Készült: 2024.05.08.19:11:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

206. ülésnap (2001.05.09.), 72. felszólalás
Felszólaló Hegyi Gyula (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:23


Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, mire értette Horváth Béla, hogy az ellenzéki pártok nem örülnek a megnyesett fa kizöldülésének. Ha jól emlékszem, arról kezdtünk el beszélgetni, hogy az 1997-es szentszéki megállapodás módosításáról, további értelmezéséről van szó. Tudomásom szerint 1997-ben nem Horváth Béla pártja, sem az MDF, sem a Kisgazdapárt, hanem a Szocialista Párt volt kormányon. Tehát nyilvánvalóan mi hoztuk ezt a megállapodást. Amint beszédemben említettem, büszkék is vagyunk rá.

Azzal a módosítással, ami történik, egyetértünk. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy véletlenül se jelentse ez a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok további megrövidítését. Őszintén szólva, azért nem értem ezt a disputát, mert ha ez nem szándéka a kormánynak, sőt, ennek ellenkezője a szándéka, akkor nyilvánvaló, hogy az esetleges módosítást - amely kizárólag ezt a célt szolgálja, az önkormányzatok védelmét - támogatni kell. És ez az ideológiai jellegű vita értelmét veszti; hiszen ha a beterjesztő kormányzat az egyházakat nem az önkormányzatok rovására akarja támogatni - hisszük, hogy nem -, akkor ez a kérdés jóindulattal nagyon könnyen megoldható.

Köszönöm szépen.

 




Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai