Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Általában a statisztikáról és egyéb tárgykörökről szóló javaslatokat csendes unalommal szokta fogadni nemcsak a Ház, de bizony a politikai erők egy része is. Magam kivételt képezek ez alól, és nagyon is fajsúlyos javaslatnak tartom azt, ami előt­tünk fekszik. Nem csak azért, mert a kormányzat tulajdonképpen a történelmi Magyarország várme­gyéinek majdhogynem megfelelő számú egyéb tör­vényt kíván módosítani, belenyúlni ebbe utólag (Dr. Józsa István nevet.), olyanokat is, amelyeket egyébként pár hónappal ezelőtt hozott meg pont ugyanez a kormányzat. Tehát némi kis logikai zavar azért felfedezhető a működésében, de ha már csak arról beszélünk, hogy az ágazati nyilvántartások adatainak kezelési módszertanába kíván ilyen mé­lyen beleszólni, akkor bizony érdemes messzebbre tekinteni.

Én magam semmiféle paranoiával nem rendel­kezem, tehát magasról nem érdekel az, hogy hánya­dik napon lép hatályba ez a törvény, tehát nem fogok belekötni az élőfába is e tekintetben, hiszen nem az a célunk, hogy a letett javaslat adott esetben minden elemét megtámadjuk. Ami nálam is kiverte a biztosí­tékot, az valóban az önök indokolása volt, mind az általános indokolás, mind pedig a hozzá fűzött gon­dolatok egy része, nem mindegyik, csak egy része, mert azt látni kell, hogy ahogy ez a kormány statisz­tikai adatokkal bánik, ahogy ez a kormány titkosítási folyamatokkal bánik, az egész egyszerűen vérlázító. Az indokolása homlokegyenest szembemegy a való­ság terében felmutatott cselekvési folyamataival.

Azt kell hogy mondjuk tehát, a KSH nyerjen mi­nél több adatot, érje el ezt minél könnyebben, ez egy logikus dolognak tűnik, és teljesen egyértelmű az, hogy én is, amikor mondjuk, találkozót kérek időn­ként a KSH egy-egy vezetőjétől, jellemzően népese­dési adatokra vagyok kíváncsi, hiszen ezek a legfon­tosabbak Magyarország hosszú távú sorsát tekintve, akkor jó, felkészült szakemberekkel találkozom, egy felkészült gárdával találkozom. Azt kell hogy mond­jam, kicsit olyan érzésem van, ez csak szubjektív benyomás, hogy ez az egész rendszer nagyon ki van szolgáltatva a jelenkori kormányzási folyamatoknak, kormányzatnak, és erőforrások tekintetében bőven lenne mit erősíteni rajta. Az erre vonatkozó költség­vetési ajánlásaimat a maga idejében a következetes­ség jegyében meg is tettem, tehát nemcsak elmon­dom ezt, hanem költségvetési időszakban a módosító javaslatok tekintetében nyilvánvaló módon ennek nyomatékot adtam és adok.

De az valóban aggályokra ad okot, hogy egyedi azonosításra alkalmas adatokat ennyire kontroll nélkül kívánnak olyan értelmetlen módon kezel­ni, aminek nem nagyon látom a célját, hiszen a megfe­­le­lő bontásban, a megfelelő biztonsági technikák al­kalmazása mellett ezek az adatok, a szükséges részük eddig is hozzáférhetők voltak mind a Statisztikai Hivatal számára, mind azok számára, akik ebből dolgoztak, dolgoznak, és nagyon fontos következte­téseket vonnak le. Az, hogy ezeket tömbösítve ilyen módon és a választópolgár ilyen könnyű azonosítási lehetősége mellett alkalmazzák, számomra érthetet­len. Nem látom ennek szakmai céljait az indokolás ellenére sem.

Még egyszer mondom, ez nem olcsó kötözködés azt illetően, hogy hányadik nap lépnek hatályba a változtatások, módosítások, hiszen ez számomra tulajdonképpen édes mindegy. Azt látom, hogy a választásra jogosultaknak az igen kényes személyi adatai kerülhetnek veszélybe, és nem is biztos, hogy csak ebből a törvényjavaslatból és az előttük fekvő papírcsomagból következtetem ki mindezt, hanem bizony az utóbbi évek folyamataiból.

