Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Az oktatás és a kultúra ügyéről szeretnék szólni a 2019. évi költségvetésitörvény-tervezet szemszögéből. Ebben a költségvetési tervezetben az oktatás ügye lapít. Benne van, de önök sem dicsekszenek vele. Az a 15 milliárd forintos többlet, amit előirányoznak a jövő évre, hogy ha az inflációt, amit számítanak, beleszámítjuk az egészbe, akkor pontosan látható, hogy reálértékében nem őrzi meg az idei értékét mindannak, amit önök hazánkban az oktatás ügyére akarnak fordítani. Tulajdonképpen értem, bár nem fogadom el.

Egy törvénynek mindig van betűje, vannak számok, összegek benne, és van persze szelleme. Érdemes ennek a költségvetésnek az oktatás és a kultúra tekintetében megnézni, hogy mi a magyarázata annak, hogy önök nem többet, hanem reálértékében valamennyivel kevesebbet szánnak az oktatás ügyének.

Én azt állítom, hogy mindazt, amit 2011-ben a rosszemlékű köznevelésinek elnevezett közoktatási törvénnyel elkezdtek  belátták, hogy ezt a folyamatot nem érdemes folytatni -, feladták, és úgy gondolják, hogy valamiféle korrekcióra kell hogy sor kerüljön, de azt nem tudják, hogy ez a korrekció mi.

Ebben a költségvetési tervezetben ugyanis az oktatás ügyének semmilyen karaktere nincs. Számok vannak, tavalyi meg tavalyelőtti sorok, de példának okáért az az egyébként kimondottan vitaképesnek tekinthető elképzeléssorozat, amelyet fokozatváltásként neveztek el, tárgyalta az Országgyűlés, és bár sok tekintetben én is vitattam, minden kétséget kizáróan egyfajta vázat adott mindannak, amit oktatás ügyében akartak. Ez itt a következő költségvetési évben egyáltalán nem látható, hogy folytatódik.

Ez a koncepció arra épült, hogy a magyar közoktatás színvonalának jobbítása a felsőoktatáson keresztül vezet, vagyis egyébként már részben szakítva a 2011-es elképzeléssel, amikor megszegve majdnem másfél évtized kontinuitását, önök, ahogy akkor mondták, fülkeforradalmi alapokra helyezték a magyar közoktatást, amiből a fülke eltűnt, a forradalom meg kihunyt. Helyette olyan számok maradtak, amelyek például a PISA-felmérés nyelvére lefordítva minden korábbinál gyengébb teljesítményt mutattak.

Önök sokszor szokták emlegetni a 2010 előtti nyolc évet, mint ahogy mégse mondhatják, hogy az elmúlt nyolc év, mert ez már az önöké, de egyetlen PISA-számot nem tudnak mondani, amely magasabb lenne az önök idejében, mint volt 2010 előtt, egyetlenegyet sem.

Ha azonban összevetik saját teljesítményüket a legutóbbi felméréssel, hiszen most már két olyan nemzetközi felmérés volt, amely az önök kormányzásának idejére esett, ennek a kiértékelése, publikálása is megtörtént, az a helyzet, hogy a legutóbbi még gyengébb, mint a korábbi. Két pont már elég világosan egy egyenest mutat, így aztán még csak azt sem élhet mondani, hogy ez ciklikus változás. A magyar közoktatás színvonala zuhanórepülésben van.

Még mielőtt fölhoznák például még egyszer, hogy mi történt 2010 előtt  szívesen vállalok mindenfajta vitát -, van, amiben igazuk van, összességében azonban nem, tudniillik úgy romboltak le valamit, hogy nem tudtak helyette jobbat és eredményeset, csak mást hozni. Önök sem voltak meggyőződve arról, hogy amit bevezetnek, az jobb, mint a korábbi, és amikor kiderült, hogy nem jobb, hanem gyengébb, akkor föladták a koncepciót, és nem tudtak helyette újat hozni. Na, ennek a bemutatása a 2019. évi költségvetési tervezet.

