Felszólalás adatai

Ellentétben a Demokratikus Koalícióval, illetve a független képviselőkkel, én nem gondolom azt, hogy bármiféle háborús bűn indokolttá tehetné a kollektív bűnösség elvét. Erre azt tudnám mondani, hogy ez inkább egy ószövetségi, dühös, "szemet szemért, fogat fogért" elvet érvényesít, amit a megváltás óta mi, keresztény emberek nem alkalmazunk, és nem is vesszük szívesen, ha valaki ezt alkalmazni szeretné.

Amikor tragikus történelmi eseményeket vizsgálunk - és az előbb hallhattunk egy elég bő tájékoztatást arról, hogy milyen történelmi körülmények is voltak azok, amik indokolttá tették a mai napirendet -, akkor nem feledkezhetünk meg azokról a kérdésekről sem, hogy egy tragédia olyan, mint egy vízbe dobott kő, amitől a hullámzás elindul. Sajnos ezek a hullámok nemcsak azokat az embereket érik, akik közvetlen áldozatai akár egy kitelepítésnek, hanem még nagyon sok társadalmi réteget érinthet, beszélve akár azokról a német ajkúakról, akiket nem telepítettek ki és az országban maradtak, beszélve akár azokról a magyarokról, akár a felvidéki magyarokról, akiket betelepítettek ezekre a településekre, sőt én még idesorolnám azokat a magyarokat is, akiket Északkelet-Magyarországról telepítettek át akár nyugat-magyarországi sváb településekre.

Kezdjük is a sort! Szóba kerültek már ebben a vitában a népszámlálási adatok. Említsünk meg még egy népszámlálási adatot, ez az 1949. évi népszámlálási adat, ahol az előbb felsoroltakkal ellentétben már csak 22 455-en merték magukat német anyanyelvűnek és 2600-an merték magukat német nemzetiségűnek vallani. A statisztikai adatokat és az előző népszámlálási adatokat ismerve tudjuk, hogy sokkal többen maradtak benn német ajkú állampolgárok Magyarországon, de ők ezekben az állapotokban - jogosan - nem merték vállalni származásukat, nem merték vállalni identitásukat, mondhatnánk azt is, hogy az identitásukat le kellett tagadniuk. El tudjuk képzelni azt, hogy egy büszke magyarországi német nemzetiségűben ez milyen lelki törést okozhatott, hogy akár egy büszke német apa, aki előtte magyarországi németként nevelte a gyermekét, hogyan nézett a gyereke szemébe, amikor azt kellett mondania, hogy meg kellett tagadnom a származásomat. Akkor nem beszéltünk még arról a kérdésről, hogy milyen állapotokat okozott ezekben a falvakban ez a kérdés, milyen állapotokat okozott a kitelepítés.

Én olyan szinten vagyok érintett ebben a kérdésben, hogy én a Tarján nevű Komárom-Esztergom megyei településen nőttem föl. Ez egy sváb település, oda a németeket az 1700-as években az Esterházyak telepítették be. Én ott egy olyan család leszármazottjaként éltem, akiket magyarként telepítettek át Észak-Magyarországról. Éppen emiatt el is kezdtem foglalkozni ezzel a kérdéssel, és kutattam is a faluban, illetve utánajártam, hogy mik is történhettek ott annak idején. Nem hiszem, hogy egyedi eset lett volna az, ami például Tarjánban megtörtént, hogy körülbelül hasonló arányban egy településen belül éltek az 1700-as évek elején még a településen maradt magyar családok leszármazottjai, az 1700-as években betelepített sváb családok, a Felvidékről betelepített magyar családok, illetve az Északkelet-Magyarországról betelepített magyar családok. Elképzelhetjük azt, hogy milyen konfliktushelyzetek voltak ebben a faluban, és milyen súlyos áldozatokat is követeltek bizonyos esetben ezek a konfliktusok.

A felvidéki magyarokról már szó esett az előző napirendi pontban is, beszéljünk akkor az Északkelet-Magyarországról áttelepített magyar családokról. Mondhatjuk azt, hogy annak "köszönhetően", hogy 3200 földosztó bizottságot hoztak létre az országban, mind a sváb településeken, mind a magyar településeken, hogy rendezzék ezt a kérdést, hiába kellett ezeknek a családoknak kérvényezniük Északkelet-Magyarországon, hogy földet kapjanak, én mégis azt gondolom, hogy ők is áldozatai voltak ennek a kitelepítésnek azzal, hogy valószínűleg ők nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy erőszakkal elvett földeket fognak megkapni.

