Készült: 2024.05.09.00:06:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

15. ülésnap (2010.06.15.), 39. felszólalás
Felszólaló Dr. Ujhelyi István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka ülésvezetés
Videó/Felszólalás ideje 1:03


Felszólalások:  Előző  39  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: A gazdasági bizottság alelnökét követően megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak a kisebbségi vélemény ismertetésére, és csak hogy a kedélyek megnyugodjanak, jelzem, hogy közben kaptam az információt, hogy az előző ciklusban is rendszeresen előfordult hasonló eset, csak sokszor még a bizottsági ülésen sem vettek részt képviselők, és ennek ellenére elmondhatták a kisebbségi véleményt. Tehát akkor, amikor majd a házbizottságon ebben az ügyben vita keletkezik, akkor az a kérésem, hogy minden frakció gondoljon vissza az előző ciklusokra is. (Font Sándor: Igen, csakhogy akkor Keller László felállt, és elmondta, hogy házszabályellenes, hogyha visszaemlékeznek, kedves barátaim.), és segítsük egymás munkáját.

Szerintem egy elég hosszú vitanapnak nézünk elébe, és fontos a televíziót és a rádiót figyelők szempontjából is, de a képviselő hölgyek, urak szempontjából is, hogy mindenki érvei elhangozhassanak a teremben. Ezért aztán megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak a kisebbségi álláspont képviseletére, a gazdasági bizottság részéről.

(10.30)




Felszólalások:  Előző  39  Következő    Ülésnap adatai