Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt közel harminc évben a költségvetési törvény és az azt megalapozó törvények nagyon világos képet tudnak mutatni az adott kormány gazdaság- és társadalompolitikájáról. Mivel előszeretettel 2010 és az azt követő közel most már kilenc év áll egymással viszonyban, ezért felszólalásomban arra vállalkoznék, hogy mind a gazdaság, mind pedig a társadalom elsősorban jövedelemalakulásában mutassam be, hogy hogyan és miképpen néz ki a valóság a számok tükrében, mindazokkal a szép politikai szólamokkal, amelyeket mind a kormányzati kommunikációban, mind a parlamenti vitában elmondunk.

(8.30)

Sikeres lennee az a gazdaságpolitika  föltehetjük a kérdést , amely elértékteleníti a nemzeti forintunkat? 2010 májusában egy euróért 264 forintot kellett fizetni, ma ez 322 forint. Ez azt mutatja, hogy az euró vásárlóértéke, vagyis az euróövezet gazdaságainak anyagi javakra váltható teljesítménye 22 százalékkal jobb, és nagyobb ütemben emelkedett, mint a magyar nemzeti valutáé.

A kormány nagyon büszke arra, hogy egyensúlyban tartja a költségvetést immáron hét éve, hetedik éve. A kormánynak az nem számít  persze, nem kell róla beszélni, ez a dolga az ellenzéknek, de el kellene mondani , hogy milyen árat fizetett ezért a magyar társadalom, hogy önök egyensúlyban tudják tartani. 3000 milliárd forintot vettek el a magánnyugdíjpénztári tagoktól úgy, hogy a mai napig nem néznek szembe azzal a maguk ígéretével, hogy ezeket a pénzeket az állampolgárok egyéni számláját megnyitva, akár hozam ígéretét is megjelenítve…  meg kell nézni a parlamenti jegyzőkönyveket, ezek eltűntek. 1200 milliárd forintot vontak ki az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika területéről. Amiről beszélek, ez az évekkel ezelőtti, 2014-es állapot, szeretném mondani, tisztelt képviselőtársaim.

Ez azért különösen problematikus, mert az egészségügyi közkiadások vonatkozásában, valamint az oktatási kiadások a bruttó hazai termék arányában kifejezve jelenleg az Európai Unió átlagának éppen a kétharmadát érik el. Egészségügyre a GDP 4,9 százalékát, oktatásra 3,6 százalékát fordítja a költségvetés, ugyanakkor a tagországok átlaga ennek éppen a másfélszerese. A hazai gazdaság tartós növekedése  büszkék lehetünk rá, hiszen önmagunkhoz képest igenis növekedésben vagyunk. Ha viszont megnézzük, és itt elhangzott, hogy a globalizált világ, a globalizált gazdaság arra kényszeríti a tagországokat, a nemzetállamokat, hogy a globális versenyben igenis nagyobb intenzitással vegyenek részt, akkor azt kell mondanom, hogy ha körülnézünk Magyarország határain túl Európában, akkor azt kell látni, hogy miközben a magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta 23,1 százalékkal nőtt, az Európai Unió átlaga pusztán 12,2 százalék. Álljunk meg, tapsoljunk, nagyon jók vagyunk!

Sőt, ha megnézzük, hogy az eurózóna országai önmagukban csak 10,6 százalékot tudtak növekedni, ez egyértelműen a hazai gazdaság felzárkózását jelenti, vitathatatlan tény.

Ellenben, ha megnézzük, hogy a térségbeli országokhoz képest ez a folyamat nem fejlődést, hanem lemaradást eredményez, akkor azt kell mondjuk, hogy Észtország bruttó hazai terméke ugyanebben időszakban 35,2 százalékkal, Romániáé 35,1 százalékkal, Lettországé 33 százalékkal, Litvániáé 32,7 százalékkal, Lengyelországé 31,8 százalékkal, Szlovákiáé 25,8 százalékkal emelkedett, míg 72,1 százalékkal bővült ebben az időszakban az ír és 57-tel a máltai gazdaság.