Gondoljunk bele abba az élethelyzetbe, én a saját őseimről tudok beszélni, ők summásokként dolgoztak, dohánytermesztésben dolgoztak, az egész ország területére mint egyfajta béreseket hurcolták őket. Az Egerlövő nevű Borsod megyei kistelepülésen éltek, és tulajdonképpen csak a kis házuk volt. Ha egy ilyen, becsületes munkából élő parasztembernek azt mondják, hogy felszabadulnak Nyugat-Magyarországon zsíros földek, és te, eddigi nincstelen parasztember, földhöz juthatsz és művelheted a saját földed, nem hiszem, hogy egy egyszerű, vidéki, munkából élő parasztember átgondolja ennek a társadalmi következményeit, átgondolja azt, hogy vajon ezek a szabad földterületek hogyan és miként kerültek a magyar állam kezébe. Egyértelmű, hogy beadja a kérvényét, és amikor átkerül Nyugat-Magyarországra, akkor szembesül azzal a helyzettel, amibe őt sodorták. Vannak feljegyzések azzal kapcsolatban, hogy igenis előfordult, hogy akaratuk ellenére, erőszakkal kényszerítettek magyar családokat Északkelet-Magyarországon arra, hogy áttelepüljenek a felszabaduló, németektől elvett földekre.

S ha már a hazugságnál tartunk, mindenkit becsaptak, és arra bizonyítékok vannak, hogy mindenkit becsaptak. Nem csak az említett cikkely, amely tulajdonképpen maga alá rendeli az összes többit, tehát a kollektív bűnösség elvét kimondja, de ha még ezt az első szakaszt levesszük, és megnézzük az alatta lévő fölsorolásokat, azokat a konkretizálásokat, még abban is hazudtak. Azok a felsorolások arra kellettek, hogy akár azokban az emberekben, akiket a kommunista gépezet próbált meggyőzni arról, hogy milyen mocskos fasizmus, nácizmus és egyéb embertelen dolgok voltak itt Magyarországon, azokban próbáljanak némi ellenérzést ébreszteni a magyarországi németséggel kapcsolatban.

A tények, amikről beszéltem, amik alátámasztják azt, hogy ezek mekkora hazugságok voltak bizonyos esetben, itt is tarjáni eseteket tudnék mondani. A ma élő öregek is nagyon jól emlékeznek arra, hogy hogyan történtek ezek a kitelepítések. Tarján is azok közé a települések közé tartozott - az előbb már mondtam a családok arányát -, amelyekben nem ért véget a kitelepítés, és nagyon sok esetben azokban a házakban, ahova betelepítették a magyar családokat, még a német családok ott éltek.

Ha megfigyeljük azt, hogy kik kerültek az első körben, amilyen gyorsan csak lehetett, kitelepítésre, és kik maradtak ott kitelepítés nélkül, akkor leleplezzük a hazugságot. Ugyanis vannak tarjáni családok, akik az első körben nem kerültek kitelepítésre, pedig a törvény további felsorolása alapján nyugodtan belekerülhettek volna abba. Konkrétan vannak olyan családok, amiknek minden tagja a Volksbund vagy az SS tagja volt Magyarországon, csak éppenséggel az volt a szerencséjük a kitelepítéssel kapcsolatban, hogy a falu szélén, egy szegregált területen, nincstelen, szegény sváb emberként éltek. És azokat a dolgos sváb embereket, akik nagyobb területű földekkel, jó minőségű földekkel rendelkeztek - zárójelben itt megjegyzem, hogy azért maradhattak ezek a földek jó minőségű földek, mert a gondos gazda szemléletével ezek a dolgos sváb parasztemberek szakszerűen művelték -, őket az első körben kitelepítették, nyilván mert a földjeikre szükség volt.

Tudunk példákat arra is, szintén Komárom-Esztergom megyei példát tudunk arra is, hogy hiába közfelkiáltással választották meg ezeket a bizottságokat, amelyek a földosztásokat rendezték, hiába próbálták azt elérni, hogy a kommunista párthoz és a nemzeti parasztpárthoz hű tagok legyenek ezekben a bizottságokban, mégis előfordult az Bajon, hogy érdekes módon a földek újraelosztásánál a telepesek ellenében egy nincstelen baji sváb családnak osztottak ki földet. Tehát még itt is a becsület csíráját meg lehetett találni. Persze azt nem kell mondanom, hogy a hatalom erre hogyan reagált, és milyen sajtóhírek voltak ezzel kapcsolatban, hogy - azt hiszem, ilyen címmel jelent meg egy cikk az akkori újságban - volksbundistákat részesítettek előnyben szegény magyar telepesekkel szemben, de mégis fellelhető volt ez.

Vagy akár beszélhetnénk arról is, és elnézést, hogy én egy saját családi történetemet mondom el, ugyanis az én dédszüleim is úgy jártak, hogy betelepítették őket Tarjánba, és abban a házban, amit kijelöltek a számukra, még az ottani sváb család ott lakott.

