A felszólalás szövege:

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném azt a fonalat továbbvinni, amit Balogh képviselőtársam vetett fel. Azt gondolom, ha már a kormánypártok elkötelezték magukat a mellett, hogy több helyszínen hoznak létre ítélőtáblákat, akkor a józan ész racionalitása mind Győr, mind Debrecen esetében azt mondatja, hogy 2003. január 1-jétől ott működni kellene ugyancsak ezeknek az ítélőtábláknak, egész egyszerűen abból a logikából is következően, hogy egyszerűen nonszensz helyzet, hogy az ország nyugati és keleti két legnagyobb városát ilyen ügyek szempontjából Budapesthez kellene csatolni.

Kérem szépen, nem értem, ebben önök milyen logikát találnak. Tehát maximálisan egyet tudok érteni azzal, amit Balogh képviselő úr mondott, remélem, hogy ilyen értelemben közös nevezőre is tudunk jutni, hogy mind Győrben, mind Debrecenben 2003. január 1-jétől valóban legyen ítélőtábla.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Debrecenben egyes szocialista képviselők azt ígérik mostanság az önkormányzati választások kampányának időszakában, hogy be fogják záratni a városunkban működő menekülttábort, és ehhez a kormányzat támogatását is bírják. A közvélekedés kételkedik ebben, különböző nézetek láttak napvilágot a városban ezzel kapcsolatosan.

Államtitkár úr, szeretném tisztán látni, a kérdésem csak annyi, hogy mi a tárca hosszú távú terve a menekülttábort illetően. Igaz-e, hogy kormányzati segítséggel azt be akarják zárni, vagy ez is csak kampánycélokat szolgáló politikai blöff?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A bérekről sok szó esett. Egyetlenegy dologra szeretném csak felhívni a figyelmet, ami azt gondolom, a farizeusság egyik mintapéldája. A következő évre vonatkozó tervezetek szintjén a miniszterelnök bére 85 százalékkal fog emelkedni, a miniszteri fizetések 100 százalékkal, az államtitkároké 106 százalékkal.

Ennek függvényében és ismeretében érdemes minden egyéb szót megfontolnunk akkor, amikor bárki a bérek kérdését a szájára veszi. Én azt gondolom, hogy ha ráadásul erre a szocialista képviselők igent mondanak és szavazatukat adják, akkor a farizeusságból ők is kiállítanak magukra nézve egy jeles bizonyítványt, mert tudhatják, hogy akkor ez egyúttal a képviselői fizetések emelését is maga után vonja.

Egyszer itt, a parlamentben azt mondta Kiss Elemér miniszter úr egy interpellációra válaszolva, hogy a kormány nem ellensége saját magának. El kell ismernem, igazat szólott.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném néhány pontban a miniszter úr által felvázoltakat egy kicsit árnyalni, vagy lehet, hogy nagyon árnyalni, nézőpont kérdése. Kezdjük a bérekkel!

A miniszter úr azt mondta, hogy a költségvetés az igazság pillanata. Én is így gondolom, valóban ez a helyzet. A pedagógusbér-emelés kérdéseire visszatérve, ez egy 2002. évi bérkorrekcióként lett aposztrofálva akkor, amikor 2002-ben költségvetés-módosítást terjesztett be a kormánykoalíció. Ehhez képest viszont a kormányprogramban a következő olvasható - szó szerint idézem önöknek, hogy kellően emlékezzenek önök is -: "Szeptember 1-jétől átfogó és jelentős béremelést hajtunk végre úgy, hogy egy egyszeri 50 százalékos béremelés, majd azt követően a ciklus egészében folyamatos reálbér-növekedés valósuljon meg." Ez szerepel a kormányprogramban.

Ebből kétségtelenül teljesült a szeptember 1-jei határidő. Hogy 50 százalék vagy sem, azon már lehet vitatkozni, de az, hogy a ciklus egészében folyamatos reálbér-növekedés valósuljon meg, kérem szépen, itt viszont nagyon merészen kell számolni. Ha 2003-at vesszük alapul, a költségvetés tervezetét, önök 4,5-5 százalékos inflációval számolnak, viszont 2003-ban a közoktatásra és egyéb, közalkalmazotti szférára kivetített bérnövekmény értéke nulla százalék.

Akárhogy osztok, szorzok, ha az inflációt 4,5-5 százalékra taksálják, és a 2003. évre kivetítve viszont nincsen további bérnövekmény, akkor ez egyet jelent azzal, hogy a 2002 szeptemberétől megvalósult bérnövekedés, ami, még egyszer mondom, van, ahol 50 százalék, van, ahol ennél kevesebb is, sok esetben kevesebb, annak a béremelésnek az elinflálása kezdetét veszi, elértéktelenítése kezdetét veszi. De a legnagyobb probléma ezzel kapcsolatban az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a közoktatás terén nincsen meg a bérfedezet.

A következőben folytatom. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretnék visszatérni ahhoz a témához, amit Magyar Bálint úr felvetett, nevezetesen az oktatásügyhöz. Konkrétan beszélt arról, hogy az esélykiegyenlítés, a társadalmi különbségek csökkentése milyen fontos, a kormányprogram is és a mostani költségvetés is ezt tükrözi.

Nos, ennek ismeretében nehezen tudom értelmezni a következőket. A tanulási nehézségekkel küzdők kiegészítő normatív támogatása egy forinttal nem nő; nyilván mindez csak azért, hogy az esélyek kiegyenlítődjenek. Jóllehet, a kormányprogramban a következő olvasható: "olyan rendszert dolgozunk ki, amely anyagilag is érdekeltté teszi az intézményeket és a pedagógusokat a hátrányos helyzetű gyermekek differenciált, személyhez igazodó nevelésében, oktatásában", a költségvetésben ez a kormányprogram-passzus valahogyan nem köszön vissza. A cigány tanulók magyar nyelven folyó kisebbségi oktatásához fele normatíva jár. Ez azért érdekes számomra, mert akkor ez azt jelenti, hogy a kormányban önök nem tudják azt, hogy a cigányságnak csak kis hányada beszél valamilyen cigány nyelven, és a többsége a magyart vallja anyanyelvének. Innentől kezdve ezt mondhatnánk akár hátrányos megkülönböztetésnek is.

A bejáró gyermekek után járó kiegészítő támogatás egy forinttal nem nő. Hát, hol van itt, kérem szépen akkor a társadalmi különbségek csökkentésére irányuló elhatározott szándék? Lehetne ezeket folytatni. Ezek kiragadott példák annak érzékeltetésére, hogy önök vizet prédikálnak, és bort isznak.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szabó Zoltán bűvészkedett itt a számokkal összevissza, jobbra-balra, ettől függetlenül a helyzet mégiscsak a következő: mivel az inflációt naptári éves ütemben számolják, értelemszerűen a reálbérek alakulását sem tudjuk ettől elvonatkoztatva, másképpen számolni.

A kormányprogramot az előbb idéztem önöknek; úgy látszik, hamar elfelejtik ezt, még egyszer mondom: szeptember 1-jétől önök jelentős béremelést ígérnek, majd azt követően a ciklus egészében folyamatos reálbér-növekedést ígérnek. 2003-ra ez a pedagógusok, közalkalmazottak számára nulla százalék. Megjegyzem, Medgyessy Péter bére 85 százalékkal fog emelkedni, a miniszteri fizetések 100 százalékkal, az államtitkári fizetések 106 százalékkal.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondja, hogy az esélykülönbségek mérséklése a reális megközelítés. Elfogadom, nincs is ezzel gond, de ettől függetlenül mégiscsak azt gondolom, ha ez egy fontos cél, és ezt mégis egy olyan megoldandó feladatnak tekintik, amit nem lehet egyik napról a másikra megtenni, mert ez nagy munka, akkor célszerű minél hamarabb hozzálátni. Viszont a 2003-as költségvetés mégis azt tükrözi, hogy ehhez nem tudnak hozzálátni, hiszen - még egyszer megismétlem - a tanulási nehézségekkel küzdők kiegészítő normatív támogatása nem növekszik, a bejáró gyermekek után járó kiegészítő támogatás nem növekszik, az intézményfenntartó társulások, kistelepülések támogatása nem növekszik. Tehát ezek azok a példák, amelyek arról szólnak, hogy lehet, hogy ez egy elvben meglévő cél, de hogy a gyakorlatban nem rendelnek hozzá eszközöket, az a költségvetési törvény számaiból kiderül.

Innentől kezdve mégiscsak fel tennem a kérdést, hogy mennyire gondolják ezt komolyan, vagy csak beszélünk róla. Mert ha csak beszélünk róla, akkor megint csak nehéz értelmezni azt a tényt, hogy a tehetséggondozásra szánt összeg is kevesebb, mint 2002-ben volt, jóllehet a miniszter úr éppen az előbb hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország demográfiai és etnikai összetételét tekintve is, bizony a roma lakosság aránya hogy és mint alakul. Tudjuk, nem kell álszemérmesnek, farizeusnak lenni; tudjuk, hogy nagyon sok tanulási nehézséggel küzdő van a romák között. De ha egyik oldalon önök csökkenteni kívánják a tehetséggondozásra szánt kereteket is, amelyeknek jó része kifejezetten ilyen célú volt, akkor hogyan képzelik ezt megvalósítani? A tervek és a mellé rendelt eszközök tekintetében nem látjuk a szinkronitást.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Az Oktatási Minisztérium a központi műszaki fejlesztési alapprogram maradványa terhére 2,5 milliárd forintra írt ki pályázatot felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek részére. A döntés tavaly november végén született meg. A bírálóbizottság jegyzőkönyvben rögzítette azt a véleményét, hogy a meghirdetett beszerzési árak 30-50 százalékkal meghaladják a piaci árakat.

Két és fél hónap hallgatás után a felsőoktatási intézmények ultimátumszerű levelet kaptak, amely tartalmazta, hogy mit, kitől és mennyiért kell megrendelniük. A tárca által előre kinyomtatott megrendelések számos problémát vetnek fel. Az egyik megjelölt szállítónak például még érvényes keretszerződése sincs, hiszen az 2002. december 31-ével megszűnt.

A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy a megrendelésben szereplő árak lényegesen magasabbak a központosított közbeszerzési lista árainál. Így például a megrendelni kívánt 700 IBM munkaállomás esetében 24 millió forinttal fizet többet a tárca az indokoltnál. A tanszéki laborok esetében, figyelembe véve a szállító decemberi akcióját, amikor a pályázatokról a döntés már megszületett, majd 25 százalék a különbözet a közpénzek kárára.

Akad olyan fénymásoló, amelyet 1 millió 270 ezer forint helyett 2 millió 970 ezer forintért, azaz több mint kétszeres áron vetetne meg a tárca az egyetemekkel, főiskolákkal. Ez azt jelenti, hogy egyetlen gépen több mint 1,5 millió forintot nyer valaki. Szakértők becslése szerint a teljes pályázat során legalább 300 millió forinttal fizet ki többet az Oktatási Minisztérium, mint amennyit szükséges lenne.

Államtitkár Úr! Kivizsgáltatta-e ön vagy az ön minisztere, hogy reálisak-e a beszerzési árak? Figyelembe vette-e az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság azon véleményét, amelyben jelezték, hogy a megjelölt árak indokolatlanul magasak? Kíván-e a tárca vizsgálatot indítani annak érdekében, hogy kiderüljön: történt-e sokmilliós visszaélés az Oktatási Minisztériumnál? Kinek az üvegzsebében - vagy inkább az üvegzsákjában - csendülnek a központosított közbeszerzési tételeket meghaladó forintok?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Ön hosszasan beszélt arról, amit nem kérdeztem, és keveset beszélt arról, amit kérdeztem. Ugyanis az tagadhatatlan, hogy a bírálóbizottság jegyzőkönyvben rögzítette véleményét, és ez 30-50 százalékkal magasabb árakról beszél.

(14.40)

Ahogy az is világos, hogy minden lehetséges beszállítónál a honlapon szereplő árak értékei is alacsonyabbak, mint az az ár, amit az Oktatási Minisztérium kíván, és az is tény, hogy az intézmények kaptak olyan levelet, amiben kerek perec meg volt mondva, hogy mit, kitől és mennyiért kell megvenni.

Úgyhogy, államtitkár úr, nem tudom elfogadni ezt a választ. Én azt gondolom, hogy az ön párttársai is, ha komolyan veszik a miniszterelnök úr azon kijelentését, mely szerint meg kell vizsgálni minden olyan ügyet, ahol gyanús közpénzfelhasználás történik, akkor csak egyféleképpen tudnak szavazni, nevezetesen: ezt a választ nem tudják elfogadni.

Köszönöm. Nem fogadom el a választ. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Több alkalommal fordultam az oktatási miniszter úrhoz kérdéssel a felsőoktatási törvény tervezett átfogó módosítása kapcsán. Érdemi választ egyik esetben sem kaptam. Sőt, példátlan módon az is megtörtént, hogy az érdemi válasz hiányát kifogásoló megkeresésemre a miniszter úr korábbi válaszát küldte el ismét.

Különösnek és felháborítónak tartom, hogy miközben Magyar Bálint egy országgyűlési képviselőtől több alkalommal is megtagadta az érdemi tájékoztatást, titkolózik, addig titkársága ugyanezen témában tájékoztatást adott a Heti Világgazdaság című hetilapnak.

A nyilvánosságra került információk szerint a minisztérium a felsőoktatási törvény módosításának előkészítése kapcsán 100 millió forintot osztott szét tanulmányok készítésére. Ebből a pénzből 23 ember részesül vagy részesült, átlagosan tehát 4-5 millió forintos tiszteletdíjakról van szó. A hírek szerint a törvénymódosítás előkészítését végző bizottságot az a Geréby György vezette, aki korábban többségi tulajdonosa volt az SZDSZ Mérleg utcai székházát közvetve megvásárló Volo Reklám és Médiaügynökség Kft.-nek. Geréby úr egyébként hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik, nem is csoda, hogy a törvénytervezet parlamenti benyújtása - amely a jogalkotási program szerint februárban történt volna meg - késedelmet szenved.

Tisztelt Államtitkár Úr! Megfelel-e a valóságnak, hogy a törvény előkészítésére közel 100 millió forintot szán a tárca?

(14.00)

Kik a szerencsés 23-ak, akik átlagosan 4-5 millió forintos tiszteletdíjat kaptak? Hányszor ülésezett a testület, milyen kérdéseket tűzött napirendjére, és milyen eredményre jutott? Megfelel-e a valóságnak az az információ, hogy az előkészítést végző bizottságot az a Geréby György vezette, aki korábban az SZDSZ Mérleg utcai székházának megvásárlásakor is feltűnt? Mi indokolta Geréby megbízatását, különös tekintettel arra, hogy hosszabb ideje nem is tartózkodik Magyarországon? Milyen juttatásban részesült Geréby úr? Hogyan lehetséges az, hogy Magyar Bálint, sorozatosan figyelmen kívül hagyva a képviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezéseit, nem ad tájékoztatást egy országgyűlési képviselőnek, miközben ugyanezen témában tájékoztatást ad egy lap újságírójának?

Várom a válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Én szívügyekről ugyan nem kérdeztem a miniszter urat, de mindenkinek szíve joga olyan válaszokat adni, amiről úgy gondolja, hogy helytálló. Ha most figyelt volna arra, amit mondtam: nem kérdeztem szívügyeket.

Mindenesetre ön azt mondta, hogy munka folyik a törvény-előkészítéssel kapcsolatosan, ehhez képest mégiscsak igaz az, hogy a februári jogalkotási program határideje alapos késedelmet szenved, és ahogy ön elmondta, hogy Geréby úr 2002 novemberében le is köszönt erről, így most már érthető is e csúszásoknak az oka. Gyakorlatilag tehát az az érzésem, hogy ez a munka inkább csak lázas külcsín, mintsem valódi tartalom.

Ön azt mondta, hogy 98 millió forint van elkülönítve, tehát gyakorlatilag akkor az a bizonyos közel 100 millió forintos tétel, úgy tűnik, megfelelő. Arra viszont továbbra sem válaszolt sem ön, sem pedig korábban levélben a megkeresésemre a miniszter úr, hogy kik név szerint az egyes alprogramoknál azok a tanácsadók (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akiknek jogában áll ezt megtenni.

Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az oktatási bizottság ülésén az ellenzéki pártok a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó előterjesztést - igaz, egy szavazatkülönbséggel, tehát olyan túl nagy többségről és kisebbségről beszélni talán nem indokolt, de - általános vitára alkalmatlannak ítélték meg.

Az oktatási tárca ülésen jelen lévő képviselői a hozzájuk intézett képviselői kérdésekre érdemi választ nem adtak, mellébeszéltek, semmitmondó általánosságokat fogalmaztak meg. A bizottságnak ilyen mértékű semmibevétele nemcsak az ellenzéket, hanem a kormánypárti oldalt is joggal háborította fel. Szabó Zoltán képviselő úr hangot is adott ezen véleményének. Az Oktatási Minisztérium szakemberei nem tudják megválaszolni a kérdéseket, megindokolni a tárca törvényben megnyilvánuló elképzeléseit, koncepcióját, s ez még a kormánypártoknak is szemet szúr; nos, ez a körülmény már önmagában is kételyeket ébreszt a törvénytervezet általános vitára való alkalmasságával kapcsolatban.

A felsőoktatási törvény módosítására irányuló előterjesztés tartalma több vonatkozásban sincs összhangban az indoklással. A törvényjavaslat általános indoklása a hallgatói létszám növekedésére, az intézményhálózat átalakulására, az európai uniós csatlakozásra és a bolognai folyamatra, azaz az európai felsőoktatási térség kialakítására hivatkozik, ám a hivatkozott feladatokkal, a felsőoktatás előtt álló új kihívásokkal, az ezekre adandó magyar válaszokkal, a magyar felsőoktatás európai uniós versenyképességével szinte egyáltalán nem foglalkozik. Árulkodó, hogy a miniszter úr az előbb expozéjában is arról beszélt, hogy a bolognai folyamathoz illeszkedően a kísérleti jellegű többszintű képzés bevezetésére mód nyílik.

(10.10)

Nem tudom, hogy ez a törvényben hol és merre lelhető fel, mert gyakorlatilag nincs benne.

Az előterjesztés nemhogy előmozdítaná a hazai felsőoktatás további fejlődését, hanem színvonalában, minőségében inkább visszaveti azt, sőt mindezt betetőzve kaotikus, átláthatatlan, kezelhetetlen állapotokat idéz elő. Sem a diákok, sem pedig tanáraik vagy szüleik nem tudják majd ennek alapján, hogy a közeljövőben hogyan, milyen kritériumok alapján kerülhetnek be a felsőoktatásba.

A Magyar Akkreditációs Bizottság szakmai kontrolljának kiiktatása miatt egyetlen intézmény sem lehet abban biztos, hogy az általuk egyetemi tanárnak javasolt tudósok valóban felterjesztésre kerülnek-e, hiszen a törvény ezt nem írná elő kötelezően a miniszter részére.

Bizonytalanságot és aggodalmat kelt a törvénynek az egyetemi tanárok nyugdíjazására vonatkozó elképzelése, ahogyan a hallgatók elérhetőségi címét és egyéb személyes adatait egyaránt tartalmazó minisztériumi adatbázis létrehozására irányuló terv is. Ez utóbbi egyébként jogi szempontból is aggályos, ahogyan a törvénytervezetnek azon részei is, amelyek szerzett jogok csorbítását eredményeznék.

Az előterjesztés számos, egymásnak ellentmondó szabályozást tartalmaz, ami értelmezhetetlenné és alkalmazhatatlanná teszi a jogszabályt. A benyújtott törvénymódosítás szövegének ismeretében immár érthető, hogy miért övezte oly nagy titkolózás az elmúlt hónapokban a felsőoktatási törvény előkészítését. Kínos, ha az érintettek és a hozzáértők előtt idő előtt kiderül az igazság, nevezetesen az, hogy az Oktatási Minisztérium a nagy szavakon és ígéreteken kívül szakmailag gyenge, koncepciótlan, átgondolt cselekvésre képtelen tárca; ahogyan kínos, sőt botrányos az is, hogy egy ilyen tákolmány elkészítésére a tárca, ahogy azt a politikai államtitkár úr a parlamentben elismerte, közel százmillió, azaz oldalanként több mint hárommillió forintot fordított. Ez a törvényjavaslat nem épít, hanem rombol. Nyugalom és kiszámíthatóság helyett bizonytalanságot és sok vonatkozásban a pártállami időket idéző politikai befolyásolást hoz létre a felsőoktatásban. Általános vitára tehát alkalmatlan.

Az pedig, hogy maga a miniszter sincs tisztában a törvénytervezet tartalmával, ahogyan az előbb az expozéból kiderült, még inkább megerősíti a javaslat vitára való alkalmatlanságáról alkotott véleményünket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! A közel egy esztendeje hivatalba lépett kormány programjában a miniszteri és politikai államtitkári nyilatkozatokban a felsőoktatási törvény átfogó vizsgálatát és egy új törvény megalkotását helyezte kilátásba. Meg is alakultak a jórészt Magyar Bálint közeli szakértőkből álló bizottságok, melyek tevékenységét hatalmas titkolózás övezte, ám ugyanakkor jelentős anyagi forrásokat, mintegy százmillió forintot rendeltek hozzájuk. Ez utóbbi tényét egyébként, ahogy korábban is említettem, a politikai államtitkár úr elismerte.

Az Országgyűlés elé terjesztett módosító javaslat jól szemlélteti a kormány és azon belül az Oktatási Minisztérium munkáját. Nagy szavak, nagy ígéretek, utána csak jelentéktelen eredmények, zavaros, átgondolatlan elképzelések, ellentmondásokkal terhelt jogi szöveg született.

A törvényjavaslat általános indoklása például hivatkozik a hallgatói létszám növekedésére, a felsőoktatási intézményhálózat átalakulására, az európai uniós csatlakozásra, a bolognai folyamatra, a törvényjavaslat szövege azonban a hivatkozott feladatokkal és kihívásokkal lényegében egyáltalán nem foglalkozik.

Amivel viszont foglalkozik ez a törvény - néhány elemet leszámítva, mint például a hallgatói jogok ügye vagy a 40 év felettiek tanulmányaira vonatkozó előírások -, kifejezetten anarchikus és kaotikus állapotokat fog előidézni a felsőoktatásban. Illetve ezzel együtt - Magyar Bálint minőségi képzésre vonatkozó hangzatos szólamaival ellentétben - a felsőfokú képzés szakmai színvonalának gyors ütemű nivellálódását fogja eredményezni.

A benyújtott törvényjavaslat általában ilyen zavaros szabályozásaként értékeljük a felsőoktatási felvételi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat. A jelenlegi felsőoktatási felvételi rendszer minőségalapú megmérettetést, versenyt jelent a jelentkezők, továbbá az államilag finanszírozott hallgatói helyekért az intézmények, szakterületek, tanulmányi szintek között is. Az Oktatási Minisztérium elképzelése szerint azonban, ahogyan a 22. § (2) bekezdése fogalmaz, az érettségi bizonyítvány felsőoktatásban való felvételre jogosítana. Ez, Magyar Bálint minőségelvű szólamaira rácáfolva, kifejezetten tagadja a versenyt, továbbá az Oktatási Minisztérium és a felsőoktatási intézmények világos, kritériumok nélküli alkudozásának függvényévé teszi az államilag finanszírozott hallgatói létszámok meghatározását.

Ugyanakkor a törvényjavaslat azon megfogalmazása szerint, hogy az érettségi bizonyítvány felsőoktatásban való felvételre jogosít, egy érettségizettet törvényben megillető jog a felsőfokú tanulás. Így bárki, akinek érettségije van, bírósághoz fordulhat, ha nem veszik fel egyetemre vagy főiskolára.

Magyar Bálint oktatási miniszter korábban még úgy nyilatkozott, hogy a felsőoktatási hallgatói létszám további növekedése helyett a szakmai színvonal erősítésére kell koncentrálni. Ez azt jelenti, ha jól értelmezzük, hogy a hallgatói létszám bővítésére a továbbiakban nincs mód a tárca elképzelései szerint. Tehát az államilag finanszírozott hallgatói keretszám messze el fog maradni az adott évben érettségizettek számától. 160 ezer felvételiző van átlagosan egy esztendőben, ebből 110 ezer felvehető felsőfokú intézményekbe, és ebből csak 55 ezer az államilag finanszírozott keretszám.

Ha ezeket a számokat összevetjük, akkor bizony joggal vetődik fel bennünk az a kérdés, hogy vajon kik lesznek azok a szerencsés érettségizettek, akik évfolyamukból bekerülhetnek az egyetemekre, főiskolákra. Kik lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél? Milyen kritériumok alapján fogja kiválasztani az adott felsőoktatási intézmény a hozzá jelentkező számos érettségizettből a leendő hallgatókat? A jelentkezési sorrendet vegye figyelembe, esetleg ábécésorrendet, vagy ne adj' isten, a Szocialista Hazáért vagy a Munkás-paraszt Hatalomért Érdemrenddel rendelkező szülői hátteret? (Közbeszólás balról: Főleg azt! - Derültség.)

Mi lesz azokkal, akik évekkel korábban érettségiztek? Mi lesz azokkal, akik az érettségi esztendejében még nem felvételiznek? Ez azt jelenti, hogy minden évben új érettségit kell tenni? A törvény egy szót nem szól ezekről a kérdésekről. Azt gondolom, ezek viszont olyan problémák, amelyekre illő lenne határozott, világos, korrekt és pontos választ adni, hogy kellő mértékben tudjanak tájékozódni az érintettek és családjaik is arról, hogy mi vár rájuk.

A felvételre jogosító érettségi nincs úgy szabályozva, hogy országosan, egységesen összehasonlítható lenne. A közoktatási törvénytervezet módosítása, amely megszüntetné a kerettanterveket, még inkább erősíti ezt. A felvételi ilyen jellegű szabályozása nemcsak az egyetemek, főiskolák színvonalát fogja nivellálni, hanem a közoktatást is erre kényszeríti. A romló demográfiai viszonyok között a diákokért folyó versengés miatt az iskolák alapvető érdeke az lesz, hogy akár érdemtelenül is, de felfelé kerekítsék az érettségi eredményeket, sőt a tanulmányi időszak során szerzett érdemjegyeket is, hiszen a törvény lehetővé tenné a felsőoktatási intézményeknek, hogy a felvételkor ezeket az érdemjegyeket figyelembe vegyék. Az iskolák érdeke tehát nem a valós teljesítmények értékelése lesz, hanem a diákok tényleges ismereteinek a kozmetikázása.

Ugyanakkor a törvényjavaslat szerint a felsőoktatási intézmények, ha akarnak, jogosultak úgynevezett alkalmassági vizsgát tartani. Ezek szerint tehát akkor a korábbi paragrafusban megfogalmazottal ellentétben az érettségi mégsem elegendő a felvételihez? Mégis lesz felvételi? A tervezett jogszabály melyik előírása szerint készüljenek a középiskolások és szüleik a közeljövőben esedékes továbbtanulásra? Mik az iránymutatók a számukra? Ezek olyan ellentmondások, amiket egy jogszabály nem engedhet meg a maga számára.

A felsőoktatási törvény tervezete azonban nemcsak káoszt okoz, hanem jogot is sért. Ha az egyetemek, illetve főiskolák saját felvételiket tartanak, ezek összehangoltságának hiányában hogyan jelentkezhet egy tanuló egyszerre több felsőoktatási intézménybe? Megszerzett, kivívott diákjogok kerülhetnek veszélybe.

