Felszólalás adatai

Kezdem a történet pozitív részével, amit a szociális szövetkezetekkel kapcsolatban alkottak. Nem tudom osztani Patay képviselőtársamnak azt a véleményét, hogy itt korszakváltás következne be. Mert mi pont azt reméltük, hogy az elmúlt 3 évben önök fölkészültek arra, hogy közmunka után nekiállnak végre azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet a közmunkából visszakerülni a nyílt munkaerőpiacra. Ennek megfelelően mi régóta mondtuk önöknek, hogy a szociális szövetkezetekkel foglalkozni kell. Bevallom őszintén, hogy amikor elkezdtem itt a törvényt olvasni, azt reméltem, hogy ezt a bizonyos korszakváltást leteszik az asztalra, és végre akkor arról tudunk beszélni, hogy amit önök megígértek, hogy a közmunka megteremti az utat vissza a nyílt munkaerőpiacra, az hogyan fog a szociális szövetkezeteken keresztül megvalósulni.

Sajnos, azt látom, és az önök távlati elképzeléseit továbbra sem ismerem, de ez a törvény erre a fajta korszakváltásra nem alkalmas, inkább egy toldozgatásnak-foldozgatásnak tűnik. De mind minden toldozgatásnak-foldozgatásnak, ennek is vannak pozitív elemei, úgyhogy azokat méltányolni tudom. Ilyen például, a Lehet Más a Politika végül is támogatni tudja azt, hogy a szociális szövetkezet első szakaszában lehetőséget adnak arra, hogy a tagok természetbeni juttatás formájában kapják meg a munkájuk ellentételezését, és hogy az állam átvállalja a tb-járulékokat egy meghatározott ideig. Ez így önmagában jó.

De kérdezem én tisztelt államtitkár urat, hogy az évnek abban a részében, amikor nincs termény, miből fogják megkapni ezt a juttatást. Mi lesz idényen kívül? Hogy lesz lerendezve a szociális szövetkezetekben és a tagokkal? A másik az, hogy ugye, ismerem azt a könyvet, amit a közfoglalkoztatásban használnak oktatásra, bár sajnálattal hallom, hogy az oktatások mindig késnek. Az ismeretek átadása mindig későbbre tevődik, ahol egyáltalán megtörténik. Szóval, a Start-közmunkaprogramban létezik egy könyv, ami növénytermesztésről, tartósításról, kártevő elleni védekezésről szól. Itt lehet olvasni hagymákról, burgonyákról, káposztákról, uborkákról és sok minden másról, ami teljesen rendjén van. De kérdezem én, hogy itt, a szociális szövetkezetekben ki fog ismeretet adni azoknak az embereknek, akik részt vesznek benne.

Egyáltalán, gondolkodnak önök abban, hogy valamilyen képzést lehetővé tegyenek a szövetkezeti tagok számára? Régóta beszélünk arról, hogy magát azt, hogy egy ilyen szociális szövetkezet létrejöjjön, és ez elkezdjen gazdálkodni, mentorhálózattal és tanácsadói hálózattal kell megtámogatni. Ráadásul az mindig egy kritikus kérdés, hogy az értékesítést hogyan fogják megszervezni, tehát a piacra jutást hogyan lehet elősegíteni. Ez a versenyszférában egy önálló szakma. Ha elkezdünk mérvadóan foglalkozni szociális szövetkezetekkel, akkor elkerülhetetlen az, hogy az értékesítésre vonatkozó megfelelő ismeretek elkerüljenek ezekre a helyekre. Sajnálattal látom, hogy ez most ebben a javaslatban nem szerepel.

Megnéztük a nyugati szövetkezeteket is, és azt látjuk, hogy a termeléstől az értékesítésig az áru vagy a szolgáltatás teljes életciklusát átfogóan tartalmaznak rendelkezéseket, tehát a működést. Most azt látjuk, hogy ez, amit önök letettek az asztalra, sokkal inkább az önellátásra fókuszál. Kérdezem én, hogy mi lesz a maradék esetleges értékesítésével, a tőkefelhalmozással, vagy egyáltalán hogyan segítik önök a szociális szövetkezeteket abban, hogy a későbbi sikereiket meg tudják alapozni. Ez mind hiányzik ebből a törvényből. Sajnálattal láttam, és végeztem egy kis kutatást is ezzel kapcsolatban, hogy a szövetkezeti érdekvédelmi szervezetek véleményét sem igazán csatornázták be ebbe a javaslatba, holott azt gondolom, hogy ezek a konstruktív kritikák jótékony hatással lettek volna erre a normaszövegre.

