Felszólalás adatai

IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem kezdem el elölről hozzászólásomat, hanem megpróbálom ott folytatni, ahol félbehagytam; vagyis annál a pontnál, hogy amikor száz esztendővel ezelőtt ezzel a kérdéssel ennek az Országgyűlésnek az elődje foglalkozott, akkor nem állított újabb vallási közösségek elé teljesíthetetlen próbákat. Tehát nem kívánta azt, hogy majd száz év múlva is bizonyítsák életképességüket, és akkor a száz évvel későbbi parlament adjon nekik egyházi státust. Vagy nem kívánták, hogy rendelkezzenek tízezer taggal és a többivel, ami itt e törvény módosítása kapcsán, annak igyekeztében nem egyszer felvetődött. Hanem egy egyházközséget kellett felállítaniuk, ami teljesen természetes, és azt is mondhatnám, hogy biblikus is, és ők is meghatározták azt, hogy be kell nyújtaniuk a hitelveikről szóló összefoglalót, ami ellen nincs senkinek különösebben kifogása, noha akkor ezt a pontot igen kemény kritika illette. A törvény egyik kritikusa azt mondta, hogy indulóban vagyunk a múlt századi rendőrállam felé, visszafelé, amikor a parlament még hitelveket hagyogatna jóvá.

Tehát én is azt gondolom, bemutatni azt, hogy egy közösség mit képvisel, helyénvaló dolog. Nem biztos, hogy ezt ügyészeknek, bíróságnak kell vizsgálniuk, hanem illő ezt tudni annak a társadalomnak, amelyben az adott csoport megjelenik, és én ha egyáltalán gondolkodnék azon, hogy módosító indítványt nyújtok be ehhez a törvénymódosításhoz, akkor azt indítványoznám, hogy inkább tegyük lehetővé a kisebb felekezeteknek, hogy megjelenjenek a médiumokban, hogy közölhessék rádióban, televízióban, újságban a maguk nézeteit, mert ettől többnyire el vannak rekesztve. Tehát a valamifajta eltérő gondolkodás vallási gondolkodás, vagy éppenséggel a valláson kívüli végső kérdésekről való gondolkodás elismerése és az akörüli problémák hosszú történelmi múltra tekintenek vissza.

Szeretnék hozzászólni ahhoz a megjegyzéshez, amely áthatotta a hozzászólásokat is, és érvként megjelent a módosító szándékban is. Az tudniillik, hogy nem szükséges az egyházkénti bejegyzés ahhoz, hogy állampolgárok, hívő állampolgárok közösségben gyakorolhassák vallásukat. De én azt gondolom, ha közömbös ez a probléma, akkor azt kellett volna indítványozni, és akik elolvasták az 1990. évi IV. törvény vitájának jegyzőkönyvét, tudhatják, hogy ez akkor is felmerült, akkor azt kellene kezdeményezni, hogy valamennyi egyházat iktassuk ki vagy töröljük a törvényes bejegyzésből, hiszen nem szükséges törvényesen bejegyezni felekezeteket ahhoz, hogy háborítatlanul gyakorolhassák közösségileg a maguk vallását, egy normális államban ezért senkit nem bántanak. Tehát ezt kellett volna indítványozni, és ezzel valószínűleg egyetértettünk volna, mert az lett volna nyilvánvaló előttünk, hogy nincs semmiféle korlátozó szándék, hanem egy különös, sajátos módon a törvénymódosítási javaslatot tevők meg akarják erősíteni a különböző felekezetek törvény előtti egyenlőségét.

Hogy miért van olyan gyanúnk, hogy mégsem erről van szó, annak több apró oka van, és erről már az előttem szólók beszéltek. Önmagában az tény, hogy éveken át bizonyos személyek, így van, Salamon képviselő úr már az első szabadon választott parlament előtt is kísérletet tett a törvény módosítására, ez a szándék akkortól nyomon követhető. De hogy az elmúlt évek alatt miért változott annyit az ok, ami miatt ezt a törvényt állítólag módosítani kell, ez mutatja önmagában, hogy a szándékok vagy nem tiszták, vagy átgondolatlanok. Lehet, hogy az utóbbit velem született udvariasságnál fogva szívesebben preferálnám, tehát azt gondolom, hogy esetleg inkább arról lehet szó, hogy nem volt ez a dolog átgondolva, valamilyen buzgóságtól gerjesztődött, de nem szégyen, ha belátjuk, hogy valaminek nincs helye, nincs értelme, és kimondatik az, hogy márpedig ezt az indítványt vissza kell vonni és visszavonjuk. Én ezt egyébként indítványoznám is.

