Készült: 2024.05.11.22:31:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

102. ülésnap (2019.12.10.), 215. felszólalás
Felszólaló Soltész Miklós (KDNP)
Beosztás Miniszterelnökség államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:16


Felszólalások:  Előző  215  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném előrebocsátani azt, hogy a kormánynak mindenképp fontosak az egész országban lévő települések és azok az emberek, akik bármilyen településrészen vagy településtípusban élnek. Így indítottuk el, és ezért indítottuk el a „Modern városok” programokat, és persze természetesen ezért indítottuk el a „Magyar falu” programot is, amelynek a célja, az eredménye mindenképp fontos volt, és sikeres is már az első év tapasztalatai alapján.

(16.10)

Hiszen ha csak azt nézzük, hogy több mint 11 ezer pályázatot adtak be 2873 településen, és több mint közel a 98 százaléka a kistelepüléseknek pályázott, ez óriási nagy szám. Másik oldalról az is nagy szám, hogy mindehhez csatlakozott 1227 egyházi pályázat is. Azt kell mondani, hogy ilyen sikeres pályázati program az elmúlt évtizedekben biztos, hogy nem volt a magyar falvakért. És hozzáteszem azt is, hogy  amit ön is említett  57,5 milliárd forint az, amit eddig vagy már meg is ítéltek, vagy még kötelezettvállalással meg fognak kapni az önkormányzatok.

Mindemellett azt kell hangsúlyozni, hogy a jövő évben teljesen természetesen folytatódnak ezek a programok, és néhányat szeretnék kiemelni. Legalább  itt ez azt jelenti, hogy többet is kaphatnak  50 milliárd forint jut a mellékúthálózatokra, legalább 60 milliárd forint új falusi CSOK-ra, legalább 40 milliárd forint pályázati támogatásra, ami három területre fog kiterjedni, és ez is fontos az ön választókörzetében is, miszerint akár a szolgáltatásfejlesztés, akár az infrastrukturális beruházások, akár a helyi identitástudat, tehát a helyben maradás erősítését szolgáló pályázatokat is támogatni fogjuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Összességében azt tudom önnek elmondani, hogy a „Magyar falu” program költségvetése ebben a két évben megközelíti a 400 milliárd forintot. Óriási nagy lehetőség önöknek. Köszönöm szépen a segítségüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  215  Következő    Ülésnap adatai