Felszólalás adatai

A privatizációs szerződések nem mindegyikét érintette ez a vizsgálat, ezt elmondta államtitkár asszony, engedjék meg, hogy egy pillanatra egy általánosabb megközelítést a privatizációval kapcsolatban tényszerűen, adatokat idézve mondjak el, miszerint nem túlzás azt mondani, hogy a trianoni békeszerződéssel az ország elvesztette területe kétharmadát, a privatizációval pedig elveszítette az állami vagyon kétharmadát. Ebben nincsen túlzás, ezek az adatok hozzáférhetőek. Ma már én egyetlen adattal szeretném csak alátámasztani, pusztán a '89-96 közötti privatizációs folyamatról itt egy adatot sikerült megtalálnom, amely szerint az akkori ÁPV Rt. által kezelt állami vállalatok 2600 milliárd forintnyi vagyona 6 év alatt 700 milliárd forintra csökkent úgy, hogy közben 500 milliárd forintnyi vagyonvesztés történt '96-os áron. Ha ezt a mai árra felszorozzuk, akkor több mint 1000 milliárd forint a vagyonvesztés - tehát ez a vagyonvesztés -, aminek nem volt ellenértéke, csak abban az időben, hat év alatt 1000 milliárd forintnyi vagyonvesztés történt abban a privatizációs folyamatban, amelyről beszélünk.

Igaz, hogy itt ma csak a természeti, környezeti, valamint kulturális örökségvédelmi szempontból kerül szóba a privatizáció öröksége, de azt gondolom, hogy nem szabad elmenni emellett, hogy milyen vagyonvesztés történt az elmúlt húsz év során, és ennek a vagyonvesztésnek milyen következményei vannak. Hiszen nem pusztán arról van szó, hogy ez a nemzeti vagyon, ennek egy jelentős része köddé vált a felszámolásokkal, a különböző átruházásokkal, a különböző fiktív szerződésekkel, és még számos módját megtalálták ennek akkortájt - és talán az elmúlt húsz évre ez nagyjából jellemző volt - a privatizátorok. Nemcsak erről van szó, hanem ennek egyenes következménye az, hogy Magyarország gazdasága elvesztette a piacainak is körülbelül a kétharmadát, ami pedig azt jelenti, hogy eltűnt egymillió munkahely Magyarországon, amit most, az európai uniós normákat is figyelembe véve, és a saját, az ország működőképességét is figyelembe véve mindennap emlegetünk, hogy mekkora szükség volna erre az egymillió munkahelyre.

Tehát amikor arról beszélünk, hogy a privatizációnak milyen következményei vannak, akkor nem gondolom, hogy helyes, ha megkapargatjuk a felszínt, és csak a természetvédelmi, környezetvédelmi, kulturális örökségvédelmi károkról beszélünk, amelyek önmagukban is több száz milliárd forintra rúgnak a becslések szerint, hanem igenis a mélyére kellene nézni ennek a kútnak, és meg kellene próbálni feltárni azokat a hol gondatlanságból, hol - megkockáztatom - időnként szándékosan, megtervezett módon elkövetett, gyakorlatilag rablásból, ez kimondható... - és ennek a következményeit nem elmondani, nem feltárni, amit ma még lehetséges természetesen, hiszen sajnos számos esetben a jogvesztett határidőn túl vagyunk. (Sic!) Azt gondolom, hogy ezt a jelentést is csak akkor szabad elfogadni - egyetértve azokkal, akik ezt elmondták -, ha külön vizsgálóbizottság állítódik fel a privatizációs folyamat feltárására. Ezzel a mai napig adósai vagyunk a magyar társadalomnak. Mindaddig elfogadtatni a magyar társadalommal azt az állapotot, amelyben ma az ország van, nem lehet, amíg nem nézünk szembe ezekkel a privatizációs folyamatokkal, amíg nem nevesítődnek a felelősök.

Ezt elöljáróban szerettem volna elmondani, mert úgy gondolom, hogy maga ez a jó szándékú kezdeményezés, és egyébként azt lehet mondani, hogy a privatizációs folyamat feltárásának a kapuja egy helyes és szükséges lépés volt, ahogy ezt ma már többen elmondták, de egészen bizonyosan nem zárulhat le ezzel ennek a húsz évnek a vizsgálata.

