Felszólalás adatai

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról szóló vitában hozzászólok, akkor a társadalmilag legérzékenyebb szegmenséhez szeretnék hozzászólni, az egészségügyi és az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséhez, annak tervezéséhez, végrehajtásához, és amennyiben a rendelkezésemre álló idő megengedi, néhány olyan következtetés vagy tanulság levonására is törekszem, amelyiket a jövőben nem lehet nem figyelembe venni.

Nemcsak azért kell erről beszélni, mert az államháztartási kiadások egyik legnagyobb szeletéről beszélünk, hanem azért is, mert tudnunk kell, hogy ami az állami bevételek és a kiadások egyensúlyát illeti, évek óta egy nagyon súlyosan megbomlott, mondhatnánk: egyensúlytalansági állapotról beszélünk. És azért is, mert muszáj őszintén beszélnünk arról, hogy a társadalmi szükségletek és még inkább az igények, valamint a teljesítésükre rendelkezésünkre álló források között óriási feszültség van, amelyet újra és újra meg kell beszélnünk, és elkerülhetetlen, hogy valamilyen közmegegyezésre jussunk, mert a vita, amelyik lassan ellenségeskedéssé fajul, előbb-utóbb maga is okozója lesz annak a társadalmi békétlenségnek és lelkiállapotnak, amelyben már alig halljuk meg a másik érveit vagy a másik észrevételeit.

Tizenhat éve döntött úgy az Országgyűlés, hogy az akkori állami egészségügyi ellátást átalakítja, és létrehozza a társadalombiztosítást, hogy egy olyan nemzeti kockázatközösséget alakítson ki, amelyben az egészségügyi állapot megrendülése esetén az egyénre háruló viselhetetlen kockázatokat ez a közösség elporlasztja, és ilyen módon segíti a biztosítottat nemcsak a gyógyulásban, hanem ezeknek a költségeknek a viselésében is.

Az idő előrehaladtával nemcsak arról tudunk beszámolni, hogy ez a társadalombiztosítás, amelyet létrehoztunk, egyre kevésbé viseli a szükséges kiadások lehetőségeit, hanem arról is, hogy újra és újra visszakeveredett bele az állami egészségügyi ellátás bizonyos szintje és a társadalombiztosítás sajátos funkciója.

Én csak öt évre visszamenőleg szeretnék az Egészségbiztosítási Alap bevételének és hiányának megbomlásáról beszélni. 2001-ben a tervezett hiány még alig haladta meg a 10 milliárd forintot, de már akkor is háromszorosa volt a teljesített hiány, vagyis meghaladta a 30 milliárd forintot. 2002-ben a tervezett hiány nem érte el a 20 milliárd forintot, de az Egészségbiztosítási Alap év végi hiánya már meghaladta a 86 milliárd forintot. 2004-ben az egészségügyi szektorban elért, átlagosan 50 százalékos béremelés és az egészségügyi közkiadások növekedése miatt ez az egyensúlyi állapot nagyon súlyosan megbomlott. A biztosítási alap hiánya meghaladta a 343 milliárd forintot. 2005-ben 341 milliárd 300 millió forint hiányt tervezett a költségvetés, amely 2005-ben 375,3 milliárd forintra teljesült.

Mi volt ennek az oka? Az egyik, és ezért mondtam, hogy amennyire lehet, ebbe a vitába próbáljunk egy olyan szempontot is behozni, hogy mit tehetünk: alig 4,5 millió ember viseli - járulékfizetés formájában - a 10 millió ember egészségügyi ellátásának a költségeit. Ez okozza az egyik oldalon ezt a hatalmas hiányt, létezik ugyanis a társadalomnak egy nagyon jelentős csoportja, ahol vagy a törvények által, vagy a maguk elhatározásából néhányan nem tudnak személyesen ebben a közfelelősségben részt venni. A törvény biztosítja meghatározott csoportoknak, többek között a nyugdíjasoknak, hogy ebben a felelősségben nem kell személyesen részt venniük, ám az utóbbi években az állami költségvetés sem állt jót ezekért a kötelezettségekért. A tanulságot azonban levontuk.

A 2005. évi egyensúlytalanságot követően a száz lépés programjával és az adó- és járuléktörvények módosításával lehetővé tettük, hogy azok számára, akik személyesen vagy a jövedelmük, vagy a társadalmi státusuk miatt nem tudnak pénzzel részt venni a közös felelősség kialakításában - egy meghatározott normatív szabály szerint -, az állami költségvetés jótáll a befizetéseikért.

(17.40)

Ők a nyugdíjasok, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, a gyerekek, a nappali képzésben részt vevők, és tudjuk, hogy még jelentős társadalmi csoportok.

