Felszólalás adatai

DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha szabad egy kis ívet is belehúzni ebbe a mai vitába, azért kapcsolódnék néhány mondat erejéig azokhoz a kérdésekhez, amik itt az imént elhangzottak.

Úgy gondolom, hogy 2008 valóban az az esztendő, amikor azt is kimondhatjuk, hogy azért bőven itt van a tiszta beszéd ideje. Ez az oldalankénti dobálózás, hogy ki mit vétett itt az elmúlt években, nem biztos, hogy túl messzire vezet.

Mindenesetre azt azért rögzítsük le, hogy ebben az országban az a költségvetési kultúra, ami az elmúlt húsz évet jellemezte, magán hordja azt a stigmát, hogy ez az ország - nem fogok számokat mondani, de annyit hadd mondjak - jelentősen a lehetőségei fölött élt mindig, és bizony-bizony eljött az ideje annak, hogy most már egyszer vagy kétszer, vagy akár többször is feszes és szigorú költségvetésbe vágjuk a fejszénket.

Ezt azért bátorkodtam elmondani, mert lehet itt mindenféle álmokat szőni, lehet mindenféle javaslatokat tenni, amelyek továbbra is rózsaszínre festik az esetleges jövőképeket, de a realitások ennél jóval szürkébbek. Azért beszéljünk világosan arról is, hogy amikor itt mindenféle javaslatok elhangzanak a tekintetben, hogy hogyan kéne az állami szerepvállalást a munkahelyteremtés dolgában megtenni, azért tegyünk oda mindig egy zárójeles mondatot, ez a mondat pedig az, hogy azért egy piacgazdaságban elsődlegesen nem az állam szerepe a munkahelyteremtés, nem egy költségvetés feladata a munkahelyteremtés, hanem bizony az állam, a költségvetés ösztönzőket tud belevinni egy rendszerbe, ami által aztán a gazdaság szereplői azok, akik munkahelyeket teremtenek. (Pettkó András: Ez hol van benne? - Babák Mihály: Egyet mutassál! Csomagról beszél, de pénzről nem! - Az elnök csenget. - Dr. Katona Béla: Ne szóljon bele, képviselő úr! - Derültség.)

Minthogy a minket kívülről hallgatók, gondolom, nem hallják a bekiabálásokat, ezért elég furcsa lenne, ha én ezekre válaszolnék (Babák Mihály: Hallják!), de azért egy mondatot mindenképpen szeretnék mondani a korábban mikrofonba elhangzott mondatokhoz. Arról van szó, hogy hogyan emelkednek a munkanélküliségi számok és adatok. Az elmúlt esztendőkben, tisztelt képviselőtársaim, bizony az történt, hogy nagyon-nagyon sok lépést tett a kormány annak érdekében, hogy tisztább viszonyok legyenek a munka világában. Azaz korábban számosan voltak tíz- és százezrek, akik ezért, azért vagy amazért nem regisztráltatták magukat a megfelelő helyeken, következésképpen a statisztika számára nem létező emberek voltak, most pedig létezők, hiszen az első lépést megtették a munka világa irányába, például a regisztráció dolgában. Persze hogy ez tudja emelni a munkanélküliségi adatokat, de azt gondolom, hogy nem az adatok bűvöletében kell élnünk, hanem a cselekvésre kell a figyelmünket összpontosítani.

Az is kétségtelen, és ez itt a korábbi vitában elhangzott, hogy ez a költségvetés azért nem a békeidőkre emlékeztető költségvetés, ezt azért senki nem gondolja, tekintettel arra, hogy itt az elmúlt egy-másfél-két esztendőben egy olyan világgazdasági, pénzügyi és most már gazdasági válság bontakozott ki, amely alól - ahogy Keller államtitkár úr nagyon precízen mondta - egy pici, nyitott, exportorientált gazdaság a legkisebb mértékben sem tudja kihúzni magát. Az is kétségtelen tény, hogy igen, nem túl sok kabát volt rajtunk, amikor ez a válság minket utolért.

De még egyszer mondom, ez egy költségvetési kultúra kérdése, azaz ez az ország két évtizeden át egészen bizonyosan a lehetőségei felett élt, még akkor is, ha egyébként abszolút értelemben borzasztó elégedetlenek vagyunk az életszínvonalunkkal. És tényleg benne van az összes olyan hiányosság is ebben a költségvetésben, ami ennek a két évtizednek bizonyos értelemben a hordaléka. Ezen próbálunk egyébként nagyobb ívű, illetve részletesebb módosító indítványokkal is javítani.

De még hadd kapcsolódjak egy pillanatra az önkormányzatok világában elmondott dolgokhoz. Tisztelt képviselőtársaim, főleg ott, a túloldalon, a magukat jobboldalnak nevező oldalon: gyakorlatilag önök azok, akik 2006 óta a magyar önkormányzati rendszernek egyféle nagyon komoly ellenőrzési pozícióit elfoglalták, hiszen nagyon sikeresen szerepeltek a választásokon. De önök azok, akik egyébként itt végig kereket kötöttek a kormányoldalnak a tekintetben, hogy javítani tudjunk ezen az önkormányzati rendszeren. Néha az az érzésem, hogy önök azzal foglalkoznak, hogy ha önök állandóan keresztbe tesznek mindennek, akkor majd nyilvánvalóan milyen jó hivatkozási alapot fogunk teremteni arra nézvést, hogy mindent a kormányra lehessen kenni. (Babák Mihály: Jaj, ne vicceljél már! Elnök úr, nem mond igazat!) Vagy össze tudunk fogni az önkormányzati rendszer ésszerűbbé tételében, vagy nem, de ez a vádaskodás, hogy a kormány nem ad pénzt, egyszerűen így nem állja meg a helyét. Na, mindegy. (Bernáth Ildikó: Az önkormányzatoknak nem mindegy!)