Jogilag a 32. § is aggályos, mely szerint az Oktatási Minisztérium elérhetőségi címet is tartalmazó adatbázist állíthatna össze a hallgatókról. Vajon miért van erre szükség? A javaslatot, tekintettel arra, ahogyan a szocialista-szabad demokrata kormány például az APEH-adatok ügyében is viszonyult a jog előírásaihoz, kifejezetten aggályosnak tartjuk, csak rossz érzéssel és gyanakvással lehet fogadni. Annak ismeretében, hogy hasonlót tervez a tárca a közoktatási törvényben is, azt gondolom, nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy alkotmányos alapjogot készülnek veszélyeztetni. A törvény szerint az egyetemi tanárt az intézményi tanács javaslata alapján az oktatási miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki. Azaz kiiktatja a szakmai szempontból országos összehasonlíthatóságot és szakmai nívót biztosító Magyar Akkreditációs Bizottságot. A szigorúbb szakmai kritériumokat, magasabb tudományos minősítést előíró intézmények hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek a professzori létszám és ennek révén a különböző országos tudományos döntéshozó fórumokon való jelenlét szempontjából.

A közgazdaságtanban ismert Gresham-törvény analógiájára, mely szerint a rossz pénz kiszorítja a jót, ezen törvényjavaslat értelmében a felsőoktatásban az alacsonyabb színvonal ki fogja szorítani a magasabb tudományos nívót. Magyar Bálint oktatási miniszter láthatóan ezt tekinti a képzés minőségének javítására irányuló csodareceptnek. Mivel a törvény intézkedése nyomán a finanszírozott létszám meghatározása az Oktatási Minisztérium és a felsőoktatási intézmények közötti alku tárgyává válik, és a MAB kontrolljának hiányában a professzori előterjesztések ügye igazából az intézmény és a minisztérium közös kérdésévé válik, a miniszter képes akár saját személyi javaslatait is érvényesíteni. Így a Kádár-korszakhoz hasonlóan a politikai klientúra kiépítésének lehetőségét teremti meg a felsőoktatásban.

A felsőoktatási törvény módosítása más szempontból is érinti az egyetemi tanárokat. A jogszabályok eddig lehetővé tették, hogy a professzorok 70 éves korukig oktassanak, most azonban az Oktatási Minisztérium azt tervezi, hogy az egyetemi tanárok 60-62 éves korukban már elküldhetők legyenek nyugdíjba. A kérdés, hogy mi indokolja ezt a változtatást. A minisztériumnak vélhetően nincs tudomása arról, hogy a mai professzori kar Magyarországon, átlagéletkorát tekintve körülbelül ilyen életkorú, és bizony hosszú évtizedek tudományos kutatása áll az ő munkájuk mögött. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy elérjenek arra a nívóra, amikor erre a címre érdemessé válnak. Ugyanakkor egy ilyen lehetőség kifejezetten megkérdőjelezi jó néhány esetben a doktori iskolák működési szempontjából a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot.

A felsőoktatási törvény módosítási javaslata megszünteti a történelmi egyházak eddigi helyzetét, és ily módon asszisztál a történelmi egyházakat támadó általános kormánypolitikához. Ezzel párhuzamosan viszont olyan pártkötődésű egyházakat preferál, mint például a Hit Gyülekezete.

(10.40)

Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat indoklással együtt összesen 33 oldal, s mint látjuk, sem a felsőoktatási intézmények irányítási szervezetével, sem pedig a magyar felsőoktatás európai versenyképességének kérdéseivel nem foglalkozik. Mindezek után jogos a kérdés - még akkor is, ha ezt nem szívesen hallják a kormánypárti oldalon, ám államtitkár úr volt oly szíves, és mégis csak elismerte -, hogy a felsőoktatási törvény előkészítésére 100 millió forintot - pontosan, helyesbítek, államtitkár úr 98-ról beszélt - fordít a felsőoktatási törvény előkészítésére. Amikor ezt a kérdést feltettem, akkor bizony a válasz nem arról szólt, hogy ez milyen megoszlásban és differenciálással, hogyan és mint történne, hanem a felsőoktatási törvény előkészítéséről.

Tehát kérdésem az, hogy ezen a 33 oldalon, ami indoklással együtt ennyi, ugyan mondja már meg valaki, mi került oldalanként több mint hárommillió forintba. A közpénzek felhasználását ellenőrző Keller államtitkár úrnak nem ártana vigyázó szemeit az Oktatási Minisztériumra vetnie.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én örömmel hallgattam az előttem szóló képviselőket, annál is inkább, mert megerősítettek azon véleményünkben, hogy az, amit bizottsági kisebbségi véleményként vagy akár vezérszónoklatként elmondtunk, láthatóan nem csak az ellenzéki pártoknak a kritikai észrevétele.

Magda képviselő úr azt mondta, hogy szükség lenne többszintű képzésre, erről beszélt éppen az előbb - egyet-értek. Pontosan azt kifogásoltuk mi is, hogy a törvényszöveg indoklásában szerepel a bolognai folyamatra való hivatkozás, ellenben a törvény tartalmában lényegében semmi nem szól erről, többszintű képzésről szó sincsen. Ahogyan egyetértek azzal is, amit - nincsen benn Kozma képviselőtársunk - Kozma József fogalmazott meg, nevezetesen, hogy módosító javaslatokkal szükségesnek tartja a törvényszöveg korrekcióját jó néhány vonatkozásban - ugyanezt mondjuk mi is. Azt mondtuk, hogy ez a törvénytervezet így, ahogy van, általános vitára is alkalmatlan.

Nyilván a megfogalmazások élességét eltérően ítéljük meg, de ebben akkor láthatóan mégiscsak egyetértünk, hogy számos módosító javaslattal szükséges ezen változtatni, mert így, ahogy van, úgy, ahogy beterjesztésre került, nem fogja betölteni azt a feladatát, amit szántak neki, hanem pont az ellenkezőjét fogja betölteni, zavarokat fog okozni az egész rendszerben és kiszámíthatatlanságot.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szabó képviselő úr azt mondta, hogy általános vitára az ellenzék is alkalmasnak tartja úgymond ezt a törvényjavaslatot, mert különben nem nyújtanánk be módosító indítványokat. Képviselő úr, a parlamenti logika nem is így működik. Ha a kormánytöbbség megszavazza, akkor de jure onnantól kezdve általános vitára alkalmas lesz, ettől még a mi véleményünk nem fog megváltozni, és továbbra is alkalmatlannak tartjuk.

De ha már egyszer de jure ez a helyzet előállt, megpróbáljuk menteni azt, ami menthető, és megpróbálunk ehhez módosító javaslatokat beadni. Ez nem fogja természetesen pótolni azt a munkát, amit egyébként a kormánynak kellett volna elvégezni, vagy akár a kormánypártoknak, de ettől függetlenül ez a jogi helyzet, úgyhogy ez egy csúsztatás.

(14.50)

Egyúttal persze szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy amikor Magda képviselő úr az integráció problematikus voltáról beszélt jó néhány esetben, ezzel egyetértek, mert valóban így van, hogy a gyakorlat hozza felszínre mindazokat a problémákat, amelyeket előre nagyon nehéz látni. De azt is látnunk kell mindehhez, hogy az integrációra való rákészülés a felsőoktatási intézmények számára '96-tól kezdődően ismeretes. Hiszen azt még az akkori szocialista kormányzat és akkori parlamenti többség fogadta el, hogy mi minősül egyetemnek, a kritériumokat akkor határozták meg, tehát az erre való rákészülés az intézmények számára évekre visszamenőleg megvolt. Tény és való, hogy most számos olyan kérdés van, amit kezelni kellene, és hiányolom, hogy egyébként ez a törvénytervezet meg nem kezeli. Érdemes lett volna megnyitni néhány olyan paragrafust, amely e tekintetben kezelhetett volna problémákat; no, ezek valóban sürgős dolgok lettek volna.

Szabó képviselő úr azt mondta, hogy olyanokkal foglalkozik ez a törvénytervezet, amelyek sürgős és kiélezett ellentmondásokat próbálnak orvosolni. Kérem szépen, ezek lettek volna sürgős és kiélezett ellentmondások, amelyekkel foglalkozni kell, és nem feltétlenül az, hogy akkor most a felvételi rendszer kérdése hogyan és mint alakul, vagy nem feltétlenül az, hogy mehet-e doktori iskolába az, akinek még nincs is diplomája. Azt gondolom, hogy itt azért aránytévesztések vannak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szabó Zoltán és Arató Gergely megszólalása késztet újabb szókérésre. Azt mondja Szabó Zoltán, hogy ha csak az emelt szintű érettségi jogosítana felvételire, akkor mire jó a középszintű érettségi. Én megkérdezem, hogy azok, akik most érettségiznek, de nem akarnak továbbtanulni, magyarán, nem felvételiznek, akkor ugyanúgy tegyük fel a kérdést, hogy mire jó az érettségi, hogy ők is érettségiznek.

Egyébként pedig csak szeretném megjegyezni, hogy a törvény, illetve a jogszabály rendezi, felsorolja azt, hogy mire jogosít az érettségi, ez most is így van. Gondolom, ezt a későbbiekben sem kívánják eltörölni. Mindenesetre azért szeretném megkérdezni akár az államtitkár urat is, aki szintén egyetemről jött, vagy akár Magda képviselő urat, hogy hogyan döntenek akkor, ha a példa kedvéért van száz fő, akit fel lehet venni egy adott szakra, jelentkeznek rá ezren, és mind az ezer a legkiválóbb érettségi eredményeket fogja felmutatni papíron. Ki kellene választani, hogy ebből az ezerből ki lesz az a száz, aki állami finanszírozásban részesül. Erre vonatkozóan a törvény egy szót nem szól. Erre vonatkozóan nem tudjuk elképzelni azt, hogy a gyakorlatban hogy s mint fog működni. Ezért mondjuk azt, hogy ha a felvételi rendszer apropóján csak annyit mondunk, hogy érettségi bizonyítvány, akkor mindenki, aki Magyarországon érettségizik, jogosult lesz a felvételire; mint ahogy jogosult lesz az is, aki a múlt évben, tíz évvel, húsz évvel ezelőtt érettségizett. Erről sem szól a törvény, hogy mi történik azokkal, akik korábban érettségiztek.

Nincs világos rendező elv a tekintetben, hogy az államilag finanszírozott keretszám feltöltése milyen kritériumok alapján történik. Márpedig azt gondolom, hogy ha e tekintetben zűrzavar van, akkor sem a szülők, sem a tanárok nem fogják tudni megmondani azt a gyerekeknek, hogy mit kell nekik teljesíteniük ahhoz, hogy jövőre vagy azt követően, vagy néhány év múlva ők a felsőoktatásba bekerüljenek, különösen olyan kurrens szakokra, amelyeknek jó a piaci megítéltetésük.

Ne felejtsük el, hogy manapság is vannak olyan szakok, ahová persze be lehet kerülni szimplán egy érettségi eredménnyel, és vannak olyanok is, ahol pedig tíz-, tizenkétszeres túljelentkezés van. Körülbelül így néz ki a képlet, ami némileg már a piaci állapotokat is mutatja. Azt gondolom, hogy ezt illő lenne szabályozni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Arató képviselő úr azt mondta, hogy az emelt szintű érettségivel pontszámok járnak, ilyen értelemben pontozás alapján is lehet egyfajta sorrendiséget felállítani. Ezt el is fogadnám egyfajta rendező elvnek akkor, ha a törvény kimondaná, hogy a felvételi emelt szintű érettségivel történik, magyarán az emelt szintű érettségi biztosítana egyfajta minőségi versenyelvet az eddigi felvételi helyett. Ez elfogadható lenne. Csak az a baj, hogy a törvény ezt nem mondja ki. A képviselő úr is azt mondta, az intézmények majd döntsék el maguk, hogy melyiket akarják.

A gyakorlatban ezt a következőképpen tudom modellezni: az fog történni - ez az általános és középiskolákat már érinti -, hogy a demográfiai kép rájuk nézve alapvetően kellemetlen, kényelmetlen, szorító a helyzet, ami a felsősoktatásra is hamarosan átgyűrűződik, és a hallgatókért, a diákokért folyó versengés - éppen azért, mert normatív finanszírozáshoz van kötve - nem arra fogja ösztönözni az intézményeket, hogy valamiféle színvonalat, megmérettetést garantáló eljárás keretén belül döntsék el, hogy kik jutnak be és részesülnek állami finanszírozásban - ami, tegyük hozzá, évente több százezer forint/fő -, hanem alapvetően a normatív finanszírozás szimpla szorzólogikájából következően az fog történni, hogy legyen csak minél több hallgatónk, tehát a bejutási küszöböt letolják. Ez hosszú távon - de nem is hosszú távon, már egészen a közeljövőt tekintve is - azt fogja eredményezni, hogy a felsőoktatás színvonala jelentős mértékben visszaesik. Kérdezem, hogy jó-e ez az országnak, jó-e ez a magyar nemzetnek, jó-e ez nekünk akkor, amikor az Európai Unióba menvén attól harsog a politika, hogy ez Magyarországnak a nagy kitörési lehetőség és a biztos alapokon állásnak a bázisa.

Azt gondolom, itt valahogy összhangba kellene hozni a politikai lózungokat és a törvényekben megfogalmazott valós tartalmat. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A felsőoktatási törvény múlt heti általános vitája során már szóltam az előterjesztéssel kapcsolatos főbb kifogásainkról. Arról, hogy a törvényjavaslat tartalma és általános indoklása köszönő viszonyban sincs egymással. Arról, hogy a tervezett változtatások, mint például a minőségelvű verseny minden formájának kiiktatása a felsőoktatási felvételi eljárásból zűrzavaros és kaotikus állapotokat fog előidézni az egyetemeken, főiskolákon, hiszen az államilag finanszírozott képzésre felvehetők száma jóval kevesebb, mint ahányan egy évben érettségiznek. Arról nem is beszélve, hogy akik korábban érettségiztek, ugyancsak nagy számban jelentkeznek a felsőoktatásba. Csak utalnék arra, hogy az előterjesztés szerint az emelt szintű érettségi is feleslegessé válna, ezért érthetetlen, miért kellene azt 2005-től bevezetni.

Arról is szóltam, hogy ez a változtatás a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt a képzés színvonalának süllyedését fogja eredményezni, mert a jelen kedvezőtlen demográfiai körülményei között, a diákokért folytatott versengés miatt a kibocsátó középiskolák a tanulmányi teljesítmények kozmetikázásában lesznek érdekeltek.

(15.30)

A hallgatók felkészültsége, tudása mellett a képzés színvonala nagymértékben függ az oktatók szakmai színvonalától is. Éppen ezért, ahogyan ezt már korábban ugyancsak jeleztük, kifejezetten káros a MAB eddigi szerepének csorbítása, de érthetetlen, racionális érvekkel megmagyarázhatatlan és jogilag aggályos is az egyetemi tanárok eddigi jogállásának, ha úgy tetszik, szerzett jogainak megkurtítása is.

Mindezeken túl a törvénytervezet számos további problémás kérdést is felvet. Nem világos, miért lenne szükség külön hallgatói azonosító számra akkor, amikor a diákigazolvány gyakorlatilag minden fontos adatot tartalmaz. A törvény ezen javaslata csak arra alkalmas, hogy a hallgatói azonosító számok, illetve az ehhez kapcsolódó informatikai rendszer létrehozása ürügyén a szociálliberális oktatási tárca ismét közpénzeket vándoroltasson magánzsebekbe. Aggályos az is, hogy a diákigazolvány adatait az Oktatási Minisztérium a kiállítástól számítottan tíz évig, azaz egyetemek esetében az átlagos képzési időszak kétszeresét, a főiskolák esetében pedig két és félszeresét jelentő időtartamig kívánja kezelni. A tárca olyan időszakokban is jogosult lenne személyes adatok kezelésére, amikor az érintett személyek már semmilyen jogviszonyban sem állnak az Oktatási Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézményekkel.

A törvény ugyan intézkedik arról, hogy az államilag finanszírozott képzésbe felvett hallgató nem kötelezhető tanulmányainak államilag nem finanszírozott képzésben történő folytatására; nem teremti meg azonban annak a lehetőségét, hogy azok, akik nem részesülhetnek évente több százezer forintos állami finanszírozásban, de tanulmányi előmenetelük során jól teljesítenek, az igazságosság és esélyegyenlőség elve alapján törvényben garantáltan bekerülhessenek az államilag támogatott képzésbe.

A 20. § (3) bekezdése úgy fogalmaz, hogy azt a felsőoktatási intézményt terheli a tanulmányokat megkezdett és a fogadó felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató hallgatók képzési költsége, amelynek a képzését az oktatási miniszter felfüggesztette. Ez azért problémás, mert ha a miniszter felfüggesztette valamelyik oktatási intézmény valamely szakán a képzést, akkor az érintett intézmény az ehhez kapcsolódó normatívákat sem kapja meg, így képtelen lenne eleget tenni a törvényben foglaltaknak.

Érthetetlen, hogy a 22. § (3) bekezdése kivételesen engedélyezhetőnek tartja diploma nélkül is a doktori tanulmányok megkezdését, hiszen ugyanezen paragrafus (1) bekezdésének c) pontja egyértelműen úgy rendelkezik, hogy doktori képzésre egyetemi szintű végzettséget tanúsító oklevéllel vagy azzal egyenértékű oklevéllel lehet jelentkezni. Mit kell érteni a “kivételesen engedélyezhetőö megfogalmazás alatt? Ki határozza meg ezeket a kritériumokat? Az Oktatási Minisztérium vagy az intézmények? Ez a rendelkezés az egyetemi elitképzés színvonalának nivellálódását fogja eredményezni. Tekintettel arra, hogy a minőségelvű megmérettetés kiiktatása a felvételi eljárásból a felsőoktatási alapképzés színvonalának egészét érinti károsan, a doktori képzés ugyanilyen tartalmú megváltoztatását látva joggal állítjuk, hogy ez a törvényjavaslat súlyos károkat fog okozni a magyar felsőoktatás színvonalában.

Ha a kormányzó pártok politikai célja ez, akkor érthetetlen, illetve cinikus, hogy miért kell a tudásalapú Magyarországról, tudásalapú társadalomról beszélni. A politikai lózungok és a törvény tartalma legalább annyira állnak összhangban egymással, amennyire Rejtő Jenő egyik hősének mondása a regény cselekményével, nevezetesen: “Ennyit a fjordokról!ö

Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szabó Zoltán képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni. Szeretném megemlíteni, az egyetemi infrastruktúrával kapcsolatos észrevételével egyetértek, az igazság azonban úgy teljes, ha azt is látjuk, hogy az előző kormányzati időszakban megindult egy jelentősebb arányú infrastruktúra-bővítés a felsőoktatásban, éppen azért, mert ezek a problémák feszítőek voltak. Nem állítom, hogy ez egyébként minden problémát tudott volna orvosolni, hiszen ehhez az idő is kevés volt, én inkább azt tartom problémásnak, hogy ezek a beruházások részben le lettek állítva, részben pedig időben jelentős mértékben vissza lettek fogva. Azt gondolom, ha e tekintetben közös az a felvetés, hogy itt célszerű lenne változtatni, akkor tegyünk majd meg közös erővel mindent annak érdekében, hogy ha már ebben az évben nem is sikerült, de a következő évi költségvetésben ezek valóban komolyabb prioritást kapjanak, mint ahogy ez eddig volt.

Egyetértek Magda képviselő úr felvetésével, éppen ezért remélem, hogy akkor tudunk közösen olyan módosító javaslatot beterjeszteni, hogy kifejezetten a törvénytervezetnek azt a pontját, ami úgy szól, hogy nem eshet ki valaki az állami finanszírozásból, a minőségelv logikáját követve akkor változtassuk meg: essen ki, ha a tanulmányi eredményei szempontjából nagyon trehánynak minősül, és az, aki meg nem ebben van, viszont jól teljesít, az meg kerüljön be. Azt gondolom, ez valóban ésszerű és nagyon normális, életszerű javaslat, úgyhogy azt gondolom, ebben valóban közös nevezőre tudunk jutni.

Természetesen azzal is egyetértek, hogy az integráció kérdése nem véglegesen lezárt dolog, hiszen azok a törvények, amelyek ezt megteremtették, egy nagy keretet hoztak létre. Ezt a nagy keretet részben belső tartalommal is meg kell tölteni, ne felejtsük el, a belső integráció sok vonatkozásban még valóban nem történt meg; jó néhány helyen megvannak a párhuzamos képzések és így tovább. Tehát a törvénynek jó lett volna ezzel foglalkozni, vagy ha már ez a törvény nem, akkor a következő mindenképpen kell hogy foglalkozzon ilyen kérdésekkel. És valóban meg kell nézni azt is, hogy bizonyos vonatkozásokban az intézmények szintjén jól vannak-e összerakva ezek a dolgok vagy nincsenek jól összerakva. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nemcsak arra gondolok, hogy fizikai távolságok szintjén ez mikor mit jelent, hanem gondolok akár a fővárosban lévő felsőoktatási intézményekre is, hogy azok is valóban jól vannak-e összerakva vagy sem. Tehát azt gondolom, hogy itt valóban tudunk közösen együtt mozdulni.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Az elhangzottakkal kapcsolatban azt gondolom, azért vannak olyan kérdések mindazokon túlmenően, amelyek eddig szempontként elhangzottak pró és kontra. Nevezhetjük-e az ilyen tőkével létrejövő szálláshelyeket kollégiumnak, vagy nevezzük diákszállónak? Ugyanis ezzel kapcsolatosan a törvénytervezet nem tisztáz olyan alapvető kérdéseket, hogy hogyan és milyen módon lehet bejutni ezekbe az intézményekbe. Ha felsőoktatási kollégiumnak nevezzük, akkor a felsőoktatási kollégiumokra vonatkozóan vannak a kollégiumi felvételi szabályzatok. Ennek különböző technikái vannak: szociális helyzetet néznek, tanulmányi eredményeket, szóval, különböző kritériumok vannak, vagy pedig egész egyszerűen azt vesszük alapul, amit Szabó Zoltán mondott, és akkor azt kell mondani, hogy aki meg tudja fizetni, az bekerülhet. Ha ez utóbbi az igaz, akkor nem tudjuk kollégiumnak nevezni, mert innentől kezdődően akkor az sem igaz, hogy a hallgatói önkormányzatoknak például van beleszólási joguk a kollégium igazgatásába.

Jelen helyzetben a hallgatói önkormányzatoknak, a diákjogoknak egy fontos, sarkalatos eleme az, hogy a kollégium igazgatásába, irányításába van beleszólási joguk. Ha ez ilyen tőkével működik, magánfenntartóval működik, akkor erre semmiféle garanciát nem tartalmaz a törvénytervezet, ahogyan arra sem tartalmaz, hogy mi történik olyan esetben, hogy ha valaki már nem hallgató, de egyébként szívesen kifizeti ezt a díjat, mert, mondjuk, külföldi hallgatóként úgy gondolja, hogy ő itt nagyon jól elvan.

Erre sem ad választ a törvénytervezet, hogy mi fog történni ez esetben. Ha kollégiumnak nevezzük, akkor csak hallgatói jogviszony alapján lehet igénybe venni, ha diákszállásnak nevezzük, akkor már megint kérdőjelek jönnek elő, és innentől kezdve bizony számos nyitott, jogilag is tisztázatlan kérdés van, amit, azt gondolom, megint csak illő lenne tisztába tenni. Azt gondolom, hogy ez a felvetés megint csak azt erősíti, hogy egyébként ez a törvénytervezet átgondolatlan, nem volt kellőképpen minden oldalról végiggondolva, hogy minek milyen következménye van, tehát azt hiszem, hogy itt vagy az történik, hogy a kormány visszavonja, vagy nagyon gyorsan ehhez kapcsolódóan olyan módosító javaslatokat fog beterjeszteni, ami képes orvosolni ezeket a hiányosságokat, ami, azt gondolom, nagyon komoly hiányosság.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Pánczél képviselő úr felszólalásához kapcsolódóan szeretném hangsúlyozni annak a problémának a fontosságát, amit képviselő úr is érintett. Nevezetesen, ha az ötödik és hatodik évfolyamon az órák mintegy 25-40 százalékát tanítók tartják, akkor gyakorlatilag ez a törvény visszamenőleges hatállyal fogja megkérdőjelezni a korábban megszerzett képesítések értékét. Azt gondolom, hogy ez a szabályozás kifejezetten veszélyezteti a jogbiztonságot, és innentől kezdve én magam némi borzongással elegy kíváncsisággal várom, hogy mikor fogják beterjeszteni majd a kormánypártok részéről azokat a törvényeket, amelyek megkérdőjelezik ugyanígy visszamenőleges hatállyal, mondjuk, az orvosi diplomákat, a mérnöki diplomákat, a jogászi diplomákat, és lehetne szépen sorolni.

Azt gondolom, hogy a módosítás ilyen irányban kifejezetten a jogbiztonságot sérti, és nyugodtan mondhatom azt is, hogy ahogyan más esetekben ezt már tapasztaltuk, úgy most is látjuk, hogy a szocialistáknak és a szabad demokratáknak a jog, az alkotmányosság, a jogbiztonság üres szólam, és csak addig fontos, amíg a külföld felé kirakatpolitikaként eladható.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a részletes vita kezdetekor a tárca részéről nem látok senkit jelen. Ez azt mutatja, hogy ahogyan a bizottsági ülésen, úgy a részletes vita során sem fog a tárca különösebben nagy fogékonyságot mutatni bárminemű jobbító szándékra.

Már csak azért is sajnálatosnak tartom mindezt, mert azt gondolom, a tisztánlátás érdekében jó, ha elmondjuk, és itt, a parlament nyilvánossága előtt is hangot adunk annak, hogy a kormány konstruktivitása odáig terjed, hogy a helyesírási hibák javítására irányuló módosító javaslatokat volt hajlandó egyedül érdemben elfogadni - én azt hiszem, hogy ez nem éppen a párbeszédet szolgálja.

De rátérve a részletes vita témáira: azt gondolom, hogy ha az 1. §-nál maradunk, jó néhány olyan pont van, amit érdemes lenne közösen átgondolni annak érdekében, hogy jó és megnyugtató megoldások születhessenek egy rossz törvénytervezet apropóján. (Szabados Tamás oktatási minisztériumi államtitkár elfoglalja helyét a patkóban.)

Az ajánlás 2. pontjában, meg kell állapítanunk, hogy a törvénytervezet szövege nem egyértelmű, amikor az egyes tagozatokra, képzési formákra, hallgatói körre történő, államilag finanszírozott képzés indításának engedélyezéséről beszél. Nem egyértelmű abból a szempontból, nem világos, hogy a kormány tetszése szerint választhat-e az intézmények között vagy sem akkor, amikor ilyen típusú engedélyeket kiad. A módosítás célja kifejezetten az lenne, hogy világos és egyértelmű képet teremtsen, ebből a szempontból ne lehessen megkülönböztetni az egyes intézményeket - én azt gondolom, hogy ez mindenkinek közös érdeke.