Az is érdekes, hogy a hivatkozási szinten az Eurostat könnyebb munkájának lehetővé tétele jele­nik meg a háttérben, de hát pontosan azon Euro­statról beszélünk, amelynek az adatsorait mi itt rendre felhozzuk a parlamentben. Én sokkal jobban szeretem a KSH „itt készült” adatait, de bizony van­nak olyan mértékadó Eurostat-adatsorok, amelyek­kel szembesíteni szoktuk a kormányt, önök pedig rendre és jellemző módon most már kétségbe vonják ezek valóságtartalmát. Most pedig elénk tolnak egy törvényjavaslatot, ahol ezen kétségbe vont minőség­ben dolgozó szervezet számára szeretnének „könnyí­téseket” elérni. El kellene dönteni tehát, hogy melyik útvonal a valóságos és hogy hol mennek szembe a forgalommal, illetve hol nem.

Az Eurostat adataiból derül ki az is egyébként, hogy az Unió négy leginkább leszakadt, deprimált régiója Magyarországon található, a keleti felében, és sajnos nem változott ez a helyzet az utóbbi években sem számottevő módon. Az Unión belüli szétszaka­dás brutális mértékű.

A Jobbik ezért is hozta elő béruniós javaslatát, hiszen látszik, hogy a jelenkori kormány hét év alatt gazdaságpolitikai eszközeivel ezt a szakadékot, ezt az ollót nem tudta érdemben csökkenteni, sem a mére­tét, sem a kiterjedését, és bizony a statisztikai adatok egyébként egyértelmű módon rendelkezésre állnak és kifejező módon tálalják azt a katasztrófát, ami Nyugat-Magyarország és Kelet-Magyarország vonat­kozásában kibontakozni látszik. Adott régiók között 30 évnyi eltérés fedezhető fel. Brutális eltérések ezek. Most már kétszer „elmúltnyolcévről” beszélhe­tünk lassan, sajnos ennyi idő alatt sem sikerült ér­demben csillapítani ezeket a problémákat.

A könnyebb adatkinyerés indoka ott is egy kicsit fals, amikor megvizsgáljuk azt, hogy a kormányzat hogy bánik a titkosításokkal, adott esetben mi az, amit felold, mi az, amit nem oldott fel, vagy mond­juk, ha csak a paksi beruházásra gondolunk, milyen folyamatokat kíván titkosítani, titkosíttatni, mennyi időre teszi mindezt. Azt látjuk, hogy mindez mérgez­heti a nemzetgazdaságot is, hiszen nagyon fontos nemzetgazdasági érdekeket fedhet el, leplezhet el.

Hogy ezen törvényjavaslat mentén még két gon­dolatra kitérhessek, azt indokolják az utóbbi hónapok folyamatai. Egyrészt az, hogy a kormányzat rendre relatív gazdasági adatokkal áll elő, mindig az előző év hasonló időszakához viszonyít. Főleg a béremelések tekintetében lelhető fel mindez, ahol előszeretettel hangsúlyozza azt, hogy 8-10-12 százalékkal nőttek, mondjuk, a tavalyi időszakhoz képest a bérek egy-egy bizonyos ágazatban. Ugyanakkor elhallgatja azt, ami szintén a vonatkozó uniós adatsorokból egyértelműen kiviláglik, tökéletesen kiderül, hogy euróban mérve Magyarországon nőttek a legkisebb mértékben a bé­rek az egész régiót érintő módon.

Tehát ha megnézzük azt, hogy a környező orszá­gokhoz képest is nő a lemaradásunk, akkor már ér­vényét veszti az a kormányzati propaganda, amely­nek értelmében 10-20 vagy 30 százalékkal nőttek tavalyhoz képest egyes ágazati szinten a bérek, hi­szen ez körülbelül olyasmi, mint az önök áfa­csök­kentési szezonális bejelentési sora, ahol a lényeg az volt, hogy a 25 százalékos áfát fölemelték ‑ európai uniós rekord ‑ 27 százalékos áfára, aztán ebből a 27 százalékból egyes kis termékcsoportok tekintetében kozmetikai jellegű engedményeket tesznek. Ez a ta­valyi évig egy átlagos fogyasztói kosár 6-7 százalékát kitevő módon jelent meg. Most még egy-két termék­csoport hozzákerült, bár álláspontom szerint így sem éri el a 10 százalékot a kedvezményezett termékek köre egy átlagos fogyasztói kosarat tekintve.

