A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Államtitkár Úr! Ez a válasz kétségkívül sokkal cizelláltabb volt, mint az, amit a rendőrség korábban közölt, de azt kell mondanom, hogy ettől függetlenül hamis. Azok a felvételek, amelyekről én beszéltem, nem a Dohány utcában készültek, hanem a Deák téren, ezeken is látszik az, hogy az ott a rendezvényen részt vevők egy része legalábbis politikai tüntetésre használta fel ezt az eseményt, ebben az esetben pedig ez a gyülekezési törvény hatálya alá esik. El kell mondanom, hogy ezt szerdán még a rendőrség is tudta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szó szerint elmondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megítélése szerint a tervezett rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek minősül  úgy látszik, csütörtökre más másképp gondolták. Azt gyanítom, hogy  az, hogy az a rendőrség, amely egyébként százezres büntetéseket szabott ki a Clark Ádám téren, amely két Facebook-poszt miatt embereket húzott ki az ágyából, és amelyik egyébként éppen a hétvégén egy, a társadalomra rendkívül nagy veszélyességű szellőzőakna-festés miatt lépett fel nagy erőkkel, az a rendőrség ebben az esetben nem lépett fel  ez politikai utasításra történt. Az a kérdésem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy miért adtak ilyen politikai utasítást (Az elnök ismét csenget.) a rendőrségnek. (Taps a Párbeszéd soraiból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Egy nagyon fontos elhatárolódással kell kezdenem szocialista képviselőtársamtól: az első kocsim kis-Polski volt, és én nagyon szerettem. De ezért nem kértem volna szót, hanem azért kértem szót, hogy egy másik hasonló ellentmondásra hívjam fel a figyelmet. Nagyon gyakori érv, hogy az önök gazdaságiválság-kezelése azért sokkal jobb, mint a 2008-as, merthogy itt nem vesznek fel hitelt. Mondanék három hírt az utóbbi időszakból. Április 23-án Varga Mihály pénzügyminiszter úr jelentette be, hogy sikeres volt a magyar eurókötvény-kibocsátás 2 milliárd euró értékben; Orbán Viktor miniszterelnök úr fölhatalmazta Varga Mihályt május 23-án, hogy az uniós hitelhez szükséges garanciákat adja meg; most a hétvégén meg azt jelentette be szintén Varga Mihály pénzügyminiszter úr, hogy másfél milliárd euró értékben zöldhitelt vagy zöldkötvényt bocsát ki a kormány. Én nem minősítem ezeket a gazdaságpolitikai lépéseket, mert lehet indoka annak, hogy egy kormány valamilyen gazdasági helyzetben hitelt vegyen föl, akár devizában, csak azt szeretném mondani, hogy ezt abszolút jónak vagy abszolút rossznak tartani minimum egy felszínes propagandaszólam és nem érdemi hozzászólás egy gazdaságpolitikai vitához.

Egyébként meg szerintem nem érdemes a 2008-as és a 2020-as válságkezelést összehasonlítani egymással, mert más a természetük ezeknek a válságoknak, és ami még fontosabb, ennek a válságnak még messze nem vagyunk a végén. Nézzük majd meg a hiányt az év végén! Így félévben, a válság első két hónapja után könnyű azt mondani, hogy minden rendben lesz. Reméljük, hogy így lesz, de azért várjuk ki a végét, hogy mi fog történni az év végéig.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Egy apró kiegészítést szeretnék mondani Csárdi képviselő úr hozzászólásához, aki beszélt arról, hogy mi történik azokkal a vállalkozásokkal, melyeknek nulla bevétele volt az elmúlt időszakban, hiszen zárva kellett tartani. Tudjuk, mi történt. Éppen mai hír, hogy Budapest Főváros Kormányhivatalához adott be a csökkentett munkaidős bértámogatás iránti kérelmet egy éttermet és cukrászdát üzemeltető cég, aki azt a választ kapta rá, hogy nem nyert kellő bizonyítást az, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros indokban áll. Én tudom, hogy vannak olyan kormánytagok, akik képesek voltak étterembe járni a válság idején is vagy a járványügyi zárlat idején is, de ők vannak kisebbségben, ráadásul hozzáteszem, hogy ez a feltétel csak az első kiírásában szerepelt a bértámogatásnak. Többen, többek között az ellenzék is felhívta a figyelmet arra, hogy ez abszurditás, és szerencsés módon ez az újabb változatból már kikerült, csak a kormányhivatalt felejtették el erről értesíteni.Szóval, azt kell mondanom, hogy úgy tűnik, még ami egyébként bár nem elégséges, de jó irányú intézkedés volt, azt sem sikerült a kisvállalatok megmentése érdekében sikeresen végrehajtani, hiszen legalábbis a lap beszámolója szerint ez nem egyedi eset, hanem több vállalkozó jelzett nagyon hasonló problémát.

Én azt gondolom, hogy talán egy picit érdemes lenne óvatosabban dicsekednie a kormánynak ezzel a bértámogatási programmal. Sem a konkrét esetek, sem az általános számok nem igazolják azt, hogy ez egy különösebben sikeres program lenne, akár ha a környező országokkal vetjük össze, akkor is ez egy szűkmarkú, kevés vállalkozást érintő támogatási program, aminek sajnos a következményei látszanak a foglalkoztatási számokban, a növekvő munkanélküliségben is.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ennek az egész törvényjavaslatnak a szándékáról és egyáltalán a veszélyhelyzet kezelésének politikai oldala kormányzati szándékairól nagyon sokat elárul az, hogy ebben a vitában a kormánypárti hozzászólóktól, akár államtitkár úrtól, akár a Fidesz vagy a KDNP vezérszónokaitól sokkal többet hallhattunk az ellenzékről, mint magáról a törvényjavaslatról vagy a koronavírus elleni védekezésről. Kezdjük avval, amivel egyetértünk, szerintem egy ilyen témában ez mindig hasznos.Szerintem abban ma már, ismerve a számokat, többé-kevésbé egyetértés mutatkozik, hogy Magyarország, egyébként hasonlóan a hozzánk hasonló helyzetben lévő közép-európai országokhoz, szerencsésen átvészelte a járvány legrosszabb részét. Megúsztuk azt, hogy Magyarországon is egy olyan súlyos válság alakuljon ki, mint néhány dél-európai országban, vagy mint olyan nyugat- és észak-európai országokban, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban, ahol jól láthatóan félrekezelték a járványt. Ha emlékeznek rá, képviselőtársaim, éppen ezért, szemben avval, amit önök most állítanak, az ellenzék a később hatékonynak bizonyuló szigorító intézkedéseket nemcsak támogatta itt a parlamentben és a parlamenten kívül is, hanem egyenesen sürgette és követelte.

Akkor, amikor egyébként még például Magyarországra Olaszországból szabadon lehetett beutazni, miközben Olaszországban már kitört a járvány, akkor itt folytattunk a parlamentben vitát éppen arról, hogy helyes lennee lezárni az ez irányban lévő határokat, vagy amikor éppen Magyarországra még lehetett Kínából szabadon repülni, miközben Európa nagy részét már lezárták, akkor éppen erről vitatkoztunk, és folytathatnám, az iskolabezárások ügyét Harangozó képviselő úr részletesen említette, nem is mennék ebbe bele.

Én azt gondolom, hogy ez egy siker, ez egy olyan dolog, aminek van értelme közösen örülni, és van értelme megköszönni valóban azoknak, akiknek ez köszönhető, akik persze nem a 133 bátor ember elsősorban, és nem is elsősorban a kormány, hanem valóban azok a szakemberek, akikre önök az esetek egy jó részében hallgattak, máskor meg nem hallgattak, és persze elsősorban azok, akik a védekezés frontvonalában voltak, az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények dolgozói, az önkormányzatok munkatársai, a rendvédelemben dolgozók, és még sorolhatnám tovább.

Miben volt vita köztünk, és miben van ma is köztünk vita? Abban, hogy önök a járvánnyal szembeni védekezésből, itt legalábbis a nagypolitika szintjén jól láthatóan politikai ügyet akartak csinálni. Nem az volt a szándékuk, hogy egység jöjjön létre, éppen ellenkezőleg, az volt a szándékuk, hogy ne jöjjön létre egység. Ezért terjesztettek be akkor is olyan törvényjavaslatot, amelyet nyilvánvaló módon mindenfajta józan szükségszerűségen és józan alkotmányos szabályon túlmegy, amelyik nem felel meg egyébként az Alaptörvénynek sem, és ezért nyújtanak be most is olyan szabályt, amelyiket nyilvánvaló módon nem lehet jó szívvel támogatni.

Mi is volt a legnagyobb töréspont annak idején a felhatalmazási törvény kapcsán? Az, hogy legyene benne időkorlát. Önök azt mondták, hogy a 90 meg 120 nap nem elfogadható, mert lehet, hogy nem is lesz parlament. Miniszterelnök úr azt mondta, hogy rosszabb állapotban leszünk 90 nap múlva, mint most vagyunk. Szerencsére nem vagyunk rosszabb állapotban, sem a parlament, sem az ország. Nem megnyugtató, hogy miniszterelnök úr erre készült és erre számított, de azt gondolom, hogy akkor is világos volt, és akkor is egyértelmű volt, hogy ha húzunk egy józan határidőt, akkor az ellenzék ezt hajlandó támogatni, és ha szükség van a meghosszabbítására ennek a határidőnek, akkor azt is hajlandóak vagyunk támogatni akkor, ha a járványügyi helyzet ezt indokolja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök akkor nemet mondtak a 90 napra meg a 120 napra is, miközben 65 nap telt el, és most már önök is azt mondják, hogy nincs szükség tovább erre a törvényre. Tehetnénk persze úgy, és önök úgy is tesznek, minthogyha arról lenne szó, hogy megvilágosodtak, belátták, hogy erre nincs szükség, vagy hogy most már a járványügyi helyzet ennyire jó. Gyanítjuk, hogy azért ebben némi szerepet játszik az is, hogy önök kaptak ebben az ügyben nagyon kemény kritikát, európai és külföldi kritikát, belátták azt helyesen, hogy Magyarországnak rendkívül nagy kárára van az, ha az a kép alakul ki róla, hogy ez nem egy demokratikus feltételek között működő ország. És nagyra becsülöm képviselőtársaimat, hogy ilyen sokra tartják az ellenzéket, de azt kell mondanom, hogy önök nagyon tévednek, ha azt gondolják, hogy európai kormányok álláspontját vagy az Európai Parlament álláspontját a magyar ellenzék határozza meg. Ezek a szervezetek tájékozódnak, olvasnak, elolvashatták a törvényjavaslatot is nyilván, azután alakították ki az álláspontjukat.

Mit csináltak önök evvel a törvényjavaslattal, ha már itt tartunk? Mert azt mondják, hogy működött a parlament. Tényleg, csak önök azt csinálták, hogy a parlamentet etették olyan jogszabályokkal, amik egyébként vagy egyáltalán nem voltak sürgősek, és bőven ráértek volna, vagy azért voltak önöknek sürgősek  hogy egy példát mondjak, ilyen a felsőoktatás jelentős részének az állami rendszerből való kivitele, vagy ilyen a kultúrában dolgozók közalkalmazotti státuszának a megszüntetése , amit éppen azért hoztak be a járvány idején, hogy kisebb figyelmet kapjanak a sajtóban és a közvéleményben. Ugyanakkor viszont a valóban fontos döntéseket, hiszen nyilván egy járvány idején a valóban fontos döntések a járvány egészségügyi és gazdasági kezelésével kapcsolatos döntések, ezeket kivonták a parlament ellenőrzése és a parlamenti nyilvánosság alól.

Azt mondják, hogy szükség volt erre ahhoz, hogy sürgős döntéseket hozhassanak. Hadd mondjak egy példát, hogy világos legyen, miért nem volt az esetek jó részében erre szükség! Például a gazdasági csomagot a miniszterelnök itt március 30-án jelentette be, a rendelet április 16-án jelent meg. Ez a két hét éppen elég lett volna arra, hogy ugyan sürgős iramban  de erre nyilván a parlament mindkét oldala nyitott lett volna  lefolytassunk itt egy parlamenti vitát erről a törvényjavaslatról vagy több törvényjavaslatról akár, és egyébként ebben az esetben egy érdemi vita után jobb döntések születhettek volna, nem kellett volna egy hét múlva például módosítani a bértámogatás szabályait, mert kiderült, hogy életszerűtlenek azok a szabályok, amiket a kormány megállapított. Tehát a szándék az volt, hogy önök a járványügyi védekezéssel kapcsolatos, elsősorban gazdasági döntéseket parlamenti felhatalmazás nélkül hozhassák meg. Hogy erre miért volt szükségük, erre majd a felszólalásom vége felé vissza fogok térni.

Az egészségügyi döntések meghozatalára ugyanis módot adott az eredeti felhatalmazás is. Egyébként már az egészségügyi törvény jelenlegi állapota is a fontosabb járványügyi intézkedésekre lehetőséget nyújtana, a többire pedig a katasztrófavédelmi törvény alapján módja lett volna a kormánynak, hogy meghozza. Én azt hiszem, államtitkár úr, hogy nagyon eltérőek a mi számaink, ha azt számoljuk, hogy mire nem volt felhatalmazása a kormánynak a katasztrófavédelmi törvény alapján. Mi összesen a kihirdetett rendeletek közül talán ötöt találtunk, ahol ez egyáltalán kérdésként felmerülhetett volna. (Dr. Orbán Balázs: Minden, ami gazdasági.) Ezek alapvetően gazdasági típusúak.

De például azt mondja, államtitkár úr, nagy meglepetéssel hallom, hogy a hitelmoratóriumot nem lehetett volna elrendelni a felhatalmazási törvény nélkül. El szeretném mondani államtitkár úrnak, hogy a hitelmoratóriumot két héttel a felhatalmazási törvény elfogadása előtt hirdette ki kormányrendeletben a kormány. (Dr. Orbán Balázs: 15 napra rá.) Igen, de azt ugyanúgy meg lehetett volna hosszabbítani itt a parlamentben, mód lett volna rá. Mint ahogy minden rendeletet meg lehetett volna hosszabbítani a parlamentben, ezt is meg lehetett volna hosszabbítani, és hozzá is járultunk volna egyébként ennek a meghosszabbításához (Dr. Orbán Balázs közbeszól.), elmondtuk, hogy minden rendelet meghosszabbítását támogattuk volna (Dr. Orbán Balázs: Természetesen.), amiket akkor hoztak. Azóta már nem mindent támogatnánk, szeretném elmondani, de erre majd vissza fogok térni.

Hogyan néz ki a törvényjavaslat? Van két törvényjavaslat előttünk. Az egyiket Harangozó képviselő úr már hosszasan elemezte. Legyen világos, az, amelyik a felhatalmazási törvény visszavonásáról szól, ez a törvényjavaslat egy kamu törvényjavaslat, ugyanis a felhatalmazási törvény hatálya kétféleképpen szűnhetne meg. Az egyik az, hogy a kormány visszavonja a veszélyhelyzetet, de ehhez nincs szükség további parlamenti lépésre. Ha holnap a kormány összeül, és úgy dönt, hogy holnaptól vagy akár június 20-ától megszünteti a veszélyhelyzetet, akkor megszűnne a felhatalmazási törvény hatálya is, ez benne van a törvényben.

A másik lehetőség az lenne, hogy az Országgyűlés maga vonja vissza ezt az extra felhatalmazást, és akkor csak az egyébként alkotmányos katasztrófavédelmi törvényben kihirdetett szabályok maradnak érvényben, de a javaslat erre sem tesz javaslatot  hanem mit mond? Egyrészt alázatosan megkérjük a kormányt, hogy ha úgy gondolja, akkor legyen olyan kedves visszavonni a felhatalmazást. Kéri a kormány saját magától az Országgyűlés útján, hiszen benyújt egy törvényjavaslatot, amelyben megkéri a kormányt, hogy vonja vissza. Másrészt pedig ugyan megszünteti a felhatalmazást, de annak a hatálybalépését úgy szünteti meg, hogy majd akkor szűnik meg, ha a kormány visszavonja a felhatalmazást, de ez így van az eredeti törvényben is. Ezt a törvényjavaslatot teljesen fölösleges volt a parlament elé hozni, ennek nincsen hatálya.

(18.50)

Egyébként nyújtottunk be mi magunk is olyan törvényjavaslatot, ami megszüntette volna a felhatalmazást, miniszterelnök úr eredeti ígéretének megfelelően május végén, és nyújtott be olyan javaslatot az MSZP is, aminek hasonló hatálya lett volna. Ezeket valahogy még bizottsági napirendre sem sikerült eddig venni. Ehelyett benyújtják ezt a valóban kamu törvényjavaslatot, nyilván azért, hogy elmondhassák, hogy önök mindig így szállnak le a bicikliről, de ettől még ennek semmilyen jogi hatálya nincsen, és elmondhassák, hogy lám, az Országgyűlés vonta vissza. Nem, nem az Országgyűlés vonja vissza; ez a törvényjavaslat is arról szól, hogy addig van veszélyhelyzet, és addig van az alkotmányon is túl  nincs alkotmány, bocsánat , Alaptörvényen is túlmutató, rendkívüli felhatalmazás, amíg a kormánynak úgy tetszik.

Úgy látjuk, hogy a kormánynak most már nem tetszik úgy egy darabig, ez rendben van, de azért önök gondoskodnak arról, és erről szól a másik törvényjavaslat, ami nemhogy egy salátatörvény, egy salátahegy, mert legalább négyféle elemet sikerült benne összemixelni egymással. Ebben a salátatörvényben egyrészt rendelkeznek rögtön arról, hogy hogyan maradhat bármeddig érvényben a rendkívüli jogrend, ha önöknek úgy tetszik. Mert egyrészt ebben a törvényjavaslatban azt mondják, hogy az országos tiszti főorvos javaslatára a kormány gyakorlatilag minden további egyeztetés nélkül kihirdetheti a közegészségügyi veszélyhelyzetet, amiről gyanítom, hogy ez a járványkészültség, amit önök egyébként emlegetnek, és amit, gondolom, hogy hatályban kívánnak tartani a felhatalmazás és a veszélyhelyzet visszavonása után is. Itt nincsen semmilyen parlamenti felhatalmazás, nincsen semmilyen parlamenti kontroll, összesen a parlament egészségügyi bizottságának kell beszámolni. Hogy ezek a beszámolók mennyit érnek, azért ezt láthattuk az elmúlt hónapokban.

Ugyanakkor a kormány rendkívül széles jogkört kap egy ilyen esetben, szabályozhatja minden intézmény és létesítmény működését, az üzletekét, korlátozhatja a személyszállítást, áruforgalmat, az emberek érintkezését, egyes területek elhagyását, egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, lényegében szinte mindent megtehet, mi pedig legyünk hálásak azért, hogy legalább kijárási korlátozást nem vezethet be. Végül is közénk is lövethetett volna a kormány, valóban (Nacsa Lőrinc: Azt ti csináltátok!), de nem, kijárási korlátozást éppen nem vezethet be. Erre azért találtak másik megoldást. Ha mégis kedve lenne a kormánynak kijárási korlátozásra is, akkor ugyanis  és erről szól a másik eleme ennek a törvényjavaslatnak  viszont a katasztrófavédelmi törvény módosításával, a benne lévő felhatalmazás nagyon jelentős kiterjesztésével lehetővé teszik, hogy a kormány egyoldalú lépéssel kihirdessen egy válsághelyzetet, és ebben a helyzetben pedig gyakorlatilag most már tényleg mindent megtehessen.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy lett volna helye annak, hogy levonjuk a tanulságot a mostani járványhelyzetről. Mert az egészségügyi törvény járványügyi szabályai sem szabályoztak minden szükséges intézkedést megfelelő módon, és a katasztrófavédelmi törvény sem szabályozott minden intézkedést megfelelő módon. Még hozzá kell tenni, tőlem talán ez nem meglepő, hogy bár az Alaptörvény ebből a szempontból a korábbi alkotmányos szabályokra támaszkodott, szerencsére, ennek ellenére az Alaptörvény és a korábbi alkotmányos szabályok sem hézagmentesek. Sok szempontból nem ilyen típusú helyzetekre készültek fel. Lett volna helye annak, hogy a járvány tanulságai alapján tisztességes előkészítő munka, akár többpárti konzultáció és főleg komoly szakmai előkészítés után, a járványügyi, a biztonsági és az alapjogi körülményeket egyformán mérlegelve, egy jó minőségű szabályozás kerülhessen a parlament elé. De ez nem az. Itt arról van szó, hogy önök hézagmentesen fenn kívánják tartani azt a lehetőséget, hogy lényegében minden fontos kérdésben megkerülhessék a parlamentet és megkerülhessék a parlamenti munkát. Gondolom, azt hiszik, hogy hátha messziről, Brüsszelből vagy Berlinből akkor majd nem látszik, hogy mit csinálnak. Szerintem ez egy naiv elképzelés egyébként.

A második, és itt nem mennék bele a részletekbe, a honvédség fegyverhasználatáról ugyanazt gondoljuk, mint amiről beszélt Harangozó képviselő úr. Ez egészen elképesztő szabályozás, bár látjuk, hogy vannak önöknek lelki rokonai az óceán túlpartján is, de a hadsereg belföldön való bevetése, fegyveres bevetése minden demokratikus országban egy rendkívül erős alkotmányos tilalom, egy olyan típusú határ, amit nem lehet átlépni, csak rendkívül súlyos esetekben. Hasonló a helyzet, például ilyen kis apróságok is vannak benne, mint hogy a vagyonőr kap például korlátlan, bizonyos esetekben korlátlan ruházat- és személyátvizsgálási jogot, és még hosszasan folytathatnám ezt a felsorolást.

A törvényjavaslat egy másik blokkja arra vonatkozik, hogy valóban, a rendkívüli jogrend idején hozott szabályok közül azokat, amelyeket önök megőrzésre érdemesnek gondolnak, ezeket meg kívánják őrizni. Ez a része a javaslatnak az, amire  hogy Nacsa képviselő úr felszólításának engedelmeskedjek  sok elemében örömmel tudunk igent mondani, vagy tudnánk igent mondani, ha nem lenne összekötve a további elemekkel. De egyébként ebben sok olyan elem van, amelynek a fenntartását indokoltnak tartjuk. Azt gondoljuk, hogy mondjuk, ahogy államtitkár úr is említette, például a hitelmoratórium fenntartása nyilván egy indokolt intézkedés, és adóügyi könnyítések, szabályozási könnyítések fenntartása, és a többi, és a többi, ezek olyan típusú intézkedések, amelyeket nyilván lehetne támogatni, ha nem lennének összekötve sok minden mással.

Ebben három kritikus elemet szeretnék most kiemelni. Az első, ez tulajdonképpen egy technikai megfontolási javaslat a kormánynak, talán ennek akceptálására lehet esély. Nagyon problémás az, hogy viszonylag rövid határidővel szünteti meg a törvényjavaslat a szociális ellátásokra való jogosultságnak a meghosszabbítását, a dokumentumok érvényességének a meghosszabbítását. Ebből az fog következni, hogy rendkívül nagy forgalmat fog generálni ez a fajta szabályozás az okmányirodákban elsősorban, illetve a kormányhivatal ezzel foglalkozó részlegeiben akkor, amikor ugye, emlékszünk, hogy már a járvány előtt is az összeomlás határán állt az ügyfélszolgálati rendszer a kormányhivatalokban. Én azt javaslom, hogy ezt ne tegyék se a kormányhivatalokkal, se az emberekkel. Nincs szükség arra, hogy hosszú sorok álljanak, itt néhány hónapos hosszabbításnak sokkal több értelme van, mint ami esetleges adminisztratív problémát okoz. Ezt jó szívvel javaslom a kormánynak megfontolásra, mert ennek szerintem semmilyen politikai tartalma nincs azon kívül, hogy az emberek életét ne tegyük fölöslegesen nehezebbé.

Sajnos nem ebbe a körbe tartoznak  bár még ebben is hajlandó vagyok jószándékúan feltételezni, hogy csak nem gondolták át kellően  az igazságszolgáltatásra vonatkozó szabályok. Az igazságszolgáltatás területén a rendelet járványügyi szabályokra vagy szükségletre hivatkozva lényegében korlátlanul lehetővé teszi azt, hogy egy sor olyan joggal ne élhessenek vagy közvetlenül személyesen legalábbis ne élhessenek a pereskedő felek vagy éppen a különböző bűncselekmények terheltjei vagy vádlottjai, amik megilletik őket. Akár hat hónapos halasztások következnek be egyes eljárásokban, más eljárásokban távmeghallgatásra térnek át, ami azért sok szempontból nem ugyanaz a minőség, mint egy személyes meghallgatás; nem véletlenül írja elő fő szabályként a büntetőeljárás azt az elvet, hogy közvetlenül lehetőséget kell nyújtani, hogy megjelenjenek a felek. És még folytathatnám tovább. Itt egy gumiszabály jön létre, miközben egyébként önök is láthatják, hogy a bírósági szervezet vezetői azt kérik, hogy folytatódjon minél előbb a normális bírósági munka. Szerintem ehhez kéne visszatérni. Veszélyes és problémás az a szabály, ami itt egy nagyon szabad kezet ad abban, hogy egyébként járványügyi szabályokra nézve mire van szükség és mire nincsen. Ez jelentősen ronthatja a jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás minőségét, komoly problémákat okozhat. Szerintem nem érdemes ennek kitenni egyébként sem az igazságszolgáltatási rendszert, sem az igazukat keresőket. Én azt gondolom, hogy ezt is érdemes átgondolni.

Van olyan pontja ennek a javaslatnak, és erről is néhány szót szeretnék beszélni, ahol meg teljesen nyilvánvaló, hogy kilóg a lóláb. Bizonyos gazdasági csoportoknak az érdekeit, kegyeit keresik. Nyilvánvalóan ilyen a rabszolgatörvény durvább változatának bevezetése, amelyik 24 havi munkaidőkeretet tesz lehetővé, tehát magyarán szólva azt, hogy két év múlva kelljen csak elszámolni a túlmunkával, csak akkor kelljen egyébként kifizetni a túlmunkát, vagy akkor kelljen kiadni a szabadnapokat. Ez a szabályozás, mégpedig szemben az eredeti rabszolgatörvénnyel, ahol legalább formálisan lehetővé tették azt, hogy a munkavállalónak hozzá kelljen járulnia ehhez a munkarendhez, és lehetővé tették azt, hogy a munkaügyi egyeztetés rendszerében el lehessen ettől térni vagy meg lehessen erről állapodni, itt most már a kormány a maga végtelen bölcsességében ezt elrendeli.

(19.00)

De nem ám mindenkinek! Nem, nem! Hát majd annak, akit kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűnek minősítenek. Tudjuk, hogy ki önöknek a kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű intézmény, sok alkalommal láttuk… (Nacsa Lőrinc: A magyarok!) Na, akkor azt kellett volna beleírni, hogy mindenki, drága képviselő úr, hogy minden vállalkozás számára ez rendelkezésre áll, bár mi azzal sem értenénk egyet, de azzal még kevésbé értünk egyet, hogy ezt önök kinek tartják fönn: hát a saját házi oligarcháiknak  leányneve Mészáros Lőrinc , a vejnek, az üzlettársnak meg a többieknek, meg néhány kedvenc nagy multinak, akiket formálisan utálnak, valójában meg kiszolgálnak. Ők fogják megkapni ezt a lehetőséget, ők kapják meg majd ettől a nagy magyarokat védő kormánytól azt a lehetőséget, hogy egyébként kizsigereljék a munkavállalókat, hogy bizonyos értelemben röghöz kössék őket, és jelentős mértékben csorbítsák a jogaikat.

Azt tudom mondani, hogy ez sok szempontból gyalázatos, ráadásul ez nem is egy létező rendelkezésnek a meghosszabbítása, mert ennél még a veszélyhelyzet idején kihirdetett, egyébként szintén vérlázító szabály is enyhébb volt. Azt kell mondanom, hogy az, hogy ezt belevarrták ebbe a törvényjavaslatba, ez semmibevétele a munkavállalóknak és a munkavállalók jogainak.

