Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ezt Pósán képviselő úr bizonyára tudja igazolni, számos alkalommal vettem már részt oktatási jogszabályok vitájában, számos alkalommal ültem államtitkár úr helyén is, és tudom, hogy néha nagyon kellemetlen tud lenni ez a szék, úgyhogy minden együttérzésem az öné, de ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy ilyet azért még nem láttam.Tehát olyan jogszabályt, ahol például van olyan rendelkezés, ahol egy pontra kétfajta szabályozás van a törvényben, mert nem sikerült a jogalkotónak összeegyeztetni a saját jogszabálytervezetében  ez a 8. § (2a) bekezdés, ha jól emlékszem , hogy mit szeretne tulajdonképpen, ilyet még nem láttam.

Erre a törvényjavaslatra kettő dolog jellemző, egyrészt az, hogy tulajdonképpen arról szól, amiről a klasszikus viccet átírva azt mondhatnánk, hogy mindig az államnak van igaza, de ha egyszer véletlenül nem, akkor az első paragrafus vagy első pont lép érvénybe. Ez a javaslat arról szól, hogy a kormány mindent jobban tud; a kormány mindenkinél okosabb; a kormány mindent jobban tud szabályozni; okosabb, mint az iskolák; okosabb, mint a szülők; okosabb, mint a pedagógusok. Az állam, a kormány az, aki itt mindenkinek az életéről döntéseket tud hozni.

A második jellemzője pedig az, amit itt említettem már az imént, hogy eközben ez egy vasvillával összehányt jogszabály, aminek semmilyen koherenciája nincsen; nem stimmelnek benne a hivatkozások; nem stimmel benne egyébként az sem, hogy pontosan mik a szabályozási célok. Nem világos tehát az, hogy miből indulnak ki, és arról pedig, hogy milyen szakmai hatásokat vált ki a törvényjavaslat egyik vagy másik intézkedése, arról az indoklás alapján fogalmuk sincs.

Jól látható módon ez a javaslat úgy készült, hogy kormánypárti politikustársaink, a minisztérium vezetői időnként belefutottak olyan esetekbe, amikor ők gondoltak valamit a világról, vagy gondoltak valamit arról, hogy hogyan kéne működtetni az oktatási rendszert, és erről kiderült, hogy ez törvénytelen, ez jogszabálysértő, ez sérti a diákok jogait, sérti az oktatás működését vagy sérti az alapvető logikát. Erre azonban az önök válasza nem az, hogy elgondolkoznak a kérdésen, nem az, hogy megnézik, hogy hogyan lehetne mégis megoldani ezeket a problémákat, hanem az, hogy akkor annál rosszabb a valóságnak. Ha ütközik egymással a törvény és a valóság, akkor még jobban beleírjuk a törvénybe, hátha akkor működni fog. Mondok erre mindjárt néhány példát.

Az első kérdés éppen az óvodába lépés szabályozása. Ezt említettem már, hogy egyébként jogszabály-szerkesztésileg sem sikerült ez a dolog. Izgatottan várom, hogy a Törvényalkotási bizottságban fideszes képviselőtársaink remélhetőleg, várhatóan megvilágosodnak majd, és ki fog derülni, hogy mi a kormány szándéka  mindenesetre mindegy is, mert mind a két szabályozási mód rossz. Ugyanis hogyan működik ma ez a rendszer, mi a logikája ennek a rendszernek? El kell mondanom önöknek, hogy én a kötelező óvodába járás kiterjesztésének híve vagyok. Azt gondolom, hogy ez egy helyes lépés.

Ez egy olyan lehetőség, ami esélyegyenlőségi szempontból és oktatási szempontból is jó, hogy így van. Ámde, teljesen logikus módon, miután az oktatásban gyerekekkel foglalkozunk, sok-sok különféle helyzettel, nem pedig kis fakockákat tolunk be a futószalagra, hogy különböző színűre  gondolom, most éppen nemzeti színűre vagy narancssárgára  fessék őket, ennek következtében teljesen logikusan biztosítania kell a jogszabálynak azt is, hogy egyéni mérlegelés alapján, a család élethelyzete, a gyerek szükségletei alapján mód legyen arra, hogy egyébként más megoldást is lehessen választani.

Önök mondhatnák azt, hogyha végeztek volna bármilyen felmérést, és tudnák ezt tényekkel igazolni, hogy mondjuk, ezzel a felmentési lehetőséggel nem mindig szakszerűen éltek, mondjuk, a szegényebb gyerekek kiszorítására használták fel ezt. De erre önöknek nincsen bizonyítéka! Én nem ismerek ilyen kutatást, önök nem mellékeltek a törvényhez ilyen indoklást.

Persze az, hogy hatásvizsgálatot törvényekhez nem mellékelnek, nem meglepetés most már, de hogy semmifajta szakmai vagy egyéb előkészítése nincs ennek a törvénynek, azért az teljesen nyilvánvaló, és a szakmai vitában sem tárták fel egyébként ezt a vitát, hiszen nem volt szakmai vita. Tehát mivel nem kérdeztek meg senkit, így nem is tudhatják azt, hogy ezzel a rendelkezéssel vannake problémák.

Mi most a megoldás? Nem érdekes! Úgy oldjuk meg ezt a dolgot, hogy akkor most már négyéves korig lehet csak felmentést adni, nem ötéves korig, akkor biztos majd többen fognak óvodába járni. Nem az a megoldás, hogy például létrehozunk olyan típusú befogadó óvodai környezetet, ahova a szülők akkor is szívesen elhozzák a gyereküket, ha egyébként otthon megoldott a gyerek felügyelete. Nem az a megoldás egyébként, hogy rugalmasabb formákat hozunk létre a hagyományos, hadd mondjam így, megszokott, 8tól 4-ig vagy 8-tól 5-ig  óvodája válogatja  vagy 7től 5-ig forma helyett; megnézzük azt, hogy hogyan lehet egyébként olyan módon megszervezni az óvodai életet, hogy ez a család számára nagyobb rugalmasságot, választási lehetőséget adjon. Nem, mert önök ebben a fakockagyártó, poroszos logikában tudnak csak gondolkozni, hogy ami jó, az legyen kötelező, és akkor megoldottunk mindent. Azt persze, hogy mi a jó, önök döntik el, nem a család, nem a szakma, nem az óvoda, ezt majd a kormány sokkal jobban fogja tudni.

Van ez fordítva is, ellenkezőleg: óvoda vége  mikor menjen a gyerek iskolába? Ezt már az előző körben is kétszer szigorították. Volt ennek egyébként egy teljesen normálisan működő rendszere, ahol szakmai érvek, a pedagógus és a szülő döntése döntötte ezt el, egy nem elég jól szabályozott, de mégiscsak tisztességes, normális rendszerben. Már korábban bevezették azt, hogy ebbe a szülő ne nagyon beszéljen bele, meg a szakma, az óvoda ne nagyon beszéljen bele, de mostanra eljutottunk oda, hogy majd a magasságos kormányhivatal eldönti, merthogy ő olyan okos, ő tudja. Ő aztán tényleg tudja azt, hogy hogyan kell ezekkel a gyerekekkel bánni. Igaz, hogy onnan is elmenekülnek a köztisztviselők, de majd biztos lesz, aki ott dönt helyettük.

Van egyébként ennek, hozzáteszem, jogi problémája is, hiszen nyilván egy ilyen döntés ellen nemigen nyílik mód arra, hogy jogorvoslat legyen. Egyébként az egész törvényjavaslatra jellemző az, hogy mindenütt kiveszi a jogorvoslati lehetőségeket vagy gyengíti ezeket. Tehát azt a lehetőséget, hogy ha egy, a szülő szerint a gyerekre hátrányos döntés születik, akkor ez ellen megfelelő jogorvoslati lehetősége legyen, ezt mindenütt kiveszik, de említettem, az államnak úgyis mindig igaza van vagy a kormánynak, miért kellene itt még jogorvoslattal is elvenni az időt, vagy ahogy mondta Pósán képviselő úr egy más ügyben, hogy micsoda fölösleges bürokráciát jelent ez. Tényleg, valóban, micsoda felesleges bürokrácia! Tulajdonképpen egyébként elég lenne visszaállítani a tanácsok oktatási osztályát és mellettük a pártbizottságot, azok el tudnának mindent dönteni.

Hasonló szemléletet látunk a magántanulók esetében is. A magántanulói rendszernek vannak problémái. Én ezzel egyetértek. Ebben szerintem Pósán képviselő úr jogosan hivatkozik arra, hogy a magántanulói rendszert nemcsak arra használják, amire való, hogy az egyébként élethelyzetük alapján speciális helyzetben lévő diákok számára tudjanak ilyen-olyan mértékű felmentést adni, hanem arra is használják ma időnként  erre viszont vannak kutatások , hogy kiszorítsanak szegény vagy problémásnak tekintett gyerekeket az iskolából.

Na de, erre mi a megoldás? Kellenének erősebb garanciák a magántanulói státusz mellett. Kellene védelem az ellen, hogy a szülőt ne lehessen finom erőszakkal kényszeríteni a magántanulói státuszra. Mi az önök megoldása? Megszüntetjük, az a biztos. Legyen ott a gyerek, aztán majd lesz valami egyedi tanrend  az nem tudjuk, hogy micsoda, eddig ilyenről csak egyetemen hallottam, de biztos be fogjuk vezetni majd alsó tagozaton is , és innen kezdve pedig akkor majd kontroll lesz a dolog fölött. Persze tudjuk, hogy az, akiről önök azt gondolják, hogy meg kell kapni, annak majd olyan lesz az egyéni tanrendje, amit önök gondolnak, de jogi garancia nincsen mögötte. Aki kellően jó kijáró képességgel rendelkezik, az majd kap a gyerekének kedvezményt, ha úgy gondolja, de az átlagembert ez nem illeti meg, jogi garancia ismét nincsen.

Mi a helyzet a sajátos nevelési igényű gyerekekkel? Államtitkár úr itt boldogan számolt be arról, hogy egyrészt az Alkotmánybíróság jóváhagyta, ahogy önök ezt szabályozták, másrészt azért most még jobbá tették. Most az a helyzet, hogy ebből egyik sem igaz. Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy ahogy korábban szabályozták ebben az úgynevezett Taigetosz-törvényben a sajátos nevelési igényű és különös pedagógiai szükségletű diákoknak a felmentését, és azt, hogy milyen kedvezményeket kell nekik adni, arról az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy nem jól van szabályozva, ez benne van az Alkotmánybíróság ítéletében. Egyértelműen megállapítja a 82. pontjában, hogy ez nem megfelelő, hogy nem alkotta meg a szükséges szabályozást maradéktalanul a jogalkotó, hogy mindez egyébként alkotmányos alapjogokat sért  tehát ezért hozták ide, drága államtitkár úr!

(13.10)

Nem olyanok önök, hogy benyújtsanak egy módosítást a saját, teljesen megvédett törvényükhöz, ha nem kötelezi önöket az Alkotmánybíróság  még akkor sem nagyon szokták benyújtani, ha kötelezi , ezért azt pozitívan értékelem, hogy legalább megpróbálnak megfelelni az alkotmánybírósági határozatnak. Sajnálatos módon azonban ez nem sikerült, hiszen az alkotmánybírósági határozat lényege az, hogy ezeknek a tanulóknak a differenciált helyzetéhez differenciált szabályozásra van szükség és differenciált megoldásokra, ezt pedig a jelenlegi törvényi szabályozás sem biztosítja.

Az osztályozás ügyét nem hozom ide részletesen, ez egy nagyon-nagyon régóta zajló vita. Továbbra is azt kell mondanom önöknek, hogy önök alábecsülik mind a szülők, mind az iskolák, mind a pedagógusok fantáziáját, ha azt hiszik, hogy egyébként az iskola meg a szülő kizárólag 1-től 5-ig tartó számokban tud egymással kommunikálni. Ez egy nyilvánvaló félreértés. Az én gyerekem olyan iskolába jár, ahol csak szöveges értékelést kap, én teljesen meg vagyok vele elégedve, én ki tudom belőle találni, és bennem nincs olyan vágy, hogy feltétlenül tudjam, hogy a gyerek egyébként négyes, négyötöd vagy háromnegyed.

