Felszólalás adatai

KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kedves Vendégeink! Hasonló gondolatokkal én is szeretnék hozzájárulni ehhez az általános vitához. Hasonlók azért lesznek a gondolataim, mert egy frakcióból vagyunk, hasonló érzelműek vagyunk, és nem beszéltünk össze, de mégis hasonló gondolatainkat fogjuk kifejteni az általános vita során.

Akár jelképes is lehetne, hogy a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről folyó parlamenti vitára majdnem pontosan 21 évvel azután kerül sor, amikor az egykori szovjet Vörös Hadsereg utolsó katonája, Viktor Silov altábornagy elhagyta az országot. Hazánk hosszú idő után újra idegen hadsereg jelenléte nélkül szabad ország lett. A kivonuló hadsereg után hátramaradt pusztítást látva akkor senki sem gondolt arra, hogy több mint 21 év után saját magunk a saját hadseregünkkel szemben még nagyobb pusztítást viszünk végbe. Az elmúlt több mint két évtizedben mindenhol a gátlástalan rombolást látni, akárcsak a legutóbbi hétfői parlamenti vita során a MÁV-nál, ami nemcsak gazdaságunkban, hanem sokkal nagyobb mértékben a magyar állampolgárok tudatában, a nemzeti összetartozás érzésének rombolásában nyilvánult meg, amely nem kímélte a honvédelem ügyét sem. A globalista nyomulás mindent megtett annak érdekében, hogy a társadalmi és egyéni önvédelemnek még a gondolatát is kiirtsa. Gyávák és rettegnek minden olyan erőtől, amely nemzeti és tiszta, erkölcsi és fizikai felkészültsége alapján szembeszállhat embereket, nemzeteket élő géppé változtató politikájukkal. Jogos nemzeti önvédelmünk törvényeit szétzilálták, vezető és végrehajtó szerveit szétverték, anyagi hátterét szinte teljes egészében megszüntették.

A honvédség folyamatos leépítése, szétzilálása két okra vezethető vissza. Egyrészt a költségvetés indokolatlan elvonásaira, másrészt félelem a nemzeti érzelmű, erős fegyveres erőtől, annak nemzetmegtartó tudatától. Így aztán a honvédség az idők folyamán elvesztette páncélos erőinek legnagyobb részét, amelyet élelmes vállalkozók ócskavasként értékesítettek, kihasználva kapcsolataikat. A tüzérség mint fegyvernem nem létezik, más technikai eszközök reménytelenül elavultak.

A technikai kannibalizmus teljes, természetes jelenség valamennyi haderőnemnél és fegyvernemnél. Az egykori honvédségi kezelésben lévő ingatlanvagyon összezsugorodott és olyan értékes ingatlanok, mint például a volt Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, amely 70 évig szolgálta a műszaki tisztképzést és minden feltétellel rendelkezett, ami a korszerű oktatáshoz és egészséges életmódhoz kell, pánikszerűen lerombolásra került, és telekáron egy izraeli ingatlanbefektető tette rá a kezét. Milyen jó volna ez a bázis a most induló közszolgálati egyetemnek! Az elmúlt több mint húsz évben a hadsereg elszakadt a honvédelmi törvényben rendelt feladataitól, kizárólag szövetségi feladatokra alkalmas, haderőnemi, fegyvernemi hiányosságai miatt nem alkalmas önálló védelmi tevékenységre. Mondvacsinált indokokkal megszüntették a hadsereg közbiztonsági feladatait, helyettük erre nem hivatott, nem magyar elkötelezettségű biztonsági cégek dolgoztak.

A felsorolás messze nem teljes, de érzékelteti a már említett pusztítás mértékét és kárait. Többek között ennek a folyamatnak a megállítása érdekében is szükség van egy új honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényre. A törvénytervezet kellő részletességgel foglalja össze a honvédelemben érintett szervezetek, állampolgárok szolgáltatási kötelességeit és szolgálati kötelmeit, valamint a Magyarországon tartózkodó emberek szolgáltatásokban való részvételét.

A törvénytervezet bevezető részében örömmel vettük észre, hogy a 2004. évi törvénnyel ellentétben kimaradt két passzus, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében betöltött tagságunkból fakadó kötelezettségek teljesítése érdekében, az Európai Unió közös kül- és belbiztonsági politikájának elvét követve. Bár a későbbiekben feladat-végrehajtás, védelmi képesség során hivatkozik a törvénytervezet a szövetségesi rendszerben megoldandó feladatokra, remélhetően ez egyúttal lehetőséget ad arra is, hogy a Magyar Honvédség nemzeti jellege erősödik, feladatait, fejlesztéseit elsősorban nem a NATO és az EU igényei, hanem végre a haza nemzeti érdekei fogják meghatározni.

Érdekes szakasza a törvénytervezetnek, amely a fegyveres és fegyver nélküli katonai szolgálattal foglalkozik. Békeidőben, sorozott hadsereg esetén teljesen érthető, hogy vannak olyan személyek, akik vallási, személyes meggyőződés okán nem vállalnak fegyveres katonai szolgálatot. Ha meg nem is értjük ezeknek az embereknek ilyen irányú gondolkodásának okait, döntésüket tiszteletben tartjuk. Más azonban a helyzet minősített esetben, tehát rendkívüli állapot, megelőző védelmi helyzet, szükségállapot, váratlan támadás idején.

