Felszólalás adatai

SZŰCS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Képzeljük el, hogy van egy ország, amelyben emberek élnek, és ezek az emberek elsősorban élni szeretnének. Dolgoznak, adót fizetnek, egészségügyi járulékot fizetnek, még többet dolgoznak, még többet fizetnek, hogy boldoguljanak. És ha a munka utáni megérdemelt pihenés eljön, szabadidejükben kikapcsolódnak, pihennek vagy sportolnak.

Van egy ország, amelynek sikeres kormánya szerint az igazságosságnál és a biztonságnál semmi sem fontosabb. A sikeres kormány szeret előrenézni, nagy terveket szőni; hároméves, ötéves, tízéves, húszéves vagy még több éves terveket készíteni. Már olyan távolra lát, hogy a napi gondokban elbotlik, a sürgős ügyek megoldására nem is marad ideje. Van egy ország, ahol azt ígérték, hogy aki szegény, az azért, mert szegény, nem lehet beteg, és aki beteg, mert beteg, nem lehet szegény; ahol a sikeres kormány azt is ígérte, ha kell, minden állampolgárhoz 15 perc alatt eljut a mentőautó.

Van egy ország, amelynek polgárai elhitték a magát sikeresnek valló kormánynak, amit ígért, vagy ha nem is hitték, abban azért még bíztak, ha valami baj történik velük, bízhatnak a megszokott dolgokban, például abban, hogy egy telefonon történt bejelentés után jön a mentőautó a biztonságos ellátással.

Van egy ország, ahol az embereknek csalódniuk kellett, mert a sikeres kormány a dübörgő gazdaság mellett takarékossági okokból 2005. október 1-jétől központosította a bejelentések fogadását. Van egy ország, ahol ezek után, ha baj van, és önök hívják a 104-es telefonszámot, a következőket hallják: ön az Országos Mentőszolgálat központi ügyeletét hívta, kérem, várjon a kezelő jelentkezésére.

Van egy ország, ahol a sikeres és igazságos, sőt biztonságos viszonyok mellett önök azt hihetnék, hogy aki döntött, az tudta, hogy ebben a helyzetben van olyan dolog, amivel takarékoskodni kell, de az nem a pénz, hanem az idő. Hiszen minden másodperc számít, minden másodperc életet menthet, ha hamarabb jut el a mentőautó a helyszínre, előbb lehet segítséget nyújtani, életet menteni.

És képzeljék el, hogy ebben az országban nem azért hal meg valaki, mert nincs mentőállomás, mert nincs mentőautó, mert nincs személyzet, mert messze van a hely, hanem azért, mert a döntéshozók hibájából nem jut el időben az információ. Van egy ország, ahol a XXI. században 20 percbe is beletelik, hogy egy segélyhívás 2 kilométert megtegyen. Önök szerint ez így helyes? Szerintem nem. Ha van értelme, akkor ezek azok a dolgok, amik miatt változásokra van szükség.

Miniszterelnök Úr! Ön helyesnek tartja ezt a döntést, amely takarékosságra hivatkozással összevonta a bejelentéseket? Lesz-e felelőse annak, ha ilyen hibákat vétenek? Mi lesz azzal az ígérettel, amely a 15 perces ellátást biztosította? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És végül: hány embernek kell meghalnia értelmetlen takarékoskodás miatt?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)