2005-ben, most 635. De hadd említsem az úgynevezett emelt szintű idősotthonokat. A kifejezés nem jó, mert ez nagyon relatív megjelölés, hiszen nem arról van szó, hogy luxusotthonok ezek. Néhány négyzetméteres szoba és egy hozzá kapcsolódó zuhanyozófülke, legfeljebb egy melegítőkonyha-rész. Ez egy normális, nem azt mondom, hogy európai, de emberi viszonyokat teremt azoknak, akik ott élnek. Nem két-három ágyas szobákban, hanem egyedül vagy a házastársával élhet ott. Ezt mi emelt szintűnek nevezzük, pedig ez egy alapvető követelmény. Tetszik tudni, hogyan alakult a normatíva? 769-ről a következő évben 543. És most mennyi lett? 309 ezer forint. Tehát az eredeti összegnek még a felét sem éri el. Mi lesz ennek a következménye?

Ha megengedik, befejezésképpen a sokat bírált és gúnyolt egyéni képviselői indítványokból azokat olvasnám fel vagy említeném, amelyek az én körzetemben, általam benyújtott javaslatok. Két olyan elképzelés van, ami útépítéssel kapcsolatos. Itt az Ipoly menti útra gondolok, az 1201-es számú összekötő útra. A probléma az, hogy megépült egy 34 kilométeres szakasz, és lemaradt egy 2,8 kilométeres szakasz, olyan kátyúk, hogy járhatatlan az út. Ez az útszakasz Parassapuszta és Szob között. Értelmetlen dolog, kint vannak a gépek, nem csinálják meg. Az igaz, hogy másik megyéhez tartozik, de ennyi együttműködés a két szervezet között kellene hogy legyen. Járhatatlanná válik egy 36,5 kilométeres út, azért, mert 2 kilométer hiányzik. Ugyanez a helyzet egy másik, Csomád és Erdőkertes közötti szakaszra, ott 7 kilométer felújítása hiányzik. A két oldal megtörtént. Az autósok nem azt nézik, hogy hogyan tudnak egyik faluból a másikba menni, hanem egy hosszabb szakaszt kell nekik végigjárni.

Megemlíthetném a csörögi iskolát. Tudom, hogy ebben a helyzetben nehéz egy iskolaépítésre pénzt szerezni, de ez egy olyan település, ahol nagyrészt cigány gyerekek járnak iskolába, és emelkedik a számuk szinte évről évre. Nincs iskolájuk. Már a sajtóban is ez hírt kapott.

Végül a felszíni csapadékvíz-elvezetés: a Börzsöny mentén 17 települést érint, súlyos problémákat okoz.

Én úgy gondolom, hogy ezek a kérdések egy körzetéért felelősséget vállaló képviselőnek természetes igényei, és nyilván az én dolgom, hogy ezért lobbizzak.

Befejezésül azt szeretném mondani, még egyszer hangsúlyozva, hogy egy költségvetésben arra van pénz, amit fontosnak tartunk. Kérem, hogy az általam említett kérdéseket önök is tartsák fontosnak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)