Még egy szemléleti dolgot hadd mondjak, ami a költségvetési vitában talán hasznos lehet. Pusztán az, hogy valamire több vagy kevesebb pénzt költünk, ettől még az az ügy egyáltalán nem biztos, hogy előre vagy hátra fog mozdulni. Itt is lehet dobálózni a milliárdokkal. Én képviselőként úgy érzem, hogy felelőtlenek azok a mondatok, amikor százmilliókat, százmilliárdokat meg egyebeket bejavasolunk, mintha az csak az égből pottyant volna. Azt keserves munkával az emberek teremtik elő, ezzel nekünk kellő felelősséggel kell bánni, és nemcsak azt kell nézni, hogy egy adott területre több vagy kevesebb pénz jut-e, hanem azt, hogy akármennyi is ez a pénz, annak az ésszerűségi felhasználása tulajdonképpen milyen színvonalú. Ezt minden egyes javaslatnál meg kell tenni.

Most, amikor a költségvetés főszámai mind bevételi, mind kiadási értelemben szűkülnek - nagyon helyesen, a kiadás talán még egy picit jobban is szűkül, mint a bevételi oldal -, ilyen körülmények között azok a tételek, amire mégiscsak költünk vagy netán mégiscsak többet költünk, bizony nagyon nagy mértékben felértékelődnek.

Itt szeretném megemlíteni azokat a módosító indítványokat, amelyek egy nagyon elhanyagolt területre, nevezetesen az ifjúságra fordítódnak. Legalább hat olyan módosító indítvány van, amely egyébként az ifjúság életkultúrájához kötődik, nem feltétlenül az oktatáshoz. Ilyenkor szoktuk megemlíteni a drogmegelőzési ügyeket, de én leginkább arra a módosító indítványra szeretnék rámutatni, amely a Zánkai Ifjúsági Centrumhoz telepít többletforrásokat. Ennek a jelentőségéről szeretnék egypár szót szólni.

A történelem azt mutatja, hogy amikor egy ország bajban van - márpedig most éppen bajban van, hiszen a világgazdasági válság bizony-bizony elég keményen érint minket -, egyetlen igazi kitörési pont szokott lenni - ez tényleg történelmi tapasztalat -, hogy az oktatásra, illetve általában a jövő generációjára fordul a figyelem, hiszen ők azok, akik, ha helyzetbe kerülnek, nagyon komoly húzóerőt tudnak jelenteni a válságból való kilábaláshoz.

Ezt nem szabad szem elől téveszteni, és pontosan azért születtek azok a módosító javaslatok, amelyek egyébként ifjúságpolitikai célokra emelnék meg a különböző összegeket - és itt még egyszer mondom, nem mindegy, hogy mire költve -, nos, ezek a javaslatok, azt hiszem, hogy méltán megérdemlik az Országgyűlés támogatását. Annál is inkább, mert az eredeti kormányjavaslathoz képest azért itt a szocialista frakció részéről mégiscsak egy hozzáadott értékről beszélünk.

A Zánkai Ifjúsági Centrumhoz telepítendő pluszforrások mentén azért hadd tegyek még egy megjegyzést: szinte ez maradt egyedül olyan centrumként ebben az országban, amely célzottan, kifejezetten, hosszú távon és szép pedigrével ellátva segíti az ifjúság nevelését, sőt mi több, még az ifjúság nemzetközi kapcsolatainak az elősegítését is. Picit belenézve ennek az ifjúsági centrumnak a múltjába és jelenébe, azért az is látszik, hogy nagyon-nagyon sok olyan - mondjuk így - gazdasági csoportosulás ólálkodik ennek a centrumnak a környékén, amelynek a szerepvállalása nem biztos, hogy előrevinné ennek a centrumnak az ügyeit.

(11.00)

Nagyon-nagyon szeretném azt, ha ezek mögött a módosító javaslatok mögött azt is látnánk, hogy nagyon is komolyan gondoljuk azt, és tartós törekvés, itt az ellenzékkel is szövetséget keresve nagyon komoly elkötelezettséget kell teremtenünk a tekintetben, hogy ez az ifjúsági centrum hosszú távon, tartósan, igenis központi, illetve állami, vagy ha úgy tetszik, kormányzati kézben, irányítás alatt maradhasson. Mert végül is számunkra ez egy olyan eszköz, amit nem lenne szabad kiadni a kezünkből. Itt a kistelepülések mentén is rengeteg olyan mondat volt már, ami mutatja a közösségi struktúrák szétzilálódását. Úgy gondolom, ezen a téren mérhetetlen nagy lépésekkel erősíteni kéne az összefogást.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ennek a költségvetésnek azért igenis van egy olyan karaktere, ami tipikusan nagyon-nagyon jól szolgálja azt az eszközrendszert, ami válságidőben, még egyszer mondom, válságidőben különös figyelmet érdemel. Ez pedig az, hogy a materiális típusú kiadásokhoz képest a szolgáltatások igénybevétele nagymértékben megerősödik. Pontosan ez az a mozzanat, amire utalnék a Keller államtitkár úr felszólalásában elmondottakra, hogy amikor egy ország bedugult exportpiacokkal szembesül, akkor nem feltétlenül a hazai gazdaság materiális élénkítése az elsődleges feladat, hanem elsősorban a szolgáltatások, és mindazon szolgáltatások erősítése kifejezett cél kell hogy legyen, amelyek kimutatják ennek a költségvetésnek, de főképpen a parlamentnek az elkötelezettségét a jövő generációi iránt.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)