Egy következő kritikám vagy kérdésem és félig-meddig kritikám az, hogy azzal önmagában egyet tudok érteni, hogy a gazdasági értéktermék előállításában való részvétel mértéke meghatározó a tagok juttatásainál. Azt gondolom, hogy ez így rendben van. Ami viszont ezután történik, a törvényben az szerepel, hogy az alapszabály rögzíti azt, hogy a munka ellentételezésének mi a szabálya. Na most, felmerül itt a kérdés, hogy ha szövetkezetről szövetkezetre vándorolunk, ahol mindegyiknek van egy saját alapszabálya, akkor hogy fog ez kinézni. Az egyik szövetkezetben ugyanazért a munkáért többet lehet majd kapni, a másikban meg kevesebbet? Mi tehát itt a zsinórmérték, kérdezem én. Ez tehát a szövetkezetekkel kapcsolatos kritikám, kérdéseim, észrevételeim köre.

Akkor térjünk át a dolog rázósabb részére, méghozzá konkrétan arra, hogy rászabadították a belügyminisztert ismét erre a törvényre, és megint egy szociálpolitikának álcázott intézkedést pakoltak bele ebbe a javaslatba. Azt gondolom, ez teljesen felesleges volt, és teljesen méltatlan is. Sokkal jobb lenne itt a Házban erről beszélni, hogy a szociális szövetkezetek helyzetét hogyan oldjuk meg, hogyan segítjük. Nem tudom, miért kellett a közmunkának és a közmunkásoknak ilyen módon nekirongyolni? Itt 261 ezer ember dolgozott közmunkásként a statisztikák szerint. Önök ezt néha kicsit többnek mondják, néha egy kicsit máshogy értelmezik, de az biztos, hogy rengeteg emberről van szó. Nem is beszélünk ebben az esetben arról a 340 ezer emberről, akikről tudjuk, hogy ellátatlanok.

Szóval tudjuk, hogy itt több százezer emberről van szó, akiket érint ez a módosítás, amit itt sikerült megint beterjeszteniük. Én nem restellettem, és nemcsak a saját bizottságomban, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban, hanem a szociális bizottságba is bementem és végighallgattam az ezzel kapcsolatos előterjesztést. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy maga a tárca, ha már eszébe jut még ilyen ötlet, hogy gyermekeket, szülőket foszt meg a jövedelmüktől egy olyan országban, ahol ilyen mértékű gyermekszegénység van, gyakorlatilag a családok szájából veszik ki az utolsó falatot, hogyan gondolják önök ezt megvédeni.

Alapvetően hét érvvel találkoztam, bár az egy kicsit túlzás, hogy érvet hallottam, inkább ilyen reflektálatlan gondolatok, képzetek, meggyőződések terjengtek ott a teremben. Az első érv például, amit önök említettek, hogy ez miért fontos, miért jó ez önöknek, az volt, hogy gyakorlatilag semmi új nincs ebben a törvényjavaslatban, eddig is voltak olyan szankciók, amelyek arra vonatkoztak, hogy ha a gyerekek nem járnak iskolába, akkor azért bizony büntetés jár. És említették itt a családi pótlékot, hogy évek óta él a szabály, csak iskoláztatási kötelezettség teljesítése esetén jár az ellátás. Na most, kérdezem én, ha önöknek ez a büntetőpolitikája, amit eddig folytattak, annyira sikeres volt, akkor miért kellett ezt újra elővenni.

Ugye, első lépésben önök a családi pótlékot átalakították iskoláztatási támogatássá, és azt mondták, hogy ha a gyermek nem jár iskolába, akkor ezt felfüggesztik. Egy ideig ezt a felfüggesztést, ha a gyermek elkezdett újra iskolába járni, akkor visszaadták a családoknak, utána megvonták ezt a támogatást. A következő szigorítás az volt, hogy egy szabálysértési kategóriává tették a szülői mulasztást, ha a tanköteles korú gyermek 30 órát meghaladó igazolatlan hiányzása következik be. Ugye, megszületett az iskolakerülésről szóló törvény, amely lehetővé tette azt, hogy rendőr vezesse az igazgatóhoz a lógó diákot. Azt látjuk gyakorlatilag, hogy nagyon kétséges eredményeket tudtak ezzel elérni.