Jegyezzük csöndben meg, hogy azért mellesleg még jó pár törvénybe belepiszkálnak a szabadalmi törvénytől kezdve egészen bizonyos agrártörvényekig ebben a törvényjavaslatban, de ezekre már részletesen nem is térnék ki, nyilván szokás szerint megpróbálnak mindent egyben elsikálni.

Összefoglalva tehát azt tudjuk mondani, hogy miközben a veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslat nem vonja vissza a veszélyhelyzetet, épp ezért fölösleges, az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat ennél rosszabb, kimondottan káros. Egyrészt szinte korlátlan felhatalmazást ad a kormánynak, hogy egészségügyi válsághelyzetre hivatkozva vagy veszélyhelyzetet kihirdetve mindenfajta kontroll nélkül intézkedjen, és ugyan gálánsan most az egészségügyi válsághelyzetnél beírták azt, hogy hat hónapig lehet elrendelni, de egyébként azt is beleírták, hogy de a kormány ezt korlátlanul egyoldalúan meghosszabbíthatja. Látjuk a bevándorlási válsághelyzetnél, vagy mi az ördögnél, hogy ezt a kormány persze mindig meghosszabbítja, mert mindig lát indokot arra, hogy a saját hatalmát növelje. Ez minden, csak nem alkotmányos.

Megmaradnak például a kórházparancsnokok, nem egészségügyi szempontok fognak dönteni továbbra sem a kórházak működésében, hanem különböző kormányzati szempontok, és azért jegyezzük meg azt is csöndben, hogy a Btk.-nak a felhatalmazási törvénybe belevarrt rendelkezései is természetesen érvényben maradnak, és továbbra is véleményük alapján lehet elvinni embereket.

Mi nem került bele sem a kormányrendeletekbe, sem a mostani törvénybe? Nem került bele a munkanélküliek helyzetének javítása ebbe a törvénybe, azoké, akik már elvesztették a munkájukat. Nem került bele azon kisvállalkozások helyzetének az érdemi javítása, akiknek hónapokra le kellett állniuk, és nem tudják, hogy mikor nyithatnak újra. Mert az adókönnyítés annak segít, akinek van bevétele, de akinek be kellett zárni az üzletét, a cukrászdáját, nem tudta folytatni a munkáját  márpedig a kisvállalkozások nagyon jelentős része ilyen, egészen olyan területeken, amikre talán nem is gondolnának, én most beszélgettem több emberrel, ez előfordul velem, de most pont ilyen vállalkozókkal is többször beszélgettem, egészen változatos területről, a klímaszereléstől az optikai műszerek kalibrálásáig kerültek vállalkozók olyan helyzetbe, hogy nem volt bevételük hónapokig , rajtuk ezek az adókönnyítések nem sokat segítenek.

Ugyanakkor persze volt, amire használták ezt a törvényt, és erre mondtam, hogy erről még pár szót mondok. Használták ezt a törvényt arra, hogy állami felügyelet alá vonják a Kartonpackot, most ugyan visszaadják, de persze azért azt nem tudjuk, hogy közben ott mi történt a cégnél. Használták ezt a felhatalmazást arra, hogy a 2020-as költségvetést szabadon szabják-varrják, és nemcsak olyanok kerültek bele ebbe a javaslatba, amik valóban a védekezéshez voltak szükségesek, hanem például belekerült az egyházi közfeladat-ellátási és közösségi célú beruházások támogatása, egyházi épített örökség védelme, sportparkberuházások megvalósítása vagy éppen az egyébként általam nagyon kedvelt Petőfi Irodalmi Múzeum támogatása, félek, hogy nem az irodalmi értékei, hanem a vezetőjének lelkes kultúrharcos jelene miatt.

Itt kicsit váltottunk szót az önkormányzatokról, még erről egypár szót én is hadd mondjak, csak azért, mert képviselőtársaim refrénszerűen bántották az önkormányzatokat. Azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok közé, akiknek köszönettel tartozunk, beletartoznak az önkormányzatok is, az önkormányzatok többsége is, egyébként azt is mondhatom, hogy pártállás nélkül, mert sok önkormányzat teljesített erőn felül a veszélyhelyzet idején, és végezte el azt a munkát, amit a kormány nem végzett el, miközben önök folyamatosan forrásokat vonnak el tőlük, és igyekeznek lehetetlen helyzetbe hozni őket.

Hadd mondjak néhány olyan példát, amely a fővárosi DK-s polgármesterekre jellemző; biztosan más példákat is mondhatnék más pártok polgármestereitől. A fővárosi DK-s polgármesterek vezettek be otthonápolási támogatást azoknak, akiket önök kiraktak a kórházakból, pontosabban a családjuknak; ők adtak rendkívüli támogatást az állás nélkül maradt embereknek önök helyett; és ők döntöttek arról, hogy bérlakásokat újítanak föl és tesznek elérhetővé azok számára, akik elvesztik a lakásbérletüket a válság miatt, és még folytathatnám tovább.

Azt kell mondanom, hogy téves, rossz és káros az a politika, amikor önök az önkormányzatokban ellenséget látnak csak azért, mert egy jelentős részüket most már nem kormánypárti polgármesterek és képviselő-testületek vezetik.

Összefoglalóan tehát azt tudom mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Demokratikus Koalíció ezt a törvényjavaslatot, pontosabban ezt a két törvényjavaslatot ebben a formában nem támogatja. Sajnáljuk, hogy ismét nem tett a kormány kísérletet sem arra, hogy egyébként a valódi problémák megoldására egy támogatható, konszenzusos, szakmai megoldás kerülhessen a parlament elé. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Nacsa képviselő úrnak egy fontos félreértését szeretném tisztázni. Legalábbis frakcióvezetői minőségében én vagyok Gyurcsány Ferenc helyettese és nem képviselő úr vagy képviselő asszony. Én értem, hogy ez a probléma izgatja Nacsa képviselő urat, de sajnos nem tudom azt ígérni, hogy ha sokat és keményen dolgozik, akkor elérheti ezt, mert ön ezzel a múlttal nem lehet DK-s képviselőjelölt soha, attól tartok. Köszönöm szépen, elnök úr.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Az államtitkár úr szavai után izgatottan várom, hogy valóban minden ország kövesse a miniszterelnök úr példáját, és a járványügyi védekezés jegyében megismerkedhessünk más országok miniszterelnökének kovászos uborkájával vagy más, népileg jellemző savanyúságféleségével. Én azt gondolom, kicsit komolyabbra fordítva a szót, hogy az a különbség aközött…  én értem, hogy ön azért ül a kormányban, mert ön szerint amit a miniszterelnök mond, az maga a színtiszta igazság, amit az ellenzék, az pedig a színtiszta hamisság, nyilván érthető módon ezt nem pontosan így látom. Egy nagy különbség persze van: akik egyetértenek a miniszterelnökkel, azokat nem viszik el hajnalban a Facebook-posztjuk miatt. Azért ez egy nagy különbség, és nem kimondottan jogállami jellegű.

Azzal vádolnak minket, hogy tíz éve ugyanazt mondjuk a jogállam leépítéséről és a diktatúra lopakodó bevezetéséről. Ez nem így van, államtitkár úr, nem így van, képviselőtársaim! Mindig mást mondunk, mert önöknek mindig új és út ötletei támadnak. Tehát fokozatosan haladnak ebben a dologban, mindig van valami, mindig jön valami új. Ami most jött éppen, az két dolog, és ezekre szeretnék nagyon röviden reagálni.

Az egyik azzal kapcsolatos, hogy önök azt mondják, hogy most az Országgyűlés visszavonja a felhatalmazási törvényt, de ez nem így van. A rendkívüli jogrendet a kormány vonja vissza, és az egyébként a koronavírusról szóló felhatalmazási törvényben benne van az, hogy csak a veszélyhelyzet idején érvényes. Ezért mondjuk, hogy fölösleges az a törvényi szabályozás, ami abban van, mert ha a kormány valóban megszünteti a veszélyhelyzetet, akkor okafogyottá válik az az egész jogszabály, és hatálytalanná válik, annak semmi értelme nincsen. Nem az a baj azzal, Bajkai képviselő úr, hogy a kormány nyújtja be, hanem az, hogy a kormánynak nincs erre szüksége, mert ha megszüntetné a veszélyhelyzetet, akkor automatikusan a törvény is hatályon kívül kerülne.

Szeretném azt elkerülni, hogy az a látszat keletkezzen, ami mind a kettőnknek kellemetlen, hogy egyetértek az államtitkár úrral alkotmányjogi kérdésekben. Az a helyzet, hogy az alkotmány és a katasztrófavédelmi törvény kiegyensúlyozza azt (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), hogy milyen alapon lehet eltérni a normál jogrendtől, és csorbítani az állampolgárok jogait. Önök ezt most fölrúgják ebben a törvényjavaslatban, ez a probléma.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: (Nem tudja felcsíptetni a mikrofont.)

ELNÖK: Mikrofon! Semmi gond, képviselő úr, beszámítjuk, helyezze el nyugodtan, beszámítjuk az időkeretet.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Elvesztettem belőle az alkatrészt.

ELNÖK: Sokkal kellemesebb lesz az, ha jól működik a rendszer. Csak nyugodtan! Parancsoljon!

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Majd visszaadom Harangozó frakcióvezető-helyettes úrnak, ígérem, a csíptetőjét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy talán alapvetésünkben Nacsa képviselő úrral egyetértünk. Abban is, hogy fontos a műemléki örökség őrzése, egyébként abban is, és nyilván itt a trianoni évforduló előtt erről fontos szólni, hogy ez az örökség csak egészében a történelmi Magyarországot, sőt a tágabb régió összefüggéseit kezelve is értékelhető. És bár ez Nacsa képviselő úrnak valószínűleg meglepetés, de bizony 2010 előtt is voltak olyan programok, amik ezeknek a műemlékeknek a mentésére, támogatására irányultak. Szerintem ez jó, ha ebben egyetértünk, és jó, ha ez közös cél. Ugyanakkor a törvényjavaslat megítélésében már tátongó szakadék van a kettőnk véleménye között, én úgy látom, hogy ebből a szempontból államtitkár úr és L. Simon államtitkár úr őszintébb volt, amikor viszonylag nyíltan megmondták, hogy ennek a javaslatnak a célja annak a sok bonyodalomnak és nehézségnek a megszüntetése, amivel a műemlék épületek tulajdonosai szembesültek. Ugye, azt mondta például L. Simon képviselő úr, hogy tenni kell az ellen, hogy a tulajdonosok jogait korlátozza a műemléki védelem. Ez a törvényjavaslat tesz ellene, ez kétségtelen.

Viszonylag hosszú időt venne igénybe, ha végigelemezném azt, hogy 2010 óta milyen szisztematikus módszerességgel zajlik a műemlékvédelem intézményrendszerének leépítése, megszüntetése. Ugye, ennek legutolsó előtti állomása az volt, amikor megszüntették már a helyettes államtitkárság szintű örökségvédelmet is. Úgy látom, hogy ez most már nagyjából az utolsó lépés, bár talán túl optimista vagyok, és lehet, hogy még vannak újabb ötleteik is.

(22.40)

Megszűnik a Műemlékvédelmi Tanácsadó Testület, ami egy erre a célra dedikált, műemlékvédelmi szakemberekből álló tanácsadó testület volt a műemlékeket érintő döntések előtt. Nagy tisztelője vagyok természetesen az építészeknek is, de a tervtanács nem tudja ebben a szerepében pótolni. A tervtanács szükségképpen  hogy mondjam?  abban érdekelt, hogy megépüljön az új épület, és nem abban, hogy megvédje a műemléki értékeket. Nem vitatva a személyes jóindulatot, nyilvánvalóan más szemmel néz egy építkezésre egy műemlékvédelmi szakember, mint egy építész, akinek az a feladata, hogy ott egy új épületet hozzon létre. Azt kell mondanom tehát, hogy ez nyilvánvalóan a védelem szakmai szintjének gyengülésével jár.

Hasonló a helyzet a műemlékek átsorolásával is: alig burkoltan az a szándék, hogy jelentősen csökkentsék az államilag védett műemlékek számát. Arról beszélt államtitkár úr is, hogy majd itt akkor persze szigorúan szakmai alapon  értjük ezt a dolgot, hogy mit jelent önöknél ez  el fog dőlni, hogy mi maradhat műemlék, és mi nem, és ami nem már államilag védett műemlék, azt majd megkaphatják az önkormányzatok, akik egyébként  hogy a korábbi vitánkra utaljunk  nem nagyon lesznek abban az anyagi helyzetben  hogy óvatosan fogalmazzak , hogy egyébként költeni tudjanak ezekre a műemlékekre. Tehát magyarán szólva: azt a problémát, hogy védelem van, forrás nincs a műemlékek megőrzésére, áttolja a kormány gyakorlatilag saját magától az önkormányzatokhoz. Ehhez járul még az is, amit mond Simon államtitkár úr, hogy egyébként pedig az állam megszünteti az elővásárlási jogát is számos esetben, külön elő kell írni. Ez megint csak egy védelmet gyengítő tényező.

Azt kell tehát mondanom, hogy a törvényjavaslat műemlékvédelmi részének egyértelmű célja az, amiről önök is beszéltek, hogy a tulajdonosoknak  ön itt arról beszélt, hogy milyen jó lesz majd, hogy a kastélytulajdonosok de jól tudnak majd ott építkezni  könnyebb legyen építkezni, és nehezebb legyen megvédeni ezeket a műemléki értékeket. Ezt a szándékot értem. A mi kormányunk idején is volt ilyen nyomulás természetesen, akkor is sokfajta lobbi volt, volt akinek nem tetszett az, hogy a műemlékvédelem ellenáll akkor, ha műemléki értékeket akarnak megsemmisíteni, csak az a helyzet, hogy mi ennek ellenálltunk, államtitkár úr, önök pedig befekszenek ennek a fajta lobbiérdeknek, és akkor innen kezdve az a kérdés, hogy melyik kormány az, amelyik a nemzeti érdekeket védi, és melyik az, amelyik alárendeli a nemzeti érdekeket az üzleti érdekeknek.

Mondhatják azt, hogy ez csak üres beszéd, ez csak szócséplés, csak ha megnézik az elmúlt időszak eseteit, akkor világosan látszik, hogy mi történik, elég  csak hogy két budapesti példát mondjak  a Közvágóhídra vagy éppen a Heinrich-udvarra, más néven a Vasudvarra utalni Budapesten, az egyiket ilyen módon, a másikat másmilyen módon vették ki a műemléki védelem alól, és teszik lehetővé azt, hogy egyébként a műemlékek megsemmisítésével vagy értékének jelentős csökkentésével kerülhessen sor beruházásokra.

Mi a helyzet a másik fontos elemével ennek a javaslatnak? Előtte hadd mondjam el, hogy mivel értünk egyet. A műemlék-kereskedelemmel kapcsolatos szabályokkal alapvetően egyetértünk... (L. Simon László: Műtárgy.) Műtárgy-kereskedelem, köszönöm; ezek rendben vannak. A műemlék-kereskedelem egy másik műfaj. A műtárgy-kereskedelemmel kapcsolatos szabályokkal egyetértünk, ezek rendben vannak.

Elérkezünk a másik neuralgikus pontjához ennek a törvényjavaslatnak: ugyanazt a modellt, amelyik a Városligetben is olyannyira sikeresen alkalmas arra, hogy a városlakók érdekét figyelembe nem véve valósulhassanak meg a kormányzat különböző elképzelései és szándékai, ugyanezt a modellt alkalmazzák a budai Vár és a Gellérthegy esetében is. Gratulálunk!

A Citadella felújítása tényleg régóta húzódó feladat, jó, hogy ezek szerint sikerül ebben előrejutni. Az is jó, ha erre forrást is fognak találni. Az meg nem jó, hogy ezt megint úgy akarják megvalósítani, hogy kirúgják ebből a rendszerből, a beleszólás lehetőségét megtagadják azoktól, akiket megválasztottak Budapesten és megválasztottak a XI. kerületben.

Én értem, hogy nem tetszik önöknek, hogy van egy ellenzéki polgármester, aki esetleg nem a kormány szája íze szerint táncol, hanem a választói érdekeit nézi. Megértem, hogy ez önöknek probléma, de mégiscsak ez a helyzet, szerintem éljenek vele együtt. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy egy törvényben elveszik azt a lehetőséget a kerülettől vagy a fővárostól, hogy beleszólása legyen meghatározó műemléki területek kezelésébe, hanem az a megoldás, hogy le kell ülni és egyeztetni kell, bármilyen fárasztó is ez önöknek időnként, és bármennyire is nincs hozzá kedvük. Nagyon hasonló a helyzet a budai Várral is. Magyarán szólva: hogy, hogy nem, ez a két törvényjavaslat akkor került elő, amikor elvesztették az I. kerületet is, a XI. kerületet is, meg Budapestet is, akkor lett fontos, hogy ezt rendezzék. Korábban csak a Városligetre volt olyan szabály, mert ott volt ellenzéki önkormányzat.

Szerintem ennek nincs értelme, ez nem egy jó kultúra, és pont a Városliget példája mutatja azt, hogy milyen módon vezetnek az ilyen típusú döntések olyan helyzetekhez, amik egyébként szerintem hosszabb távon az önök által tervezett és kedvelt beruházások megvalósulását sem szolgálják, hanem  hogy mondjam?  áldatlan állóháborúhoz vezetnek.

Összességében tehát azt tudom mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció nem tudja támogatni, egyrészt azért, mert gyengíti a műemlékvédelem szintjét, hozzájárul ahhoz, hogy üzleti érdekek miatt el lehessen herdálni a nemzeti örökséget, másrészt pedig azért, mert a XI. kerületet és az I. kerületet, illetve Budapestet érintő, jelentős felújítások, jelentős változások esetében nem teszi lehetővé azt, hogy a választók által ott helyben megválasztott képviselő-testületek belebeszéljenek ezekbe a dolgokba. Nem tudjuk támogatni ezt a javaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Az a helyzet, tisztelt képviselő úr, hogy néhány ügyben valóban komoly vita van köztünk, és hadd emeljek ki ebből talán hármat. Az első arra vonatkozik, hogy szemben önnel én nem gondolom azt, hogy akár önnek, akár nekem kéne megmondani azt, hogy egy épület műemléki védelme helyes vagy nem helyes; én ezt rábíznám a szakemberekre. Ön pontosan ezt mondta el az imént, hogy ön melyik épület műemléki védelmével nem ért egyet a Várban. Azt nem az ön ízlése vagy én ízlésem határozza meg, hogy melyik tetszik és melyik nem tetszik, hogy valami műemléki védelemre jogosulte vagy nem, és nem is lenne jó, ha így lenne, én azt gondolom. (L. Simon László: Hihetetlen!)A második megjegyzésem arra vonatkozik, és itt ebben van talán egy félreértés, csöndben jelzem, hogy annak idején a Citadellát önök úgy képzelték, hogy majd a helyi önkormányzat fogja hasznosítani, aztán ez nem is bizonyult akkora sikernek. Még egyszer mondom, jó, ha most végre tudják, hogy mit kezdjenek vele, de itt az egy nagy különbség államtitkár úr és képviselő úr, hogy az egy dolog, hogy az állam a tulajdonos, de egy más kérdés az, hogy ki szabályoz. Itt arról van szó, hogy a szabályozási jogot kiveszik az önkormányzatok kezéből. Ahol én lakom, ott is én vagyok a tulajdonosa a háznak, de csak azt építhetek oda, amit megenged a városi építési szabályzat. Önök ezt a lehetőséget veszik el ezekkel a kiemelt központi beruházásokkal, azt, hogy az önkormányzatok belebeszélhessenek abba, hogy mi történik a területükön. És miközben L. Simon képviselő úr hosszasan, lelkesen és helyesen érvel amellett, hogy helyes, ha az önkormányzatnak beleszólása van a műemlékek sorsába, közben más oldalról meg örül, hogy ez pont a Várban meg a Citadellában nem érvényes.

Végül egy szerény tárgyi tévedést javítanék. Ugye, ön azt mondta, hogy a szocialista építészet tette tönkre a Tabánt. Speciel a Tabán bontása ’33 és ’37 között történt, akkor azért nem volt Magyarországon szocializmus, drága államtitkár úr, úgyhogy ebben egy picit legyünk óvatosabbak. Mindenért a szocialisták felelősek visszamenőlegesen is, de speciel a Tabán lebontásáért kevésbé.

Végül: le lehet sajnálni a lakótelepeket, képviselő úr, csak azt kell mondanom, hogy annak a 700 ezer családnak, aki oda beköltözött annak idején, gyakran ez volt első komfortos lakása (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és számukra ez nagyon komoly előrelépés volt; igaz, ők nem a volt és a jelenlegi kastélytulajdonosok közül kerültek ki.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, amivel Nacsa képviselő úr kezdte. Valóban érdemes emlékezetünkbe idézni azt, hogy a koronavírus-járvány remélhetően legnehezebb időszakában az iskolák és a pedagógusok emberfölötti munkát végeztek, amikor próbáltak egyébként a kormány évtizedes mulasztása ellenére üzembe helyezni, működtetni egy olyan távoktatási rendszert, amire egyébként előtte nem volt példa, és amihez sajnálatos módon elmulasztott idejében megfelelő szakmai támogatást és felkészülést biztosítani a kormány a békeidőkben.Egyetértek abban Gurmai Zita képviselő asszonnyal is, hogy persze köszönettel tartozunk a szülőknek is, akik nagyon gyakran maguk voltak a szenvedő alanyai annak, hogy a gyerekeknek egy sor feladatot úgy kellett megoldaniuk otthon, hogy egyébként ehhez nem kaptak megfelelő támogatást, megfelelő segítséget.

Szerintem ezt a történetet azért érdemes most idehozni, azon kívül, hogy persze így pedagógusnap előtt emlékeztetni a pedagógusok érdemeire mindig szerencsés és helyénvaló dolog, mert megmutatja azt, hogy ez az oktatási rendszer jobbat érdemel, mint az az oktatásirányítás, amit ma kap. Sajnos, ez a törvényjavaslat is ezt bizonyítja, tisztelt képviselőtársaim, azt, hogy hiányzik az oktatási kormányzatból az a képesség, hogy szembenézzen a valódi helyzettel, és valódi válaszokat keressen az egyébként az oktatásban meglévő, nem feltétlenül friss, nagyon gyakran nagyon régi problémákra.

Azt szeretném megköszönni államtitkár úrnak, hogy nemcsak a jó, hanem a problémás részeiről is beszélt a törvényjavaslatnak, még akkor is, hogyha nem mindenütt fejtette ki teljes egészében a probléma lényegét.

De hadd kezdjem azzal, amiben egyetértünk. Biztosan ilyen a nemzetiségekre vonatkozó szabályozás. Mindannyian itt a parlamentben abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nemzetiségek bizottságának munkája nyomán nyomon tudjuk követni tulajdonképpen azt a munkát, ami zajlik folyamatosan a nemzetiségi intézményrendszer fejlesztése területén, és meg tudjuk köszönni mind bizottsági elnök képviselő úrnak, mind pedig a szószólóknak azt, hogy ebben a munkában folyamatosan részt vesznek, és a kormánynak is meg tudjuk köszönni egyébként, hogy sok minden más társadalmi csoporttal ellentétben az innen érkező kezdeményezésekre pozitívan reagál.

(18.40)

Majd persze kíváncsiak leszünk arra, hogy a képviselő úr és a szószóló asszony is teljesen egyetérte ezzel a javaslattal, de ez mindenképpen egy jó irányú javaslat, és úgy tűnik, hogy fejleszti a nemzetiségi oktatást, és én is úgy tudom, hogy ez alapvetően megfelel azoknak a kéréseknek, amelyeket a nemzetiségek képviselői megfogalmaztak.

Féloldalas a helyzet az ingyenes tankönyvellátás tekintetében. Talán emlékeznek rá, hogy ezt a programot mi kezdtük el annak idején, amikor mi kormányoztunk, de mi ezt a rászoruló gyerekek számára biztosítottuk, mert azt mondtuk, hogy elsősorban annak kell ingyenes tankönyvet adni, akinek gondot jelent anyagilag ezt megvásárolni; államtitkár úr gyermekei számára, ha vannak, és az én gyermekem számára mi meg tudjuk venni a tankönyvet. Az a probléma, államtitkár úr, ami a szocializmussal általában probléma szokott lenni, hogy ha ingyen van és egységes, akkor a minősége is rossz.

Az a helyzet, hogy azzal, hogy önök kiiktatták a szakmai versenyt a tankönyvellátás rendszeréből, cserébe az ingyenességért, azt érték el, hogy jelentősen leromlott a tankönyvek minősége minden értelemben. Ma az iskolában a pedagógusok jelentős része  én tudom, hogy egyébként nem teljesen szabályszerűen  nem az önök által ingyen biztosított tankönyveket használja, hanem azokat a tankönyveket, amiket megszoktak, amelyek jó minőségűek, és amelyeket sok-sok év tapasztalata alapján fejlesztettek a tankönyvírók és a kiadók. Mondhatom azt is, hogy ha tetszik, van pult alól árult tudás is a magyar közoktatási rendszerben, és ez is a szocializmus jellegzetessége.

Én örömmel fogom látni, ha önök létre tudják hozni azt a csodát, hogy lesz mindenki számára ingyenes, jó minőségű és szabadon választható tankönyvkínálat. De önök ezek közül jelenleg az elsőt teljesítik, a másik kettőt pedig nem. És ez nem jó így. Azt gondolom, hogy ennek így nagyobb a kára, mint annak, hogy a jómódúaknak is ingyen lehet biztosítani tankönyveket. Még egyszer mondom, én nem ellenzem az ingyenes tankönyvellátást, azt ellenzem, ha ennek a tankönyvi falanszter az ára. Ez nem jó így, tisztelt államtitkár úr.

A második kérdés, amit ön is említett, de talán nem teljes mértékben mondta el ennek a hátterét, az az ingyenes oktatáshoz való hozzáférés, s ezen belül  mondjuk így az egyszerűség kedvéért  a művészetoktatáshoz való hozzáférés. Mert igaz ugyan, hogy önök másfajta módon visszahozzák ezt a törvényben, csak közben elvesztették belőle a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Csak a sajátos nevelési igényű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kerültek bele most már abba a körbe, akik számára garantáltan ingyenes ez a fajta oktatás. És ez probléma, hiszen természetesen tudjuk, hogy a szabályok szerint jóval több hátrányos helyzetű gyermek van. Számukra gondot jelent az, ha  ne menjünk bele  lényegében tandíj-kötelezettség keletkezik. Fontos lenne, hogy őket behozzuk az oktatási rendszerbe, mert a halmozottan hátrányos helyzet kritériumai viszonylag szigorúak.

Azért azt is mondjuk el a méltányosság kedvéért, hogy azok az aggodalmak, amelyek arra vonatkoztak, hogy az autista gyermekek kimaradhatnak ebből a támogatott körből, nem alaposak, hiszen a sajátos nevelési igényű körbe beletartoznak az autista és a tartós betegséggel élő gyerekek is.

Ebből a szempontból tehát ott nincs probléma; a probléma a hátrányos helyzetű gyerekek nagy csoportjával van, akik ebből kimaradnak.

Azt mondja államtitkár úr, hogy azért van szükség arra, hogy innen kezdve kormányrendelet szabályozza a pedagógusminősítések rendszerét, mert olyan gyakran változik a pedagógusképzés, hogy ehhez folyamatosan hozzá kell igazítani a törvény mellékletét. Tisztelt államtitkár úr, ez beismerése annak, hogy összevissza matatnak a tanárképzéssel az elmúlt tíz évben. Ez beismerése annak, hogy nem képesek fenntartani egy olyan rendszert, amit ne kellene folyamatos módosításokkal követni. Ráadásul abban a helyzetben, amikor önök folyamatosan titkolják a tanárhiány adatait, csak közvetett módon tudunk következtetni arra, például a kompetenciamérés kérdőíveiből, hogy mekkora a szakostanár-hiány a magyar közoktatásban, és ezek a számok katasztrofálisak egyébként; ebben a helyzetben, ne haragudjon, államtitkár úr, de nincs bizalom abban, hogy a kormány nem arra kívánja fölhasználni ezt a felhatalmazást, hogy innen kezdve ahelyett, hogy olyan tanárképzést hozna létre, ami stabilan működik és amelyik vonzó a diákok számára, na meg hogy a lényeget mondjam, ahelyett, hogy olyan fizetéseket adna az iskolákban, ami miatt megéri a fiataloknak elmenni a tanári pályára, önök inkább majd azzal próbálkoznak, hogy a rendeletben a képesítési követelmények  hogy fogalmazzak finoman?  célirányos megváltoztatásával próbálják orvosolni a szakképzett pedagógusok hiányát. Az a baj, tisztelt államtitkár úr, hogy attól, hogy a rendeletben felhatalmazzák őket, még nem fog tudni valaki tanítani. Ez a probléma. Lehet a rendelettel trükközni, és én élek azzal a gyanúperrel, hogy önök sajnos erre is fel kívánják használni ezt a szabályozást.