Igenis volt szakmailag olyan elképzelés, amit, még egyszer mondom, nem egyszerűen az önök által sokat emlegetett 2002-2010 közötti ciklus, illetve kormányzási időszakok irányának megbontása, mert szeretve köszöntöm önöket abból az alkalomból, hogy mindaz 1999-ben kezdődött, és bár egymást követő kormányok, Orbán Viktor első kormánya, majd a mi két kormányunk igen sok tekintetben nagy hangsúlyeltolódást mutatott az oktatás terén, de abban igenis egyek voltunk, az önök első kormánya és a mi kormányaink, hogy a közoktatás középpontjába a gyermek mindenek felett álló érdekét helyeztük. Bár különböző miniszterek más-más pontra tették a hangsúlyt, az egyik a tehetséggondozásra, a másik a közoktatás internetes fejlesztésére, volt, aki az infrastrukturális megerősítésre, de az irány, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, nem nyolc éven keresztül, hanem vállaltan tizenegy éven keresztül ugyanez volt.

És bármilyen furcsa, bár lassan, de egyre gyorsuló ütemben a színvonal és a magyar közoktatás eredménye javult. Ezt mutatta a második, majd a harmadik PISA-felmérés, éppen az első tapasztalatain okulva. Ez tehát valami olyasmi volt, ami egészen különleges módon folyamatosságot, kontinuitást jelentett a magyar politikában, amikor is, még egyszer említem, Orbán Viktor első kormánya, majd két egymást követő baloldali kormány az alapirányban megegyezett. Ezt önök 2011-ben a decemberben elfogadott köznevelési törvénnyel felrúgták. Innentől kezdődően bizonyíthatóan az eredmény csökkent, a színvonal gyengült, és ezt azóta sem sikerült megállítani.

Majd amikor Balog Zoltán miniszter úr minisztersége és Palkovics László államtitkársága alatt rájöttek, hogy ez korrekció nélkül már-már visszafordíthatatlanná válik, valóban született olyan koncepció, amely azt mondta, hogy ezt úgy kell korrigálni, hogy a magyar tanügyigazgatásba addig nem ismert formát kell bevezetni, ami ellen/mellett lehetett érveket felhozni, de kétségkívül, amit idáig nem próbáltunk ki, attól ab ovo ne zárkózzunk el.

Ezeknek a tanügyi központoknak és régióknak a megerősítése azonban most már nem folyik. Láthatóan az a személyi váltás, ami a minisztérium, sőt az államtitkárság élén történt, egy koncepció feladását is jelenti, mert egyáltalán nincs a számok nyelvén és az összegekkel bizonyítva, hogy azt, amit kialakítottak, megerősíteni akarják vagy éppen képesek. Önök a két évvel ezelőtt kidolgozott „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című koncepciót  itt tárgyaltuk meg bizottsági ülésen, amely, még egyszer mondom, a magyar közoktatást, ráadásul szakképzést a felsőoktatás megerősítésén keresztül kívánta elérni  egyszerűen feladták. Ennek ugyanis anyagi megerősítése ebben a költségvetésben nincs.

(A jegyzői székben Szilágyi Györgyöt Tordai Bence váltja fel.)

Kérem, lássák vagy lássuk együtt, hogy ez a társadalom mélyebb szöveteiben milyen változásokat hozott.

1995-2011 között a magyar közoktatás szerkezete nagyjából egy sztenderd állapotot mutatott. 90 százalékban önkormányzati fenntartásban voltak az iskoláink, 7 százalékban egyházi fenntartású, 2 százalékban egyesületi, alapítványi, 1 százalékban pedig magániskolák.

2011-2016 között a 7 százaléknyi egyházi fenntartású iskola mennyisége vagy aránya 13,5 százalékra növekedett, és mielőtt még bárki azt gondolná, hogy én ezt kárhoztatom, nagyon téved, tudniillik nem azért adták volt önkormányzatok az iskoláikat egyházi fenntartásba, mert úgy gondolták, hogy ez feltétlenül jobb színvonalat jelent  volt, ahol igen, volt, ahol nem , hanem egész egyszerűen nem akarták állami fenntartásba adni.

(14.10)

Mindazt, amit létrehoztak Klebelsberg Intézményfenntartó Központ címén, most Klebelsberg Központ néven fut, az a szakmán belül helyi szinten a polgármestertől kezdődően az iskolaigazgatóig az esetek döntő többségében először szitokszó volt, aztán féltek tőle, azután meg menekültek. És hogy nehogy félreértsék, hogy a társadalomnak csak egy meghatározott, nehezen formálható közegéről beszélek, egy kisebb arányt is szeretnék fölhozni példaként, a legvagyonosabb rétegét az országnak, akik egyébként magániskolákat hoztak létre és magániskolákban taníttatták gyermekeiket. Na, ennek az aránya másfélszeresére nőtt, magyarul többen vannak a legvagyonosabbak között, akik egyáltalán nem akarják a magyar közoktatás állami fenntartású, sőt egyházi fenntartású intézményébe járatni gyermekeiket. Arról pedig semmilyen kimutatás nincsen, hogy hányan vannak olyanok, akik gyermeküket nemcsak felsőoktatási intézménybe viszik külföldre, hanem már közoktatási intézménybe, elsősorban középfokú intézménybe is külföldre járatják gyermekeiket.

