Felszólalás adatai

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első mondat hadd legyen az Állami Számvevőszéké, amely megcselekedte a lehetetlent: szeptember 24-én megkapta a központi költségvetést, aznap megkapta a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét, és képes volt október 8-áig elkészíteni azt a véleményt, amelynek az elkészítéséhez korábban hónapokra volt szüksége.

Valóban, az államháztartási törvény nem írja elő tételesen azt, hogy a költségvetés tervezetét az Állami Számvevőszéknek mikor kell átadni, hány napot kell biztosítani ahhoz, hogy érdemben véleményezni tudja az előterjesztést, csupáncsak ráutaló jelleggel, a zárszámadások kötelező érvényű feltételeként írja elő azt, hogy az Állami Számvevőszéknek legalább 60 nap kell a rendelkezésére álljon ahhoz, hogy a zárszámadást ellenőrizze. Úgy gondolom, hogy ha összehasonítjuk a zárszámadásokhoz előírt 60 napot és a most kapott szűk két hetet, semmiféleképpen nem illethetjük az Állami Számvevőszéket azzal, hogy túl hamar végezte el munkáját. Úgy gondolom, az Állami Számvevőszék lehetetlent tett, a világ nyolcadik csodáját hajtotta végre akkor, amikor nekünk, képviselőknek használható, értékelhető adatokat és táblázatokat kiegészítő jelentéseket, javaslatokat tett le az asztalunkra.

Ami pedig a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét illeti, hadd kezdjem számokkal. Valóban, a társadalombiztosítási alapok 1999-ről 2000-re bevételi oldalon 9,9 százalékkal, kiadási oldalon 9,5 százalékkal kapnak több pénzt. Ezek a számok azonban, tisztelt képviselőtársaim, nem összehasonlíthatóak! Mindkét tételben benne van a gyedre fordítandó 36,3 milliárd forint, ami a bázisban nem szerepelt, ezért talán a tervezet előirányzatát is korrigálni kell ezzel. Ha az összeget korrigáljuk a gyedre fordítandó 36 milliárd forinttal, akkor a bevételek többlete 7,8 százalékra zsugorodik, a kiadási többlet pedig 7,4 százalékra csökken, azt pedig valamennyien tudjuk - talán csak a kormányt kivéve -, hogy 1999-ről 2000-re nem fog 8 százalék alá csökkenni az infláció. Sajnos tényszerű az a megállapítás és igaza van ellenzéki kollégáimnak, akik azt mondják, hogy jobbik esetben nem fog csökkenni a társadalombiztosítási alapokra fordított összeg reálértéke, de hogy növekedni nem fog, az egészen biztos.

Ha az ellátásokra és főleg az egészségbiztosítási ellátásokra koncentrálunk - hiszen a nyugdíjbiztosításban különösebb újság, koncepcionális váltás és említésre méltó előírás-módosulás nincsen -, akkor azt a kérdést kell igazából megfogalmazni magunknak, hogy milyen koncepcionális változásokat tartalmaz ez az előterjesztés, és jobb lesz-e ettől az ellátás, az egészségügyi rendszer működése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, összesen két alapvető módosulása van a rendszernek, de ettől a kettőtől sem lesz jobb a működési feltételrendszer: az egyik a gyógyszerkasszára vonatkozó elképzeléshalmaz, amit, azt hiszem, súlyos kritikával kell illetnünk, a másik pedig az ellátásszervezői rendszer törvény által pontosított keretrendszerben való üzemeltetése, ami szintén nem egészen szerencsés.

