Felszólalás adatai
133. ülésnap (2016.03.07.), 114. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bárándy Gergely (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:02 |
Felszólalások: Előző 114 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy szóval nem válaszolt az én kérdésemre, úgyhogy egyszerűen kérhetném azt is, hogy tegye meg, legyen szíves, a következő egy percben, és ne másról beszéljen.
A miniszterelnök úrnak pedig ismerem egy másik mondatát is, amely szerint: ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem hogy mit teszek. Lehet, hogy ő ezt mondta, viszont tenni nem tett semmit ez ügyben, ezt viszont legalább önöknek mint Igazságügyi Minisztériumnak meg kéne tenni.
És az lenne a kérdésem még egyszer: miért nem tették eddig meg, államtitkár úr? Az az egyeztetés, amiről ön beszélt, pontosan tudja, hogy nem erről a kérdésről szólt. Ha akarja, elő lehet keresni azokat a papírokat, hogy miről volt szó benne. Mi javasoltuk azt is egyébként, hogy erről is legyen szó – na, ezt utasították önök el, hogy erről önök nem kívánnak beszélni.
Ha pedig arra hivatkozik, azok után, hogy átírták a teljes magyar jogrendszert, beleértve egyébként a népszavazásra vonatkozó kérdéseket, hogy Horn Gyula idején is ez így volt szabályozva, az egy dolgot viszont ékesen bizonyít, államtitkár úr, méghozzá azt, hogy eddig a hatalom nem élt vissza (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), most viszont visszaél a hatalmával és a jogköreivel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 114 Következő Ülésnap adatai