Különösen aggasztó ugyanennek a sikeres, gazdasági növekedésre alapuló politikának a jövedelemre való hatása. Hogyan alakult ugyanebben az időszakban Magyarországon a jövedelmi helyzet? Azt az állítást szeretném megfogalmazni, hogy az elmúlt kilenc évben sokkal többen lettek szegényebbek, mint 2010 előtt voltak. Elvesztették a reményt, és nem látják az esélyt ebben a költségvetésben sem, hogy az ő helyzetük érdemben változni fog. A kormányzati kommunikáció szerint az elmúlt három évben folyamatosan évi 10 százalékkal nőtt a keresetek vásárlóértéke, az egész évben egy átlagos alkalmazott havi bruttó keresete eléri a 350 ezer forintot.

A valóság ezzel szemben más. Azon túl, hogy a hivatalos statisztikai adatok a kormányzati kommunikációban jelzettel szemben ’16-tól rendre 7,4, 10,3, 8,4 százalékos éves reálkereset-növekedést mutatnak, de ez az adat csak azoknak az alkalmazottaknak a keresetváltozását reprezentálja, akik a közszférában vagy a legalább öt főt foglalkoztató cégekben dolgoznak. Ők összesen 3,2 millióan vannak, miközben a foglalkoztatotti szám 4,5 millió. 1 millió 300 ezer ember dolgozik ebben az országban, és az ő jövedelemváltozásukat nem vizsgálja a KSH, minden ígéret ellenére nem közlik a mediánjövedelmeket.

Ugyanis az 1 millió 300 ezer dolgozó átlagos bruttó keresete csupán a garantált bérminimummal azonos, azaz 195 ezer forint. Így az összes foglalkoztatottra jutó átlagos havi nettó kereset alig éri el a 200 ezer forintot. Ez az átlag ráadásul úgy jön ki, tisztelt képviselőtársaim, hogy a dolgozók több mint kétharmada az átlagos keresetnél kevesebbet vihet haza havonta, mert a jövedelmi rangsorba állított foglalkoztatotti kör 70 százalékánál van az átlag. Az az abszurdum van ma Magyarországon, hogy a jövedelmi átlag elérése a 70 százaléknál, a hetedik decilisben következik be először. Tessenek már végiggondolni, matematikailag azt tanuljuk, hogy az átlag valaminek a közepe, tehát valahol 50 százalék környékén kellene megjelennie az átlagnak! Ehhez képest ez 70 százaléknál jelenik meg.

A Pénzügyminisztériumnak változtatni kellene a KSH úgymond politikai irányításának azon részén, hogy ha a valóságot szeretnénk tudni, akkor igenis a mediánjövedelmek közlésére azon foglalkoztatotti kör beemelését, akik öt főnél kevesebbet foglalkoztatnak, önfoglalkoztatottként dolgoznak ebben az országban, azoknak a jövedelemváltozását is az asztalra kellene ugyanúgy tenni, mint azokét, akik a közszférában vagy kis- és középvállalkozásokban dolgoznak.

Van egy különleges eleme ennek a bérhelyzetnek. A közszférában szégyenteljesen alacsonyak a nettó keresetek, a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva összességében 6,5 százalékkal, az oktatási ágazatban 2,8 százalékkal, a szociális és humánegészségügyi ellátásban 13 százalékkal maradnak el a nemzetgazdasági átlagtól, azaz a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások, valamint a köztisztviselők jelentős része szégyentelenül alacsony, többségük szinte éhbérért kénytelen dolgozni. A kormány kilenc éve következetesen  ez vitathatatlan  visszaél a közalkalmazottak, köztisztviselők, tanárok, tanítók, orvosok, kisegítő személyzet, egészségügyi szakdolgozók, szociális munkások hivatástudatával. Hosszan sorolhatnám ezt a sort, el lehetne menni nagyon-nagyon messzire, nem az a kulcskérdés, hogy mindenkit fölsorolunk-e, hanem hogy jelezzük a számok nyelvén, hogy az, amiről önök beszélnek, az a valóság tükrében úgy néz ki, hogy pont az a szféra, amelyről beszél a kormányzati politika, jelen pillanatban nemzetgazdasági átlag alatt kapja meg a bérét.

