Felszólalás adatai

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! - már a maradéka. Bár az az igazság, hogy ennél kevesebb emberhez vagyunk hozzászokva az oktatási vonatkozású törvények vitájánál, de ez a Koszovóval kapcsolatos módosító indítvány nyilván sajátos helyzetet teremt, és néhányan még itt maradtak.

Három módosító indítványhoz szeretnék csak egyszer hozzászólni, egyszerűen csak a jegyzőkönyv kedvéért. A bizottsági vitában világos volt számunkra, hogy mint annyiszor, most is minden, számunkra legalábbis fontos és racionális érv ellenére, a kormányzó többség át fogja vinni ezt a módosító indítványt, amely - meggyőződésem szerint - az egész magyar szakképzés jövőjét kérdőjelezi meg, és hozza alapvető veszélybe.

Lényegében az történik a szakképzési alapról szóló törvény módosításával, és ezt próbálnánk meg a módosító indítványainkkal korlátozni, hogy egyik pillanatról a másikra 2000. január 1-jétől kinyílik a szakképzési alap forrása két olyan új terület felé, amely a forrásoknak legalább kétharmadát azonnal elszívja a magyar szakképzéstől, a magyar szakképző intézmények egészétől.

Itt körülbelül 30 milliárd forintról van szó egy év alatt, aminek itt a sorsa a tét, amely 30 milliárd forint hosszú évek óta benne szerepel a magyar szakképző intézmények költségvetésében. Az önkormányzatok úgy készítik a szakképző iskolák költségvetését, hogy kalkulálnak azzal - mind a fejlesztések, mind a működtetés vonatkozásában -, hogy évente néhány millió forint; ez a néhány millió változik ahhoz képest, hogy nagyvárosi, kisvárosi intézményről, elit szakmáról, kevésbé elit szakmáról, jó kapcsolatokkal rendelkező szakképző intézményről vagy rosszabbról van szó. De mindenesetre ez a pénz a magyar szakképzés elmúlt tíz évben történő fejlesztésének alapját szolgálta, erre épült az, hogy a magyar szakképzés ma ott tart, ahol tart, hogy legalábbis a munkaerőpiac szempontjából értékelhető, jól működő szakképző intézmények nem nevezhetők lepusztultnak, nem nevezhetők rossz állapotúnak. Az oktatási bizottsági vitában elhangzott az is, hogy bizony sokszor jobb állapotban vannak ezek az intézmények, mint a felsőoktatás intézményei.

Azt gondolom, ha a kormánypárti képviselőtársaim úgy gondolják, hogy a felsőoktatásban bajok vannak, akkor arra teremtsék meg a forrásokat, de ne úgy, hogy egy másik területről elvonják ezeket a forrásokat.

Akkor, amikor a törvénytervezet korlátozás nélkül kinyitja a felsőoktatás felé a szakképzési alap befizetési lehetőségeit, mindenféle korlátozás nélkül olyan partnert jelenít meg a másik oldalon, amellyel nem fog tudni versenyezni a Ceglédi Közgazdasági Szakközépiskola, amellyel nem fog tudni versenyezni a Vásárosnaményi Szakmunkásképző, és sorolhatom tovább a példákat, amely azt fogja eredményezni, hogy ezek a források legalább egyharmad vagy ennél magasabb, vagy fele mértékben is a felsőoktatásban fognak landolni.

Önmagában én a magam részéről azzal egyetértek, hogy a felsőoktatás számára is tegyük elérhetővé a szakképzési alapot, de ne korlátok nélkül.

(20.50)

Mi azt javasoljuk - kérem, fontolják meg ezt még egyszer -, hogy az akkreditált felsőfokú szakképzésre, az úgynevezett posztszekunderi képzésre lehessen csak felhasználni a szakképzési alapot. Ezzel egyébként azt a lehetőséget is biztosítanánk a továbbiakban, hogy az egyetemek, főiskolák anyagi források tekintetében is érdekeltek legyenek - sokkal inkább, mint jelenleg - a felsőfokú szakképzésben.

Ugyanígy a javaslataink között az is szerepel, hogy legyen mértéke a szakképzési alap felsőoktatás felé történő kinyitásának. Azt javasoljuk, hogy a vállalatok maximum a szakképzési alapjuk egyharmadát fordíthassák felsőoktatási intézmények felé, maximum ennyit használhassanak fel. Még egyszer mondom, ez az egyharmad is jelentősen rosszabb helyzetbe hozza a magyar szakképzés egészét, végletes formában elveszi a fejlesztési forrásokat a magyar szakképzéstől, de talán kezelhető módon nem jelenik meg azonnal a magyar szakképzés összeomlása mint riasztó kép, mint következmény.