Vannak azonban több százezren, akik ebből a közösségi felelősségvállalásból nem veszik ki a részüket. Ők azok, akik igénybe veszik az egészségügyi ellátásokat, azonban kivonják magukat a közfelelősség viseléséből, nem fizetnek járulékokat. Abba kellene hagynunk az ő szemérmes megítélésüket. Ha mindenkitől, akinek a jövedelme bármily kicsiny is, de látható, kimutatható, utolérhető, megköveteljük, hogy az utolsó forintja után is, amit megkap, a minimálbéres alkalmazottak is részt vegyenek ebben a közfelelősség-viselésben, nem tekinthetünk el azoknak a járulékainak a megfizettetésétől, akik ma még a jövedelmeiket el tudják vagy el akarják titkolni az adó- és társadalombiztosítási hatóságok elől. Éppen ezért többek között az utóbbi és a 2005. évi költségvetési hiány tanulságaként a jövőben a társadalombiztosítás biztosítási alapra való helyezésével és a járulékok megvallásának és megfizetésének ellenőrzésével el kell érni, hogy senki se vonhassa ki magát ennek a közfelelősségnek a viselése alól.

Most engedjék meg nekem, hogy az Egészségbiztosítási Alap kiadásainak nem a pénzbeli ellátásokra, hanem a természetbeni ellátásokra vonatkozó kiadási oldaláról ejtsek néhány szót. Közöttük is kitüntetetten a gyógyító-megelőző ellátások, a járóbeteg-szakellátás, a kórházi ellátás és a gyógyszerellátás fejezeteiről. Sokan és sokszor mondjuk egészségpolitikusok, önkormányzati politikusok, térségi felelős politikusok, akik a lakosság közvetlen közelében élnek és kapcsolatot tartanak, hogy a járóbeteg-ellátás fejlesztése az a kitörési pont, amelyiknek a megerősítésével lehetőséget teremthetünk arra, hogy a kórházi ellátások elkerülhető részét valóban el is tudjuk kerülni, vagyis hogy ne vegyék igénybe, ne kelljen igénybe venniük a betegeknek ezt az ellátást, ha megkaphatják az egészségügyi szolgáltatásokat közelebb, jó színvonalon. Éppen ezért mit tehettünk 2005-ben ennek a járóbeteg-szakellátásnak a finanszírozása segítésében? Három dolgot tudtunk tenni. Az egyik az egy egységnyi járóbeteg-teljesítményre eső források megnövelése; a másik az Egészségügyi Minisztérium fejezetében pályázatoknak a meghirdetése és elsősorban önkormányzati tulajdonú intézmények fejlesztésének pénzbeli segítése; a harmadik az Egészségbiztosítási Alapban a járó- és fekvőbetegkassza összenyitása. Ez a három eszköz volt, amelyet alkalmaztunk, és három célt kívántunk vele elérni.

Az egyik, amit nyomon követhetnek a zárszámadásban, hogy megnőtt a járóbeteg-szakellátási teljesítmények volumene. Ez a növekedés jól utolérhető a zárszámadásban, közel 20 százalék, és mintegy 18 százaléka a finanszírozási többlet.

A másik: a szakellátási és a fekvőbeteg-ellátási kassza összenyitásával lehetőséget próbáltunk teremteni arra, hogy az adott intézményekben - különösen ott, ahol kórház és rendelőintézeti egységként működik az egészségügyi intézmény - egy kicsit megkönnyítsük az átjárást. Nos, önkritikusan meg kell állapítani, hogy nem bizonyult elég ösztönzőnek önmagában ez a kasszaösszenyitás, mégpedig azért, mert nem voltunk elég határozottak abban, hogy az egynapos ellátások finanszírozását egy kicsit jobban preferáljuk, lehetővé téve gazdaságossági oldalról is ezeknek az adott intézményben való végzését. Nem véletlen, hogy bár az eszközök és a lehetőségek megvoltak, az egynapos sebészet volumennövekedése, tehát amennyivel több ilyen beavatkozást végeztek, 2005-ben csak 0,7 százalékkal növekedett. Ebből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy ha ezt valóban egy szükséges - márpedig tudjuk, hogy szükséges - és kívánatos útnak gondoljuk, akkor a járóbeteg-szakellátás működési és finanszírozási feltételeit javítanunk kell a jövőben. A minőségi színvonalát azért, hogy a betegek számára ez a szolgáltatás vonzó legyen, az infrastrukturális feltételeit, hogy ezeket végezni is lehessen, és a másik oldalon a pénzügyi feltételeit, hogy mondjuk, egy ilyen járó- és fekvőbetegrészleggel is bíró intézményben ne kényszerüljenek mégis a fekvőbetegrészben ellátni a betegeket.