Többéves zuhanás után, el kell ismerni, az utóbbi négy évben érzékelhetően nőttek a reáljövedelmek, azok ugyanis éppenhogy meghaladják a 2008 előtti, válság előtti szintet. Emellett az emelkedés főként a magasabb jövedelemmel rendelkező rétegeket érintette, és jóval kisebb mértékben az egyébként is nehéz körülmények között élő családokat. Azaz a társadalmi különbségek nem csökkentek az elmúlt kilenc évben, hanem a magasabb jövedelműek javára elbillent, úgymond eltorzult a társadalmi egyenlőség kérdésköre. Különösen szomorú számomra, hogy a legveszélyeztetettebbek változatlanul a gyermekek és a fiatalok.

Emellett továbbra is súlyosak a területi egyenlőtlenségek, és nagyon keveset beszél a vitában a kormánypárt arról, hogy Magyarországon a területi egyenlőtlenségek hogyan konzerválják és hogyan determinálják azt a jövőt, amelyben például az észak-alföldi régióban az átlagjövedelem mindössze 8,2 százalékkal magasabb a relatív jövedelmi szegénységi küszöbnél. 2017-ben az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 1 millió 644 ezer forintot, a nettó jövedelem átlagosan 1 millió 300 ezer forintot tett ki. Az előbbi 9,3 százalékkal, az utóbbi 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

(8.40)

2017-ben a fogyasztói árak 2,4 százalékkal emelkedtek. Így a reáljövedelmek jelentősen, 5,9 százalékkal nőttek. Ez a számottevő jövedelememelkedés egyben kompenzálta az előző évek komolyabb életszínvonal-zuhanását, így a 2017. évi átlagos nettó jövedelem reálértékben 19,8 százalékkal, tehát érzékelhető mértékben meghaladta a 2010. évit.

Ha a jövedelmi különbségeket oly módon vizsgáljuk, hogy tíz egyenlő részre osztjuk mindazokat, akik ma a munka világában dolgoznak és a népességet teszik ki, akkor a képzett csoportok átlagos jövedelmét, a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását is meg tudjuk vizsgálni.

A legalacsonyabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező közel egymillióra tehető csoport átlagos jövedelme a fent említettek szerint nem érte el az országos átlag egyharmadát sem, annak csupán 29,2 százalékát. E társadalmi csoport átlagos jövedelme az országos átlaghoz képest még jelentősen mérséklődött is. 2010-ben 31,8 százalék volt, 2,6 százalékponttal esett vissza, ráadásul a hét évvel korábbihoz képest ebben a csoportban a reáljövedelem az átlag kevesebb, mint felével nőtt. Csak érzékeltetőül: eközben a legmagasabb jövedelmű egymillió főre tehető személy egy főre jutó nettó jövedelme az országos átlagnak csaknem két és félszeresével, 239,4 százalékkal, az egyetlen csoport, amelynek relatív jövedelemátlaga számottevően, 8,3 százalékponttal emelkedett a 2010. évhez képest.

A társadalomban, a társadalom szerkezetében drasztikus és  egy vélemény, állító mondat is egyeben  végzetesnek tűnő jövedelemátrendeződés és jövedelemkülönbségek alakultak ki Magyarországon. A legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmű egymillió fős arány úgy néz ki, hogy 2010-ben a felső decilisbe tartozók átlag bruttó jövedelme és az alsó decilisbe tartozók változása 8,1-szeres volt, 2017-ben ez már tízszeres volt. Azaz jelentősen, 1,9 százalékkal nőtt. A legtehetősebbek nettó jövedelme az alsó decilisbe tartozókénak 2010-ben 7,3-szerese volt, 2017-ben 8,2-szerese. Azaz csaknem 1 százalékponttal emelkedett, amely szintén számottevő jövedelemarány-átrendeződést tükröz az alacsonyabb jövedelmű rétegekbe tartozók hátrányára.

A torz jövedelemszerkezet kialakulását mutatja, hogy a nettó jövedelem országos átlagát csak a hetedik decilisbe tartozók érték el, tehát a társadalomnak csak kevesebb, mint egyharmada jutott el erre a jövedelmi szintre.

Ennél is nagyobb aránytalanságot tükröz az a tény, hogy míg a kilencedik decilisbe tartozók relatív átlagjövedelme sem nőtt hét év alatt az országos átlaghoz képest, kizárólag a legfelső decilisbe tartozók országos átlaghoz viszonyított jövedelme emelkedik 8,3 ponttal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem sorolom tovább  ez mind KSH-adat  a 2010-től meglévő KSH-adatokat, sokkal inkább szeretnék még egy témára kitérni. Nevezetesen elhangzott tisztelt képviselőtársaim részéről, hogy a családok éve; és nem lehet olyan ember ebben az országban, aki felelősen bármely legkisebb településtől akár az Országgyűlés képviselőin át ne hinne abban, és ne akarná azt, hogy a magyar családok helyzete évről évre javuljon. Ebben nem lehet vita.