A másik kérdés, amiben szeretnénk... Még egyszer mondom, inkább csak a jegyzőkönyv számára, mert nem nagyon bízom abban, hogy itt változás lenne. Ugyan folyosói beszélgetéseken kormánypárti képviselőtársaim közül jó néhányan egyetértettek azokkal a javaslatokkal, amelyeket akár mi, akár az MSZP képviselői az oktatási bizottságban tettünk, ugyanakkor ezek összességében mind leszavazásra kerültek eddig.

A másik nagyon lényeges probléma, amely a szakképzési alap egész célját kérdőjelezi meg: mi a magunk részéről már az előző időszakban sem tudtuk igazából, nemcsak igazából, egyáltalán támogatni azt a változtatást, amely kinyitja a szakképzési alapot a munkáltatók, tehát a szakképzési befizetési kötelezettséggel bírók irányába. Ez azt jelenti, hogy a vállalat saját maga számára forgathatja vissza a szakképzési alapot. Azt gondolom, ez idáig 0,2 százalék, tehát a pénznek egy olyan 15-20 százalékos mértéke volt. Most a törvénytervezet módosítása ezt az összeget fölviszi a pénz egyharmadára, tehát egy újabb egyharmados veszteséget jelent a szakképzésnek.

Hozzáteszem, hogy számomra ez egy elvi jelentőségű kérdés. Ha a szakképzési alap arra való - és meggyőződésem szerint arra való -, hogy a magyar szakképzés, az ifjúsági és felsőfokú szakképzés, tehát az utánpótlás feltételeit teremtse meg, akkor arra kell felhasználni. Ha a kormány úgy gondolja, hogy kevés pénz van a munkaerő-piaci fejlesztésekre, ha úgy gondolja, hogy érdekeltté kell tenni a vállalkozókat, a vállalatokat abban, hogy a saját dolgozóik számára lehetőséget biztosítsanak továbbképzésekre, szakmai előrelépésekre, akkor ezt tegye meg adókedvezményekkel, tegye meg a foglalkoztatási alap kibővítésével, más aktív munkaerő-piaci eszközökkel. De meggyőződésem szerint nagyon hibás, elhibázott úton járunk, hogyha ennek a forrásait egy olyan területről vonjuk el, ami a jövőt jelenti a magyar szakképzés szempontjából. Így tehát az történik, hogy akkor, amikor jelentős mértékben felemeljük a vállalat saját felhasználású eszközeit, ezt elvonjuk a szakképzéstől.

Számomra érthetetlen módon képviseli az Oktatási Minisztérium ezt az álláspontot. Elfogadhatatlan és érthetetlen az, hogy az Oktatási Minisztérium, amelyhez most került oda a szakképzés mint feladat, miért nem arra gondol, hogy a most iskolába járó diákok, akár felsőoktatási intézménybe járó diákok számára megteremtendő feltételek az alapvető cél. Miért nem kardoskodik legalább amellett, hogy ha úgy gondolják, hogy a munkáltatóknál szükséges a munkaerő állandó gondozása, szükséges a továbbképzések támogatása, akkor ez ne a normál szakképzés forrásaiból történjék?

Így tehát amennyiben önök támogatják - és sajnos, azt gondolom, mint annyi esetben, nagy valószínűséggel itt is támogatni fogják a kormány előterjesztését -, akkor 2000. január 1-jétől kezdve a magyar szakképzés 20-22 milliárd forintnyi fejlesztési forrástól esik el azonnal, hosszú távon pedig ellehetetlenül. Hosszú távon az az 1988 óta elindult folyamat, amely részben megteremtette a vállalatok és a szakképző intézmények állandó kapcsolatát, részben pedig lehetővé tette a magyar szakképzés technikai-műszaki fejlesztését, sőt nemcsak technikai-műszaki, hanem szakmai-tudományos fejlesztését is, ez most ki fog szaladni a magyar szakképzés alól.

Azt gondolom, hogy ez mindannyiunk felelőssége. A miénk is természetesen, akik nem fogjuk megszavazni ezt a törvénymódosítást, mi legalább nyugodt lelkiismerettel tesszük ezt, de a mi szavazatainktól függetlenül megy tönkre nagyon rövid idő alatt a magyar szakképzés, és nem lesz forrás hozzá! Nem tudom elképzelni azt a pénzügyi tárcát, ami betömi ezt a lyukat, már mondjuk, 2000-től kezdve.

Még egyszer kérem önöket: fontolják meg, hogy tényleg ez-e az a lépés, amely az esélyegyenlőséget növelő módon, a magyar szakképzés fejlesztési irányába mutató módon, az európai csatlakozás felé mutató módon változtatja meg akár a magyar felsőfokú szakképzést, akár pedig a közoktatás szakképzési irányait.

Köszönöm szépen. Én a magam részéről a részletes vitában való részvételt - ígéretemnek megfelelően - befejeztem. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)