Az ajánlás 10. pontjában a módosító javaslat azt a célt szolgálja vagy azt célozza, hogy világos képet, világos helyzetet teremtsen az anomáliák elkerülése érdekében. Ugyanis a törvényjavaslat nem változtat azon a felsőoktatási törvényi előíráson, hogy az egyetemi tanári kinevezéseknél megmarad a MAB véleménye, ellenben azt a részt már nem pontosítja, hogy mi történik akkor, ha a MAB ellenvéleménye esetén a miniszter mégiscsak úgy dönt, hogy a felterjesztést megteszi. Kell-e ilyenkor a miniszternek bármit is indokolnia? Kell-e bárminemű magyarázatot adni, hogy miért döntött úgy, ahogy döntött? Azt gondolom, hogy ez megint nem szerencsés, jó lenne, ha értő fülekre találna az ilyen típusú jobbító szándék.

Az ajánlás 11. pontjában az egyetemi tanárok felmentésére vonatkozóan terjesztett elő két szocialista képviselő egy javaslatot. Egyet tudok érteni azzal, hogy az egyetemi tanár nyugdíjjogosultságának elérése ne legyen felmentési indok - ezt a javaslatot üdvözöltük is a bizottságban. Ellenben nem értjük azt, hogy ugyanilyen témára vonatkozóan ez a bizonyos 11. ajánlási pont a felsőoktatási törvény 17. §-át módosítaná, míg a felsőoktatási törvény 22. §-ára vonatkozóan beadott módosító javaslat tartalmát tekintve meg pontosan visszahozza ugyanezt, a benyújtók személye majdhogynem egy és ugyanaz. Nem igazán értem, hogy mi ebben a logika és a koherens összefüggésrendszer.

Az ajánlás 20. pontjával a Fidesz-frakció messzemenőkig egyet tud érteni, ami az öregségi nyugdíj kérdéskörét érinti.

Továbbra sem értjük azt, hogy miért lenne szükség az adatok, a személyi adatok, a hallgatók személyi adatainak oly hosszú ideig történő megőrzésére és kezelésére, ahogyan arról a törvényjavaslat szól. A módosító javaslat kifejezetten azt célozza, hogy csak addig legyen adatkezelési jogosultsága az Oktatási Minisztériumnak, illetve a hozzá tartozó, e célból működő intézményeknek, ameddig fennáll a hallgatói jogviszony. Azt követően ugyanis semmiféle jogalap nincsen arra, hogy személyes adatokat kezeljenek, hiszen a minisztérium vagy annak intézményei semmiképpen nem tekinthetők olyan értelemben vett hatósági jogkörrel felruházott szerveknek, amelyeknél indokolt személyes adatok tartós megőrzése és tárolása.

Az ajánlás 25. pontjában a módosító javaslat kifejezetten egységes belső követelményrendszer irányába tesz javaslatot. Ez, azt gondolom, akkor, amikor az integrációs ügyek terítéken vannak, amikor az integráció belső tartalmi elmélyítése elengedhetetlen kérdés és feladat, kifejezetten indokolt is.

Az ajánlás 26. pontjában a módosítás azt a célt szolgálja, hogy az államilag nem finanszírozott hallgatók, amennyiben jól teljesítenek tanulmányi előmenetelük során, bekerülhessenek az államilag finanszírozott rendszerbe. E téren volt is egyetértés a bizottságban, hogy itt célszerű lenne megtalálni azt a közös megoldást, ami ezt lehetővé tenné. Azt gondolom, hogy ez ügyben gondolkodjunk majd együtt közösen.

Köszönöm szépen.

(19.30)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. A második szakaszban jó néhány olyan módosító javaslat szerepel, amely, azt gondolom, elég nagy horderejű ahhoz, hogy kellő figyelmet szenteljünk neki. Legelsősorban hadd utaljak arra, hogy ezen szakaszon belül lennének azok a szabályozók és hozzájuk kapcsolódó módosítók, amelyek a felsőoktatásba történő bejutás kérdéséhez kapcsolódnak, nevezetesen, hogy az érettségi ügye hogyan és mint alakulna, az emelt szintű érettségi hogyan és mint alakulna, és így tovább.

Azt gondolom, hogy akkor, amikor az általános vita során azt fogalmaztuk meg, hogy kaotikus állapotokat fog teremteni, még jövő időben beszéltünk. Azt hiszem, most már mondhatjuk, hogy ennek a jelen idejű előszelét is érezzük, hiszen május 20-ig a szülőknek el kellett azt dönteni, hogy a gyermekeik emelt szintű avagy nem emelt szintű érettségit fognak tenni, úgy, hogy közben még nem tudják azt sem, hogy a felvételi követelményeit egyébként a felsőoktatási intézmények hogyan és miképpen fogják szabályozni.

Abszolút átgondolatlan és végig nem gondolt az egész javaslat, tehát ha ebben valamiféle világos képet szeretnénk látni, akkor, azt hiszem, célszerű lenne megfontolni azon módosító javaslatokat, amelyek kifejezetten azt célozzák, hogy legyen világos kép a tekintetben, hogy az egyetemekre, főiskolákra való bejutáshoz igenis mondjuk meg azt, hogy az érettségin belül az emelt szintű érettségi kell. Ez egy világos képet teremt, és nincsenek ezek a típusú anomáliák és ez az óriási bizonytalanság. Akárhogy csűrjük-csavarjuk a szót, a hétköznapok szintjén az emberek nem különösebben cizellált, nagy összefüggésekben gondolkodnak, hanem arra szeretnének világos választ kapni, hogy az én gyerekem most iskolás, most kell megmondani, hogy akkor mi lesz. Erre egyébként, azt hiszem, még a kormánypárt részéről sem tudnak megnyugtató válaszokat adni, tehát itt bizony lenne közös feladat, nem is kevés.

Az ajánlás 31. pontjában szereplő módosító javaslat kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy ne lehessen olyan kivételt tenni, hogy diploma nélkül elkezdeni a doktori tanulmányokat. Erre egyetlenegy ellenérvet hozott fel az oktatási tárca, nevezetesen, hogy az orvosi képzés hatéves; hát istenem, hatéves. De az, hogy öt év után szerez valaki diplomát vagy hat év után, ezen különösebben nem változtat, ellenben ha benne marad a törvényszövegben az, amit a kormány előterjesztett, hogy különlegesen engedélyezhető az, hogy diploma nélkül is elkezdjék a doktori képzést, akkor, azt hiszem, innentől kezdve egy olyan kaput nyitunk ki, ami pillanatok alatt óriási méretűvé fog duzzadni, mert nincs sehol precízen megmondva vagy definiálva, hogy mi akar lenni a különleges eset, mi az a különleges helyzet. Azt hiszem, hogy ez nem szerencsés, főleg akkor nem szerencsés, amikor a törvény egyébként egy másik pontjában tartalmazza, hogy a doktori képzésnek a megkezdéséhez az előfeltétel az egyetemi diploma. Abszolút nem konzekvens a törvény szövege.

Az megnyugtató, hogy az ajánlás 37. pontjában szereplő javaslatot, ami kifejezetten dátumot ír elő, támogatta a bizottság. Megjegyzem, a törvényből kimaradt, egy olyan fontos dátumról van szó, ami a hétköznapok eligazodásában mégiscsak fontos.

Az ajánlás 44. pontjában az előterjesztők, ha jól emlékszem, Szabó Zoltán is köztük van, meghatároznák vagy pontosítanák, hogy mi kapcsolódik a kollégiumokhoz vagy a kollégium fogalmába. Én azt gondolom, hogy maga a kísérlet helyes, csak korántsem teljes. Az általános vitában már elmondta Lezsák képviselőtársam is és magam is, hogy a kollégiumok jelenleg kialakult gyakorlata és rendszere sokkal több mindent magában foglal, mint ami akár a törvényszövegben, akár a módosító javaslatokban benne van. Magában foglal felvételi eljárást, a kollégiumba való bejutásra vonatkozóan, magában foglal irányítási eljárást, hallgatói jogokat, nevelőtanárokat és hozzájuk kapcsolódó jogokat, magában foglal pénzügyi kérdéseket is, nevezetesen, hogy a kollégiumba bekerülők befizetnek-e kulturális hozzájárulást, és így tovább, tehát ezeket célszerű lenne jobban összehangolni - az ajánlás 45. pontja erre tenne egy kísérletet.

Problémásnak találtuk, nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypárt oldaláról is, azt az előterjesztést, amely úgy kívánta volna az eltérő szerkezetű, tartalmú, időtartamú kísérleti képzés megindítását engedélyezni, hogy nem módosítja hozzá a képesítési követelményeket. Azt hiszem, e tekintetben szerencsére talán a bizottság gondolata pártoktól függetlenül mégis egy irányba mozgott, viszont tegyük hozzá azt is, hogy gyakorlati szempontból ennek sok jelentősége nincs.

Azt hiszem, az ajánlás 53. és 54. pontjaiban szereplő módosító indítványokat célszerű lenne megfontolni, megszívlelni, hiszen ha egyik esetben a 40 éves életkort méltányolhatónak tekintették a kormány részéről, akkor apró, de ugyanakkor szerintem pozitív irányú módosításról lenne szó mind az 53., mind az 54. javaslatban. Szerintem ennek útját állni botorság lenne csak azért, mert ez éppen ellenzéki oldalról született javaslat.

Köszönöm szépen a figyelmet.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Valóban vitatkoztunk már erről többször, és úgy tűnik, hogy láthatóan az érvek továbbra is süket fülekre találnak. Tudniillik a jelenlegi felvételi rendszerben is van úgynevezett közös írásbeli érettségi. Ezt különbözőképpen pontozzák: pontozzák egyrészt az érettségi elvárásai szerint, másrészt a felvételi elvárásai szerint. Azt gondolom, ha az emelt szintű érettségiben gondolkodunk, és azt egy kicsit ennek analógiájára képzeljük el, akkor a dolog teljes mértékben a helyére is tud kerülni.

Egész egyszerűen csak arról szól, hogy azon tárgyakra is kiterjesztjük mindezt, ahol eddig ez még nincs a gyakorlatban. Tehát nem látom be, hogy miért szűkítené ez le annak a lehetőségét, hogy kevesebben kerüljenek be a felsőoktatásba. Ez szerintem úgy, ahogy van, mellékvágányra vivő gondolkodásmód. Most felvételi van az egyetemekre, főiskolákra, és ettől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy kevesen jutnának be. Sőt, örvendetes tény, hogy az elmúlt tízegynéhány évben jelentős mértékben tudott növekedni a hallgatói létszám.

Viszont amennyiben ez mégis csak egy kiszámíthatóbb, ugyanakkor a verseny logikáját a rendszerben tartó elv szerint történne, akkor, azt hiszem, éppen a kormánypártoknak is sokkal könnyebb és kiszámíthatóbb lenne egy költségvetés tervezése, mint ily módon. De lelkük rajta! Én azt állítom, hogy igazságtalan irányokat fog venni a felsőoktatásba való bejutás kérdése, éppen azért, mert nem világos a rendszer, nem világos az, hogy ugyanolyan tanulmányi eredmények sokaságát felmutatók közül hányan tudnak majd részesülni az állami finanszírozás áldásaiban, és hányan kényszerülnek majd arra, hogy a családi kasszát terhelje meg a tanulásuk költsége.

Azt hiszem, azt meg kellene tudni mondani már most, amikor egy törvénymódosítás terítéken van, hogy mi lesz a válogatás kritériuma. Tettek erre kísérletet a kormány részéről is, kormánypárti képviselőtársaim is. Engem nem sikerült meggyőzni. Bevallom őszintén, amikor én vagyok az egyetemen, nem tudom majd eldönteni, hogy mi alapján kell eldönteni, hogy ki lesz az, aki az állami finanszírozásban részesül.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kétségtelen, hogy vannak a felsőoktatásban olyan szakok, ahol tulajdonképpen nincs felvételi, be lehet kerülni az érettségi bizonyítvány jegyében már most is. De ugyanakkor az is kétségtelen - és akkor tegyük hozzá, mert így teljes a kép -, hogy vannak olyan szakok, ahol viszont tízszeres túljelentkezés is van. Ott pedig mégiscsak meg kellene tudni mondani azt, hogy kik tudnak oda bekerülni.

Legyünk életszerűek, és mondjuk ki - nem a bántás szándékával -, kohómérnöknek már hosszú-hosszú évek óta szinte lasszóval keresik az embereket, ellenben például a közgazdaság-tudományi vagy jogi képzés nagy népszerűségnek örvend. Tessék nekem megmondani akkor azt, hogy hogyan és mint fog történni az, hogy jeles érettségik sokaságával vagy 120 pontossal - nekem mindegy, hogy most hogyan nevezzük - mennek közgázra, jogra, és ott az egyetemnek el kell tudni dönteni, hogy az ezer 120 pontosból ki lesz az a száz szerencsés, aki bekerül.

Kérem szépen, itt van a legnagyobb bajunk, mert még egyszer elmondom, ha a való életből indulunk ki, minden iskola - ilyen demográfiai mutatók között meg még inkább igaz - abban lesz érdekelt, hogy vonzóvá tegye magát a diákok, vagyis a szülők előtt. Ennek pedig az egyik legkönnyebb módszere, nem azt mondom, hogy ez helyes módszer, de az egyik legkönnyebb módszere az, amikor azt lehet mondani, hogy kérem, ebből az iskolából egyébként száz gyerekből 99 jeles érettségivel megy ki, tuti a bekerülés az egyetemekre - már elnézést, hogy ilyen triviálisan fogalmazok.

Azt hiszem, ezzel nem azt segítjük elő, hogy a színvonalat növeljük, hanem kifejezetten arra fogunk ösztönözni, ha ez a törvény megy keresztül, hogy mindenhol lefelé nyomják a színvonalat. Hol lesz akkor itt tudásalapú társadalom, amiről Magyar Bálint olyan sokat beszélt? Hol lesz itt versenyképes, tudásszempontból versenyképes munkaerő az Európai Unióban? Azt hiszem, hogy ez egyetlenegy dolgot szolgál csak, azt, amit Medgyessy Péter egyszer elmondott: Magyarországnak olcsó munkaerővel kell versenyképesnek lenni az Európai Unióban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De akkor legalább legyen merszük kimondani, hogy erről szól a dolog!

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha a mostani rendszerben durván azt mondjuk, 50-50 százalék a hozott pontok és a felvételin szerezhető pontok száma, akkor a törvénymódosítás következtében meg az lesz, hogy 100 százalék a középiskolai pont, ilyen egyszerű a képlet, el lehet dönteni, melyik jobb vagy melyik rosszabb. Ezen azért el lehet meditálni. Én továbbra is azt gondolom, ha a mostani közös írásbeli érettségi analógiájára képzeljük el a rendszert, akkor az működőképessé tehető.

Ellenben van egy kérdés, amelyre továbbra sincs megnyugtató válasz. Mi történik azokkal - és erre nem kaptunk választ a kormány részéről sem -, akik korábban érettségiztek, akik nem most, az új törvényi szabályozás előírásait figyelembe véve tudnak dönteni, hanem akik két éve, öt éve, tíz éve, húsz éve, ne adj' isten, még korábban érettségiztek, hiszen a másik fontos oktatáspolitikai elv, amit úton-útfélen hallunk, ez az élethosszig tartó tanulás.

Akkor tessék nekem azt megmondani, ezekkel mi történik akkor, amikor teljesen más követelményrendszerek voltak, sok esetben nem összemérhetőek? Márpedig ha megnézzük az egyetemre, főiskolára jelentkezés statisztikai összetételét, akkor azt látjuk, hogy egy adott évben nagyon sok olyan felvételiző van, akik bizony nem akkor szerezték meg az érettségi bizonyítványukat, hanem korábban, vagy másoddiplomát akarnak szerezni, és lehet tovább sorolni a dolgot.

Mi történik ilyen esetben? Azt fogjuk előírni nekik, hogy ötévente vagy tízévente menjenek el érettségizni, hogy legyen talomban egy érettségi, és elő tudják húzni a zsebükből, amikor azt be kell mutatni? Szóval, itt valahogy nem stimmel a dolog, és ezek a törvény szintjén nincsenek jól összerakva. Egész egyszerűen akkor, amikor olyan statisztikákat mondunk, a példa kedvéért, hogy ezer hallgatóból hogyan választja ki az egyetem, ne csak arra gondoljunk, hogy ez az ezer most, ebben a pillanatban lép ki az iskola kapuján, és viszi magával a jeles bizonyítványát, hanem gondoljunk még arra a plusz másik ezerre, akik évekkel korábban jöttek ki az iskola kapuján. Nem világos ez ügyben, itt valamit értelemszerűen javítani kellene, a módosító javaslataink erre irányulnak.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szabó képviselő úr szóba hozta a kollégiumokat. Kétségtelen, eltérő díjszabások, eltérő bejutási feltételek vannak a kollégiumokban, sőt még a házirend is eltérő. Van, ahol szabad rezsót használni vagy, ne adj' isten, vasalót, van, ahol meg nem szabad.

Ellenben azért azt mégiscsak el lehet mondani, hogy bizony egy egyetemhez tartozó kollégiumban, még ha több épületről is van szó, azt mondani, hogy más lenne a fegyelmi szabályzat az egyik kollégiumi épületben, mint a másikban, az egyik helyen szabad betörni az ablakot, a másik helyen meg büntetik, azért ilyen nincsen.

Tehát azért a belső rend kereteit szabályozó szmsz-ek bizony mégiscsak a kollégiumok minden épületét nézve, mindegyikre egységesen vonatkoznak. Mindegyikben vannak nevelőtanárok, vannak kollégiumi bizottságok és lehetne sorolni. Azok az intézményesült eljárások, szabályzatok megvannak, amelyek a működés nagy kereteit meghatározzák. Ezen belül van mozgástér, ezt nem vitatom, mint ahogyan egyébként a szakkollégiumi rendszer külön műfaj, ezt sem vitatom, ez is belefér a dologba.

De akkor, amikor azt kellene meghatározni, hogy egy magántőkéből létrejött diákszálló diákszálló-e avagy kollégium, akkor itt mégiscsak azt kell látnunk, a diákszálló az én értelmezésemben arról szól, hogy az illető diákok megfizetik annak a mindenkori költségét, van, mondjuk, portás vagy recepció, kiadják a kulcsokat, azután viszontlátásra. Nem tartozik hozzá a hallgatói önkormányzat, nem tartozik hozzá a nevelőtanár, és lehetne szépen sorolni. Ezeket a törvény szintjén mégiscsak helyre kellene rakni, hogy akkor mit értünk ez alatt, diákszállót, amikor a törvény szövegét olvassuk vagy kollégiumot. Nem derül ki a szövegből, és ez az, ami komoly problémákat okoz.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Nem azért, hogy az elnök úrnak esetleg ne legyen igaza, vagy éppen igaza legyen, nézőpont kérdése, hanem azért, mert Szabó képviselő úr azt mondta, hogy az általunk tett módosító javaslatok nem kínálnak megoldást. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy az ajánlás 35. pontjában szereplő módosító javaslat kifejezetten azt célozza, hogy emelt szintű érettségi az általános elv. Az Oktatási Minisztérium indokolt esetben engedélyezheti azt, hogy az adott felsősoktatási intézmény ettől eltérjen, ámde egy időbeli limitációt céloz meg kifejezetten azért, hogy ez a fajta úgymond engedmény akkor legyen életszerű, ha valóban egy-egy szakpár vagy képzési irány helyzete ezt megkívánja. De arra kell törekedni, hogy egyébként az irányelv mégiscsak az legyen, hogy a rendszerben benne legyen valahol a minőségi verseny logikája.

Nem tudom, miért baj az, hogy egy olyan módosító javaslat szerepel, ami nem azt mondja, hogy érettségi úgy en bloc, hanem azt mondja ki, hogy ha már nem emelt szintű, hanem, mondjuk azt, normál érettségivel be lehet jutni, de akkor legalább e tekintetben legyen egy hároméves időszak, és utána mindig újra és újra felül lehetne vizsgálni, hogy indokolt fenntartani, vagy nem indokolt fenntartani. Szerintem egy ilyen javaslat azt a típusú problémakört, amit már körüljártunk, valamelyest megpróbálná egy olyan mederbe terelni, hogy életszerűen kezelhető legyen.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 51. pontja olyan kérdést érint, ami az egyetemi, felsőoktatási integráció tárgykörébe tartozik. Az oktatási bizottság ezt a javaslatot nem támogatta a törvénytervezetben, és azt gondolom, nagyon helyesen tette. Ugyanis akármennyire is többpárti beadványnak számít ez, nem gondolom, hogy jó megoldás az, hogy az integráció - amely tulajdonképpen 2-2,5 éves tényleges múltra tekinthet vissza - során felmerülő problémákra, mondjuk ki nyugodtan, ilyen értelemben a rövid távon jelentkező problémákra, hiszen nem nagy múltja van még ennek, ilyen esetben a legelső megoldás az kell legyen, hogy akkor azonnal kést elő, és műtétet csinálni.

Én azt gondolom, hogy a kormány, a minisztérium helytelenül járt el, amikor ezt a megoldást választotta ahelyett, hogy azt gondolta volna végig, hogy a törvényalkotás szintjén milyen lehetőségei és eszközei vannak arra nézve, hogy abból a feszültséghalmazból, ami egyébként kétségtelenül van az integráció apropóján, de ezt mindenki tudta akkor, amikor a parlament egyébként több mint 90 százalékos többséggel elfogadta azt a bizonyos törvényt; nos, ahelyett, hogy azon gondolkodott volna a kormány, hogy hogyan lehet olyan jogszabályi kereteket megalkotni, ami biztosítaná a belső problémák viszonylagosan normális mederben tartását, kezelhetőségét, egyből egy olyan lépésre szánja el magát, ami egyébként precedenst fog teremteni, egy olyan precedenst, ami egy dezintegrációs tendenciát fog beindítani pontosan egy olyan időszakban, amikor Magyarország megy be az Európai Unióba.

Amikor az integráció megszületett, nem véletlenül volt ekkora parlamenti támogatottsága, megint csak azt kell mondani, hogy szinte minden párt alapvetően támogatta, merthogy az integrációban többé-kevésbé meghatározott méreteket, tulajdonképpen az európai egyetemek átlagméreteit vette alapul. Ez az, ami értelmezhető. Nem igazán értem, hogy miért kell most egy olyan folyamatot beindítani, ami ez ellen hat. Másrészt - ez már csak kis szépséghiba -, ha egyszer a kormány által benyújtott törvénytervezetben szerepel egy olyan kitétel, hogy vegyünk ki az integrált egyetemek sorából egy egységet önálló név alatt, akkor talán azt is meg kell tenni, hogy a törvény azon részeibe, amelyekben felsorolják a magyarországi felsőoktatási intézményeket, oda meg kell írni, mert így csak lóg a levegőben.

Az ajánlás 52. pontjában szereplő felsőoktatási információs központ elnevezést én értem, csak az nem világos, hogy mi lenne a feladata, szerepe, hatásköre és így tovább, mert ez csak egyszerűen oda van dobva a törvény szövegébe, aztán megint csak mindenki találja ki.

(20.20)

Az ajánlás 55. pontja egy pontatlanságot kívánna módosítani. Két helyen is az szerepel, a főiskolai képzés, valamint a posztgraduális képzés alatt van megnevezve a szakirányú továbbképzés. Helyesen úgy lenne ez jó, ha a szakirányú továbbképzés a posztgraduális továbbképzés alatt lenne feltüntetve. A főiskolai képzés pontjában az egyetemi képzés pontjához hasonlóan csak a főiskolai alapképzést kell megnevezni.

Az ajánlás 56. pontja gyakorlatilag megint csak egy pontosítást célozna; nem is igazán értem, hogy a kormány részéről miért nem volt ez elfogadható és támogatandó. Ugyanis, ha nincs pontosítás, félreérthető az, hogy a felsőoktatási intézmény szabályzatának mely képzések esetén szab kereteket a tandíjra, a költségtérítésre és egyéb díjakra vonatkozó kormányrendelet. Fogalmazás szempontjából nem egyértelmű.

Az ajánlás 58. pontjában szereplő módosítás megint csak pontosítást céloz. Ugyanis, ha a törvényjavaslatban szereplő mondatot megtartjuk, akkor az elég pontatlan lesz, ugyanis két birtokost szerepeltet, és nem eldönthető, hogy az érintett tanszék melyik birtokoshoz is tartozik.

Az ajánlás 59. pontjában, ami különösen aggályos, az az, hogy nemzetközi megállapodásokban és egyéb jogszabályokban is nevesített egyházak által fenntartott felsőoktatási intézményeket venne ki a törvényszövegből. Mivel ezek nemzetközi szerződésekben is szerepelnek, azt gondolom, hogy jogilag nem tartható és nem járható ez az út. Ebből következően, amit a kormány javasol, hogy el kell hagyni a törvényszövegből, az nem tartható így fenn.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én is azt gondolom, hogy egy olyan törvényt, amelyik nagyon széles társadalmi hatású, nevezetesen felsőoktatási integrációra vonatkozó törvény, vagy annak bármi nemű módosítását nem lehet úgy kezelni, hogy kicsit kirángatok innen-onnan egy-egy darabot, anélkül viszont, hogy elgondolkodnánk azon, hogy az egészben jelentkező problémákat, anomáliákat hogyan és mint lehetne kezelni az oktatási kormányzat részéről.

Egy rossz hasonlattal élve, ha valakinek fáj a hasa, nem azzal kell kezdeni, hogy egyből kést ragadunk és felvágjuk, hanem először meg kellene nézni, hogy vajon valóban kell-e kést ragadni. Ez a törvényjavaslat, amit a kormány most beterjesztett, egyből a kést veszi elő, nem gondolja végig azt, hogy milyen egyéb konzekvenciái lesznek.

Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez kinyitja a kaput. Olyan precedenst fog teremteni, amikor számos intézmény, akár rövidtávú érdektől vezéreltetve, akár személyes presztízsek által vezéreltetve, akár magánérdek által is vezéreltetve, kifejezetten azt fogja szorgalmazni, hogy ez a kis része váljon le. Egyetlenegy komoly indoklása lesz: nem tudunk kijönni a másikkal. Már elnézést kérek, ez azért mégsem lehet normális érvrendszer a XXI. században!

Tehát azt gondolom, jelzés értékű, hogy ezt a részét a törvénytervezetnek nem támogatta az oktatási bizottság, és remélem, hogy a parlamenti szavazás is ebbe az irányba fog majd mutatni.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak utalni szeretnék a bizottsági ülésre, ahol az Oktatási Minisztérium államtitkára valahogy úgy fogalmazott, hogy csak nagy levegőt véve tudja azt mondani, hogy támogatja, magyarán szólva ennek a veszélyét, ennek a javaslatnak a veszélyét, úgy tűnik, maga a kormányzat felelősen gondolkodó emberei is átérzik. És az összes velejáró anomáliát és mindazon problémákat, amelyeket egyébként Révész Máriusz képviselőtársam szerintem nagyon helyesen megfogalmazott.

Csak utalni szeretnék képviselőtársam felvetésére vagy megjegyzésére. A Magyar Akkreditációs Bizottság nem dönt integrációról vagy dezintegrációról; az szakmai véleményt mond képzésről, kutatásról, szakmai dolgokról, nem pedig ilyen kérdésekről. Erről a kérdésről a magyar parlament tud határozni. Tehát azért e tekintetben tegyük helyére a dolgokat.

