Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, pénzügyminiszter úr. Az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A következő napirendi pontunk előtt egy rövid technikai szünetet kell tartanunk. Kérem megértésüket. (Rövid szünet.) Megérkezett a tárca képviselője, Csák Ferenc államtitkár úr.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. A törvényjavaslatot T/6575. sorszámon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/6575/1-4. sorszámokon megkapták, és a honlapon megismerhetik.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben, elsőként Tóth Gyula képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.

Öné a szó.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvény megalkotásának szándéka mögött - és ezt az általános vita kezdetén a miniszteri expozéban már hallhattuk - az a felismerés áll, hogy mind ez ideig nem létezett egy olyan szabály, amely a művészeti területre vonatkozik. A szándék kinyilvánítása, mármint hogy ezt a területet is törvény szabályozza, számomra azt is jelenti, az Oktatási és Kulturális Minisztérium érti, hogy egyes alkotók, alkotócsoportok szellemi produktuma mind együtt a magyar kultúra közkincsét jelenti. Ez a törvényjavaslat sem más, ez persze nem kevés, mint a magyar kultúra - idézőjelben mondom - infrastruktúrájának egy nagyon fontos pillére, hasonlóan a CXL. törvényhez, ami a könyvtárak, levéltárak és múzeumok rendszeréről szól, vagy éppen a filmtörvényhez.

Nekünk, országgyűlési képviselőknek olyan feladatunk is van, hogy például választókerületünkben védjük azokat a felhalmozott értékeket, amelyek 10-20 vagy akár 50 év alatt beépültek abba a tartópillérbe, amely valamilyen módon része a magyar kultúrának. A bizottsági vitában érintettem ugyan, de most valamivel bővebben szeretnék szólni arról az egyhetes rendezvénysorozatról, amelyet a dombóvári Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény rendezett több mint 3 ezer érdeklődő és számos közreműködő részvételével az "50 éves az ének-zene tagozat Dombóváron" jubileumi programsorozatban.

Amiről szólok, az látszólag nem kapcsolódik a most tárgyalandó törvényjavaslathoz, de megváltozhat véleményünk akkor, ha komolyan vesszük Kodály Zoltán intelmeit. Idézném: "Utóvégre lehet élni zene nélkül is, a sivatagon is vezet út, de mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, vele a rossz elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágoskerteken." Ha tehát komolyan vesszük ezeket a szavakat, azt is látnunk kell, hogy a világhírnévre szert tett Kodály-módszer hazai gyakorlatában mintha fonnyadnának, fogynának a virágos kertek. Ez a gyakorlat pedig véleményem szerint a színházművészet alapkérdéseit is, a művészeti oktatás kérdéseit is feszegeti.

(10.50)

A Kodály-módszer, amelyet a világ számos országában használnak a gyermekek zenei nevelésére, azért érdemel a mostaninál nagyobb figyelmet, mert minden nemzet célja értékeinek megőrzése, zenei hagyományainak ápolása és továbbadása. Kodálytól tudjuk azt is, hogy az emberi hang, a közös éneklés lehet a mindenki számára elérhető zenekultúra alapja.

Szakmai berkekben, például a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségében évek óta lehet hallani, veszélybe került az iskolai zeneoktatás és ezzel együtt a Kodály-módszer a magyar iskolákban. Ezen a helyzeten változtatni kell, mert Magyarország elveszítheti eddigi vezető helyét a zenei oktatásban, és a megbecsült helyről az európai átlag szintjére süllyedhet a zenei nevelés színvonala. Mint mindenkor, persze ilyenkor is, azért ennek két oldala van, és ez sem hallgatható el, ez pedig az, hogy az alapfokú oktatásban részt vevő gyermekek száma emelkedett, mert egyre több választási lehetőség kínálkozik azzal, hogy a művészeti oktatás nem csupán a kötelező iskolai keretek között, szakórákon folyik, hanem új tanulási formák is megjelentek, komplex művészeti képzéseket is szerveznek az iskolák.

Ezzel együtt örömömre szolgál, és viszem a hírt választókerületembe, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumban olyan munkacsoport felállítását tervezik a közeljövőben, ami a most előttünk fekvő törvény megszületésével párhuzamosan pontosan a művészeti oktatás helyzetével foglalkozna. Ennek a munkacsoportnak tagjai lennének a művészeti felsőoktatás szakemberei és az alapfokú művészeti oktatással foglalkozók is. A már említett, ötvenéves múltra visszatekintő dombóvári Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény karnagyai, zenetanárai ebben a munkában szívesen vállalnának feladatot, ami minden bizonnyal az lesz, hogy a jelenlegi helyzet elemzése mellett feltárják, milyen megoldandó feladatok halmozódtak fel az alapfokú és felsőfokú művészeti oktatásban.

Korábban azt említettem, hogy a művészeti oktatást nem érinti szorosan a mostani törvényjavaslat, de a drámapedagógiát igen, hiszen a miniszter által kiírható pályázatokban lehetőség van drámapedagógiai képzésekre is, és ez olvasható a 21. §-ban a miniszter által kiírható keretek között.

Visszatérve a törvényjavaslathoz, azokról az alapelvekről szólnék, amelyek fontosak ahhoz, hogy kiszámítható, átlátható finanszírozással és munkaügyi feltételekkel lássa el az előadó-művészeti szervezetek teljes körét. Az alapelvek közül egyik az egységesség, ami azt jelenti, hogy egységes munkaügyi szabályokat fogalmazzon meg, attól függetlenül, hogy az előadó-művészeti szervezet formája költségvetési intézmény vagy éppen valamifajta gazdasági társaság.

A másik alapelv a megőrzés és az új kezdeményezések támogatása. Meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyeket az előadó-művészeti szervezetek képviselnek, ugyanakkor lehetőséget kell adni és lehetőséget lehet adni azoknak a független szervezeteknek is, amelyek új törekvésekkel és az előadó-művészet megújításának szándékával jelentkeznek ebbe a szférába.

Az átláthatóság és a kiszámíthatóság azt jelenti, hogy a tulajdonosok, a fenntartók tisztában legyenek azzal, milyen költségvetési támogatásra számíthatnak. Tudniuk kell, az állam bizonyos szolgáltatásokért milyen feladatokat vár el, és azt is, hogy a támogatás milyen egyéb kedvezményekkel járhat.