Ami a konkrét napirendben, előterjesztésben lévő jelentést illeti, ezzel kapcsolatosan államtitkár asszony is elmondta, hogy a szerződések számát, az elmúlt húsz év privatizációs szerződéseinek a számát tekintve nincs 10 százalék az a szerződésmennyiség, amit át tudtak tekinteni, ahol egyáltalán környezetvédelmi, természetvédelmi vagy kulturális örökségvédelmi előírásnak valamilyen nyomaira bukkantak.

(17.00)

Ez már önmagában is gyalázatos, akkor különösen, ha elolvassuk a jelentés részleteit, és azt olvashatjuk benne, hogy ezek a követelmények nagyjából azon a szinten fogalmazódtak meg, hogy mozdítsa elő a természeti károk vagy kockázatok rekultivációját, vagy a kulturális örökségvédelem figyelembevételével hajtsa végre a tevékenységét. Tehát gyakorlatilag szankcionálhatatlan követelményeket - nem is nevezném követelményeknek - állítottak a privatizációs szerződésekben a korábbiakban, az elmúlt húsz év, de különösen tizenöt év során a privatizátorok elé, akik ezt nagyon nagy gondossággal meg is kerülték, még a maradék követelményeket is.

Csak a pécsi konkrét példákat azért hadd soroljam, hogy mégis a képviselő hölgyeknek, uraknak és a figyelmet idefordítóknak néhány konkrét példát is ecseteljünk. Pécsett nemrég kellett különös módon érvényt szerezni az önkormányzat azon kérésének, illetve követelésének, hogy a vízműtársaság - amely egyébként a '90-es évek elején került privatizációra -, miután a privatizációs kötelességeinek nem tett eleget, sőt gyakorlatilag úgy kezelte a közvagyont, amit privatizált, hogy számos leányvállalatot meg kisebb társaságokat, kft.-ket létrehozva gyakorlatilag kimenekítette nemcsak a hasznot, hanem a vagyon egy jelentős részét is, mindeközben a pécsiek az ország egyik legmagasabb vízdíját fizették.

Úgyhogy az a követelmény és kérés, amit egyébként maga a jelentés is megfogalmaz, hogy az önkormányzatok esetében is meg kell vizsgálni valamennyi közműszolgáltató cég privatizációját, maximális mértékben támogatható, azt gondolom, minden itt ülő képviselő és politikai szereplő részéről. Valószínűleg hasonló példák voltak más városokban is.

De egy másik területet is kiemelve: a privatizáció az energiaszektorban nagyjából úgy zajlott le Pécsett is, hogy a korábbi bányászati tevékenység és az ennek eredményét használó energia-előállító cégek a mai napig, a mai napig nem teljesítették egyetlenegy természeti rekultivációs kötelezettségüket sem. Ez az uránbányára nem vonatkozik, mindjárt mondom majd, hogy ott ez mibe került, de a szén vonatkozásában a mai napig nem sikerült rekultiválni sem a külszíni fejtés, sem a salaklerakó, meddőhányó területek részét, mindig meghosszabbítva a különböző rekultivációs kötelezettségeket bújnak ki - egyik vállalat a másik után, és mondanom se kell, hogy külföldi cégekről beszélünk - a kötelezettségek alól.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az uránbányát azért hozom ide, mert azt gondolom, a jövőre vonatkozóan is következtetéseket kell levonni már ezekből a folyamatokból is, hiszen az egykori uránbánya - ott nem a privatizáció miatt, hanem annak tevékenysége és a természeti és környezeti, hogy mondjam, kockázatkezelés minimális szintjét sem tapasztalva - azt eredményezhette, hogy csak a mai napig, az elmúlt tizenöt évben több mint tízmilliárd forintot kellett költeni rekultivációra a természeti állapot és a vízbázis védelme érdekében, és további húszmilliárd forintot kell a következő húsz évben. Tehát amikor valamit privatizálunk, amikor valamit átadunk, akkor különösen kellene arra figyelni, hogy annak milyen következményei lesznek majd, milyen természeti, környezeti kockázatai lesznek, és annak vajon tényleg eleget tud-e tenni az a társaság, amelyik átveszi az adott területet.

