Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr beszédének az elejét, hogyha az ember meghallgatta, akkor még azt is gondolhatta, hogy itt minden rendben, de hál’ istennek, elmondta a végét is, és én úgy gondolom, hogy ha nem is egy túl nagy lépést, de egy picike lépést azért léptünk előre ahhoz a sikerpropagandához képest, amit folyamatosan hallottunk, hogy micsoda siker az, ahogyan most átalakítják az egészségügyet. Most hallottunk olyan szavakat, hogy krízis, lemaradás, a régió utolsói vagyunk, és én úgy gondolom, hogy ez a fajta szembesülés segíthet.

Amit mi hiányolunk, az az a koncepció, amiről Tukacs István képviselőtársam is beszélt. Nem először beszélek arról ebben a Házban, hogy nem került soha felmérésre az, hogy mik az igények, mik a képességek, mik a kapacitások, és ez alapján hogyan lehet megoldani az egészségügy kérdését, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy az igényekhez alakítsuk a képességeket és a kapacitásokat, és ehhez mire van szükség és mekkora forrásra van szükség. Ilyet, én úgy gondolom, hogy még egyelőre nem láttunk ebben a Házban, pedig nagy valószínűség szerint erre lenne a legnagyobb szükség, ehelyett mindig egy költségvetési forrássort látunk.

Idén ez tényleg emelkedett egypár milliárd forinttal, talán 53-mal is, de például a gyógyító-megelőző tevékenységé meg csökkent. (Közbeszólásra:) De, 600 milliárd. Akkor, amikor az egyik oldalon arról beszélünk, hogy a kiegyensúlyozott gazdasági és adósságkezelés a legfontosabb az egészségügyben, miért nem arról beszélünk, államtitkár úr, hogy forrásbevonás. 60 milliárdnak, kedves Bene képviselőtársam, nem tudunk annyira örülni, amikor mi is arról beszélünk, hogy itt olyan 100-120 milliárd bérre, 75 milliárd forint nagyjában-egészében a várólisták csökkentésére ‑ ehhez természetesen, mondjuk, az OEP-finanszírozás valamilyen szintű megváltoztatására volna szükség ‑, ez még mindig csak a fele annak, amit a MOL-pakettre költöttek önök, hogy a MOL-ban részvényeket vegyenek, csak a fele annak, amit ma ér, mert amit költöttek, annak a harmada.

Mi úgy gondoljuk továbbra is, hogy az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra kell hogy legyen, ezeknek a fenntartása, fejlesztése és az egész országban elérhetővé tétele kell hogy legyen egy kormánynak a legfőbb feladata, mert nincs olyan piaci szereplő, nincs más a magyar államon kívül, aki ezeket a feladatokat ellátja, ezért innen forrásokat elvonni, akár azért, hogy cégportfóliót építsenek, akár bármi másért, nem lehet. De államtitkár úr most kritikusan fogalmazott több tekintetben, volt, amikor a 4-ei konferencián még bátrabban fogalmazott - leg­alábbis a sajtóban úgy jelent meg ‑, abból idézek, hogy miért nem a forrásokról beszélünk.

Államtitkár úr ott azt mondta, megemlítette azokat a nemrég felállított területi egészségügyi bizottságokat, amelyek a korábbinál szorosabb gazdasági kontrollt végeznek majd a fekvőbeteg-intézményeknél; a szigor jó alapja lesz annak, hogy az egészségügy eredményesen küzdhessen pluszforrásokért a döntéshozóknál, ugyanis ehhez szükséges az ágazat iránti bizalmat erősíteni, a hitelességet bizonyítani kell.

Államtitkár úr, az ön kormánya felé kell bizonyítani, az ön kormánya az, aki előterjeszti a költségvetést. Én úgy gondolom, hogy abban a krízisben, ahol átlagosan nyilvánvalóan elérik az átlagbért ‑ a gyakorlatban nem feltétlenül érik el az egészségügyi dolgozók a 237 ezer forintos átlagbért ‑, ahol kevesebbet fordítunk az egészségügyre fejenként ‑ fejenként 1800 dollárt fordítunk az egészségügyre, Románia, Szlovákia 2 ezer dollár fölött fordít az egészségügyre fejenként, hogy mondjak egy sarkított példát, és Svédország 40 ezer dollárt fordít fejenként az egészségügyre, igaz, hogy ott a legmagasabb a várható élettartam is ‑, akkor úgy gondolom, akkor, amikor ilyen szinten sereghajtói vagyunk nem Európának, hanem a visegrádi országoknak, akkor a hitelességet, a bizalmatlanságot… ‑ bocsánat, a bizalmatlanságot el kell oszlatni, államtitkár úr, a kormányon belül, és a hitelességet pedig képviselni kell, hogy itt nagy a baj. Erre kell költeni, nem cégeket kell vásárolni, nem MOL-t kell venni, nem Antenna Hungáriát kell venni.

Még azt is megmondom, én örülök neki, hogyha, mondjuk, az Országos Mentőszolgálatban akkora fejlesztések voltak, amekkorákat hallottunk, de az is igaz, hogy két évvel ezelőtt meg 13 évre kellett emelni a gépjárművek élettartamát azért, mert különben ki kellett volna őket vonni a forgalomból, az is igaz, hogy most azért küzdenek a légi mentés tendereztetésével; van ennek adminisztratív akadálya, de legfőképpen finanszírozási akadálya van ennek az ügynek.

De miért nem tud az Országos Mentőszolgálat legalább annyit kapni, mint a Magyar Olimpiai Bizottság? Én értem, hogy nagyon fontos az olimpiai mozgalom, de én úgy gondolom, hogy az országnak egy sokkal kisebb szeletét, de legfőképpen a szociális biztonságnak egy jóval kisebb szeletét érinti, ha érinti egyáltalán, mint az Országos Mentőszolgálat. A mentősök másod-, harmadállásban dolgoznak, az ápolók másod-, harmadállásban dolgoznak, az orvosok elmennek. Mi úgy gondoljuk, hogy az erre letett javaslatok a presztízsberuházások, illetve a prioritások átirányítása, ami százmilliárdos nagyságrendben sem elképzelhetetlen és nem olyan elképesztő, mint ahogyan az első hallásra tűnik, hanem egész egyszerűen arra költeni a pénzt, ami Magyarországon a szociális biztonság szempontjából fontos, ez pedig az egészségügy.

Én úgy gondolom, hogy az egészségügyben, ha ekkorák a lemaradások, szerintem egyébként nagyobbak, mint a stadionok tekintetében, akkor ide kell átirányítani a forrásokat. A források megvannak, államtitkár úr, építsék föl a hitelességet a kormányzaton belül. Ha bármilyen kérdésben ebben tudunk segíteni, nagyon szívesen megtesszük. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)