Felszólalás adatai

Az analóg frekvencián működő rádiók, azok pályáztatása, és az akörüli anomáliák kérdése, amiről persze szól a beszámoló, a IV. fejezetben megtalálható a beszámolóban, tehát az írott anyagban. Ha az ember ezt végigolvassa, akkor persze nem túl bonyolult észrevenni azt a folyamatot, ami ezen a piacon végbemegy. Ha az ember ezt a fejezetet alaposan végigolvassa, akkor persze arra is rájön, hogy a digitális átállás kérdése többek között miért nem érdeke a jelenlegi hatalomnak, hogy ezt végbevigye, nem csak a televízióknál. Mint tudjuk, ott van egy olyan helyzet, hogy le kell kapcsolni természetesen, míg a rádióknál ez a helyzet nem áll fönn, tehát ott analóg és digitális sugárzás együtt tud működni technikai okokból. De mégis ez a dolog valahogy nem működik, valahogy nem akar beindulni.

Addig, ameddig a digitális átállás kapcsán vagy annak nyomán végül is a hatóságnak ez a fajta engedélyeztetési vagy hatalmi funkciója lényegében megszűnne, hiszen számtalan olyan lehetőség állna rendelkezésre a rádiózni szándékozók részére, hogy igazából azt valóban a piac fogja szabályozni, mert a sok-sok lehetőség mellett üzletileg nyilván nem tud annyi megjelenés fönnmaradni, mint ahány fizikai lehetőség rendelkezésre fog állni, majdnem automatikussá válna a hozzájutás lehetősége azoknak, akik rádiózni próbálkoznának. Ahogy a döntés egyértelmű lenne és megszülethetne, akkor nyilván a piac is izgalmas lenne már a beszállítóknak, hiszen vevőkészülékeket is érdemes lenne szállítani, mert ma nyilván nincs a piacon digitális vevőkészülék. Természetesen az Antenna Hungária, ami megnyerte a jogosultságot a digitális műsorszórásra, elindíthatná az országos hálózatban való sugárzását, és még sorolhatnánk.

Egyébként meg kell mondanom, hogy nemzetgazdaságilag sem elhanyagolható tétel, ha már a jövőbe tekintünk, hogy a magyarországi piacon valami elindulna, ami egy kicsit piacélénkítő lenne, ami eddig nem volt, és végül is belépne. Javaslom, hogy Matolcsy miniszter úrral is érdemes konzultálni pár percet arról, hogy mit jelentene ez a nemzetgazdaság számára a következő években mint lehetőség, ami a GDP-t növelhetné, és növelhetné a forgalmat, lehetőséget hozna a kereskedőknek a magyarországi piacon, és természetesen jobb ellátást és több lehetőséget nyújtana a hallgatók számára is, a televíziókról nem is beszélve.

De az analóg pályáztatási rendszernek nagyon érdekes átrendező hatása alakult ki az elmúlt esztendőben a Médiatanács tevékenysége révén, aminek az lett a lényegi eleme - és itt a Klubrádiót azért kell majd megemlíteni, mert tényleg mint egy állatorvosi ló, minden eleme kitapintható annak a mozgalmi jellegnek, amit a Médiatanács gyakorolt az elmúlt esztendőben -, hogy bárhogy próbálkozott a meglévő hálózatának a megtartásával, vagy hogy ezt elnyerhesse, hiába kezdeményezte azt, hogy a meglévő frekvencián főleg a dunántúliakat egyben pályáztassa meg, hiszen azok együtt is működnek, a médiahatóság ezt elutasította. Ezeket a frekvenciákat megpályáztatva olyan kiírásokat tett, amikben lényegében az ilyen típusú rádiók nem is nagyon nyerhettek, viszont sorban nyerhetett három nagy csoport, amelyik elvitte a döntő hányadát a lehetőségeknek. Az egyik a Lánchíd Rádió volt, a másik az Európa Rádió, amely a Református Egyházhoz köthető, illetve maradt a Mária Rádió és a Katolikus Rádió, ami a katolikusokhoz köthető volt. A Lánchíd Rádiót mindannyian ismerjük ebben a teremben, egy erősen jobboldali és inkább radikális hangvételt megütő rádió. Kialakult ezzel lényegében egy formálisan is egymásba, láncba köthető csoport - a Lánchíd Rádiónál ez egyértelművé is vált -, és sorban kapta meg az együttműködést, a láncba kötés lehetőségét.

Egyúttal meg is változtatták egyébként a nyertes pályázaton elnyert műsorterveiket is. Ez is kiolvasható az anyagból, hiszen sorban módosították a műsorterveket, tehát nem azzal nyertek, mint amit aztán szolgáltattak. Önök írták le, itt van benne, a IV. fejezetben el lehet olvasni.

