Felszólalás adatai

SASVÁRI SZILÁRD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat 4. §-ának első mondata úgy kezdőik: "A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége." Ebből a gondolatból tartom meg a törvényjavaslatot támogató beszédet.

"Sokan a reményt azonosítják a jövőbe vetett reménységgel." - írja Pilinszky János. De mint minden valódi értéknek és cselekedetnek, a reménynek sincsenek időbeli és térbeli határai. És éppen ezért talán nincs nemesebb remény, mint a múlt véglegesnek hitt kontinensén partra szálló reménység. Igaz, a múlt tényein jottányit sem változtathatunk, mégis itt veheti igazán kezdetét az a dráma, ami sorsunkat a valósággal összeköti, eldönti: a minőség, a valóság, a szeretet drámája. Ilyen értelemben mondhatjuk azt, hogy múltunk a mi legfőbb reményünk - írja Pilinszky.

"A múltat meg kell becsülni - hogy egy másik idézettel folytassam -, de nem azért, hogy benne mindent csodáljunk, elfogadjunk, hanem azért, hogy megértsük, és a fejlődésnek és előrehaladásnak javára fordítsuk." - figyelmeztetett báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke 1906-ban egy terjedelmes munkájában.

(10.10)

Tisztelt Ház! Ez a törvény abba a sorba tartozik, ami a kormány kiemelt figyelmét tükrözi kulturális örökségünk, hagyományaink iránt, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának felállításával, illetve a millenniumi ünnepségsorozat méltó megünneplésének elhatározásával kezdődött, a Nemzeti Színház, a Budapest Sportcsarnok felépítésével, újjáépítésével folytatódott, és amelynek folytatódnia kell a Fidesz kormányzása alatt, és egyetlen kormány sem állhat meg addig, amíg egyetlenegy meglévő darabja örökségünknek, legyen az műemlék, műtárgy vagy régészeti emlék, történeti táj, nem lesz megfelelő állapotban, helyen, tulajdonjogilag rendezetten és védetten.

Természetesen nemcsak az elmúlt ezer esztendő értékei szorulnak védelemre, hanem a napjainkban is létrehozott értékek. Ezért támogatja a Fidesz-frakció a kormánynak azt a döntését, hogy állami részvétellel olyan kulturális centrum épüljön az expótelkeken, ahol többek között helyet kap a Modern Magyar Művészetek Múzeuma, illetve a Hagyományok Háza.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezhetik, miért fontos számunkra a múlt emlékeinek megőrzése. "A nép létének értelmet az adhat, ha transzcendens hivatását teljesíti, és tagjainak lehetőséget biztosít, hogy életüket a pillanatnyi érdekeiken túl egy magasabb dimenzióba helyezhetik." - írja Hamvas Béla. Egyedül a hagyomány adhat hiteles információt arról az alapállásról, világszemléletről, amely meghatározza életünket, akár tudunk róla, akár nem. És alapállása nemcsak személyeknek, hanem közösségeknek is van. Minden ember egyetemes küldetéssel lép a világba, de küldetését csak a konkrét népbe, korba, földrajzi helyre születve, annak táptalajából növekedve és annak életerejéből táplálkozva valósíthatja meg. A nép, ha megfosztják kultúrájától, feloldódik, megsemmisül. A történelmi korszakok a rájuk jellemző kulturális háttér nélkül összemosódnak, meghatározhatatlanná válnak. Az ember által lakott helyek kultúrtájjá válnak, mert őrzik az emberek munkájának számtalan nyomát. Az ember mint társadalomban élő lény, egyúttal egymásra épülő hagyományok hordozója. Az ember elválaszthatatlan tehát kulturális örökségétől.

Ennek az örökségnek a hordozására az egyes ember nem képes, erre a nemzeti kultúra hivatott. E kultúra magában foglalja a köz- és magánéletet, az állami és vallási, a polgári és népi intézmények, a nyelv és irodalom, a művészet és tudomány, az erkölcsök és szokások összes nemzeti alkotásainak történetét, múltját és jelenét, kezdve az első magyar nyelvemlékektől vagy a végső cserép- és fegyverdarabtól, amely a felszántott föld rögével előgördül, egész a felhőkbe nyúló gótikus katedrálisok csúcsáig.