Jut eszembe, Nacsa képviselő úrnak  aki valami miatt kiment a teremből  jelezném, hogy az a szám, amit ő mond, az úgy van, hogy beleszámolja azokat is, akik nyugdíjba mentek tíz év alatt, illetve nyolc év alatt, 2002 és 2010 között. De az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy azóta is mennek ám pedagógusok nyugdíjba. Azt lehet csinálni, hogy ezt nem mutatják ki, csak ez nem segít megoldani a problémát. A nagy különbség az, hogy a mi időnkben volt elég szakos pedagógus az iskolákban, most meg nincs. Ez egy nagy különbség, és ez tényleg árt az oktatási rendszernek, a számokkal való bűvészkedés meg nem sokat használ az oktatási rendszernek.

Hogy mi a helyzet, erről is szeretnék röviden szólni. Szemben Gurmai képviselő asszonnyal, én nem térnék ki majd arra a törvényjavaslatra, amit a jövő héten fogunk tárgyalni, bár az egy törvényalkotási nonszensz a maga módján, hogy a kormány kettévágta ezt a törvényjavaslatot, és a közoktatási törvénybe tartozó részét itt nyújtja be. Itt a parlament lényegében egy biankó felhatalmazást ad, jogi értelemben biztosan. Tudjuk, hogy mi lesz benne, mert már benyújtották a másik törvényjavaslatot is, de hát nem véletlenül kalandozik mindig ebbe az irányba a vita, mert a két javaslatot nyilván egyben lenne érdemes tárgyalni. Most azt mondják nekünk, hogy a köznevelési törvényben adjunk helyet az iskolaőrségnek, aztán majd egyszer kiderül, hogy mit csinál egyébként az az iskolaőrség. Tegyük hozzá, hogy ez jogalkotási szempontból, szakmai szempontból nincs rendben.

De most beszéljünk arról, hogy ha már a köznevelési törvényben van, akkor nevelési, iskolairányítási rendszer szempontjából ez mit jelent. Abban nyilván nincs köztünk vita, hogy az erőszaknak semmilyen módon nincs helye az iskolában. Ebben nincs vita köztünk. Abban sincs vita köztünk, hogy hatásosabb, eredményesebb fellépésre van szükség. Államtitkár úrnak még rendes szakmája volt akkor, de mi ezt a vitát, akik már 2010 előtt is itt ültünk a parlamentben, időnként lefolytattuk, és nagyon gyakran meghallgattuk az akkori ellenzéktől, hogy azért van erőszak az iskolákban, mert átkos, liberális, modernista kurzus uralkodik az oktatási rendszerben, és ez ennek a következménye. Na hát, tisztelt Ház, 2010 óta már nyoma sincs semmilyen modernizmusnak meg liberalizmusnak az oktatásban, meg egyáltalán semminek, ami korszerűbb Hóman Bálintnál, és mégis van iskolai erőszak! Micsoda csoda! Azért, merthogy ezek a politikai vuduk, ezek a politikai szövegek nem segítenek megoldani a problémát.

Ha emlékeznek rá, s erre Gurmai Zita képviselő asszony már emlékeztetett, az akkori kormányzat komolyan vette ezt a problémát. Felkértük az oktatási jogok biztosát, aki az oktatás nagyon kevés még meglévő, a politikai lövészárkok minden oldaláról tisztelt szereplője, hogy végezzen egy nagyon komoly vizsgálatot, s mellesleg a minisztérium ehhez jelentős finanszírozást is biztosított. Ezután elkészült egy részletes jelentés, amelyik egyrészt bemutatta a jelenséget, másrészt pedig azzal az igénnyel lépett fel és számos intézkedést fogalmazott meg, hogy ezekből az intézkedésekből jöjjön létre egy olyan nemzeti iskolai erőszak elleni stratégia, amelyik komplex módon kezeli a problémát. Önök ezzel adósak. Ez az, ami tíz éve nem születik meg. Biztos úr egy ideig ismételte különböző előadásokon és konferenciákon ezt az igényét, aztán azóta letett róla. De ma is az a helyzet, hogy ez egy nagyon súlyos, nagyon komplex probléma, amire komplex megoldás kell. Én örömmel hallom államtitkár úrtól, hogy van szándék más intézkedésekre is, csak nem látom őket, és nem látom azt a koncepciót sem, amely alapján ezt az intézkedést meghozzák.

(18.50)

Szerintem egy alapvető kérdésben meg kéne egyeznünk, mi legalábbis ezt így gondoljuk: pedagógiai problémákat pedagógiai eszközökkel kezelünk, rendőri eszközökkel bűnözőket kezelünk. A diákok nem bűnözők. A diákok azért vannak az iskolában, hogy neveljük őket. Az a dolgunk, hogy olyan iskolákat hozzunk létre, amelyek erre képesek. Amikor a kormány rendőröket vagy kvázi rendőröket akar az iskolába küldeni, akkor ez beismerése annak, hogy önök alulmaradtak az iskolai erőszakkal folytatott küzdelemben.

Ez a beismerése annak, hogy nem képesek oktatási rendszeren belüli pedagógiai eszközökkel kezelni ezt a problémát.

Az a helyzet, ugye, mondtam, hogy nagyon kevés adatot adnak ki, de például 2018-ban véletlenül nem figyeltek, és kiszivárgott néhány adat a pedagógushiányról, pontosabban a szakemberhiányról: akkor éppen 420 betöltetlen gyógypedagógus-állás és 72 betöltetlen iskolapszichológus-álláshely volt  ez nem teljes körű felmérés, mert nem teljeskörűen válaszoltak a tankerületek. Az a helyzet, államtitkár úr, hogy nincsenek meg ma az iskolai erőszak elleni küzdelem pedagógiai, szakmai és pénzügyi feltételei az iskolában. Erre kellene koncentrálni, erre kellene a pénzt költeni, erre kellene odafigyelnie a kormánynak.

Nem rendőr kell az iskolákba, hanem több iskolapszichológus, több gyógypedagógus, több mentálhigiénés szakember, több szociális munkás. Több szabadság kell a pedagógusoknak, hogy dolgozni tudjanak, és ne ostoba adminisztratív előírásoknak feleljenek meg. Több szabadság kell az iskoláknak arra, hogy megválasszák a megfelelő pedagógiai módszereket, amelyek az adott diákok között eredményesek. És több fizetés, nagyobb megbecsülés kell a pedagógusoknak, azért, hogy a legjobbak menjenek erre a pályára, hogy fiatalok is menjenek erre a pályára, és ne öregedjen el a szakma. Ezzel lehet tenni az iskolai erőszak ellen, ez az, amivel önök segíteni tudnának. Én nagyon sajnálom, hogy önök nem néznek szembe ezzel a valódi kihívással, hanem ehelyett szerintem alapvetően hatástalan vagy hatásában káros intézkedéseket tesznek.

Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy sajnálatos módon ez a köznevelésitörvény-módosítás csak nyomokban tartalmaz szakmai elemeket és támogatható intézkedéseket, általánosságban egy olyanfajta sodródó oktatáspolitikának a dokumentuma, amelyik nem érti, hogy mi történik az oktatásban, és nem mer érdemben lépni a problémák megoldására. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Engem is a képviselő úr hozzászólása ihletett meg. Ha megengedi, hadd kezdjem azzal, hogy szerintem, ha a politikusokban van öniróniára való hajlam, az nem csökkenti ennek a szakmának a tekintélyét, hanem inkább növeli, de ezt akkor másképp látjuk ezek szerint. Emiatt persze nem kértem volna szót. Ami miatt szót kértem, az két gondolat. Az első ezek közül az, hogy azt mondja a képviselő úr, hogy nem lehet csak az iskolára hárítani a problémák megoldását. Hát persze! De azért én azt is mondom, hogy nem lehet csak a családot hibáztatni. Az nem megoldás, nagyon egyszerűen fogalmazva azért, például azért, mert a gyerek nem tehet arról, hogy milyen családba születik.

Az lenne a dolgunk itt közösen, hogy egy olyan szociális rendszert  és ez persze tényleg nem csak az oktatás problémája, de olyan szociális rendszert  hozzunk létre és olyan oktatási rendszert, ami annak a gyereknek is kínál továbbhaladást az iskolában, aki ilyen-olyan-amolyan okból problémás családból jön. Látom, hogy képviselő úr bólogat, és ennek örülök, mert akkor ebben közös a cél, amiben vitatkozunk az az, hogy mi a megfelelő eszköz, de ezt a vitát majd a jövő héten szerintem bőségesen le fogjuk folytatni.

Én abban hiszek, hogy az a szerencsés állapot, hogyha ki lehet alakítani az oktatási rendszer, a szociális rendszer, a családok között egy olyan együttműködést, ami valóban képes segíteni  és látunk erre jó példákat, említett példákat talán Ander Balázs képviselő úr, de másutt is vannak jó példák , de ezek nem a hatósági eljárások irányába vezetnek szerintem, és nem a rendőrségi intézkedések irányába vezetnek.

Másrészt integráció ügyében tudjuk, hogy ez egy nagyon régóta zajló vita és nagyon messze vezet, és nagyon sok mindent értünk rajta, de mégiscsak hadd jelezzem azt a képviselő úrnak, hogy talán itt keverünk fogalmakat, vagy nem mindig egyformán használunk fogalmakat.

Amikor arról beszélnek nagyon sokan, hogy a szegregáció felháborító és elfogadhatatlan, akkor itt arról a típusú szegregációról beszélnek, amely bőrszínük alapján, szociális helyzetük alapján különböztet meg és tesz különböző iskolatípusokba gyerekeket, vagy akár különböző emeletekre, hogy a konkrét gyöngyöspatai példát említsük. És hogy most ebben az esetben hogyan volt, az valószínűleg hosszú vita lenne, valószínűleg ezt nem itt kell lefolytatnunk. Csöndben jelzem azért képviselő úrnak, hogy sokan sokféle módon tájékozódtunk Gyöngyöspatán, csak ezt legfeljebb az érintettek nem mondják el önöknek, mert félnek attól, hogy retorzió éri őket, ha ellenzéki képviselőkkel állnak szóba.

(19.40)

És bizony pedagógusokkal is beszéltem például én is Gyöngyöspatán. Elárulom önnek, csak természetesen nem mondom meg, hogy kikkel és hogyan, mert nem szeretném, ha bajuk lenne belőle.

Szóval, visszakanyarodva erre az ügyre, azt szeretném csak jelezni, hogy a konkrét ügytől elvonatkoztatva abban talán egyetérthetünk, hogy az nem szerencsés, ha ez így történik, ha valakit önmagában a bőrszíne vagy önmagában szociális helyzete miatt ér hátrány. Onnan kezdve pedig ez egy nagyon fontos oktatáspolitikai és szakmai vita, ami nagyon messze vezet, hogy mennyire kell erőltetni az integrációt, mennyire kell keverni a társadalmi csoportokat.

Ön azt mondja, és biztos vagyok benne, hogy talán ezt nem így gondolta, vagy nem pontosan így gondolta, hogy a jó képességű meg a rossz képességű gyerekeket nem szabad egy iskolába járatni. Nyilván nem erre gondol, minden iskolában vannak egyesek vagy kettesek meg ötösök is, ilyen egy iskola, egy jól működő iskola. Azért mondom, hogy valószínűleg egy rossz szóhasználat volt, és nem is akarok ezen lovagolni. Csak azt szeretném jelezni: az, hogy például mennyire legyen szelektív egy oktatási rendszer, az egy nagyon komoly szakpolitikai vita. Biztosan ebben lehet azt is gondolni, hogy jó a szelektív oktatási rendszer, vagy jó, ha korai szelekció van. Én például azt gondolom, hogy nem jó, és az a jó, ha minél későbbi szelekció van az oktatási rendszerben, és annak kell megteremteni a pedagógiai feltételeit, hogy egy sok szempontból vegyes csoportban, képességek és szociális háttér szempontjából vegyes csoportban hogyan lehet hatékonyan dolgozni, és láttunk erre jó példákat, hogy lehet, meg láttunk rossz példákat is, amikor nem sikerült, én ezt elismerem.

Azt szeretném csak evvel mondani, hogy szerintem ez egy létező vita, amit szakmai szinten kell megvívni egymással. Én attól óvnám mindannyiunkat, hogy hangulatot keltsünk akár az integráció ellen, akár egyébként a szociálisan kiegyenlítő oktatás ellen, általában az oktatási esélyegyenlőség ellen. Szerintem ez nem vezet messzire. Nem ez az oka a problémáknak. A problémáknak az az oka, és ebben egyetértek képviselő úrral, a problémák oka az, hogy megváltozott a társadalmi környezet, ez nem kérdés. Mondjuk, az elmúlt harminc-negyven évben nagyon sok szempontból változott a gazdasági rendszer, változott a politikai környezet, egészen más ma a média világa és az információszerzés világa.

Az a kérdés, hogy erre hogyan keresünk válaszokat. Én például azt mondom, hogy nem visszafele kell nézni és azon gondolkozni, hogy száz évvel ezelőtt vagy ötven évvel ezelőtt mitől volt jó az akkori oktatási rendszer, vagy nem csak evvel érdemes foglalkozni, azt sem árt tudni, hanem azon kell gondolkozni, hogy majd ötven év múlva mitől lesz jó ez az oktatási rendszer, de elfogadom, hogy ebben vannak, akik inkább a tradíciókra, inkább a modernitásra hagyatkoznak. Csak azt javaslom, hogy tételezzük föl egymásról a jóindulatot ebben a kérdésben. Én ezt javaslom, ez viszi előre ezt a dolgot, és minden bántó szándék nélkül mondom, hogy lehet persze azt mondani, a másikat bakancsosozással piszkálni, de én most mondjam azt, hogy önök meg bilincset és gumibotot akarnak vinni az iskolába fegyelmező vagy pedagógiai eszközként?

Szóval, azt javaslom, hogy ezek fontos problémák, ebben egyetértünk; amit vitatunk, az, hogy ennek ez a fajta kezelése hatékony-e. Szerintünk nem, de ez egy szakpolitikai kérdés, és nem javaslom, és nem is kívánom kétségbe vonni senkinek a tisztességét ebben a kérdésben, akár a felkészültségét sem. Másképp látjuk ezt a dolgot, ez a helyzet.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajátos helyzetben vagyunk ma, hiszen valójában nem is államtitkár úrnak kellene itt ülnie a kormány képviseletében, hanem Fekete Péter államtitkár úrnak, mert ez a javaslat valójában nem a szokásos egyetemátszervezési sorozatba illeszkedik. Azt a vitát már többször lefolytattuk, nem is szeretnék arra hosszasan visszatérni, csak nagyon röviden azt szeretném jelezni, egyetértünk azzal, hogy a jelenlegi fenntartói és intézményi modellben számos probléma van, egyetértünk azzal, hogy túl sok kötelmet, túl sok nehézséget, túl sok adminisztratív feladatot hárít az egyetemekre, abban azonban nem értünk egyet, hogy ennek a megoldása a privatizálás vagy az alapítványokba való kiszervezés lenne. Azt mondja Hollik képviselő úr, hogy mondjunk valami jobbat. Ajánlom figyelmébe, hogy vegye elő a 2005-ös felsőoktatási törvényt, az sem tökéletes, sőt nagyon messze van attól, amit akkor szerettünk volna, de sokkal jobb minőségű, mint a 2011-es törvény, és sokkal többet megmutat abból, hogy hogyan lehet egy állami rendszer keretei között is hatékonyabban és rugalmasabban működtetni a felsőoktatási rendszert. Ha önöknek valóban az lenne a céljuk ezekkel az egyetemátszervezésekkel, hogy jobb legyen a felsőoktatás, akkor a felsőoktatási törvényben hozták volna ide azokat a változtatásokat, amelyek szükségesek. De nem kezdem most újra ezt a vitát. Azért nem kezdem most újra ezt a vitát, mert ez a törvényjavaslat nem erről szól. Az eddig a parlament elé kerülő javaslatokban, egyetemátszervezésekben ha volt is vita, szakmai vita volt köztünk. Ezek a viták arról szóltak, hogy egyébként általában jóe az alapítványi forma, vagy az állami fenntartás kereteit megtartva kell rugalmasabbá tenni az intézmények működését; hogyha egyszer alapítványi forma, akkor annak az alapítványnak úgy kelle kinéznie, ahogy az ezekben a törvényekben kinéz; hogy elég idejük volte fölkészülni az intézményeknek, és hogy az adott intézményre jó lesze ez a forma. Mert elég nyilvánvaló, hogy egészen más szükségletei vannak, mondjuk, a Miskolci Egyetemnek és az állatorvosi egyetemnek  bocsánat, hogy nem a teljes nevét mondom , vagy éppen a korábbi modellt teremtő Corvinusnak, ahol ráadásul a finanszírozási és alapítványi modell is lényeges elemekben különbözik az újabb modelltől. De ha itt erről lenne szó, tisztelt képviselőtársaim, akkor nyilván a másik hattal hetedikként került volna elénk ez a javaslat, és ez nem véletlenül van így.

Azért mondom, hogy Fekete Péter államtitkár úrnak kellene itt ülnie ön helyett, mert ez nem felsőoktatási kérdés. Tisztelt képviselőtársaim, ez a legtisztább, színtiszta kultúrharc. Köszönöm Hollik képviselő úrnak, hogy őszintébb volt, és arról beszélt, ami ennek a javaslatnak a lényege. Ön azt mondja, hogy a kultúra eszköz, hogy csak a nemzeti kultúrának van terepe, van helye, s hozzáteszem, azt, hogy mi a nemzeti kultúra, majd önök fogják megmondani. Mint ahogy ma hallhattuk, azt, hogy ki a nemzet, szintén önök mondják meg. Ez világos beszéd, tudjuk, hogy önök így gondolkoznak a kultúráról és így gondolkoznak erről az országról. Ez a törvényjavaslat ennek az eszköze.

Ez a javaslat azért kerül ide, mert önök kikiáltották a Színművészeti Egyetemet egy liberális fészeknek, amit fel kell robbantani, amit el kell takarítani. Ez a javaslat erről szól, tisztelt képviselőtársaim. Ha valaki nem hiszi, és bírja gyomorral, akkor vegye elő azt, hogy mit írt az elmúlt fél évben a Színművészeti Egyetemről az önök sajtója, az önök propagandamédiája. Az a gyalázkodás, az a fajta hazudozás, ami ezekben a cikkekben van, még ebben a propagandamédiában is kiemelkedően gyomorforgató.

Azt kell önöknek tehát mondanom, hogy világosak a szándékok. Az a szándék, hogy kinevezzenek egy olyan kuratóriumot, amely majd végrehajtja a kormány politikai utasításait, és politikai komisszárokat ültet ennek az intézménynek az élére. Hadd mondjak két apróságot. Egyrészt nem hajlandók kinevezni már lassan fél éve az intézmény autonóm vezetése által javasolt rektort. De hadd mondjak egy másik példát. Tele van a sajtójuk azzal, hogy az egyetem egyik diákjának volt mersze politikai véleményt nyilvánítani egy aktuális politikai kérdésben. Hát, Vasvári is kapna azért az önök sajtójától rendesen, hogy politizálgat egyetemista létére!

Ezt kell tehát mondanom, tisztelt képviselőtársaim. S nem akarok most a részletekbe belemenni, hogy hány tagú lesz a kuratórium, meg hogy az épületet ideadják, odaadják vagy nem adják oda az épületet, vagy ha van pénz a színművészeti képzésre  kellene rá lenni egyébként , akkor azt miért nem adják simán oda, miért kell hozzá egy ilyen alapítványi forma. Azt kell mondanom, hogy ennek a javaslatnak semmi köze nincs a felsőoktatás átalakításához, ebben a javaslatban a felsőoktatás átalakítása, bármit is gondoljunk róla, csak álca, csak a meztelen és gusztustalan politikai szándékok elleplezésére és egy kiváló magyar egyetem kinyírására irányuló szándékoknak az elleplezője, a formája.

(20.50)

Mondanom sem kell, hogy a javaslatot nem tudjuk támogatni, szégyenletesnek, felháborítónak, kultúra-, egyetemiautonómia- és szabadságellenesnek tartjuk. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Teljesen egyetértek elnök úrral, a házszabály szerint nincs is más lehetőségem, legföljebb abban pontosítanám, hogy Tordai képviselő úr nem kétperces hozzászólást mondott, de ennek csak a jegyzőkönyv szempontjából van jelentősége. Ezért aztán az Operettszínház kérdésére nem térnék ki, mert ez csak nagyon áttételes módon kapcsolódik a törvényjavaslathoz. Viszont két, az egyetemet érintő ügyben muszáj vagyok reagálni, már csak azért is, mert ezek azért mégiscsak  hogy mondjam?  becsületbeli kérdések is. Az ön által említett zaklatási ügyet az egyetem kivizsgálta, és levonta a következtetéseket. Tudnék mondani néhány olyan kulturális intézményt, aminek talán követni kellene a példáját. Ezek között van olyan is, amit éppen most vett át a kormány, úgyhogy van lehetősége önnek mint az illetékes bizottság vezetőjének nyomást gyakorolni a kormányra ebben az ügyben.

Másrészt: éppen arról beszéltem, hogy az helytelen, hogy ha politikai ügy lesz abból és az egyetem megítélését befolyásoló ügy lesz abból, és ráadásul olyan ügy, amivel az egyetem vezetését is támadják, ha egy diáknak politikai véleménye van. Ez pontosan az egyetemi szabadsággal, az egyetemi autonómiával és egyébként az általam az értelmiségi léthez hozzátartozónak vélt közéleti érdeklődéssel szembeni támadás.

Természetesen tudom, hogy minden tekintélyuralmi rendszer utálja, ha az egyetemistáknak véleményük van, ebben nincs nagy különbség, akár jobboldali, akár baloldali, de én meg azt gondolom, hogy egyébként nekünk itt, ebben a Házban védelmezni kell ezt a fajta szabadságot és nem támadni.

Végül, tisztelt képviselő úr, teljesen nagyra becsülöm az ön egyetemi tapasztalatát, és biztos vagyok benne, hogy számos fontos szakmai megfontolással tudja segíteni a Színházművészeti Egyetemet, de azt rábíznám azért az egyetem vezetésére, megint csak az egyetemi autonómia jegyében, hogy eldöntse, hogy mit hogyan kell tanítani ezen az egyetemen. Nem venném a bátorságot arra, hogy erről véleményt nyilvánítsak.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy azt hiszem, hogy nagyon kevesen vannak a magyar polgárok között vagy akár ebben a Házban, akik különösebben aggódnának azon, hogy nem megfelelő körülmények vagy éppenséggel milyen körülmények vannak a börtönökben, és ez így van rendjén. A börtön nem nyaralóhely, ebben mindannyian egyetértünk. A büntetés-végrehajtás feladata részben a méltányos társadalmi érdekek érvényesítése és ilyen módon a bűncselekményért jogerősen és jogszerűen elítéltek megbüntetése, másrészt pedig ideális esetben a rehabilitáció előkészítése is, már ha erre van hajlandóság és mód az illető személy esetében. Ugyanakkor az a fajta vita, amit erről itt az Országgyűlésben sokadszor folytatunk és az a fajta törvényjavaslat, amiről itt beszélünk, és amit sajnos a bizottsági módosító indítvány ugyan kicsit javít, de lényegét tekintve érintetlenül hagy, annak nincs köze a büntetés-végrehajtáshoz, nincs köze a társadalom jogos igényeihez, nincs köze a bűncselekmények megelőzéséhez, és hozzáteszem, nincs érdemben köze az áldozatok kárpótlásához sem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy politikai termék. Kártérítéseket a börtönökben egy olyan jogszabály alapján hoznak, amelyet önök, a Fidesz-kormány fogadott el; egy olyan jogszabály alapján, amely abban az esetben tesz lehetővé kártérítést, ha a büntetés-végrehajtás nem képes teljesíteni az egyébként kormányrendeletben meghatározott fogvatartási körülményeket.

Nem a benapozás, a konditerem meg a szauna hiánya az, ami miatt itt kártérítést lehet megítélni, hanem azért, mert egyébként az igazságügyi miniszteri, ha jól emlékszem, de lehet, hogy kormányrendeletben kihirdetett fogvatartási feltételeket nem teljesíti a magyar büntetés-végrehajtás rendszere. Amikor ezt a jogszabályt elfogadták, akkor azt mondták, hogy néhány éven belül meg fognak épülni a szükséges börtönférőhelyek, és egyébként ezeknek a nem különösebben kellemes, de mégiscsak az emberi méltóság minimumát biztosító körülményeknek meg fog felelni a magyar börtönrendszer.

Önök ezt a vállalásukat nem teljesítették. Januárban úgy gondolták, hogy jó ötlet ebből politikai ügyet csinálni, ezért behoztak ide egy törvényjavaslatot, ami semmi másról nem szólt, csak arról, hogy saját maguknak adtak feladatokat: egy meglehetősen szürreális törvényjavaslatban lényegében azt javasolták, hogy majd a kormány tegyen meg különböző intézkedéseket: egyrészt írjon egy törvényjavaslatot, másrészt pedig tegyen valamit a börtönzsúfoltság csökkentéséért.

Azt, hogy a másodikban a koronavírus-járvány idején nem történt semmi, mondjuk, nem lehet a kormánynak fölróni, én sem rovom föl. Teljesen érthető, hogy sokkal fontosabb dolga volt mindenkinek ebben az időszakban. De azt ne mondják nekem, hogy egy jogszabályt nem tudtak előkészíteni, hiszen éppen a múlt héten kezdtük el az igazságügyi törvények tárgyalását, arra volt energiája a kormánynak. Ha jól emlékszem, kilenc vagy tíz törvényt módosít ez a törvényjavaslat. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy nyolcat. Elnézést kérek, államtitkár úr, nyolc törvényt módosít ez a törvényjavaslat. Arra volt energiája az Igazságügyi Minisztériumnak, pont erre a börtönkárpótlási jogszabályra, ennek a dolognak a rendbetételére meg nem volt ideje. (A mikrofonja leesik.)

Nyilván azért van most előttünk ez a törvényjavaslat, hogy erről lehessen most is beszélni, és aztán majd később, amikor… Bocsánat, elvesztettem a hangomat, de visszanyerem. Szóval, hogy lehessen róla most is beszélni, és később, amikor majd a kormány elkészíti a házi feladatot és politikailag ezt alkalmasnak látja, akkor újra lehessen róla beszélni.

Azt kell mondanom, hogy ez nem jó megoldás. Elsősorban azért nem jó, mert egyébként ezen a módon továbbra is fönnmarad a jogbizonytalanság, újabb igények keletkeznek, hiszen az, hogy a kifizetéseket most nem fizetik ki, ezzel egyrészt ezek nem vesztik el a jogalapjukat, ezek ugyanúgy a bíróság által megítélt kifizetések maradnak, másrészt az ebben az időszakban keletkező új ügyek is ugyanúgy érvényesek lesznek és bíróság előtt érvényesíthetőek lesznek, tehát újabb ügyek fognak keletkezni, ugyanakkor ezek az ügyek a késedelmes kifizetés miatt el fognak menni Strasbourgba is, ott is újabb kártérítési kötelezettségek lesznek.