Ezt azért szeretném kiemelni, mert most is folyamatban van Pécsett is, hogy egy ausztrál társaság az uránbányát újra szeretné nyitni, és közös vállalatot szeretne létrehozni az állammal. Erre mindaddig nem kerülhet sor, azt gondolom pécsi képviselőként, amíg nem tisztázottak azok a környezeti kockázatok, természeti kockázatok, amelyek fennállnak egy uránbánya működtetésénél. Az állam úgy ne társuljon egy ilyen tevékenységhez, hogy nem pontosan látja ennek a kockázatait, és azt, hogy ennek milyen következményei lesznek abban az esetben, ha ne adj' isten, mondjuk, ez a társaság is valamiért csődbe kerül, felszámolásra kerül, és egyszer csak ott találja magát az állam egymaga a kötelezettségek teljesítésében.

Azt gondolom, hogy nagyon fontos, a jövőre nézve is megfogalmazandó tartalma kell hogy legyen ennek a jelentésnek, hiszen nemcsak a múltat kellene feltárni - azt mindenképpen meg kellene tenni, egyetértve azokkal, akik a vizsgálatok folytatását kérik -, hanem a jövőre vonatkozóan is. Maga a jelentés is egyébként szintén tartalmazza, hogy bár jelentősen javult a privatizáció szabályozása, és ahogy az államtitkár asszony mondta, lényegében be is fejeződött a nagyobb privatizáció, én azért azt nem gondolnám, hogy többet soha nem lesz ilyen.

Tehát egyetértve a jelentéssel, azt gondolom, azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogszabályok vajon tényleg alkalmasak-e arra, hogy elkerülhetők legyenek ezek a múltbéli vagyonvesztések, természeti, környezeti károkozások, illetve ezek helyreállításának az elmaradása. Tehát hogy ezek a kockázatok kiküszöbölhetők legyenek, azt gondolom, érdemes megvizsgálni ma is a meglévő jogszabályokat, és különösen a vagyonkezelő szervezet különböző szabályait, pályázati előírásait, hogy valóban ne fordulhasson elő a jövőben ilyesmi.

Végezetül arra szeretném felhívni a figyelmet - a fenntartható fejlődés bizottsága részéről már elhangzott -, hogy a bizottság módosító indítvánnyal kíván élni. Én szeretném is, ha ez így lenne, itt ül az elnök asszony is, remélem, ő is egyetért ezzel: magának a vizsgálatnak részletesen ki kell terjednie a továbbiakban azokra a cégekre, amelyeket maga a jelentés is felsorol. Tehát úgy nem mehetünk el, nem hunyhatunk szemet a jelentés fölött, az elmúlt húsz év fölött, hogy azt mondjuk, hogy ma már nem kezelhetők ezek a károk, ezek a kockázatok, nem szankcionálhatók, nem vonhatók felelősségre azok, akik korábban gyakorlatilag követelmények nélkül privatizálták el, herdálták el sok esetben az állami vagyont. Egyetértek azokkal, akik egy ilyen bizottság felállítását kérik, és ennek a bizottságnak összefoglalóan az lenne a feladata, hogy részben ezeket a folyamatokat tárja fel, részben pedig igenis tekintse át azokat a jogszabályokat és belső szabályokat, pályáztatási szabályzatokat, amelyek a jövőre nézvést elkerülhetővé teszik, hogy ilyen folyamatok kialakuljanak.

Nem elég keseregnünk, azt gondolom, nem elég egy jelentéssel lezárni egy ilyen folyamatot. A magyar társadalom követeli, követeli - ha valaki nem jár az emberek között, akkor ezt talán nem ismeri, jómagam képviselőként nap mint nap megfordulok közöttük -, gyakorlatilag nincsen olyan pártállású vagy beállítottságú ember, aki ne azt követelné, hogy miközben őneki újra és újra újabb terheket kell vállalni, eközben ne legyen feltárva - amilyen módon csak lehetséges - az elmúlt 20-25 év privatizációs gyakorlata. Itt többen a '90-es éveket emlegetik, mintha nem '86-87-től kezdődött volna el ennek a privatizációnak az előkészítése.

Engedjék meg, hogy azért azt kimondjam, hogy ezért különös felelősséget visel az állampárt, hiszen annak idején, már akkor a privatizáció döntő részben eldőlt, amikor még rendszerváltás sem volt. Ezt önök éppen úgy tudják, mint mi, ennek a leplezése, azt gondolom, nem tisztességes magatartás. Úgyhogy kérném az államtitkár asszonyt is és az itt ülő képviselőket is, hogy támogassák azokat a javaslatokat, amelyek elhangzottak, és amelyeket remélem, a bizottság be is fog nyújtani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)