De ha vannak, márpedig vannak önök között nyugat-magyarországi képviselők vagy olyan képviselők, akiknek gyökerei Nyugat-Magyarországon vannak, kérem, érdeklődjenek egy-egy gimnáziumban azoktól, akik felvételit hajtanak végre, hogy hány olyan soproni, kőszegi, szombathelyi és környékbeli diák van, akik a hagyományos értelemben vett általános iskolát Magyarországon végzik, de a gimnáziumot vagy a középfokú közoktatási intézményt már Ausztriában. És ennek, kérem, nem az az oka, hogy az osztrák közoktatás olyan nagyon-nagyon magas színvonalú lenne  ez persze legyen a szomszédok problémája -, hanem nem akarják a magyar közoktatásban hagyni tanulni és tanítani a gyermekeiket.

Itt kell rátérnem a harmadik összetevőre, ami átvezet már az idegennyelv-tudásra, amiben  mivel a probléma közös  érdemes lenne azért mégiscsak közösen gondolkodnunk a megoldáson. Kérem szépen, 92 ezer olyan magyar honfitársunk van, aki majdnem elvégezte a felsőoktatási intézményt, történetesen az összes vizsgáját lezárta, a szakdolgozatát megírta, megvédte, értelemszerűen abszolutóriuma van, csak diplomája nincsen, mert nyelvvizsga hiányában, még pontosabban elfogadott és bevégzett nyelvvizsga hiányában nem kapja meg a diplomáját. Ez magyar viszonylatban egy nagyobb városnyi állampolgár.

Önök 2010-ben a korábban, még egyszer mondom: két és fél kormányzat alatt kidolgozott, majd bevezetett ilyen intézkedéssort  azt nulladik évfolyamnak hívták, aminek az volt a lényege, hogy a gimnáziumba menő gyerekek egy része idegen nyelvet meg informatikát tanult, mielőtt a szakismereteket elkezdte volna tanulni, és erre életéből egy tanévet rászánt, 2009-ben végzett az első évfolyam: 10 ezer diák, 2010-ben a második évfolyam: ismét 10 ezer diák, 90 százalékuk közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsgával kezdte meg a gimnáziumi tanulmányait, nem az egyetemi, a gimnáziumi tanulmányait; amire érettségizett, a végzettek 70-75 százaléka a második nyelvvizsgát tette le  ha tetszettek volna folytatni, és minden évben 10 ezer magyar diák bizonyítottan, nem elméletileg, nem terv szerint, nem papíron, bizonyítottan nyelvvizsgát szerez, az az elmúlt hét évben 70 ezer diák; a korábban végzett 20 ezerrel együtt 90 ezer olyan magyar fiatal, aki idegen nyelvből közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát tett. Helyette önök ezt a rendszert még 2010-ben megszüntették. Elindítottak egy folyamatot, amelynek eredményeként most 92 ezer, diplomáját át nem vett fiatal él Magyarországon. A diplomamentő programnak meg az az eredménye, hogy 6 ezren a 92 ezerből valahogy idegennyelvvizsga-bizonyítványt szereztek.

Kérem, lássuk be, hogy ez nem Fidesz-probléma vagy MSZP-probléma, erre közösen kell megoldást keresni, mert a jövőben, de már a jelenben is, bár a mi számunkra a magyar nyelv az édes anyanyelvünk, és számunkra a legfontosabb, a legszebb, de az elmúlt ezer évben nem volt teljesen tökéletes az a törekvés, hogy Európa nyugati, északi és déli része anyanyelvi szinten elsajátítsa a magyar nyelvet, következésképpen mégiscsak nekünk érdemes idegen nyelvet tanulni az érvényesüléshez.