Világosan és régóta mondtuk azt, hogy az, ha valaki nem jár iskolába, nem egyedül a szülők felelőssége. Minden normális ember persze azt akarja, hogy a gyermek iskolába járjon, de most komolyan, egy olyan kormány hoz fel ezzel kapcsolatban érveket, és kezd egy olyan folyamatos szankcionáló, büntetőpolitikába átcsapni, amelyik 16 éves korra csökkentette a tankötelezettség felső korhatárát?

(14.30)

Komolyan önök beszélnek aggódással a jövő nemzedékek iránt, amikor gyakorlatilag szétverték a teljes oktatást, több generációt fosztottak meg attól, hogy a mobilitás csatornáit tágra nyitva feljussanak egy jobb életbe? Hát tüntetnek kint az emberek a röghöz kötés miatt! Gyakorlatilag tegnap lángokban állt a város, forradalmi hevület volt mindenhol, pontosan azért, mert önök alkotmányosan ellehetetlenítették az oktatást. (Közbeszólások a kormánypárti sorokból.) Önök aggódnak a gyerekekért, tisztelt képviselőtársaim?!

Ráadásul a konkrét szabályok, amik eddig voltak, eddig is nagyon kétségesek. Nagyon látszik az, hogy szórványos eredményt hoztak, nagyon sok tanuló át tudott kerülni magántanulói státusba, és onnantól kezdve nem látszik a rendszerben az, hogy iskolakerülő vagy sem. Tehát lehet, hogy statisztikaszinten van valamifajta javulás, de az biztos, hogy ezzel a problémák gyökerét nem tudták megszüntetni. Ez a baj az önök társadalompolitikájával. Soha nem azt érzik, de soha, hogy mi a probléma, mindig csak azt érzik, hogy hogyan lehet azt kezelni. És ki kezel? Egy belügyminiszter kezel, nem egy hozzáértő szociálpolitikus kezel. Ebből jönnek ki ezek a vadhajtások, ebből jönnek ki ezek a teljesen elfogadhatatlan törvények.

A másik érv az volt, hogy már a közszférában most is vannak olyan szabályok, hogy a munkakörnek megfelelő magatartást várnak el az alkalmazottaktól. Ez teljesen abszurd. Én voltam köztisztviselő. Az én hátsó udvaromban senki nem jelent meg megnézni azt, hogy az hogy néz ki, és senkinek nem jutott eszébe az, hogy ezért a fizetésemet elvegye. Tehát ráadásul, ha arról van szó, hogy munkakörrel összefüggő viselkedésről beszélünk - kérem, az, hogy egy közmunkásnak hogy néz ki a háza, ami azért nagymértékben egy anyagi kérdés, mert festéket venni kell, maltert venni kell, csomó mindent venni kell, az pénzbe kerül, tehát ha erről van szó -, az nem egy munkakörrel összefüggő viselkedés, hogy hogy néz ki a házam. Az, hogy rendezett valakinek a megjelenése, hogy munkára képes állapotban jelenik meg, vagy az, hogy a köz szolgálatát szem előtt tartja, miközben munkát végez, az összefügg vele. De a lakókörnyezet, a lakás? Sőt, esetleg be is lehet kukkantani? Nézzék meg a törvényt! Talán még a szekrénybe is be lehet nézni? Nem tudom, ezt hogy gondolták önök.

A következő érvük az volt, hogy mivel közpénzből finanszírozzák a közmunkát, ezért jogosan kötik feltételekhez a benne való részvételt. Nézzék, gyakorlatilag ez teljes beismerése annak, hogy képtelenek a mélyszegénységet, a hátrányos helyzetet és a leszakadó rétegek problémáját kezelni. Ebben az országban rengeteg mindent finanszíroznak közpénzből, és azonkívül rengeteg minden van már feltételekhez kötve, hogyha a közmunkásokról van szó vagy a szegénységről, akkor is. Gyakorlatilag azt látjuk, hogy ez az érv egyáltalán nem állja meg a helyét.

Az ötödik érvük az volt, hogy éppen az alacsony iskolázottság és a mélyszegénység ellen kívánnak hatni. Ezt az előbbiekben már kibontottam valamennyire; most egy kicsit folytatom, mert nekem mindig az volt az álláspontom, és a Lehet Más a Politika is mindig úgy gondolta, hogy amennyiben egy területen problémát észlelünk, akkor azt azzal a szakpolitikával kell kezelni. Vegyük például a hulladékok esetét: én nem restelltem, és megnéztem azt, hogy ha mondjuk, szemetes valakinek a háza vagy az udvara, akkor milyen törvények vannak már most, amik alkalmasak arra, hogy ha ezeket megfelelően foganatosítják, érvényesítik, akkor ezt a problémát kezelje. Tehát gyakorlatilag, ha a lakókörnyezettel önöknek gondja van, akkor a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény a veszélyes hulladékok tárolására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Tisztelt kormánypártok, ki kell kényszeríteni. Nézzenek utána, csinálják meg!

