Felszólalás adatai

PETTKÓ ANDRÁS, a Magyar Demokrata Fórum részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tisztelt Ház elé egy olyan törvényjavaslat került, amelyiknek szinte biztosra vehető az elfogadása, mivel a törvény hatályba léptetése az Európai Unióval kötött szerződésünk kötelezettségvállalásából fakad. Ugyanakkor a fogyasztóvédelem területén járatos szakemberek előtt közismert tény, hogy a jelenlegi uniós szabályozás meglehetősen elnagyolt, és tekintetbe veszi a tagállamok eltérő társadalmi, történelmi sajátosságait és jogi hagyományait. A Közösségen belüli jogközelítés érdekében ezért többnyire csak irányelvek és ajánlások születnek, amelyek szempontokat adnak arra, hogy egyes országok jogfejlődése milyen irányokat vegyen figyelembe, de ezek az ajánlások és irányelvek korántsem szó szerint értelmezendő követelmények.

(13.20)

Amikor tehát a fogyasztóvédelem területén pusztán az uniós jogharmonizációra történő hivatkozással módosítunk jogszabályokat, akkor tudnunk kell azt, hogy ilyen esetben az Európai Unió minimális követelményeihez, a mai tizenöt tagállam minimális elvárásaihoz igazodunk, és korántsem a hazai elvárásokhoz és a fogyasztóvédelem területén elérhető hazai lehetőségekhez. Sajnos, az előterjesztés szegényes és igénytelen, mert csak a kötelező minimum elérésére törekszik, azaz nincs semmilyen szabadon választott teljesítményre vonatkozó elképzelése.

Az előterjesztés amiatt is elégtelen, mert az előterjesztők nagyon jól tudják, hogy az Unióba történő belépésünk előtti hetekben még egy ilyen gyenge előterjesztést is elfogadnak az ellenzéki pártok, egyszerűen az ország érdekeit szem előtt tartva. Úgy gondolom, most is így fog történni.

Maga a törvényjavaslat érdemben nem lép túl az 1997. évi CLV. törvény keretein, és legfontosabb feladata a 2001-ben megszületett általános termékbiztonságról szóló uniós irányelvhez történő hazai alkalmazkodás megvalósítása. Ennek értelmében a hazai fogyasztóvédelem szabályozási és intézményi rendszerének biztosítania kell a fogyasztók egészségének és biztonságának a védelmét, a hatékony és gyors jogorvoslatot, a megfelelő tájékoztatást és az információhoz jutás lehetőségét, valamint a fogyasztói érdekek eddiginél hatékonyabb képviseletét. Mind a szakmai, mind a fogyasztói közvélemény elvárásai a fogyasztóvédelem iránt nagyobbak, mint amennyit ez az előterjesztés teljesít.

Minél inkább terjed a piacgazdaság - gondoljunk csak arra, hogy a piacosítás már elérte a szociális, az egészségügyi és az oktatási szféra jelentős hányadát -, annál inkább belebotlunk olyan problémákba, hogy ma nincs fogyasztóvédelmi garanciája a piaci alapon működő idősek otthonában nyújtott szolgáltatások minőségének, egy busásan megfizetett szemeszter hasznosságának valamelyik felsőfokú oktatási intézményben, egy gyógykezelés hatékonyságának valamely méregdrága magánkórházban. Ezeket a visszásságokat azért kell hangsúlyoznom, mert naponta szembesülünk a kormány részéről piacosítási elvárásokkal, naponta követelik tőlünk hozzájárulásunkat ilyen irányú változásokhoz, miközben ugyanezek a kormányszervek semmiféle fogyasztóvédelmi garanciát nem dolgoznak ki az általuk piacosítani kívánt területekre. Holott nemcsak az ilyen változtatási szándékok terhelik meg adósságainkat a fogyasztóvédelem területén, hanem jócskán vannak múltból örökölt adósságaink is.