A kormány elkövette azt a csodát, hogy új naptárt talált fel. A gyógyszerkassza vonatkozásában 1998-ban 13 hónapos évvel, 1999-ben 11 hónapos évvel számolt, a 2000. évben pedig 12 hónappal számol. Amikor a kormány ilyen viszonyítási alapokkal, torzítva nézi a gyógyszerkiadásokat, akkor tulajdonképpen nagyon barátságos számokat tud prezentálni. A valóság viszont az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a gyógyszerkasszára 1998-ban 125 milliárd forintot költött ez az ország, idén - az előlegfolyósítási rendszer változása kapcsán - a 141 milliárdhoz még legalább 10 milliárdot hozzá kell adni, az 151 milliárd forint, és ezt a 151 milliárd forintot kell összehasonlítani a 2000-re tervezett 135 milliárd forinttal. Tehát a kormány, amely ezt nagyon jól tudja - hiszen 1999 elején minden lehetséges lépést megtett azért, hogy a gyógyszerek áremelkedését visszafogja, ennek ellenére 1998-ról '99-re a gyógyszerkiadások több mint 20 százalékkal nőttek -, azt a csodát fontolgatja, azt szándékozik velünk elhitetni, hogy 2000-re 15 százalékkal kevesebb gyógyszer elegendő lesz; és nem volumenben, bocsánat, értékben, folyó áron számítva 15 százalékkal kevesebb elég lesz - és ráadásul ebből a 15 százalékkal kevesebb költségkeretből még a háziorvosokat is dotálni akarja!

(14.10)

Ez sem semmi, mert ha valaki figyelmesen nézte az előirányzatokat, a háziorvosi szolgálatok előirányzata összesen 2 százalékkal növekszik 2000-re 1999-hez képest. Tehát igenis reális annak a veszélye, hogy a háziorvosok reáljövedelmük szinten tartása végett, lehetséges többletjövedelmük növelésére igenis megpróbálnak a gyógyszerkasszához hozzányúlni valamilyen szerencsés vagy nem szerencsés módon.

Számolt-e vajon a kormányzat azzal, hogy mennyire megkérdőjeleződik alapjaiban az a bizalmi pozíció, ami a beteg és a háziorvosok között van? Ma is vannak természetesen a nagy számok törvényei szerint is félregyógykezelt betegségek, betegek. De vajon amikor a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá válik, hogy a gyógyszer-megtakarításból a háziorvosnak többletjövedelme, prémiuma származik, nem az lesz-e az első reakciója a betegnek, hogy azért kezelt engem rosszul, azért nem adott nekem hatékony, eléggé hatékony gyógyszert, merthogy ez számára ellenérdekelt pozíciójából hátrányos lett volna.

Én úgy gondolom, hogy önmagában ez a dolog legalábbis megfontolandóvá teszi a rendszer alkalmazását. Tehát ráadásul nem is arról szól a történet, hogy van egy kassza a háziorvosok ösztönzésére, és van egy elkülönített kassza a gyógyszer-finanszírozásra. A gyógyszer-finanszírozás kasszájának terhére ösztönzik a háziorvosokat, tehát valóságos az az alternatíva, hogy vagy a saját érdekeit nézi a háziorvos, vagy pedig a betegnek az érdekeit nézi. Én úgy gondolom, hogy ezt az alternatívát nem lehet felvállalni, és ebben a vonatkozásban, remélem, a végrehajtás nem fog engem igazolni.

A gyógyszerbeszerzésekkel kapcsolatos az az immár szokásos kormányzati magatartás, hogy ha nem működik egy törvényi rendszer az általuk elvárt módon, akkor azt meg kell változtatni természetesen, nem a működési rendet, hanem a törvényi peremfeltételeket. Korábban az adózás rendjéről szóló törvényben terjesztette elő a kormányzat azt, hogy az adónyomtatványokat kivonta, beszerzését kivonta a közbeszerzési eljárás hatálya alól; most ki akarja vonni a gyógyszerbeszerzést is a közbeszerzési törvény hatálya alól, pedig 135 milliárd forintról van szó. Igen, sajnos ez szerepel az előterjesztésben; ha ő azt mondta a miniszter úrnak, akkor csodálkozom rajta.