Amikor megpróbáltam végiggondolni, hogy mindazokból a megjegyzésekből, amelyekkel indokolták kormánypárti részről azt, hogy miért kellene véghez vinni a törvénymódosítást, és ezeket feljegyeztem, hét különböző okot szedtem össze, ezek mindegyike el is hangzott itt már ma, és elmondhatom, hogy szinte tréfából írtam oda azt a hetediket, amit Hargitai képviselő úr felvetett, hogy végül is nem azért van szükség a törvény módosítására, mert ezt kívánja az európai jogharmonizáció, nem gazdasági megfontolásokból - bár ehhez majd vissza fogok térni -, vagy elsősorban nem ezért, nem a társadalmi igény miatt és így tovább, hanem a kisebb egyházak védelme érdekében. Ezt csak egy ilyen hetedik érzéktől vezérelve vagy tréfából írtam oda magamnak a papírra, hogy itt felvessem, hogy bizonyára nem erre gondoltak. De íme, erre gondoltak.

Ezért azt gondolom, egy képpel talán meg tudnám világítani, hogy miért látom problematikusnak ezt a gondolkodást. Képviselőtársaim, ha erős embereknek velük született joguk az, hogy önállóan vegyenek levegőt, mert ez velük született joguk, és valaki azt gondolná, hogy a gyengébbeknek, akiknek kisebb a tüdejük, ebben viszont kötelezően segíteni kell, és elkezdenék őket lélegeztetni, noha ők ezt nem kívánnák, akkor én azt gondolom, hogy ez mégis inkább a dögönyözésnek a fogalmába tartozna és nem a segítés fogalmába. Ezért azt gondolom, hogy a kisebb felekezeteknek ez nem igényük.

(18.00)

Én magam ott voltam azon a - nevezzük egyeztetésnek - megbeszélésen, amikor a kisebb felekezeteket hívták össze, és ott valaki nagyon határozottan kérdezte, hogy vajon igényük-e ez a kisebb felekezeteknek, szavazzunk-e erről. Nagyon határozottan az volt a kisebb felekezetek álláspontja, hogy ők ezt a törvénymódosítást nem kívánják.

Amikor arról beszélünk, hogy vajon felmerülnek-e gazdasági vagy egyéb bűnös problémák, kísértések kisebb felekezetek körül, akkor azt kell mondani, hogy igen, nagyobbak körül is felmerülhetnek. Van erre bibliai példa is: Jézus egy alkalommal a templomból kiverte a kufárokat, és úgy tűnik, ezzel kezelni lehetett ezt a problémát, tehát neki nem kellett a szinhedrinhez fordulni azért, hogy hozzanak különleges törvényt, mert ez az Isten házától és a templomtól idegen, hanem annak rendje és módja szerint a megfelelő eszköz, törvénymódosítás nélkül kézbe tudta venni, és ezzel ezt a problémát meg lehetett oldani.

Mindent egybevetve azt kell mondanom, hogy nincsen ennek a törvénymódosításnak semmiféle tisztességes, reális oka, és ezért akkor cselekszünk helyesen, ha ezt a próbálkozást, az összes többi eddigi próbálkozáshoz hasonlóan a parlamenti munka egy eredménytelen, érdekes próbálkozásának tekintjük. Száz év múlva nem akarunk visszatérni ahhoz a ponthoz, ahol bölcs eleink felismerték, hogy emberek különbözőféleképpen gondolkoznak vallási kérdésekben is, és őket ebben a gondolkodásukban nemcsak békén kell hagyni, hanem esetleg segíteni is kell.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)