Arra pedig, hogy az integrációval kapcsolatosan mit és hogyan kellene tenni, hát már ne haragudjon, csak azt tudom mondani, hogy a kormányzatnak nem a kést kell elővenni, és levágni egy olyan kis részt, ahol úgy gondolja, hogy baj van, főleg akkor nem, ha jeles lobbik felsorakoznak mellette. Hanem azt kellene mondani, hogy kérem, nézzük meg, van-e módunk és eszközünk a jogszabályalkotás terén például befolyásolni azt, hogy milyen döntéshozatali mechanizmusok legyenek az integrált intézményekben, hogy e tekintetben ki tudjuk-e egyensúlyozni az elődintézmények esetleges aránytalanságát, van-e jogi eszköz, szabályozási lehetőség arra, hogy például a párhuzamos képzések felszámolására vonatkozóan akár határidőt szabjon meg a fenntartó. Én azt gondolom, hogy van.

No, ilyen lépéseket minden további nélkül meg kellene tenni a kormányzatnak, elő kellene készíteni ezeket a törvényi javaslatokat, mert ez viszont jogában áll. És ne azzal kezdjük, hogy legelőször szedjük szét azt, ahol baj van! Először keressük meg azokat a jogi eszközöket, amivel van mód és lehetőség befolyásolni azt, hogy javítsuk. És ha ennek ellenére sem megy, akkor kell elgondolkodni egyéb megoldásokon.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak szeretném megjegyezni, hogy anno amikor az egyetemre jártam, akkor bizony, jóllehet az középiskolai tanári képesítést ad, de még az általános iskola alsó tagozatába is jártunk hospitálni, és ez, azt gondolom, általános gyakorlat.

Magyarán: azt akarom ezzel mondani, hogy azok, akik pedagóguspályára adták a fejüket vagy oda készülnek, akkor, amikor a pedagógiai ismereteiket megszerzik, sokkal szélesebb kitekintést kapnak, mint egyébként az, amire az oklevelük feljogosítja őket.

(22.40)

Magyarán szólva az a szaktanár, aki általános iskola felső tagozatában tanít, bizony nagyon sok időt eltölt a felkészülési és tanulmányi időszaka alatt az alsó tagozatos korosztályban is. Nem gondolom azt tehát, hogy életszerű lenne megkérdőjelezni, hogy mennyire ért hozzájuk vagy sem. Egy dolgot jelez ez, hogy akik összeállították ezt a törvénytervezetet, annak összes paragrafusával, azok négy fal között szoktak ülni, az íróasztal mellett, és hallomásból tudnak arról, hogy van iskola. De életszerűen, közelről nem látták.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen megdöbbentő volt, ahogyan Kozma József társunk beszélt a közösségek szervezésével összefüggésben mintegy tanulói kötelességről. Példaként azt említette, hogy ilyen lehet az, ha felkérik, hogy diákönkormányzatban vegyen részt - vagy hasonló mint kötelesség. Kedves képviselőtársam, nem tudom, ön melyik történeti korszakban él most virtuálisan, de ez egyszerűen nonszensz. Gondolja már el, amikor odamenne ön, mondjuk, Józsi bácsihoz a piacon, és azt mondaná neki, hogy Józsi bácsi, felkérnénk magát, hogy az önkormányzatban szerepeljen, és Józsi bácsi azt mondja, hogy hagyjanak engem békén, mert semmi ingerenciám nincs hozzá.

Ön azt kérdezte az előbb félhangosan, hogy mi a megfogalmazásbeli különbség a közösségi életben és a közösségi élet szervezésében között. Kérdezze meg Szabó képviselőtársát, ő el tudja ezt önnek mondani, mert a bizottsági ülésen elég világosan elmondta, hogy ő például mire lenne alkalmas vagy sem, csak fel kell lapozni a jegyzőkönyvet, megvan rá a válasz. Javasolom, hogy többet konzultáljanak egymás között.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Azzal, amit az ajánlás 97. pontjában Farkas és Jauernik képviselőtársunk javasol, megmondom őszintén, messzemenőkig egyetértek; annál is inkább, mert - erre szeretném ráirányítani a figyelmet -, ahol van iskolaszék, az iskolaszékekben többnyire a fenntartó képviselője is ott ül. Tehát innentől kezdődően valóban teljesen felesleges a végére odabiggyeszteni, hogy a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé, hiszen azáltal, hogy a fenntartó képviselője az iskolaszékben jelen van, kezdettől fogva valóban ott van, vagy ott lehet a házirend kialakításánál.

A másik megjegyzésem Gusztos Péter felszólalásához kapcsolódik. Azt gondolom, hogy ha hat- és tízéves kor között tulajdonképpen az el nem végzett munkának, teljesítménynek nincs szankcionálása, ezzel gyakorlatilag pedagógiai szempontból a lehető legrosszabbat tesszük. Azt üzenjük szülőnek, gyereknek, hogy teljesen mindegy, mit csinál a gyerek, úgy sincs semmi következménye. Innen kezdődően pedig arra szocializálódik négy éven keresztül - és igazából a trauma akkor kezdődik, amikor 11-12 éves lesz -, hogy nem kell itt különösebben megszakasztani magamat semmiért, nincs értelme, hiszen úgy sincs következménye.

Azt hiszem, ez egy nagyon rossz és nagyon hibás pedagógiai szemlélet. Már csak azért is - ezt jó néhányszor elmondták a képviselőtársaim különböző viták alkalmával akár bizottságban, akár az általános vita során -, mert soha nem tömeges, hogy ilyen korban buktatások vannak. A pedagógus kollégák bírnak azzal a tapasztalattal, empátiával és felkészültséggel, hogy az ilyen ügyeket tudják nagy hozzáértéssel és érzékenységgel is kezelni. Tehát ha a törvény ilyeneket akar szabályozni, az azt üzeni, hogy minden ilyen korosztályt tanító pedagógus vérengző vadállat, és nem is tudom, mit akar kezdeni ezzel a korosztállyal. Szó sincs róla (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tehát szerintem ez egy nagyon-nagyon rossz üzenet.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egyszerűen elképedve hallgatom ezeket a mondatokat. Képviselő úr, egy kiskorú gyermek nem büntethető. Egy kiskorú gyermeknek a szülő a gondviselője, és ön meg arról beszél, ha bármilyen olyan dolog van, amely a gyereket érinti, akár baleset, akár egészségügyi természetű vagy ne adj' isten, még súlyosabb, akkor azt ne tudhassa meg a szülő.

Ez a javaslat nem másról szól, mint arról, hogy bomlasszuk szét a családokat. Azt gondolom, ez egyszerűen nonszensz.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Azt hiszem, most már nem is tudok jó szavakat találni arra, hogy micsoda abszurditásokat közöl ezen ajánlással kapcsolatosan Szabó Zoltán: azt a példát, hogy az egészségügyi problémáról ne tudjon a szülő. Én nem tudom, kinek van gyereke vagy kinek nincs gyereke, de én egészen egyszerűen ennél életidegenebb és abszurdabb felvetést még életemben nem hallottam, ilyen egyszerűen elképzelhetetlen.

Azt gondolom, valóban az lenne a normális eljárás ezzel a javaslattal kapcsolatban, amit egyébként Farkas úrék is képviselnek, hogy ezt a passzust egyszerűen el kell hagyni, ez az egy módja van.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Magyar Bálint az elmúlt hetekben sikerként nyilatkozott arról, hogy a Sulinet Expressz-program keretében 13 ezer vásárlás történt, közel egymilliárd forint értékben. A 13 ezer vásárló azonban kevesebb mint 1 százaléka azoknak, akik jogosultak lennének a kedvezményes vásárlásra. Közülük is csupán minden harmadik vásárolt számítógépet, azaz a másfél millió jogosultból 3700. Kétharmaduk digitális fényképezőgépeket, DVD-lejátszókat, színes nyomtatókat vett. Ha minden eddigi vásárló él a 60 ezer forintos adókedvezménnyel, akkor mindehhez önök közpénzből 780 millió forint támogatást adnak. Magyar Bálint az adófizetők pénzéből gyakorlatilag ingyen szétosztogatott néhány ezer luxuscikket, hiszen az adatok egyértelműen mutatják, hogy az érintettek elsősorban nem számítógépeket vásároltak.

Ezzel párhuzamosan azonban önök sorra hozzák a gyermekes családokat és a fiatalokat megnyomorító intézkedéseket. Jelentősen emelkedett a diákigazolvány ára, drágult a diákhitel, csökkentik a gyermekek után járó kedvezményeket, a lakáshitelek támogatását, kétszeresére emelik a diákjegyek és bérletek árát. Miniszterként azonban Magyar Bálint és a tárca nem ezek ellen az intézkedések ellen emeli fel a szavát, hanem további vásárlásokra szólítja fel a pedagógusokat. Sokak szerint Magyar Bálint vagy a Róbert bácsi, vagy az informatikai cégek lobbistája. Hogy ezt eldönthessük, kérem, válaszoljon a következő kérdésekre:

Ön szerint többet ér egy DVD-lejátszó, mint az, hogy a gyermekek elfogadható körülmények között éljenek? Fontosabb a fényképezőgép, mint az, hogy a kisdiák hét végén hazautazhasson a kollégiumból a családjához? Kinek az érdekeit képviseli a miniszter, az informatikai lobbiét vagy a családokét? Nem érzi visszatetszőnek és összeférhetetlennek a vásári kikiáltó szerepét a miniszterséggel?

Várom válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár úr, egy kérdésemre se válaszolt. Ahogy az előbb önnek elmondottam, a vásárlási adatokból az derül ki, hogy a vásárlók kétharmada nem számítógépeket vett. Ha azt vennének, azt mi is üdvözölnénk, de nem ez történik. Az történik, hogy az önök tárcája luxuscikkeket ajándékoz elég sok érintettnek. Hogy mennyiben segíti elő az informatikai fejlesztéseket a DVD-lejátszó, bevallom őszintén, én ezt nem tudom.

Ráadásul egyre drágábban teszik mindezt, ugyanis a program beindulásakor önök azt mondták, hogy a kedvezményes megvásárlás piaci szempontból is mindenki számára hasznos lesz. Kiderült, hogy a Sulinet Expressz drágább, mint a piaci árak. Ezek után azt mondták, hogy az árak menet közben nem fognak változni, most pedig azt tapasztaljuk, hogy a minisztérium némán asszisztál ahhoz, hogy az árakat az egyes szolgáltatók időközben szépen csendben, de emelik, egyes árak már 50 százalékkal is meghaladták azt, amire önök induláskor azt mondták, hogy ez lesz az irányár.

Hogyan ellenőrzik önök a programot? Hogyan ellenőrzik önök a Sulinetet, ha mindezek előfordulhatnak most? Milyen szankcióra számíthat az a szállító, aki több terméknél jelentősen, akár 50 százalékot meghaladó mértékben is emeli az árait, ahhoz képest, ahogyan egyébként ezt indították?

Várom erre is a válaszokat.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A gazdaság versenyképességének a fenntartásához szükség van a kutatás és az innováció preferálására - azt hiszem, ezzel a megállapítással a Ház bármely szegletében ülő képviselő egyet tud érteni. Sajnos, a kormány ennek a fontosságát, úgy tűnik, csak most ismerte fel, ugyanis emlékeztetni szeretnék arra, hogy 2003-ban a kormány döntésének következtében tudományos kutatásra-fejlesztésre a 2002. évi összeghez viszonyítva, annak az összegnek kevesebb mint 70 százaléka jutott. Tehát ez bizony azt jelenti, elég hosszú idő kellett ahhoz, amíg ennek az elvnek a fontosságát felismerték - úgy tűnik, ennek az innovációs alapról szóló törvénytervezetnek a benyújtásával legalább odáig már eljutottak, hogy felismerjék ennek a fontosságát. Az persze más kérdés, hogy jó időben, jókor és jól készítették-e ezt elő.

Hogy időben ez jól van-e ütemezve, időzítve, erről szóltak már előttem a képviselőtársaim, kifejezetten olyan összefüggésekben tárgyalva a kérdést, ami a gazdasági élet szereplőit érinti. Azt gondolom, e tekintetben megállapíthatjuk közösen, hiszen szocialista képviselők is mondták, hogy ez most időben nincsen jól ütemezve. Hogy egy ilyen alapra viszont szükség lenne - ezt is elmondták, én magam is meg tudom erősíteni -, ez nem vitakérdés. A helyzet az, hogy a gazdaság jelen állapotában bizony megfontolandó, hogy mikor és hogyan hozunk létre alapokat, és annak milyen vonzatai vannak. Lehet-e ilyen körülmények között egyáltalán új adó jellegű járulékokkal terhelni a gazdasági élet szereplőit? Ez ugyanis a gazdasági élet szereplői többsége számára rövid távon inkább teher lesz, mintsem annak áldásos hatásait élvező előny.

Ugyanakkor persze nem vitás, hogy hosszú távon az innovációra, az új kutatási eredmények gazdaságban való hasznosulására alapvető szüksége van az országnak, és nem azzal kell operálni, amit egyébként valamikor még Medgyessy Péter miniszterelnök úgy fogalmazott meg, hogy Magyarország versenyképességét az olcsó munkaerővel kell megteremteni - ezt Medgyessy Péter mondta. Úgy látszik, amin persze már nem lepődünk meg, hogy a kijelentések, majd az új kijelentések tartalmi ellentmondásai nem zavarják különösebben a kormányt és a miniszterelnököt sem.

Az alapról szóló törvénytervezethez, azt kell mondanunk, csak nagyon komoly tartalmi módosítások elfogadása esetén lehet nyugodt lélekkel hozzájárulni. Azt gondoljuk, hogy az adóterhek és az egyéb elvonások növelésével, új adó bevezetésével nem biztos, hogy rövid távon is eredményeket lehet elérni. Hasznosabbnak tűnik az, amit egyébként a polgári kormány idején igyekeztünk mi magunk a gyakorlatba átültetni, hogy ne elvonásokkal, hanem adókedvezményekkel, az egyéni érdekeltség felkeltésével, megteremtésével érjük azt el, hogy a magánszektor nagyobb arányban kapcsolódjon be a kutatásokba, a fejlesztésekbe, az innovációba.

Az alap létrehozásával, működtetésével kapcsolatos elképzelések is nagyon komoly kifogásokat keltettek bennünk. Nagy vonalakban először hadd említsem azt, sommásan azt mondhatnánk, hogy maga a törvénytervezet, az abban foglaltak átgondolatlanok, elnagyoltak, és nagyon sok vonatkozásukban hiányosak. Az előterjesztés még csak azt sem említi meg, hogy mekkora lenne ennek az alapnak a nagyságrendje - elnézést kérek, ez első hallásra bizony nagyon furcsa. Feltételezzük azt, hogy nem készültek számítások? Miféle előterjesztés az ilyen? Vagy ha készültek számítások, akkor a kérdés az, hogy a képviselők miért nem ismerhetik meg ezeket? Nem találkoztunk ilyenekkel - azért jó lenne ezeket tudni. Nagyon sokféle szám röpköd itt a levegőben. Én azt gondolom, hogy ha egy szaktárca előrukkol egy törvénytervezettel, ráadásul olyannal, amelyik új adóterhet is jelent a vállalkozóknak, az a minimum, hogy hozzá kapcsolódóan készítenek hatástanulmányokat, számításokat, és azokat az érintettek, így természetesen a képviselők is időben megismerhetik - ilyenekkel nem találkoztunk.

A javaslat nyitva hagy olyan alapvető kérdéseket, mint a felelősség kérdése, az elosztás elveinek az ügye, a létrehozott szellemi és tárgyi értékek tulajdonjogának a kérdése. Ne felejtsük el, hogy közpénzen létrehozandó termékekről van szó, akár szellemi, akár pedig tárgyi értékről van szó - közpénzből, vagy azért, mert a költségvetés tesz bele pénzt, vagy azért, mert adó jellegű befizetésekről van szó. Ezeket illene tisztázni, ez alapvető jogi kérdés.

(17.10)

Mindeddig jól működő struktúrákat szüntetne meg, a forrásokat összevonja. Csak utalni szeretnék arra, hogy a magyarországi gyakorlatban az olyan szóhasználat, hogy “racionalizálni működéseketö - ami általában összevonásokat jelent -, a tapasztalatok szerint mindig leépítéseket jelent. Szeretnénk látni garanciát arra vonatkozóan, hogy ez nem forráscsökkenéseket jelent a meglévő, már most is hiányos állapothoz képest. Ezzel egyidejűleg persze minden működő grémiumot is megszüntetne, ami az elkövetkezendő hónapokra, de akár még évre kihatóan is nagyon komoly működési problémákat vet fel, és egyáltalán nem garantálja azt, hogy ez a bizonyos törvény és a hozzá kapcsolódó alap - ha a kormánytöbbség megszavazza - 2004-től mégiscsak működhet, mert mire felállnak az új testületek és elkészülnek a működésre vonatkozó új szabályozók, az alsó hangon egész egyszerűen fél év, ha nem több. Tehát nagyon komoly fennakadások lesznek.

Zavaros, nem pontosan definiált feladat- és hatáskörű a kutatási és innovációs tanács. Szintén csak felületesen meghatározott a nemzeti kutatási és technológiai hivatal elnökének a szerepe, jogköre, jóllehet szövegszerűen mégiscsak az olvasható ki a törvénytervezetből, hogy komoly jogosítványokat rendelnének hozzá. De nem látjuk ennek a kontúrjait, a határait sem. Szétverik a nemzeti kutatási és fejlesztési programot, azt a programot, amely a modern világ kutatási realitásaihoz igazodó pályázati rendszert hozott létre és működtetett, véleményem szerint igen jó hatásfokkal. Hasonló rendszer újjáépítése hosszú időt fog igénybe venni.

Minden kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos jelenlegi bizottságot feloszlatnak. A helyükben létrejövő szervezetek, bizottságok kinevezésének rendjéről semmit nem tudunk. Az egész alappal és a hozzá kapcsolódó bizottságokkal kapcsolatosan óhatatlanul felmerül annak a gyanúja, hogy nem egy új klientúra építéséről van-e szó. Erről beszéljünk őszintén! Itt nagyon komoly pénzekkel lehet kalkulálni. Hogy ennek milyen a nagyságrendje, abban nem kívánok állást foglalni, mert ezzel kapcsolatban - mint említettem - semmilyen számot nem láttam.

Nem szól a tervezet arról, hogy milyen kutatások támogathatók. Támogatható-e például mindebből a privát hadi szféra? - ez csak egy kérdés. Illő lenne ezekre választ kapni. Kik az alapból támogathatók köre? A törvényjavaslatban egy szó sincs erről. Arról nem is beszélve, hogy jogi szempontból az egyes paragrafusok szintjén nagyon komoly ellentmondások vannak. Csak példaként hadd említsem meg, hogy a 8. § (3) bekezdése értelmében a pályázatok nyíltak. Magyar Bálint miniszter úr az expozéjában ugyanezt erősítette meg. Ezzel szemben a 9. § arról szól, hogy a gazdasági társaságok által befizetett járulék összegét a gazdasági társaságok által megvalósított kutatási és technológiai innovációs tevékenységekre kell fordítani. Ha ezt jól értem, és a pályázatok nyíltak, akkor nem a pályázati kiírások számítanak? Hogy kell ezt értelmezni? Értelmezésem szerint ez jogilag elég nehezen kezelhető. A 9. § korlátozását milyen részekben kell biztosítani? Éves összegekben arányosan vagy pályázattípusonként? Mi történik akkor, ha egy gazdasági társaság és egy egyetem, akadémiai kutatóhely közösen pályázik? Azt hova kell besorolni? A gazdasági társaságok “kvótájaö alá vagy nem oda? Ezeket is illő lenne tisztázni.

Álláspontunk szerint nem indokolt a kisvállalkozásokra a nagy vállalkozásokkal százalékosan azonos járulékterhet róni. Erről szintén szóltak előttem képviselőtársaim. És egyúttal természetesen arról is meg kellene emlékezni, hogy aggályos közpénzekből finanszírozott innováció előmozdítása céljából kockázati tőkealapokkal kalkulálni. Ezeknek a nevében is benne van, hogy ezeknek a pénzeknek a megtérülése nem nagy százalékban garantálható. Nem vitatom, hogy jogilag viszonylag jól körül van írva, hogy hogyan és miként kell működni a kockázati tőkealapoknak, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akkor, amikor - hogy egy aktuális példát említsek - ingatlanbefektetésekkel kapcsolatosan bűnügyi esetek, letartóztatások vannak, ha úgy tetszik, kockázati tőkebefektetések miatt, akkor talán mégiscsak érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy amikor járulékokból, adókból kötelezően létrehoznának egy ilyen alapot, annak a tényleges hasznosulása mennyire garantált. Ez a passzus egész egyszerűen csak arra alkalmas, hogy a kockázati tőkekalapok bevonásával ebből az alapból úgy lehessen közpénzeket kimenekíteni magánzsebekbe, hogy utána jogilag ne lehessen azt mondani, hogy valami simlisség történt. Azt gondolom, ez így nem helyes.

Számos aggályunk fogalmazódik meg tehát ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban. Magát a szándékot jónak tartjuk, viszont az időzítését és a kimunkáltságát egyáltalán nem tartjuk szerencsésnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a Fidesz részéről és személy szerint magam is minden olyan kezdeményezést, javaslatot, amely a magyar tudomány érdekében, annak előmozdítása céljából történik, értelemszerűen örömmel fogadunk, így természetesen ezt a javaslatot is üdvözöljük. Ahogy Jánosi képviselőtársunk elmondta, a bizottságban is egyhangú volt ezzel kapcsolatosan a szavazás, tehát amit most elmondok, az - félreértés ne essék - nem ennek a törvényjavaslatnak az elvetése kíván lenni, de néhány, ha úgy tetszik, szépséghibára szeretném felhívni a figyelmet.

Örülök annak, ha a tudománynak azt a rangot megadjuk, hogy ünnepnapot tudhatunk a tudományra. Azonban, ha mindennek egy kicsit a gyakorlati oldalát is megnézzük, akkor azt is kell mondani, hogy sajnos ez a szépségtapasz mégsem lesz gyógyír jó néhány olyan kérdésre, ami a tudomány egészére nézve feszítő probléma.

Csak hogy kiemeljek néhányat: ez a szépségtapasz, amely kellő rangot, erkölcsi elismerést ugyan jelent a magyar tudományosságnak, mégsem tudja orvosolni azt, hogy a tudomány terén elég komoly forráshiányokkal kell számolni.

Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy 2003-ban a tudományra, a kutatásra fordított költségvetési támogatás a 2002. évi támogatásnak kevesebb mint 70 százaléka volt. Azért azt gondolom, hogy akkor, amikor ilyen kérdésekről beszélünk, hogy a magyar tudománynak mi adja meg a méltó rangját, erről sem szabad elfeledkezni.

Források kellenének a következő esztendőben is. Mostanra viszont már többé-kevésbé a költségvetés főbb elvei, sarokszámai is nyilvánosságra kerültek. Engedjék meg, hogy ebből csak egyetlenegy dolgot hadd ragadjak ki, ami ugyancsak a tudományhoz kapcsolódik. Ha ezek a számok a mostani állapot szerint maradnak, akkor az azt jelenti, hogy például a felsőoktatásban, ami szintén a tudománynak egy nagyon fontos területe, mintegy 10 milliárd forinttal kevesebbel - 10 milliárd forintot kivonnak - lehet majd számolni. Tehát ha ünnepet alkotunk, akkor lesz az ember maradéktalanul és felhőtlenül boldog, hogyha ilyen pirulák nem keserítik a szája ízét. Azt gondolom, hogy ezt a tudományos élet minden szereplője meg tudja erősíteni.

Egyúttal persze azért azt gondolom, hogy a Magyar Országgyűlésnek a tudománnyal kapcsolatban azért nemcsak az a feladata van, hogy ünnepnapokat alkosson - ez is fontos, nem vitatom -, hanem sokkal fontosabb talán az, hogy az adótörvények és a költségvetés során a tudomány szempontjait szem előtt tartva tudjon döntéseket hozni. Sokkal fontosabb az, hogy ne számoljon fel új törvényekkel már működő programokat, ne számoljon fel szakbizottságokat, amelyek eddig is jól működtek, és a törvényhozás során sokkal nagyobb figyelmet szenteljen a tudomány képviselőinek szakmai véleményére. Azt gondolom, ez viszont pártállástól függetlenül talán mindenki számára lehet olyan evidencia, amiben egyet tudunk érteni.

Az már tényleg csak apró dolognak tűnik, a magyar tudomány ünnepe alkalmával, ezen előterjesztés alkalmával azért nem árt emlékeztetni arra, hogy ez a dátum a mai politikai határok között értelmezendő magyar tudományra vonatkozik, ugyanis Erdélyben is van magyar tudomány napja, csak ott nem ezt a napot, nem november 3-át tartják, hanem november 23-át. Az Erdélyi Múzeum Egyesület alapításának évfordulójához kapcsolódik ez a dátum. Tehát amennyiben egy kicsit az eddigi gyakorlatot is szem előtt tartjuk, miszerint a magyar tudomány napja nem egy nap volt az eddigiekben, az Akadémia és annak különböző intézményei által, hanem többnyire ez több napot, akár több hetet is felölelő tudományos rendezvénysorozat, szimpóziumok, szakmai előadások, konferenciák; nos, ilyen esetben, ezt alapul véve is talán nem lenne hátrányos vagy felesleges megfontolni azt, hogy esetleg a magyar tudomány napja alkalmával egyúttal a november hónapot egy kicsit a magyar tudomány havának... - nem feltétlenül a törvény szintjén, mert ebbe beleférnének viszont mindezek a rendezvények is, és egyúttal beleférnének mindazok a tudománnyal kapcsolatos és magyarokhoz kötődő ünnepek, amelyek a határon kívüli magyarság részéről jelentkező szerveződések, konferenciák és rendezvények.

Összességében a tudomány megbecsülését, azt gondolom, rang szempontjából ez az ünnep ugyan megadja, ám nem egy-egy ünnepnap deklarálásával tudjuk igazából elérni, hanem valódi tettekkel. Azt szeretném remélni, hogy az elkövetkezendő parlamenti viták során ebben a parlamenti pártok különböző tudományok iránt elkötelezett képviselői egymással szót tudnak érteni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm Mécs Imrének is a szíves szavait. Én is azt gondolom, hogy nincs vita közöttünk, tehát kiemelkedő támogatásra méltó a tudomány.

Azt szeretném csak kérni, és erre utaltam az előbbi felszólalásomban, hogy akkor adjuk ennek tanúbizonyságát, akár már most is, hiszen most kerülnek a parlament elé azok a törvények, amelyeknek egyébként valóban a tettek szintjén is tanúbizonyságát lehet adni. Hogy mire gondolok: elhangzott itt a mecénás szó, több képviselő úr szájából is.

Nos, a következőt szeretném jelezni: adjunk be olyan módosító javaslatot, ami például lehetővé teszi azt, hogy azok a személyek, akik egyébként a tudomány támogatására pénzt áldoznának, és a mai jogszabályok szerint ez ajándékozásnak minősül, illetékkel van megterhelve, és ez az illetékhányad bizony nem is csekély... - akkor itt bizony, ilyen célú adományozásnál, más legyen az illetékhányada. Sőt, én azt is tudnám javasolni, hogy egyáltalán ne legyen illetékhányada, vagy ahogy számos nyugat-európai és tengerentúli gyakorlatot láthatunk, adókedvezményekkel kifejezetten ösztönzik az ilyen típusú mecénási tevékenységet. Azt hiszem, hogy most, ősszel, ennél alkalmasabb időpontot végképp nem tudunk kínálni, amikor dönteni kell adótörvényekről, költségvetési törvényekről, és a kettő azért, képviselő úr, nem választható el.