(1.50)

Helytörténeti kutatások bizonyítják azt, hogy két-, háromféle megoldás között kell választaniuk ilyenkor a családoknak. Vagy az volt, hogy torzsalkodtak, és nem tudtak kiegyezni egymással, vagy az volt, hogy tulajdonképpen nem írásbeli, hanem szóbeli szerződést kötöttek egymással, megteremtették a békés egymás mellett élés feltételeit, illetve az is előfordult, amikor egy szegényebb telepes családot költöztettek be egy szegényebb sváb családhoz, mind a kettőjüknek szűkösek voltak az anyagi lehetőségeik, közös tehenet tartottak, ezáltal mind a két család tejhez tudott jutni. Tehát nagyon sok volt a variáció, amelyek közül lehetett választani. Az én dédnagyapáméknál az volt, hogy betelepítették őket, beköltöztették őket, és akkor szembesültek azzal, hogy tulajdonképpen az eredeti tulajdonosok még a házban vannak. Akkor egyértelműen, az akkori szokásrendnek megfelelően az eredeti lakosok szedték a batyujukat, költöztek volna hátra a fássufniba, és akkor mondta a dédnagyapám, mert ő, amint mondtam, nem egy rosszindulatú ember volt, történelmi szempontból nézve lehet, hogy egy cinkossá tett becsületes ember volt, de ő akkor azt mondta, amíg ők itt laknak, addig az az ő házuk, és ő költözik hátra a családjával a fássufniba. Ez évekig tartott, hogy nekik a fássufniban kellett lakniuk. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, pont ennek köszönhetően a dédnagyapámnak és családjának, tehát a tágabb családnak semmilyen konfliktusa nem volt a falubeli svábsággal kapcsolatban, mert hogyha akár ki is alakult nagyobb konfliktus a német és a magyar lakosság között, akkor a svábság szinte védte a dédnagyapám családját is.

Tehát érdekes helyzeteket tudott produkálni az élet, és ezeket az érdekes helyzeteket sajnos ott, helyi szinten kellett megoldaniuk a lakosoknak, hol kisebb eredményességgel, hol nagyobb eredményességgel. Tarjánban a kutatások alapján el lehet azt mondani, hogy halálos eset nem történt, de úgy tudom, az országban voltak olyan falvak, ahol ezek a falun belüli konfliktusok halálesethez is vezettek. Nem beszélve még arról, amit mindig elfelejtünk, hogy azért azok az áttelepített északkelet-magyarországi úgymond telepesek nincstelen parasztemberek voltak, persze megkapták a földjeiket, megkapták a házat, azután jött a téeszesítés, és milyen elszegényedésben volt részük. Hiába kerültek át nincstelen parasztból egy jobb módba, tulajdonképpen a kommunizmus gépezetének köszönhetően - nem köszönhetően -, következtében ismét szinte nincstelen parasztokká váltak, és mégis, még a '70-es, '80-as években voltak olyan tarjáni telepes idős emberek, 70-80 éves emberek, akik a '70-es, '80-as években fizették be a házukért a németektől átvett, a számukra juttatott házak utolsó törlesztőrészletét. Tehát nem olyan egyszerű a kérdés.

Amint már a felvezetőben is elmondtam, nem csak egy közösséget érint negatívan, mondhatnám azt is, egyébként az egész országot negatívan érinti, és azért sem tértem ki a szörnyűségekre, mert az előttem lévő felszólalásban hallhattuk ezeket, hallhattuk azt, hogy milyen embertelen körülmények között kellett a szülőföldjüket elhagyniuk, azzal ellentétben hogy én minden egyes... - nem is minden egyes, inkább azt mondanám, hogy a kitelepített sváb emberek között nagyon sokan voltak olyanok, akikre nyugodtan mondhatjuk azt, származásuk ellenére, hogy igaz magyar hazafiak voltak. Erről ilyen visszaemlékezések is vannak, meg Tarjánban a rendszerváltás után jobban megnyílt a lehetőség, hogy a kitelepített és az itthon maradt családok jobban tartsák a kapcsolatot, szabadabban tartsák a kapcsolatot. Akkor elindult egy ilyen partneri viszony, és nagyon sokszor jöttek vissza, főleg rendezvényekre. Az elmeséléseikből és a visszaemlékezéseikből lehetett érezni azt, hogy még hosszú évek, évtizedek eltelte után is honvágyat éreznek a szülőföldjük iránt, és hiába kerültek - kicsit németesítve - az apaföldjükre pár száz év után, az igazi hazájuknak mégis Magyarországot tekintették. Itt tulajdonképpen akkor ezeket az embereket jogtalanul megfosztották a hazájuktól, nem beszélve még arról a jelmondatról, amit sajnos érvényesítettek is; semmilyen kollektív bűnösség elvére, semmilyen háborúban elkövetett bűnre hivatkozva nem lehet megtenni, egy olyan kijelentést nem lehet megtenni, amit a Nemzeti Parasztpárt rendezvényén hallhattunk Kovács Imrétől, hogy a svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. Magyar hazafiakkal, Magyarországon élő, Magyarországért dolgozni akaró, az ország épülését segítő bármilyen nemzetiségű emberről ezt kijelenteni nem szabad, ezt megtenni nem szabad, és méltóképpen, akár minden évben fejet kell hajtani ezek előtt az emberek előtt.

Köszönöm szépen.