Ezzel a halogatással önök nem megszüntetik a börtönbizniszt, hogy ezt a kifejezést használjam, bár ez nem túlságosan szerencsés retorikai fordulat, mondjuk azt, hogy ha nem megszüntetik ezt a kárpótlási lehetőséget, hanem éppen ellenkezőleg: tágabb teret adnak neki, hosszabb időt adnak arra, hogy ez működhessen, és nagyobb kártérítési igényeket keletkeztetnek. Tehát magyarán szólva, ártanak a jogállamnak, ártanak a kiszámíthatóságnak, és közben a probléma megoldásáért nem tesznek semmit.

Egy dologban szeretném viszont kifejezni az egyetértésemet, mert ez fontos. Az áldozatok kártalanítása nagyon fontos cél, de erre egyébként a kormány tett egy nem minden részletében tökéletes, de irányában jó javaslatot. Ezt éppen holnap kezdjük el tárgyalni, és ezt fogjuk is támogatni, de ennek sincs köze ehhez a ma tárgyalt törvényjavaslathoz. Még egyszer mondom: sajnálatos módon a módosító indítványok nem javították érdemben a törvényjavaslat minőségét, és nem oldották meg azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem jogi, igazságügyi vagy éppen igazságossági szempontjai vannak, hanem kizárólag politikai propaganda céljából készült. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Nincs már szinte olyan nap, amikor ne értesülnénk valamilyen szörnyű, kegyetlen állatkínzásról a médiából; nincs már olyan nap, amikor ne szembesülnénk azzal, hogy vannak olyan emberek  emberek? , akik védtelen állatokon töltik ki az indulatukat, akik megkínoznak szórakozásból vagy éppen valamifajta aljas indulatból olyan lényeket, akik ránk vannak utalva, és akik ugyanúgy élőlények, mint egyébként az emberek. Az állatkínzásnak több fajtája van, ilyen az elhanyagolás, a nem megfelelő tartási körülmények, az elhagyás, az éheztetés, de ilyenek ezek a szörnyű cselekmények is, amikor megölnek, megkínoznak, megcsonkítanak kutyákat, macskákat, más állatokat. Tegyük tisztába, hogy egy civilizált társadalomban nem tekinthetjük az állatok életét sem értéktelennek, ők is élőlények, szenvednek, ők is védelemre szorulnak. Tőlünk, emberektől függ életüknek szinte minden perce, éppen ezért kiemelt felelősségünk is van a megvédésükben. És badarság azt gondolni, hogy aki kegyetlen az állattal, az kedves, empatikus és segítőkész lesz az emberekkel. Éppen ellenkezőleg, azt tapasztaljuk, hogy azok segítőkészek embertársainkkal is, akik az állatok felé is nyitottan fordulnak. Ugyanakkor azt mondják, hogy aki állatot kínoz, az emberre készül. Nem én vagyok ilyen bölcs, ezt szakemberek mondják, akik szoros összefüggést találtak az állatkínzás és az emberekkel szembeni kegyetlenkedések között. Közismert tény, hogy a sorozatgyilkosok nagy része állatok kínzásával kezdi, onnan merít aztán tapasztalatot, és onnan táplálkoznak azok az indulatai, amelyek aztán később bűncselekményekhez vezetnek.

Itt az ideje tehát, hogy valódi segítséget adjunk az állatoknak. És, tisztelt képviselőtársaim, azért merek ebben az ügyben ennyire határozottan szólni, mert itt, ebben a Házban szinte minden párt kezdeményezett már valamifajta törvénymódosítást az állatok védelmében az elmúlt években, mindannyian érezzük, hogy van ilyen probléma. Múlt héten ugyan sajnos elmaradt fideszes képviselőtársaink javaslatának a vitája, más ellenzéki javaslatokat pedig nem engedtek ide, az Országgyűlés elé, de nyilvánvaló, hogy cselekedni kell, és nyilvánvalóan nem csak egy vagy két ponton kell belenyúlnunk a jogszabályi környezetbe, szükség van a büntető törvénykönyvi tényállások szigorítására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elfogadhatatlan az, hogy a bíróságok  egyébként a törvény alapján helyesen, már a jelenlegi törvények szerint helyesen, de erkölcsileg elfogadhatatlan módon  a legsúlyosabb esetek jó részében is legfeljebb felfüggesztett börtönbüntetést szabnak ki. Ez következik egyébként a középmértékes ítélkezésből, és következik a büntetőjog általános szabályaiból.

De ha azt látjuk, hogy ezek a szabályok nem kellően elrettentőek, azt látjuk, hogy a társadalom igazságérzetét és a jóérzésű emberek által joggal elvárt erkölcsi igazságszolgáltatást nem szolgálják ezek a szabályok, akkor változtassunk a törvényeken, akkor hozzunk olyan törvényeket, amelyek lehetővé teszik letölthető börtönbüntetés kiszabását is a legsúlyosabb esetekben.

Változtassunk az eljárási szabályokon annak érdekében, hogy egyértelmű legyen az, hogy föl kell lépni az ilyen esetekben, és hogy milyen módon kell föllépni. Változtassunk az állatok tartására vonatkozó szabályokon annak érdekében, hogy ne kezelhesse egyetlen állat gazdája sem halott tulajdonként a saját állatát, hogy ne bánhasson vele kénye-kedvére, hogy ne érezhesse úgy, azt tesz a saját állatával, amit akar. És persze fontosak azok a javaslatok is, amelyeket fideszes képviselőtársaink fogalmaztak meg múlt héten, elsősorban a pirotechnikai eszközök illegális felhasználásával kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az ideje, hogy cselekedjünk, ebben mi mind együtt felelősek vagyunk a Háznak mind a két oldalán. Mi azt fogjuk tenni, hogy összegyűjtjük az összes olyan javaslatot, amelyik az elmúlt években érkezett bármelyik frakciótól, bármelyik párttól, hozzá fogjuk rakni azokat a javaslatokat, amelyeket a mi szakértőink dolgoztak ki, és még a héten be fogunk nyújtani egy olyan állatvédelmi törvénycsomagot, amelyik végre érdemi védelmet nyújt az állatkínzókkal szemben, amelyik végre megfelel a társadalom igazságérzetének, és amelyik végre érdemben tesz azért, hogy Magyarországon ne legyen elhanyagolás az állatokkal szemben sem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ne legyen állatkínzás, ne gyilkoljanak meg állatokat sem.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban biztosan mindannyian egyetértünk az eddigi viták alapján is, hogy az erőszaknak nincs helye az iskolában, legyen ennek az áldozata akár a tanár, akár a diák, akár pedig más iskolai szereplő.Abban is egyetértünk, hogy ezen a területen nem jó a helyzet, és abban is egyetértünk, ha jól értem, hogy itt nem egy új jelenségről van szó, hanem egy hosszabb ideje a magyar oktatásban, mondhatnám azt is, hogy lényegében minden, legalábbis fejlett ország oktatásában jelen lévő tendenciáról és problémáról, aminek vannak társadalmi okai, vannak családi okai valóban, hozzáteszem, vannak az oktatási rendszeren belüli okai is.

Nem azt gondolom, hogy az egyes pedagógusnak van ebben felelőssége bármilyen módon; azt gondolom, hogy az oktatási rendszer szervezésének van ebben komoly felelőssége, és annak, hogy a pedagógusok pedagógiai szakmai értelemben gyakran eszköztelenek az ilyen szituációk kezelésére, vagy, hogy még pontosabb legyek, a megelőzésében. Eddig egyetértünk.

Mi az, amiben nem értünk egyet? Abban nem értünk egyet, hogy ez a törvényjavaslat lényegében természetesnek veszi azt, elfogadja, kiinduló helyzetnek fogadja el azt, hogy vannak olyan iskolák, ahol nincs már pedagógia, ahol már nem lehet nevelni, ahol már nincs szakmai munka, ahol nem neveljük a gyereket, ahol nem támogatjuk, nem segítjük, ahol nem megelőzzük az erőszakot, hanem elrettentőként odaküldünk valami félig-meddig rendőrt. Itt lényegében arról van szó, hogy egy ilyen furcsa jogi konstrukció van, ha kedvünk lenne ennek a részleteivel foglalkozni, akkor érdemes lenne  de nem megyek bele ennek a részleteibe, majd csak néhány ponton , hogy egyébként más oldalról, rendészeti szempontból miért problémás ez a típusú megoldás. Őszintén szólva, engem jobban érdekel a pedagógia, az oktatási vonatkozás.

Ez a megoldás, amit itt választanak, a kapituláció megoldása. Ez a megoldás arról szól, hogy az oktatási rendszer felteszi a kezét, és azt mondja, hogy nem bírunk a gyerekekkel, nincs eszközünk az oktatásban, nincs eszközünk a pedagógiában, hanem már csak arra számíthatunk, hogy majd rendőri eszközökkel elrettentjük a diákokat attól, hogy rájuk támadjanak a tanárokra. Ez tragikus, ez katasztrófa, hogyha ez így van, és katasztrófa, hogyha erről így gondolkoznak.

(14.30)

Én azt gondolom, hogy a megelőzésről kellene itt beszélnünk. Ha tetszik, egy szempontból hálás vagyok ezért a törvényjavaslatért, vagy ezért a két fél törvényjavaslatért, mert legalább beszélünk itt komolyan az iskolai erőszak problémájáról, többet és mélyebben, mint az elmúlt években bármikor, és ez jó, de az az eszköz, amit önök választanak, az rossz, az téves eszköz. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy csak rendőri erővel lehet megfegyelmezni a gyerekeket. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy a tanár csak akkor képes végezni a munkáját, ha mellette áll egy rendőr gumibottal és bilinccsel, és kikényszeríti a diákból, hogy normálisan viselkedjen. Ez nem elfogadható, képviselőtársaim!

Van ennek egy tágabb összefüggésrendszere, és ott is szükség van a beavatkozásra: ez valóban a családok területe. Az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a családpolitika és az a szociálpolitika, amelyik a szegény családokat bünteti immár tíz éve, amelyik nem abban támogatja őket, hogy valamilyen módon sikeresek legyenek, hanem az ellátásuk csökkentésével, a közmunka egész mostani rendszerével  nem önmagával a közmunkával van baj, azzal a rendszerrel, amit önök csináltak a közmunkával , és egyáltalán azzal az egész szemlélettel, amelyikben, mint ezt Lázár János olyan plasztikusan mondta, mindenki annyit ér, amennyije van. Ezzel a szemlélettel csak rontották a családok helyzetét, legalábbis a nehéz sorban élő családok helyzetét, és sok szempontból ez a feszültség jelenik meg az oktatási rendszerben.

De van erre eszközrendszer, tehát van egy tágabb összefüggés, az hogy milyen támogatást és segítséget nyújt az állam a családoknak, hogy fontosake a szegény családban élő gyerekek is.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát dr. Tiba István váltja fel.)

Mert értem, képviselőtársaim, és ezt Ander Balázsnak ugyanúgy mondom, mint Horváth képviselő úrnak, hogy persze, nagyon sok gyerek nem hoz a családból olyan mintákat, nem hoz olyan tudást, nem kap olyan támogatást, amire szüksége van, de akkor nem az a megoldás, hogy majd melléd rakunk egy rendőrt, aki majd megbilincsel, hogyha nem úgy viselkedsz, ahogy én gondolom, hanem az a megoldás, hogy több támogatást adok annak a gyereknek, mert a gyerek nem tehet arról, hogy milyen családból jön. Akkor támogatni kell a gyereket. Ezért jó a „Biztos kezdet” program; ezért jók a tanodák; ezért jó az a sokfajta civil és állami kezdeményezés, amik elindultak az elmúlt években, és amelyeknek egy része folytatódik egyébként a mostani kormányzat alatt is, hol kisebb, hol nagyobb lelkesedéssel, de amik nem állnak össze egy egységes, erős rendszerré.

Egy kicsit közelebb jőve ehhez a dologhoz pedig, magán az iskolán belül is lenne egy sor eszközünk arra, hogy kezeljük, megelőzzük ezt a helyzetet. Vannak jó minőségű szakmai programok a konfliktuskezelésre, az érdemi, tartalmi integrációra, arra, hogy hogyan lehet bevonni ezeket a gyerekeket a családokkal való kapcsolat kiépítésébe. Ezek persze erőforrásigényesek. Ennek a munkának egy jó részét a pedagógusok nem tudják elvégezni, mert egyszerűen nincs rá idejük és nincs rá energiájuk. De ez az, amikor azt mondjuk  és ezt nemcsak mi mondjuk, nemcsak az ellenzék mondja, hanem ha megnézik, az összes pedagógusszervezet is ezt mondja , hogy pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek kellenek az iskolákba; olyan emberek, akik segítenek az iskolának. Ezekből kellene több. Nem rendőrre, hanem segítő szakemberre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen előzni az iskolai erőszakot.

Milyen lesz ez a most létrehozott iskolaőrség? Egy nagyon furcsa konstrukció tehát, mert az iskolaőrség egyrészt része az iskolának, másrészt meg mégsem része. Semmilyen módon nem kötődik az iskolaőrségből ott lévő ember az iskola szakmai programjához, szakmai elképzeléseihez. Az igazgató nem főnöke, a pedagógiai munkában nem vesz részt; az iskolának egy biankó csekket kell adnia neki, amelyik szerint egyébként azt csinál, amit akar, és ebben az iskola őt támogatja. Erről szól ez a bizonyos együttműködési megállapodás.

Ott lesz tehát ez az iskolarendőr, és lényegében semmilyen módon nem fog egyébként az iskola rendjébe beilleszkedni, más módon, de maga is idegen elem lesz az iskolában. És azt várjuk tőle, hogy képes legyen megítélni például egy pedagógiai szituációban, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és mikor nem. Ezt várjuk valakitől, aki egyébként bizonyosan  arról beszélnek, bár ezt a jogszabály nem tartalmazza  rendőri múlttal rendelkezik. Ezen a területen bizonyára egy jó szakember, de nem pedagógus. Azt várjuk tőle, hogy tudja, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és majd egy miniszteri rendeletben megmondják azt, hogy mikor alkalmazhat erőszakot; hogy mikor kell gumibottal megverni 12 éves gyerekeket; mikor kell megbilincselni őket, és mikor kell lefújni őket paprikasprével. Ezt majd a belügyminiszter mint pedagógiai szakértő meg fogja mondani. Az iskolaőr pedig mint rendőr majd tudni fogja, hogy ezt hogyan kell alkalmazni. Szerintem értik, hogy ez egy teljes félreértés és teljes tévedés, vagy ha önök nem is értik, mindenki, aki józanul gondolkozik, ezt tökéletesen meg fogja érteni.

Milyen más szabályok is vannak benne? Benne van az is tehát, hogy lényegében egy olyan típusú rendszert hoznak létre, amelyik behoz egyenruhásokat az iskolába, és őnekik ad egy nagyon széles fegyelmező jogkört, fegyelmező lehetőséget, lényegében a pedagógiai nevelés helyett a rendőri szemlélet lett ezekben az iskolákban az úr.

Azt nem tudjuk, hogy melyek lesznek az iskolák, mert erre semmilyen kritériumrendszer nincs. Majd ahol eldönti, ha jól emlékszem, a belügyminiszter vagy az oktatási miniszter, nem is tudom, a kettő közül…  az nincsen, bocsánat, tehát vagy az EMMI-miniszter, vagy a belügyminiszter, ez most hirtelen nincs is a fejemben, valamelyik okos minisztériumi kolléga majd eldönti, hogy na, ide kell küldeni rendőrt. Majd bemegy a rendőr, és onnan kezdve ő a főnök, és nem a pedagógusok. Fogalmazzunk egyszerűen, mert el tudom mondani ezt bonyolultan is, de így néz ki egyszerűen. Ez egy teljes tévedés!

Mit tartalmaz még ez a javaslat? Ebben, tudom, hogy nagyon sok vitánk volt már korábban is, de az iskoláztatási támogatás megvonása mint büntetőjogi szankció egyrészt ebbe a törvénybe biztosan nem illeszkedik bele. Ha akarnának ilyet, akkor a Btk.-ba lehetne berakni külön szankcióként, de másodsorban jogilag is képtelenség. Merthogy egyébként, mint ezt Nacsa képviselő úr bölcsen mondta, mikor van mód büntetőjogi szankcióra? Akkor, hogyha az illető, immár 12 éves gyerek akár, képes arra, hogy belássa a tetteinek a következményeit. Na de ha ő hozza a döntést, ezek szerint teljes belátóképessége birtokában van, mert egyébként nem lenne elítélhető, akkor onnantól kezdve miért a családtól vonjuk el azt az eszközt, amit egyébként azért kap, hogy a gyereket ellássa belőle?

És önök mindig azt mondják, hogy de hát akkor azt majd egyébként nem is arra költik, hanem a bánat tudja, mire, és mindenkinek van egy hosszú listája, de felhívom a figyelmüket arra, hogy egyébként az ilyen gyereket védelembe veszi utána a gyermekvédelem, ami azt is jelenti, hogy többek között az ellátását ellenőrizni fogja a gyerekvédelem, nagyon helyesen, csak éppen pénzt nem adunk a rendszerből, hanem elvesszük a családtól azt a pénzt, amiből enni lehetett adni ennek a gyereknek. Akkor, ha őt elítélték szándékos bűncselekményért, akkor már nem kell ennie? Már nem kell neki buszbérlet, hogy el tudjon menni az iskolába? Ez is egy teljes abszurditás, olyan dolgokat köt össze, amik egyszerűen nem tartoznak össze egymással.

A büntetőjogi felelősségre vonásnak megvannak a szabályai. Lenne arra is eszköz egyébként, hogy a családot jobban bevonjuk a megelőzésbe, mert akkor lenne értelme. Nem akkor kell a családdal foglalkozni, amikor már erőszakos cselekmény van, hanem jóval előtte. Én azt gondolom, hogy egyébként az iskolák tudják, hogy kik ezek a problémás gyerekek, csak nincs eszközük rá, hogy megoldják ezeket a problémákat. Mert például a szociális ellátórendszer is olyan állapotban van, amilyen állapotban van, olyan fizetésért dolgoznak ott az emberek, ami megalázó, és sajnos ennek következtében olyan kevesen is vannak, hogy nem jut egyszerűen ott sem elég erőforrás.

Megint azt tudom mondani, ha ez probléma, biztosítsanak erőforrásokat a családsegítő szolgálatoknak, biztosítsanak erőforrásokat a gyermekvédelemnek arra, hogy ezekkel a családokkal érdemben tudjanak foglalkozni. És biztosítsanak erőforrásokat arra is, hogy ők ne csak büntetni tudjanak, hanem támogatni, segíteni is tudjanak, az valóban fog segíteni.

Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy ez egy téves, egyfajta rossz értelemben vett, rendőrségi megoldást kereső törvényjavaslat. Ebben a formájában nem fogja megoldani az iskolai problémákat, nem fogja megoldani még az iskolai erőszak problémáját sem. Éppen ellenkezőleg: még mélyebb árkot fog ásni az iskola és a diák, az iskola és a család közé. Ez nem a probléma megoldása, ez maga a probléma.

Az a szemlélet, amelyik nem partnernek kezeli a családokat, és amelyik nem azt keresi a diákokban, nem azt keresi, hogy hogyan lehet adott esetben a problémás helyzetű diákokat megmenteni, adott esetben még a negatív családi hatásokkal szemben is nevelni, hanem azt keresi, hogy hogyan lehet rendszabályozni és büntetni őket, az csak súlyosbítani fog minden problémát. Ezért ezt a törvényjavaslatot nemhogy nem tudjuk támogatni, de felháborítónak, elhibázottnak és károsnak is tartjuk. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Nem akartuk volna már ezt itt szóba hozni, ha Nacsa képviselő úr nem tartotta volna fontosnak, hogy erről megemlékezzünk. De ha így van, akkor mégiscsak pár szót szóljunk arról is, hogy azért az a nyugdíjas-szövetkezeti ötlet nem a semmiből érkezett, hanem abból a nagyon jól meghatározható üzleti körből, amelyiktől nem áll nagyon messze Kósa Lajos képviselő úr, és aminek az egyik nyilvánosságban sokat szereplő képviselője az a Fiák István úr, aki egyébként a nyugdíjas-szövetkezetek kialakításában is részt vett, és aki ugyanakkor képviselő úr családjának üzleti partnere is egyben. Ez mégiscsak fölvetette már akkor is azt a fajta gyanakvást, hogy talán nem kizárólag hazafias érzelmek és a nyugdíjasok igényei vezetik ezt a fajta nyugdíjas-szövetkezeti modellt. De én ebbe nem akarok belemenni, mert önmagában a nyugdíjas-szövetkezet és a nyugdíjasok erről nem tehetnek, és ha ők egy egyébként valóban atipikus foglalkoztatási formához jutnak, kedvezményekhez és megfelelő biztonsághoz ennek kapcsán, akkor ez rendben van. De ha már szóba hozta a Czeglédy-ügyet, Nacsa képviselő úr, akkor csak hadd említsem meg, hogy ugyanez a Fiák úr volt az, akiről kiderült, hogy sajnálatos módon meglehetősen elrugaszkodott a valóságtól akkor, amikor a Czeglédy-ügy károsultjairól volt szó. Többezres létszámról beszélt, miközben kiderült, hogy a százat sem éri el a károsultak köre. Ugyanakkor ráadásul éppen az ő kezdeményezése, az önök kezdeményezése meg az ehhez fűzött politikai kampány volt az, ami miatt ők is sokkal később és nem a Bérgarancia Alapból juthattak hozzá az elmaradt jövedelmeikhez.

Szóval, azt kell mondanom, drága képviselőtársaim, hogy szerintem jobb, ha félrevisszük innen ezt az ügyet, mert ha elkezdünk erről vitatkozni, akkor magáról az eredeti előterjesztésről, amiről lehetne szakmai alapon egyébként higgadt döntéseket hozni, vonjuk el a figyelmet. Javaslom, hogy maradjunk annál, és ne arról beszélgessünk, hogy önök egyébként hogyan használják üzleti célokra a különböző politikai és büntetőjogi lehetőségeket. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Államtitkár úr tiszteletre méltó következetességgel ismétli meg az új modell mellett szóló érveit, most már nem is tudom, hogy hányadik, legalább ötödik alkalommal itt a tavaszi ülésszak folyamán, de legalább negyedik, az biztos, negyedik alkalommal a tavaszi ülésszak folyamán. Én nem mondanám el az ellenérveket még egyszer; továbbra is azt kell mondanom, hogy az a modell, amit önök javasolnak, ez a nagyon furcsa félmaszek, félállami megoldás, ez nem felel meg sem a felsőoktatás érdekeinek, sem az egyetemi autonómia feltételeinek, sem pedig a kiszámítható, hatékony és áttekinthető közpénzfelhasználás feltételeinek, ez nem egy jó megoldás. Azok a dolgok, amikre önök gyakran hivatkoznak, a nagyobb önállóság, nagyobb szabadság, nagyobb felelősség, ezek megfelelő jogszabályi megoldásokkal az állami fenntartás megtartása mellett is elképzelhetők és megvalósíthatók lennének. Azok az elemek pedig, amelyek ezen túlmutatnak, az alapítványi technika, ez a kvázi privatizálás, ez pedig számos kockázatot rejt mind az intézmény felé az egyetemi autonómia sérelme szempontjából, mind pedig a közösség felé a kiszámíthatóság és az átláthatóság, az elszámoltathatóság szempontjából.

Nagyon tisztelem Nacsa képviselő urat, és ő is nagyon következetes, és vele sem fogom lefolytatni most azt a vitát, amelyik a 2010 előtti kormányzásról szól, csak azt kérem, hogy tárgyalja meg azokkal a képviselőtársainkkal, akik akkor is képviselők voltak, hogy mit kapott, mondjuk, az akkori kormányzat nem egy ilyen nagyvonalú átalakításért, hanem sokkal kisebb felsőoktatási átalakításokért. Mégiscsak skizofrén egy kicsit az oktatás reformját kárhoztatni, majd teljes mellszélességgel kiállni a felsőoktatási intézményrendszernek egy olyan átalakítása mellett, amire annak idején a legliberálisabb oktatási miniszter is csak titokban mert gondolni, mert tudta, hogy az Országgyűlésen nem menne át. Azt kell tehát mondanom, hogy magával az alapkoncepcióval nem értünk egyet, ezt szerettem volna tisztázni.

Miről szól a konkrét törvényjavaslat? Ehhez képest nagyon kevés dologról. Először is nekem azért van abban vitám Pósán képviselő úrral, hogy itt iszonyatos előre láthatatlan körülmények miatt kell hozzányúlni négy hét után, egy mégiscsak egy négy hete elfogadott  ha én jól számolom, de lehet, hogy hat  törvényjavaslathoz ismét hozzá kell nyúlni. Akkor önök beterjesztettek egy törvényjavaslatot, hogy ilyen lesz a modell, most kiderült, hogy egy picit azért másmilyen lesz a modell, mint annak idején képzelték. Én azt gondolom, hogy ez minden, csak nem megalapozott törvényalkotás. Ha nem lóhalálában hoznák ezeket a jogszabályokat, hanem esetleg előre beszélnék meg az érintettekkel, mert azt mondja Pósán képviselő úr, hogy rájöttek közben, hogy másra van szükség az intézményekben, én ezt értem, de ha lett volna egyeztetés az érintettekkel, ha lett volna érdemi szakmai és parlamenti vita, ha esetleg a parlamenti vitában figyeltek volna arra, hogy mit mondanak az ellenzéki képviselők, akkor meg lehetett volna úszni azt, hogy most megint matatni kelljen ugyanazzal a törvénnyel. Hogy finoman fogalmazzak, nem elegáns menet közben változtatni, miközben egyébként zajlik már az intézményekben a rohammunka annak érdekében, hogy a nagyon rövid határidő mellett megfeleljenek az új feltételeknek és működési módnak.

Általában azt gondolom, hogy egy ilyen mértékű és ilyen léptékű modellváltást évekig tartó előkészítő munkának kellene megelőznie, és nem azon a szinten, amire mindig hivatkoznak, hogy de volt itt koncepció, szép terv, meg nagyszerű elképzelés, hanem a jogszabály és az egyes intézményekre vonatkozó szabályozás konkrétságában kellett volna megfelelő időt hagyni a döntéshozatalra és megfelelő időt hagyni a végrehajtásra. De persze hozzáteszem, jobb korrigálni, mint egyébként úgy hagyni egy hibás szabályt.

Mégiscsak kénytelen vagyok jelezni, hogy különösen aggályosnak tartjuk továbbra is a szabályozásnak azt a részét, amelyik kivételt enged az állami vagyon elidegenítésére vonatkozó tilalom alól az egyházi intézmény, adott esetben éppenséggel a kecskeméti tanítóképző  bocsánat, nem ez a rendes neve  esetében, tehát a kecskeméti pedagógiai kar esetében. Azt gondoljuk, hogy a nemzeti vagyon, különösen ilyen fontos oktatási vagyon esetében indokolt lenne ugyanúgy megtartani a célhoz kötöttséget és az elidegenítési tilalmat, mint egyébként ehhez általában ragaszkodik az állam, ha mondjuk, önkormányzatoknak ad át vagyont. Mi azt gondoljuk, hogy egyébként nincs szükség arra, hogy az egyházak ebből a szempontból kivételt kapjanak, rájuk is ugyanolyan szabályoknak kell vonatkozni, mint mindenki másra, és az a cél, és az lenne a hasznos, ha ezek az oktatási épületek továbbra is oktatási épületként hasznosulnának. Gondolom, ma ez a szándék, de majd 5, 10 vagy 20 év múlva ez már nem lesz ilyen egyértelmű adott esetben.

Nem szeretnék nagyon sokat beszélni arról, hogy a Színművészeti Egyetemmel mi a helyzet, erről lefolytattunk egy szakmailag kevésbé részletes, ámde politikailag kellően átfűtött vitát a múlt héten. Ezt nem idézném újra ide, jelzem, hogy már csak azért sem tudjuk támogatni ezt a javaslatot, mert ezt a változást vezeti át a felsőoktatási intézmények jegyzékén. És mégiscsak azt kell mondanom, ha itt felsőoktatási politikákat értékelünk, hogy az a helyzet, ha én jól számoltam  lehet, hogy rosszul számoltam , akkor a 2005-ös törvényben 31 állami felsőoktatási intézmény szerepelt, a mostani törvényben pedig összesen 18, és ennek egy része összevonás, de jelentős része meg nem összevonás. Állami felsőoktatási intézmény. (Nacsa Lőrincnek:) Ne nézzen így rám, képviselő úr, számolja meg! Állami felsőoktatási intézmény.

Zajlik az állami felsőoktatás leépítése, zajlik az állami felsőoktatás lopakodó privatizálása, és ehhez továbbra sem tudjuk a támogatásunkat adni. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a következőkben vessünk egy pillantást arra, hogy milyen típusú lehetőségeket kínál ez a költségvetés a humánszektor, az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika területén, hogy milyen perspektívát nyújt a magyar polgároknak, és hogy mi mit javaslunk a helyett a költségvetési logika helyett, amelyet önök követnek. Mi a helyzet? Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem egyikünk sem vonja kétségbe, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezés legnagyobb terheit a nagy állami humánrendszerek viselték, az egészségügy, az oktatás, a szociális intézmények. Rájuk hárultak a legnagyobb terhek ebben a válságban, ebben a rendkívül súlyos helyzetben. Az ott dolgozók vállalták a legnagyobb áldozatot azért, hogy megvédjék az országot ettől a fenyegetéstől, ugyanakkor a járványhelyzet azt is megmutatta, hogy mik a gyengeségei ezeknek a rendszereknek.

Láttuk, hogy mi az erősség. Az erősség azok a szakemberek, azok az ott dolgozó emberek, akik rendkívül önfeláldozó módon, nagy hozzáértéssel és rendkívül nagy terhet vállalva vették ki a részüket a járványügyi védekezésből. De az is látszott, hogy közben mögöttük az intézményrendszer, a finanszírozás, az eszközellátás, az infrastruktúra nincsen jó állapotban.

Amikor mi azt mondjuk, hogy ez a gyávaság költségvetése, akkor arról beszélünk, hogy jól láthatóan a kormánynak esze ágában sincs szembenézni ezzel a helyzettel. Esze ágában sincs szembenézni azzal a helyzettel, hogy az oktatás mégiscsak azért maradt működőképes, mert a pedagógusok egy jelentős része és a szülők egy nagyon jelentős része működésben tartotta ezt a rendszert, iszonyatosan nagy erőfeszítésekkel és nagy kreativitással, és erre azért volt szükség, mert az elmúlt években elzúgott a magyar oktatásügy mellett és különösen a magyar oktatásügy irányítása mellett a XXI. század.

Ez a költségvetés gyenge, ez a kormány gyenge, nem képes megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyekkel egyébként mindenütt szembenéznek az oktatás területén. Nem képes arra, és ebben a költségvetésben sem teremt forrásokat arra, hogy érdemben elkezdődjön az oktatás digitalizálása, hogy ne csak újabb és újabb kormánybiztosok és újabb és újabb, papíron maradt programok maradjanak, hanem valóban végre legyenek jó minőségű digitális tananyagok, legyenek eszközök az iskolákban, és legyenek eszközök a tanároknál és a diákoknál.

2010-ben egy teljes oktatási laptopprogramot hagytunk önöknek örökül, finanszírozási elképzelésekkel együtt, amit önök kidobtak a kukába. Ha ezt megvalósították volna, akkor most már a válság idején minden diáknak és minden pedagógusnak lett volna olyan laptopja, amelyiken elő vannak készítve azok a digitális oktatási eszközök, amelyeket használhattak volna.

De önök gyengék ahhoz, hogy ezt a fajta kihívást megkeressék, megcímezzék, mint ahogy képtelenek szembenézni az oktatás növekvő egyenlőtlenségeivel is. Mit csinálnak ebben a költségvetésben? Egy infláció alatti emelést raknak rá az oktatás egészére; egy nagyon szerény béremelést ígérnek a pedagógusoknak, nem tudjuk, mi valósul majd meg belőle; és semmi nem történik ebben a költségvetésben annak érdekében, hogy az oktatás tartalmilag, módszereiben, eszközeiben korszerűbb, hatékonyabb legyen.

Hasonló a helyzet az egészségügy területén is. Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy milyen állapotok vannak a magyar egészségügyben. Tapasztaljuk azt, hogy mennyit kell várni egy kórházi beavatkozásra; tapasztaljuk azt, hogy a betegeknek kell vinni a gyógyszereket, az élelmiszert vagy éppen a WC-papírt a kórházakba. Tapasztalják azt, hogy milyen körülmények között várakoznak a betegek; tapasztalják azt, hogy milyen körülmények között dolgoznak az orvosok, a nővérek és más egészségügyi dolgozók.

Ebben a költségvetésben csak annyi emelés van az egészségügy területén, ami ahhoz elég, hogy legalább fennmaradjon ez a fajta működés. De valójában az elmúlt években azt láttuk, hogy folyamatosan növekszik a különbség az egészségügy két nagy szektora között, ha lehet így mondani, kétsebességes egészségügy alakult ki. Van egy egészségügy, amihez hozzáférnek az átlagemberek, hozzáférnek a magyar polgárok, és aminek a fenntartására nagyon kemény pénzt fizetnek a társadalombiztosítási járulék keretében, de ez az egészségügy évről évre rosszabb színvonalon működik, rosszabb szolgáltatást nyújt. És van egy magánegészségügy, amely elérhető a jómódúak számára, amelyik szépen fejlődik, amelyikben tényleg jó minőségű egészségügyi ellátás van, csak éppen elérhetetlen az átlagemberek számára.

A kormány gyenge ahhoz, hogy szembenézzen ezzel a kihívással. Gyenge ahhoz, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel csökkenteni lehetne ezt az esélyegyenlőtlenséget az egészségügyön belül. Legyen világos: lehet jogszabályilag röghöz kötni az egészségügyi dolgozókat, mint ahogy ezt önök tették, hogy megtiltották a kiutazásukat. El lehet érni azt, hogy most elveszítsenek olyan embereket, akik egyébként eddig úgy dolgoztak, hogy Magyarországon dolgoztak, ha tetszik, szerelemből, hivatástudatból, és közben megkeresték a pénzt a külföldi munkájukkal ahhoz, hogy meg tudjanak élni, el lehet érni, hogy ezek az emberek most ne tudják ezt csinálni. De néhány hónap múlva meg fognak nyílni a határok, és azok, akik megtapasztalták azt, hogy önök hogyan bánnak a magyar egészségügyi dolgozókkal, még az eddigieknél is nagyobb számban fognak elindulni külföldre. Ez fenntarthatatlan!

Az oktatásügyben egyre növekszik a tanárhiány, egyre kevesebb a szakos pedagógus, egyre több iskolából jelentik, hogy már gondot okoz az órák szakszerű megtartása is. Az egészségügyben is folyamatos a szakemberhiány, kevés a nővér, kevés az ápoló, kevés az orvos. Azt kell önöknek mondanom, hogy egy kormány, amelyik szembenéz a helyzettel, az radikálisan hozzányúl egy ilyen helyzetben a közalkalmazottak béréhez, radikálisan megemeli. Ahelyett, hogy kidobná a közalkalmazotti hajóból azokat az embereket, akik az egész társadalomért dolgoznak, és megszüntetné a közalkalmazotti védettségüket, ehelyett egy felelős kormány ebben a helyzetben éppen arra törekedne, hogy vonzóbbá tegye a közalkalmazotti életpályát, hogy vonzóbbá tegye azt, hogy valaki az egészségügyben, az oktatásban vagy éppen a szociális területen dolgozzon.

Kérdezhetik önök azt, hogy rendben van, akkor mit javaslunk mi, mi az ellenzék ajánlata, mi milyen költségvetést képzelünk el, és milyen költségvetést képzel el a Demokratikus Koalíció. Hadd kezdjem azzal, hogy mi az, amiben az ellenzék egyetért, mert néhány nagyon fontos területet kiválasztottunk, amiről úgy gondoljuk, hogy ezekben érdemes közösen fellépnünk.

Az ellenzéki pártok négy módosító indítványt nyújtottak be a tegnapi nap folyamán közösen, annak érdekében, hogy legalább négy, nagyon súlyos problémát a költségvetési módosítás eszközével orvosoljunk. Az első ezek között arra vonatkozik éppen, amiről az imént beszéltem. Azt javasoljuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatának megfelelően vezessünk be egy nagyon jelentős egészségügyi béremelést, nem olyan kozmetikai változást, amit önök javasolnak minden évben, hanem egy érdemi, nagyarányú egészségügyi béremelést. Ennek fedezeteként 300 milliárd forintot javaslunk beállítani a költségvetésbe.

A második javaslatunk arra vonatkozik, hogy kövessük azoknak az országoknak a példáját, amelyek megértették azt, hogy az önkormányzatok szerepe egy olyan időszakban, amikor növekvő szociális problémák vannak, amikor egészségügyi veszélyekkel kell szembenézni, amikor nagyon sok magyar családnak nehéz élete van, egy ilyen helyzetben az önkormányzatok szerepe kiemelten fontos. És például Németországban, de más országokban is, nem elvesznek az önkormányzatoktól, hanem éppen ellenkezőleg, adnak nekik forrást ahhoz, hogy képesek legyenek megfelelni ezeknek a kihívásoknak, hogy a több feladatot el tudják látni.

Ezért azt javasoljuk, szintén közösen, hogy szüntessük meg azt a két sarcot, amelyet önök az önkormányzatok nyakába akarnak varrni: szüntessük meg a szolidaritási adó megemelését, és szüntessük meg a gépjárműadónak az állami költségvetésből való elvételét. Ez két olyan forrás, amit ha otthagyunk az önkormányzatoknál, akkor mód van arra, hogy színvonalasan el tudják látni a továbbiakban is a feladataikat.

Hozzá kell tennem, természetesen mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzatok egy része ellenzéki, más része meg kormánypárti, tehát politikailag ez is egy semleges javaslat. Az egy más kérdés, hogy önök épp az ellenkezőjét csinálják, azért, mert nem tetszik önöknek az, hogy vannak ellenzéki önkormányzatok, minden önkormányzattal kitolnak, beleértve a kormánypárti önkormányzatokat is. Lényegében a magyar polgárokat büntetik azért, mert nem úgy szavaztak mindenütt, ahogy önöknek tetszett volna.

(9.10)

A harmadik javaslatunk arra vonatkozik, hogy egy olyan helyzetben, amikor jóval több munkanélküli van, mint korábban, amikor kipukkadnak azok a lufik, amiket önök az elmúlt években fújtak a teljes foglalkoztatásról meg az egymillió munkahelyről, amikor a gazdasági realitás szembejött azokkal a szép álmokkal, amelyeket önök ezen a területen hirdettek, ebben a helyzetben biztosítsunk olyan munkanélküli-ellátásokat, melyek lehetővé teszik azt, hogy ezek az emberek talpon maradjanak, hogy ezek a családok talpon maradjanak.

Kérem, értsék meg, lehet arról beszélni, hogy önök munkahelyet adnak és nem segélyt. De nem adnak sem munkahelyet, sem segélyt! Amit önök kínálnak, az maximum közmunka meg a hadseregbe való belépés lehetősége. Ez a legtöbb család számára nem megoldás, ez nem jelent semmilyen megoldást.

Értsék meg, azt szeretném kérni, hogy ha most nem segítünk ezeknek az embereknek, akik önhibájukon kívül elvesztették a munkahelyüket, és akik jól látható módon még biztosan hosszú hónapokig nem fognak tudni elhelyezkedni, akkor ebben az esetben is, ha most nem segítünk rajtuk, ha nem adunk támogatást ahhoz, hogy talpon maradjanak a családok, hogy megőrizzék a lakhatásukat, hogy megőrizzék az életüket, hogy energiájuk maradjon állást keresni, hogy ne épüljenek le ezek a családok, ne menjenek tönkre ezek a családok, ezek az emberek, akkor később sokkal-sokkal többe fog kerülni mindannyiunknak az, hogy újra munkába állítsuk őket, vagy hogy rendbe hozzuk azt, ami tönkremegy ezekben a családokban ebben a nagyon nehéz helyzetben.

Ez nem csak emberiességi kérdés, persze az is, de emberiességre önöknél nem nagyon hivatkozom. Ez józan gazdasági racionalitás is! A társadalomnak sokkal olcsóbb megőrizni a munkaerőpiacon embereket, mint egyébként később helyre tenni azt a kárt, amit a teljes elszegényedés okoz.

A negyedik javaslatunk a nyugdíjakra vonatkozik. Szégyenletes, hogy Magyarországon ma is vannak 30 ezer forint alatti öregségi nyugdíjak mint minimálnyugdíjak. Azt javasoljuk tehát, hogy legalább a minimálnyugdíjat emeljük meg, hogy a legnehezebb helyzetű nyugdíjasokon segítsünk végre.

Vannak olyan javaslataink is, amelyeket az ellenzéki pártok javaslatain túl a Demokratikus Koalíció nyújtott be. Ezekből is elmondanék néhányat, szintén ezen a területen.

Az első javaslatunk talán az elmondottak alapján könnyen érthető lesz. Azt javasoljuk, hogy az oktatásügy és a szociális ágazat területén is kerüljön sor egy érzékelhető méretű béremelésre. A szociális terület bérei egészen drámaiak. Önök itt el szoktak dicsekedni azzal, hogy mennyivel nőttek a bérek a szociális területen, csak azt nem teszik hozzá, hogy tudják, miért nőnek a szociális ágazatban a bérek az utolsó tíz évben? Azért, mert az ott dolgozók döntő része minimálbéren keres, és a minimálbér-emelés emeli meg az ő bérüket. Szó nincs arról, hogy ők bármifajta megbecsülést kapnának a munkájukért. Egyszerűen arról van csak szó, hogy annyira keveset keresnek, hogy már a minimálbér érinti az ágazatban dolgozók döntő részét.

Az oktatás területén pedig van egy nagy igazságtalanság, amit helyre kell hozni. Amikor önök bevezették az életpályát, és egy sor terhet raktak a pedagógusokra  többek közt többletóraszámot és emellett egy sor, egyébként szerintem fölösleges adminisztratív terhet , akkor ez egyben azzal járt, hogy önök megígérték, hogy az életpályamodell keretében lesz egy garantált, értékálló béremelési rendszer, ami a minimálbérhez kötött lesz. Pontosan egy év után rúgták föl ezt az ígéretüket. Ma a pedagógusok vesztesége e miatt az intézkedés miatt átlagosan hozzávetőlegesen havi 100 ezer forint. Ennyivel rövidítik meg a pedagógusokat! Mi nem javasoljuk azt, hogy ezt rögtön adjuk vissza, azért, mert költségvetésileg ennyi idő elmaradásának a bepótlása nagyon nagy terhet jelentene. De egy szeptembertől megvalósuló 35 százalékos béremelés az oktatás területén érdemi üzenet lenne a pedagógusoknak arra, hogy fontos a munkájuk; érdemi üzenet lenne arra, hogy tudjuk, hogy tartozik nekik az állam, és esélyt kínálna arra, hogy legyenek végre olyan fiatalok, akik a pedagóguspályát választják majd.

Értsék meg, nem lesz az oktatásban tanár, ha így folytatják! Nem lesz tanár! Folyamatosan leértékelik a pedagóguspályát, folyamatosan leértékelik a pedagógusfizetéseket! Ennek az a következménye, hogy ma nem választják a fiatalok ezt a pályát. Eltűnnek a szaktanárok. Az iskolák felében-harmadában hiányzik egy vagy több szaktanár. Ez tarthatatlan! Tönkremegy az oktatásügyünk, tisztelt képviselőtársaim!

Javasoljuk azt is, hogy emeljük meg a családi pótlékot duplájára. Tíz éve nem nyúltak hozzá ehhez a családtámogatáshoz. Nacsa képviselő úr ma is nagyon hosszasan értekezett a családtámogatásról, és helyes, ha van családtámogatás, és ha növekszik a családtámogatás. De szeretném megkérdezni, hogy miért nem emelik meg azt a juttatást, amit minden egyes magyar gyerek megkap, ami mindenkihez eljut. Miért nem emelik ezt a juttatást? Nem fontos minden gyerek? Vannak fontos gyerekek meg nem fontos gyerekek az önök szemében? Gyávák ahhoz, hogy szembenézzenek azzal, hogy hány gyerek él szegénységben Magyarországon, akiknek a családi pótlék megduplázása érdemi, jelentős segítséget jelentene? Miért nem hajlandóak segíteni a szegény gyerekeken?

Javasoljuk azt is az oktatás területén, hogy szüntessük meg azt az igazságtalanságot, amely az egyházi iskolába járó gyerekeknél a működési támogatásra jóval több pénzt juttat, mint az állami iskolába járó gyerekeknél. Nekünk minden gyerek egyforma, éppen ezért azt tartjuk igazságosnak, hogyha egyforma támogatást kapnak a működésre az egyházi és az állami iskolák; erre is benyújtottunk módosító javaslatot a költségvetésben.

Javasoljuk azt is, hogy kezdődjön meg az az előkészítő munka, ami átalakítja a rezsiszámlák, közműszámlák rendszerét. Mi azt gondoljuk, hogy alapvető fontosságú lenne az energiaszegénység csökkentése, az, hogy legalább a minimális mennyiségű áramhoz, vízhez, gázhoz minden honfitársunk hozzájuthasson, legyen egy minimális ingyenes rezsiminimum. És valóban, persze ennek a költségét valakinek meg kell fizetni. Mi azt gondoljuk, hogy ezt fizessék meg a nagyfogyasztók, tehát alakítsuk át úgy a rezsidíjak rendszerét, hogy aki sokat fogyaszt, aki a medencéjét fűti, fizessen egy picit többet, azért, hogy a legszegényebbek egy kicsit kevesebbet fizessenek. Szerintünk ez egy szolidáris javaslat. Mi most arra teszünk javaslatot, hogy az állam kezdje meg ennek a fajta munkának az előkészítését.

Végül még egy javaslatot szeretnék megemlíteni. Javasoljuk azt is, hogy a méltányossági nyugdíjemelésre szolgáló keretet duplázzuk meg. Ez is a legszegényebb nyugdíjasoknak segít.

És Nacsa képviselő úr teljes joggal hívja föl a figyelmet arra, hogy költségvetési javaslatokat csak felelősen lehet tenni. Ugyan a költségvetési tartalékot önök éppen nem felelősen használták föl az elmúlt években vagy akár a járvány idején is, hiszen ha felelősen használták volna föl, akkor nem kellett volna az önkormányzatokat, az egyetemeket, a közszférát sarcolni akkor, amikor baj van, de hát látjuk, hogy mire kell önöknek a tartalék. Például sporttámogatásokra mindig van pénz, határon túli támogatásokra mindig van pénz, vagy éppen egyházügyi támogatásokra mindig van pénz ebből a tartalékból. Még egyszer mondom: amikor szükség lett volna rá egészségügyi vagy gazdasági célokra, akkor ezzel szemben az önkormányzatoktól és az egyetemektől, meg sok mindenhonnan máshonnan, a közszférából vették el e pénzt.

De mi mit javaslunk, honnan legyen forrás? Mi azt javasoljuk, hogy alakítsuk át a költségvetés szerkezetét. Döntsük el, hogy mi a fontos! Szerintünk az egészségügy, a szociálpolitika, az oktatás a fontos. Ha önök nem gyávák, akkor nézzenek szembe azzal, hogy itt van szükség pénzre!

És mit lehet elengedni? El lehet engedni Paks II.-t; el lehet engedni a propagandaminisztériumot, úgy, ahogy van, az egészet; el lehet engedni a hazudós kormánymédiát, meg lehet szüntetni a támogatását; el lehet venni a pénzt a Budapest-Belgrád kínai szupervasúttól; vagy éppen el lehet venni a pénzt a fegyverkezéstől, attól a gigantikus összegtől, amit önök fegyverbeszerzésre és hadseregfejlesztésre szánnak. Mert ma fontosabb az egészségügy és az oktatás, mint a fegyverkezés, tisztelt képviselőtársaim.

Végül szeretnék szólni még egy-két szót két, nekem személyesen kedves, kedvenc módosítóról, amiket én nyújtottam be.

Van Budapesten két olyan vasútállomás, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó, amelyek rendkívül nagy forgalmat bonyolítanak le. Kőbánya-Kispesten például egy évben 3,1 millió utas fordul meg, és ez nemcsak a környéken élőknek, hanem az agglomerációban élőknek is fontos átszálló állomása. Ugyanakkor a MÁV évek óta csak ígérgeti, tervezgeti, festi ezeket az állomásokat. Mind a két állomás esetében egy teljes megújításra, rekonstrukcióra van szükség. Egészen abszurd, hogy Kőbánya-Kispesten megépült a bevásárlóközpont az új BKV-végállomással, és amikor az ember a felüljárón átmegy az egyik épületből a másikba, akkor hirtelen legalább ötven, de inkább száz évet megy vissza az időben, amikor átér a vasútállomás területére.

(9.20)

Ez a város számára is rendkívül kínos, és rendkívül kellemetlen az országnak is.

Azt hadd tegyem hozzá, hogy ha majd megépül a reptéri vasút, amiről persze mindig csak elmélkedünk, az is a sosem megvalósuló tervek közé tartozik, akkor ráadásul egyébként ennek is egy fontos állomása lesz ez az állomás is, és ha olyan lesz a vonalvezetés, amit persze még nem tudunk, akkor valószínűleg Kőbánya-alsó is az lesz, tehát ilyen szempontból, idegenforgalmi szempontból is, csak hogy már a távozott képviselőtársamhoz csatlakozzak, nagy jelentősége van annak, hogy ezek az állomások milyen állapotban lesznek.

Végül szintén javaslom azt, hogy a Kőrösi Csoma Sándor művelődési ház, leánykori nevén Pataky művelődési ház felújítására teremtsünk ebben a költségvetésben forrásokat. Ez egy nagyon fontos, ikonikus épülete a fővárosnak, és rendkívül fontos a kőbányaiak számára is. Köszönöm szépen, elnök úr.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Ha államtitkár úr nem kért volna szót, akkor nem kértem volna én sem szót. Csak szeretném emlékeztetni államtitkár urat, hogy ott ültünk, ha jól emlékszem, a Törvényalkotási bizottságban talán decemberben, ahol elmondtuk azt, hogy annak a szabálynak, aki azokat, akiknek önök szerint nem rendezett a tb-jogviszonya, kirekeszti az egészségügyi ellátásból, mennyi problémája van. Azt javasoltuk, hogy ezt a szabályt akkor ne írják bele a törvénybe, hanem hozzanak vissza egy kidolgozott javaslatot, megfelelő garanciákkal. Államtitkár úr pontosan ugyanúgy, ahogy ma elmondta, hogy minden rendben van, minden rendben lesz, senki nem fog kimaradni a rendszerből, senkit nem fog hátrány érni, ugyanúgy elmondta decemberben is.Mi történt? Előttünk van a törvényjavaslat, amelyik bővíti a szociális alapon tb-ben részesülők körét, 3 hónapról 6 hónapra tolja ki az időt, amelyik rendezi azoknak a helyzetét, akiknek nincsen lakcíme. Emlékszik erre? Azt mondta, hogy nem lesz ilyen, nem lesz ezzel probléma; amire egyrészt mondhatom azt, hogy örvendetes, jobb későn, mint soha, hogy meghallgatták azokat az észrevételeket, amiket mindjárt nem csak mi, hanem a szakemberek is megfogalmaztak ebben a dologban. Csak miért kéne elhinnünk azt, amit most mond államtitkár úr? Ha a kormány későn is, de belátta, hogy akkor tévedett, akkor most miért higgyük el, hogy minden rendben lesz?

Egy fontos előrelépés ebben a javaslatban, mert van ilyen is, amelyik világosabbá, átláthatóbbá teszi azt, hogy kinek van és kinek nincs viszonya, és állami feladattá teszi, nem nekem mint munkavállalónak kell állandóan utánajárnom, hogy rendben vane, hanem az állam jelzi nekem, ha nincs rendben, ez egy jó intézkedés. Csak mi azt mondtuk akkor is, most is azt mondjuk, hogy rakjuk először rendbe a dolgot, vagy rakják először rendbe a dolgot.

És hadd mondjak el még egy dolgot! Ma ezek a típusú társadalombiztosítási nyilvántartások, akár nyugdíjról, akár egészségbiztosításról van szó, borzasztó állapotban vannak. Aki találkozott ezekkel a rendszerekkel az elmúlt években, vagy legalább beszélt olyan emberrel, aki találkozott ezekkel a rendszerekkel, az tudja, hogy tele vannak pontatlan adattal, tudja, hogy nem megbízhatóak. Sorra kapnak olyan emberek piros kártyát, tehát azt, hogy nem érvényes a tb-kártyájuk, akiknek egyébként teljesen rendezett a jogviszonyuk, és utána ők rohangászhatnak, hogy ezt bebizonyítsák. De eddig ez legalább viszonylag normális keretek között zajlott. Mostantól kezdve tényleg lesz, hogy valaki hat hónap után elmegy, mert egy egészségügyi ellátásra van szüksége, és azt fogják neki mondani, hogy magának nincsen jogviszonya, és aztán ő szaladgálhat, és próbálhatja bebizonyítani, hogy van, miközben egyébként egészségügyi ellátásra lenne szüksége.

Egy másik probléma, és én belátom, hogy ezt nem ezen a szabályozórendszeren belül kellene kezelni, de ettől még tény, hogy Magyarországon sok ember él nem saját meggyőződéséből, hanem az önök rendkívül elhibázott foglalkoztatás- és szociálpolitikája miatt olyan típusú szürkezónában, például napszámból vagy egyéb módon, ahol nem vagy alig fizetnek a munkaadók járulékot utánuk. Jó lenne fehéríteni ezt a szektort, de az nem megoldás, hogy akkor haljatok éhen, és még egészségügyi ellátásotok se legyen, hanem az a megoldás, hogy olyan foglalkoztatási formákat kell keresni, amik mondjuk, ezeknek a munkavállalóknak és ezeknek a munkaadóknak is megoldást kínálnak. De akkor ezt tessék megoldani!

Szóval, én azt szeretném mondani, mert nem lesz abban a helyzetben valaki, aki napszámból él, hogy egyébként odamenjen a tulajdonoshoz, a gazdához, és azt mondja, hogy ja, de ha nem jelentesz be tb-re, akkor nem fogok dolgozni neked, mert akkor éhen hal.

Tehát azt szeretném önöknek jelezni, hogy örülök, hogy belátták azt, hogy akkor tévedtek, de szerintem vonják le azt a tanulságot ebből a történetből, hogy talán az a magabiztosság, amivel önök ezt a rendszert kezelik, és azt gondolják, hogy minden rendben lesz, az nem feltétlenül megalapozott. Teremtsék meg annak a szociális rendszerben, a foglalkoztatási rendszerben a feltételeit, és teremtsék meg az adminisztrációban a feltételeit, hogy senkit ne fenyegessen az, hogy csak azért, mert szegény, csak azért, mert kiszolgáltatott, egészségügyi ellátás nélkül marad!

Nézzék meg, hogy mi történt a koronavírus-járvány idején Amerikában, ahol ilyen típusú rendszer működik! Mi nem ilyet akarunk. Mi egy olyan típusú rendszert akarunk, ami mindenkiről gondoskodik. Én elhiszem, hogy szeretnének ebben rendet rakni, szerintem az helyes, ha ebben rend van. Az helyes, ha a társadalom társadalombiztosításként működik azok esetében, akik után fizetnek a munkaadók járulékot, és az helyes, ha itt nincsenek potyautasok, ahogy önök mondják. Bár, mondom, a potyautasok jelentős része valójában nem potyautas, hanem olyan kiszolgáltatott ember, akinek nincsen más választása, nem a saját választása az, hogy potyautas, de akkor találják ki ennek a rendszerét adminisztratív oldalról és szociális oldalról, hogy hogyan lehet elkerülni azt, hogy sok ezer ember maradjon egészségügyi ellátás nélkül. Mert az vállalhatatlan, az elfogadhatatlan.

Ne a kiszolgáltatott emberek kárára rakjanak rendet, kapják el a munkaadókat, akik visszaélnek a dolgozók helyzetével, és csináljanak egy olyan szociális és munkaügyi rendszert, amelyik tényleg segít az embereknek legálisan dolgozni! Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk itt a parlamentben, hogy hálával tartozunk azoknak, akik a járvány elleni védekezés legnagyobb terheit viselték: az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, nővéreknek, az őket támogató egészségügyi személyzetnek, a szociális intézmények, idősotthonok lakóinak, vagy éppen a pedagógusoknak, akik nagyon nehéz körülmények között, nagyon kevés kormánytámogatással működésben tartották az oktatást, rengeteg munkával, és hozzáteszem, a szülők nagyon sok segítségével.Én azt javaslom, tisztelt miniszter úr, hogy akkor ne legyenek gyávák. Legyenek elég bátrak ahhoz, hogy fogadják el azokat az ellenzéki módosító indítványokat, amelyek a szép szavak mellett jelentős béremelést is adnak az ebben a szférában dolgozó embereknek. Fogadják el az egészségügyi dolgozók béremelését; fogadják el azt, hogy a szociális szféra dolgozói is kapják meg a járványügyi védekezést elismerő támogatást; fogadják el azt, hogy végre kezdjük rendbe rakni a szociális dolgozók és a pedagógusok régóta elmaradt béreit!

Ami a beszerzéseket illeti, már nem ennyire szép a kép, mert egyik oldalról az mindenképpen teljesítmény és eredmény, hogy ha nem is a járványhelyzet elejére, de legalább a végére sikerült nagy mennyiségű eszközt beszerezni. De ez nem mentesíti a kormányt az alól, hogy elszámoljon ezekkel az összegekkel; nem mentesíti az alól a kormányt, hogy választ adjon arra, hogy hogyan kerülhettek ebbe a beszerzésbe az adott célra alkalmatlan lélegeztetőgépek, egészségügyi intézményben nem használható maszkok, vagy éppen olyan tesztek, amelyekről az orvosi egyetemek azt mondták ki, hogy nem megbízhatóak. Erre válaszolni kell, és nem lehet csak egy-egy általánossággal elütni ezt a dolgot, hanem konkrétan válaszolnia kell a kormánynak ezekre a kérdésekre, és el kell számolnia azzal a hatalmas összeggel, amit erre költöttek.

(13.20)

Ami a gazdasági részt illeti, arról miniszter úr pontosan számolt be. Önök a nagyvállalatokat támogatják. Önök azt a néhány száz nagyvállalkozót, oligarchát és külföldi multit támogatják, akikről az egész gazdaságpolitikájuk szól. Nekik nyújtanak most is támogatást, és nem azoknak a magyar embereknek, akik elvesztették a munkájukat, nem azoknak a kisvállalkozásoknak, akik az életükért küzdenek. Erről szól az önök gazdaságpolitikája. Arról szól, hogy hogyan tudják feljebb tolni a barátaikat és rokonaikat, valamint ismerőseiket a leggazdagabb száz magyar listáján. Ez az önök gazdasági prioritása, s nem a munkahelyek és nem azok az emberek, akik nehéz helyzetbe kerültek.

Ami a külpolitikai vonatkozásokat illeti, külügyminiszter úr itt is előadta azt a nagy ívű beszédet, hogy mi a helyzet a tőkésekkel, a spekulánsokkal meg a hitelekkel, sőt a magyar kormány a nemzeti konzultációba is belefantáziált egy Soros-terv 2-t, amit az Európai Unió állítólag végrehajt. Majd mit olvasunk, mit látunk? Azt, hogy önök tartják a markukat ezért a pénzért. Azt látjuk, hogy nem a Türk Tanács és nem Putyin elnök  akiknek szerelmes leveleket ír a miniszterelnök  nyújt támogatást Magyarországnak, hanem bizony az Európai Unió, 8 milliárd euró, azaz 3000 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást, amelynek a forrása az a közös uniós felvétel, amiről korábban azt mondták, hogy ez elfogadhatatlan és elképzelhetetlen. Közben a miniszterelnök május 22-én csöndben fölhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy adja ki az ezzel kapcsolatos támogató nyilatkozatot. Én azt javaslom, hogy térjünk vissza a realitások talajára. Magyarország szövetségesei nem keleten találhatók, hanem az Európai Unióban, tőlünk nyugatra és körülöttünk. Magyarországnak az az érdeke, hogy velük legyen jó viszonyban, Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unión belül legyen sikeres, és nem az, hogy az Európai Unióból kikacsintgasson és gyengítse az európai együttműködést.

Végül, mi a helyzet a felhatalmazási törvénnyel? Egyrészt válaszoljon arra, miniszter úr, hogy 90 nap után a kormány tényleg visszavonjae ezt a felhatalmazást. Nem a parlament, mert az a törvény, amit önök benyújtottak, csak rizsa, az egy kamu törvény, már ez a része, az arról szól, hogy a parlament szeretettel felkéri a kormányt, hogy szíveskedjék visszavonni a veszélyhelyzetet. Ráadásul emellett önök benyújtottak egy másik törvényjavaslatot is, és amit az egyik kézzel visszavesznek, ugyanazt a teljhatalmat a másik kézzel visszaadják a kormánynak. De arra válaszoljanak: ha most ezt 90 nap után meg lehet tenni, és itt az Országgyűlésben lehet erről dönteni, akkor miért nem fogadták el önök a határidőhöz kötött felhatalmazást? Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány meghirdette idén az Erzsébet napközis táborokra vonatkozó pályázatát, amelyikre iskolák, közművelődési intézmények pályázhatnak. Szerintem az helyes, hogy van ilyen, az jó hír, hogy végre kiszabadulhatnak a gyerekek otthonról a karantén után, biztosan ez sok családnak lesz megkönnyebbülés, és sok gyereknek is kellemesek lesznek ezek a táborok. Az persze kérdés, hogy egy állami feladatot állami pénzből állami intézményeknél miért nem maga az állam lát el, miért szervezi ki ezt egy alapítványnak; erről majd talán később lesz módunk szót váltani. Azonban van egy rendkívül problémás pont, ez pedig az  és ez a kiírásban is szerepel , hogy a pedagógusok azt jelzik, hogy azt az egyheti munkát, amit a táborok szervezésében, illetve ott a gyerekfelügyeletben, a gyerekfoglalkoztatásban végeznek, finoman szólva sem nagylelkű módon, 25 ezer forint hidegétkezési utalvánnyal honorálják. Ez nagy megdöbbenést keltett, és kérem, ne mondja azt, államtitkár úr, hogy önként vállalják ezt a pedagógusok, mert magam is tudok olyan tankerületet, a kelet-pesti tankerületet, ahol a tankerületi vezető kötelezővé tette az intézményeknek a pályázást, az intézményvezetők, iskolaigazgatók pedig természetesen kötelezően beosztják a pedagógusokat, mert egyébként nem lenne, aki ellátja ezt a feladatot. Szeretném tehát megkérdezni, hogy igaze ez az információ, és méltányosnak tartjae ön ezt az összeget.

De ha már ilyen szépen összejöttünk, egy másik kérdést is szeretnék föltenni, ez pedig az, hogy valóse az a hír, amiről államtitkár úr nyilatkozott  nem ön, hanem Maruzsa államtitkár úr , hogy az iskolaőrök úgy kerülhetnek az iskolába bilinccsel és gumibottal, hogy nincsen rendészeti végzettségük, hanem középfokú végzettség után néhány hetes tanfolyamon készítik fel őket. Igaze ez a hír? Valóse ez, államtitkár úr? Köszönöm. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Elég szokatlan megoldás, hogy államtitkár úr egyik kérdésemre sem válaszolt, viszont ezzel szemben ő kérdezett minket a mi álláspontunkról. Akkor hadd mondjam először azt, hogy azért nem szavazzuk meg az önök javaslatait, mert az önök javaslatai arról szólnak, hogy ezt a közpénzt átláthatatlan módon költik el. Ha a pedagógusoknak esetleg nem 25 ezer forintot fizetnének, hanem egy tisztességes bért, akkor mondjuk, nem lenne 22 milliárd forint arra, hogy Mészáros úr újítson föl táborokat, hanem látnánk azt, hogy mire megy el ez a pénz.Államtitkár Úr! Ha jól számolok, akkor az ön heti fizetése nettóban 276 ezer forint. Tudom, hogy nehéz munka az államtitkári munka, én is végeztem, de talán nem tízszer nehezebb, mint gyerekekre felügyelni. Kérem, válaszoljon arra, hogy ön szerint méltányose az, hogy 25 ezer forintot kapnak havonta a pedagógusok ezért a munkáért. És kérem, válaszoljon arra, hogy hogyan képzelik azt, hogy középfokú végzettséggel, rendőri tapasztalat nélkül és pedagógiai tapasztalat nélkül néhány hetes tanfolyam után küldenek be embereket gumibottal és bilinccsel az iskolákba. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Hohn Krisztina képviselőtársunk beszélt azokról a honfitársainkról, akik havi 54 ezer forintból kénytelenek megélni. Én most hadd beszéljek a társadalmi skála másik végéről: azokról a szerencsésekről, akiknek egy jobb napon ez az összeg egy óra alatt a rendelkezésükre áll, egy óra alatt megkeresik ugyanezt az összeget, amiért mások egy hónapig dolgoznak.Múlt héten jelent meg a száz leggazdagabb magyar adatait összegző kiadvány, amelyben  mint mindig  most is találhattunk néhány nagyon is ismerős nevet. Rögtön a dobogó harmadik fokán bronzérmes Mészáros Lőrinc, aki egyesek szerint nemcsak szomszédja és barátja, hanem, hogy finoman fogalmazzak, vagyonkezelője is a miniszterelnöknek, és aki ebben az évben 270 milliárd forintos vagyont volt képes felmutatni.

Joggal kérdezhetik a képviselőtársaim, hogy mi vezet ezekhez a nagyszerű sikerekhez a nemzeti együttműködés rendszerében, mit kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki ilyen csodálatos eredményt érjen el. Az érintett véleményét tudjuk, hogy egyrészt okosabbnak kell lenni a Facebook alapítójánál, ez egynek elég, de azért, ahogy látom, van itt más is. Mert ha a híreket követjük, akkor például azt látjuk, hogy miközben Mészáros Lőrinc vállalata 800 dolgozót küldött el, eközben a kormány 18 milliárd forinttal jutalmazta ezt a rendkívül szolidáris és a munkahelyeket megőrző aktust, ennyi fejlesztést kapott Mészáros Lőrinc szállodavállalata. Ugyanebben a szállodafejlesztési konstrukcióban már a szilveszteri ünnepek alatt is sikerült néhány nap alatt egy jelentős összeget nyernie ugyanennek a vállalkozásnak.

Vadai Ágnes képviselőtársam megkérdezte a legfőbb ügyész urat, hogy mondja már el, hogy nem kénee megnézni azt, hogy hogy történt, hogy gyakorlatilag ki se írták a pályázatot, bizonyos jól körülhatárolható cégek már pályáztak is erre. A legfőbb ügyész úr zseniális választ adott: azt mondta, hogy állami támogatásokkal kapcsolatos döntések esetében nincs fellépési joga.

(10.40)

Ez egy olyanfajta reformja a büntetőjognak, amelyik szintén jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc úr jelentősen gazdagodhatott az elmúlt évben is. De akkor hadd mondjak még egy példát, beszéltünk itt talán tegnap az Erzsébet-táborokról. Az Erzsébet-táborok felújítására például 22 milliárdot kapott az a konzorcium, aminek az egyik tagja Mészáros Lőrinc és családja vállalkozása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekből a forrásokból gazdagodik a NER arisztokráciája, nem a teljesítményből, nem a munkahelyteremtésből, hanem az önök által két kézzel kiszórt állami támogatásokból. De hát megtalálhatjuk persze ezen a listán nemcsak őt, hanem Garancsi urat is. Igaz, ő csak a 15., 66 milliárddal, de szépen halad, amihez például hozzájárul az is, hogy Kőbányán, a Népliget sarkánál, szemben a Fradi-pályával épül összességében mintegy 70-80 milliárdért az a gigantikus sportcsarnok, aminek az oszlopai már állnak, de látványterve még nincsen. Ha valaki szereti a kormányt, és a kormány szereti őt, akkor nem kell látványterv, senki nem tudja, hogy mi és hogyan fog ott megépülni. Úgy tűnik, hogy ilyen módon is lehet gazdagodni ebben a rendszerben.

És ne felejtsük ki a nagy ismeretlent, a nagy Anonymust. Megjelenik az új belépők között egy B. nevű úr, aki letiltotta az adatait, mert ilyen szégyenlős milliomos, de elég erős iparági hír az, hogy ez ugyanazzal az úrral egyenlő, aki tulajdonosa annak a reklámcégnek, amelyik az önök összes „Állítsuk meg Brüsszelt!”, „Állítsuk meg a bevándorlást!”, „Stop Soros!”, „Éljen a kormány!” nagy kék plakátokkal a gazdasági fejlődésért kampányát irányítja, és csak az elmúlt évben vagy elmúlt két évben 67 milliárd forinthoz jutott, de most a vészhelyzet idején is jutott neki 10 milliárd.

Persze, tudjuk, hogy miközben nem jut a munkanélkülieknek több ellátás, miközben nem jut azoknak az embereknek állami támogatás, akik elvesztették a munkahelyüket, vagy arra kényszerültek, hogy fizetés nélküli szabadságra menjenek, miközben a kisvállalatok nem kapnak semmit, közben ezek az urak tovább gazdagodnak az önök jóvoltából. Igaz, őket is érik károk. Mészáros Lőrinc ebben az évben már csak harmadik, mert megelőzte őt az a Gattyán György, akinek a biznisze az összes említett úrénál sokkal-sokkal erkölcsösebb. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat mindenképpen nemes célokat szolgál. Én azt hiszem, hogy itt a Ház mindkét oldalán abban egyetértünk, hogy az épített örökség védelme fontos cél, és abban is egyetértünk, hogy Magyarországnak természetesen van feladata, és jó esetben van arra lehetősége is, ha megfelelőek a viszonyok, hogy részt vegyen a történelmi Magyarország területén, de ma határon kívül található magyar kulturális vonatkozású műemlékek felújításában, karbantartásában, megőrzésében.

(13.00)

Ezek egy megfontolt külpolitika és kultúrpolitika esetén olyan összetartó erőt jelentenek, olyan kulturális kapcsolatot alakítanak ki, olyan kulturális szövetet építenek, amelyben gazdagodik vagy megmarad a magyar kulturális örökség, de ugyanakkor az a nagyon színes kapcsolatrendszer is, amely ezekhez az építményekhez tartozik, az a sokfajta kulturális kontextus is, amibe ezek beágyazódnak, jelentőséget kap, megerősödik. Így hát ezek olyan típusú kulturális intézkedések, lépések, amelyeknek jó esetben mindenki a nyertese.

Nem véletlen, hogy töretlen gyakorlata a rendszerváltás óta minden kormánynak, beleértve, tisztelt képviselőtársaim, a baloldali kormányokat is, hogy nyújtanak támogatást ilyen típusú felújításokra államközi együttműködésben vagy más módon, és hogy keresik a módot arra, hogy hogyan lehet Magyarország részese e kulturális örökség megőrzésének, hogyan vállalhat ebben szerepet. Van ennek ma is gyakorlata a Teleki Alapítványon keresztül, amivel egy sor bajunk van, de ez most ennek a vitának nem tárgya, mindenesetre ez egy létező, adott esetben pozitív eredményeket is hozó gyakorlat, amit ma a kormány ezen a területen folytat.

Ebben a pillanatban jutunk el a mostani törvényjavaslathoz, mert mindez rendben van, mindebben egyetértünk, de akkor miért van szükség erre a törvényjavaslatra? Erre sem az indoklás, sem a miniszteri expozé nem adott választ. Nem derül ki, hogy mi az a többlet, amit egy új alapítvány létrehozása és egy jó nagy adag állami vagyonnak az ebbe való bevitele jelent ehhez képest. Mert igaza van Gyüre Csaba képviselőtársamnak, hogy ez a vagyon nem fogja egyébként eltartani ezt a fajta tevékenységet. Tehát minden valószínűség szerint  helyénvaló módon  a továbbiakban is állami támogatást, költségvetési pénzt fogunk fordítani erre a célra. Azt nem állítom, hogy ennek az elköltése eddig átlátható lett volna, ezzel nem vádolom a kormányt, mint általában az ilyen típusú kiadások, ez is meglehetősen átláthatatlan rendszerben történt, de most sikerül még egy lépéssel távolabb vinni egyébként ennek a pénznek az elköltését a közvélemény figyelő tekintetétől és egyáltalán attól a kontrolltól, ami lehetővé tenné, hogy legalább fogalmat alkossunk arról, hogy milyen típusú kiadások történnek ezen a területen.

Ez egy gyakori technikája a kormánynak más ügyekben, az Erzsébet-táboroktól a sportlétesítményekig alkalmazzák ezt a technikát; úgy tüntetik el a közpénzt, hogy létrehoznak valamilyen, egyébként nemes cél érdekében egy alapítványt, és ebbe állami vagyont tolnak bele, illetve a további években majd költségvetési támogatást fognak beletolni, és utána mossák a kezüket, ha ez egyébként nem megfelelő módon költődik el. Hiszen az alapítvány így döntött, amúgy sem átlátható, nem nyilvános, a miniszter majd azt fogja mondani, hogy alapítóként ő nem tud abba belebeszélni, hogy mi történt ezzel vagy azzal. Az mindenképpen árulkodó és a maga módján tanulságos, hogy viszonylag részletesen le is írják azt, hogy mire lehet itt számítani, hiszen meglehetősen részletes szabályok vannak arra az esetre, ha nem az eredeti célnak megfelelően használnák fel a vagyont, mindezt egy olyan alapítványnál, aminél önök fogják kinevezni egyébként a kuratóriumot; úgy tűnik, a saját embereikben sem bíznak meg.

Végül, valóban az a helyzet, és ezt nem kell újra elmondani, mert elmondta Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, hogy bevisznek ide két állami vállalatot, amelyek eredeti céljukkal szemben az elmúlt időszakokban egy-egy határon túli ingatlanra tettek szert. Megint csak az az embernek az a benyomása, hogy akkor önök hoztak egy döntést, állami pénzen bevásároltatták ezekkel a cégekkel ezeket az ingatlanokat, és most pedig  lehet, hogy van emögött koncepció, ezt nem tudhatjuk, de  sem az indoklásból, sem az expozéból nem derül ki, hogy mi a szándékuk ezekkel az ingatlanokkal. Akkor most a Lendvai-komplexum bevételt hozó része lesze ennek az alapítványnak, és arra számítunk, hogy ott nyereség van? A Pannónia Szálló esetében majd lesz állami pénz felújítani, és esetleg az is nyereséget fog termelni? Nem tudjuk.

Egy dolgot tudhatunk biztosan: Mészáros Lőrinc fogja nyerni az építési pályázatokat, mert ez minden ilyen alapítványnál így történik. Úgyhogy nem tudjuk ezt a javaslatot támogatni.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy örülök, hogy Kósa képviselő úrral abban már egyetértünk, hogy a sör- és üdítőpiac szabályozása nem elsősorban a gonosz külföldiek és a jó hazaiak közti különbségtétellel fogható meg, hanem itt valóban egy piacszabályozási lépésről van szó. Egy olyan típusú kereskedelmi gyakorlatot kíván visszaszorítani a törvényjavaslat  legalábbis formálisan, de erről majd később mondok néhány szót , amelyben az történik, hogy a nagy sörgyártók és üdítőital-gyártók kizárólagossági jogért cserébe adnak kedvezményeket a forgalmazóknak, mondjuk, vendéglátóipari helyeknek. Ez a gyakorlat régóta kifogásolt, annyira régóta kifogásolt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálta ezt a gyakorlatot. Megállapodást kötött a nagy sörgyártókkal, amelynek a végrehajtását két nagy gyártónál, a Borsodinál és a Drehernél januárban ellenőrizte, és visszaigazolta, hogy vállalásaikat a sörgyárak teljesítették. Ettől még lehet azt mondani, hogy ez a gyakorlat továbbra is versenykorlátozó. Szólnak amellett érvek  én ezek egy jó részét hajlamos vagyok osztani , hogy akár foglalkoztatási szempontból, akár a választékbővítés szempontjából van értelme annak, hogy ezt a szabályozást szigorítsuk, hogy egyértelműbb, világosabb szabályokat fogalmazzunk meg, és hogy visszaszorítsuk ezt a kizárólagos gyakorlatot. Őszintén szólva, engem kevésbé a sörgyártói szempontok érdekelnek, fontosabbnak gondolom azt, hogy garantálható legyen egyrészt a verseny tisztasága, ami érdeke a fogyasztóknak, hiszen ebben az esetben van módjuk ár-minőség alapján választani a termékek között, másrészt pedig abban az értelemben is védjük a fogyasztókat, vagy támogassuk őket, hogy legyen egy olyan választék, amiből választhatnak. Ez nyilván személy és ízlés kérdése, de magam kedvelem azokat az országokat, ahol széles sörválasztékból lehet választani. Egy ideig éltem Belgiumban, és ebből a szempontból az is egy nagyon pozitív példa.

Ebben a parlamentben mindig sokat beszélünk a bor kulturális szerepéről. De van sörkultúra is, és a sörgyártásnak is van kulturális szerepe, aminek egyébként ugyanúgy részese a Dreher, amely maga is jóval több mint száz éve működik, mint az újonnan alakult és hagyományos technikákat továbbvivő kis sörgyártók vagy kézműves sörgyártók. Ez mind rendben van, erről lehet beszélni.

Két aprócska baj van, drága képviselőtársaim, ezzel a javaslattal. Az egyik az, ahogy ez elénk került. Egy költségvetési megalapozó törvényben, de egyrészt a költségvetéssel, őszintén szólva, csak népmesei fordulatokon keresztül lehet kapcsolatot teremteni, magyarán: kiszámítható közvetlen költségvetési kihatása nincs, másrészt pedig még a megalapozó törvénybe is csak képviselői indítványként került be úgy, hogy semmi köze nincs ahhoz, amiről addig az a törvény szólt. Egy képviselőnek természetesen joga van benyújtani módosító indítványt, ezt senki nem vonja kétségbe, de amikor egy komplett piacot kíván az Országgyűlés átrendezni, bármilyen tisztességes szándékból, akkor az elvárható lenne, hogy ezt úgy tegye meg, hogy időt hagy arra az Országgyűlésnek, hogy ezt megvitassa, és előtte lefolytatja azokat az egyeztetéseket az érdekeltekkel  nemcsak a kicsik képviselőivel, de a nagyok képviselőivel is, meg a vendéglátósok képviselőivel is , ahol ők elmondhatják az érveiket, és utána az Országgyűlés megfontolt döntést tud hozni.

Másrészt pedig azért látjuk azt, hogy ez a rendszer  tudják, milyen a szovjet törpe, hát jó nagy  a szovjet törpékre van kitalálva, azokra a kis gyártókra van kitalálva, amelyek nem is olyan kicsik. Az egyiket a képviselő úr már említette is, csak azt felejtette el megemlíteni, talán helytelen módon, hogy a sajtóhírek szerint legalábbis a Matolcsy családnak van érdekeltsége ebben a sörgyárban. A másik pedig az általam emlegetett Csíki Sör. Persze tudjuk, hogy a Csíki Sör Románia területén működik, de ettől még nyertese lesz ennek a törvényjavaslatnak, mert úgy van kitalálva a törvényjavaslat, hogy akkor már nem kizárólagosság a kizárólagosság, ha mellette 20 százalékban beenged egy kézműves sört az adott vendéglátóipari egység.

És kik lesznek azok, akik meg fognak tudni jelenni? Azok az éppen a kisüzem felső határán mozgó  nem kézműves, hanem sörgyárak  kisebb sörgyárak, amelyek majd megkötik az alkukat a multikkal, és innentől kezdve nem egy, hanem két forgalmazó söre lesz ezekben a vendéglátóipari egységekben. Magyarul, piacot kapnak ezek a sörgyárak, és véletlenül pont azok, amelyekkel önök rendkívül jó politikai kapcsolatokat ápolnak, és egyáltalán nem biztos, hogy a valódi kézművesek lesznek ennek a nyertesei.

Végül a fennmaradó időben hadd beszéljek röviden a kataszabályozásról is!

(18.40)

Bocsánat, még egy mondat a sörügyben. Tehát magyarán, vegyék ki ezt a javaslatot innen, és hozzák be külön törvényként, és tárgyaljuk meg tisztességesen, akkor akár támogatni is hajlandóak vagyunk, mert akkor például tudunk módosító indítványt beadni hozzá, amit most nem lehet.

Ami pedig a másik ügy, ez a kataügy. Most már nagyon kevés időm marad, úgyhogy csak nagyon röviden mondanám el, hogy ismerjük ebből a szempontból a Pénzügyminisztérium gondolkodását. Ülnek ott egyébként kiváló szakemberek  és nem bántani akarom őket , a mi időnkben is ültek. Ők mindig kiszámolják, hogy az ilyen átalányadók meg kisadók elméletben mennyi pénzt vesznek ki a költségvetés zsebéből, mert ha ugyanennyi bevételt egyébként teljes közteherként megfizetnének, akkor milyen sok pénz folyna be a költségvetésbe. Most is kiszámolták, be is állították a költségvetésbe egyébként ezt a forrást. A baj csak az, hogy ezek az adók ilyenkor sosem folynak be, mindig az a helyzet. Ezt a játékot már eljátszották egyszer az evával, amit gyakorlatilag megszüntettek, ellehetetlenítették az igénybevételt, aztán behozták a katát, mert rájöttek, hogy nem folyik be a bevétel ilyen módon. Ezeknek a kisvállalkozói átalányadózásoknak az az értelme, hogy egyébként azokban a szektorokban is folyjon be adóbevétel, amelyek praktikusan nagyon nehezen megfoghatóak.

És megint csak lehet azt mondani, hogy ez nem egy jó szabályozás. Lehetne arról vitatkozni, hogy mi a megfelelő módja a szabályozásnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), de nem úgy, hogy így kerül be módosító indítványként a parlament elé. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Nem kétséges, hogy különleges tanévet zárt a magyar oktatás. A járványügyi veszélyhelyzet idején az oktatás szereplői, tanárok, diákok, szülők, közös erőfeszítéseket tettek azért, hogy folytatódhasson az oktatás. A tanárok otthon készítették a tananyagokat, a kérdőíveket, tartották a kapcsolatot a szülőkkel és a diákokkal, a diákok otthon leültek az adott körülmények között, ami rendelkezésükre állt, a számítógép vagy a papír elé, és végezték a feladatokat, a szülők pedig erőn felül segítették ezt a munkát. Köszönet nekik. Van azonban három tanulsága ennek a helyzetnek, amit érdemes megfontolni. Az első az, hogy különösen azok a diákok kerültek nehéz helyzetbe a veszélyhelyzet idején, akik nehéz sorsú, szegényebb családokban élnek. Ezeknél a családoknál, ezeknél a diákoknál nincsenek számítógépes eszközök az esetek jelentős részében, a felmérések szerint a magyar diákok egyötödénél nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz és megfelelő internet-hozzáférés az otthoni távmunkához vagy távtanuláshoz, s persze ezekben a családokban a szülők is sokkal kevésbé tudtak segíteni.

Mondhatja ugyan Orbán államtitkár úr, hogy az ellenzék nem segítette a válsághelyzetben a védekezést, de ez hazugság, államtitkár úr. A civil szervezetek, az önkormányzatok, köztük elsősorban az ellenzéki vezetésű önkormányzatok és bizony az ellenzéki pártok voltak azok, akik számítógépeket, laptopokat vittek ezeknek a diákoknak. Önök elfeledkeztek róluk. Elfeledkeztek a szülőkről, és elfeledkeztek a tanárokról is, nem kaptak módszertani segítséget, nem kaptak eszközben segítséget, megfelelő feladatokat. Önök sehogy nem támogatták ezt a munkát az oktatás területén. A kormány volt az a gyenge szereplő ebben a rendszerben, amely nem támogatta az otthoni tanulást. Annyira telt önöktől, hogy azt mondták, hogy egy hétvége alatt álljon át digitális oktatásra az oktatásügy, de ez nem segítség, csak rendelet.