Tehát én elismerem, fontosak a szimbólumok is, de a szimbólumok önmagukban “nesze semmi, fogd meg jólö, tehát mögéjük azért kell tenni tartalmakat is. Ha ez ügyben egyet tudunk érteni, hogy a tudomány ügye fontos, kiemelkedő támogatásra méltó, idézve a preambulumot, egyetértek vele, akkor uccu neki, rajta, lépjünk így, ennek szellemében.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánom hosszan rabolni az időt, csak szeretném megjegyezni, hogy mindaz, ami eddig elhangzott, azt gondolom, önmagában is indokolja, hogy ezt a törvénytervezetet vissza kellene vonni.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a jogalkotásról szóló törvény értelmében új adókat előíró új jogszabály megalkotását megelőzően kötelező hatástanulmányokat készíteni. Ezt nem tették meg. Én azt gondolom, hogy az egész benyújtása ebből következően jogszabálysértő is.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A tavaszi ülésszak vége az oktatási tárca botrányaitól volt hangos. Vegyük sorra azokat az ügyeket, amelyek felháborították a közvéleményt!

Magyar Bálint egy világcég költségén az Egyesült Államokba utazott, és ott több mint 100 ezer dollár értékben, közbeszerzés nélkül szerződést írt alá. (Zaj, felzúdulás az MSZP soraiban.) Miután az ügy napfényre került, gyorsan körlevelet adott ki, hogy attól kezdve erkölcstelen beszállítók pénzén utazgatni, ajándékot elfogadni. Az ő útja még nem volt az.

Négy munkatársa a Sulinet-szolgáltatást nyújtó cég tulajdonosának balatoni szállodájában töltött egy hétvégét. Magyar Bálint kijelentette, hogy a rajtakapott kollégáinak semmi köze a Sulinethez. Hogy, hogy nem, a négyből kettő távozni kényszerült. Nehezen hihető, hogy a miniszter úr nem tudott arról, min dolgoznak kollégái.

A Sulinet-pályázat sem volt mentes a visszásságoktól. A pályázatot úgy írták ki, hogy csak a már említett üdültető cég tudott rajta elindulni, s meg is nyerte volna, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság nem semmisíti meg. Ugyanígy járt el az elsőfokú bíróság is. Az eljárás megsemmisítése után az Oktatási Minisztérium a már említett üdültető céggel írt alá egy szerződést, ami a tárca saját közleménye szerint is napi egymillió forint veszteséget okoz.

(15.20)

Ezt az egymillió forintot azóta is fizetik a magyar adófizetők. Ennyit a takarékos államról.

A szakiskolai program kommunikációs feladataira merő véletlenségből egy olyan cég bizonyult alkalmasnak, amely korábban soha nem foglalkozott píárral, tevékenységi körében sem szerepelt, ám tulajdonosi köre baráti szálakkal kötődött a helyettes államtitkár családjához. A dolog kiszivárgott, az államtitkár távozni kényszerült, de minden más érintett a helyén maradt, és a szóban forgó cég azóta is az oktatási tárca környékén szorgoskodik.

Az Oktatási Minisztérium ugyanazon gyártó három szállítójától kért ajánlatot az oktatási intézmények vírusirtókkal történő ellátására. Vírusirtót azonban számos cég gyárt, ezért a szállítók helyett inkább a gyártók versenyeztetése jelenthette volna a közpénzek takarékos és célszerű felhasználását. A győztes szállító cég ajánlata ugyanis - minő véletlen - megegyezik a rendelkezésre álló keretösszeggel. Ennyit az üvegzsebprogramról.

Az Oktatási Minisztérium idei első félévének mérlege: egy államtitkárt, két miniszteri biztost és több informatikust áldoztak be, védve a királyt és a királynőt. Politikai felelősséget, egyéb felelősséget a szívességből nyaraló kabinetfőnök figyelmeztetésén kívül azóta sem állapítottak meg.

Kérdezem ezért: mely ügyekben indított vizsgálatot a miniszter úr? Dátum szerint mikor indultak és mikor zárultak le ezek a vizsgálatok? Kik folytatták le a vizsgálatokat? Mit állapítottak meg a vizsgálatok, és milyen következtetésre jutott a miniszter úr a vizsgálatokból, ha voltak ilyenek?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Miniszter Úr! A válaszából úgy tűnik, hogy ön továbbra sem kíváncsi igazából arra, hogy a tárcájánál mi történik. Sok mindent mondott itt, elég kevés konkrétumot hallottunk. Ugyanis, ha kicsit jobban odafigyelne, akkor csak a példa kedvéért hadd említsem: feltűnhetett volna önnek az, hogy a vírusirtó beszerzése kapcsán menesztették a gyártó hazai képviseletének és a kiválasztott szállító ügyvezetőjét, illetve vezérigazgatóját, mert egy céget beiktatva az értékesítésbe sok tíz millió forintot folyattak ki az összességében nettó 180 millió forintos megrendelésből.

Tud erről, miniszter úr? Azt gondolom, ha önt nem is érdekli az, hogy mi folyik a tárcájánál a beszerzések körül, vagy ha tudja, de nem árulja el, azért illő lenne a képviselőket arról felvilágosítani, mert ezek olyan dolgok, amelyek a köz pénzét érintik, és mindenki érdeklődésére számot tartanak.

Nem fogadom el a választ. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 13., 14., valamint a 88., 89. számú ajánlási pontokhoz kívánok hozzászólni, továbbá a törvényjavaslat 3. számú mellékletéhez.

A 13. sorszámon szereplő ajánlás a következőről szólna: a jövedelem kiszámításánál mit kellene figyelembe venni? A módosítás szerint, amit a kormány beterjesztett, ebből a sorból, amelyik a korábbi adótörvényekben benne volt, kimaradna az “átképzésbenö szó. Ez azt jelenti, hogy egy olyan közegben, olyan gazdasági körülmények közötti időszakban, amikor a gyárbezárások mellett sorozatosan találkozunk szerte az országban iskolabezárásokkal is, és számos pedagógus marad állás, munka nélkül, akkor kifejezetten azt a lehetőséget, ami az átképzést, a munkaerőpiacon való jobb elhelyezkedést biztosítaná a számukra, a szocialista-szabad demokrata kormány nem tartja támogatandónak, és adóval kívánja sújtani. Én azt gondolom, hogy ebből a szempontból meg kellene tartanunk az adótörvénynek azt az előírását, amelyik egyébként jelenleg is hatályos, nevezetesen: az átképzéshez kapott pénzügyi támogatás ne minősüljön adóköteles jövedelemnek.

A 14. sorszámon szereplő módosító javaslat azért született, mert a szöveg végigolvasása sajnos azt a tartalmat hozza magával, hogy a nem iskolarendszerű képzés felé terel el olyan típusú képzéseket, amelyek egyébként minden további nélkül megszerezhetők iskolarendszerű képzésen belül is. Akkor, tisztelt képviselőtársaim, amikor a jövő évi költségvetést a kormány takarékosnak minősíti, ezt közkeletűen inkább nadrágszíjmeghúzónak lehet mondani. És amikor kifejezetten komoly forrásokat von el az oktatás és a tudomány szférájából, akkor, azt gondolom, ezt a bajt megtetőzni még azzal, hogy minden olyan jellegű képzést, amit egyébként az iskolák megpróbálnak a maguk körében beindítani, és megpróbálják ezzel a pénzügyi-anyagi helyzetüket valamelyest is javítani, és minden olyan lépést, amely megfejeli az egész tendenciát azzal, hogy a képzések lehetséges vonalát vigyük ki a nem iskolarendszerű képzésbe, és hogy az legyen adómentes, az iskolarendszerű pedig adóköteles, azt gondolom, ez megint kifejezetten káros, és a társadalom érdekeivel ellentétes lépés.

A 88., 89. sorszámú módosító javaslatok: az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki oldalon született, gyakorlatilag ugyanazt tartalmazzák; nevezetesen: ne csak az egyetemi kampuszok területén működő vállalkozások számára legyen lehetőség az adó esetében elég komoly könnyítésre, hanem javasoljuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei is kerüljenek be ebbe a sorba, annál is inkább, mert a tudományos és kutatói kapacitás szempontjából Magyarországon nemcsak az egyetemek, hanem az Akadémia is a tudományos élet fontos részét képezi. Indokolatlan, és azt gondolom, a jog szempontjából némileg diszkriminatív jellegű, ha az egyiket beemeljük a sorba, a másikat pedig nem.

A törvénytervezet 3. számú melléklete arra vonatkozik, ami a nyilvántartás vezetésének kötelezettségét írja elő azokra a tanárokra nézve is, akik, mondjuk, a munkahelyük mellett alkalomadtán írnak egy cikket egy tudományos folyóiratba, egy TIT-előadást megtartanak, és lehetne sorolni, és ezért alkalomszerűen bizonyos honoráriumot kapnak.

(19.20)

Ezen honoráriumok kifizetésével kapcsolatosan egyébként a megfelelő dokumentumok értelemszerűen megszületnek, hiszen a kifizetőknek ezt le kell papírozniuk. Ez volt eddig a gyakorlat. Ezen papírok alapján kellett elkészíteni a személyi jövedelemadó-bevallást, és ezt értelemszerűen mindenkinek meg kellett őrizni legalább öt évig.

Ezt a törvényjavaslat még meg kívánja fejelni azzal, hogy egyébként mindenki készítsen a maga számára egy alapnyilvántartást is. Teljesen felesleges, ha így is, úgy is a bizonylatok szükségeltetnek. Így is, úgy is csatolni kell azokat az adóbevalláshoz, már amennyiben az adóhivatal ellenőrzést rendel el, még egy további bürokráciával megterhelni, egész egyszerűen értelmetlen és úgy, ahogy van felesleges. Az embereket, azokat a polgárokat, akik ilyen típusú, alkalomszerű jövedelmet tudnak előadásokból, tudományos tevékenységből realizálni, még ezzel külön sújtani, azt gondolom, ugyanúgy felesleges, értelmetlen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kérem képviselőtársaimat, hogy ezen módosító indítványokat támogassák majd. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék ahhoz a gondolatmenethez, amelyet az előbbiekben néhány képviselőtársam már felvetett. Nevezetesen, hogy a szakképzési törvény önmagában lehet jó gondolatokat hordozó, de rakhatjuk ide, oda, amoda a különböző koncepciókat, az egész meg fog billenni akkor, ha nem illeszkedik bele a képzés korábbi részébe. Magyarán, ha a lába bizonytalanul áll, akkor meg fog bicsaklani.

Mire gondolok? Arra gondolok, hogy a legtöbb visszajelzés, amiről nekem is tudomásom van a gazdasági élet szereplői részéről, arról szól, hogy a munkába állóknál, tehát a szakképző intézményekből kikerült, munkába álló fiataloknál az egyik legnagyobb probléma önmagában a munkamorál, a munkafegyelem kérdése. Egész egyszerűen a legtöbb esetben igen gyors fluktuációról beszélnek.

Azt gondolom, hogy ha a közoktatási rendszerünk olyan irányú módosításának irányába megy el a kormány, amit egyébként sajnos már megtett, nevezetesen, hogy már az iskolába való bekerüléskor is azt tudatosítják a gyerekekben, hogy az első években teljesen mindegy, mit csinálnak, úgy sincs következménye, az elvégzett teljesítmény és az értékelés nem kapcsolódik össze, akkor ez sajnos hosszú távon a gondolkodásmódot, a mentalitást befolyásolja.

Akárhogy módosítjuk majd a szakképzési törvényt, akármilyen forrásokat rendelünk hozzá, ha ez a fajta mentalitás nem változik meg, akkor egész egyszerűen nem fogunk tudni mit kezdeni az egész dologgal. Nem beszélve akkor még arról sem, hogy a legnagyobb versenyhátrányunk sok esetben ott kezdődik, hogy nincs megfelelő nyelvi felkészültség. Márpedig mindenki tudja, hogy a nyelv kérdésében a legtöbb gyerek nem valamiféle játékként vagy szórakozásként áll hozzá. Ezt meg kell tanulni, a nyelv ilyen műfaj. Ha nincs hozzákapcsolva számonkérés, egy viszonylag precíz normarendszer, akkor az egésszel nem fogunk menni semmire.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A kutatási és technológiai innovációs alapról szóló törvényjavaslathoz számos módosító javaslatot adtunk be - mármint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség -, ezekkel kapcsolatosan szeretném még egyszer álláspontunkat ismertetni. Ezek között jó néhány olyan is volt, amely a bizottságban kellő támogatásra talált, és azt kell mondanom, ha önmagának a módosító javaslatnak a szövegét nem is minden esetben tartották a kormánypártok elfogadhatónak, az ötlettel és a gondolattal egyet tudtak érteni, tehát remélem, hogy ennek alapján a konszenzus irányába el tudunk majd mozdulni.

A törvényjavaslat (2) bekezdésének a) pontjában azt javasoljuk, hogy egy kiegészítést tegyünk be. A kiegészítés célja az lenne, hogy közvetlenül nem innovációs jellegű, ám az innovációt közvetve vagy éppen akár közvetlenül is megalapozó elősegítő kutatások is finanszírozhatóak legyenek az alapból. Remélem, hogy ez ügyben közös nevezőre tudunk jutni.

Ugyan elhangzott a PM részéről, de mind a mai napig nem találkoztunk ilyen módosítóval, ebből következően fenntartjuk mindaddig, amíg nem látjuk a visszavonásról szóló javaslatot, miszerint mit finanszírozhat az alap és mit nem. Az eredetileg benyújtott törvényjavaslatban szerepel az, hogy az alap tőkebefektetéseket is eszközölhet, tulajdoni tőkehányadokat növelhet meg. Mi azt szeretnénk javasolni, hogy a technológiai intenzív vállalkozásokban történő részvétel oly módon történjen, hogy a tulajdonosi részek az alapot illessék, vagy közhasznú társaság formájában. Ily módon ne legyen mód arra, hogy az alapból származó pénzforrások magánzsebekbe vándoroljanak.

Javasoljuk azt is a törvényjavaslat 7. §-ában, hogy a központi költségvetés támogatási részénél mit és hogyan kellene meghatározni. Azt gondoljuk, hogy célszerű lenne, ha a központi költségvetési támogatást viszonylag konkrétabban behatárolnánk, mint ha csak annyit mondunk ki, hogy olyan nagyságrendben lesz majd egy idő után, ahogyan az a vállalkozói szektorból történt befizetésekkel remélhető lenne. Azt gondolom, hogy ez azért szerencsétlen megfogalmazás, mert egész egyszerűen nem látjuk a nagyságrendjét sem annak, hogy milyen mérvű lesz a befizetés mértéke. A bizottsági ülésen erre vonatkozóan a Pénzügyminisztérium jelen lévő képviselője sem tudott biztos választ adni, sőt azt is elmondta, hogy 2002-es adatokkal tudtak számolni, ami azt jelenti, hogy a 2002-es adatokhoz képest a 2003-as évi fejlemények már nincsenek benne.

Nincsenek benne azok a fejlemények, amelyek sajnos elég elszomorítóak, nevezetesen, hogy történtek gyárbezárások, nem is kevés, és az ország számos pontján, ami azt jelenti, hogy a vállalkozói oldalról történő befizetések mértéke jóval kisebb arányú ahhoz képest, amit a 2002-es adatokból vélelmezni lehet. Ebből persze az is következik azonnal, hogy ha ehhez mérten kell a költségvetési befizetéseket is nézni, akkor ez összességében generálisan csökkenti.

A mi javaslatunk az, hogy a 2004. évben a központi költségvetésből történő támogatás mértéke ne legyen kisebb, mint a 2002. évben az összes kutatásra, fejlesztésre fordítható költségvetési támogatás mértéke. Azt gondolom, hogy ha figyelembe vesszük egyébként akár az inflációs mértéket, akár az összes egyéb járulékos tehernövekedés mértékét, akkor bizony azt kell mondani, hogy még ez sem jelenti a szinten tartást, még ennél is indokoltabb lenne nagyobb összeg. Tehát azt gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy kellő visszafogottságról tettünk tanúbizonyságot.

Van egy olyan módosító javaslatunk, amely kifejezetten arról szól, hogy mennyit fordíthat a felálló alap pénzbevételeiből működési finanszírozásra az ehhez kapcsolódó technológiai hivatal.

(11.30)

A javaslat, az eredeti javaslat 3 százalékról szól, mi 1 százalékot javaslunk a következő megfontolásokból. A Pénzügyminisztérium becslése szerint 40-50 milliárdos lehet ez az alap. Ha ennek az 1 százalékát vesszük - és most az egyszerűség kedvéért számoljunk 50 milliárddal -, az 500 millió. Megjegyzem, a költségvetési törvénytervezetben a következő számok szerepelnek - jóllehet, a bizottsági ülésen a Pénzügyminisztérium képviselője azt mondta, hogy nincs költségvetési vonzata, a költségvetés törvényben mégis van -: technológiai hivatalra 675 millió, a kutatási-fejlesztési pályázati irodára pedig 200 millió. Ez összesen megközelítőleg 1,4 milliárd forint.

Amennyiben 3 százalékkal számolunk, az alappal kapcsolatos költségek 3 százalékát lehetne működésre fordítani, akkor ez összesen 2,4 milliárd forint, ami csak működésre fordítható. Azt gondolom, hogy azért ez igen nagy summa, főleg annak fényében nagy summa, ha azt látjuk, hogy a 2004. évi költségvetésben viszont a felsőoktatástól elvont összeg mértéke (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ilyen nagyságrendű. Azt gondolom, hogy e tekintetben talán találjunk valami normális és közös nevezőt.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A tanáccsal kapcsolatosan volt az oktatási bizottságban egy teljes körű egyetértés, amely arról szólt, hogy indokolt törvényi szinten szabályozni a tanács létrejöttét és mandátumát. Úgy értettem képviselő úr szavaiból, hogy ez azóta sem változott, tehát remélem, hogy ebben a tekintetben akkor, amikor szavazni kell, valóban ez a konszenzus tud működni. Ez pedig a javaslat szerint arról szól, hogy három évre nevezzék ki a tanács tagjait.

A másik dolog, amit szeretnék mondani, hogy a technológiai hivatal, amely ezen alap apropóján létrejönne - az előbb említettem, hogy milyen számokkal kalkuláltam akkor, amikor annak a működését nézzük, durván 2,4 milliárd forint -, 125 fővel működne a költségvetési törvény javaslata szerint. Emellett lenne egy kutatás-fejlesztési pályázati iroda 81 fővel, tehát több mint 200 fő, ehhez 200 millió van hozzárendelve, majdnem 1 milliárdnál tartunk. Én csak szeretném költői kérdésként feltenni: hol van itt a takarékos állam, amikor egyik oldalon nagyarányú leépítés, itt meg egy kvázi új minisztérium jön most létre? Ennyit a fjordokról! - mondaná Rejtő Jenő lakonikus rövidséggel.

Egyúttal egy másik módosító javaslatra szeretném még felhívni a figyelmet. A törvényjavaslat 7. §-ának b) pontját oly módon szeretnénk módosítani, ami arról szól, hogy a központi költségvetés a tárgyévet ne két évvel megelőző évvel kalkulált adatok alapján számoljon, hanem egy évvel megelőzően; egyszerűen azért, hogy a magánszektor és a költségvetési szektor közel egyenlő arányban tudjon valóban részt venni a támogatásokban, ne legyen ennyire szétnyitva az olló, mert egész egyszerűen belső aránytalanságok fognak előállni, és azt gondolom, ez azok számára, akik egyfajta adó jellegű befizetésként élik meg, nagyon rossz szájízt fog teremteni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy visszakanyarodjak az oktatási tárca jövő évi költségvetéséhez, és ezen belül is kifejezetten a felsőoktatás témájához. Annál is inkább, mert e tekintetben kormánypárti képviselők is elmondták, hogy bizony, komoly gondok vannak.

(18.30)

Nos, mit lehet mondani a felsőoktatás és a tudomány költségvetési tervezetével kapcsolatosan? Azt gondolom, hogy ha olyan szavakat használok, hogy megtévesztő, félrevezető, ez még az enyhébb. Mondjuk ki nyugodtan, hogy egész egyszerűen mellébeszélésről és bűvészkedésről van szó, úgy játszanak a számokkal, amit egyszerűen nem lehet értelmezni.

Ezt konkrét példával szeretném önöknek megvilágítani: 2003-ban és 2004-ben, ha összevetjük csak azt az adatot, ami a felsőoktatás bérvonzatát jelenti, akkor azt látjuk, hogy itt bizony 2004-ben a bérnél beállított résznél hiányzik körülbelül 2,2 milliárd forint. Ehhez képest a minisztérium által központilag úgymond engedélyezett létszám pedig, hogy, hogy nem, több mint négyszáz fővel nagyobb - kevesebb pénzből több alkalmazás. Egyszerűen, hogy hogy lehet ezt megcsinálni... Bevallom őszintén, én feltettem ezt a kérdést a bizottságban is, választ rá nem kaptam - szívesen eltanulnám ezt a trükköt.

Mindenesetre a Magyar Innovációs Szövetség október 21-ei hírlevele Stark Antalt idézi, a minisztérium államtitkárát, aki a következőket mondta: az intézményeknél nem lesz kötelező létszámcsökkentés és béremelés, de minden valószínűség szerint a költségvetési számok ki fogják kényszeríteni az intézményeknél a létszámleépítést. Akkor most melyik az igaz? Melyik az igaz? - mert egymásnak ellentmondó dolgokat találunk.

Azt mondják ugyan az oktatási tárcánál, hogy emelkedik a felsőoktatási intézmények bevétele, de azt is hozzáteszi a szövegszerű indoklás, hogy ez jórészt az Egészségbiztosítási Pénztár, az OEP bevételeinek a növekedése miatt következik be. Szeretném megjegyezni, hogy ez önmagában azért nem jelent érdemi finanszírozásjavulást, merthogy ezeknek a felhasználása kötött - ezt nyilván az orvos kollégák még inkább meg tudják erősíteni -, arról pedig nem is beszélve, hogy a magyar felsőoktatási intézményeknek csak egy kis hányadánál lehet azt mondani, hogy van orvosi kar, innentől kezdődően ez generális finanszírozásjavulást egyáltalán nem fog jelenteni.

Önök előszeretettel hivatkoznak az európai uniós forrásokra. Ez a következőt jelentené: feltételezzük azt, hogy százszázalékosan sikeres pályázatok vannak, ami egyébként már egy kicsit a science fiction kategóriába tartozik, de ha ez mégis így van, mégis így lenne, azért annyira mégsem lehetünk a világtól elrugaszkodottak, hogy ne tudnánk, hogy mire ebből valóban pénz realizálható, az nem a 2004. esztendő. Tehát 2004-re beállítani olyan forrásokat, ami egyébként nincsen, ez egész egyszerűen, azt gondolom, nonszensz tervezés.

Arról nem is beszélve, hogy a költségvetésben nem szerepelnek tételek, nem szerepelnek tételek, olyanok, amelyekre egyébként az Állami Számvevőszék felhívja a figyelmet. Hadd említsek néhányat: nem szerepel a Közoktatás-fejlesztési Közhasznú Társaság, az újsághírek szerint körülbelül 3 milliárdos tétellel kívánják ezt létrehozni - sehol nem találjuk ennek a nyomát. Hol keressük ezt? Elvileg kereshetnénk ott, ahol a Professzorok Háza, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Balassi Intézet és a többi, ezeknek az intézményeknek a költségvetése van beállítva. Ezeknek a költségvetése zusammen tudják, mennyi? 3,8 milliárd forint - megjegyzem: 2003-ban volt 4,5 -, ha ebből 3 milliárd csak a kht., akkor el lehet képzelni, hogy a megmaradó 800 millióból hogy tud létezni az összes többi intézmény, amelynek egy évvel korábban még 4,5 milliárd volt a költségvetése.

Nem találjuk sehol a költségvetésben az innovációs alappal kapcsolatos hányadokat, ennek sincsen sehol forrása. Az innovációs törvénnyel kapcsolatban szeretnének önök megteremteni egy alapot, amihez költségvetési hozzájárulás is van - sehol nincsen nyoma.

És külön fájdalmas, hogy nincs meg a Bursa Hungaricának a nyoma a költségvetésben. Emlékeztetnék egy 2001-es országgyűlési határozatra: a 2001. évi H/5030. számú országgyűlési határozat kifejezetten azt mondja ki, hogy az önkormányzatok együttműködésére építő szociális ösztöndíjrendszer kiépítését, bővítését kell a jövőben szorgalmazni - erről szólna a Bursa Hungarica ösztöndíj. Ez a 2004-es költségvetési tervezetben nincsen - úgy látszik, ezt önök meg kívánják szüntetni.

Az pedig már csak hab a tortán - erről beszélt Pokorni úr, és különösebben nem kívánom részletezni -, hogy oktatókat, diákokat normatív támogatásban, bérezésben, folyóirat-beszerzésre... - hogy és mint intézi ez a költségvetés, összefoglalva: nagyon rosszul.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Sajnos, már megszokhattuk, hogy az önök nyelvén semmi sem az, mint aminek mondják. Nincs ez másképpen a Draskovics-Medgyessy-csomag egyetemi beruházásokra vonatkozó részénél sem. Itt a takarékosság szó valójában pazarlást, üzérkedést, a jövő felélését jelenti. Információink szerint a felsőoktatási beruházásoktól elvont mintegy 7 milliárd forintból 5,5 milliárd forint olyan követelések kifizetésének átütemezését jelentené, amit a szerződések szerint a már elvégzett munkák után még az idén ki kellene fizetni. Egy bankárkormánynak kell a legjobban tudni, hogy minden fizetési átütemezés a költségek növekedését eredményezi, épeszű kivitelező még Magyar Bálintnak és Medgyessy Péternek sem hitelez ingyen; a tranzakció legkevesebb másfél milliárd forintjába kerül majd a magyar adófizetőknek.

A minisztérium megnöveli és átütemezi a forrásokat az intézmények felé, amelyek ezután módosítják a szerződéseket a kivitelezőkkel, majd az átütemezések miatt magasabb árú követeléseket az OM szervezésében hirtelen felbukkanó hitelezők vásárolják meg diszkont áron. Így az állam nem megtakarít, hanem eladósít; egyedül csak időt nyer, mert 2006-2007-ben kell majd ténylegesen fizetnie. Ennek a jogilag és morálisan egyaránt kifogásolható akciónak az árát már az új kormánynak kellene állnia, az eredeti összegnél közel 25 százalékkal magasabb áron. Ez nem takarékosság, hanem kormányzati ügyeskedés, melynek haszonélvezője megint valamelyik bank lesz.