Gondoljunk csak arra, hogy az informatika az általa kínált szolgáltatások és áruk révén, az élet minden területén való funkcionális jelenléte révén rengeteg olyan új fogyasztóvédelmi problémát hozott a felszínre, amelyek megoldására csak alig tesz kísérletet a mai fogyasztóvédelem. Csak egy példát említek: a számítógépes vírusok nagyon sok változata kiszűrhető lenne, ha az ellenük történő védekezés programjait kötelező jelleggel tartalmaznák bizonyos alapvetően fontos szoftverek. A fogyasztók érdekeit védené a szoftverrendszerek közötti átjárhatóság megkövetelése is.

Egy másik példa: mindennapos probléma az egyre dráguló tömegközlekedés szolgáltatási színvonalának a csökkenése. A hivatalos fogyasztóvédelem egyáltalán nem törődik a késések, a járatkimaradások és az egészséget fenyegető zsúfoltság problémáival.

Hadd említsek még egy gyakori panasztémát: az egyre drágább parkolási szolgáltatások kérdését. Mit tesznek a fogyasztóvédő hatóságok, ha bevallottan nem tisztítják a parkolókat az üzemeltetők, és nem is őrzik? Havazások idején maguk kotorják el a havat a parkolni szándékozók, hogy ezek után kifizethessék az olykor több száz forintos óradíjaikat. Nos, rendben lenne a fizetés, ha a területhasználat fejében egyfajta helyi adót fizetne a parkoló, mivel az adó fejében nem várható el semmiféle szolgáltatás. Ha viszont nem adó a parkolási díj, hanem a szolgáltatás ellenértéke, akkor a fizetség fejében valamit nyújtani is kellene, és a piaci verseny feltételeit is biztosítani kellene. Nos, a fogyasztóvédelmi hatóságok itt sem védik meg a fogyasztók érdekeit, sem az ilyen szolgáltatások piaci jellegét nem védik, azaz nem gondoskodnak a verseny feltételeiről, sem a szolgáltatásnyújtást nem követelik meg.

Csak példaszerűen említettem néhány akut fogyasztóvédelmi gondot, nem szólva most a benzinhamisítás, a borhamisítás, a telefon-túlszámlázások, az előre ígértnél jóval nagyobb banki vagy biztosítási költségek általánosan tapasztalt jelenségéről. Mindezek ma megoldatlan fogyasztóvédelmi visszásságok Magyarországon, és a fogyasztóvédelemmel foglalkozó törvény hat-hét évenként történő módosítása esetén elvárható lenne az, hogy a törvényt alkalmassá tegyük az ilyen megoldatlan problémák kezelésére is.

Magyarországon több évszázados hagyománya van a jogszabályok segítségével megvalósított fogyasztóvédelemnek. Elég, ha csak belelapozunk az 1420-1430 között megalkotott úgynevezett budai jogkönyvbe, amelyik Buda városának középkori jogszabályait foglalta össze. Ebben ilyen rendelkezéseket találunk: A cipészmesterek a cipőket jól és helyesen elő- és kikészített bőrből készítsék. Egyetlen cipész se merjen merev vagy be nem zsírozott bőrből való cipőt feketére festve kirakni és eladni, mert elveszíti áruját, és bírságot fizet. Egy másik fogyasztóvédelmi előírás: Az olajárusok olajat és heringet tarthatnak és árusíthatnak, az olajat pedig fontjával mérjék ki, azonban a mérlegük és a súlyuk legyen kifogástalan, mert különben elveszítik a náluk található összes olajat, és a bírónak még bírsággal is tartoznak. Még egy példa: A halászok a halpiacon álljanak sorba a friss halakkal, és itt csak élő hal lehet náluk. Aki ez ellen vét, elveszíti a már nem élő halat, és egy márkát fizet a bíróságnak.