Azt kérjük, hogy ne legyenek gyávák, nézzenek szembe a helyzettel. Nézzenek szembe azzal a helyzettel, hogy ebben a szituációban sokkal több lesz a lemaradó diák. Ne bilincses, gumibotos iskolaőröket küldjenek az iskolákba, hanem támogassák a tanodákat, támogassák az iskolai felzárkóztató programokat, küldjenek iskolapszichológusokat, küldjenek több mentálhigiénés szakembert, több pedagógiai asszisztenst, segítsék a felzárkóztatást és a munkát.

(11.30)

A másik tanulság az volt, hogy az iskolák önállósága, a pedagógusok önállósága különösen kritikus ebben a helyzetben. Fejezzék be a központosított, avítt, poroszos és értelmetlen Nemzeti alaptanterv, új nemzeti tanterv erőltetését, a rossz minőségű tankönyvek erőltetését!

Rétvári államtitkár úr, ugye, vitába szállt a történelemtanárokkal jogászként, mert úgy tűnik, hogy a jogászok mindenhez értenek, de hát legyünk őszinték, nagyon gyenge volt ez a kísérlet, amikor szakmailag próbált érvelni az új tankönyvek mellett, a történelemtanároknak akarta megmagyarázni, hogy milyen egy jó történelemtankönyv. Azt kell mondanom, hogy sajnos ez szánalmasan sikeredett. Adják vissza az iskolák autonómiáját, engedjék őket tanítani! Ők értenek hozzá, a kormány meg nem.

És végül az is bebizonyosodott, hogy a legfontosabb erőforrás az oktatásban a pedagógusok hozzáértése, szakértelme és lelkesedése. Önök idén nyáron egy 10 százalékos pótlékkal  nem béremeléssel  szúrják ki a pedagógusok szemét, és amikor mi arra tettünk javaslatot a költségvetésben, többen is ellenzéki oldalról, hogy azt a 35 százalékos elmaradást, ami az önök ígéretéhez képest a pedagógusbérekben van, pótoljuk be, akkor önök ezt leszavazták. Még egyszer mondom, az önök ígéretét próbáltuk beváltani, önök mondták azt, hogy egyébként a bértáblával majd a minimálbérhez kötik a pedagógusbéreket. Ezt az ígéretüket megszegték. Önök mégis leszavazták, önöknek nem fontosak a pedagógusok.

Tudom, hogy Rétvári államtitkár úr, mint mindig, el fogja mondani, hogy a Gyurcsány-kormány fizetést vett el a pedagógusoktól, de ez, mint mindig, most is hazugság. A pályakezdő pedagógusok bére 2002-ben 42 700 forint volt, 2010-ben pedig 122 ezer forint. Ha a 13. havi fizetést figyelembe vesszük, ez akkor is 166 százalékos emelés. (Dr. Völner Pál: Elvettétek!) Tessék utánunk csinálni! Egyébként visszaadták a 13. havi bért, vagy csak dumálni tudnak erről?

Végül, ebben az évben készítik elő önök a felsőoktatásnak egy olyan átalakítását, amely semmilyen módon nincs kitalálva, aminek a feltételei nincsenek meg. Ez így ugrás a sötétbe. A legszégyenletesebb ebből a Színház- és Filmművészeti Egyetem esete, amelyet önök nyilvánvaló politikai célokból akarnak alapítványba szervezni. Mindannyian kaptunk ma reggel egy levelet több mint nyolcvan hírneves művész aláírásával. (Németh Szilárd István közbeszól.  Az elnök csenget.) Drága Németh Szilárd úrnak majd elmesélem, hogy kik ezek, bár nem tudom, hogy mondanake majd önnek valamit ezek a nevek. (Az elnök csenget.) Olvassa el, a magyar kultúra nagyjairól van szó.

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt az időkerete erőteljesen. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is azzal kell kezdenem, hogy ezt a törvényjavaslatot a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjai a leghatározottabban ellenzik, nem támogatják, károsnak tartják; és továbbra is azt tartanák helyesnek, hogyha a kormány ezt a javaslatot visszavonná, és egyeztetés után, megfelelő szakmai előkészítés után, megfelelő érvekkel alátámasztva nyújtaná be a parlament elé.

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.   A jegyzői széket dr. Tiba István foglalja el.)

A Törvényalkotási bizottság ülésén kísérletet tettünk arra, hogy néhány módosító indítvánnyal legalább valamelyest rendezzük azt a helyzetet, ami ezzel a törvényjavaslattal kialakul. Kísérletet tettünk arra, hogy a szakmaiság minimumát érvényesítsük legalább ebben a törvényjavaslatban; az egyetemi autonómia garanciáit valamelyest alátámasszuk, megerősítsük, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amely hitünk szerint ennek a törvényjavaslatnak a jelen formában való elfogadásával bekövetkezik, hogy egy, Magyarország nemzetközi vállalásaival, a bolognai chartával, az európai felsőoktatási chartával és a magyar Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt fogadjon el az Országgyűlés.

Az ellenzéki javaslatok, az általam és más képviselők által benyújtott javaslatok, mind a szakbizottság ülésén, mind a Törvényalkotási bizottság ülésen alapvetően arra irányultak, hogy legalább néhány kérdést rendbe tegyünk ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán. Az első ezek közül arra vonatkozott  és talán ez a legegyszerűbb, és ezt még továbbra is javaslom megfontolásra a tisztelt Országgyűlésnek, hiszen erről külön szavazást fogunk kérni a holnapi ülésen , hogy legalább azt a méltatlanságot ne kövesse el az Országgyűlés, hogy egy ilyen súlyú változtatást két hónap alatt akarjon keresztülverni egy felsőoktatási intézményen.

Gondolják el, képviselőtársaim, az átalakításról szóló tárgyalás egyébként a felsőoktatásban mindenütt már hónapok, van, ahol évek óta zajlik, és önök most kimondják az ítéletet, és azt várják el egy felsőoktatási intézménytől, hogy szeptember 1-jétől egy új modellben kezdjen el működni. Ez nyilvánvalóan képtelenség, ezt lehetetlen így megcsinálni; nem méltó a magyar felsőoktatás egyik intézményéhez sem, az SZFE-hez sem. Tehát ez elfogadhatatlan.

Mi azt javasoltuk tehát, hogy legalább toljuk ki egy évvel ennek a javaslatnak a hatálybalépését, abban a reményben is, hogy ez az egy év arra is alkalmas lehet, hogy a tapasztalatok alapján esetleg korrigáljunk ezen a koncepción, ezen a jogszabályon, mint ahogy ez megtörténik egyébként majd a következő törvényjavaslatban a korábban elfogadott rendelkezések kapcsán, hogy itt is mód legyen arra, hogy egy picit még átgondolja a kormány és a parlamenti többség azt, hogy mit akar.

A második javaslatunk arra irányult, hiszen érzékeljük, hogy itt nem egyszerűen egy átalakulásról van szó, hanem van, vagy  fogalmazzak udvariasan  felmerül az a háttérszándék is, amit a minisztérium képviselői általában tagadnak, ugyanakkor a jobboldali sajtó és az ebben nyilatkozó jobboldali közszereplők egyáltalán nem titkolnak, hogy a szándék az, hogy ezt az egyetemet lefejezzék, hogy olyan vezetést állítsanak az élére az alapítvány kuratóriumán keresztül, amelyik egy teljesen más pályára rakja ezt az egyetemet, hogy finoman fogalmazzak, mondtam az előbb is, hogy lelökje arról a megbecsült és tiszteletreméltó pályáról, amin az elmúlt időszakban volt.

(15.00)

A minisztérium nem hajlandó kinevezni az egyetem szenátusa által támogatott rektort, most már több mint fél éve. Nem hajlandóak elfogadni azt a rektort, akiben az egyetem közössége bízik. Ez nyilvánvalóan az egyetemi autonómia semmibevétele. Most pedig az történik, hogy kikerül a minisztérium alól, átkerül a kuratóriumhoz a rektorkinevezés joga. A kormány mossa a kezeit, majd elvégzik az odaküldött strómanok azt a feladatot, amire a kormány nem volt elég bátor.

Ezért azt javasoltuk a Törvényalkotási bizottság ülésén, hogy a rektorkinevezés joga itt kivételes módon maradjon a szenátusnál. Egyébként mi elvileg is ezzel értenénk általában egyet, de ebben az egy konkrét esetben a dolog politikai érzékenysége okán ezt tartjuk szükségesnek.

Megint csak azt tudom mondani, hogy ha tévedünk és nincsenek önöknek hátsó szándékaik, nem az a szándékuk, hogy komisszárt küldjenek ennek az egyetemnek az élére, akkor támogassák a javaslatunkat, és akkor majd a szenátus által támogatott s az intézmény közössége által is elfogadott vezető kerülhet ennek az intézménynek az élére.

Végül a harmadik javaslatunkban azt javasoltuk, hogy ne adja át az állam a fenntartói jogokat teljes mértékben az alapítvány kuratóriumának, mert bár látszólag ez az egyetem autonómiáját növeli, de ez nem igaz, ez a kuratórium autonómiáját növeli, és ellenőrizhetetlenné teszi azt, hogy a kuratórium milyen döntéseket milyen elvek alapján hoz meg. Maradjon meg az állami felelősség, lehessen itt interpellálni államtitkár urat vagy miniszter urat, hogy hogyan bánnak ezzel az egyetemmel, és ne fantomokkal kelljen vitatkozni. Sajnálatos módon mindhárom javaslatot elutasították, de mi azt kérjük, hogy a parlament mégis támogassa ezeket.

Volt azonban még egy javaslat a Törvényalkotási bizottság ülésén, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be és a kormány támogatott. Ez egy rendkívül veszélyes javaslat. Azt javasolják ugyanis, hogy az alapítvány elnevezéséből kerüljön ki az, hogy ez az egyetemért működő alapítvány, és csak „Színház- és Filmművészetért Alapítvány” néven fusson. Ez számunkra azt sugallja, hogy azt a vagyont, amit az alapítvány megkap, önök nem a Színház- és Filmművészeti Egyetem érdekében kívánják felhasználni, hanem más célokra, nem tudjuk kinek, nem tudjuk milyen célokra kívánják ezt a vagyont átadni. Azt kell mondanom, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, nem lehet támogatni ezt a típusú javaslatot.

Végül hadd mondjam el  még szintén a bizottsági ülések krónikájához tartozik , hogy szégyenletes, azt nem mondom, hogy példa nélküli, de demokratikus parlamentekben elfogadhatatlan volt az a gyakorlat, hogy a minisztériumot képviselő államtitkár a legalapvetőbb kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni a Törvényalkotási bizottság ülésén, többek közt arra sem, hogy a legutóbb általam említett módosítási javaslatnak mi a célja.

S hogy ne csak a kormányt hibáztassam, az is szégyenletes volt, hogy a Kulturális bizottság nem volt hajlandó az egyetem megbízott rektorát meghallgatni, szót adni neki, hogy elmondhassa a véleményét erről a tervezetről, sőt a bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy az egyetem megbízott rektora, rektorhelyettese nem tekinthető szakértőnek ebben a kérdésben.

Nem tudjuk, hogy akkor ki a szakértő, mindenesetre nagyon sokat elárul ez az önök felsőoktatás-politikájáról. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Gurmai Zita képviselő asszony ismertette a magyar kultúra azon nagyságainak, azoknak a csodálatos művészeknek a névsorát, akik egy levélben kérték az Országgyűléstől, hogy ne hozza meg ezt a döntést, ne hozza meg ezt a téves döntést. Itt muszáj vagyok visszaidézni azt, hogy a reggeli napirend előtti hozzászólásomban is szóba hoztam ezt a levelet, ahol Németh Szilárd államtitkár úr, ha én jól értettem, majd a jegyzőkönyvben ellenőrizni fogom, azt kiabálta közbe, hogy szakács nincs köztük. Ez valóban igaz, de közben kaptam az egyetemről egy felajánlást, hogy ha a kormány ezt igényli, és ez meggyőzi önöket, akkor szívesen csatolnak egy listát azokról a konyhaművészeti nagyságokról is, akik ellenzik ezt a tervet, mert, hála istennek, a kiváló konyhafőnökök között is van bőven barátja a színháznak, a filmnek és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

De hát, így a parlamenti színvonalról egy kicsit komolyabbra fordítva a szót, azt szeretném jelezni önöknek, és ezt a levelet említette Gurmai Zita képviselő asszony, kaptunk ma egy másik nagyon fontos anyagot, mert az elmúlt időszakban, az elmúlt időszak vitáiban méltatlan vádak sora fogalmazódott meg ezzel az egyetemmel kapcsolatban. Sorra olvashattuk az olyan véleményeket, amelyek azt mondják, hogy miért van szükség erre az intézményre. Hármat hadd említsek ezek közül! Az egyik az, hogy itt 30 éve nem történt semmi, megállt az idő ezen az egyetemen, hogy egy filmcímmel éljek. Másrészt azt mondják, hogy egyébként itt nincsenek biztosítva a jelenlegi körülmények között a színvonalas képzés feltételei, azért van szükség a változásra. A harmadik érv pedig az, hogy ez az intézmény csak egy szűk fővárosi színházi elitet szolgál ki, és egyébként nem a magyar kultúra vagy a magyar színművészet egésze számára végez hasznos tevékenységet.

Nézzük meg az egyetem vezetői által elküldött anyagból a tényeket! Mi a helyzet az elmúlt 30 évvel? Kaptunk egy nagyon részletes kronológiát, ahol a különböző változások és lépések, amelyek történtek az elmúlt időszakban, fel vannak sorolva. Anélkül, hogy végigmondanám az összeset, kezdve egészen 1990-nel, az új színházrendezői képzés kialakításával, a bábszínházi képzés megindításán keresztül 2000-ben a doktori iskola megalakítása, a mozgásképzés reformja, a zenés képzés reformja 2003-ban, 2006-ban a bolognai átállás, 2007-ben a színházidramaturg-képzés megindítása, 2009-ben a doktori iskola újabb akkreditációja, és így tovább, és így tovább, folytathatnám még tovább. 2011-ben a filmszakmák képzésének a reformja, aztán a doktori képzés újabb fejlesztése, drámainstruktor-képzés, a doktori iskola PhD-képzésének a kezdete.

Magyarán szólva, azt kell önöknek mondanom, hogy szó nincs arról, hogy 30 éve itt nem történne semmi. Ez az intézmény, egyébként ugyanúgy, mint a legtöbb magyar felsőoktatási intézmény, az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődött a változó igényekkel, a változó körülményekkel és természetesen a változó jogszabályi szerkezettel, a felsőoktatás változó szabályaival és körülményeivel.

(15.20)

Mi a helyzet a szakmai színvonallal? Azt hiszem, erről talán méltatlan is beszélni, mert komolyan nem mondhatja azt ember, hogy azért kellene változtatni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mert nem megfelelő a színvonal. Nagyon széles körben és részletesen, adatokkal ismertetik azt, hogy például milyen díjakat nyertek el az SZFE-n végzettek, és köztük akár a fiatal hallgatók. Csak néhány példa: például a Junior Prima-díj esetében, amely, ugye, a fiatal tehetségeket díjazza, 2010 óta 90 százalék a Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkező alumni; a nagy állami díjat kapottak közül a színházi területen 75 százalék, a filmművészet területén 54 százalék végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen; az SZFE-vel sikerült három egymást követő évben is diák-Oscar-díjra jelölést kapni, 2018-ban Kovács István meg is kapta a hallgatók közül ezt a nagyon nagy tekintélyű díjat. Hasonló a helyzet azzal  ugye, az is jellemzi egy intézménynek a színvonalát, hogy milyen a túljelentkezés , hogy tudjuk, egyébként a Színház- és Filmművészeti Egyetem minden évben azok közé az intézmények közé tartozik, ahol az egyik legnagyobb a túljelentkezés, amelyet a legtöbben szeretnének választani.

Mi a helyzet azzal, nézzük meg ezt is, hogy hova kerülnek a hallgatók? Először is azt mondja, a legutóbbi adat szerint a 2009-2019-ben végzettek közül 68 százalék helyezkedik el állami, önkormányzati színházakban, ezek közül 42 százalék a fővárosban, 26 százalék vidéken, ami nagyjából megfelel a magyar színházak arányának; ezen kívül független társulatokba kerül 6 százalék, 22 százalék kerül produkciókra vagy lesz szabadúszó, és 4 százalék az, aki valóban pályaelhagyó, pályamódosító. Azt kell mondanom, hogy egy intézménynek sincsen oka szégyenkezni, hogyha ilyenek a pályaorientációs, a beválási adatai, és az is nagyon világosan látszik ezekből az adatokból, hogy szó nincs arról, hogy az SZFE csak néhány budapesti színháznak képezne, csak néhány budapesti színház igényeit fejezné ki. Nem akarom tovább mondani az összes adatot, mindannyian megkapták ezeket az adatokat, én javaslom, hogy tanulmányozzák.

Azt kell mondanom, van egy klasszikus mondás: ami működik, azt nem kell megjavítani. A Színház- és Filmművészeti Egyetem az elmúlt évtizedekben, mondhatom azt, hogy több mint 150 éve, de az elmúlt évtizedekben különösen bizonyította azt, hogy képes a megújulásra, de képes állandó értékek képviseletére is  ez az, amit elvárunk egy felsőoktatási intézménytől mindannyian. Azt várjuk el, hogy alkalmazkodjon a korhoz, de tartsa meg azokat az örök értékeket, amelyek adott esetben a művészetben és az oktatásban, a tudományban fontosak.

Azt várjuk el, hogy képes legyen folytonosságot és változást egyszerre képviselni. Erre a Színház- és Filmművészeti Egyetem képes, képes erre az egyetemi autonómia alapján működve az a közösség, oktatói és hallgatói közösség, az az akadémiai közösség, amely együtt van ebben az intézményben, képes jól működni.

Nincs szükség arra, amit önök javasolnak, nincs szakmai indok amögött, amit önök javasolnak, nincsen semmilyen észszerű ok arra, amit önök javasolnak. Egy ok van, ha van: a nyers politikai szándék. Mi azt javasoljuk, hogy álljanak meg ezen az úton, ne tegyék a pártpolitika, a hatalmi gőg játékterévé és játékszerévé ezt az egyetemet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy ember halála, elvesztése mindig tragédia a szűkebb vagy tágabb környezetének, és különösen súlyos ez a tragédia, ha viszonylag fiatalon veszítünk el valakit. Ha pedig egy olyan embert vesztünk el, aki egy egész nemzetnek a példaképe, egy olyan embert, akire, azt hiszem, mindannyian felnézünk ma is  azok a szerencsések, akik közelről ismerték a személyes ismeretség okán, és azok, akik csak a tévében láthatták hozzám hasonlóan, és a mérkőzésekből, az interjúkból, a személyes megnyilatkozásokból szereztek benyomásokat , ha olyan valakit veszítünk el, aki egy nemzet számára volt fontos, akkor az egész nemzeté a veszteség. Éppen ezért jogos és méltányos az, hogy a nemzet osztozzon a család gyászában és veszteségében, és ne csak jelképesen, hanem segítsen is, ahogy tud. Beszélt Steinmetz Ádám visszafogottan arról, hogy milyen racionális érvek szólnak amellett, hogy jogos és méltányos, hogy az olimpiai győzteseket ez a nemzet elismeri külön anyagi értelemben is. Én hadd beszéljek az érzelmi részéről ennek a dolognak, Ádám erről talán nem akart beszélni az érintettsége, a személyes kötődései miatt.

Azt gondolom, az egy országnak fontos, hogy megbecsülje azokat az embereket, akik gazdagítanak minket. Azt hiszem, az olimpiai győztesek nem egyszerűen dicsőséget hoznak ennek az országnak, nemcsak egyszerűen a saját személyes teljesítményükkel, egy nagyon jelentős, nagyon nagy teljesítménnyel járulnak hozzá ennek az országnak az elismertségéhez, hanem ahogy Hiszékeny Dezső képviselőtársam is mondta, talán ők azok, akik alkalmasak arra, hogy picit átgondoljuk azt, hogy mi az, ami fontos nekünk ebben az országban, mik a mi közös kincseink, mik azok a dolgok, amelyek felülemelkednek a napi harcokon, a létért való napi küzdelmen. Azt hiszem, ezért hálásak lehetünk minden olimpiai győztesnek, és hálásak lehetünk, hozzáteszem, azoknak a sportolóknak, akik rendkívül sok energiát, személyes életüket teszik fel arra, hogy sikereket érjenek el a sport területén akkor is, ha egyébként nem érik el akár az olimpiai bajnoki címet.

Én tehát azt gondolom, és a Demokratikus Koalíció álláspontja az, hogy jogos és méltányos az, ha segíteni akarunk ebben a helyzetben, helyes az, ha az Országgyűlés módosítja ezt a törvényt, hiszen amikor hoztuk az olimpiai járadékról szóló szabályokat és módosítottunk, talán egyikünk se készült arra, hogy ilyen tragédia bekövetkezhet, hogy ilyen fiatalon vesztünk el egy olimpiai győztest, hogy még ilyen problémákkal kell foglalkoznunk. Érdemes lesz majd, nem most, hiszen most valóban a megemlékezésnek és a gyors segítségnek az ideje van, átgondolni egy kicsit a szabályokat, különösen az élettársi viszony elismerését általánosságban is, nem csak egy ilyen konkrét esetben, erről majd talán beszéljünk, de most nem ez a pillanat van.

Most az a pillanat van, amikor az Országgyűlés szimbolikusan is elismerheti Benedek Tibor teljesítményét és emlékét, elismerheti általában azt, hogy mit adnak az olimpiai győztesek és egyáltalán az olimpikonok ennek az országnak és ennek a nemzetnek, ennek a közösségnek, és segítséget is tudunk nyújtani a hátramaradt családnak legalább ilyen értelemben az együttérző szavainkkal, az elismerésünkkel és legalább azzal, hogy hozzájárulunk az anyagi nehézségek enyhítéséhez.

A Demokratikus Koalíció tehát jó szívvel támogatja ezt a valóban hazafias törvényjavaslatot, és természetesen támogattuk a kivételes, rendkívüli tárgyalást is, fontos, hogy ez gyorsan megszülessen. Ma is és természetesen holnap a szavazáson is támogatni fogjuk ezt a javaslatot. (Taps.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Valóban elillant a korábbi szomorú, de mégiscsak emelkedett hangulat, mert ez a törvényjavaslat aztán semmifajta kíméletre vagy éppen támogatásra nem méltó. Ha van valami, ami kimeríti a visszaélésszerű jogalkotás fogalmát, akkor ez a törvényjavaslat abszolút ez a kategória.Kezdjük a dolognak a körülményeivel! Magas kormány úgy döntött, hogy a parlamenti ülésszak, bocsánat, még csak nem is a parlamenti ülésszak, hanem a rendkívüli ülésszak utolsó hetének hétfőjén nyújt be egy törvényjavaslatot, amit pénteken szavazásig szeretne vinni. Ráadásul olyan típusú törvények módosítását kezdeményezik  most fogok rá példákat mondani , amelyek egyébként a Ház előtt vannak, szintén nem éppen ráérős, de az önök idejében normálisnak tekinthető négyhetes parlamenti tárgyalási rendszerben.

Magyarán, a kormánynak négy héttel ezelőtt még nem jutott eszébe, hogy mondjuk, a sporttörvénybe mit szeretne még beírni, nem jutott eszébe a kormánynak az, hogy mit akar kezdeni a plakáttörvény hatályba léptetésével vagy éppen a felsőoktatási törvényben mik a szándékai.

Ez önmagában is azt mutatja, hogy ha jóindulatú vagyok, akkor fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak, kapkodnak, és összevissza hoznak be törvényjavaslatokat; de nem vagyok jóindulatú, őszintén szólva nem szolgálnak erre rá, sokkal inkább arról van szó, hogy egy olyan javaslatot akarnak áttolni a parlamenten, ahol már a javaslatok számával, a módosított törvények számával is el akarják rejteni azokat a dolgokat, amiket nem mertek egy normál törvényalkotási eljárásban bevállalni.

Ezt az abszurditást aztán sikerült még fokozni azzal, hogy a kormány támogatásával, a rendkívül kreatív és szorgos kormánypárti képviselők javaslatára a Törvényalkotási bizottság elé került egy sor javaslat, amely még átírta a hétfői javaslatot. A kormány ezeket támogatta. A kormány hétfőn gondolt valamit, benyújtott egy törvényjavaslatot, szerdán már mást gondolt, és mást támogatott, amikor ez megérkezett a Törvényalkotási bizottság elé.

Hadd mondjam el a kedvencemet, csak azért, mert elsősorban jogalkotási szempontból érdekes! A Corvinus Egyetemet működtető alapítványról szóló javaslat esetében sikerült megcsinálni azt a zseniális disznóságot, ha mondhatom Fülig Jimmy örökbecsű szavait idézve, ha jól emlékszem a szerzőre… Bocsánat, a szerző persze Rejtő Jenő, de jól emlékszem arra, hogy kinek tulajdonította ezt a mondást. Ez a zseniális disznóság arról szólt, hogy hétfőn a törvényjavaslatban a törvény jelenleg hatályos szövegét nyújtották be módosításként.

Tehát a Corvinus Egyetemet működtető alapítvány esetében egy olyan javaslatot nyújtottak be, ahol azt mondták, hogy maradjon meg a törvény jelenlegi szövege. Ez törvényalkotási unikum, azt gondolom. Majd a Törvényalkotási bizottságban nyújtottak be egy olyan javaslatot, ami kiszedte azt, hogy maradjon meg a törvény szövege, tehát ezt az értelmetlen módosítást, és megjelenítette a valódi szándékot, ahol egyébként a valódi szándék a vagyonkezelő alapítvány felsőoktatásra való alkalmazhatatlanságának valamifajta kezelése, tudniillik utólag visszaírják ebbe a törvényszövegbe, hogy na de, ez egy vagyonkezelő alapítvány, de ennél a vagyonkezelő alapítványnál nem érvényesek azok a szabályok, amiről egyébként államtitkár úr itt hosszú, lángoló szónoklatokban szokott beszélni, hogy micsoda előnyöket jelent a vagyonkezelő alapítvány a felsőoktatásnak. Most beírják, hogy igen, igen, de ezek a vagyonkezelő alapítványok mégse működjenek  vagy ez az alapítvány  a felsőoktatásban valódi vagyonkezelőként, hanem a normál alapítványi szabályoknak megfelelően csak az alapítvány céljainak megfelelően gazdálkodó tevékenységet végezhessen.

Erről lehetne beszélgetni, meg van is értelme. Mi pont azt mondtuk a törvényjavaslat vitájában, hogy nem jó, hogy nincsen szabályozva az alapítvány gazdasági tevékenysége, és ez komoly kockázatokat jelent, de az mégiscsak abszurditás  még egyszer mondom , hogy egy gyakorlatilag kamu módosító javaslatot nyújtottak be, és most ezt helyettesítették szerdán a valódi módosító javaslattal. Ez a rendkívül kevéssé elegáns, de kevésbé káros javaslatok közé tartozik.

Két javaslatról szeretnék beszélni, amelyeknek az egyike elképesztően képmutató, a másik pedig kimondottan káros.

(11.20)

A képmutató javaslat a plakáttörvény hatálybalépésének módosítása. Mi történik? Akkor, amikor az ellenzéknek még volt módja arra, hogy plakátfelületeket vásároljon, és óriásplakátokon megjelenjen az országban, akkor önök hoztak egy egyébként alkotmányellenes szigorító szabályozást arról, mert akkor éppen nem volt kétharmaduk, ezért feles törvényben hoztak egy olyan szabályozást, amely ellehetetlenítette azt, hogy az ellenzék megjelenjen plakáthelyeken. És miután akkor még a 2018-as választásra gondoltak, ezért akkor ezt a szabályozást úgy léptették hatályba, hogy bizonyos szabályai azonnal, de más szabályai csak 2020 végén lépjenek hatályba. (Közbeszólásra:) Így, ez az igazság fájt önöknek annak idején, és ezt így oldották meg.

