Készült: 2024.05.06.04:00:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

30. ülésnap (1998.11.18.), 48. felszólalás
Felszólaló Lányi Zsolt (FKGP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:38


Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt nevében a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetésével kívánok foglalkozni. Ez egy nagyon fontos költségvetési fejezet, hiszen karnyújtásnyira vagyunk a NATO-csatlakozástól, a NATO küszöbén állunk, ezért ezen a területen komoly feladatok várnak a magyar kormányra és azon belül a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi tárcára és a magyar hadseregre.

 

(10.30)

 

Mielőtt a konkrét, 1999. évre vonatkozó költségvetés tervezésével, sajátságaival foglalkoznék, szeretném megjegyezni - remélem, ezzel a jelenlegi parlament mindkét oldalán ülő, tehát a kormánypárti és az ellenzéki képviselők nagy része is egyetért, aki egy kicsit figyelemmel kísérte a honvédség elmúlt éveinek a tevékenységét, és ismeri a honvédség állapotát -, hogy sajnos a honvédség jelen pillanatban a tartalékai végén jár, a tartalékok kimerültek, és nagyon közel van a csődhelyzethez.

Éppen ezért - hogy ennek mi volt az oka, ezt az idő rövidsége miatt most nem kívánom részletezni - a teljesség igénye nélkül két dolgot említenék meg. Az egyik ok az, hogy az elmúlt években egy meggondolatlan - hogy finoman fogalmazzak -, megalapozatlan privatizáció történt a HM területén. A másik pedig az a több - nem akarok számot mondani, hogy öt, hat vagy négy - átszervezés, amelynek gyakorlatilag nemigen mutatkozott kézzelfogható eredménye, ugyanakkor nem százmilliókba, hanem milliárdokba került. Ha az elmúlt időszakban ezeket a pénzeszközöket, ezeket a forrásokat jobban használtuk volna fel, akkor az új kormány és azon belül a Honvédelmi Minisztérium nem kerülne olyan helyzetbe, hogy nullpontról, mélypontról kell indítania és megoldania a honvédség azon feladatait, amelyek nagyon fontosak, különösen a NATO-csatlakozás küszöbén.

A költségvetés tervezésében mik voltak azok a fő szempontok, amelyeket itt szeretnék ismertetni? Az egyik - amit említettem - a NATO-csatlakozás és az azzal kapcsolatos követelmények, amelyek bizonyos forrásokat és jelentős forrásokat igényelnek a kormánytól, a költségvetéstől. Ugyanakkor a honvédelem, a hadsereg és a minisztérium személyi állományáról való gondoskodás szintén jelentős költségkihatással jár. Mindnyájan tudjuk, hogy 1999. január 1-jével a hivatásos állománynál a törvény értelmében mintegy közel 20 százalékos béremelést kell végrehajtani. Ezen túlmenően komoly költségkihatással járnak a lakásépítések, mert hiszen azok is gondot okoznak, a különféle szociális juttatások fejlesztése, a hadirokkantak, hadiárvák, hadigondozottak bizonyos kártérítési kielégítése - és sorolhatnám tovább. Ezen túlmenően rendkívül jelentős költségeket jelent a NATO-hoz való csatlakozás, amelyek részleteit most nem akarom ismertetni az idő rövidsége miatt, de mindenképpen komoly terheket jelent.

Ennek a költségvetésnek a fő sajátossága az, hogy jelen pillanatban ez 164 milliárd forintot jelent, amely a NATO-elvárásnak - számszakilag mondom - megfelel, hiszen az volt az elvárás, hogy a tervezhető, tervezett GDP 1,31 százalékát 1,41 százalékra kell emelni, amely valóban ezzel a 164 milliárd forinttal megoldottnak látszik. A költségvetésnél azt a problémát látom, hogy ebben a 164 milliárdban szerepel egy 30 milliárd nagyságnyi saját bevétel, amely megteremtésének én a magam részéről - aki most már ötödik éve a honvédelmi bizottságban tevékenykedem - nemigen látom a realitását, a beszédem elején említett privatizáció nem túl jól sikerült volta miatt. Ebből a 30 milliárd forintból 9-10 milliárd forint lenne az az összeg, amelyet a HM-tárcának az épületekből, ingatlanokból kellene kigazdálkodnia. Azonban ismerem ezeket a létesítményeket, amelyekben jártam, és sajnos egészen lerobbant állapotban vannak, a műszaki állapotuk nem megfelelő, nemigen forgalomképesek. Ennek következtében itt látok egy jelentős problémát, amelyet majd lehet, hogy valami átcsoportosításokkal meg kell oldani, hogy az egyéb feladatoknak eleget tudjunk tenni.

Látok egy olyan problémát, hogy a működtetési költségek - ha az inflációt és egyebeket is figyelembe veszem - az 1998-as állapothoz képest sajnos nem emelkednek, holott lennének olyan elvárások, hogy bizony a műszaki állapot mellett a működtetésnél is egy bizonyos előrelépést kellene elérnünk. Csak egyetlenegy példát mondok: például a repülési időt, amely 30-40 óra volt az elmúlt években - ez bizony legutóbb katasztrófához vezetett -, a honvédség fel kívánná emelni 100-120 órára. Ez is jelentős költségkihatást jelentene.

Ezenkívül a költségvetés tanulmányozása közben nem találkoztam két nagyon fontos dologgal. Az egyik: mindnyájan tudjuk, hogy a honvéd vezérkar és a Honvédelmi Minisztérium - tehát a minisztérium és a Magyar Honvédség - integrációja folyik, meg van tervezve, és ez végrehajtásra fog kerülni nagyon rövid időn belül. Ennek a pénzügyi kihatásait, költségkihatásait nem láttam - nagyon nehezen számszerűsíthető.

A másik probléma pedig az, hogy nem látom az SFOR-kötelezettségünk költségeit, amelyek 1999 második félévére vonatkoznak. Ezeket még szintén meg kell határozni vagy átcsoportosításokkal, vagy esetleg a központi tartalék segítségével - amely kissé jelentősebb, mint az elmúlt időben éppen azért, mert vannak bizonyos bizonytalanságok a bevétel területein, a GDP lehetőségein belül -, esetleg abból kellene pótolni, hogy a honvédségünk megfelelő erőnlétben és megfelelő védelmi képességgel tudjon csatlakozni egyrészt a NATO-hoz, másrészt pedig hogy végre eljön az az idő, amikor elkezdhetjük és felépíthetjük azt a nemzeti hadsereget, amelyet nagyon-nagyon szükségesnek tartok, és amely bizonyította a legutóbbi árvíz esetén is, hogy mennyire szükséges. Talán eljutunk arra a helyzetre rövid időn belül, hogy a magyar társadalom el fogja ismerni, és tudomásul veszi, hogy ez a hadsereg nem párthadsereg, nem néphadsereg, hanem a nemzet hadserege, ezért becsülni fogja. Akkor a katonák is büszkék lesznek arra, hogy a társadalmat szolgálják, és így meglesz a katona megbecsülése, a katona erkölcsi elismerése. Remélem, hogy ez sikerülni fog.

A felsorolt hiányosságok ellenére a költségvetést a nemzetgazdaság teherbíró képessége szempontjából megfelelőnek tartja a Független Kisgazdapárt, és nemcsak a honvédelmi tárca fejezetét, amiről itt beszéltem, hanem az egész költségvetést alkalmasnak és jónak találja, és meg fogja szavazni.

Köszönöm szépen a szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai