Felszólalás adatai

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben egy nagyon érdekes, tanulságos és figyelemre méltó vizsgálat eredményéről értesülhettünk. Minden évben speciális mérőműszeres kocsival mérik fel országos közúthálózatunk állapotát, és ezek a mérések sajnos minden évben egyre rosszabb helyzetet tárnak elénk. A legutóbbi felmérés azt mutatta, hogy a 30 ezer kilométer hosszúságú közúthálózatból összesen 1200 kilométer minősült jó állapotúnak, 1700 kilométer megfelelőnek, 8100 kilométer tűrhetőnek, 4 ezer kilométer nem megfelelőnek és 15 ezer kifejezetten rossznak. Ez azt jelenti, hogy útjaink kétharmada, mintegy 20 ezer kilométer kifejezetten rossz minőségű, és kifejezetten rossz minősítést kapott.

Ennél talán még riasztóbb a helyzet, ha a nyomvályúságot, tehát a legveszélyesebb közúti tulajdonságot - hiszen közlekedésbiztonság szempontjából a nyomvályúság a legkritikusabb útállapot - nézzük, hiszen míg 1995-ben 1300 kilométer ilyen hosszúságú utunk volt, addig ezek hossza mára 3600 kilométerre nőtt. Ha azt nézzük, hogy egy közutat tíz-tizenöt évenként kellene felújítani ahhoz, hogy megfelelő állapotban legyen tartható, és nálunk az elmúlt évtizedek felújítási üteme mellett körülbelül hetvenévenként kerül felújításra sor, akkor különösen szomorú az elénk táruló kép.

(8.50)

De persze nem kell mérőműszeres, lézeres mérőkocsinak végigmenni az ország útjain, hogy ezt az állapotot regisztrálja; elég, ha kimegyünk, és az egyik faluból átautózunk a másikba vagy az egyik városból a másikba, nagyjából az autópályáról letérve az alsóbbrendű közutakon ugyanezt a szívszorító állapotot tapasztaljuk.

Nem véletlen mindez, hiszen ha megnézzük, hogy mit fordított ez az ország, mondjuk, az elmúlt egy évtizedben az országos közútjai állapotának fenntartására, felújítására, akkor tulajdonképpen abból törvényszerűen következnek ezek a számok. Emlékszünk, amikor Magyarországon a motorizáció robbanásszerűen megindult - a hetvenes-nyolcvanas években -, akkor a haladás fő mérőszáma az volt, hogy mennyire nőtt meg évente a lakosok tulajdonában lévő gépkocsik száma. Évtizedeken keresztül nem volt érdekes ezzel párhuzamosan, hogy az utak hogyan épülnek, és hogy azok milyen állapotban vannak. Ez aztán a rendszerváltás után oly mértékben akkumulálódott, hogy szinte hatványszerűen növekvő összeget kellene a közútjaink fenntartására fordítani, hogy egy, sajnos csak elméletileg vagy álmainkban létező jó szintet elérhessünk.

Ezzel szemben itt vannak előttem a számok, tisztelt képviselőtársaim, amelyek azt mutatják, hogy közútjaink fenntartására például '98-ban 26 milliárd forintot költöttünk, 2001-ben szintén 26 milliárd forintot, és a most előttünk lévő költségvetésben 22 milliárd van erre a célra tervezve, ami a '98 óta bekövetkezett forintromlás következtében - ami a felére, 50 százalékosra becsülhető - azt jelenti, hogy tulajdonképpen a jövőre tervezett összeg a valós értékét tekintve a '98-asnak még a felét sem teszi ki. De így volt ez a közbeeső nyolc évben is, amikor változatlanul 25 és 30 milliárd között ingadozott nominálisan az útjaink, közútjaink fenntartására, felújítására fordított összeg, de voltak kirívó esetek, amikor 19 és 13 milliárd került erre a célra.

Mindez tulajdonképpen törvényszerűen következik abból, hogy az úgynevezett ÚFCE, az útfejlesztési célelőirányzat összegére - amióta 1998-ban megszűnt az automatizmus, tehát a benzinárba beépített útalap, ami eladdig azért mégiscsak automatikusan került közútfejlesztésre, közút-üzemeltetésre, közútfenntartásra és -felújításra - minden évben költségvetési maradékelv alapján, a vitáink eredményeként izzadunk ki itt egy számot, amely általában mindig borzasztóan kevés, legalábbis a szükségletekhez képest. Így volt ez az elmúlt nyolc évben mindig, ezért nem mozdult el az összeg még nominálisan sem az elmúlt nyolc év során ettől a 25 milliárdos évi középértéktől, és a közben bekövetkezett pénzromlás azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden évben kevesebb valós értéket tudunk fordítani útjaink fenntartására, felújítására, mint az előző évben. Ezt tükrözik útjaink, közútjaink tragikus mérőszámai és tragikus állapota.

Az előttünk lévő költségvetés - mint említettem - 71,6 milliárd forintot tartalmaz erre az említett ÚFCE-re, és ezen belül 22 milliárd jutna fenntartásra, felújításra, ráadásul ennek az összegnek is a túlnyomó része már elődeterminációval lekötött, vagyis az előző évben, azaz a mostani évben már szerződések köttettek tulajdonképpen ennek az összegnek a nagy részére. Új munkák alig lennének beindíthatók. Ezt segítendő nyújtottunk be Kovács Tibor képviselőtársammal egy olyan módosító indítványt, ami most a második körben kerülhet megtárgyalásra, illetve érvényesítésre. Ennek az lenne a célja, hogy ha már nem tudjuk jelentősebb módon a 2005. évi költségvetés számát ebben a vonatkozásban megnövelni és kiterjeszteni - bár a tisztesség kedvéért hozzáteszem, hogy az elsőkörös vita során sikerült elfogadtatni az ÚFCE-nak 5 milliárd forinttal történő megnövelését, és ez nagyon dicséretes dolog, de jól tudjuk, hogy messze van attól, ami szükséges lenne -, tehát ha már tovább nem növelhető, idén nem feszíthető tovább a költségvetés, akkor legalább arra nyíljon lehetőség, hogy a jövő év terhére, 2006-ra előre vállalhassunk, köthessünk 30 milliárd forint értékben újabb szerződéseket, úgy, ahogy egyébként az az előző években is történt, hogy ne legyen teljesen gúzsba kötve minden lehetőség, hogy indulhassanak idén is új munkák, hogy épülhessen kerülőút Orosháza, Gödöllő, Hatvan körül, hogy a 10-es út, ami a magyar közlekedés egyik legszűkebb keresztmetszete, ha nem a legszűkebb, az előre eltervezett ütemezés szerint épülhessen. Tehát ez az előszerződési lehetőség 30 milliárd forint értékben ahhoz szükséges, hogy a legszükségesebb közútfejlesztési, közútfenntartási és -felújítási munkákat az ország el tudja végezni. Ehhez kérném természetesen a kormány támogatását, és kérném valamennyi képviselőtársam támogatását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)