A kulturális örökségvédelmi törvény tehát kulturális örökségünk anyagi valóságunkban is fennmaradt, s ekként érzékelhető elemeinek együttes, integrált szemléletű védelmének jogszabályi alapja kíván lenni. Három, korábban részben külön törvényben szabályozott szakterületet, a műemlékvédelmet, régészetet, a kulturális javak védelmét fogja szabályozni azonos szinten, egységes szemlélettel. Hatálya kiterjed a kulturális örökség ingatlan - műemlékek, régészeti emlékek, régészeti lelőhelyek s ezek védőövezetei - és ingó - régészeti leletek, kulturális javak - elemeire egyaránt. Integrál a törvény, mert a kultúrát nem lehet részekre bontani, csak egységében életképes, ahogy a haza és az otthon is. Aki otthont talál, hazára lel, az olyan gondolati, érzelmi biztonságba kerül, mely eltéphetetlen szálakkal fűzi az élethez. Mi ezer esztendeje hazataláltunk, s azóta itthon vagyunk, és minden erőnkkel meg kell akadályoznunk, hogy otthontalanná váljunk. Ezért is szükség van erre a törvényre. Nemzeti kultúránk védelme létkérdéssé vált. Az európai kultúrára a kihívás súlya nehezedik, mert értékei kerültek veszélybe egy globalizált világban, mely az értékek helyébe sokszor az érdeket állítja.

Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás óta, tíz éve zajlanak azok a gazdasági és társadalmi változások, amelyek befolyásolják életünket. A befektetési kedv növekedésével egyre szaporodó, az épített környezetet megváltoztató beavatkozások, az építkezések és hozzájuk kapcsolódó kötelező leletmentések számának folytonos emelkedése, a szűnni nem akaró, engedély nélküli ásatások és leletgyűjtések, a határok könnyebb átjárhatóságával összefüggő illegális műkincs-kereskedelem s a műtárgyakkal kapcsolatos bűnözés megélénkülése a szabályozás összehangoltságát és az egységesítés jegyében történő újragondolását követeli meg, hogy ezen problémákra válaszokat találjunk.

A kulturális kormányzat jogalkotási koncepciója szerint ezért a kulturális örökség területét két átfogó törvény fogja szabályozni. Az egyik a védelem, a hatósági munka, a másik pedig a közszolgáltatások, múzeumi, levéltári, könyvtári szolgáltatások területe. Az egységes jogszabályi környezet az előfeltétele az intézményi struktúra átalakításának, az addig széttagolt hatósági munka egy intézmény keretében történő összehangolásának is, ami nélkül az örökségvédelem, a gazdasági, társadalmi folyamatok negatív hatásaival szemben nem lesz képes felvenni a versenyt. Ám a legtökéletesebb törvény sem töltheti be maradéktalanul a szerepét, ha nem leszünk képesek a munkába bevonni a polgárokat, az önkormányzatokat.

A törvény egyértelműen szétválasztja az állami, kormányzati és a tulajdonosokra háruló feladatokat úgy, hogy az elődjogszabályokhoz hasonlóan változatlanul fenntartja azt az alapelvet, hogy a kulturális örökség védett elemeinek megőrzéséért elsősorban azok mindenkori tulajdonosai tartoznak felelősséggel. A tulajdonos fenntartási kötelezettsége a védett értékek sajátosságaiból következően rendszerint nem merül ki a műszaki állapot fenntartásában, hanem ki kell terjednie a sajátos örökségi értékek érvényesülésének biztosítására is. Ugyanakkor az értékvédelmi indíttatású törvény az értékeket, bármilyen tulajdonban legyenek is azok, egységesen kezeli, lévén a kulturális örökség nem jogi, de szellemi értelemben az egész nemzet közös vagyona.

