Felszólalás adatai
248. ülésnap (2012.12.10.), 333. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Varga Géza (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Mezőgazdasági bizottság |
Felszólalás oka | Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése |
Videó/Felszólalás ideje | 4:42 |
Felszólalások: Előző 333 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság, ahogy Győrffy képviselőtársam is mondta, 6 nem szavazattal bocsátotta általános vitára. Ez a 6 nem szavazat jelentette a kisebbségi véleményt, amelyet röviden ismertetnék. A kommentárokat, azt gondolom, majd a kisebbségben lévő képviselőtársaim hozzáfűzik a maguk észrevételéhez.
Tehát összefoglalásképpen, valamennyi ellenzéki felszólaló fontosnak tartotta a mezőgazdaság stabilitása szempontjából, hogy ezzel a törvénnyel, illetve az ott felsorolt törvényekkel kiemelten foglalkozzunk, és a javaslattal is, hogy azt valamilyen sarkalatos törvény védje. Azonban felmerültek aggályok is, ugyanis nem tudjuk, hogy mit akarunk a kétharmaddal védeni. Az üzemszabályozási törvény még nem ismert. A miniszter úr itt az expozéjában olyan magabiztosan beszélt a földtörvénytervezetről, mintha az egy elfogadott dolog lenne. Azért több mint kétszáz módosítóval parkolópályán van ez a földtörvény, tehát enyhén szólva nem lehet rá azt mondani, hogy ez lefutott kérdés, és miniszter úr pedig ezt kész tényként ismertette velünk.
Tehát mi úgy gondoljuk, hogy az a földtörvény, amelyet az általános vitával abbahagytunk, és amelynek a módosítói még nem futottak át a parlamenten, az nem alkalmas arra, hogy kétharmados törvénnyel ezt bebetonozzuk - volt a kisebbségi általános vélemény.
Többen különböző megfogalmazásban kifogásoltuk azt, hogy mik hiányoznak belőle. Ha itt az integrált mezőgazdasági rendszereket betenni szándékozik a törvény, akkor hiányoltuk, hogy miért nincs benne a családi gazdaságokat szabályozó törvény vagy a szövetkezeti törvény. Én magam a földkódexet hiányoltam, hogy miért nem a földkódexet tárgyaljuk, mint ahogy azt a kormány egész évben gyakorlatilag ígérgette, hogy itt ezek a földdel kapcsolatos törvények egy kódex formájában kerülnek a Ház elé. Nos, ez elmaradt, tehát kifogásoltuk, hogy ezek miért hiányoznak a törvényből.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A társadalmi egyeztetés hiánya is több kisebbségben maradt képviselőtársam felszólalásában felmerült. Erre a társadalmi egyeztetésre azt hallottuk Győrffy képviselőtársamtól, aki most a többségi véleményt ismertette, hogy de hát ez a Magosz ifjú gazda kongresszusán felmerült igény, hogy ez a földtörvény kerüljön kétharmados védelem alá. Ezt társadalmi egyeztetésnek nevezni enyhén szólva furcsa felfogás, mert ez a törvény, ami most előttünk van, nem erről szól. Tehát ez nem a földforgalmi törvényt akarja kétharmadossá tenni, hanem egyéb más is benne van.
Tehát én azt gondolom, hogy erről a törvénytervezetről vagy -javaslatról, amit most a miniszter úr az expozéban ismertetett, kellett volna társadalmi vitának lennie, nem pedig úgy, hogy még a képviselők sem tudták igazán megvitatni. A kormánypárti képviselőtársainktól megtudtuk a bizottsági ülésen, hogy ők sem tudtak erről korábban. A kormánypárti frakció sem tárgyalta. Tehát azt gondolom, hogy az, hogy mi hiányoljuk a társadalmi egyeztetést, megalapozott.
Győrffy képviselőtársam több kisebbségi szempontot elmondott, így én is csak megismételném, hogy valóban az LMP részéről fölmerült, hogy miért nem tartalmaz a törvény területi mértékhatárokat. (Szabó Rebeka közbeszól.) Ez nem kapott osztatlan sikert sem a kormánypárt, sem az ellenzék részéről.
Röviden összefoglalva ezek voltak azok, amit az ellenzéki képviselők, illetve a kisebbségben maradt képviselők elmondtak. Meg kell említsem, hogy gyakorlatilag a kormánypárti képviselőtársaink részéről is kettő olyan felszólalás hangzott el, amely gyakorlatilag szinkronban volt a kisebbségi ellenzéki képviselők véleményével, azonban ez a szavazáskor nem jelent meg, ott a többséggel szavaztak.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 333 Következő Ülésnap adatai