Azt kell hogy mondjuk tehát, hogy ugyanez a kozmetikázás jelenik meg. Nagyon szeretném azt, hogyha elénk állna a kormányzat valamelyik minisz­tere, államtitkára, és majd arról tartana egy expozét egyszer valamely napirend kapcsán, hogy bizony euróban mérve a magyar bérek hogyan alakultak az utóbbi tíz év tekintetében regionális összevetésben.

Farkas Gergely képviselőtársam volt az, aki egy kérdés során nekiszegezte a talán illetékes államtit­kárnak azt, hogy az utóbbi jó sok év tekintetében, majdnem tízéves terminusról volt szó, hogy fordul­hatott elő az, hogy Kelet-Közép-Európában átlago­san 60 százalékkal emelkedtek a bérek, Magyaror­szágon, ha egy nagy átlagot vonunk az érintett és vizsgált évek tekintetében, akkor pedig körülbelül 16-tal. Tehát olyan szakadékról beszélünk, ami fel­dolgozhatatlan egy kiszáradt nemzetgazdaság szá­mára.

Ezekről kellene egyébként valódi statisztikai adatok alapján szakmai vitákat folytatni, tehát nem­csak izmusokat érintően, hanem valódi szakmai vi­tákat. Ehhez nagyon fontos lenne egy sokkal több erőforrásból működő KSH. Ehhez nagyon fontos volna a statisztikai rendelkezések és egyébként vizs­gálati módszerek olyan irányban történő elősegítése, ami a szakmaiság talaján áll. Viszont ez a benyújtott javaslatcsomag tartalmaz szakmailag pozitív eleme­ket, tehát olyanokat, amelyeket el kell hogy ismerjek, nem is akarok és nem is lehetne beléjük kötni, és tartalmaz egy-kettő nagyon-nagyon aggályos pontot.

Szeretném zárásként felhívni a figyelmet arra, hogy a KSH tekintetében a legfontosabb a népesedé­si, demográfiai adatok vizsgálata, annak lehetősége. Itt belföldön viszonylagos egyértelműséget látunk, tehát nyilván nem az élve születések számával aka­runk vitatkozni, hiszen az egy viszonylag jól mérhető terület, azt szeretnénk, ha minél magasabb lenne ez a szám. Ugyanakkor annak a vizsgálata, hogy hogyan fordulhat elő, hogy tízezres nagyságrendben szület­nek magyar gyermekek jelenlegi határainkon kívül, és itt nem az elcsatolt részekre gondolok, hanem nyugat-európai országokra vagy olyan országokra, ahol tömegesen jelennek meg magyar vendégmun­kások, és a mai napig pontos számot itt magyar kor­mányzati képviselő még nem tudott letenni e tekin­tetben az asztalra sem önálló felvetés, sem válasz formájában. Tehát külföldi anyakönyvi hivatalok adataiból gereblyéznek, mazsolázgatnak, de igazából a legfontosabb területen Magyarország Kormánya vagy nem rendelkezik a szükséges adatokkal, vagy nem tartja olyan fontosnak ezeket, hogy kommuni­kálja őket, vagy rendelkezik ezekkel az adatokkal, de jól felfogott érdeke mentén elhallgatja őket, mert kiderülne, hogy Magyarország legnagyobb katasztró­fája, a népesedési katasztrófája tekintetében nem sikerült rendszerszintű elmozdulást elérniük.

Nem vagyok ellendrukker, kívánom önöknek, hogy ez az elmozdulás történjen meg végre, de sajná­latos módon az utóbbi hét évben nem történt érdemi előrelépés. Ez a mi legnagyobb katasztrófánk, erről kellene talán még egy statisztikáról szóló vitában is azért pár érdemi gondolatot megejteni, hiszen ha ezt nem oldjuk meg, akkor teljesen mindegy, hogy 30-40 év múlva ki lesz kormányon Magyarországon, hiszen egy végletekig balkanizálódott, kifosztott, gyarmatosított ország maradékán fogunk csak vitat­kozni, én pedig szeretném ezt elkerülni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

(11.10)