Az egységességnél még egy fontos elemet emelnék ki, azt, hogy amikor a törvénytervezetet a törvényalkotók elkezdték formába önteni, akkor derült ki, akkor vált világossá, hogy nem elég csak a színházról szólnia ennek a törvénynek, ugyanis a színházak érintik a zeneművészetet, a táncművészetet is; gondoljunk csak olyan színházakra, ahol előfordul mindhárom tagozat. Ezért nem lehet az, hogy féloldalasan csak az egyik művészeti ágról szóljon, ugyanúgy rögzítenie kell a munkajogi szabályokat és a finanszírozást a színházak esetében, mint a tánc- és énekkarok, a zenekarok esetében is.

Tisztelt Országgyűlés! Az adókedvezmény kérdése az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén is hangsúlyosan szerepelt. Azért tartjuk fontosnak, mert egyfajta ösztönző rendszerként is felfogható. Ez ideig szerepel a javaslatban az adókedvezmény, amelyet az előterjesztő Brüsszellel folyamatosan egyeztet, ezt az egyeztetést a Pénzügyminisztérium támogatásokat vizsgáló irodája közvetíti. Támogatom azt az álláspontot, hogy a törvény akkor is elfogadható legyen, hatályba léphessen, amennyiben később lenne hatályos az adókedvezményre vonatkozó rész. Véleményem szerint a finanszírozási rendszer adott, a leírt mutatókkal így is megállja a helyét, hangsúlyozva persze azt is, hogy az adókedvezmény egyfajta tehermentesítést is jelent majd az évek során az állami finanszírozásban. Így volt ez egyébként a filmtörvény esetében is.

Feltehető a törvényjavaslat kapcsán olyan kérdés is, hogy mit jelent az önkormányzatok esetében a finanszírozás, kivonulhatnak-e a fenntartók a finanszírozásból. Ez a törvénytervezet olyan érdekeltségi rendszert vezet be, arról is szól, hogy a finanszírozási rendszer egyik alapja az intézményesült színházak, előadó-művészeti szervezetek esetében az önkormányzati, vagyis a tulajdonosi támogatás, és ennek arányában támogat az állam is. Nem lenne jó, ha olyan esetek fordulnának elő, amelyeknél az évek múlásával az önkormányzat vagy a fenntartó kivonul, hiszen övé a színház és a felelősség is abban, hogy azt a területet látja el előadó-művészeti produkciókkal, értékekkel, amely az ő felelősségi körébe tartozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet azon vitatkozni, elmélkedni is, hogy a művészetek, a színházak, a zene- és a táncművészet világát egyáltalán szabad-e egy ilyen törvénnyel szabályozni. Véleményem szerint azonban akkor nem érdemes, ha a művészeti élet szabadságát semmilyen formában nem korlátozza, erősíti az alkotmány azon szellemét, amelyben minden magyar állampolgárnak joga van a kulturális alaphoz való minél szélesebb hozzáféréshez, s még inkább nem, ha 16 szakmai szervezet és számos e területen tevékenykedő ismert személy is támogatja. Egykori népművelő-könyvtárosként, kulturálisintézmény-vezetőként ezt teszem én is.

Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbbi normális felszólaláshoz szeretnék hozzátenni egy mondatot a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében.

Igen, képviselő úr, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén valójában felmerült az, hogy mi lesz az adókedvezménnyel. Ha megnézzük az Országgyűlés előtt lévő adótörvény-módosító csomagot, ha megnézzük az elmúlt hónapokban itt, a tisztelt Ház falai között lefolytatott adótörvény vitáját, tehát az előző adótörvény vitáját, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a kormány által beígért módosítás, amit ez a törvénycsomag tartalmaz, nincs beépítve.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon félek attól, amit a képviselő úr mondott az előbb, hogy a kormánypárti többség el tudja fogadni ezt a törvénymódosítási csomagot, úgy, hogy az adókedvezményre vonatkozó pontok nem lépnek életbe. Tudom, hogy Magyarország európai uniós tagország, azt is tudom, hogy jó néhány olyan ország van, ahol különböző fajta adókedvezményekkel segítik például az előadó-művészeti szervezetek működését, támogatását és a foglalkoztatottakat, ezért megértem azt, hogy valamilyen szintű uniós egyeztetésre van szükség, de nem értem meg, hogy itt, a tisztelt Ház falai között a kormány miért nem nyújtotta be ehhez kapcsolódóan azt a törvényt, amire szükség volna, hogy ezt el tudjuk fogadni.

(11.00)

Szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy ha a benyújtott törvény szerint járunk el, akkor mindenféleképpen ezt az adókedvezményt is hatályba kell léptetni, még akkor is hatályba kell léptetni, ha jelen pillanatban Magyarországon inkább az adókedvezmények szűkítése irányában teszünk lépéseket és nem a bővítés felé.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre Halász János képviselő urat illeti a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is az adókedvezmény kérdéséhez szeretnék kapcsolódni. Tóth Gyula képviselőtársam említette, hogy úgy gondolja, hogy az adókedvezmény majd később tehermentesítheti a költségvetést. Ha jól értem, arra gondolt, képviselő úr, hogy az adókedvezmény bevezetésével majd az állam ezután annyival kevesebb támogatást ad a magyar színházügynek, amit az adókedvezményből a magyar színházügy igénybe tud venni. Hát ez elfogadhatatlan, képviselő úr! Nem erről volt szó.

A kormány képviselői több mint kétéves előkészítő munka után, amiben részt vettünk mi is, a kulturális bizottság, mindig azt mondták, hogy ez nem így lesz. Mi történt, hogy most hirtelen kivonulnak, hirtelen az adókedvezménnyel majd még utána csökkenteni akarják a színházak támogatását? Képviselő úr, ha ez igaz, amit ön mond, ez elfogadhatatlan. Bízom benne, hogy államtitkár úr, aki itt ül, cáfolni fogja önt, és elmondja, hogy szó sincs erről, a kormánynak épp az a szándéka, hogy a magyar színházügynek, az előadó-művészeti szervezeteknek még külön támogatásként úgymond ez az adókedvezmény-rendszer álljon rendelkezésre, és az állam nem kívánja, a kormány nem kívánja csökkenteni a támogatást semmivel sem, akkor sem, amikor az adókedvezmény életbe lép.