Mit olvashatunk ki ezekből a közel hatszáz éves jogszabályokból? A fogyasztók sérelmén rajtakapott vétkes mindenféle békéltetési eljárás és bírósági procedúra nélkül elvesztette vitatható minőségű portékája egy részét, és még büntetést is fizetett. Vajon vágyálom-e a mai korban, hogy elődeinkhez hasonlóan egy egységes törvény rendelkezzen a fogyasztóvédelem ügyéről és megsértésének szankcióiról?

Az igény iránya azt mutatja, hogy gondolkodni kell egy, a fogyasztóvédelemmel egységes keretben foglalkozó jogi kódex megalapozásán. Történt már ilyen irányú próbálkozás: egy teljeskörűségre törekvő, kódex jellegű, átfogó szabályozás megalkotása kezdődött el a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a kereskedelmi általános üzleti szabályzat kimunkálásával, de ez a munka nem fejeződött be, és az idők folyamán a napi sürgősebb feladatok az államigazgatásban valószínűleg feledtették ezt a távlati feladatot.

Ma a hatályos magyar jogban számos olyan jogszabály létezik, amely tartalmaz fogyasztóvédelmi szabályokat. A teljesség igénye nélkül csak néhányat hadd soroljak fel ezek közül: a belkereskedelemről szóló törvényben, a polgári törvénykönyvben, a versenytörvényben, az élelmiszertörvényben, a termékfelelősségről szóló törvényben és a büntető törvénykönyvben is számos jogszabály védi a fogyasztókat. Elég, ha csak arra utalok, hogy a jótállásra vonatkozó jogszabályokat nemrég, a 2002. évi XXXVI. törvényben, a polgári törvénykönyvről szóló törvény révén módosította a tisztelt Ház. Mégis úgy tűnik, hogy ez az elszórt szabályozás egyre kevésbé elegendő, azaz nem lenne szabad feladni a fogyasztóvédelmet egy kódexben szolgáló törvények megalkotásának hajdani célját.

Említenem kell még egy hazai gondot, ami nagyon nehézzé teszi a fogyasztóvédelmet: ez az árnyék- vagy feketegazdaság kiterjedtsége. Nyilvánvaló, hogy ahol a feketegazdaság, a számla nélküli kereskedelem olyan mértékű, mint Magyarországon, ott a gazdaságnak ebben a szegmensében eleve reménytelen a fogyasztóvédelem, hiszen a feketepiacon sem a termék forgalmazója, sem a termék előállítója nem ismert. Mindenki, aki a feketepiacon vásárol, nagyon jól tudja, hogy probléma esetén a jogait nem érvényesítheti. Tehát ha mondjuk, egy minőségileg nem megvizsgált szivattyút vesz, akkor könnyen meglehet, hogy megcsaphatja az áram, mert a termék nem felel meg sem a magyar szabványoknak, sem az uniós biztonsági előírásoknak, de ennek a rizikója a vevőé. Ezzel a példával csak azt akarom érzékeltetni, hogy most egy olyan országban élünk, ahol eleve le kell mondani a fogyasztóvédelem egy jelentős részéről, hiszen a köztisztviselői létszámleépítések egymást érő hullámai nem kímélik a hatóságok korábbi ellenőrző, piacvédelmi tevékenységét sem.

Hadd szóljak még egy problémáról, amit elkerül a törvényjavaslat: a 7. § c) pontja szűkszavúan csak annyit ír, hogy a címkének tartalmaznia kell a termék származási helyének a megjelölését, ha az áru nem az európai gazdasági térségből származik. Ez egy nagyon félrevezető előírás, mert azt sejteti, hogy nem kell tartalmaznia a címkének a Magyarországon történt gyártás tényét, de ha esetleg a gyártó úgy gondolja, akkor megteheti ezt a jelölést. Ezen a ponton ellentétben áll a törvénytervezet szövege a szöveghez fűzött indoklással: míg a törvénytervezet szövege megszünteti a “Made in Hungaryö jelölés kötelezettségét, de hallgatólagosan megengedi az ilyen címkével ellátott termékek forgalmazhatóságát, addig az indoklás a “Made in Hungaryö jelölés tilalmát indokolja, amely tilalom viszont hiányzik az előterjesztésből.