A harmadik, hogy a népegészségügyi programok és a szűrőprogramok lehetővé teszik, hogy korai szakában fedezzük fel a betegségeket. Ma délelőtt, amennyire tudtam képviselőtársam felszólalását követni, arról szólt Mikola úr, hogy nem fordítottunk elég forrást a szűrőprogramok végzésére. Engedjék meg, hogy három adattal kiegészítsem a képviselő úr hozzászólását. Szeretném elmondani, hogy a nőket sújtó daganatos megbetegedések esetében a mammográfiás szűrővizsgálatok közel 20 százalékkal nőttek, ezért azt, hogy nem tettünk semmit, legalábbis kritikával kell illetni. De még ennél is imponálóbb, hogy a nőgyógyászati méhnyakrákszűrő vizsgálatokra fordítható források és az elvégzett teljesítmény 303,2 százalékkal emelkedett, vagyis több mint megháromszorozódott. Nem kell, hogy elégedettek legyünk, csak azt mondani erre, hogy semmi, az pestiesen szólva nem semmi. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ez sem semmi, ez a mondat!) Ezért úgy gondolom, hogy érdemes az elvégzett teljesítményt is valamelyest értékelni.

Változott-e a fekvőbeteg-finanszírozás, javultak-e a működési feltételek a kórházakban? Két dolog miatt biztosan. Az egyik, hogy a pályázatokkal olyan lehetőségeket teremtettünk meg, amelyekkel a sürgősségi betegellátás feltételeinek kialakítását milliárdos forrásokkal tettük lehetővé. A másik pedig, hogy a fekvőbeteg-ellátásban az egy egységre jutó finanszírozás, vagyis a kórházi alapdíj 127 ezer forintról 134 ezer forintra emelkedett. Ezzel lehetővé tettük, hogy az egészségügyi ágazatban a működés feltételei stabilizálódjanak. Ezzel sem kell elégedettnek lennünk. Mindig mindenki azt mondja, hogy legyünk szerények. Azt tudom mondani, hogy rendben van, de ez a növekmény mégiscsak arról szól, hogy nem hagytuk az ágazatot sorsára, mert ezek a díjtétel-emelkedések lehetővé tették többek közt például, hogy 2005-ben az egészségügyi ágazatban a bérnövekedés mértéke meghaladja a 6 százalékot.

(17.50)

Nem sok, de meghaladja az inflációt, tehát itt is reálbér-növekedésről beszélünk.

A legnagyobb probléma a gyógyszerkiadások növekedése. Az Állami Számvevőszék nagyon kritikusan azt mondja, évek óta arról tájékoztatják az Országgyűlést, hogy mindig alultervezett a kassza. Igaz, de az Országgyűlésben és talán a szakbizottságokban meg kellene beszélni, hogy mennyi az, amennyi elégséges. Mert, tisztelt Országgyűlés, a társadalombiztosítás költségvetésében a gyógyszerkiadások növekedési üteme 2005-ben meghaladta a 20 százalékot. Azt gondolom, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk a tervezés hiányáról, vagy önmagában a tervezés hiánya nem magyarázat erre.

Tett-e a kormány valamit ennek a költségrobbanásnak a megfékezésére? Igen, három javaslatot dolgoztunk ki. Az egyik a racionális gyógyszerfelírásban való érdekeltség megteremtése a gyógyítók számára. Mert bármilyen furcsa is, azt kell mondanunk, hogy ez a kassza az utalványozók tollán múlik, vagyis a szaktudásukon, a mérlegelésen, hogy mi az a gyógyszer és milyen értékben, amelyet utalványoznak. Éppen ezért a másik ilyen javaslatunk a költséghatékonyabb gyógyszerfelírás érdekében a generikus programoknak, vagyis a szabadalmi védettség alatt nem álló, de ugyanolyan jó hatékonysággal alkalmazható gyógyszerkincsnek a magyar gyógyszerkincsben minél inkább való elterjesztése. Harmadsorban pedig az, hogy a gyógyítókat és az egészségügyi intézményeket arra szorítsuk rá, hogy a leghatékonyabb terápiát válasszák a betegek számára, amelyik nemcsak a gyógyítás szempontjából a legeredményesebb, hanem a költségviselés szempontjából is a legértelmesebb.

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési javaslatot általános vitára alkalmasnak tartom, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy amikor alaposan górcső alá veszik a számokat és az összefüggéseket, akkor a vitában arra is figyeljenek, nem lehet egyszerre azt kívánni, hogy a járulékmértéket minél inkább csökkentsük, az egészségügyi kiadásokat pedig nyakló nélkül növeljük, mert ez csak az egyensúlytalanságot fogja növelni, és nem hozza egy értelmes, előremutató egészségügyi intézményrendszer kialakítását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)