Akkor ott van a köztisztasági és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló 1986. évi együttes rendelet, ami az ingatlan előtti járdaszakasz tisztán tartásáról szól. Vagy ott van a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, ami az avar és a kerti hulladék égetése. De akár ott van a légszennyezés, a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelésének az esete vagy a parlagfű-mentesítés. Van egy csomó szakpolitikai törvényük. Miért nem azokkal foglalkozunk? Mert önök büntetni akarnak. Kit akarnak büntetni? A szegényeket, a nélkülöző embereket akarják büntetni, és ez egy hatalmas bűn önmagában, egy hatalmas bűn a kormány részéről.

A kritikáimat még tudnám folytatni hosszú ideig, de azt gondolom, hogy ez egy olyan pont, amelyben önöknek tényleg meg kell állni; meg kell állni, és végig kell gondolniuk azt, hogy abban a kormányzati teljesítményben, amit az elmúlt három évben önök nyújtottak, minden embernek, aki ebben az országban anyagi problémákkal küzd és nélkülözni kényszerül, ez a törvény, amit önök letettek az asztalra, ezeknek az embereknek a végső arculcsapása.

Tehát az, hogy önök megvonnák a közmunkásoktól azt, hogy közmunkában részt vegyenek, azért, mert nincs rendben a hátsó udvar, az teljesen abszurd és teljesen elfogadhatatlan. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezen emberek nagy részének gyereke van. Az még rendben van, hogy a felnőtteket büntetik - szerintem nincs rendben, de az még valahogy indokolható, mert önök azt gondolják vagy a belügyminiszter úgy gondolja, hogy ezt érdemli a magyar ember, ez is önmagában nagyon támadható. De az, hogy gyerekektől elveszik az utolsó betevő falatot a szájukból!

Tehát ha megfosztják a szülőket attól a nyomorúságos közmunkabértől, attól a 49 ezer forinttól, vagy amennyit éppen kapnak, ha 8 óránál kevesebbet dolgoznak, akkor miből fognak ezek a családok megélni? Ezt a kérdést, hogy miből fognak ezek a családok megélni, hogyha kirakják őket a közmunkából, nem csak én tettem fel. Tegnap bizottsági ülésen a szociális bizottságban kormánypárti képviselő szájából is elhangzott ez a kérdés. A saját pártjuk is kérdezi önöket, hogy akkor miből fognak ezek a családok megélni. Vagy önöknek teljesen mindegy, hogy most 340 ezer ember ellátatlan, akikről tudunk, és még hozzátesznek 340 ezret? Ez önöknek teljesen nem számít? (Horváth Zoltán közbeszól.) A másik, amit ezzel kapcsolatban... - az én demagógiám? Az önöké. Ne ordítozzon, legyen kedves, nyomjon kétpercest, beszélgessünk úgy!

Ráadásul hozzátéve azt, hogy miből fognak ezek az emberek megélni. Nagyon fontos azt látniuk, hogy itt gyermekekről van szó, szülőkről van szó, családokról van szó, nem politikai statisztikáról van szó. Önöknek most már tényleg be kellene azt fejezni, hogy folyamatosan az adatokkal játszanak, és mindahányszor kijön egy számsorozat, kiállnak és kiadnak egy győzelmi jelentést arról, hogy Magyarországon hány ember tud dolgozni, és ahhoz mennyit tettek hozzá.

Az önök legfontosabb választási ígérete, a munkahelyteremtésre vonatkozó egy hatalmas smafu volt. Önök nem tudtak munkahelyet teremteni ebben az országban, viszont szociálpolitikát se tudtak csinálni, és ez a kettő halálos elegy, önök ezzel családokat tettek ki az út szélére. Mi már nagyon régóta megmondtuk önöknek, hogy térjenek le erről a veszélyes útról, de ez, amit itt letettek az asztalra, mindennek a teteje, tisztelt képviselőtársak! (Harangozó Gábor tapsol.)

(Dr. Tiba István elfoglalja jegyzői helyét.)