(13.30)

Az indoklás szerint a törvényjavaslat a címkézés szabályait az Európai Unió tagjaként való működés feltételeihez igazítja. A törvény hatályos címkézési előírásai közül ugyanis a származási hely megjelölésére vonatkozó általános követelmény jelenlegi formája nem egyeztethető össze az európai közösségi jogból adódó elvárásokkal. Az Európai Unió tagállamaiból származó termékek esetén külön országmegjelölés az Európai Bíróságnak a 207/83. számú ügyben hozott ítélete értelmében nem engedhető meg. Ennek az oka, hogy a fogyasztó ezáltal különbséget tehet a hazai és más tagállamból, azaz egységes belső piacról származó termékek között, amely lehetőség ellentétes az áruk szabad mozgása alapszabadságával.

A kormány óriási mulasztásával állunk szemben, és ezt a mulasztást - késve - még ez a törvényjavaslat sem kívánja orvosolni. Arról van szó, hogy a tartós javakról, a ruházati cikkekről, a tartósított élelmiszerekről, a boros palackokról, azaz minden áruról el kellene tüntetni a “magyar gyártmányö feliratot az Unióba történő belépésünkig, május 1-jéig. Számunkra érthetetlen, hogy a kormány miért nem néz szembe ezzel a kötelezettséggel, és miért nem tartalmaz a származási hely megjelölésére vonatkozó tilalmat - összhangban az Európai Bíróság ítéletével - ez az előterjesztés. Minél inkább késlekedik a kormány önnön mulasztásának a bevallásával, annak inkább felvetődik az a kérdés, hogy terheli-e kártérítési felelősség a kormányzatot a korábbi szabályozásnak megfelelően már legyártott címkék belépésünk utáni felhasználhatatlanságából keletkező károk miatt. Óvatos számítások szerint is százmilliárdnál nagyobb értékű raktárkészletet kell átcímkézni vagy leárazva a piacra dobni e törvény hatálybalépését követő nyolc hét alatt. Szabad-e ennyire rövid határidőre előírni súlyos kötelezettségeket a gyártók és kereskedők százezrei számára?

A korábban belépett tagállamok belépéskor elszenvedett sokkélményei arról számolnak be, hogy a belépő tagállamok hazai lakosságát szinte lebénította a vámhatárok lebontása után hirtelen beözönlő sokféle és gyakran csábítóan olcsó áru. Az olcsóság mögött gyakran alapvető fogyasztóvédelmi hiányosságok húzódtak meg, és csak a fogyasztóvédelmi hatóságok megerősítése és kiterjedt ellenőrzései tudják megvédeni a hazai ipari és kereskedelmi munkahelyeket. Vajon mi tanulunk-e más országok tapasztalataiból, vajon felkészülten várjuk-e a vámhatárok lebontása után beözönlő árutömeget, amelyek között jelen lesznek az eddigi hazai minőségnél gyatrább minőségű, de olcsóbb áruk? Ha nem védekezünk előre, akkor az igényesebb árukat gyártó hazai munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg. Amíg az ellenérdekelt felek a határ mentén teli raktárakkal várják a vámhatár megszüntetését, addig mi költségvetési takarékosságra hivatkozva leépítjük a fogyasztóvédelem ellenőrző apparátusát, és egy ilyen nagyon lagymatag előterjesztéssel reméljük megoldani az előre látható áruminőségi és fogyasztóvédelmi gondok tömkelegét.

Egy ilyen, ellenőrök és eszköz nélküli küzdelem eleve bukásra van ítélve, ezért a Magyar Demokrata Fórumnak nagyon rossz a véleménye a kormányzat fogyasztóvédelemmel kapcsolatos politikájáról és erről az előterjesztésről is. Az uniós csatlakozás érdekében elfogadjuk a törvényjavaslatot mint a szükséges tennivalók egy minimumát, de keveselljük a tartalmat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)