A másik ilyen új ellátási forma az ellátásszervezői rendszernek a törvény által való szabályozása. Az Állami Számvevőszék is azt írta a jelentésében, hogy szerencsésebb lett volna minisztériumi szinten kezelni ezt a problémakört. Tudniillik a törvény hatálya alá vonása megosztja a betegek közösségét, kockázatközösségét. Lesz egy 200 ezres közösség, amely feltehetőleg nagyobb odafigyeléssel, nagyobb takarékossággal, jobb, magasabb színvonalú ellátással, de mindenféleképpen valamennyivel drágábban fogja megkapni azt az ellátást, amit a többi állampolgár a szokásos módon fog megkapni. Én úgy gondolom, hogy ez a rendszer lehet, hogy hosszú távon jó lesz, de megbontja a kockázatközösségét a betegeknek, egyértelműen drágább, hiszen önmagában a fix költség 1000 forint/fő szervezői jutalék, és mindenféleképpen valahol a rendszertől idegen, és nem illeszkedik a társadalombiztosítási törvényben foglaltakba, szellemiségébe legalábbis nem.

Számomra a nyugdíj-biztosítási ágon van egy különlegesen érdekes apró, kis javaslat, és az, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonulásnál, amennyiben a munkavállalók nem fizetik be a korkedvezményes nyugdíj folyósításához szükséges összegeket, akkor ezen túl mód lesz arra, hogy a Munkaerő-piaci Alapból téríttesse meg a kormány a hiányzó összeget. Én úgy gondolom, ez egy nagyon veszélyes irány, s ez is egyébként illeszkedik abba az irányba, amikor az állam saját problémáit a munkavállalók, munkáltatók közösségének problémájává degradálja, és áttelepíti a problémákat. Én úgy gondolom, hogy a Munkaerő-piaci Alapot a munkavállalók és a munkáltatók befizetései hozták létre, ezért a nem fizető adós munkáltatók közösségétől, kisebb közösségétől nem kell elvenni a felelősséget, velük szemben kell eljárni úgy, ahogy az illik, nem pedig az egyébként tisztességesen fizetők ellátására, pályáztatására rendelkezésre álló forrásokat kell csökkenteni.

A bevételi oldalon is problémák vannak. Tisztelt Képviselőtársaim! A bevételi oldal tervezése nem optimista, nem pesszimista, rossz és összefüggéstelen. Szerencsénkre a költségvetéssel egyidejűleg kaptuk meg a társadalombiztosítási ellátások költségvetését, így tudok hivatkozni arra, hogy a Pénzügyminisztérium fejezeti előirányzataiban szerepel a progresszív jövedelemadó alá eső jövedelmek 1999-es és 2000-es összege. Mindkét összeg - hangsúlyozom, tehát a progresszív jövedelemadó alá eső összegről van szó - azt mutatja, hogy ha a munkáltatói befizetéseket nézem csak, tehát a 11 százalékos egészségügyi alapot és a 22 százalékos nyugdíjalapot nézem, évről évre 109 milliárd forint tűnik el a rendszerből, nem kerül be előirányzatként a törvénytervezetekbe.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez majdnem fele az eddig felhalmozott hátraléknak, és ez évről évre 109 milliárd forint: 1999-re pontosan 109 milliárd forint volt, 2000-re pedig ez 109,5 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a Pénzügyminisztérium egyik osztálya tudja, hogy mennyi lesz a progresszív jövedelemadó alá eső jövedelem, s egy másik illetékes főosztálya nem ezzel a számmal kalkulál, ami teljesen ettől független, valahonnan vett számot ír elő előirányzatként. És ehhez képest van a lemaradás, tehát a probléma igazából halmozódik, és duplán jelentkezik.

A behajtási ösztönzésről is szeretnék néhány szót szólni. Jelenlegi kormányzati elképzelések szerint külön kell ösztönözni a társadalombiztosítási bevételeket, és külön kell ösztönözni az adóbevételeket. Mindkettő ösztönzésének nagyon nagy fontossága van, és ezt tükrözi az elmúlt négyéves kormányzat is, hiszen egyetlenegy szervezet volt tulajdonképpen, ami a közpénzek behajtásával foglalkozó szervezeti rendszer - az APEH és VPOP -, amelynek a létszám- és bérelőirányzatai a legrosszabb időben sem csökkentek.