Ezt az önök rendszere, benne a 2019. évi költségvetés nem segíti. Én tudom, hogy ott van, hogy az első nyelvvizsga díját kifizetik, csak szeretve kérem, próbáljuk együtt belátni, hogy a probléma nem abban áll, hogy ki tudják-e fizetni vagy nem tudják kifizetni a nyelvvizsgadíjat, hanem az a folyamat, ami elvinné őket a nyelvvizsga letételéhez, ez nincs megalapozva. Nem az a problémájuk, hogy egyébként a nyelvvizsgadíj csekkjét nincs elég pénzük befizetni, hanem az a problémájuk, hogy nem tudják megszerezni azt a tudást, amelynek birtokában letehetnék a nyelvvizsgát. És erre volt megoldás; ezt szét tetszettek dúlni. Behoztak egy másik rendszert, ami meg bizonyítottan nem eredményes.

Mégiscsak kell hogy legyenek olyan kérdések, amelyeket közösen kell megoldanunk. Kérem, az a megoldás, amit önök itt javasolnak, nem jó, és van más, és van jobb.

Végezetül néhány gondolatot a kultúráról és a kultúra finanszírozásáról. Először is azt kell hogy mondjam, sem a költségvetés tervezetében, sem a kormányzati szerkezetükben egyáltalán nem tapintható ki kulturális politika. Nagyon erőteljes hatalmi politikát látok, de kulturális politikát nem. A külföldi magyar kulturális intézetek igazgatása és költségvetése a Külügyminisztériumnál van. A régészet és műemlékvédelem szerkezete és költségvetése a Miniszterelnökségnél van. A filmművészet, filmipar egy külön miniszterelnöki biztosnál és az ő költségvetésében. A nagyberuházások, mint Liget-projekt, egy miniszteri biztos és az ő költségvetésében. Ha megnézik a szerencsétlen sorsú Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkárságát és annak költségvetését, akkor azt kell mondjam önöknek, hogy az a költségvetés sorokra lebontva 85 százalékban kötött, mozgástér alig van. Az államtitkárság gyakorlatilag postás szerepet tölt be, a központi költségvetés, illetve az Államkincstár által jelképesen odafolyósított összeget minden hozzátétel vagy koncepcióalkotás nélkül eljuttatja az egyes intézményekhez, legyenek ezek a kiemelt nemzeti kulturális intézmények vagy éppenséggel a közművelődés egyes intézményei. Aztán slussz. Ott aztán mozgástér arra, hogy a magyar kultúrát egyébként akár külföldön, akár belföldön, a határon túli magyar kultúrát Magyarországon és egységesen a nemzeti kultúrát külföldön bemutassák, erre sem elképzelés, sem pénz. Nem is állítottak be erre semmit.

Jelképes projekteket meg bizonyos alapítványokat próbálnak egyébként csekély összegekkel finanszírozni, de az a koncepció, amelyet bármilyen furcsa, jórészt ismét 1999-ben és 2000-ben fölállítottak a Balassi Intézet létrehozásával, hogy az egységes nemzeti kultúra, a határon túli magyar kultúra, az anyaországi magyar kultúra egységes bemutatása külföldön a kulturális intézeteken keresztül egy intézmény kebelén belül erőteljes finanszírozással megjelenjék, ezt úgy az intézmény szintjén, mint a finanszírozás szintjén, felrúgták. Helyette viszont nem hoztak semmit.

Most tulajdonképpen ott tartunk, hogy van egy igény, az intézmény már nincs, a finanszírozás pedig nem épül be a kulturális politika költségvetésébe, az EMMI kulturális államtitkárságánál ilyen költségvetési rész nincs.

(14.20)

Ezért hiányolom a koncepciót, hiányolom azt, hogy amit 2010-11-ben nagy hévvel meghirdettek, de láthatóan sem nemzetközi, sem hazai felmérések nem igazolják, hogy ez jó; higgyék el, a PISA-felmérés készítőit hihetetlenül nem érdekli, hogy egy adott országban milyen kormány regnál, és most már egymás után két alkalommal gyengébb és még gyengébb eredményt produkálnak. Nem látom azt a koncepciót, amely egyébként korrigálna, amely egy megbukott helyébe jönne, csak azt látom, ahogy mondtam, hogy az oktatás ügyét eldugva azt a költségvetésben, bár megemlítik, sorai is vannak, a végén számok is, de elképzelés arra, hogy mit csináljanak, nincs. Ezért állítom, hogy ebben a költségvetésben az oktatás ügye lapít. Ezért mi ezt nem fogjuk megszavazni, nem fogjuk elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)