Várom államtitkár úrnak ezt az állásfoglalását. Remélem, ahogy eddig is így volt, ez ezután is így lesz. Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen. További kettőperces felszólalások; először megadom a szót Schiffer János képviselő úrnak, MSZP.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy amikor erről a törvényről vitatkozunk, akkor a törvény új intézményrendszerét kell figyelembe venni, és nem a régi rendszer alapján kell közelednünk a különböző új intézményekhez.

Az adókedvezmény igenis fontos része ennek a törvénynek, és reméljük, hogy nagyon sok olyan vállalkozó, befektető jelenik meg, mint ahogy a film területén is megjelentek, és befektetnek a színházba, támogatást adnak, szponzorálnak a színházba. Elhangzott már az eddigi viták során is az, hogy ugyanakkor megnyílt egy új rendszer, ahol nagyon sok új együttes, társulat jelentkezik a színházi, zenei kórus területen, és ezeknek a finanszírozására is keresi a forrásokat a beadott törvényjavaslat.

Senki nem mondta idáig azt, hogy az adóval csökken az állami támogatás mértéke. Ugyanakkor az a terület, ami azt mondom, a minőség, tehát azt mondom, azoknak a műhelyeknek a pozitívabb finanszírozása, ahol műhelymunkára, hosszú műhelymunkára kerül sor, ahol sokkal több alapozó munkát kell végezni, igenis eltolhatja a finanszírozást, hogy ahol nagyobb adóbevételre, azt mondom, a populárisabb műfajba, ahova elmegy a reklám, mert ott reklámértéke van... - ott az állam, illetve az önkormányzat, mert az önkormányzat osztja a támogatásokat, átcsoportosíthat, és azoknak a műhelyeknek ad többet, amelyek az úgynevezett rossz szóval a magas kultúra területén tevékenykednek.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tehát itt nem arról van szó a javaslat szellemében sem, de betűjében sem, hogy az adó kivált, hanem az adó átcsoportosításra ad lehetőséget, és azt gondolom, ezt mindannyiunknak támogatni kell.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Pettkó Andrásé a szó.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Halász János képviselőtársam által elmondottakra szeretnék ráerősíteni, főleg azért, mert a bizottsági üléseken nem miniszter vagy államtitkár, vagy helyettes államtitkár vesz részt, hanem köztisztviselő képviseli általában a tárcát, és tulajdonképpen erre a kérdésünkre a bizottsági ülésen nem tudtunk választ kapni, hogy mi lesz az adójóváírás kérdésével.

Tulajdonképpen itt a Parlament falai között jó volna, ha államtitkár úr válaszolna, hogy hogyan áll ez az egyeztetés, milyen stádiumban van. Ő mint a tárcának a képviselője, aki tulajdonképpen a kulturális sapkájában ül a Parlament falai között és nem a fiskális pénzügyminiszter sapkájában, azt gondolom, hogy kötelessége, hogy elmondja, hogy hol tartanak ezek az egyeztetések, és azt is, hogy ő mint a tárca képviselője hogyan látja azt, hogy miképpen lehetne minél hamarabb ezt az adójóváírást a Ház falai közé behozni, és egyáltalán ennek az adójóváírásnak mennyi lenne a mértéke, miben gondolkodott a tárca, mert ez sem olvasható ki a benyújtott törvényjavaslatból, és egyáltalán milyen technikával működne ez a rendszer.

Azt látom ellenzéki képviselőként, hogy a kormánypártok, a kormánypárti képviselők és a miniszterelnök állandóan a különfajta csoportoknak ígérnek, aztán beérkezik a Ház elé egy törvényjavaslat, amely nem tartalmazza a megígért ígéreteknek már csak a 20 százalékát, aztán amikor a végén elfogadásra kerül a törvény, akkor már szinte egy kiüresedett, kilúgozott, tulajdonképpen kipipált törvényt fogad el a Ház, aminek persze mindig van értelme, de akkor volna jobb (Az elnök csenget.), ha ezt is be tudnánk építeni, az adójóváírás kérdését.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MDF és a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Schiffer János értelmező felszólalását. Hogy majd így lesz-e, meglátjuk, de értem, képviselő úr, amit mond, az átcsoportosítás kérdését, csak tudja, azért is kell erről beszélni, mert Tóth képviselőtársa ezt nem mondta ilyen világosan, illetve ne feledjük el, hogy mit csináltak önök. Régi szocialista lemez az, hogy megígérnek valamit, majd pedig nem teljesítik.

A nemzeti civil alapprogramról szóló törvényt elfogadta a tisztelt Ház 2003-ban. A parlamenti jegyzőkönyvekben visszakereshető az, hogy arról beszélgettünk, hogy amikor majd elindul a nemzeti civil alapprogram, és oda a civil szervezetek pályáznak, ezzel együtt ne csökkenjen majd a különböző minisztériumoknál a civil szervezetek részére rendelkezésre álló támogatási keret, hiszen a nagy országos civil szervezetek ágazati tevékenységet is végezve szociális, kulturális, oktatási területen jogosan vannak kapcsolatban az adott tárcával, és már évtizedes hagyománya van, hogy támogatást kapnak onnan pályázati kereteken keresztül.

Mi történt 2003 óta? A nemzeti civil alapprogram elkezdett működni, most azt hagyjuk, hogy hogyan, de a tárcáknál lévő, a civil szervezetek, az országos civil szervezetek részére rendelkezésre álló támogatási kereteket mára gyakorlatilag lenullázták a szocialisták, költségvetésről költségvetésre csökkentették, pedig ott a parlamenti vitában épp erről beszéltünk, és azt ígérték önök, hogy nem így lesz. Most megint elkezdtünk egy témát, itt van az adókedvezmény a színházügyben, már az egyik képviselőjük nem egyértelműen fogalmazott, már azt mondta, hogy majd tehermentesítheti a költségvetést. Ez pénzkivonást jelent.

Államtitkár úrtól várom a választ még inkább, nem Schiffer képviselő úrtól, akinek egyébként még egyszer köszönöm az értelmezését.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF padsoraiban.)