(21.10)

A törvénytervezet kimondja, hogy a honvédelem nemzeti ügy, a Magyar Honvédség felkészültségére és elszántságára, állampolgárainak a haza védelme iránti hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére épít. Tehát arra, hogy az állampolgárok nemzeti érzületeiktől vezéreltetve, akár az életük feláldozásával is megvédik hazájukat. Ez magasztos, szép, támogatandó elvárás.

Minősített esetben ezzel szemben állnak azok a fegyver nélküli katonai szolgálatot választók, akik különböző okok miatt nem hajlandók fegyvert fogni. Ez esetben ez se nem érthető véleményünk szerint, se nem tolerálható. Az pedig végképp nem, hogy a törvénytervezet 4. §-a 4. pontja szerint a parancsnoknak törekednie kell arra, hogy a fegyver nélküli katonai szolgálatot teljesítő katonát a fegyveres érintkezésből kivonja.

Az egyik oldalon jogos elvárás a haza érdekében akár az élet feláldozása is, míg a másik oldalon, aki még fegyvert sem hajlandó fogni, annak lehetőséget kell adni arra, hogy még a fegyveres összetűzés környezetét is elkerülje. Ez óriási ellentmondás. Bizton kijelenthető, hogy ez egy álhumánus gondolkodás, nem beszélve arról a demoralizáló hatásról, amit ez kivált. Egy idő után már nem a haza érdekeiért való, mindenáron való küzdelem, hanem annak mindenáron való elkerülése kerül előtérbe, nyer teret. Ez kiindulópontja lehet az egyén egy túlélési, feladatok alól való kibúvási stratégiájának.

A magyar és más népek történetéből is ismertek azok a megtörtént esetek, amikor kivételezettek, individualisták a kávéházakban múlatták az időt, miközben a hősök, a hazafiak a fronton áldozták életüket a hazáért. Ezen kávéházi hősöknek, mindnek volt az állam által elfogadott indoka, hogy miért nincs a fronton. Ez még egyszer, miniszter úr, nem történhet meg. Ezért a 4. § 4. pontja számunkra teljesen elfogadhatatlan.

A 36. § 2. pontja szerint a honvédség fegyverhasználati jog nélkül közreműködik az állami közszolgáltatás feladatainak végrehajtásában. Ma még sok az ismeretlen elem a közmunkaprogrammal kapcsolatban, de a honvédségnek ebben való részvétele hangsúlyos lett azáltal, hogy a fent idézett passzus bekerült ebbe a sarkalatos törvénybe. Természetesen abban semmi kivetnivaló nincs, ha a honvédség meglévő képességei - szellemi, anyagi, technikai - felhasználásra kerülnek, sőt; az viszont már elgondolkodtató, milyen képességek kerülhetnek még felhasználásra. Egykori laktanyák, amelyek még mindig honvédségi kezelésben vannak, éjszakai pihenőhelyként funkcionálnak majd, vagy a laktanyák belső rendjét is a honvédség biztosítja?

A 41. § 4. pontjában a kiképzett tartalékos állományba a honvédség állományából kikerült, korábban hivatásos, szerződéses vagy önkéntes, tartalékos szolgálatot teljesített férfi tartozik. Jelenleg a honvédség állományának körülbelül 18 százaléka nő. Ezek a katonanők, őrvezetőtől az ezredesig teljes jogú tagjai a Magyar Honvédségnek. Nemcsak adminisztrációs feladatköröket látnak el, hanem harcoló csapatok állománytáblájában is beosztásban vannak. Így semmi sem indokolja tartalékos állományba vételük mellőzését. Sőt, ismerve ezen katonanők harciasságát, valószínűleg a leghangosabban ők tiltakoznának, másrészt a nemek egyenjogúsága alapján sem lehet kihagyni őket a tartalékos állományból.

Utoljára, de nem utolsósorban sokakban felhördülést okozó téma a 75. § 3/c pontja, miszerint a rögtönbíráskodás hatálya alá tartozó bűncselekmények büntetési tétele életfogytig tartó vagy 10-15 évig terjedő szabadságvesztés; kivételes esetben a büntetési tétel csökkenthető. Megítélésünk szerint, aki a nemzet biztonságát, a honvédség készenléti állapotát sértő bűncselekményt követ el rendkívüli helyzetben, az hazaárulást követ el, és ilyen esetekben a halálbüntetés kiszabása lenne helyénvaló. Annál is inkább, mert ezen bűncselekmények sikeres elkövetése esetén emberek tömegei is áldozatokká válnak vagy válhatnak. A történelem egyébként a kezdetektől ismeri a megelőzésnek, megtorlásának ezt a formáját, egészen a legutóbbi időkig.

A törvényjavaslat továbbra is résztvevőként említi a honvédséget a katasztrófaelhárítás és polgári védelem területén. Továbbra is fenntartjuk azon véleményünket, hogy a katasztrófaelhárítás, -védelem, polgári védelem és a határőrizet egyértelműen honvédelmi feladat. Vezetésére és szervezésére lehetőségeinél és eszközeinél fogva csak a honvédség alkalmas, nem beszélve annak költséghatékonyságáról.

Összegezve: ezen törvénytervezet az általunk talált hiányosságok, illetve véleménykülönbségek ellenére a korábbi honvédelmi törvényhez viszonyítva előrelépés, és szolgálja a nemzeti honvédelem és a Magyar Honvédség erősödését.

A részletes vitában pedig szeretnénk természetesen módosító javaslatainkkal tovább jobbítani e törvénytervezetet. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)