Felszólalás adatai
234. ülésnap (2009.10.20.), 408. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Bagi Béla (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:18 |
Felszólalások: Előző 408 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A délután folyamán egy képviselőtársam felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen válságos helyzetben, amikor költségvetést tárgyalunk, akkor más szempontokat is érdemes figyelembe venni.
Ezzel én egyet is értek, miután olyan sok kritika érte a Fidesz módosító javaslatait, és feltétlenül fontos szempont, hogy károkat ne okozzunk, ne keletkezzenek károk a költségvetés kapcsán.
(19.00)
Krízishelyzetben úgy gondolom, nagyon fontos az is, hogy a konkrét ügyön túlnyúló hatásokat is figyelembe vehessünk, illetve a kibontakozást lehetővé tevő javaslatok is hangozzanak el. Hogy károk ne keletkezzenek, ezt rendkívül fontosnak tartom. Már szó esett itt a gyermekétkeztetés kapcsán kiemelten az iskolatejről, ez mindenféleképpen ilyen, meg ebbe a kategóriába tartozik az is, amikor méréseket kell elvégeznünk. Ezek soha nem pótolható tevékenységek. Kicsit szkeptikus vagyok ezzel a fölülről nyitott kasszával, mert nem nagyon látom, hogy honnan lesz bele pénz.
Ugyancsak fontos a jövőnk szempontjából - illetve ezek vissza nem fordítható folyamatok - a génállományunk, a biológiai alapjaink megőrzése.
Nem fogunk tudni előremozdulni, nyakunkon van a klímaváltozás, azt hiszem, ezt már senki sem kérdőjelezi meg.
A konkrét ügyeken túlnyúló fontosságú és a jövő szempontjából nagyon lényeges kérdésnek tartjuk a 939-es sorszámon az osztatlan közöst; nemcsak egy jogbizonytalanságot, hanem egy jövőbeni gazdaságpolitikát, vidékpolitikát is meghatározó tételről van szó. A kibontakozás lehetőségét célozná véleményünk szerint, ha a növényvédelmi határ- és mélységi ellenőrzést megerősítenénk. Ennek nem konkrétan élelmiszer-biztonsági vonatkozása van, hanem piacvédelmi eszköz is, amit jól ismerünk sok más európai uniós ország gyakorlatából.
Ugyancsak a jövőt érintő kérdés a már elhangzott tészek és bészek támogatása. Ha nem fogunk tudni ezen a jelenlegi állapoton úrrá lenni, hosszú távon is jelentős versenyhátrányt fognak elszenvedni a termelőink.
Az Agrármarketing Centrum szóba került ma már többek részéről. Ennek a fontosságát egy, a napokban tudomásomra jutott hírrel szeretném megerősíteni.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Mindenki emlékszik még a Négy Mancs ügyére, hogy milyen kárt okozott, és ezt értelemszerűen marketingeszközökkel tudjuk majd kompenzálni. Október 16-án a Vox német televízió éjszaka, 23 óra 40 perckor leadta a Markus Müller által készített, a Négy Mancs képviselője által készített, állítólag Magyarországon készített riportfilmjét a tollfosztásról és a libatömésről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyértelmű számunkra, hogy ez nekünk pénzbe fog kerülni. Ezt pedig mi mással, mint az Agrármarketing Centrum által lehetséges eszközökkel tudnánk kompenzálni. Tehát a Négy Mancs ismét működésbe lépett, mi pedig szűkmarkúak vagyunk.
Végezetül mint kecskeméti képviselőnek el kell mondjam, föl kell hívjam az önök figyelmét a 963-as tételre, a kecskeméti agrárinnovációs park létesítésének az első ütemére. Azt hiszem, senki által nem vitatott, hogy a klímaváltozás elsősorban Magyarországon a Duna-Tisza közét érinti. Bármennyire is Kecskeméten úgy tűnik, hogy a Mercedes-beruházás megvalósul, azért ezen térség agrártevékenységének változnia kell. Szerkezetváltást kell végrehajtania, és erre föl kellene készülnünk. Egy hatalmas felületnek a jövője forog kockán, ha nem tudunk ezen a területen lépni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Ángyán József és László Tamás tapsol.)
Felszólalások: Előző 408 Következő Ülésnap adatai