Ellenben ha megnézzük, hogy hogyan is alakul a 2020-as költségvetésben ennek a politikának a lefordított, számszerűsített eszközrendszere, akkor azt látjuk, hogy a gyermekes családok egy főre jutó átlagos jövedelme 2017-ben 1 millió 42 ezer forintot tett ki, amely négyötöde, 80,2 százaléka volt az országos átlagnak. A gyermek nélküli családok egy főre jutó jövedelme 1 millió 549 ezer forint volt, az országos átlagot 19,2 százalékkal meghaladó módon. A különbség arra utal, hogy a családtámogatások a kommunikációban erőteljesebbek, mint a költségvetési gyakorlatban. Az eltelt hét évben a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme 20,2 százalékkal, a gyermek nélküli családoké pedig 17 százalékkal emelkedett. Azaz a családi adókedvezmény javította ugyan a gyermekes családok jövedelmi pozícióját, de nem volt képes kompenzálni azt a veszteséget, amelyet egyéb családtámogatások, így például a családi pótlék tudatos elértéktelenítése okozott.

Különösen kedvezőtlenül érinti ez a családpolitika az egyszülős családokat, amelyekben a vizsgált hét évben az egy főre jutó jövedelem vásárlóértéke 3,4 százalékkal visszaesett. Megjegyzendő, hogy ebben a jelentős társadalmi problémában van jelentősége annak, hogy e családok száma 2016-ban 155 ezer, 2017-ben 174 ezer, míg az érintett gyermekek száma több mint negyedmillió, 254 ezer, illetve 265 ezer volt. E családokban 2017-ben az egy főre jutó nettó jövedelem mindössze 829 ezer forintot tett ki, azaz az országos átlagnak kevesebb, mint kétharmadát, 63,8 százalékát.

Az adatok szerint a kétszülős, három- és többgyermekes családoknak is csak részben segített a jelentős családi adókedvezmény, többségük legfeljebb részlegesen tudta igénybe venni azt, mivel a bruttó keresetük adó- és járuléktartalma alacsonyabb volt az adókedvezménynél. 2017-ben e családokban az egy főre jutó átlagos nettó jövedelem mindössze 855 ezer forint volt, az országos átlagnak nem egészen 65 százaléka.

A jövedelmi különbségek folyamatos növekedése egész rétegeket fog kritikus helyzetbe hozni. De sajnos ennél rosszabbat szeretnék mondani. Ha konzerválódik ez a jövedelemkülönbség területileg és jövedelem vonatkozásában Magyarországon, akkor Magyarországon az a siker, amit önök most a gazdaság teljesítőképességében látnak, meg fog torpanni. Nem a külső gazdasági környezettől, hanem azért, mert képtelen lesz a belső fogyasztásra generált gazdaságpolitika támaszt nyújtani, minőségi szakképzést adni, minőségi tudással, minőségi versenyképességgel hazai piacon boldogulni családoknak. Ez a politika annyiban szorul változtatásra, hogy a mellé a gazdasági teljesítőképesség mellé hozzá kell rendelni azt az eltorzult jövedelempolitikát, amit a kormányzat képvisel, hogy a társadalmi egyenlőtlenségnek minimum a mérséklését  de legyünk egy picit úgymond bátrak, ahogy itt az előbb megfogalmaztam, merjünk nagyot álmodni , az egyenlőségét próbáljuk meg elérni. Ez a költségvetés annyiban konzekvens, hogy az elmúlt kilenc évben a kormány ezen társadalompolitikáján nem volt hajlandó változtatni. Ennek a következményei viszont nem egy költségvetés megváltoztatásával, hanem hosszú távon határozza meg Magyarország egységes kulturális, értékalapú és élhető részét.

Végezetül szeretném mondani, hogy ne csak megszületni legyen érdemes ebben a hazában, hanem olyan politikát kell csinálni, ahol élni is érdemes. Köszönöm szépen. (Dr. Keresztes László Lóránt tapsol.)