Most mi történt? Közben megváltoztak a viszonyok, ráküldték az Állami Számvevőszéket a pártokra, gyakorlatilag elveszik állami eszközökkel, jogellenesen azokat a forrásokat, amelyeket politikai hirdetésre fordíthatnának a pártok, most már nem érdeke önöknek ez a fajta korlátozás, hát most rendkívül fontos lett az egyeztetés. Így öt év után hirtelen eszükbe jutott  vagy három év után, bocsánat, eszükbe jutott , hogy mégis kellene egyeztetni a szereplőkkel. Ezért aztán kitolják. Meddig? 2023-ig. Ki hinné? Pont 2023-ig. Véletlenül pont 2022-ben lesznek választások. Így aztán 2022-ig boldogan élvezhetjük egyrészt a kormányzati hirdetés- és hazugságcunamit az óriásplakátokon, másrészt pedig nyilván majd a Fidesznek azok a vállalkozói, akik ehhez rendkívül nagy előnyöket kapnak. Mi történik? Kapnak a Fidesztől egy ajándékot. Ez az ajándék persze az csak, hogy eddig pörgették a macskát, és most elengedik, de mégiscsak egy olyan változást hoznak, ami rengeteg pénzt fog hozni a hirdető cégeknek. Hogy fogalmazzak finoman? Majdnem durvábbat mondtam ennél, de legyünk udvariasak, visszafogottak és reálisak, nem lepődnék meg, ha nagyon-nagyon-nagyon sok óriásplakátot jeleníthetne meg a következő választási kampányban a Fidesz és természetesen a KDNP  nehogy Nacsa képviselő úr megsértődjön , cserébe ezért a kis szívességért, amit most tesznek a hirdetőknek. Most ez a politikai érdek, ehhez hajlítják hozzá a jogszabályt.

A másik szabályozás pedig a kisajátításokra vonatkozó szabály. Önmagában az a szabályozás meglehetősen vérlázító, amikor önök azt mondták, hogy majd amit a kormány kiemelt beruházásnak minősít, annak kapcsán lényegében bármilyen tulajdont kisajátíthat, ha kedve van hozzá. A Törvényalkotási bizottságban még egyet csavartak ezen a dolgon, mert most már kiemelt beruházássá sem kell minősíteni, a kormány területrendezési rendeletben majd úgy dönt, hogy ez egy fontos területrendezési cél, és bármit kisajátíthat. Ha a kormány úgy kegyeskedik dönteni, hogy egy nagyon életszerű példát mondjak, hogy mondjuk, valamilyen ok miatt, valamilyen jól felfogott pénzügyi ok miatt fontos valakinek, hogy mondjuk, megépüljön a Galvani híd  hogy ne olyan példát mondjak, ami teljesen életszerűtlen lenne , és megépüljön a hozzá tartozó úthálózat a pesti oldalon, aminek a nyomvonala fölötte vitatott, ezt tudjuk, hiszen bárhol vezetik, nagy környezeti terhelést jelent; a kormány majd úgy dönt egy területrendezési rendeletben, hogy neki ez a dolog fontos, és az érintett tulajdonokat pedig szépen elveszi mindenkitől, és megépíti, amit akar.

Miről szól ez a szabály? Eddig is volt területrendezési okokból mód arra, hogy kisajátítások történjenek, csak eddig olyan jogszabályokhoz volt ez kötve, ahol az önkormányzatoknak beleszólása volt. Mostantól kezdve a kormány, a mindenható és mindentudó kormány majd eldönti, elveszi, kész, passz. A helyi önkormányzatoknak ebbe a dologba innentől kezdve semmilyen beleszólása sincsen, és persze tudjuk, hogy ez mit jelent, az önök beruházási gyakorlatából. Azt jelenti, hogy azoknak az embereknek, akik ott élnek, akiknek az életét egy ilyen beruházás tönkreteszi, azoknak sem lesz beleszólása semmibe.

Végül hadd szóljak néhány baráti szót a sporttörvény kapcsán és a sporttörvény módosításai kapcsán. Értjük, hogy ez a miniszterelnök mániája, hogy valódi kormányzati sikerek helyett szereti, ha nagy nemzetközi sportrendezvények vannak, és ott szerepelhet. Van ennek gyakorlata, Nacsa úr már említett egy urat, aki például olimpiát rendeztetett azért, hogy megnyithassa. Miniszterelnökünk is szeret egyébként ilyen típusú szerepben tündökölni, szeret nagy sportrendezvényeken szerepelni, szeret ő lenni a sport nagy barátja.

Azt kell mondanom, hogy persze, például a vizes vb-t bizonyára nagyon sokan élvezték, élveztük ebben az országban, nagyon látványos volt, örült a szívünk, hogy ez Magyarországra jött, azt gondolom. Na de azért azt ne felejtsük el, ha már Nacsa képviselő úr evvel dicsekszik, hogy egyébként a vizes vb az eredeti bekerülési költségekhez képest két és félszer többe, majdnem két és félszer többe került, negyvenvalahány milliárddal tervezték eredetileg az eredeti kormánydöntésben, végül 130 milliárd fölött állt meg ez a számla, és mellesleg jóval drágább volt, mint a hasonló nemzetközi versenyek költsége.

Egy picit azért benne van az emberben, hogy a propagandacélokon túl a nagy sportrendezvények támogatásában bizonyos anyagi érdekek is megnyilvánulnak. Jól jönnek ezek az ilyen esetben  a fontos nemzetközi sportrendezvényre hivatkozva - számolatlanul az ablakon kiszórt milliárdok az önökkel fölötte baráti kapcsolatban lévő vállalkozói körnek. Tudjuk, hogy kik fogják megnyerni a beruházásokat, kik lesznek a közbeszerzés nyertesei, kik fogják az úthálózatot építeni. Megint ki lehet lapátolni egy csomó közpénzt az ablakon, és most önök ehhez teremtenek törvényi hátteret, ide adnak további kedvezményeket.

Azt kell mondanom, hogy persze, jó dolog nagy nemzetközi sportrendezvényeket szervezni. Persze, jó dolog, ha nemzetközi szervezetek, akár sportszervezetek jönnek Budapestre, csak ezen az áron, amibe ez az adófizetőknek kerül, nem éri meg. Erről egyébként a budapestiek elég világosan az olimpia kapcsán határozott véleményt mondtak.

Az már csak a dolog szépségéhez tartozik, szintén ebben a törvényjavaslatban található, hogy mellesleg a kormány cukorkát, illetve korbácsot is tud osztani ebben a tekintetben. Ebben a javaslatban szerepel, megharagudtak Veszprémre valamiért, most odaadják a kézilabdacsarnokot Debrecennek. Nyilván egy rendkívül megalapozott sportszakmai döntés volt annak idején Veszprém kijelölése, mellesleg azért Veszprém az ország egyik legpatinásabb kézilabdaműhelye, most úgy döntöttek, hogy ja, mégse Veszprém legyen, talán nem összefüggés nélkül azzal, hogy Simicska Lajos kegyvesztett lett, mégse Veszprém legyen, hanem legyen Debrecen. Debrecenben jobb elvtársak vannak, akik jobban érdemesek a támogatásra. Így működik a sporttámogatás önöknél.

Összességében azt tudom tehát mondani, hogy ez a törvényjavaslat előterjesztésének módjában, a tárgyalás módjában elfogadhatatlan és felháborító, részleteiben káros és átgondolatlan. Nem tudjuk támogatni, tényleg azt kell mondanom, nem bízom abban, hogy önök ezt visszavonják meg nem szavazzák meg. Nyilván meg fogják szavazni.

Jaj, még egyről nem beszéltem, bocsánat, nagyon röviden még ezt szóba hozom, még maradt egy kis időm. Azért az is csodálatos, hogy a felsőoktatási törvény a vagyonkezelői alapítványok kapcsán  megy a legkomolyabb reformja a magyar felsőoktatásnak az elmúlt időszakban, magánegyetemmé szervezik át az állami egyetemeket, most már hetet. És ezt olyan jól sikerült átgondolniuk, hogy módosítottuk a tavaszi ülésszakban egyszer a felsőoktatási törvényt, majd holnap módosítjuk ezzel kapcsolatban még egyszer a felsőoktatási törvényt, és egyébként most ebben a javaslatban harmadszor is módosítják a felsőoktatási törvényt. Nem lehetne először átgondolni, hogy mit szeretnének, és utána hozni az Országgyűlés elé törvényjavaslatokat? Ez szerintem hosszabb távon önöknek is érdeke, nem csak az országnak.

Végül, persze értem, hogy Nacsa Lőrinc képviselő úrnak fáj az, hogy László Imre megnyerte a XI. kerületben az önkormányzati választást az önök aljas és mocskos rágalomhadjárata ellenére is, de szeretném jelezni, hogy polgármester úr elnézést kért ezért a szerencsétlen kijelentésért, és bízzuk majd a választókra, hogy megítéljék az ő polgármesteri tevékenységét. Nem az ön dolga, azt hiszem, hogy ebben döntsön. Köszönöm.

ARATÓ GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem akkora meglepetés, mint azt képviselő úr gondolja, hogy az ellenzéki képviselők a bizottsági ülésen a módosító indítványhoz szóltak hozzá, hiszen a Törvényalkotási bizottság részletes vitájának tárgya éppen a módosító indítványok megtárgyalása. A törvényjavaslatról elmondtuk már korábban, az általános vitában az egyébként meglehetősen negatív véleményünket.Valóban ez az egy érdemi módosítási javaslat érkezett, hiszen a Törvényalkotási bizottság további javaslatai pontosításokra, a szokásos jogszabályalkotási pongyolaságok javítására irányultak. Ez az egy módosító javaslat azonban, amelyet képviselő úr volt olyan kedves benyújtani, valóban rendkívül problémás, és ezt a bizottsági ülésen sem rejtettük véka alá. Miről szól ez a javaslat? Sok szempontból másról, mint amiről a képviselő úr beszél. Erről van egyébként politikai véleményem is, de ez a hozzászólás most nem ennek a helye. Ez a javaslat ugyanis azt mondja, hogy ha valakit az oktatás keretében az oktatási intézményben személyiségi jogi sérelem ér, akkor a bíróság számára kizárólag oktatáson keresztül nyújthat kárpótlást, kártérítést, ráadásul azt is abban az intézményben, ahol az illetőt éppen a sérelem érte.

Mi a helyzet ezzel a dologgal? Ez a javaslat nyilvánvalóan több szempontból is rendkívül problémás. Az első szempont az, nem tudok jóindulatúan mást feltételezni, hogy a képviselő úr nem kellően gondolta át azt, és a kormány sem  de erről majd mondok még a végén egypár mondatot , hogy a személyiségi jog körébe mi minden tartozik. Ön egy pert akar, egyfajta bírósági ítéletet akar utólag is, hogy mondjam, érvényteleníteni. Tudjuk, hogy nem jogilag, de az a szándéka, hogy egyébként a szegregáció ügyében született negatív ítéletre mondjon valamilyen reakciót.

Ne legyen félreértés, a személyiségi jog köre jóval szélesebb, mint a szegregáció. Idetartozik az élet, a testi épség, az egészség, a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás, a személyek hátrányos megkülönböztetésével szembeni védelem, idetartozik a becsület és a jó hírnév védelme, a magántitokhoz, a személyes adatok védelméhez való jog. Ezek mind személyiségi jogok. Nehezen elképzelhető, hogy ezeknek a jogoknak az esetében a bíróság egyébként  bármelyiket ezek közül megsértik az oktatásban  kizárólag képzéssel vagy oktatással kárpótlást, reparálást tudjon adni. Ez nyilvánvalóan jogi képtelenség. Önök meg akarják kötni a bíróság kezét, önöknek, pontosabban az államnak és az önkormányzatnak…  mert ugyan ilyen elegánsan túllépnek mindig ezen, de itt nemcsak az önkormányzattal szemben van per, az állammal szemben is van per. Ahelyett, hogy az állam vállalná a felelősségét az ügyben, hogy itt mi történt, vállalná a felelősségét a jelenlegi fenntartó, a KLIK, abban, hogy mi történt, ehelyett egyébként önök most itt a törvénnyel való matatással akarják ezt a helyzetet kezelni.

(15.00)

Szóval, azt kell önöknek mondanom, hogy jól látható módon nem elégedettek, és ez a szokásos technika: ha nem elégedettek a független bíróság ítéletével, amit az egyébként a hatályos jogszabályok alapján hoz, akkor annál rosszabb a bíróságnak, majd megváltoztatják a jogszabályt. Ez nem eredeti, de ez ennek a fajta jogalkotásnak egy különösen durva példája.

Azt mondják, hogy ezt majd az oktatással helyre teszik, de ez egy kicsit olyan, mint ha valakit elütnének autóval, de ha utána a tettes visszatolat, akkor már meg van minden oldva, helyreállították az eredeti állapotot. Azért a kárért, amit okoznak azzal, hogy például diákokat fosztanak meg az oktatás lehetőségétől azzal, hogy törvényesítik és jóváhagyják a szegregációt  de itt sok minden másról is van szó, még egyszer mondom, a személyes szabadságról, a jó hírnév megsértéséről vagy éppen az adatok védelméhez való jogról , tehát a kárért, amit okoz az állam és az állam nevében eljáró iskola ebben az esetben, az önmagában nem kárpótlás, hogy az eredeti állapotot helyreállítják. Azt kell tehát mondanom, hogy itt súlyosan sérül az a fajta elv, hogy a bíróság dolga megállapítani, mi a kárpótlás.

Legyen világos: a bíróság nem ilyen vagy olyan tanulói magatartást jutalmazott. A bíróság ebben az esetben, ha tetszik, büntetett, kártérítést állapított meg azért, mert jogsértés történt, azért, mert a bíróság megvizsgálta az ügyet és megállapította, hogy egyébként nem tartották be a vonatkozó hatályos magyar törvényeket. De annak, hogy nem tartják be a törvényeket vagy megsértik a törvényeket intézmények vagy az állam mint fenntartó, annak nem az a megoldása, hogy a szankciót csökkentjük vagy a szankció jellegét megváltoztatjuk, nem azzal kell megvédeni magunkat vagy az államot a jogsértés következményétől, hogy megváltoztatják az ilyen esetben rendelkezésre álló kárpótlási módot, hanem az a módja, hogy megszüntetik a jogsértést. Azon kellene dolgoznunk közösen, önöknek is, és ebben a mi támogatásunkat is megkapnák, hogy a jogsértő állapot megszűnjön minden iskolában. Tudjuk, hogy ez nehéz, ennek vannak jogi feltételei, ezeknek a jogi feltételeknek egy jó részét egyébként 2010 előtt megteremtettük, és vannak szakmai feltételei. Igen, erre kell költenie az államnak, kell figyelni, és egy sor dolgot kellene ebben a dologban csinálni.

Végül azt kell mondanom, képviselő úr, hogy ha valaki itt kijátssza a rasszista kártyát, az nem az ellenzék, hanem a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök volt az, aki januárban az évnyitó interjújában, látván, hogy a migránsozás és a sorosozás már nem kellő erőt hordoz, úgy gondolta, hogy a romákkal szembeni előítéletekre való rájátszás, a romák elleni hangulatkeltés alkalmas arra, hogy politikai muníciót szolgáltasson a következő évre. Azt gondolom, hogy ezt abba kellene hagyni. A tűzzel játszanak! Azzal a fajta indulatkeltéssel, amit ön is végzett a bizottsági ülésen, és amit végez most is, amikor egy ügynek a károsultjaiból, az áldozataiból csinál tettest, ezzel olyan tüzeket gyújtanak meg ebben az országban, aminek kiszámíthatatlanok a következményei.

ARATÓ GERGELY (DK): Őszintén szólva, azon nem csodálkozom, hogy Maruzsa államtitkár úr nem ismeri és különösen nem ismeri el a korábbi kormányok antiszegregációs tevékenységét. Ha ezt tenné, akkor valószínűleg nem is ülhetne ott, és nem is vállalná azt, amit most csinál. És arra sem tartok igényt, hogy az én tanácsaimat figyelembe vegye a kormány, hála istennek, vannak nálam sokkal jobb szakemberek is az országban a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása és az antiszegregáció ügyében. Egy baj van, államtitkár úr: ezek azok a jó szakemberek, akiket önök meghívtak 2014-ben az antiszegregációs kerekasztalba, és miután semmibe vették minden javaslatukat, minden ajánlásukat, 2016-ban sorban otthagyták önöket. Hozzáteszem, a legutóbbi hírt erről a csodálatos antiszegregációs kerekasztalról 2018-ban találtam; a választás előtt fontos volt összehívni és beszélni róla. Lehet, hogy azóta is működik, csak akkor elfelejtenek róla tájékoztatni, bár én sejtem, hogy nem ez a valós helyzet.Szóval, mégiscsak az a helyzet, mert ennyit azért bizonyára ön is tud, hogy 2010 előtt önkormányzati fenntartás volt az iskolákban, és miután az akkor egy jogállam volt, és az akkori kormány komolyan vette a jogállami elveket (Nacsa Lőrinc: Jaj, jaj!), ezért aztán nem volt módja arra, hogy önkormányzati döntéseket kormánydöntésekkel írjon felül. Anélkül, hogy most ebbe hosszasabban belemennénk, szeretném jelezni, hogy akkor nem volt más jogi eszköz a szegregáció kimondására és megszüntetésére, mint az a per, ami akkor indult. A különbség az, hogy a mi kormányunk azt mondta, hogy rendben van, van egy per, az meg fogja állapítani azt, hogy vane szegregáció vagy nincs, és a döntés alapján mi gondoskodni fogunk arról, hogy a bíróság ítéletét végrehajtsák. Önök megpróbálták megakadályozni minden perben, ebben a perben is, hogy a bíróság kimondja azt, hogy mi a valós helyzet, most pedig megpróbálják aláásni azt a lehetőséget, hogy a továbbiakban a bíróság érdemben dönthessen abban, hogy történte ilyen kár, és egyébként milyen kárpótlást állapít meg.

Abból a történetszálból, amit ön itt felvázolt  Horváth képviselő úrhoz fordulok , egy aprócska elem hiányzik. 2012-ben mondta ki a bíróság azt, hogy jogellenes ez a fajta gyakorlat, és 2016-ban vagy 2015-ben indult el a per. Ez alatt a három év alatt számos kísérletet tettek az érintettek arra, hogy valamifajta kárpótlást kapjanak azért a kárért, ami őket érte. Nem a perrel kezdték, nem az a helyzet, képviselő úr, hogy az érintettek pénzhez akartak jutni, vagy hogy a gonosz Soros-ügynökök felbiztatták a népet. Az történt, hogy sem az önkormányzat, sem az állam nem volt hajlandó tárgyalni sem arról, hogy bármilyen módon kárpótlást adjon azoknak, akiket jogsérelem ért. (Nacsa Lőrinc: Nem igaz!) Innen kezdve nem maradt más lehetőség, mint a per.

És ne haragudjon, képviselő úr, de azt mondani, hogy ha valaki pereli az államot azért, hogy a jogait érvényesíthesse, vagy ha valaki képvisel olyanokat, akik az államot perelik, az megbontja a társadalmi békét, arra azt kell önnek mondanom, hogy nagyon eltérő elképzeléseink vannak a jogállamról. Az nem jogállam, képviselő úr, ahol mindig az államnak van igaza, az nem jogállam, képviselő úr, ahol külföldi ügynök az, aki segít a jogot érvényesíteni, az nem jogállam, ahol el lehet venni valakitől azt a jogot, hogy egyébként a saját érdekeiért kiálljon.

Továbbra is azt kell mondanom, hogy az az érvelésnek egy rendkívül alantas, rendkívül kevéssé tisztességes módja, amikor ön kiemel egyes eseteket, és anélkül, hogy egyébként ismerhetnénk a körülményeket és ismernénk a körülményeket, erre hivatkozik. Nem tudjuk, hogy aki távol maradt az iskolától, az miért maradt távol az iskolától. Nem tudjuk, hogy ezek szerint a bűnözés útjára lépés és a javítóintézetbe kerülés az előtt történt, hogy egyébként ez a szegregáció őt érte, vagy esetleg, nem mondom, hogy ennek következtében, mert ez kevés ehhez  mert egyébként az érintettek jó részéből nem lett bűnöző, élnek, csak szegényen és nehezen, mert nem kaptak jó oktatást , de bizonyára talán része volt ebben annak is, hogy nem kapott az illető jó oktatást. Ez egy nem tisztességes érvelési technika, hadd fogalmazzak így, hogy mondjam, anélkül, hogy hangulatot próbálnék kelteni.

Azt kell mondanom, hogy egyébként az önöket ebben támogató Jobbik jóval tisztességesebben érvel ebben a kérdésben, mint önök. Szerintem az téves út, amire Ander képviselőtársunk hivatkozik, hogy a családok együttműködését ilyen módon el lehet érni, mert valóban ez a kritikus kérdés, hogy a családok együttműködésével mit lehet tenni. Azt gondolom, hogy a jogsértés jóváhagyása, a jogsértés szankcióinak korlátozása nem alkalmas arra, hogy kialakuljon egy párbeszéd az iskola és a családok vagy a fenntartó és a családok között bármilyen helyzetben. Azt gondolom, hogy megnyugvás, együttélés, jó megoldás csak egymás jogainak tiszteletben tartásán alapulhat. Önök azt mondják, majd erről fogunk a következő törvényjavaslatnál beszélni, hogy itt természetesen ennek sokfajta feltétele van. Ez igaz, de most ebben a konkrét esetben arról az esetről beszélünk, amikor az állam sért jogot. Az állam sem sérthet jogot, az állami jogsértés jóváhagyásán nem alapulhat semmilyen megoldás.

Azon kellene gondolkoznunk, azon kellene dolgoznunk, hogy hogyan lehet mindenkinek a jogait érvényesíteni, azoknak a tanulóknak a jogait is, akiket gyakran szegregálnak. Nem tudjuk, hány van ilyen, igaza van Maruzsa államtitkár úrnak, én itt nem bátorkodom, hogy elmondjam, ez ötszáz hely vagy kettő; ha kettő, akkor is kettővel több a kelleténél. Azt gondolom, az a helyes, az ideális az lenne, ha megtennénk mindent, hogy megszűnjenek ezek a helyek, és a legrosszabb esetben a bíróság tudja ezt kimondani.

De egy dolgot szeretnék nagyon világossá tenni: ez nem a megoldás része, amit önök javasolnak, hanem a probléma elfojtása. Ennek a következménye az, hogy még több diákot fog hátrány érni, felhatalmazva érzik majd magukat az iskolák és a fenntartók, hogy szegregáljanak, hogy megsértsék a diákok jogait, mert számíthatnak arra, hogy önök majd mögéjük állnak  ez nem megoldás, ez nem jó. Azt tudom mondani, persze majd a miniszterelnök megint hivatkozhat nemzetközi összeesküvésre (Az elnök csenget.) és az ellene való különböző dolgokra, hogy mondjam udvariasan, szóval, hivatkozhat arra, hogy őt mindenki bántani akarja, és mindenki összeesküszik ellene (Az elnök ismét csenget.), de ez a döntés nem fogja megállni a nemzetközi jog próbáit…

ELNÖK: Köszönöm.

ARATÓ GERGELY (DK): …nem felel meg sem az európai uniós, sem az általános emberi jogi szabályoknak. Elnézést, elnök úr! Köszönöm.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Ellenállok annak a kísértésnek, hogy képviselőtársaimhoz és államtitkár úrhoz hasonlóan folytassam az általános vitát. Annyit szeretnék csak jelezni, mert ez új fejlemény az általános vitához képest, hogy miközben továbbra is fennáll az a fajta azonosság, amire államtitkár úr utalt, hogy valóban továbbra is egyetértünk azzal, hogy az iskolai erőszak egy súlyos probléma, hogy jelen van a magyar iskolákban, és cselekedni kell vele szemben  némiképp azt másképp értékeljük, azt hiszem, hogy a kormány eddigi intézkedései mennyire voltak hatékonyak; ezt a most említett esetek is mutatják, hogy ebben, úgy tűnik, még van tennivaló , azonban ami mégiscsak új fejlemény, az az, hogy kicsit többet megtudtunk arról, hogy milyen körülmények között fog létrejönni az iskolaőrség.

És az, amit megtudtunk, még inkább nyugtalanító, mint amit korábban gondoltunk, hiszen korábban arról volt szó, hogy itt alapvetően szolgálatból leszerelt rendőrök lesznek azok, akik szolgálatba állnak, azonban kiderült, hogy ez nem így van. Az derült ki, hogy néhány hetes tanfolyam után valaki szolgálatba állhat iskolaőrként.

Azt kell mondanom, hogy kevesebbet várunk el egy iskolaőrtől, akit a gyerekeink közé engedünk, mint egy biztonsági őrtől, aki egy raktárat őriz. Szerintem ez egy nagyon komoly probléma. Én őszintén azt mondom, hogy gondolják át ezt a dolgot. Én értem, hogy önök ehhez ragaszkodnak, ettől remélnek eredményt. Én félek attól, hogy ebben tévednek, de ha ragaszkodnak ehhez az elképzeléshez, akkor is teremtsék meg ennek a feltételeit. Gondolják át, hogy ez egy olyan típusú felelősség, valóban döntenie kell ezeknek az embereknek egy bonyolult pedagógiai szituáció megítéléséről, arról, hogy akkor mi a helyes és mi a nem helyes; mikor kell erőszakot alkalmazni, és mikor nincs erre szükség. Én azt gondolom, még egyszer, hogy ez nem fog így működni, hogy ez nem fog így jól működni.

Ugyanakkor tehát továbbra is azt gondoljuk, hogy szükség van az iskolai erőszak elleni fellépésre; továbbra is azt gondoljuk, hogy az iskolaőrség létrehozása erre nem a leghatékonyabb eszköz. Úgy látjuk, hogy nem annyira súlyos a helyzet szerencsére az iskolákban, hogy ott már csak erőszakkal lehetne rendet tartani. Illetve, ha igen, mert tudom, hogy képviselő úr is említett ilyen példát reggel, ott sajnos ma is a rendőrségnek kell beavatkoznia, de az már egy kudarc, ha már ott tartunk, hogy rendőrségi beavatkozásra van szükség. Az ilyen helyzetek megoldásán az iskolaőrség nem segít.

Végül nagyon csöndben szeretném elmondani, és ebben tulajdonképpen egyetértek Ander Balázs képviselő úrral, hogy nagyon rossz irányba visszük el ezt a vitát, ha azt a metódust követjük, amit képviselő úr az imént is tett, hogy azt mondta, hogy van egy kisebbség és van egy többség, és aki azt gondolja, hogy ez vagy az a megoldás nem jó, aki azt gondolja, hogy így vagy úgy nem kellene csinálni, az ezt a kisebbség oldaláról a többség rovására gondolja.

Szeretném jelezni, hogy ebben a kérdésben sem így van. Ha valaki azt gondolja, hogy az iskolaőrség nem jó megoldás, akkor nem egy kisebbség rovására gondolja, különösen nem az erőszakoskodókat védi  legyen ez teljesen világos, az erőszakoskodókkal szemben fel kell lépni , legfeljebb azt gondolja  jól láthatóan egyébként a pedagógus-szakszervezetek és a pedagógusok egy jelentős részéhez is hasonlóan, ott nem tudom, hogy ki a többség, és nem a kisebbség , azt tudom, hogy számos pedagógus és pedagógiai szakember szólalt meg az elmúlt időszakban, és mondta el azt, hogy ez nem egy jó eszköz ennek a problémának a kezelésére.

(16.40)

Én azt kérem tehát, hogy ne csináljunk kisebbség-többség kérdést olyan kérdésekből, ahol ez csak árt, és nem használ. Tudják, hogy ez miért veszélyes? Mert mindig önök mondják meg, hogy ki a többség és ki a kisebbség. Azzal az igénnyel lépnek föl, hogy azt, aki mást gondol, azt megbélyegezzék. És lehet, hogy ma, mondjuk, az előző vitában, a gyöngyöspatai romákon van a célkereszt, de majd lesz máson is, akiről önök úgy gondolják. Hol a migránsok, hol a Soros-szervezetek, hol az ügyvédek, hol a jogvédők. Mindig gyártanak egy ellenséget, és vele szemben harcolnak. Az iskolai erőszak ügye túl komoly ahhoz, hogy önök ezt ilyen politikai játszmákra használják.