Államtitkár úr, érint-e a kormányzati elvonás olyan tételeket, amelyeket még az idei évben kellene kifizetni? Igaz-e, hogy a felsőoktatási intézményeknek több száz milliós rendezetlen számlái vannak, mert a tárca visszatartja a pénzt? Igaz-e, hogy az önök akciója jórészt a következő kormányra örökíti a kifizetési kötelezettséget? Igaz-e, hogy ez a konstrukció másfél milliárd forinttal többe kerül majd az adófizetőknek?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nem tudom, államtitkár úr mennyire figyelt, én úgy vettem ki a szavaiból, hogy kevésbé, mert nem arról beszéltem, hogy beruházásokat meg kellene állítani, én arra vagyok kíváncsi, igaz-e az a konstrukciós formula, amelyről én szóltam, igaz-e, hogy az átütemezésekkel a majdani kifizetési tételeket közel 25 százalékkal magasabb szintre srófolják fel. Gyakorlatilag, államtitkár úr, azt kell mondani, hogy ön a válaszában, amelyből persze elég nehéz volt kihámozni a lényeget, elismerte azt, hogy ezzel a konstrukcióval önök hosszabb távon eladósítják a felsőoktatási intézményeket.

Azt gondolom, hogy akkor, amikor az Európai Unióban a kutatás és fejlesztés kiemelten támogatott ágazat, az önök megszorító intézkedéseknek nevezett csomagja végképp nem takarékosságra fog ösztönözni, hanem hosszú távon a belső adósságokat fogja továbbgenerálni, és véletlenül sem az Európai Unió támogató programjához illeszkedő hatásokat fog kiváltani. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy kinek tűnt fel vagy kinek nem, én némi laikus hozzáállással ugyan, de mégiscsak megütközéssel láttam azt, hogy a létszám szempontjából a köztisztviselők és közalkalmazottak tervezett létszáma a fele lenne a legénységi állományénak. Vagy másképpen fogalmazva: gyakorlatilag a legénységi állomány tervezett létszáma alig több mint a köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma.

Ez így első hallásra bizony, bevallom őszintén, nagyon-nagyon furcsa. Ha összeadjuk a tiszthelyettes, a legénységi állomány egészét, ebből kikerekedik durván egy 32 500 fős tényleges katonai állomány. Szerencsésebbnek tartanám, ha a tekintetben mégiscsak lenne valamiféle konszenzus, ha azt tudnánk mondani, hogy ha a Magyar Honvédség létszámáról beszélünk, akkor ez alatt valóban értsük a katonákat és mindenki mást. Akinek effektíve nincsen katonai szerepköre, akár a katonai ügyészséget, akár a Honvédelmi Minisztérium apparátusát és így tovább, azt ne soroljuk a Magyar Honvédség állományába, azt tekintsük az igazgatás részének, tekintsük az ügyészség részének, és így tovább, az ehhez szükséges törvénymódosításokat nyilván kellő konszenzussal célszerű lenne meghozni. De azt gondolom, az lenne a világos beszéd, amikor azt mondjuk, hogy a fehér az fehér, a fekete az fekete, a Magyar Honvédség alatt értsük a hadsereget.

Csak egy zárójeles megjegyzést szeretnék még tenni mint oktatásban érintett ember. Az egyetemi és főiskolai adminisztrációt hihetetlen mértékben leterheli az, ami korábban egyébként nem volt, és bevallom őszintén, nem tudom, hogy miért került sor ilyen típusú intézkedésre, hogy az ottani tanulmányi osztályoknak kell lejelenteni, kik a sorkötelesek még most. Elnézést kérek, a hadkiegészítő parancsnokságokon mi az ördögöt csinálnak? Van számítógépes nyilvántartástól kezdve sok minden, miért ezekkel kell az időt és az energiát lekötni az egyetemek tanulmányi osztályán úgy, hogy közben a tanulmányi és vizsgadolgokat nem tudják intézni?

Azt gondolom, hogy a honvédelmi tárca illetékes vezetőinek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ilyen aktuális dolgokra oda kellene figyelni. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Keleti György hozzászólása inspirált újabb megszólalásra, nevezetesen, hogy a NATO mikor és milyen mértékben tud biztonságot garantálni a tagállamoknak. Jó, ha egy kicsit az idő kerekét is visszaforgatjuk, és emlékeinket a nem is olyan túl régi múltra visszavetítjük. Nevezetesen: a NATO megalakulását követően Franciaország és Anglia is létrehozott önálló atomerőt. Egész egyszerűen azért, mert egyáltalán nem voltak százszázalékosan biztosak abban, hogy egy esetleges konfliktus során az Amerikai Egyesült Államok totális háborút kockáztatna a Szovjetunióval, és Európa védelme szempontjából szükségesnek látták, hogy az amerikai döntéshozataltól függetlenül nekik is legyen saját mozgásterük. Nem akarom azt mondani, hogy ez a helyzet most fennáll, de azt akarom mondani, hogy érdemes tanulni a történelemből olyan szempontból is, merthogy ezek a logikák mind a mai napig élnek. Körömi képviselő úr erre utalt. A túlzott specializáció egy szövetségi rendszeren belül sem járható út, hiszen a szövetségi rendszer egész logikája nem erre van felépítve.

A másik észrevételem pedig Mécs képviselő úrnak szól, aki azt mondta, hogy mindenkinek joga van önmagát kiképezni. A határozati javaslat viszont a következő mondatot tartalmazza: “Előre nem látható minősített helyzet kialakulásának esetére fenn kell tartani az általános hadkötelezettség visszaállításának a lehetőségét.ö Tisztelt Képviselő Úr! Én voltam katona, és bevallom őszintén, ha most kellene betáraznom szimplán csak egy egyszerű géppisztolyt, lennének némi gondjaim. Akkor kérdezem én, az, aki az életben nem látott még ilyet, az általános hadkötelezettség visszaállításának az apropóján mit is tudna kezdeni - bugylibicskával a kezében felvonul? Hát elnézést kérek, ebből soha nem lesz semmi az égvilágon! Ez úgy, ahogy van, mondhatnám azt, hogy csacsiság.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden, először Mécs képviselő úr hozzászólására: én nagyon örülök neki, ha a gyermekei cserkésztáborba járnak, fociznak, vagy bármi egyéb sportot űznek, de elnézést kérek, a testi edzettségből és egészségi állapotból nem következik az, hogy konfliktushelyzet esetén valaki katonaként is tud tevékenykedni. Ez két külön dolog, képviselő úr, a kettőt azért nem célszerű összecsúsztatni.

Én azt gondolom, hogy ha a határozati javaslat fontosnak tartja azt leszögezni, hogy előre nem látható esetekben mégiscsak vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, akkor ezt úgy tegyük, hogy Isten ne adja - nagyon durván fogok most fogalmazni, csak hogy világos legyen -, egy ilyen konfliktushelyzet esetén ne vágóhídra menjenek azok a szerencsétlenek, hanem legyen valami tapasztalatuk arra nézve, hogy mit kell kezdeni. Ez az egyik dolog.

(12.30)

A másik dolog pedig: Vadai képviselő asszony figyelmét szeretném felhívni arra, hogy ne keverjük össze a Nemzetvédelmi Egyetem tanrendjét azokkal a nagy egyetemekkel, ahol sok kar van, sokféle szak van, kreditrendszer van, iszonyú nagy átjárhatóság van, szabad szakválasztás és így tovább. A tanulmányi osztályoknak az olyan típusú, klasszikusnak mondott feladatköre kapcsán, amikor még kötött tanrenddel mentek az egyetemi képzések - és ez húsz évvel ezelőtt volt, csak megjegyzem -, végképpen nem ez a helyzet, hogy csak akkor van dolguk, amikor vizsgaidőszak van, egyébként pedig lóbálják a lábukat.

Én azt gondolom, ez nagyon sértő megjegyzés volt mindazokra, akik a felsőoktatás adminisztrációjában dolgoznak. Hihetetlenül sok munkát sóztak a nyakukba, és egész egyszerűen mind a mai napig képtelen vagyok megérteni azt, hogy akkor mi az ördögöt csinálnak a hadkiegészítő parancsnokságok adminisztrációjában, ha ezt az egyetemekre kellett lőcsölni. Korábban azok intézték az ilyen típusú feladatokat.

Képviselő Asszony! Erre adjanak nekem magyarázatot, ha van logikus magyarázat rá. Én egyelőre nem találok.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak hangosan is megismétlem: tehát megkövetem a Zrínyi Miklós Egyetemet. Én sem kívántam senkit megsérteni.

Szeretnék válaszolni Mécs képviselõ úrnak, mert nekem szegezte a kérdést. A 3 százaléknak megadatik, úgymond, a lehetőség, a többinek pedig nem, hogy kiképzésben részesüljön. Van erre megoldás, képviselő úr, a világ számos táján alkalmazzák: bizonyos időintervallumot kiképzési időnek szánnak. Ez nem egy év, ezt elismerem, néhány hét, egy-két hónap, nem tudom, ezt a katonáknak jobban kell tudniuk, hogy mennyi idő szükségeltetik ahhoz, hogy valamiféle alapkészségeket el lehessen sajátítani. Ettől kezdve bizonyos időközönként ennek egyfajta szinten tartása van, ötévente, tízévente, nem tudom, hogyan. Ezt valahol nemzetőrségnek, valahol nemzeti gárdának nevezhetjük, sokféleképpen lehet nevezni. Én azt gondolom, erre szükség lenne.

Csak szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a közelmúlt eseményei apropóján, ha csak az iraki konfliktusra gondolunk, az amerikai hadsereg nem csak profikat vonultatott fel, nem csak hivatásos állományt vonultatott fel, mert az kevésnek bizonyult volna mindehhez. Kétségtelen, hogy ez persze nem területvédő feladat, ezt elismerem, hanem bizony a Nemzeti Gárdából is mozgósítottak, nem is kevés katonát.

Tehát azt hiszem, amikor felelősen akarunk gondolkodni olyan kérdésekről, mint a katonaság, honvédelem, akkor bizony célszerű az egészet abba a miliőbe behelyezni, amelyről egyébként az alkotmány is szól, hogy a haza védelme milyen típusú kötelezettséget ró az állampolgárokra. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szabados államtitkár úr azt mondta, ő azon az állásponton volt korábban, hogy a titoktartási passzusra vonatkozóan bizonyos dolgokat módosítani kellene, nevezetesen, hogy írásban vagy nem írásban, s a többi, s a többi. Én sem vonom kétségbe a jóhiszeműséget, a jó szándékot, engedjen meg egy megjegyzést: akkor eddig ügyesen titkolta ezt.

(14.40)

Tatai-Tóth András képviselő úr felvetésével kapcsolatosan, nevezetesen, hogy a köztársasági elnök aláírta, ezért kiállná az alkotmányosság próbáját, csak szeretnék arra utalni, hogy az úgynevezett Bokros-csomagot is aláírta a köztársasági elnök, és nem állta ki az alkotmányosság próbáját, tehát azt gondolom, ez önmagában nem egy bizonyító erejű dolog.

Viszont egy szempontból van egy nagyon komoly tanulsága ennek a passzusnak, ami a titoktartásra vonatkozik, nevezetesen az, hogy akkor, amikor ez terítéken volt, megfogalmazódtak azok az aggályok, hogy lehetnek alkotmányossági problémák, és ezt most a Ház, reményeim szerint, meg is változtatja helyesen.

A tankönyvforgalmazással kapcsolatosan - ahogy arra Pánczél képviselő úr utalt - szintén van egy olyan passzus, ami a személyes adatok kezelésére vonatkozóan tartalmaz olyan felvetéseket, hogy első olvasatra kérdésként merül fel bennünk, hogy itt vajon rendben van-e minden alkotmányossági szempontból, ami az adatkezelésre vonatkozik. Éppen ezért a titoktartásra vonatkozó dolgokból okulván szeretném azt kérni, hogy legyünk most körültekintőbbek, legyünk bölcsebbek, különösen kérem a kormánypárti képviselőket ez ügyben, és ezt a részt alaposan járjuk körül, nehogy ugyanabba a cipőbe kelljen belelépniük, hogy utána magyarázkodni kelljen majd ország-világ előtt, hogy hogyan és mint vannak itt az alkotmányossági kérdések.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Valóban a tankönyvpiac rendjéről szóló részekhez szeretnék hozzászólni.

Tatai-Tóth András említette azt, hogy az adminisztratív eljárásokban szeretnének könnyítéseket eszközölni. Azt gondolom, ez üdvözlendő. Minden ésszerű és racionális adminisztratív könnyítés csak hasznára válik mindenkinek. Ellenben van egy kérdéskör, amit jó lenne pontosítani és tisztázni. Nevezetesen az, hogy a tankönyvek eddig áfamentesek voltak, mostantól kezdve áfakötelezettség terheli őket, és innentől kezdve a tankönyvmegvásárlást nem lehet elrendezni szimplán egy nyugta kiállításával. Ennél komplikáltabb lesz a dolog. Úgyhogy ha ezt a részét nem sikerül rendbe tenni, akkor az adminisztratív könnyítésre irányuló egyéb szándék sajnos nem fog célt érni. Tehát szeretném, ha e tekintetben közösen tudnánk gondolkodni, hogy ésszerű megoldásokra jussunk.

A másik dolog, ami elgondolkodtatott, és egyelőre nem tudom rá a választ, de mindenesetre nem túl pozitív véleményem van, nevezetesen a tankönyvjegyzékre történő felkerülés, ami államigazgatási eljárás keretében fog a jövőben történni: az eddigi pályáztatási rendszer megszűnik. Ez az én értelmezésemben egyik oldalról nézve az OM és a hozzá tartozó, általa felügyelt szervezetek részéről egy központosítás. A másik oldalról viszont a közoktatási törvény korábbi módosításával önök a kerettanterveket felszámolták, gyakorlatilag az egyes intézményeknél viszonylag nehéz sztenderdizálást elérni. Kérdés az, hogy milyen logika mentén, hogyan történnek a tankönyvpiac szempontjából a tankönyvjegyzékbe történő felvételek. Innentől kezdve ugyanis számomra ez most még átláthatatlan, és bizony némi aggodalomra okot ad.

Úgyhogy ezeket a kérdéseket jó lenne megválaszolni, és azt gondolom, módosító javaslatokkal e tekintetben a kellő pontosítást illő majd megtennünk.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gusztos Péter vezérszónoklatához kapcsolódóan van néhány észrevételem.

Úgy fogalmazott képviselő úr, hogy üdvözlendő lenne, ha az ár mellett a minőség is fontos szempont lenne a tankönyveknél. Elvben ezzel egyet tudok érteni, és azt gondolom, ez helyes is lenne. Ám ne felejtsük el azt, hogy a gyakorlat sajnos ma az, hogy sok helyen az árkérdés sokkal fontosabb tényező, mint az esetleges tankönyvminőség. Éppen ebből kifolyólag azt gondolom, hogy gondolatmenetünk közel áll ebben a tekintetben egymáshoz, és közösen tudjuk akkor képviselni teljes joggal azt az álláspontot, ami nem más, mint a kormányfő ígéretének számonkérésére, hogy ha ingyenesek a tankönyvek, innentől kezdve valóban ez a szempont ki fog esni. És nem lesz kérdés az egy kistelepülésen, szegény sorsú család számára, hogy az ár vagy a minőség dolgát kelljen összehasonlítani, mert innentől kezdve tud választani. Úgyhogy remélem, e tekintetben tudunk együtt dolgozni.

A másik fontos felvetése képviselő úrnak az esélyegyenlőség ügye volt, ennek a fontosságát hangsúlyozta. Egyet tudok ezzel érteni, akkor csak egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Ha verbálisan olyan sokszor elmondják, hogy ez milyen fontos, akkor tessenek is ennek érdekében cselekedni. Mert emlékeztetnék arra, hogy milyen lépéseket is tett az önök kormánya: megszünteti például a Bursa Hungaricát. Azt az ösztöndíjat, amely lehetővé teszi számos, nehéz sorsú családban élő gyermek számára, hogy felsőoktatási intézménybe menjen. És úgy szüntetik meg, hogy közben még azt sem tisztázták jogilag, hogy a már megkötött szerződésekkel mi a helyzet.

Vagy emlékeztetnék arra, hogy az Arany János tehetséggondozó program pénzügyi kereteit megkurtították; emlékeztetnék arra, hogy a diákutazások költsége drasztikusan megemelkedett; a tandíj kérdését továbbra is lebegtetik; az iskolatejet megszüntetik. Úgyhogy számos példát lehetne mondani, tessenek, kérem, akkor e tekintetben összhangba hozni a tetteket és a szavakat.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Még a Rózsa képviselő úr előtti észrevételekhez szeretnék kapcsolódni.

Gusztos képviselő úr hosszasan érvelt amellett, hogy az esélyegyenlőségért mi mindent tett ez a kormány. Nos, szeretnék néhány számot mondani, csak hogy a legfrissebb dolgoknál maradjunk. A Draskovics-csomagban a következő tételek kerülnek elvonásra - egészen friss dolgokat fogok említeni -: hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének biztosítása az oktatási rendszerben programból mínusz 15,5 millió; az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése mínusz 40,7 millió; a Tempus Közalapítványtól, amelynek az lenne az egyik fontos célja, hogy az Európai Unió tagországaiba irányuló hallgatói mobilizációt tudja segíteni, innen 75 millió, ami azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok tudnak kimenni, akiknek gazdag szülei vannak; a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatásától mínusz 1 milliárd forint, drágábbak lesznek a bérletek, a közlekedési jegyek, ami értelemszerűen érinti a tanulókat, nem is kis mértékben; a Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól mínusz 180 millió; a diákhitel-finanszírozástól mínusz 116 millió, és a sort sajnos még hosszasan lehetne folytatni.

Azt gondolom, hogy amikor esélyegyenlőségről beszélünk, akkor legalább beszéljünk őszintén. Hát körülbelül így állunk.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egyetlenegy konkrét példát mondok csak Szabó Zoltánnak, mert úgy látszik, ő nem tud pazarló dolgokról. Én tudok. Hadd mondjak csak egyetlenegy példát az oktatás és a tudomány területéről: bevallom őszintén, a Habsburg-kori kutatások észbe- és húsbavágó fontosságáról még mindig nem vagyok meggyőződve. A Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány megmarad, a Bursa Hungarica nem marad meg. No, körülbelül így állunk, ez a mérleg két serpenyője. Hogy mi a fontosabb, kérem, akkor döntsék el önök; nekem erről megvan a saját, és azt gondolom, megalapozott véleményem.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó képviselő úr hosszasan érvelt amellett, hogy nem célszerű közalapítványon átfolyatni azt a pénzt, ami egyébként szociális természetű támogatást hivatott szolgálni.

(15.20)

Rendben van, ha ennek a logikáját ésszerűnek fogadjuk el, akkor kérdezem én: miért kell a Habsburg-kori kutatásokat közalapítványi formában megtenni? Miért nem lehet azt mondani, hogy van egy Habsburg-kutatási projekt, amelyre az MTA kutatóintézetei, az egyetemek és így tovább, tudnak pályázni? Miért kell ehhez közalapítvány, képviselő úr? Kérdezem ugyanezt Tatai képviselő úrtól is: miért kell ehhez a közalapítvány?

És innentől kezdve még egyszer megkérdezem: melyik a fontosabb, hogy a Bursa Hungarica menjen tovább vagy a Habsburg Közalapítvány? Ha azt mondják önök, hogy a Bursa Hungarica megmarad, de ugyanakkor takarékoskodni kell itt, meg ott, meg amott - az előbb soroltam fel, hogy honnan vonnak el összegeket. Akkor miért olyan fontos a Habsburg-kori kutatásokat közalapítványi formában működtetni, ha a Bursa Hungaricánál ez nem olyan fontos?

Köszönöm szépen, kérnék szépen rá valamilyen választ. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tatai-Tóth András képviselőtársunk úgy fogalmazott a tankönyv apropóján, hogy aki igényt tartana rá, az kapja meg ingyen. Nos, szeretném felhívni a figyelmét, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy akkor teljesen ingyenes lesz mindenki számára a tankönyv. Nézzük meg életszerűen a dolgot! Életszerűen ez körülbelül úgy nézne ki, hogy ha csak egy ilyen igénybejelentés kell, akkor mindenki ezzel fog élni.

Hogy nem a levegőbe beszélek, ezzel kapcsolatos komoly példákat lehet hozni; engedtessék meg, hogy utaljak erre. A kedvezményes lakáshitelek felvételében - csak szeretném megjegyezni - a kormány jó néhány tagja élen járt és jeleskedett. Akkor, amikor a gazdasági miniszter arra hivatkozott, hogy túl magas a minimálbér, és ez rontja a versenyképességet, ezzel párhuzamosan a kormány száz százalékkal felemelte a fizetését.

Tehát ne legyen illúziónk: az emberi természet e tekintetben, azt gondolom, sokkal inkább abba az irányba fog hajlani, hogy ha hozzá lehet jutni ingyenesen, kedvezményesen, akkor ezt fogják megtenni. Tehát Tatai-Tóth András azt az álláspontot képviseli ezek szerint, hogy legyen ingyenes a tankönyv. Örülök neki, mert ezek szerint akkor a kormányfő korábban tett ígéretének a betartására kívánja sarkallni pártját és kormányát.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó Zoltán szavaira reflektálva, nincs kétség a tekintetben, hogy az emberek alapvetően tisztességesen és erkölcsösen járnak el. Én arra kívántam rávilágítani, képviselő úr, hogy ebből a szempontból viszont, ahol kérdőjeleket lehet megfogalmazni, az bizony maga a kormány. Nos, Szabó képviselő úr azt mondta, hogy a kormányprogramba azért nem kerülhetett be, mert koalíciós kormányról van szó. Csak szeretném felhívni azért a figyelmet arra, hogy jó néhány dolog bekerült, ami azóta világossá vált, hogy nem teljesült.

Csak idéznék: lakástámogatási rendszer, meg kell nézni, hogy hol állunk. A diákhitelnek magasabb lett a kamata, mint volt. Meg kell nézni, hogy hol állunk. A határon túli magyarok támogatása - és lehetne szépen sorolni, képviselő úr. Tehát önmagában az az indok, hogy azért nincs a kormányprogramban, mert ez egy koalíciós kormány, mint tény igaz, de ez nem mentesít a tekintetben, hogy számos egyéb ígéret sem teljesült. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy önök a 7 százalékos gazdasági dologra úgy hivatkoznak, hogy nem idézik pontosan a szöveget. A Fidesz azt mondta, hogy 7 százalékos gazdasági növekedést kellene az országnak produkálni ahhoz, hogy 25 év alatt utolérjük az Európai Unió életszínvonalát. Nos, most ott tartunk, hogy az önök áldásos tevékenysége nyomán ez az időtartam 50-60, de lehet, hogy 70 év is lett. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabados Tamás államtitkár úrnak szeretném jelezni, aki a kistérségi társulások apropóján - ha jól értettem - arra utalt, hogy azok lehetnének iskolafenntartók. Ugyanakkor viszont legjobb tudomásom szerint az a közigazgatási reformnak keresztelt elképzelés, amit a Belügyminisztérium készít elő, határozottan és egyértelműen úgy foglal állást, hogy a kistérségi társulások nem új önkormányzati szintet jelentenek. Azt gondolom, a tárcák között érdemes lenne még némi komolyabb párbeszédet folytatni, hogy hogyan és miként lenne ez, mert itt némi zavarok mutatkoznak. Abból a szempontból, hogy egy határozati javaslat milyen feladatokat szabna meg a kormány számára, nem lenne hátrányos dolog, ha a kormány e tekintetben legalább a saját berkein belül tisztán látna.

A másik észrevételem, amit szeretnék elmondani, Gusztos Péter felvetéséhez kapcsolódik. Úgy fogalmazott a képviselő úr, hogy bizonyos határ szükségeltetik - ha jól értettem, itt gyermeklétszámra gondolt - abból a szempontból, hogy a továbbiakban mely iskolákat nincs értelme fenntartani, mert szocializációs és egyéb típusú problémák lehetnek. Nos, képviselő úr, ez a felvetés engem kísértetiesen emlékeztet arra, amit Medgyessy Péter a választások előtt úgy fogalmazott meg, hogy vannak életképes települések meg - ezek szerint - életképtelen települések. Lezsák képviselő úr pedig idézte a hetvenes éveknek azt a megfogalmazását, ami úgy hangzott, hogy szerep nélküli települések. Ha ilyen íven halad a gondolkodásmenet, az nagyon rossz irányokat vesz.

Szeretném mindenkinek az emlékezetébe idézni Kányádi Sándor versét, aki nagyon világosan és egyértelműen egy közösség megtartó erejeként a következőt mondja: ne hagyjátok a templomot és az iskolát - ezt a két dolgot. Azt gondolom, akkor, amikor a vidék fejlesztéséről hangzatos szólamok hangzanak el, legalább itt kellene kezdeni a dolgot, a vidéknél, hogy legyen mit fejleszteni.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lezsák képviselõ úr a beszédében említette Baden-Württemberget, hogy ott is voltak iskolabezárások és így tovább, de ugyanakkor azt is említette - nem tudom, ez mennyire maradt meg a fülekben -, hogy most hatalmas erõfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az egykor ostobán felszámolt kisiskolákat próbálják újra feléleszteni.

Azt gondolom, az okos ember a más kárán tanul, nem a saját kárán, tehát érdemes tanulnunk másoktól, érdemes megfontolni dolgokat. Annál is inkább érdemes megfontolni dolgokat, mert tudomásom szerint viszont a szomszédos Bajorországban még nem követték el ezt a butaságot, úgyhogy e tekintetben nyilvánvalóan Németország is eltérõ példákat tud produkálni. Ebbõl a szempontból, azt gondolom, tanuljunk a németektõl, mert van mit.

A másik dolog, ami most megütötte a fülemet - és lehet, ha rosszul értem, akkor elõre is megkövetem -, de államtitkár úr, ha jól értem, azt az iskolát, ahonnan a református pap, a helyi pedagógus meg az állatorvos és a többi elviszi a gyerekét egy másik iskolába, és marad harminc cigány gyerek, akkor azt be kell zárni? Azt gondolom, ez itt nagyon rossz irányba vivõ gondolatkör. Akkor hol van az esélyegyenlõség kérdése? Mit lehet itt kezdeni? A harminc cigány gyereket akkor hol fogjuk taníttatni?

Azt nem vitatom, hogy szabad iskolaválasztás van a szülõk részérõl, én ezt nem vitatom, de ha egy adott helyen magát az infrastruktúrát felszámoljuk, akkor a lehetõ legrosszabbat fogjuk elérni, már csak annál is inkább, mert sok esetben az utaztatási procedúra még nagyobb iskolai hiátust fog eredményezni a gyerek részérõl, egyszerûen nem fog eljárni. Azt gondolom, ez rossz irányba vivõ gondolat lenne.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Próbálom magamon modellezni azt a részt, hogy a kistérségi társulások, amelyek iskolafenntartók, körülbelül hogyan néznek ki. Most csak az egyszerűség kedvéért fogok mondani számot, tehát kérem, hogy mindenki ennek megfelelően modellként értelmezze.

Van, mondjuk, tíz település. Ezek viszonylag közel is fekszenek egymáshoz. A kilométerbe se akarok most belemenni; valamilyen távolságra vannak egymástól. A következő verziók vannak, amik kérdésesek.

Ad egy: naponta utaztatom-e a gyerekeket? Milyen módon? Menetrend szerinti buszokkal, ha egyáltalán vannak? Ne adj isten szárnyvonalakon, amit a MÁV esetleg fel akar számolni? Esetleg iskolabusz lesz? De ki fizeti az iskolabuszt? Mert az a sanda gyanúm, hogy a jelenlegi állapotokból kiindulva tíz kistelepülés nemcsak hogy iskolafenntartó szerepben nem túl tőkeerős, de még iskolabuszt is hozzárendelni, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen pénzügyi szempontból; ehhez minimum állami támogatást kell hozzárendelni, nem is kicsit.

