Készült: 2024.05.08.00:12:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

157. ülésnap (2011.12.20.), 224. felszólalás
Felszólaló Koszorús László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:09


Felszólalások:  Előző  224  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Én meg arra biztatom kedves ellenzéki képviselőtársaimat, ugye, Szilágyi László, bár egyszer-kétszer elolvasta a törvénymódosító javaslatot, ez érződik, de alapvetően azért itt komoly felfogásbeli problémák vannak a szöveg ismeretében azzal is, hogy pontosan miről is szeretne szólni ez a javaslat.

Ettől függetlenül arra biztatom önöket, hogy ne csak itt a plenáris ülésen, az általános vita keretein belül mondják el az aggályaikat, hogy ez itt jól fog-e működni, vagy nem fog jól működni, hanem éljenek azzal a lehetőséggel, hogy ha már országgyűlési képviselők, akkor adjanak be módosító javaslatokat. Én úgy láttam a parlament rendszerén, hogy egyelőre igazából kormánypárti módosító javaslatokkal van teli az a rubrika, ahol feltüntetik a különböző lehetséges módosító javaslatok sorát. Önöktől egyelőre még nem érkezett, úgyhogy addig kritizálni, ameddig önök még igazából nem tettek komoly lépéseket annak érdekében, hogy amiről megpróbálnak itt velünk eszmét cserélni, és az nyilvánvaló módon nem a javaslatról szól, annak érdekében a kollégák tegyék be azokat a javaslatokat, hogy később a részletes vitában tudjunk erről diskurálni.

Ettől függetlenül, hozzáteszem, a törvényjavaslat és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség legfőbb célja nyilvánvalóan az, hogy a dohánytermékek fogyasztása nyilván csökkenjen, ezáltal nyilván az egészségügyi kiadások is csökkenni fognak hosszabb távon, illetve meglépjük azt, ami 20 éve tabutéma volt, hogy Magyarországon azok a nemdohányzók védelméről szóló törvényben rögzített passzusok érvényesüljenek ugyanúgy, ahogyan egyébként Ausztriában, ahogyan egyébként a nyugati világban, miszerint az embereknek az ilyen típusú szokását próbáljuk kicsit korlátozni, illetve meggátolni azt, hogy az új dohánypiacra belépők száma ne olyan mértékben legyen jelen Magyarországon, mint ahogyan eddig az elmúlt 20 évben sajnos jelen volt.

Várjuk a javaslatokat, és akkor részletesen tudunk majd erről beszélni. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  224  Következő    Ülésnap adatai