ELNÖK. Folytatjuk az írásban előre jelentkezett képviselők felszólalását. Gulyás Dénes a következő.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy először Tóth Gyula képviselőtársam szavaihoz csatlakozzak. Ő azt mondta, hogy azért születne meg a törvény, mert még ilyen nem volt. Ilyen törvény valóban nem volt. Számomra csak az a kérdés, hogy egy rossz helyzetet, miszerint a törvény nem volt, miért tetézünk egy még rosszabbal, hogy csinálunk egy rossz törvényt. Szerintem számtalan ponton hibás és elhibázott ez a törvény.

Kodályra is hivatkozott, ami szívmelengető volt a számomra valóban. Ezek nagyon szép szavak, csak azt szeretném megkérdezni, hogy annak a művésznek, akit majd kiraknak a színházból, nem önhibájából, hanem azért, mert a színház nem tud neki feladatot adni, és kap valami megalázó végkielégítést, az milyen virágoskerten fog majd átsétálni, ahogy Kodály Zoltán beszélt erről. Vagy ha nézzük azt a magánénekest az Operaházban, aki ötven előadást kellene hogy énekeljen, a jelenlegi állapot szerint átlagban 12-13 előadást énekelnek, akkor ezek szerint megszűnik majd a társulat az Operaházban, mert nem lehet őket alkalmazni?

(11.10)

Az az énekes, az a művész milyen virágoskerten megy keresztül? Annak a művésznek milyen perspektívát, milyen életcélt, milyen okot táplál ez a törvény, hogy egyáltalán érdemes legyen neki ezt a szakmát művelnie?

A bizottságban is és itt az ülésteremben is többször beszéltem az adótörvények fontosságáról. Valóban meg kellene találni azt a módszert, amit nagyon sok országban követnek. Volt szerencsém az idén egy olyan országban vendégeskedni, ahol az adójukból írhatták le a művészeteket támogatók a pénzt, amit erre fordítottak, és nem az adóalapjukból. Azt gondolom, ez hathatósabb segítség lenne.

A művészetoktatásról is beszélt képviselő úr. Egyetértek azzal, hogy azt is meg kellene vizsgálni ebben a törvényben - és nemcsak az alapfokú művészetoktatás, hanem általában a művészetoktatás tekintetében -, hogy hogyan lehet összhangba hozni a művészetoktatást azzal az igénnyel, amit a magyar művészeti élet támaszt a művészetoktatással szemben. Én a Zeneakadémián tanítok, és látom, hogy nagyon sok művészt képzünk ott, akiknek aztán nem lesz munkájuk, és kénytelenek elhagyni az országot, bár ezt nem szívesen teszik. Mi a költségvetésből így támogatjuk Nyugat-Európát, és azok a művészek, akik sok pénzbe kerülnek akár az államnak, akár önmaguknak, kénytelenek elmenni. Ez is nagyon fontos kérdés.

De a legeslegfontosabb kérdés, ha a művészetek céljáról próbálok beszélni, véleményem szerint az, hogy mi végre is van ez az egész csoda, amit mi művészetnek, előadó-művészetnek hívunk. A törvény a preambulumában hivatkozik is arra, hogy a széles néprétegekhez jusson el. A múlt héten csütörtökön már szóltam erről néhány szót, de engedjék meg, hogy a fontossága okán ezt megismételjem. Azt mondja, hogy a törvény a globalizáció és a tömegkultúra káros hatásával szemben védi a magyarországi előadó-művészetek, a színház-, tánc- és zeneművészet művelését és fejlesztését. Végigolvasva a törvényt, egyetlenegy rendelkezés sem szól arról, hogy milyen módon óhajtja a törvény biztosítani ezt a védelmet. Ezt nem látom a törvénytervezetben, sőt úgy tűnik számomra, hogy néhány rendelkezése kifejezetten a tömegkultúrát és a populáris kultúrát preferálja. Azt gondolom, amiről nincs szó a törvényben, azt nem kellene mindjárt a preambulumban megfogalmazni.

Aztán itt van az előbb említett széles rétegekhez való eljuttatása a művészeteknek. Véleményem szerint ehhez szükség volna a médiatörvénnyel való harmonizációra. Meg kellene állapodni arról, hogy országosan fogható csatornák, közszolgálati televíziós csatornák - most csak mondok egy ötletet, aztán lehet ezen vitatkozni, hogy szükséges-e hetenként vagy kéthetenként vagy havonta egyet, de mondjuk, minden héten a közszolgálati média egy színházi előadást, premiert vagy koncertet főműsoridőben köteles lenne sugározni. Vagy például emlékszünk arra, hogy a TV2 és az RTL Klub hány ezerszer sértette meg a médiatörvényt 2000 óta. Miért nem lehet velük olyan megállapodást kötni - miután ők is országosan lefedett csatornák -, hogy szíveskedjenek havi egy vagy két előadást főműsoridőben közvetíteni? Miért nem lehet olyan szerződést kötni velük, hogy akkor újítható meg a sugárzási joguk, ha ezt a társadalmi elvárást teljesítik? Erről érdemes volna beszélgetni. Akkor beszélhetnénk a törvényben arról, hogy vajon a széles rétegekhez eljut-e a személyiség- és emberformáló kultúra. Mert ma nem jut el. Lássuk be, hogy a televíziókból egy-két tisztességes csatorna kivételével nagyon kevés, valóban értékteremtő kultúra jut el az emberekhez.

Mindig azt próbálom keresni, hogy mi a törvény célja. Úgy látom, hogy nem esik szó a művészekről, illetve ha mégis, az bizony rájuk nézve eléggé fájó, én ugyanis a törvény általános szelleméből azt olvasom ki, hogy a művész erősen kiszolgáltatottá válik. Schiffer képviselő úr beszélt arról - nagyon helyesen -, hogy a színház alapja a társulat, a műhelymunka. Úgy érzem, hogy jelen pillanatban pont ez van kiveszőben. Ez a törvény azt preferálja, azt támogatja, hogy ne legyen társulat, hanem legyenek levegőben lógó művészek, akiket majd a színházigazgatók a művészi koncepciók szerint meghívnak vagy nem hívnak meg egy szerepre.