De elfogadom azt, hogy van, akinek meg van erre igénye, sok szülő ezt elvárja, nincs ezzel semmi probléma; mondhatom azt is, hogy azokban a vitákban, amelyeket mondjuk, tíz vagy tizenvalahány éve folytatunk, valószínűleg azoknak volt igazuk, akik túlzásnak gondolták az osztályozás betiltását, nincs ezzel probléma, ez egy kialakult társadalmi kódrendszer. Na de minek erőltetni? Mert ha a gyereknek el kell mennie, ilyen szabályt lehet hozni. Tudom, mindig az az érv, hogy ha majd átmegy másik iskolába; hát, ha átmegy majd másik iskolába, nyilván arra az esetre az iskola pedagógiai programjában rögzíteni kell, hogy milyen módon kap osztályzatot. Hozzáteszem, ebben az ügyben a mostani szabályozás enyhít. Csak ha már hozzányúlnak, akkor miért nem lehet egy normális szabályozást csinálni, miért nem lehet rábízni a pedagógusokra, az iskolai közösségekre azt, hogy eldöntsék, hogy hogyan akarják az értékelést megoldani?

A tankönyvek esetében csodálatos dolgok vannak, nem jövök most ezzel hosszasan elő. Ugyanaz a helyzet, mint amit korábban is elmondtam. Mi a helyzet? Önök megsértik a tankönyvtörvényt évek óta. Nem engedik piacon maradni az alternatív tankönyveket, úgy alakították ki a tankönyvtámogatás szabályait, hogy ezek kizárólag az állambácsi által fejlesztett tankönyvekre vonatkozzanak, kivéve persze az egyháziakat, mert az egyházi iskolák mindig kivételek, az egyházak talán még néha a kormánynál is jobban tudnak mindent, de ezenkívül aztán semmilyen más, csak ezek az egyentankönyvek lehetnek. A legszebb, tényleg, mondhatnám azt  nem akarok történelmi korszakokra utalni , mondjuk úgy, hogy a XX. század kevésbé vidám korszakaira jellemző módon egyentankönyv legyen, a kis fakockát így tudjuk megfelelőképpen narancssárgára színezni; abból csak baj van, ha a gyerek olyan tankönyvből is tanulhat, amelyben, mondjuk, nincs benne Orbán Viktor képe. Ezt értjük.

Ezért most mit csinálnak? Most akkor megszüntetik a tankönyvekről szóló  hadd mondjam egyszerűen így  törvényt, néhány paragrafusát beemelik ide, egyébként teljesen fölöslegesen, mert ugyanúgy nem fognak semmit változtatni ebből a szempontból, ugyanúgy az önök központi izécskéje fogja gyártani a tankönyveket, továbbra is ugyanolyan silány szakmai minőségben, ahogy eddig, és továbbra is megpróbálják majd rákényszeríteni az iskolákra, amelyek közül persze, amelyiknek van egy csöppnyi ép esze, meg van rá lehetősége, megkerüli ezeket a jogszabályokat. De hát az oktatási rendben, tudjuk, ez az állapot  mint említettem  fönnállt már az ötvenes-hatvanas-hetvenes években is így-úgy-amúgy, én értem. Izgatottan várom, hogy mikor jönnek a narancssárga nyakkendőbe öltöztetett úttörők meg kisdobosok.

A lényeg mégiscsak az, hogy teljesen fölösleges emiatt a tankönyvtörvényt módosítani. A koncepció rossz. Az a koncepció rossz, hogy az állam tud gyártani csak jó tankönyvet, mindenki más pedig egyébként alkalmatlan. Egy sor jól működő szakmai műhelyt semmisítenek meg, ami rengeteget adott hozzá a magyar oktatásügyhöz; még csak azt sem lehet mondani, hogy ezek mind bármilyen módon kötődtek volna, mondjuk, a liberálisabb vagy korszerűbb oktatási elképzelésekhez, van köztük egy csomó olyan, ami teljesen konzervatív szemléletű tankönyveket adott ki, és így van ez jól egyébként, merthogy el lehet dönteni, hogy mit szeretne egy iskolai közösség.

Nagyon röviden szeretnék még beszélni az intézményvezetők ügyéről. Azért tényleg csodálatos volt az az indoklás, amit itt Pósán képviselő úr mondott, hogy micsoda szörnyű bürokrácia az, hogy külön meg kell kérdezni a tantestületet meg a dolgozókat, és emiatt kell megszüntetni a véleményezést. Hogy fogalmazzak finoman? Ez azért az abszurditásnak már egy olyan foka, ami bizonyos mértékben még ebben a Házban is meglepőnek számít. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Röviden tehát azt tudom mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot sem részleteiben, sem egészében nem tudjuk támogatni. Tessék visszavonni! Mindenki jobban jár, főleg a gyerekek és az iskolák.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)