De van egy következő kérdés. Van ez a tíz település, amit a példa kedvéért említek. A tíz település egyikén lesz valahol az iskola. Ez óhatatlanul egyfajta járási központ logikát vet fel újra. Amivel nem feltétlenül van baj, csak ugyanúgy működik majd kicsiben, mint amit a jelentés megállapított nagyban, hogy a nagyvárosoknak is van egyfajta elszívó hatása; itt is lesz. Van egy ilyen iskolaközpont, ott van egy iskolaépület, mondjuk, három osztályteremmel, de ez a tíz település öt osztálytermet igényelne. Most csak megint mondtam valami számot a példa kedvéért. Arra lehet, hogy van pénze a kistérségi társulásnak, hogy fenntartsa az iskolát, de arra már nincsen, hogy a szükséges plusz két új osztálytermet, épületszárnyat felépítse. Tehát ezeket össze kellene úgy rendezni, hogy életszerűen kivitelezhető legyen. Van-e erre bárminemű konkrét elképzelés? Ezeket jó lenne tisztázni.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gusztos Péter kérdésére, hogy miért nem támogatható: azt gondolom, hogy a vezérszónoklatban Juhos Katalin nagyon részletesen elmondta, hogy melyek azok a pontok, amelyeket mi kifogásolunk, és értelemszerűen erre az egészre rávetíti a hatását.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akkor, amikor iskola- és óvodabezárásról beszélünk, van egy olyan terület, amelyen a kormány saját hatáskörben most, ebben a pillanatban tudna mozdulni. Meg is mondom, konkrétan miről van szó: azokról az óvodákról, amelyek egyébként állami tulajdonú cégek fenntartásában működtek, például az MÁV kezelésében lévő óvodák, amelyek nagy részét egyébként a MÁV már bezárta. Ez ügyben a kormánynak igenis lett volna mozgástere, és lett volna eszközrendszere is, arról pedig nem is beszélve, hogy ezek ráadásul többségükben olyan óvodák voltak, amelyek speciálisak abból a szempontból, hogy a vasutas dolgozók munkabeosztását is figyelembe vevő volt a reggeli nyitás, a gyermekmegőrzés és a gyermekfelügyelet időtartama, nem úgy működnek, mint bármelyik egyéb önkormányzati óvoda.

Amit pedig Jauernik képviselő úr felvetett, hogy hogyan lehet ezt megmagyarázni, mondjuk, egy városi lakosnak: én városban lakom, de azt gondolom, hogy teljes mellszélességgel és nyugodt lelkiismerettel lehet mondani, hogy azért, mert egy városban van olyan könyvtár, ami egy kistelepülésen nincsen, van színház, vannak művelődési lehetőségek, amelyek a kistelepüléseken nincsenek, és lehetne sorolni mindazokat a feltételeket, amelyek a városban az életminőség és egyébként a gyermekek, a tanulók fejlődése szempontjából is nagyon fontos szempontot jelentenek.

Tessék megnézni: hogyan néz ki ma életszerűen a dolog? Sokszor úgy, hogy a városok környezetében lévő településekről behordják a gyereket uszodába, és így tovább. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Na, például így lehet megmagyarázni.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Engedtessék meg, hogy visszatérjek kicsit az eljárásjogi dolgokra. Nem tisztem megvitatni és eldönteni, hogy ez házszabályszerű-e vagy sem, hiszen erre való a házbizottság.

ELNÖK: Az ügyrendi bizottság.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Amit mi felvetünk, az az, hogy vannak kételyek ezzel kapcsolatban, de a házbizottságban majd el kell dönteni, hogy rendben van-e vagy sem. Mindenesetre még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy egy vizsgálóbizottsági jelentésről az Országgyűlésnek kell dönteni. A Házszabályból az következik, hogy ehhez nem kell külön országgyűlési határozat, elegendő lenne a jelentésről szavazni. Kétségtelen, hogy a parlamenti gyakorlat eddig úgy alakult az elmúlt években, hogy volt még külön egy országgyűlési határozati javaslat is. De ha van országgyűlési határozati javaslat, akkor a Házszabályból az következne, hogy azt a jelentést és a határozati javaslatot egyaránt a vizsgálóbizottságnak kellene benyújtani. Most az történt, hogy az oktatási bizottság terjesztette be a határozati javaslatot, azaz - megismétlem, amit Juhos Katalin mondott - egy paritásos bizottság jelentését egy kormánypárti többségű állandó bizottság határozati javaslata gyakorlatilag felülírhatja.

ELNÖK: Elnézést, képviselő úr, de ez nem tartozik a tárgyhoz. Úgy látom, ügyrendi típusú a felszólalása.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nem ügyrendi, elnök úr, hozzátartozik a tárgyhoz, egész egyszerűen azért, mert összevontan beszélünk mind a jelentésről, mind pedig a határozati javaslatról, és azt gondolom, hogy ennek az ilyen típusú eljárási és formai vetületei a tárgy részét képezik.

ELNÖK: Jó, én ezt másképp gondolom. Az olyan ügyrendi típusú kérdést, hogy ez itt szerepelt, nem szerepelt, jogosan adta be az oktatási bizottság a határozati javaslatot vagy sem, az előbb megjegyzésként már megtettem, úgyhogy kérem ehhez tartani magukat. Ebben a dologban kérem az ügyrendi bizottsághoz fordulni. Ezen a pulpituson pedig a Házszabály szerint pillanatnyilag én vagyok jogosult elbírálni, hogy mi házszabályszerű és mi nem.

Úgyhogy kérem, hogy térjen a tárgyra, és ne ügyrendi kérdésekkel foglalkozzon. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nyilván nem értünk egyet, de megfogadom elnök úr intelmét, és a tárgyra térek.

ELNÖK: Van ilyen. Az időt majd tessék hozzáadni, amit elvettem a képviselő úrtól.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nos, a jelentésre és a határozati javaslatra rátérvén, komoly problémának látom, hogy a kormánypártok szerint itt nincs alapvető generális ügy. Éppen az előbb mondta Pichler képviselő úr, hogy sajnos komoly problémáról van szó, számtalan példát lehetne sorolni. Azt gondolom, hogy igenis foglalkozni kellene ilyen kérdésekkel. 2003-ban is több mint száz intézményt érintett az átszervezés, összevonás vagy bezárás.

Valóban az a kulcskérdés, hogy a fő okokat mire vezetjük vissza. Lehet sok mindent mondani, de egy dolog mindenki számára világos. Pichler Imrének nagyon szemléletes példái voltak, ami arról szólt, hogy ezek a települések, kistelepülések meg akarják tartani az iskolájukat. A demográfiai helyzet önmagában szomorú folyamat, de nem indokol olyan mérvű iskolafenntartási problémákat és esetleges iskolabezárási akciókat, ami a finanszírozási nehézségekből adódik. Azt gondolom, hogy erre a kérdésre a jövőben nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Az önkormányzatok is fő okként a finanszírozást jelölték meg problémaként, ami az iskola- és óvodafenntartásnál náluk jelentkezik.

Szükségesnek tartanánk, hogy a jövőben bizonyos fogalmakat pontosítsunk. Erre részben már Pánczél képviselő úr is utalt, amikor azt a példát hozta fel, hogy pontosítani kell, mi az az aránytalan teher, ami az iskolabezárás apropóján a jelenlegi törvényi szabályozásban benne szerepel. Meg kellene mondani azt is, mi történik abban az esetben, ha az intézményfenntartók a jelenleg is hatályos törvényi előírásokat nem tartják be, mik a szankciók, mert ilyenek pillanatnyilag még nincsenek. Azt gondolom, e tekintetben tudunk közös nevezőre jutni. S azt is világosan meg kellene határozni, hogy mikor indokolt ilyen lépéseket megtenni, ami intézmény-összevonáshoz, -bezáráshoz, s a többihez vezet.

Szeretném mindenkinek az emlékezetébe idézni, hogy Hiller István, amikor még az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára volt, egy győri ügy apropóján tette azt az ígéretet, hogy a minisztérium fel fog állítani egy olyan testületet, grémiumot, amelynek az lenne a feladata, hogy minden ilyen szándék előtt kimegy és a helyszínen tájékozódik, meggyőződik a lépés indokoltságáról, és így tovább, és így tovább. Itt a parlamentben mondta ezt egy interpellációra vagy azonnali kérdésre válaszként Hiller úr. Most szeretném megkérdezni, hogyan állunk ezzel, mert én még a nyomát se látom, hogy lenne ilyen típusú testülete vagy vizsgálóbizottsága a minisztériumnak.

A jelentésben a javaslatok című rész 8. pontjában szereplő szöveggel - ami sajnálatos módon némi félreértésre ad okot, és a határozati javaslatban is megismétlődik - nem tudunk egyetérteni, egyszerűen azért, mert a megfogalmazást kétértelműnek találjuk. Lehet ezt így is olvasni, úgy is olvasni. Mi ebből általában egyfajta egyházellenes tartalmat vélünk kiolvasni, önök pedig azt mondják, hogy ez másképp értelmezendő, sőt az előbb, nem is olyan régen Rózsa képviselő úr azt mondta, hogy az egyházi iskolák finanszírozási szintjéhez kellene felhúzni az önkormányzatit. Ő így értelmezi ezt.

Ezzel kapcsolatban lenne egy megjegyzésem. Az egyházi iskolák finanszírozása úgy történik, hogy megnézik, egy önkormányzati iskolában mennyit tesz hozzá az állam és mennyit az önkormányzat - mind a kettő költségvetési forrás, csak az egyik központi, a másik önkormányzati -, és a statisztikai adatfeldolgozásból az is következik, hogy ez nem a folyó év mérlege, hanem általában két évvel korábbi. Magyarán, az egyházi iskolák finanszírozásánál meglévő forrásmennyiség ugyanannyi, sőt, ha úgy tetszik, kicsit még rosszabb, mint az önkormányzatiaknál, azzal a különbséggel, hogy azt az állam, a központi költségvetés adja, az önkormányzatinál pedig a kettő összeadódik.

(21.20)

De ez megint csak abból is következik, hogy az egyházaknak olyan típusú bevételeik nincsenek, mint az önkormányzatoknak, amelyekre többek között az előbb Jauernik képviselő úr is utalt, hogy mi marad a személyi jövedelemadóból vagy a gépkocsiadóból, és így tovább. Tehát azt gondolom, ebből mégiscsak le kellene vonni azt a következtetést, hogy nagyon rossz nyomon járunk akkor, amikor megfogalmazási formában is azt mondjuk ki, hogy az önkormányzati iskolákhoz képest az egyháziak jobban finanszírozottak, mert ez nagyon mellékvágányra fog bennünket vezetni. Éppen ezért azt javasoljuk, maradjanak ki az ilyen típusú mondatok, amelyek rossz kicsengésűek, áthallásra adnak okot, vagy nem egyértelmű a fogalmazásuk.

A jelentés szorgalmazza az intézmények közötti átjárhatóságot. Ezzel egyetértünk. A probléma csak az, hogy sajnos az eddig megtett kormányzati lépések viszont pont az ellenkezőjét erősítik. Nevezetesen: a kerettantervek jelentették azokat a kapaszkodókat, azokat az egzakt mércéket, amelyek az átjárhatóság szempontjából mégiscsak valamiféle biztos támpontok voltak. Azzal, hogy ezeket önök lényegében ellehetetlenítették, innentől kezdve még nehezebb az egészet megtenni.

Veszélyes felvetés az iskolák teljesítményét a finanszírozással összekapcsolni. Erről már többen szóltak, én erre csak még egyszer utalnék. Kifejezetten komoly problémákat jelentenek a kistelepüléseknél, a hátrányos helyzetű térségeknél, arról nem is beszélve, hogy ezzel összefüggésben az esélyegyenlőség problematikáját úgyszintén elő lehetne venni.

A jelentés úgy fogalmaz, hogy a kistelepülések iskoláiba járó tanulók teljesítménye nemcsak alacsonyabb a városi iskolába járó társaikénál, hanem a különbség növekszik is. Sajnos, ez így van. Szomorúan kell megállapítani, vizsgálóbizottsági jelentés kellett ahhoz, hogy ezt a kormánypárti oldalon is felismerjék, mert az eddigi intézkedések sajnos nem ezt mutatták.

Nem vitatom, hogy a kistelepüléseknek járó kiegészítő normatíva megvan, senki nem állította, hogy eltörölték. De azt igenis állítom, hogy a kiegészítő normatívánál semmiféle emelés nem történt, ugyanakkor viszont a kiadási oldalon meg nagyon jelentős mérvű növekmény tapasztalható. Tessék arra gondolni, mennyivel drágultak az energiahordozók, a fűtés, a világítás díja, a hozzá kapcsolódó áfaterhelés, és akkor nem beszéltünk még a víz- és csatornadíjról és sok minden egyébről, ami a kiadási oldalon bizony sokkal tetemesebb összeget jelent, mint amit akár normatívában, akár kiegészítő normatívában finanszírozni lehetne.

A határozati javaslat III/2. pontja egy 2005. július 31-i dátumról szól. Azt gondolom, ez teljesen lehetetlen időpont. Gusztos képviselő úr azt mondta, a dátumok szempontjából ez ne legyen akadály, itt közös nevezőre lehet jutni. Ezt örömmel üdvözlöm. A bizottsági ülésen viszont Tatai-Tóth András pont az ellenkezőjét mondta. Nem tudom, most melyik lesz majd az érvényes álláspont. A 2005. július 31-e ugyanis azt jelenti, hogy nyári szünetben történik, őszi beterjesztéssel, a 2005. évi költségvetésbe. Erre vonatkozóan már semmilyen mozgástér nincs.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgattam Tatai-Tóth András képviselő úr felvetését, különösen amit a lelkiismereti szabadságról mondott, mert ebből az következik számomra, hogy akkor minden településen legyen mindenféle iskola, hogy ez kiteljesedhessék. Én ezt nagy örömmel látnám, bevallom őszintén. Remélem, hogy a következő költségvetés tervezésekor ezt az álláspontot a kormánypártok minden képviselője osztani fogja majd.

Ami pedig azt illeti, hogy a teljesítményt mérni kell, és így tovább, örömmel venném, ha elmondaná a képviselő úr, hogy mire gondol. Mert azt, hogy érvényesüljön mindenhol a gyermekek alkotmányos alapjoga, már elnézést kérek, nem tudom értelmezni, nem tudom lefordítani a való életre. Hogyan mérem a teljesítményt? Tessék nekem megmondani, mit kell ahhoz tudni matematikából vagy fizikából. Lexikális ismereteket akarok mérni, vagy mire gondol, képviselő úr? Mert a teljesítmény mérése feltételez valamiféle egzakt, megfogható kapaszkodót, kritériumrendszert. Azon el lehet vitatkozni onnantól kezdve, ha ilyenek nincsenek, hogy ez jó pedagógiai módszer vagy sem. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy iszonyú sokféle pedagógiai iskola is létezik, amelyek nem is biztos, hogy köszönő viszonyban vannak egymással. Ezek nem egzakt dolgok. Nagyon tág tere nyílik a szubjektivitásnak.

Tehát ha azt ki lehetne dolgozni, hogy korrekt módon lehessen valamit mérni, akkor érdemes csak elgondolkodni bármilyen típusú felvetésen; mindaddig lóg a levegőben, és sokkal inkább fenyegetésként lóg az iskolák és az intézményfenntartók feje fölött, mintsem valós, jobbító szándékot sugalló javaslatként.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ha nincs jó önkormányzati iskola a közelben, ahogy fogalmazott Tatai képviselő úr, és egy szülő arra kényszerül, hogy egyházi iskolába írassa a gyermekét, akkor itt sérül a lelkiismereti szabadsága. Ebből, ha jól értem, az következik, hogy akkor csinálni kell egy önkormányzati iskolát. Semmi kifogásom nincsen az ilyen irányú elképzelések ellen, ha több iskola van, az csak jó.

Amire viszont reagálni szeretnék. Az államtitkár úr említette a PISA-felmérést, szeretném megjegyezni, hogy van egy másik nemzetközi felmérés is, a PIRLS, az meg teljesen más eredményt hoz ki. Ha két, nemzetközi sztenderdek szerint működő felmérést… (Szabados Tamás: Nem is beszéltem róla, képviselő úr!) De ez egy példa volt, államtitkár úr említette, ez egy példa, hogyan lehet mérni. Én is említem, van egy PIRLS is, mind a kettő Magyarországra vonatkozik, és egymással teljesen, szögesen eltérő eredményt hoznak ki. Ez az, ami engem továbbra is aggaszt, hogy mi lesz az a kritériumrendszer, amivel bármit is lehet korrekt módon, tisztességesen mérni, ha Magyarországra vonatkozóan nemzetközi szabványok szerint két mérési forma két különböző eredményt hoz.

Ezt tessék nekem megmondani, államtitkár úr, mert ha ilyen bizonytalan helyzetekben összekötjük a teljesítményt és a finanszírozást, akkor itt valahol valami nagy disznóság fog történni, valahol az igazságosság komolyan sérül. Azt gondolom, ez nagyon-nagyon veszélyes dolog.

És ha már ott tartunk, hogy pedagógiai hozzáadott érték és hasonló szépségek, tudom, mi ez, államtitkár úr. Egy dolgot azért szeretnék megjegyezni: abba kellene hagyni a nagy pedagógiai kísérletezéseket. Csak hogy mondjak egy konkrét példát: a képolvasásos tanítási módszer, amit valami nagy nóvumként találtak ki valamikor a nyolcvanas évek közepe táján, na ez az, ami totális csőd. Szépen vissza kellett térni a szótagolva történő olvasáshoz, mind a mai napig működik, higgye el, államtitkár úr, működik, a képolvasás meg befuccsolt. Körülbelül röviden ennyit.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó Zoltán felvetése, azt gondolom, hogy a lehető legszörnyűségesebb irányokat nyitná meg előttünk, hogy azt az iskolát, amelyik nem jól teljesít, be kell zárni. Én azt gondolom, hogy az a megoldás, amit Lezsák képviselő úr mond, hogy ne az iskolát szüntessük meg, mert ha valamit lepusztítunk, akkor utána azt bármikor, ha az élet úgy hozza, újraépíteni sokkal nagyobb energia, idő és költség, mintha azon gondolkodunk, hogyan lehet azt feljavítani. És itt nemcsak az a kérdés önmagában, hogy milyen a pedagógusképzés színvonala - kulcskérdés -, de van még egy másik fontos dolog is, hogy vonzóvá tegyük az ilyen kistelepüléseket a pedagógusok előtt, hogy oda menjenek, ott éljenek, ott vállaljanak munkát.

És ha a kormány erre hajlandó, és azt mondja, hogy kérem szépen, a pedagógus-bérbesorolások szintjén kialakítunk egy olyan ösztönző rendszert, hogy a kistelepülésekre, hátrányos helyzetű régióba menő tanároknak van egy kiegészítő pluszfizetésük, és így tovább, akkor azt gondolom, hogy közelebb kerülünk a megoldáshoz. De így ez az álláspont, amit ön képviselt, hogy vannak iskolák, amelyeket egy az egyben be kell zárni, ez egy bulldózer módszer, azt gondolom, a lehető legrosszabb irányba visz.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy Szabó Zoltán továbbra is rossz nyomon jár, mert nem arról szól a dolog, hogy pedagógusképzés-átalakítás, és majd tíz év múlva nagyon jók lesznek. Félreértés ne essék, ezt a kérdést, ha van rá szándék, hogy akár forrásokat is odacsoportosítani, el lehet már most, ebben az évben, ebben a tavaszi időszakban kezdeni. Azzal kell kezdeni, képviselő úr, legelőször is, hogy legyen vonzó, hogy minőségi tanárok is oda menjenek a kistelepülésekre. Ezzel kell kezdeni. Hozzá kell rendelni egy kiegészítő fizetési elemet.

Kettő. A törvények szintjén bizony meg kellene azt fontolni, képviselő úr, hogy mennyire ludas a magyar törvényalkotás is a tekintetben, hogy a magyar pedagógusnak ma gyakorlatilag nincs tekintélye. Egész egyszerűen nincs tekintélye a saját diákjai előtt sem, és sokszor egyszerűen a diákok mondják, hogy neki ehhez, ahhoz meg amahhoz van joga. Kérem szépen, én nem vitatom, hogy vannak jogok, de azért valami egészséges arányt meg kellene találni. Ha megkérdezünk jó néhány gyakorló pedagógust, azt fogja mondani, hogy neki már semmihez nincsen joga, de a szülőnek és a gyereknek meg mindenhez. Ezzel most nagyon sarkított véleményt fogalmazok meg, de azért kicsit végig kellene gondolni, hogy itt milyen teendőink vannak.

A harmadik, ami pedig, azt gondolom, nagyon fontos lenne - Lezsák képviselő úr egyébként erre utalt a vezérszónoklatában -, hogy bizony a tanfelügyeleti rendszer dolgán el kellene gondolkodni, vissza kellene ezt valamilyen formában hozni, legyen rendszeres ellenőrzése ezeknek az iskoláknak. Mert most az a helyzet van, hogy az elmúlt évek során bizony ilyen értelemben abszolút magukra voltak hagyva, a lovak közé volt dobva a gyeplő, és senki nem kontrollálta azt, hogy az adott iskolákban pontosan mi is történik. Szóval viszonylag gyorsan is előre lehetne itt lépni, és mindaz, amit ön mondott a pedagógusképzéssel kapcsolatban, az is igaz, de az már majd megfejeli ezeket a továbbiakban.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 28. pontjához szeretnék egy rövid megjegyzést tenni. Az általános vita alkalmával a kormánypárti képviselők részéről is többen elmondták azt, hogy indokolatlannak tartják a tankönyvellátási szerződéssel kapcsolatban a forgalmazónak az adatnyilvántartásra vonatkozó jogosultságait. Márpedig a 28. sorszám alatt szereplő módosító javaslat pontosan azt a bekezdést kívánja elhagyni, amely ennek az inkriminált résznek a dolgait tartalmazza, azon túlmenően, hogy az adatkezeléssel kapcsolatban nagyon komoly jogi aggályok is megfogalmazódtak.

Csak szeretnék emlékeztetni, hogy a kormánypárti képviselők is mind azt mondták, hogy indokolatlan, hogy ez itt maradjon. Ezért tisztelettel arra kérem mind a kormánypárti képviselőket, mind pedig a kormányt, ha az általános vitában elmondottakhoz hűek akarnak maradni, akkor értelemszerűen ezt a részt kellő támogatásukról biztosítsák.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak egy rövid megjegyzésem lenne. Igaza van Gusztos képviselő úrnak, hogy a Fidesz-kisgazda koalíció idején nem volt vita az ingyenes tankönyv kérdéséről, már csak azért is meg kell ezt említeni, mert volt egyébként helyette az, hogy duplájára emeltük a minimálbért, bevezettük a gyermekek utáni adókedvezményt, visszaállítottuk az alanyi jogon járó családi pótlékot és a gyes intézményét, volt iskolatej, volt munkahely-teremtési program, volt gazdahitel, kis- és középvállalkozások támogatása, otthontámogatási rendszer, viszont önök mindezt leépítették. Hát ha ezek nincsenek, akkor legalább valamit adjunk vissza a családoknak a másik oldalon, például ingyenes tankönyv formájában. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A 28. sorszám alatt benyújtott módosító indítvány kétségtelenül több kérdésre is kitér, többek között erre az adatkezelési dologra is kitér. Én azt gondolom, hogy egész egyszerűen ennek az elhagyása kezelné ezt a problémát - kapcsolódok e tekintetben ahhoz, amit Szabó képviselő úr mondott, hogy nem igazán látjuk, hogy mi indokolja azt, hogy ezeket az adatokat meg kellene adni. És mivel a részletes vitában sem kaptunk erre kielégítő választ a kormányzat részéről, azt gondolom, hogy még inkább megerősített bennünket azon álláspontunkban, hogy egész egyszerűen ez a bizonyos (3) bekezdés egy az egyben elhagyható.

Egy másik kérdésre szeretnék még gyorsan utalni, amit az általános vitában is felvetettem, és továbbra sem tudom rá a választ. A tankönyvek a 2004. évtől kezdődően áfaköteles terméknek számítanak, innentől kezdve nem tudom, hogy technikailag a lebonyolítás hogyan történik: Ki állítja ki az áfás számlát, és ki fogja az áfaösszeget befizetni?

A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis általában az szokott történni, hogy a tankönyveket az iskolában veszik meg a gyerekek, és ott egész egyszerűen ezt a kérdéskört eddig nem kellett kezelni. Most ki fogja ezt kiállítani? Hiszen elvileg ilyen esetben a kiadónak kellene az áfától kezdve minden ilyesmit kezelni. Ha ezt logikusan végig akarom futtatni a technikai megoldás irányába, akkor ebből az következne, hogy a kiadó telepít oda saját embereket minden iskolába, és akkor kezelik a számlakiállítást és így tovább. Legjobb tudomásom szerint ilyen esetben pénzügy-technikailag a dolgok bizony valahogy nincsenek rendbe téve, és erre sem kaptunk még egyelőre választ.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Örülök annak, amit Tatai képviselő úr mondott. Most már csak egy kérdésem van: ha e tekintetben nincsen véleménykülönbség közöttünk, akkor ugyan árulja már el, hogy azt a módosító javaslatot, ami kivenné azt a részt, ami a tanuló nevét, diákigazolvány-számát, anyja nevét, születési idejét és így tovább, mindenféle adatot kér, viszont miért nem lehetett támogatni a bizottsági ülésen. Erre egy kis választ kérnék. (Tatai-Tóth András: Nem értem a kérdést!)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 15. ajánlási pont apropóján szeretném megjegyezni, örömmel üdvözlöm, hogy a kormány egyetért ezzel a javaslattal, egész egyszerűen azért, mert vélelmezem azt, hogy végiggondolta, miszerint a 3/3. pontban szereplő tartalmat gyakorlatilag fölösleges külön nevesíteni, mert van már egyébként ilyen rendszer, amit lehet erre a célra használni.

A 3/4-esnél pedig egész egyszerűen szeretném megjegyezni: az alkotmányban rögzítve vannak a különböző alkotmányos alapjogok, így a lelkiismereti szabadság kérdése is, tehát ezt egy törvényben nem tudom, hányszor megismételni - jó néhány egyéb törvényalkotási mechanizmus apropóján a kormány mindig ezzel érvelt -, azt gondolom, most sem ildomos. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra a körülményre, hogy ez a javaslat, amelyet a Fidesz részéről két képviselő úr benyújtott, nem példa nélküli, gyakorlatilag az önkéntes magánnyugdíjpénztárak logikáját követi, az is hasonló elven működik.

Az pedig végképp nem állja meg a helyét, amit Szabó képviselő úr mondott, miszerint ide pénzt kellene beönteni. Egyszerűen arról szól a dolog, hogy adó- és járulékmentességi lehetőséget kínál. Szeretném felhívni arra is a figyelmet, hogy az egész rendszer működési biztonságát az garantálja, ha viszonylag gyors a visszafizetések üteme. Ha bármilyen szinten is változik a kamat, ez jelentős mértékben kinyújtja a törlesztési futamidőt.

Ez önmagában a diákhitel-konstrukció pénzügyi létét veszélyezteti, másrészt pedig az érintetteket gyakran abba a helyzetbe is kényszerítheti, ahogy Tállai képviselő úr fogalmazott, hogy akár egész életükben ennek a terhét nyögik.

