Felszólalás adatai

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előttem szóló Eörsi Mátyás beszélt arról, hogy nemcsak a költségvetésről és nemcsak részkérdésekről kell beszélni, hanem időnként beszélni kell az Unió egészéről. A helyzet az, hogy valójában, amióta mi az Unió tagjai lettünk, meglehetősen elnehezedtek a kérdések az Unióban; azt is mondhatnám, hogy a megosztottság és a világos perspektíva elhomályosulása vagy megzavarodása is új jelenségként jellemzője lett ennek az időnek. Nyilván szóba került a terrorizmus elleni harc, de hát az iraki háború megosztotta az Unió országait, mint ahogy az új alkotmány kérdése, az eddigi legjelentősebb bővítési kihívás, Törökország kérdése, és végül megosztotta a közös költségvetés ügye az Uniót.

Azt is mondhatnám, hogy érdemes nemcsak egészében, hanem részeiben is megvizsgálni június óta az elmúlt időszakban a történéseket az Unióban. Hiszen az Unió ugyan egy közösség, egy értékközösség, de hát nem egy massza, hanem felelős tagállamok közössége, ahol mindenkinek megvan az a speciális, rá mért, csakis rá jellemző, össze nem téveszthető és olyan felelőssége, ami alól nem bújhat ki; nekünk is megvan, és az elnöklő briteknek is megvan.

Ha a briteket nézzük, akkor azt kell hogy mondjam, hogy az ő felelősségük a mostani helyzet előállításában sokkal jelentősebb, mint bármelyikünké ebben az Unióban. Hiszen az történt, hogy amikor egészen közel voltunk egy lehetséges megegyezéshez, ők azt megakadályozták. Jó, lehet, hogy nem voltak egyedül, de ebben elvitathatatlan, azt is mondhatnám, oroszlánrészük volt.

Ezt követően eltelt egy olyan elnökségi időszak, amikor ebben az ügyben szinte semmi lényeges nem történt; semmi olyan, amit meg kellett volna tennie mint jelentős és hatékony erőfeszítést egy elnöklő országnak. Majd elérkeztünk az év végéhez, ahol tulajdonképpen egyfajta kényszer, egy időkényszer jelenik meg, és ennek az időkényszernek a nyomásával próbálja zsaroló helyzetből az új, szegényebb tagállamokat zsarolt helyzetbe hozni. Én ezt nagyon rossz szívvel, nagyon rossz lélekkel nézem, mint ahogy bármely új polgára ebben az országban az Uniónak nem örül ezeknek a jelenségeknek.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nekünk is megvan a felelősségünk. Én úgy látom, hogy a felelősségünk alapvetően az, hogy világosan meg tudjuk fogalmazni együtt azt a pozíciót, ami tükrözi a nemzeti érdeket, és ehhez a nemzeti érdekhez mint elfoglalt politikai pozíciónkhoz lehetőleg minél több támogatót tudjunk szervezni. Ezért én nem önmagában azt a pozíciót támogatom, amit itt a miniszterelnök elmondott, hanem azt a magatartást, ami megkísérli kezdeményező, aktív módon úgy alakítani a helyzetet, hogy a nemzeti pozícióhoz lehetőleg minél több támogatást szerezzen, és ezért a nemzeti érdek érvényesítésének minél jelentősebb esélyét teremtse meg.

Örömmel hallottam a miniszterelnök úr szájából, amikor az Ormánságot hozta fel példának, hiszen a hét végén éppen az Ormánságban sikerült az Unió regionális operatív programja részeként ugyancsak 5 kilométer bekötőutat átadni, ami ugyan csak 150 millió forint, de az első konkrét és egyben jelképes lépés is, ami azt mutatja, hogy Magyarország mennyire rászorul, mennyire olyan helyzetben van, hogy szüksége van mindazokra a forrásokra, amelyek a felzárkóztatását megteremtik, és amelyek ilyen - sajnos nagyon szegény - térségeit az országnak egyáltalán az élet közelébe hozzák, az életesélyeit növelik.

Ugyanakkor, amikor a mi felelősségünkről és dolgunkról beszélünk, akkor beszélnünk kell nemcsak a kormány, hanem annak ellenzéke felelősségéről is. Alapvetően azért a helyzet az, hogy ennek a nemzeti érdeknek, ha valóban a nemzeti érdek az, amit elfoglal tárgyalási pozícióként a kormány, akkor ennek a nemzeti pozíciónak az erősítése lehet az, amely szolgálja mindannyiunk érdekét. Nem szolgálja az ország, nem szolgálja a nemzet érdekét az, ha ezt a pozíciót és a pozíciót képviselő kormányt és annak a fejét folyamatosan gyengíti az ellenzék. Vannak idők, amikor a kampánynak és a harcnak nagy szerepe van. Lehet, hogy egyesek úgy ítélték, hogy eljött ennek az ideje; eljött, de nem terjedhet ki minden kérdésre. Kell, hogy legyen néhány olyan nemzeti ügyünk, amelyet meg tudunk óvni ezektől a pártpolitikai, sokszor kicsinyes és sokszor túlhaladott küzdelmektől.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)