Miközben a Klubrádió egy mozgalmi jelleggel eljutott odáig, hogy hiába vannak neki nyertes lehetőségei a 92,9-es és a jelenleg működő 95,3-as MHz-eken, sorban veszítette el most már jogerősen is a médiahatóság a pereit, és abba a furcsa helyzetbe került ez az - én önjárónak mondom - önjáró közigazgatási szerv, hogy jogerős bírósági döntéseket egész egyszerűen nem hajlandó végrehajtani. Egészen furcsa magatartásforma önmagában is, hogy ez a médiahatóság miért nem viselkedik úgy, ahogy az általában elvárható bármelyik magyar állampolgártól, közintézménytől vagy vállalkozástól, hogy jogerős bírósági döntéseket hajtson végre. Ehelyett mindenféle trükkökkel megpróbálja úgy előadni a dolgot, hogy ez mégsem lehetséges, mert ő ezt nem akarja, mert ő valamiért a fejébe vette, hogy ez nem lehetséges; ahelyett, hogy végrehajtaná, e helyett még ezt sem.

Innentől kezdve borzasztó nehéz megmagyarázni a világ számára, hogy amit a médiahatóság csinál, az egyébként a jogállami keretek között elvárható magatartás. Természetesen ebből már csak egyvalami fakadhat, és ezt a vádat belülről, tőlünk is, meg másoktól, meg külföldről is megkapják, hogy valamifajta egyéb külső utasítást hajtanak végre. Itt alá is támasztódik az a vélelmezés, ami már 2010-ben, a törvények megszületésénél is fönnállt, hogy azért hoztak létre ilyen rendszert és struktúrát, a mai hatalom magának azért outsourcingolta ki a közhatalomnak ezt a részét és csinált egy ilyen elképesztő felügyeletet a média világa fölött, ami normális demokráciában természetesen nem adható meg semmilyen hatalom számára...

Meg kell mondanom, az előző médiatörvény logikája e tekintetben egyébként korrekt volt 72 százalékos, kétharmados többség mellett, hogy kiegyensúlyozott helyzetet próbált teremteni. Hogy most jó vagy rossz, és hogyan éltek vissza ezzel a gyakorlatban, az egy másik kérdés. Lehet, hogy előrébb járt, mint a politikai kultúránk. De ennek nem az a válasza, hogy a jelenlegi állapotokban egy olyan médiahatóság kezdi meg a működését, amelyik egyébként mindenfajta normális normát megszeg.

Azért érdekes a Klubrádió ügye, mert itt a legdemonstratívabb ez a történet. Annyira meghökkentek, úgy látom, önök is, hogy komoly ellenállásba ütköztek e tekintetben egyrészt jogi szempontból, hiszen fölkészült jogászokkal fölállt a Klubrádió, és pénzt, energiát nem sajnálva arra, jogilag is felvette a kesztyűt, illetve látható módon a hallgatói táborából elindult egyfajta tömegmozgalom is, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy igenis legyen az éterben olyan médium, amelyik nem éppen a kormány kedve szerint hallatja a szavát, vagy lehetőséget ad más nézeteknek is, ami normális, kiegyensúlyozott, de kritikus. Ez se legyen! Miért?

Akkor persze további kérdések vetődnek fel, hogy a médiahatóság azt a célt szolgálja, hogy a hatalom az ilyen hangokat sem szeretné hallani, mi ezt ki fogjuk szolgálni, addig ügyeskedünk vagy megpróbálunk eljárni, amíg a végén nem lesz. Ennyire félnek? Kérdezem ezek után, hogy mi a demokráciafelfogásuk, meg a szabad médiáról alkotott képük, ha egyébként ezt ilyen mozgalomszerűen üldözni kell. Ezek a tényrészek.

De amellett egyre szörnyűségesebb azt látni, ami már 2011-ben is megjelent, a különféle kommentárokat, jelzőket, amiket mint közigazgatási egység - ráadásul alaptörvény szerint egy egészen független intézményként működő egység - fűz az ítéletekhez meg fűz a saját döntéseihez. Egyre cinikusabb és egyre nagyképűbb. A sérthetetlenség tetejéről próbálnak és teszik is a nyilatkozataikat. Önmagában maga a stílus is, meg kell mondanom őszintén, elszomorító e tekintetben, hogy a magyar állam és közigazgatás eljutott arra a szintre, és pont a média területén, hogy egyre furcsább dolgokat kell olvasni, hogy mi a véleményük erről.

(21.20)

Túllépnek, nagyon messze túllépnek azon a mezőn, amely egy semleges, kiegyensúlyozott, mértéktartó államigazgatási szervtől elvárható. Ezt a kritikát muszáj elmondani, mert ebben a Házban is szóvá kell tennem, nem csak a média szintjén, és nem nagyon szeretném, ha ez az egész elburjánozna a magyar államigazgatásban. Sajnos, több helyen lehet ezt ma már látni, hogy ez az egész egy nagyon paternalista nézetet és szemléletet kezdett ölteni, és ez egy demonstráció azok számára is, akik egyébként hasonló módon szeretnének pályázni, lehetőséghez jutni, és egyébként mondjuk, a mindenkori hatalommal szemben egy picit kritikusabbnak lenni, és nem csak az MTI híreit esetleg sugározgatni, és a hírműsor pedig egyébként meg tartózkodjon minden olyasmitől, ami egyébként a társadalom és közélet fonákságait mutatná be.

Demonstráció - hát ha ezt a Klubrádiót is ilyen helyzetbe tudjuk hozni, ilyen háttér, felkészült háttér mellett, akkor mire számíthatnak ott majd vidéken, a kisebb városokban, a kisebb településeken, és még sorolhatnám. És ez az egész, amiről beszélek, azért is szörnyűséges, mert ennek van hatása, nem csak konkrétan erre az ügyre, és ezért állatorvosi ló a Klubrádió ügye, mert túlmutat a konkrét ügyön. De önök ezt pontosan tudják, nagyon felkészült emberek, tanult emberek, itt van az önéletrajzuk is, nagyon helyesen, azt bárki elolvassa, önöknek ezt tudniuk kell, és mégis megteszik, felkészülten, és ez az, ami, azt hiszem, picit már több annál, hogy szomorúak legyünk. Szóval, ezt a gyakorlatot, azt hiszem, abba kellene hagyni, vissza kellene lépni a normális eljárások mezejére, és ezt a mozgalmi jelleget félre kellene tenni egy államigazgatási szerv részéről, én azt hiszem; ez lenne az igazán jó megoldás.

Ugyanis az a baj, hogy tönkre fogják tenni a magyar államigazgatás mentalitását, stílusát, képét, és az a másik probléma, hogy a magyar médiapiacot is, ez már most is látszik minden elemében és jelében. És akkor nagyon csodálkoznak, hogy mindenhol, akikre érdemes egyáltalán odafigyelni, azok legyenek értelmiségiek, művészek, politikusok, akiknek normáik vannak, mondjuk demokratikusak; lehet azt mondani, hogy kit érdekel a demokrácia. Oké, de akkor mondják meg, hogy mi, akkor mi az a más, ami szerint állítólag kéne csinálni a dolgokat, mik legyenek azok az álláspontok, amelyekből megítéljük a világot, mik azok az álláspontjaik amelyek szerint hozzuk a döntéseinket, ami jogállami, ami normákon alapuló, és a nem írott szabályokat is betartjuk, amelyeknek az írott szabályokkal összhangban kéne lenniük.

Ez sajnos az elmúlt esztendőre nagyon is jellemző volt, és amikor megemlítettem jómagam is ezeket a botrányos ügyeket, és utána hamukáznak hosszú hetekig, nem tudják, ki a felelős, nem találják az eredeti anyagot a Cohn-Bendit-ügyben, akkor kiderül, hogy valahol mégiscsak az archívumban van, akkor mégiscsak kinevezik a felelőst egy magasabb posztra. Akkor a Lomnici-ügyben is, akkor el akarnak itt kaszálni vágókat, meg azt a konkrét riportert, akinek nyilván semmi köze ahhoz, hogy mi történik utána a stúdióban, meg mi megy adásba? A végtelenségig? És a médiahatóság ezt nézi bután, bambán, ami egyébként ennek az egésznek most már a csúcsszerve, és azt mondja, jól van ez így? Szóval, ezek a kritikák mind megalapozottak, akárki mondja, és a 2011-es évnek ezek jellemző ügyeivé váltak, ahelyett, hogy elfogadták volna önök meg azok a politikai erők, akik önök mögött állnak, hogy megpróbáljuk odahelyezni a magyar médiaszabályozást, ahogy ez elvárható, amire ígéretet tettek az önök gazdái is, amikor azt mondták, oké, rendben van, itt van a Európai Tanács, tegye le a javaslatát, hogy mit kell csinálni, és mi akkor ezt meg fogjuk tenni, majd utána elszaladnak alóla. Nem lehet folyamatosan játszani azt, hogy másképp cselekszünk, mint ahogy mondjuk. Azt kell mondani, amit cselekszünk, és azt cselekedjük, amit mondtunk!

Ezekben a fontos pozíciókban, ez akár kormányzati, akár ilyen fontos intézmény vezetéséről van szó, ez egy országkérdéssé válik, ez nem egyszerű pártcsatározási probléma, nem erről van szó! Én nagyon remélem azt, sajnos a 2012-es év végére értünk, és az idei folyamatok egyébként elég szörnyűségesek, meg kell hogy mondjam, de erre majd nyilván vissza fogunk térni nagyjából egy év múlva, ebbe bele sem fognék, de gondolkodjanak el ezeken a szavakon, mást nem tudok mondani, hiszen azt fognak csinálni, amit akarnak. Azon kívül, hogy itt el kell viselniük, amit mondunk, meg majd a sajtószemlében esetleg majd el kell olvasni azt, amit megírnak erről, annál többet úgysem tudunk tenni, de felelősek a tetteikért és azoknak a következményeiért, amelyeknek a hatása eléggé mélyen be fog ivódni a magyar valóságba, és ebben akarunk segíteni, ez az igazság. Ez nem magánügy! Én nem azért szólok, mert nekem ebben bármilyen érdekeltségem lenne, akár üzleti vagy politikai. Én legalább megtehetem, mert nincs, közvetve sem.

Elnök úr, ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és a türelmét. (Varju László tapsol.)