Hogy néhány példát mondjak arról a listáról, amit a törvény tartalmaz: Budapesten a volt Ludovika főépülete, együttese és parkja, a Vajdahunyad vára, Mezőhegyesen a Csekonits-park víztornya, szivattyúháza, Borsod-Abaúj-Zemplénben a boldogkőváraljai várrom, Göncön a pálos templom- és kolostorrom, Fertőd egész kastélyegyüttese, Egerben a vár mellett Valide Szultana török fürdő romjai, Majkpuszta jégverme és a hozzá tartozó erdő, Istvándi tájháza Somogyban és a gyönyörű somogyvári apátság, de folytathatnám a sort; hadd zárjam le Tarpa szárazmalmának megemlítésével. Ezek az egész nemzet közös vagyonát jelentik.

Tisztelt Ház! A törvény, a támogató jogszabályi környezet, de legalább ilyen elengedhetetlen a polgári öntudat és a közösségek részvétele az örökségvédelemben, ahogy erről említést tettem. Figyeljünk tehát az eredendően jogtudós Forsterre, aki azt mondja: "Legtöbbet e téren is tulajdonképpen maga a társadalom tehet. Fel kell az emberekben a régi múlt emlékei iránt az érdeket és kegyeletet kelteni, mert a háborúknál és az idők viharainál sokszor nagyobb pusztítást okoztak és okoznak ma is az értelmetlenség és a kegyetlenség."

Tisztelt Ház! A hagyományok ismerete és tisztelete az az életszál, melyből annyi erős fonál szőhető, ott vette eredetét, ahová még sokszor vissza kell térnie, hogy tőle nyerjen erőt. A múlt ismeretéből nem következik annak mindenáron való fenntartására való törekvés, csak a szerves fejlődés esélye, megadva ezáltal korunknak azon erkölcsi erőt, hogy a XX. század nyugtalan és kóros társadalmi elméletei és doktrínái ellenében a hagyományok, a kulturális örökség megtartó erejét szegezze szembe, mert ez adja a mérleget és fokmérőt, melyen az emberiségnek és az egyes nemzeteknek az értékeit felismerhetjük. A mértéket!

A nemzeteket, ahogy az egyéneket is, mindig a veszélyek ébresztik létfeltételeik felismerésére. A globalizáció negatív hatásai közepette rá kellett döbbennünk, hogy csak a saját kultúránk őrizheti meg egyediségünket, és csak ebből fakadhat a nemzeti újjászületés forrása. A forrásig mélyen le kell ereszkednünk, és innét kell a szellemi magasságokba felemelkednünk. A múlt, bár mindig tudatában van a hagyománynak, de a jövőt akarja. A tradíció adja a mértéket, mely megszabja annak a minimumát, amire törekedhetünk, de ez önmagában kevés, mert az érték, melyet meg kell teremtenünk: a jövő. Ez képes az ifjú nemzedéknek mindazt a lehetőséget biztosítani, ami szükséges az élet méltóságához. Sőt, csak ez képes igazán olyan jövőt teremteni, amely élhető: barátságos, otthonos. Az otthonunkat felismerhetjük mindannyian még vakon és süketen is, az illatáról, a tapintásáról vagy akár ezek hiányában is. Talán pontosan meg sem lehet határozni honnan, de ha léptek már be évekkel később egykori lakásukba, szüleik, nagyszüleik házába, és érezték már azt az űrt, amit a keresett otthon hiányának érzése teremtett, akkor nem kell más, jobb magyarázatot találnom, megértik, mire gondolok.