Sarkalatos pont az előadó-művészeti tanács kérdése. Az előadó-művészeti tanács a törvény szerint tanácsadó testület, amely részben a miniszter által felkért személyekből, részben delegált tagokból áll. Ez fából vaskarika, mert ha tanácsadó testület, akkor miért nem a miniszter kéri fel a tagjait, hiszen ő a felelős a területért, ha pedig érdekegyeztető testület, akkor meg mit keresnek benne a miniszter által felkértek, miért nem jön a szakmától egy testület, amely elmondja a miniszternek, hogy a szakma mit akar, és utána döntenek. Ezenkívül véleményem szerint egyéb veszélyeket is hordoz magában az előadó-művészeti tanács. Még ha megkérdőjelezhetetlen ízlésű szaktekintélyekből áll is, akkor is egy bizonyosfajta uniformizálódás veszélyét látom abban, hogy az előadó-művészeti tanács többéves működése meghatároz egyfajta irányvonalat, amit esetleg a miniszter saját magára nézve elfogadhatónak tart.

Van még jó néhány pont a törvényjavaslatban, amelyek számomra az átgondolatlanságot és a szakmaiatlanságot tükrözik. Nézzünk ezek közül egyet-kettőt! Nézzük meg például az értelmező rendelkezések 38. pontját, amely a zenés színpadi mű fogalmát tisztázza. Eszerint zenés színpadi mű az operett, a musical, a rockopera, a daljáték és a zenés játék. Ezek szerint az opera nem. Jóllehet az operát előtte megpróbálja egy másik pontban megfogalmazni, de azzal is baj van, mert azt mondja, hogy az opera magánénekesek, szimfonikus zenekar, esetenként énekkar, magántáncosok és balett-táncosok közreműködését igénylő zenés előadás. Hát először is a magántáncos is balett-táncos. Aki a tánckarban dolgozik, az is balett-táncos. Ezzel a megfogalmazással különösen az a baj, hogy nem segíti az értelmezést, mert egyrészt - amint mondtam - a magántáncos is balett-táncos, másrészt én magam is rengeteg olyan operában szerepeltem, sőt rendeztem is olyan darabot, ahol az imént felsoroltakon túl még szerepeltek - felsorolom, hogy miket tudtam összeírni az elmúlt 37 éves színpadi gyakorlatomból - kecskék, pirotechnikusok, tűznyelők, törpék, zsonglőrök, íjászok, lovak, szamarak, tevék, valamint olyan hasonló, mondjuk úgy, kisegítő személyzet, amely nélkül az az opera nem lett volna megvalósítható. Ezért olyan értelmező, másféle egybegyűjtő fogalmazást kellett volna találni erre, ami lehetőséget ad az opera pontosabb megfogalmazására.

De menjünk vissza az előző pontokhoz! A záró rendelkezések 44. § 5. pontja meghatározza, mi az a big band. Remek zenét szoktak játszani, ez nem kétséges, én is nagyon szeretem - de miért nem határoz meg mást? Miért pont a big bandet határozza meg? Ezer más dolgot lehetne meghatározni, ami sokkal inkább jellemző a magyar kultúrára, mint a big band.

Vagy nézzük a fizető előadást, a fizető nézők számát! Mit jelent a fizető néző, a fizető közönség jelenlétében történt előadás vagy nyilvános bemutató? A tervezetből jól látható, hogy a fizető nézőszámhoz köti a támogatást. Jóllehet pozitívan diszkriminál bizonyos műfajokat, például az operát, de mi a helyzet a fizető nézőszámmal, mi a fizető nézőközönség jelenlétében történő nyilvános előadás? Mit jelent az, hogy jellemzően fizető nézők? Mondjuk, ha egy ezer férőhelyes színház esetében 750-en fizettek a jegyért, akkor az jellemzően, ha meg csak 749-en, akkor nem? Ezek a pontok, tisztelt képviselőtársaim, elfogadhatatlanok. Az, hogy jellemzően, valahogy lebeg a levegőben, úgy levitál, és mindenki úgy értelmezi majd, ahogy akarja. Szerintem egy törvénynek egyértelműnek és azonos hatályúnak kellene lenni. És akkor az ingyenes előadás jellemzően nem fizető? Vagy csak a fizető jellemzően fizető? Tegye fel a kezét, aki úgy érzi, hogy jogilag elfogadható ez a meghatározás. Ha egy bírósági perben úgy érvelek, hogy jellemzően fizető volt az előadás, akkor mit mond erre a bíró? Hogyan lehet ezzel védekezni?

(11.20)

"Népi koncertzenekar" - mi ez, kérem szépen?! "Népi eredetű (cigányzene, népies műdal) műveket vonós és fúvós összeállításban, cimbalommal vagy más népi hangszerrel..." Milyen más népi hangszerrel? Dorombbal, okarinával? Mivel? Tehát egyrészt a cigányzene és a népies műdal nem népdal. A népies műdal nem népi eredetű, bocsánatot kérek, az műdal, mint a "Gyere, Bodri kutyám" vagy "Őszül a vén betyár". Az műdal, tehát az nem népzene. Tisztázzuk a fogalmakat, mert szerintem ez az egész rossz irányba megy.

Visszatérve egy szó erejéig a nézőszámra, a jellemzően fizetőnézőszám-alapú támogatáshoz, kérem szépen, ebben súlyos veszélyt látok - még a szorzószámok ellenére is - arra, hogy bizonyos olyan előadások, olyan műfajok és olyan stílusok előtérbe kerüljenek, amelyek mondjuk, értékhordozás szempontjából nem olyan jelentősek, mint egy Csehov vagy egy Shakespeare, vagy egy Mozart, vagy egy Bach. Ez még akkor is így van, hogyha szorzószámot rakunk mellé, hiszen ha az Operaház helyzetét nézzük, az ÁSZ-jelentésben 2006-ról 2007-re 40 ezerrel csökkent az Operaház úgynevezett fizető nézőinek a száma. Akkor most én fölszorzok, és akkor mi van? Tehát a dolog nincsen jól kitalálva a törvényben.

