Felszólalás adatai

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! 1949. április 4-én, pont ötven évvel ezelőtt alakult meg az észak-atlanti szövetség - egyszerűbb nevén és a magyar köztudatban NATO - azzal a céllal, hogy a béke fenntartását a világon biztosítani tudja. Mindnyájan tudjuk, hogy néhány évvel azt megelőzően ért véget a második világháború, amely az egész világnak, a benne élő népeknek szörnyű megpróbáltatást okozott, milliók halálát, szenvedését okozta, és bizony éppen ideje volt, hogy megszülessen egy olyan határozat és megtörténjen egy olyan szervezet létrehozása, amely megpróbálja megakadályozni az ilyen világméretű katasztrófák, háborúk és egyéb tragédiák elkerülését.

E célból jött lére a NATO, és sajnálatos módon a jaltai egyezmény után Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy megpróbáljon csatlakozni a NATO-hoz, és ő is kifejthesse tevékenységét e nemes cél érdekében, mert másképp döntött a történelem, másképp döntöttek a nagyhatalmak, és akkor ötven évig el voltunk rekesztve ettől a lehetőségtől, amit én most nem akarok részletezni, hiszen mindnyájan tudjuk.

A magyar társadalomban - talán mondhatom - jogosan élt egy bizonyos ellenérzet az ilyen szövetségekkel szemben, hisz az újkori magyar történelemben két olyan szövetségben is részt vettünk, amely nem volt sikeres a számunkra, és sem a társadalomnak, sem az országnak, sem az ország presztízsének nem használt, ezért bizonyos fenntartások voltak, amelyek érthetők. Ez az új szövetség azonban, amihez csatlakozni kívánunk és csatlakoznunk kell, először is önkéntes alapon történik, és abban a szerencsés helyzetben van a jelenlegi parlamentünk, a népképviselet, az itt ülő képviselők mind a kormány, mind az ellenzék oldalán, hogy ezt a csatlakozási szándékot a magyar társadalom erősítette meg népszavazás útján, tehát nem kétséges, hogy a népképviseletet megtestesítő Magyar Országgyűlés, a parlament nem szavazhat másképpen a csatlakozás érdekében, mint igennel. Hisz a parlament mellett a nép is emellett foglalt állást, és egyértelműen azt mondotta, hogy ott a helyünk a NATO-ban.

Hogy a NATO-csatlakozás megtörténhessen, annak két fontos eseményét szeretném kiemelni. Az egyik az, hogy Magyarországon volt 1956, és 1956 egy olyan eredményt és eseményt jelentett a világ számára, amelyben fölfigyeltek országunkra, nagyon sok évig az ENSZ-ben és különböző fórumokon elismerték a magyar forradalmat, hogy egy ilyen kis nemzet hősiesen szembe mert szállni a diktatúrával, vágya volt az, hogy független legyen, vágya volt az, hogy a saját életét élhesse, hogy jogállamiságot tudjon megteremteni, hogy parlamenti demokráciát tudjon megteremteni. Ez volt az egyik része.

A másik rész valóban a rendszerváltás utáni kormányok erőfeszítése és a "Partnerség a békéért" programhoz való csatlakozással a magyar katonák részvétele különböző akciókban, ahol ezek a magyar katonák kivívták nemcsak a NATO, hanem azon országok, ahol tevékenykedtek - de talán az egész világ - elismerését, hogy becsülettel, tisztességgel és nagyon jó munkával eredményesen hozzájárultak azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek a délszláv válság megoldásával kapcsolatosak voltak.

Ha tehát politikailag nézzük a kérdést, akkor mi alkalmasak vagyunk a NATO-csatlakozásra azért, mert megteremtődött a jogállamiság, a többpárti demokrácia, létrejött sok olyan intézményfajta, amely ezt a demokráciát erősíti, és a NATO-nál igen fontos civil kontroll is egyre erélyesebben és erőteljesebben működik ma hazánkban. A civil kontrollról néhány szót kell szólni, mert ez olyan közhelynek hangzik, és a civil kontroll fogalmát az emberek, akik a tévét nézik vagy az újságot olvassák, nem egészen értik, hogy miről van szó, ezért erről kitérőben mondanék egy-két mondatot.

A civil kontroll azt jelenti, hogy a hadsereg működését a politika határozza meg; civil politikusok döntenek olyan kérdésekben, hogy a véderő, a haderő hol és miként használható fel. Ennek hatalmas jelentősége az, hogy abban a pillanatban, amikor ez a civil kontroll működésbe lép - és ez a NATO-nál alapfeltétel -, abban a pillanatban a felelősség is áthárul a civil politikára, a politikusokra, a kormányokra, és a hadsereg, a védelmi erő parancsot teljesít. S ezzel megszűnnek azok a beidegződött szövegek, hogy fasiszta hadsereg, vörös hadsereg, kommunista hadsereg, és csak egyetlenegy jelző lehet: az, hogy nemzeti hadsereg. Nemzeti hadsereg, amelynek az a szent kötelessége és feladata, hogy ezt a kis országot megvédje.

Ennek a hadseregnek abban a pillanatban lesz társadalmi megbecsülése, és abban a pillanatban a magyar társadalom ezt a hadsereget szeretni fogja, mert tudja, hogy miért jött létre. És a magyar hadsereg érezni fogja, hogy mögötte áll a társadalom, és a magyar hadsereg katonái nem fogják szégyellni hordani az egyenruhát, hanem büszkék lesznek arra, hogy ők katonák, és a hazájukat, a társadalmukat védik. És a mai fiataljaink nem akarnak megszökni a katonai szolgálat elől, hanem ki akarják képeztetni magukat, mert tudják, hogy mi a kötelességük, és büszkék lesznek arra, hogy katonák lesznek, és nem arra lesznek büszkék, hogy különböző fondorlatokkal meg tudtak szökni a hadseregtől.

Politikailag tehát alkalmasak vagyunk. Nézzük meg, hogyan állunk katonailag! Az én véleményem és a Kisgazdapárt véleménye szerint katonailag a hadsereg állománya, a tisztikar alkalmas arra, hogy a NATO-hoz csatlakozzon - ezt bebizonyította a "Partnerség a békéért" akciói során -, azonban még rengeteg feladat áll előttünk.

Többek közt előttünk áll az alkotmányunk módosítása. Az alkotmánymódosítás rendkívül fontos, és ellentétben az előttem szólókkal, akik azt mondották - nem a mai napon, hanem ezelőtt, amikor ezekről viták voltak -, hogy ez nem feltétlen feltétele a NATO-csatlakozásnak, én ezzel szemben a következőt mondom. Az valóban nem feltétele a NATO-csatlakozásnak, hogy most kormányzati vagy parlamenti hatáskörbe kerül-e a magyar csapatok mozgatása, külföldre való kiküldése vagy külföldi csapatok Magyarországon való tartózkodása. Ez valóban nem feltétele a NATO-csatlakozásnak.

(15.30)

Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy a jelenlegi alkotmányban a védelmi erő, tehát a hadsereg is az ország védelmét hivatott teljesíteni. Ezt az alkotmányt ki kell bővíteni a kollektív védelem elvével, mert ha egy nemzetközi katonai szervezet tagjai vagyunk, abban a pillanatban megváltozik a véderő kötelezettsége, s nemcsak az ország védelmében, hanem szükség esetén a szövetségesekkel kapcsolatos problémák megoldásában is kötelességünk segítséget nyújtani, abban szükség szerint részt venni. Ez az alkotmánymódosítás a teljes jogú NATO-tagságunkat követően nagyon hamar be kell következzen, mert véleményünk szerint addig exlex állapot uralkodik.