Tehát az ösztönzésre szükség van. De nem erre az ösztönzésre, tisztelt képviselőtársaim. Nem a társadalombiztosítási járulékot kell behajtani, nem az áfát kell behajtani, nem az szja-t kell behajtani, hanem a közpénzeket kell egyformán behajtani. És nagyon szerencsétlen megoldás az, hogy egyik oldalon az APEH kap 1 milliárd 680 millió forint behajtási pénzt a társadalombiztosítási járulékok behajtására, másik oldalon pedig a költségvetésben előirányzunk több mint 6 milliárd forint pénzt, prémiumot, többletjuttatási lehetőséget az adóbevételek behajtására. Nem az összeg nagyságrendje csak csupán a probléma, az is egyébként, hanem az a probléma, hogy ha valamelyik vállalkozó adós, akkor az általában adós a társadalombiztosítással szemben is, adós az adóhatósággal szemben is, és adós a VPOP-val szemben is. Tehát általában van rossz fizető, és általában van jól fizető polgár. Ebből kiemelni, hogy most az adóra koncentrálok, mert ott 6,6 milliárd forint a prémium, és szemben azzal, ha járulékra koncentrálnék, amikor csak 1,7 milliárd forint prémiumot kapok, azt hiszem, ez az ágazatokat állítja szükségtelen módon szembe egymással.

Arra lenne szükség, hogy egységes behajtó szervezet van már ma Magyarországon, egységes ösztönzést kellene alkalmazni, és méghozzá rugalmas módon kellene alkalmazni, mert nagyon szerencsétlen megoldás az, hogy most egy fix határhoz kötjük a prémiumok összegét. Ha ezt a fix határt 1 forinttal túllépi az APEH, akkor mintegy 9 milliárd forint prémium kifizetése válik ezzel lehetővé, de ha 1 forinttal elmarad ettől a határtól, akkor ugrott a 9 milliárd forint. Vajon arányban van-e ez, tisztelt képviselőtársaim?

Azt pedig, hogy mennyire összefüggéstelen és mennyire rendszertelen a bevételi oldal arányhalmaza, szeretném néhány konkrét számmal is szemléltetni. Az Egészségbiztosítási Alap és a nyugdíjalap aránya egymáshoz 1:2, tehát magyarul, a bevételek 33 százalékának kellene lenni az Egészségbiztosítási Alapba jövő összegnek, s 66 százalékának a Nyugdíjbiztosítási Alapba jutó összegnek. Ezzel szemben, amikor elvonják a rendszerből az 1680 millió forintot, az APEH-nek szánt juttatási összeget, akkor az Egészségbiztosítási Alapból 42 százalékot rónak rá, és a Nyugdíjbiztosítási Alapból 58 százalékot rónak rá, ez 196 millió forint átcsoportosítás az Egészségbiztosítási Alap rovására.

(14.20)

Amikor a késedelmi kamatokat, kötbéreket osztják fel a két alap között, akkor a százalékarány 43:57. Itt megint másik százalékkal találkozhatunk, tisztelt képviselőtársaim! Amikor az adók és a járulékok között kell megosztani a késedelmi kamatokat és a kötbéreket, az arány 70:30 a törvénytervezet előírása szerint. Ha valaki érdemben megpróbálta értelmezni a 4. számú mellékletet, és kiszámította a várható adatokat, ebből az adódik, hogy 40 százalékkal kellene a társadalombiztosítási alapoknak részesülnie ezekből a költségvetési pluszforrásokból.

Tehát úgy gondolom, tarthatatlan, hogy egy rendszeren belül a Pénzügyminisztérium két főosztálya nem tud találkozni, nem tud egymással zöldágra vergődni, hogy legalábbis azonos adatbázisokat használjon, s hogy egy rendszerben három-négy-ötféle százalékok működjenek, és ezt látszólagos megoldásként kezeljék.

Azzal szeretném zárni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a vitát figyelmesen és türelmesen végighallgattam, nem szóltam hozzá kétpercesben, s meggyőződésemmé vált a vita során, hogy a most uralkodó politikai elit hitvallása és gyakorlata szerint a látszat, a részigazságok sulykolása fontosabb a valóságnál.

Tisztelt Képviselőtársaim! Látszatból még senkit sem sikerült meggyógyítani. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)