Szeretném azt kérni minden képviselőtől, aki itt jelen van, hogy ha fontosnak és komoly dolognak tartja, a szívén viseli annak a generációnak a sorsát, amelyik a felsőoktatásban tanul, és ha fontosnak tartják mindazokat az elveket, amelyeket oly hangosan el szoktak mondani, hogy tudásalapú társadalom s a többi, akkor az igen gombot nyomják meg.

Annál inkább is fontosnak tartom erre a figyelmet felhívni, mert a másik oldalról a miniszterelnök úr sajnos kifejezetten olyan felvetésekkel operál, amelyekkel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy nagyon rossz információi vannak. Medgyessy Péter ugyanis azt mondja, hogy költségtérítésesek is igényelhetnének diákhitelt; szeretném felhívni a miniszterelnök figyelmét, hogy ez most is így van. Tehát amikor a diákhitellel kapcsolatban önök bármit is mondanak, jó lenne, ha előtte megnéznék, hogy mi hogyan működik pontosan, és ennek ismeretében, valós információk alapján hoznának döntéseket, nem pedig politikai píárbemondások alapján. Remélem, hogy ez esetben a bölcsességük nagyobb lesz, mint a politikai marketingszándék.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a személyi jövedelemadóról szóló törvény 36/A. §-ának (3), (4) bekezdését módosító 22. §-hoz szólnék hozzá, amely a számítástechnikai eszközök adókedvezményére vonatkozik.

Elöljáróban, engedtessék meg, hogy annyit megjegyezzek, ezek a kitételek, amelyeket ez a rész tartalmaz, egyáltalán nem az európai jogharmonizáció jegyében született kitételek, hanem kifejezetten egy korábbi ostobaságot próbál helyrerakni - hogy milyen sikerrel, az egy más kérdés.

Mi a volt korábbi gyakorlat ezzel kapcsolatosan? A korábbi gyakorlat nagyon is elhibázott volt, ez már sajnos ennek a kormánynak az ostobasága, ugyanis nem a rászorulók számítógéppel való ellátását célozta meg ez a bizonyos Sulinet, amit több alkalommal is itt a parlamentben jó néhány képviselőtársam szóvá tett, és nem a pedagógusok jobb informatikai felkészültségét és eszközellátását szolgálta, hanem sajnos az történt, hogy a számítógépek helyett alapvetően luxuscikkeket vásároltak ebből.

Azt a fajta kedvezményt 1,7 millió háztartás vehette volna igénybe, amelyről szó van. Ehhez képest mindössze 35 ezer számítógépet vettek, a többi ötszázezer mindenféle egyéb eszköz volt - azt gondolom, a számuk magukért beszélnek -, köztük pedig számtalan luxuscikk, amelyből a tehetősek rendezhették be otthon az informatikai játszóházukat.

A pedagógusok részesedése mindebből igen csekély volt, hiába volt mindenféle unszolás és ösztönzés. Magyar Bálint 2003. augusztusi sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy szeretné, ha karácsonyig minden magyar pedagógusnak lenne otthon számítógépe. Ez egyszerre lehetőség és gyengéd elvárás. Nos, nem ez történt, tisztelt képviselőtársaim.

Ezekre a luxuscikkekre 15-17 milliárd forint ment el közpénzből. Ezeknek a beszerzése alapvetően importból történt, ezzel is romlott a fizetési mérleg, nőtt a költségvetés hiánya. Ebből a pénzből százezer rászoruló kaphatott volna ingyen számítógépet. Érzékelhetően növekedhetett volna az otthonteremtési támogatásban részt vevők száma; eredményesebb lett volna a hazai munkahelyteremtés kormányzati ösztönzése - csak hogy néhány példát említsek, hogy körülbelül milyen nagyságrendről van szó. Arról még nem is beszélünk, hogy sokkal drágábban adták az informatikai cégek ezeket a termékeket, mint egyébként. Elég, ha erre vonatkozóan fellapozzuk a korabeli sajtótermékeket, és láthatjuk, hogy bizony, itt nagyon komoly problémák vannak.

Mit eredményez a mostani módosítás? A mostani módosítás azt eredményezi, hogy továbbra is a jobb anyagi helyzetben lévőket fogja támogatni a költségvetés, ugyanis a megállapított jövedelemhatár, jövedelmi korlát figyelmen kívül hagyja a családok méretét. A javaslat immár a magas jövedelműek mellett azoknak a kis családoknak és egyedülállóknak is kedvez, ahol egyébként gyakorlatilag az eltartottak aránya nagyon minimális vagy egyáltalán nincs is. Okkal merül fel az a gyanú, hogy a kormány új piacot keres az informatikai cégek számára.

A javaslat kiszélesíti a jogosultak körét - kétségtelen -, mintegy 3,8 millió háztartás férne a kedvezményhez. Ha azonban az egy főre jutó jövedelmeket nézzük, meg az előírni tervezett önrészt, akkor nyilvánvaló, hogy a rosszabb anyagi helyzetben lévőket a javaslat eleve kizárja. Kiszámította-e a Pénzügyminisztérium, hogy mibe kerül az adófizetőknek, köztük a kis jövedelműeknek és a nagy családoknak, hogy adójukból ismét támogathassák a jobb anyagi helyzetben lévőket?

A javaslat ugyanakkor megszünteti az informatikai eszközök bérletét és lízingelését, ami eddig lehetséges volt, és ezzel megszűnik a jogbiztonság, hiszen Magyar Bálint többször, több fórumon kijelentette, megígérte korábban, hogy ezek a lehetőségek három évre szólnak.

(19.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha ilyen faramuci dolgokat fel lehet fedezni, csak gyorsolvasatra is egyébként a törvényszövegben, akkor elképzelhető, hogy a gyakorlatban - ahogy szokták mondani: az ördög a részletekben bújik meg - mi minden jön még mindehhez. Azt gondolom, hogy ebben a megközelítésben ezek a módosító javaslatok a mi részünkről egyáltalán nem támogathatóak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Úgy tapasztalom, hogy az államtitkár úr nem figyelt arra, amit mondtam. Én azt mondtam, hogy ha a családok méretét nem veszi figyelembe a javaslat, márpedig nem veszi, akkor innentől kezdve gyakorlatilag annak az egy embernek a jövedelmét veszi csak alapul, aki ezt igényli, függetlenül attól, hogy egyébként hány eltartottal kell számolni.

Mi azt mondjuk, hogy az lenne a normális, hogyha ilyen esetben a családok méretét is figyelembe vevően, az egy főre jutó jövedelem szintjén lenne megállapítva valamiféle határ, nem pedig ilyen összemosó jelleggel, mert ily módon kétségtelenül igaz az, hogy azok a családok, ahol több gyermek van, több eltartott van, gyakorlatilag ki fognak esni a lehetőséget igénybe vevők köréből.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Mécs Imre hozzászólásához szeretnék egypár szót szólni.

Egyrészt néhány felvetéssel maximálisan egyet tudunk érteni, ilyen a telefonadóval kapcsolatos felvetés. Ezt nem részletezem, azt gondolom, hogy e tekintetben a mi véleményünk már korábbról is ismert volt, örülök neki, hogy az SZDSZ is hasonlóképpen vélekedik. Ahogyan annak is nagyon örülök, hogy azt a felvetésemet, amely az eltartottak számára vonatkozik, ő maga is megerősítette. Remélem, a Pénzügyminisztérium államtitkára most még jobban megértette, hogy miről is van szó, mert akkor, amikor még én tettem ezt szóvá, kevésbé tűnt úgy, hogy ezt fogta is.

Ugyanakkor viszont szeretnék helyesbíteni, Mécs képviselő úr rosszul tudja: az az összeg, amit említett, nem egy egyetemi adjunktus, hanem egy egyetemi docens nettó fizetése, de ezt csak a pontosság kedvéért. Ugyanakkor örülök annak, hogy a Sulinet eddigi gyakorlatához kapcsolódóan ő maga is elismerte, hogy ez drágább volt, ugyanakkor azt sajnálom, hogy akkor, amikor ezeket különböző alkalmakkor, interpellációkban szóvá tettük, egy rosszul értelmezett szolidaritás jegyében ezeket mindig leszavazták. De hát az élet már csak ilyen, Rejtő Jenő szavai szerint: ennyit a fjordokról.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Akadémikus Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden, az Országgyűlés elé beterjesztett beszámolónak, annak elfogadásának, megvitatásának akkor van értelme, ha nem csupán az abban leírtak, elmondottak tudomásulvétele történik meg, hanem akkor, ha ezeket tovább is gondoljuk; valahogy olyanféleképpen, ahogyan előttem Arató képviselő úr is szólt, hogy milyen teendők állnak az Országgyűlés, a politika, a kormány előtt.

Egy ilyen beszámolónak akkor van értelme - vagy beszámolóknak, mert kettőt is tárgyalunk -, ha a megfogalmazott problémák, felvetések továbbgondolásra serkentenek, megoldások keresésére ösztönöznek. Konkrét javaslatokat, feladatokat fogalmaznak meg ezek a beszámolók, és ezen beszámolók alapján az így megfogalmazott feladatok, célkitűzések a kormány számára az Országgyűlés által is megerősített feladatként jelennek meg. A kormány pedig fogékony és nyitott ezekre a feladatokra és célkitűzésekre a későbbiekben. Reméljük, hogy ez így lesz.

A beszámolókból kiderül, hogy a tudomány, a kutatás és a fejlesztés ügyében a polgári kormány ebből a szempontból ilyen kormány volt. Itt két beszámolót vizsgálunk, mind a két beszámoló időtartama arra a kormányzati ciklusra esik. Az 1999. és 2000. évről szóló beszámoló a következő mondatot tartalmazza, és meg kell erősíteni ezek igazságtartalmát, hogy ezek az évek - mármint 1999 és 2000 - összességében nem voltak a tudomány évei Magyarországon. Mi következett ebből? Az következett ebből, hogy a következő időszakban, már a kétéves költségvetésben – ami, megjegyzem: kiszámíthatóságot, folytonosságot is jelentett a tudomány terén, lehetett hosszabb távra tervezni - már jelentős forrásokat biztosított a tudomány számára. Csak utalnék arra, amiről egyébként a beszámolók is szólnak, hogy a Széchenyi-tervben a kutatás, a fejlesztés és az innováció az egyik fő kitörési pontként jelenik meg az ország jövőjét illetően.

A Széchenyi-tervben szereplő kutatási, fejlesztési és innovációs programok ebből a szempontból elég imponálóak, 2001-ben 17,5 milliárd forint, 2002-ben 19 milliárd forint; az OTKA esetében 2001-ben 5 milliárd, 2002-ben 7 milliárd forint. Csak összehasonlításképpen: '98-ban 2,7 milliárd, '99-ben 3,16 milliárd volt. Tehát ezek nominálisan és százalékértékben kifejezve egyaránt azt mutatják, hogy jelentős a forrásbővülés. Az egy más kérdés természetesen - és azt gondolom, ebben egyetértünk, a parlament bármelyik szegletében is ülnek a tisztelt képviselők -, hogy ez összességében még mindig messze elmarad attól, ami kívánatos lenne. Ez kétségtelenül így van, és ezt nem is vitatjuk.

Az OTKA-val kapcsolatosan a jelentésben, a beszámolóban szerepel az a megállapítás, hogy vásárlóérték tekintetében ez a jelentős mérvű forrásbővülés is csak arra volt elegendő, hogy a Bokros-csomag restrikciós intézkedését korrigálni tudja. Ezek ebből a szempontból azért elgondolkodtatóak, tisztelt képviselőtársaim, mert ha ilyen hosszú idő után sikerült csak valamit korrigálni a vásárlóérték tekintetében, akkor bizony a legkisebb forrásszűkítés és -elvonás esetében is számolni kell azzal, hogy ezek kihatásai bizony nem fél évre és nem egy évre szólnak, hanem sajnos sokkal hosszabb kihatásúak, és ez ebből a szempontból számos aktuális kérdést is felvet.

A 2001-2002. évi beszámoló, amely a K+F ráfordítások alakulását is érinti, egy szemléltető táblázatot közöl, és ebből a táblázatból is elég sok minden kiolvasható. '98-ban, tehát a kormányváltás évében, amikor még az előző kormány költségvetési számai voltak az irányadóak, a K+F ráfordítás összességében 71,2 milliárd forint, 2002-ben, a kormányzati időszak végére ebből 171,2 milliárd lesz. Akárhogy osztunk, szorzunk, ez bizony azt jelenti, hogy négy év alatt a K+F ráfordítások tekintetében - ebbe nyilvánvalóan többféle forrást egyaránt bele kell érteni - ez bizony 100 milliárd forintos pluszforrás bejövetelét jelentette.

(13.40)

Ha százalékértékben fejezzük ki, és 1998-at tekintjük 100 százaléknak, akkor ez bizony 140 százalékos bővülés. Még egyszer mondom: önmagukban a számok ugyan imponálóak lehetnek, ám kétségtelenül igaz, hogy összességében még ez is kevés ahhoz, ami szükséges lenne.

Azt viszont mégiscsak meg kell állapítanunk, hogy az Orbán-kormány első két évében, amelyről az 1999-2000. évi beszámoló is szól, majd 50 százalékkal nőtt a K+F ráfordítás értéke. Ha a jelen időszakot nézzük, akkor sajnos nem tudjuk elmondani, hogy a Medgyessy-kormány első két évében hasonló 50 százalékos bővülést tapasztaltunk volna. Én pedig ezt ebből a szempontból kifejezetten szomorúnak értékelem.

Az persze nyilván egy viszonylagos kérdés, hogy mi a sok, mi a kevés. Csak emlékeztetnék rá: a K&H-ügyben, a brókerbotrányban körülbelül akkora értékű állami közpénz feltűnéséről szóltak a hírek, amennyi megközelítőleg az OTKA 2001. évi összköltsége, vagy ha a Sulinet-programra gondolunk, ott Magyar Bálint közel 18-20 milliárd forintot tékozolt el - sajnos erről azt kell mondanunk, hogy jó része eltékozlás -, ez annyi, mint a 2002. évi nemzeti kutatási és fejlesztési program összege. Ezek bizony elszomorító tények. Arról már nem is beszélnék, hogy az új irodabútorok vásárlásáról szintén azt lehet mondani, hogy ennek tétele a 2002. évi OTKA értékével megegyező. Ha még a forint árfolyama körüli mozgásokra és az abból származó veszteségre gondolunk, akkor pedig még nagyobb tételeket kell szomorú veszteségként elkönyvelni, olyan tételeket, amelyekből egyébként számos tudománypolitikai kérdés finanszírozható lett volna.

A K+F értéke az 1999. és 2002. év közötti dinamikus növekedés ellenére azonban sajnos a 2002. évi GDP-nek így is csak az 1,01 százalékát jelentette. Ez kétségtelenül alacsony érték, az európai átlag fele. Ahhoz pedig, ha az Európai Unió 2010-re szóló célkitűzését tartani szeretnénk, vagy Magyarország magára nézve ezt fontos célkitűzésnek tekintené, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy sokkal nagyobb arányú ilyen irányú invesztícióra van szükség. Egyébként megjegyzem, a Széchenyi-tervben szereplő kutatásra szánt források a 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégia logikáját követően jelentek meg ilyen értelemben nagyobb arányú növekményként. Ebből a szempontból ezek tehát illeszkedtek a lisszaboni stratégiához, ahhoz a logikához, hogy folyamatosan növeljük a magyar tudományos kutatás GDP-arányos részesedését.

Sajnálattal kell megállapítani, hogy a jelen kormány ebből a szempontból nem kifejezetten így cselekszik. Számos tudományos kutatási forrás megkurtítására került sor. Magyar Bálint nyilatkozta a következőket: 2002-ben jelentősebb költségvetési növekedés állt be, míg 2003-ban egyfajta csökkenés. Persze, ezt is sokféleképpen lehet forgatni, értelmezni, de ez világosan mégis csak arról szól, hogy a töretlen növekedés vagy akár csak a szinten tartás helyett bizony csökkenés következik be.

Néhány példát említek: 2003 augusztusában, amikor még a 2004. évi költségvetés tervezése volt a terítéken, az MTA költségvetése a tervezetben még több mint 40 milliárd forinttal, 40,6 milliárd forinttal szerepelt. A költségvetési törvényjavaslatban ebből 37,4 milliárd lett, majd a költségvetési vita során a tisztelt kormánypárti képviselők ezt néhány építő jellegű javaslattal leküzdötték 36,5 milliárdra, majd a Draskovics-csomag innen további 2,5 milliárdot vont el. Körülbelül ilyen mértékben lehet az építkezést pozitívan szemlélni.

Gyakorlatilag az OTKA ellehetetlenült. Ezt az OTKA szakkollégiumának elnöke nyílt levélben tette közzé, nyílt levélben tájékoztatták erről a magyar közvéleményt és a politikusokat is. Elég szomorú, hogy idáig jutottunk. Sajnálattal kell megállapítani azt is, hogy az áfatörvény a kutatási tevékenységet törölte a kedvezményezetti körből, az erre vonatkozó ellenzéki módosító javaslatokat a kormánytöbbség lesöpörte az asztalról. Ebből pedig az következik, hogy a kutatások adókötelezettsége 25 százalékra emelkedett.

Arató képviselő úr a vezérszónoklatában felvetette azt, hogyan lehet vonzó Magyarország a tudományos befektetők számára. Nyilván számos eszközön lehet itt gondolkodni. Azt gondolom, többek között az, hogy milyen áfa terheli a tudományos kutatást, ebből a szempontból nem megkerülendő kérdés.

Az elvonások folyó kutatásokat is megakasztottak, kutatói állásokat, ösztöndíjakat hoztak lehetetlen helyzetbe akkor, amikor mindenki fontosnak tartja a magyar tudományt, akár az ország egésze fejlődése szempontjából, akár számos egyéb aspektusból megközelítve. Azt gondolom, minden ilyen történés nem segíti, hanem kifejezetten hátráltatja ezt. Természetesen arról nem is beszélek, hogy bérfejlesztés; az egyszeri 50 százalékos emelésen túl azóta sem volt.

Az Innovációs Alappal kapcsolatosan számos olyan megjegyzés hangzott el, hogy ez fontos, jelentős volt. Önmagában nem vitatom ennek a tényét, ám azért tegyük hozzá: az eredeti elképzelés szerint ez arról szólt volna, hogy pontosan a magánszektor érdeklődését ösztönözze, felkeltse, hogy ebbe 50-50 százalékban száll be a költségvetés és a magánszektor. Gyakorlatilag azt kell mondanunk, hogy a kormányzati pénzügyi lépések következtében több milliárddal csökkentették az Innovációs Alap költségvetési oldalát. Azt gondolom, ez egyébként nagyon rossz üzenet a vállalkozói, az ipari szektor irányába, most pedig egy újabb törvénymódosítás készül, amely hogy, hogy nem, pontosan arról szól, hogy ez az alap a saját működésére többet költhessen, mint ami eddig a törvényben szerepelt: 2 százalékról 4 százalékra növelné meg. Azt gondolom, ez megint csak nem azt segíti elő, hogy a tudományos kutatást és az innovációt serkentse.

A Magyar Tudományos Akadémia elkészítette a 2003. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóját is a kormány számára - gondolom, a kormány ezt már kellőképpen tanulmányozta -, amelyben további számos nehézségről számol be. Azt gondolom, amikor a megoldásokat keresi a parlament, jó, ha ezzel is tisztában vagyunk. Nos, a kormány számára a 2003. évi tevékenységről szóló MTA-beszámoló többek között kifejezetten a nehézségek között említi azt, hogy a költségvetés más fejezeteiből pályázati úton elnyert megbízások támogatásaihoz a korábbi gyakorlattól eltérően nem átvett pénzeszközként, hanem költségvetési támogatásátcsoportosítással havi ütemezéssel lehet hozzájutni, ez pedig a legtöbb kutatóintézetnél likviditási problémát okoz. A szerződésben vállalt kiadások szerkezete ehhez nem illeszkedik, az időarányos rendszer nem veszi figyelembe a pályázatokban szereplő elszámolási határidőket, az egyes intézetek kutatási profiljából adódó egyéb követelményeket, arról nem is beszélve, hogy az intézeteknek nincs szabad pénzeszközük a pályázati teljesítések megelőlegezéséhez. A forgóalap hiánya nagyon komoly probléma, sajnos ily módon a pályázati lehetőségek sokaságától esnek el a kutatóintézetek, és azt gondolom, ez pedig egészében jelentős mértékben visszaveti a magyar tudomány teljesítményét.

Sajnálattal kell megállapítani, mindehhez cinikus, a nehézségekről, problémákról tudomást sem vevő kormányzati magatartás társul. Csak példaként említem: az OTKA problémáit feltáró nyílt levélre Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszolt. Egy olyan választ adott, amely egyértelmű valótlanságokat is tartalmazott, és kormányzati zárolások miatt az MTA-ra akarta hárítani a felelősséget. Egyébként ezt nagyon helyesen a Tudományos Akadémia visszautasította, és megjegyzem, Jánosi György, az oktatási bizottság elnöke is elhatárolódott ezen levél tartalmától.

2003. november 10-én, egy nemzetközi konferencián ígérte Medgyessy Péter a következőket: az a szándékunk, hogy 2006-ra a kutatás-fejlesztésre fordított összegek a GDP 1,8-1,9 százalékát érjék el. Nos, ez novemberben történt. Ekkor már kész volt a költségvetési törvény, készültek a megszorítási tervek. Most őszintén, tisztelt képviselőtársaim: az a miniszterelnök, aki annak tudatában ilyent mond, hogy az egész költségvetési törvény még a szinten tartást sem tudja szolgálni, az vagy nincs tisztában a költségvetési számokkal, vagy szándékosan nem mondott igazat.

(13.50)

A Draskovics-csomag a kutatás-fejlesztés területéről mintegy 5,5 milliárd forintot vont el. A kormányzat ilyen természetű - én cinikusnak nevezem - magatartásától, sajnálattal kell megállapítanom, a kormánypárti képviselők jó része sem mentes. Hiszen mindezek fényében számomra kifejezetten groteszk a tudomány ünnepének törvénybe iktatása. Egy kicsit az az érzése az embernek, hogy “nesze semmi, fogd meg jólö.

A 2004. március 14-ei kormányülésen megszüntették az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítványt, amely még '92-ben jött létre. Azt kell mondanunk, hogy számos kormányciklust átélt, megélt; egyik korábbi kormány sem gondolta azt, hogy ez felesleges lenne, sőt kifejezetten fontosnak tartotta. Csak utalni szeretnék arra, hogy pont az Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter mondotta el, éppen ezen pulpitusról azt, hogy a world science forumon elhangzott, hogy a társadalomtudományi kutatásoknak milyen fontos szerepet tulajdonítanak a világban. Ez a kormányzati magatartás pont az ellenkező irányt mutatja. Azt kell mondanunk sajnos, hogy egyértelmű visszaesés következett be, és ez a parlamentet mindenképpen arra kell hogy késztesse, hogy komoly megoldásokat fogalmazzon meg, és ezt majd a költségvetésnél a szavazataikkal érvényesítsék is a képviselők.

A tények abból a szempontból, hogy milyen kilátásai vannak ma Magyarországnak, sajnos nem szerencsések. Az alacsony kutatói létszám problematikáját mind a két beszámoló említi. Ha ezt összevetjük az Európai Uniónak azzal a tervével, hogy 2010-ig több százezer új kutatói álláshely létesítését tervezik, akkor bizony világosan látható, hogy milyen nagy az elmaradásunk. Az aktív keresőkre jutó kutatói-fejlesztői létszám az OECD-országok között Magyarországon a legalacsonyabbak közé tartozik - azt gondolom, ez is elszomorító tény. Az egy lakosra jutó K+F ráfordításunk, vásárlóerő-paritással számolva, mindössze az Európai Unió átlagának 25,9 százaléka - nagyon elszomorító tény.

A '99-2000. évi beszámoló pozitívumként értékelte, hogy létrejött a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium, és hogy létrejött a Tudományos Tanácsadó Testület. E szervezetek dolgozták ki a hazai tudomány- és technológiapolitika elveit, és jelölték meg a fejlesztési prioritásokat. Ezek alapján született aztán kormányhatározat a nemzeti kutatási és fejlesztési programokról, azok indításáról, amelyekhez a Széchenyi-terv keretén belül voltak biztosítva a források.

Mit mond a 2001-2002. évi beszámoló erre vonatkozóan? Idézem: “A kormányváltás után zavart okozott, hogy hosszú időn át késett a kormányzati döntés a nemzeti fejlesztési programok folytatásáról. Közel egy évig nem működött a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium.ö - Megjegyzem, ennek az elnöke a miniszterelnök. Megjegyzem, nem sokkal ezelőtt, tizenöt-húsz perccel ezelőtt maga Kapolyi László szocialista képviselőtársunk is kritizálta ezt. Ennyire fontos Medgyessy Péternek a magyar tudomány és a kutatás, a magyar gazdaság tudásalapú, nagy hozzáadott értéket jelentő fejlesztése!

Ezen megállapítások után már nem is csodálkozhatunk a 2001-2002. évi beszámoló másik megállapításán: “A kormányváltás évében, 2002-ben, amikor senki sem tudta, hogy folytatódnak-e a nemzeti fejlesztési programok, a Széchenyi-terv, 16 százalékkal esett vissza a vállalkozási szektor K+F-beruházásainak értéke.ö Szomorú!

A '99-2000. évi beszámoló pozitívumként említi, hogy az OMFB hivatalból az Oktatási Minisztérium K+F helyettes államtitkársága lett. Arató Gergely a vezérszónoklatában ezt kifejezetten negatívumként értékelte - hogy miért, azt én nem tudom. A beszámoló indokolja is: pozitívnak tartja azt, hogy egyértelmű kormányzati felelősség lett a kutatás-fejlesztés területén. Pozitívumnak tartja azt a beszámoló, hogy - számos európai országhoz hasonlóan - azonos irányítás alá került az oktatási és a kutatási-fejlesztési terület, hiszen mindegyik beszámoló megállapítása szerint éppen a felsőoktatás az, amelyik a magyar tudományos élet egyik legfontosabb hátterét, bázisát jelenti, és ez a terület közvetlen képviselethez jut ily módon a tudomány oldalán is.

A beszámoló fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az átszervezések során a folyamatosság biztosítása volt az elsődleges szempont, azaz a munkatársi gárda személyi összetétele változatlan maradt. Vajha a jelen helyzet is ily szerencsés lenne ebből a szempontból! Azt kell mondanunk, hogy nem így néz ki.

Mindkét beszámoló foglalkozik a felsőoktatással mint a tudományos kutatói tevékenység egy fontos bázisával. Itt sajnos szintén számtalan negatív tendenciáról kell beszámolni. Azt gondolom, e tekintetben van mit tennie a kormánypárti képviselőknek, az egyetemek gazdasági és pénzügyi értelemben vett nehéz helyzete elég közismert; a doktori iskoláknál jelentős pénzügyi hiány van. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, van mit tenni.

Ebből következően már csak egy megjegyzésem van. Amit Arató képviselő úr javasolt, hogy a problémákat az Országgyűlés tárja fel, és a kormány számára állítson össze feladatokat, most kellene megtennünk, és nem ősszel, amikor a költségvetési tervezés már lezárult.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)