Mint mondottam, a hadsereg állománya, a tisztikar készül és felkészült a csatlakozásra, azonban rendkívül sok probléma van, amely elsősorban forráshiányokra, anyagi problémákra vezethető vissza; gazdaságunknak most ugyan javuló a tendenciája, de a pénzszűke bizony nagyon sok feladatot, munkát ró a hadseregre. Meg kell teremteni az együttműködés lehetőségét a NATO egyéb tagországainak hadseregeivel, fegyverzetünket korszerűsíteni kell, kiképzési eredményeinket még fokozni kell; a légierőnél erősíteni kell a légtérvédelmet, a pilóták repülési idejét növelni kell, és sorolhatnám még azt a sok problémát, amelyekkel a mai honvédségnek, a mai vezérkarnak, a mai védelmi politikának meg kell küzdenie.

Mindennél sokkal fontosabb azonban a szemléletváltás. Szemléletet kell váltania a politikának, a hadseregnek, az egész védelmi politikának. Szövetségi rendszerben kell gondolkodni, és ezt a társadalommal el kell fogadtatni, mert a társadalom figyel: odafigyel ezekre a dolgokra. Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy minél inkább a parlament is vállaljon feladatot a NATO-csapatmozgásokban. Ezért tettem meg a Kisgazdapárt nevében és a saját nevemben a módosító javaslatomat, amellyel közelíteni akarok ahhoz a célhoz, hogy az alkotmánymódosítás is gyorsan végbemenjen, és a NATO-csatlakozás teljes sikerrel, százszázalékosan végződjön.

Nem kívánom háttérbe szorítani az ellenzék véleményét, nem kívánom az ellenzéket támadni most ebben a kérdésben, arra azonban fölhívnám a szíves figyelmét elsősorban a szabaddemokratáknak, hogy nem lenne szabad ezt összeláncolni és csomagban foglalni állást ebben az ügyben, mert azt hiszem, a NATO-csatlakozás, az azzal kapcsolatos és elkerülhetetlenül szükségszerű alkotmánymódosítás, valamint egy eseti parlamenti vizsgálóbizottságban tevékenykedő egy személynek a problematikája nem egy súlycsoportba tartozó téma. Éppen ezért nagyon szépen kérem tisztelt ellenzéki, SZDSZ-es képviselőtársaimat, hogy a NATO-csatlakozással egyetértvén, a világ közvéleményét megnyugtatván, foglaljanak úgy állást, amely méltó ehhez a parlamenthez, méltó az ötvenéves NATO-hoz, s méltó ahhoz a csatlakozáshoz, amelynek a küszöbén állunk. S ha ezen túlteszik magukat, majd később beszélgethetünk a részletkérdésekről, a vizsgálóbizottságokról s egyebekről. De azt szeretném elérni, hogy ez a módosítás mielőbb megtörténjen, azt szeretném elérni, hogy büszkén és egységesen foglaljunk állást a NATO-csatlakozásban, s mindenféle akadályt és nehézséget, esetleges problémát gördítsünk el ennek az útjából.

Befejezésként azonban szeretném még megjegyezni, hogy a NATO-csatlakozás nagyon fontos dolog - egy dolog. Van azonban egy magyar nemzeti hadsereg: a magyar nemzeti hadsereget is fejleszteni kell, a magyar nemzeti hadsereggel is nagyon komolyan kell foglalkozni, és a NATO ernyője és védelme alatt korszerű, ütőképes hadsereget kell létrehoznunk. Ehhez meg kell teremteni az anyagi, erkölcsi feltételeket, s akkor büszkén és a magyar katonanemzethez méltó módon tudunk csatlakozni, és nem problémát, hanem dicsőséget és segítséget fogunk a NATO-nak jelenteni.

Ehhez kívánom hadseregünk és az egész magyar politika eredményes működését. Természetes, hogy a Független Kisgazdapárt egységesen meg fogja szavazni ezt a csatlakozást, és remélem, hogy ezt a többi képviselőtársam is megteszi.

Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)