Azonkívül további átgondolatlanságok, meggondolatlanságok vannak benne. Tehát azt a fajta szellemiséget keresem ebben a törvényben, és azt lenne jó megfogalmazni, amit akárhányszor végigolvastam, felmerült bennem, hogy hol van az - és azt hiszem, talán a bizottsági ülésen Alföldi képviselő úr is utalt erre, és nekem is volt erre egy megjegyzésem -, hol van az a törvény szellemiségében, ami miatt érdemes ezt a pályát csinálni, ami miatt egy művész nem fogja magát kiszolgáltatottnak érezni, hogy önhibáján kívül kirakják, és nem végezheti tovább a feladatát. Én azt gondolom, anélkül, hogy a törvény... - vagy esetleg erre a pályára készülő művész elolvasná a törvényszöveget, és csak akkor vállalkozna erre a pályára, ha a törvény ezt támogatja, ettől függetlenül a törvénynek ezt a fajta humánus, a művészetekhez való hozzáállást mindenképpen tükröznie kell.

Elsősorban ezeket a gondolatokat hiányolom, egyfajta átgondoltságot, egyfajta értékszemléletet, egyfajta teljesen kiszámítható, folyamatos támogatási rendszert, és a művészet szeretetét hiányolom ebből a törvényből.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Ismét kétperces felszólalások következnek, Schiffer Jánosé a szó.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én egy dologra szeretnék kitérni, de előtte: teljesen egyetértek Gulyás Dénesnek azzal a vágyával, hogy a művészet szeretete, a művészet támogatása, a művészet emelkedettsége jelenjen meg. Nem tudom, hogy a törvény-e a legjobb formája ennek, hogy ezt ott megfogalmazzuk, azt gondolom, inkább egy társadalom viselkedéskultúrája, viszonyulása a művészetekhez adhat igazi biztosítékot ahhoz, hogy a valódi, igazi művészet megbecsülést kap a társadalom széles rétegeitől és nem egy törvénytől, amit lehet ide, oda, amoda rakni.

Egy dologra szeretnék kitérni, amire Gulyás Dénes kitért, és már korábban is vitaként fölmerült, ez a művészek elküldhetőségének kérdése, ez az 50-50 százalék, ami azt jelenti, hogy ha nem tud a rendező 50 százalékban foglalkoztatást biztosítani egy művésznek, akkor elküldheti. Ez így csúnyán hangzik. Persze, szembe kell állítani, hogy melyik művészt támogassa a törvény, a rendezőt, mert ő is egy művész, egy koncepciót, ha azt mondja, hogy egy színházat akarok csinálni, ami lehet, hogy egészen más, vagy pedig a színpadra lépő művészt. Én ebben nem tudok állást foglalni, én szeretem mind a két művészt.

Ha visszatérünk a törvény előtti állapotra, én azt mondom, azt kell megnézni, hogy ma az általános a színházaknál az éves szerződés, tehát nem az, hogy 2 évre, 3 évre, 5 évre van szerződésre. Ezt ez a törvény hozza be mint biztosítékot, hogy az éves szerződést 5 év után átalakítja határozatlan idejűre. Tehát ez egy biztosíték már, a korábbi helyzettől eltérően; ez az egyik pozitívuma. A másik, amit hoz az 50 százalék utáni felmentésnél, ez a 12 hó + 8 hó + 8 hó, ez pozitívabb, mintha a munkajogi szabályok szerint jár el az igazgató a színésszel kapcsolatban, tehát azt mondja, hogy felmentem az állásából. Igaz, hogy az a procedúra hosszabb, a bíróság előtt zajlik, de lehet, hogy kényelmetlenebb is, és a végén mégis ugyanaz az eredmény születik. Tehát én azt gondolom, hogy itt, a mostani javaslatban ez inkább a művészek biztonságát szolgálja a mai helyzettel szemben.

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem úgy van, ahogy Schiffer János mondja, ez a törvény a színészeknek hátrányos. Hátrányos, mert olyan lehetőségeket ad az intézményvezetők, az igazgatók kezébe, amely lehetőség eddig a színészek eltávolítására nem állt rendelkezésükre, nem áll jelenleg sem rendelkezésükre, és a kényük-kedvüknek szolgáltatja ki őket. Az, hogy egy "minőségi csere" elnevezést hoznak a törvénybe, ami tulajdonképpen csak az igazgatóra tartozik, hogy mit gondol minőségi cserének, a törvényalkotás szempontjából is legalábbis furcsa és elfogadhatatlan. Ez az egész, a színészek elbocsátásával kapcsolatos rész alkotmányossági aggályokat is fölvethet szerintem.

Én úgy látom, hogy nem szabad ennek a törvénynek az igazgatók törvényévé válni a művészek törvénye helyett. Egyébként, akit eddig én megkérdeztem, nem igazgatót arról, hogy mit tud az előadó-művészeti törvényről, hát semmit sem tudott, mert nem tájékoztatták őket. Majd utána lesz érdekes helyzet, majd néznek nagyot, amikor jönnek a szerződéskötések, és évtizedes közalkalmazotti jogviszonyukat tudják csak egy minőségi csere vagy "mert az igazgatónak nem tetszel" kitétellel megszüntetni, mert ez a törvény ezt a lehetőséget is magában hordozza. Én azt gondolom, hogy például ez is olyan rész, amely miatt elfogadhatatlan, és ez is mutatja, hogy nem történt kellő egyeztetés a törvény ügyében.

Nem véletlen az, hogy színházak, sok-sok színház, a vidéki színházak döntő többsége azt mondja, hogy ezt a törvényt nem kéri, újabb egyeztetést kér. Újabb egyeztetésre lenne szükség szerintem is, a fenntartókkal is, mert azt a munkát se végezték el. A magyar színházügy egyik fele vidéken van, a vidéki színházak fenntartói döntően a megyei jogú városok, és a Megyei Jogú Városok Szövetsége ezután tárgyal még a dologról, és igényli azt, hogy a parlament ezt a törvénytervezetet, ennek a vitáját most ne zárja le. A szocialisták pedig le akarják zárni, és nem akarják figyelembe venni ezen fontos kör véleményét sem, ez megengedhetetlen.

ELNÖK: Alföldi Albert képviselő úr következik.

ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azon gondolkodtam, hogy ha van olyan elvetemült televíziónéző, aki hallgat minket, az most arra gondol, hogy ezek a politikusok itt a színházi szakma feje fölött mindenféle őrületeket kitalálnak, és ezt rá akarják kényszeríteni a szakmára.