(10.20)

Tisztelt Ház! A törvényjavaslatban egy további új eleme a szabályozásnak, hogy az európai uniós jogharmonizációs követelményeknek is meg kíván felelni. A törvénytervezet eleget tesz azon közösségi elvárásoknak, hogy a kulturális javakra fennálló védelmet az uniós tagállamok próbálják egységes irányítás alatt ellátni, valamint az államigazgatás ésszerűsítésével megteremtődjék a közösségi polgárok számára az úgynevezett egyablakos ügyfélszolgálati rendszer. Az EU és a nemzeti kulturális örökség védelmének érdekében minden tagállamban kell egy központi hatóságot kijelölni és létrehozni, amely minden vonatkozó kérdésben illetékes.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Örökölni jó, és nemcsak a mi szűkebb pátriánkat, hanem ennek a soknemzetiségű térségnek az egészét megörököltük, amit Közép-Európának hívnak. Mert kultúránk, vallásunk, a gyökereink annyira szoros kapcsolatban vannak a világnak ezen részén, hogy amikor a hazát emlegetjük, akkor Közép-Európát is értjük rajta. A kultúránkat oly sűrűn átszövik a közös múlt emlékei, hogy lehetetlen szétválasztani. Ha a budapesti Erzsébet hídról föltekintünk a keresztet felénk mutató olasz származású Szent Gellértre, Wartburg várában felidézzük a magyar származású Szent Erzsébet legendáját vagy Lengyelország egyik magyar védőszentjének, Boldog Kingának az élettörténetét hallgatjuk, akkor mindannyian a magunkénak valljuk őket. Ha eléneklünk egy magyar népdalt, valahol Közép-Európában máris visszacseng egy variációja. Ha megnézünk egy Andrzej Wajda, Jiřzi Menzel, Szabó István filmet, akkor ezer gondolatot indítanak bennünk ezek a filmek, s talán nem túlzás azt mondani, hogy mi, csak mi, Európa közepén élők értjük igazán ezeket a filmeket. Tudjuk, hogy az életben nem botlunk bele az amerikai szépségbe sem, csak esetleg Fellini trafikosnőjébe. Nem tudunk legyőzni puszta kézzel egy tucat fegyverest, sőt még az sem biztos, hogy csapatostul megbirkózunk Menzel vaddisznójával. Az élet apró rezdüléseiben egymásra ismerünk, és egy-egy gesztus ráébreszt minket, hogy mennyire közeli rokonság fűz és köt össze minket.

Ahogy a műalkotások, ugyanúgy identitásunk részei a műtárgyak, műemlékek, régészeti leleteink, ahogy egy megkopott családi fénykép vagy nagyszüleink örökségének egy-egy darabja. Nem a tárgyakért önmagukért fontos számunkra a védelmük, hanem azért, amit hordoznak. Évszázadok küzdelmeinek, reményeinek, életerejének bizonyítékát, európaiságunk és magyarságunk alapköveit jelentik.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ha a reményről szóló Pilinszky-idézettel kezdtem, akkor befejezésül szeretném elmondani, hogy szerintem milyen remény vezet bennünket ennek a törvénynek a megfogalmazásakor. Arthur Imhofnak van egy történelmi tanulmánya, amely azt a kérdést vizsgálja, hogy elődeink miért boldogultak jobban a mindennapok problémáival, mint mi manapság. Tették ezt annak ellenére, hogy pestis, háború és éhínség pusztított rendszeresen, gyakran mindhárom egy időben. A szerző szerint nem tettek mást, csak levonták a katasztrófák következményeit, azaz saját életidejüket messze meghaladó időszakra próbálták megteremteni biztonságukat, vissza a múltba, megmaradva a jelenben, előre a jövőbe, egy másik dimenziót is figyelembe véve: a teljes örökkévalóságot.

Tisztelt Ház! A jövő nemzedék személyes öntudata mellett egyre többen azt vallják, hogy szükségük van olyan nemzettudatra, melyet csak a nemzet kulturális öröksége, a hagyományokon keresztül elsajátított hit tud biztosítani. Biztos talajt kell érezzenek a lábuk alatt ahhoz, hogy eligazodjanak a világ dolgai között, képesek legyenek minden helyzetben elválasztani a jót a rossztól, az igazit a hamistól. El kell higgyék, a történelem nem értelmetlen, vak, céltalan, véres dráma, hanem értelem és szeretet által irányított folyamat, és ez csak akkor lehetséges, ha épen adjuk át kulturális örökségünk egészét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)