Felszólalás adatai
260. ülésnap (2013.03.12.), 154. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Patay Vilmos (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:23 |
Felszólalások: Előző 154 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
PATAY VILMOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igazából két gondolat csak Harangozó képviselőtársam hozzászólásához. Az egyik: az, hogy az önkormányzatok részt vehetnek a szövetkezetekben mint alapító tagok, pontosan a szociális szövetkezetek irányából jövő kezdeményezés, kérés volt. Az elmúlt két esztendőben sok tárgyaláson vettem részt, ahol igyekeztünk meggyőzni a kormányzat képviselőjét, hogy fogadják be ezt a javaslatot. Rengeteg előnnyel jár egyébként.
A másik pedig, hogy amit Harangozó képviselőtársam megfogalmazott, tulajdonképpen én azt gondolom, azzal talán nem is érdemes vitatkoznunk, hiszen ha ő ilyeneket olvasott ki belőle, mint amiket itt elmondott nekünk, ami nincs benne a törvényben, de megpróbál mögéje látni, mögéje képzelni, ezzel nagyon nehéz vitatkozni. Igazából ez a törvényből nem olvasható ki, nem következik. Ha ön mégis így látja, akkor nyilván joga és lehetősége, hogy a későbbiekben figyelemmel kísérje a szociális szövetkezeti világ fejlődését, és ott, ahol - hogy mondjam - visszaéléseket tapasztal, majd nyilván szóvá teszi.
Még egyszer szeretném az ön hozzászólásával kapcsolatban is hangsúlyosan aláhúzni, hogy a szociális szövetkezetek mint társadalmi vállalkozások magánszemélyek által létrehozott személyi egyesülések - egy tag egy szavazat. Ott a közreműködő alapító között egy önkormányzatnak is egyetlenegy szavazata lesz. Az teljesen természetes, hogy ha a közfoglalkoztatásból kiváló tagok létrehoznak egy szociális szövetkezetet, és az önkormányzat úgy ítéli meg, hogy a létrejött szociális (Az elnök csenget.) szövetkezet olyan jelentős közérdeket, a közfoglalkoztatást segítő tevékenységet folytat, hogy ehhez az eszközöket, amikkel előtte is dolgoztak (Az elnök csenget.), részére biztosítsa, akkor teljesen természetes, hogy részt vegyen ebben a munkában.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 154 Következő Ülésnap adatai