Halász képviselő úrral ellentétben az a véleményem, hogy jelentős egyeztetésen ment keresztül ez a törvény. Érdekes módon abban az időszakban került valamiféle ellenkezés szóba, amikor a törvény az elfogadás közelébe került. Egyszer csak megjelentek a vidéki színházak, akik azt mondták, hogy ez nekünk így nem lesz jó. Én óva intem képviselőtársaimat attól, hogy ezt a valamennyiünk számára édes és kedves, valamennyiünk számára nagyon fontos, valamennyiünk életét meghatározó művészeti törvényt ne hozzuk a napi politika szintjére. Én mindig azt mondtam, hogy a misztikumról törvényt hozni nagyon nehéz dolog, ebből tessenek kiindulni, hogy jó volna, hogyha ez a törvény segítene azokon, akik színházba járnak, és azokon, akik csinálják nekünk a színházat. Ne legyen ez a napi politika vitatémája!

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Schiffer képviselő úr valóban elmondta, és ez így is van, hogy ötéves szerződésre cserélhető a határozatlan idejű, és ezzel kvázi valamiféle biztonságot nyújt a művésznek. Ez akkor nyújtana igazán biztonságot a művésznek, hogyha utána az előbb említett módon nem lehetne őt kirakni minőségi cserére való hivatkozással, vagy arra való hivatkozással, hogy a színháznak a művészi koncepciója megváltozott, és mondjuk, 29 év munka után egy ilyen művész, vagy 20 év munka után fog kapni egy évi fizetés-végkielégítést. Ugye? - úgy emlékszem, a törvényben ez van, összevetve azzal a gyakorlattal, hogy ebben az országban bizony voltak olyan színházi vezetők, szorosan az én műfajomban is, akik nagyon súlyos milliókat vettek föl nem egész egyszezonnyi rombolás után.

(11.30)

És a minőségi csere egyébként is rendkívül aggályos. Tessék mondani, ki fogja megállapítani azt, hogy X. Y. a jobb színész, vagy Z. K. a jobb színész vagy jobb énekes? Ki fogja ezt megállapítani? Szerintem ezek nem definiálható kérdések.

A színházi szakma feje fölött, Alföldi képviselő úr - teljesen egyetértek, hogy ez egy fontos törvény, és nagyon jó lenne, ha lenne. De éppen azért, mert ennyire fontos, és azt gondolom én is, hogy a művészetnek, ha valaminek, akkor a művészetnek valóban politikától távol kellene állnia, és egy olyan művészeti törvényt csinálni, ami a szakmának és a közönségnek és az egész ügynek, hogy így mondjam, tökéletesen megfelel. De én attól tartok, hogy ez a törvény ebben a formájában éppen az előbbi átgondolatlanságok miatt - csak egy apróságot, ne haragudjanak, az előbb említettem az opera megfogalmazását, de például a daljátékot említi, mondjuk, a monarchiás időkből még a Singspiel jó, rendben van. De akkor miért nem említi mondjuk, Mozartnak a dramma giocosoit, a Don Giovannit vagy a Cosi fan tuttét vagy a melodrammát, ahogy Donizetti a Szerelmi bájitalt említette, akkor azok nem azok?

Tehát azt gondolom, hogy részletesen, tételről tételre végig kellene menni, ezt elvetni, és egy jobbat csinálni ennél, ha valóban fontos ez a törvény.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Schiffer Jánosé a szó.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Két kérdésre szeretnék reagálni, az egyeztetés kérdésére. Azt gondolom, hogy több mint két évig folyt az egyeztetése a törvényjavaslatnak, és az elmúlt két hónappal ezelőttig senkinek nem volt avval problémája, hogy milyen széles körben volt az egyeztetés bonyolítva. Voltunk képviselőkként különböző szakmai vitákon a Merlin Színháztól kezdve vidéki színházakig, voltak a művészek itt a parlamentben nyílt napon, ahol részt vettek, és folyt a szakmai vita. Ahogy Gulyás képviselő megjegyzése is, azt gondolom, egy jelentős része a szakmai vita része, amit le lehet bonyolítani és ütköztetni lehet az ő megállapításait, amelyek egy művész - hadd ne sértsem meg, hogy nem képviselőnek mondom -, egy művész elvárásai a saját munkájával kapcsolatban. (Gulyás Dénes: Engem nem sért meg.) És ezek jogosak, csak nem biztos, hogy egy törvénybe illeszthetők vagy illeszkedők, és nem biztos, hogy az egész rendszer működéséhez illeszkednek.

Tehát szeretném még egyszer mondani, hogy nemcsak a művészekkel, a színházakkal, a vidéki, a megyei színházak vezetőivel is közös fórum volt, ahol még az a három megyei igazgató is, aki ott jelen volt, aki később tiltakozó levelet írt alá, az is támogatta a törvénytervezetet. Tehát később kapott ez a folyamat egy gellert, ami nem igazán egészséges, és egyetértek ebben Alföldi képviselőtársammal.

A másik a felmentés kérdése. Lehet azon itt most akkor a módosítások kapcsán azt mondani, hogy ne legyen határozatlan munkaviszony a művészi állás. Van egy kis ellentmondás is eközött, ugyanúgy a tudomány területén is az egyetemeken átment ez a probléma, hogy lehet-e egy kutató határozatlan állásban, vagy pedig a szerződés éves vagy ötéves legyen. Ez az egyik megoldás. Itt az volt a művészek kérése, hogy legyen határozott idejű, ez főleg tényleg a megyei színházaknál nagyon fontos. Nagyobb városokban, ahol több színház van, több tagozat van, ott talán valamivel kisebb feszültséget okoz. De akkor azt mondom, hogy vagy egyiket, vagy másikat kell szabályozni, mert a kettő együtt nem tud működni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elevenítsük már föl, hogy hogyan kezdődött ez a dolog. A parlament kulturális bizottságában beszéltünk az előadó-művészeti törvény, a művészek jogállásáról szóló törvény, egész pontosan én így vetettem föl, mikor ez fölvetődött: annak a szükségességéről. Kezdeményeztünk ellenzéki képviselőkként, a Fidesz képviselőcsoportja egy parlamenti nyílt napot. A parlamenti nyílt napon ott voltak a színházi szakma képviselői, beszéltünk arról, hogy ez milyen fontos dolog. Nagyon hosszan beszéltünk többen is arról, hogy milyen alapelveket tartunk elfogadhatónak egy ilyen törvénynél.

Elkezdődött annak kidolgozása, abba már nem vontak be bennünket, pedig ott megígérték, és azokat az alapelveket, amelyeket ott én elmondtam, nem dolgozták bele, tudatosan kihagyták, azt kell mondanom a mostani álláspontjuk alapján. Nem gondoltam eddig, de kérem szépen, miért kell ragaszkodni önöknek ahhoz, hogy előadó-művészeti tanács legyen a törvényben meg előadó-művészeti iroda? Miért csak így fogadható el az önök számára ez a törvény? Miért ragaszkodnak ehhez ennyire? Mi elmondtuk az alapelveket, ha közösen, közös alapelvek mentén szeretnénk egy törvényt létrehozni, akkor elvártam volna önöktől, hogy az alapelveinkből figyelembe vegyenek dolgokat, hogy azokat közelítsük, és utána számon kérhetnék itt tőlünk, hogy miért mondjuk azt, hogy ez így nem jó.

De akkor, amikor kihagyják a mi véleményünket - volt közös fórum, persze, csak amiket elmondtak véleményt a színházigazgatók vagy mi is, azt nem vették figyelembe. Na most ezután ne kérjék már számon, hogy újra elmondjuk a véleményünket! Éppen önök viselkednek úgy, mint ahogy viselkedtek 1990 előtt is, hogy ha önöknek nem tetsző véleményt hallottak, akkor rögtön tettek valamit. Most is, ha elmondunk egy véleményt, hogy szerintünk itt probléma van az alapelvekben és a törvényben, akkor rögtön azt mondják, hogy miért tereljük politikai síkra, milyen csúnyák vagyunk mi, hogy egy színháztörvénynél, egy előadó-művészeti törvénynél mindenféle politikát hozunk ide be. Nem hozunk be politikát, továbbra is tartjuk magunkat az alapelveinkhez, és azt szeretnénk közelíteni az önökéhez. De ehhez adják meg az esélyt, ezt kérjük.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Gulyás Dénes kétperces felszólalása következik.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, képviselőtársaim, még egy szóra a fizető-nézőszám kérdéséhez visszatérjek. Ott az is olvasható, úgy definiálja, hogy az a magánszemély, aki színháztól vagy viszonteladótól, vagy közvetítőtől vesz jegyet. Akkor tisztelettel azt kérdezném: ha mondjuk, valamelyik bank a dolgozói számára vesz 300 darab jegyet, akkor az nem számít fizető nézőnek? Az nem számít bele abba az alapba, ami után támogatják a színházakat? Énszerintem ez egy hatalmas tévedés. Azonkívül a fizető-nézőszám... - és mi van akkor, legegyszerűbben úgy lehetne növelni akkor a bevételt, ha csökkentem a jegyek árát. Egy forintért is lehet jegyet eladni.

A másik pedig még egy szó erejéig, mert talán ez a legfájóbb. Azokat az embereket kellene majd megkérdezni esetleg, vádoljanak meg demagógiával, akik aláírták művészek akár ezt a nyilatkozatot, hogy támogatják ezt a törvényt. Egyébként vannak olyan művészek és olyan előadó-művészeti szervezetek, akik nem támogatják ezt a törvényt. Azért nehogy azt higgye a televíziónéző, hogy ezt minden művészeti szervezet és művész támogatta, csak az álnok képviselők itt megpróbálják ezt megfúrni. Nem erről van szó.

De a legfontosabb mégiscsak ez, hogy kirakható-e egy ember akkor, ha saját hibáján kívül más művészi koncepciót követ a színház, és ő szükségtelenné válik ott. Azt gondolom, hogy ez bizonyosan alkotmányellenes, mert ez a rendelkezés lefordítva arról szól, hogy az igazgató, ha úgy látja jónak, akkor nem ad elég művészi feladatot. Ezzel felmenti a munka törvénykönyvében meghatározott indoklás kötelezettsége alól, ahol valós és okszerű indokok alapján lehet csak hasonló lépést tennie egy vezetőnek. Ez a művészeket végletesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza, és rendkívüli módon csodálkozom azon, hogy ezt a szakszervezetek aláírták. Ez egy érdekes, elgondolkodtató körülmény.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Fedor Vilmos képviselő úré a szó.

FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Halász képviselő úr kétperces hozzászólására szeretnék reagálni, hogy úgy tűnik, mintha két különböző előkészítésű folyamatban vettünk volna részt, néha már azt gondolom, de szerencsére segítenek a papírok, amelyek itt vannak előttem. Nos, amire ön úgy emlékezett, hogy mindenféle koncepció nélkül összejöttünk, és elindítottunk egy színházi törvényjavaslatot vagy koncepciót, az egészen pontosan úgy történt, hogy éppen egy esztendővel ezelőtt, 2007. november 20-án, kedden 10 órakor a parlament Delegációs termében a színházi törvény koncepciójának megvitatására ültünk össze nagyon sokan, a bizottság és nagyon sok meghívott.

Ez úgy kezdődik, hogy dr. Schneider Márta szóbeli kiegészítése. Következésképp, tehát volt egy írásos anyag, ebből kitűnik, amelyet valamennyien megismertünk, és elindult ennek a vitája. Nos, ez egy éve volt, maga az előkészítési folyamat pedig több mint másfél évvel ezelőtt kezdődött. Ezt csak azért mondom, mert nem hiszem, hogy túl sok olyan törvényjavaslatot láttunk volna az elmúlt években, amely ilyen hosszú előkészítési munkán és folyamaton esett volna keresztül.

Köszönöm.

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Részben megnyugtatom Fedor képviselő urat, én is ugyanezt mondtam. Úgy látszik, hogy nem figyelt, amikor beszéltem arról, hogy egy fontos előkészítő munka zajlott. Egyébként múlt héten a vezérszónoklatomban is megemlékeztem erről, hogy tulajdonképpen több mint kétéves előkészítő munkája van ebben a törvényben sokaknak, nagyon tiszteletreméltó munka ez, és az imént mondtam, mi kezdeményeztük ezt a Delegációs teremben megtartott ülést, erről beszéltem én is, ahol nemcsak Schneider Márta tartott kiegészítést, hanem többen, képviselőtársaim, elmondtuk a véleményünket. Ez az ülés azért volt, hogy a színházvezetők véleményét, mert ők is elmondhatták és a mi véleményünket hallgassa meg a tárca, és azoknak az irányait dolgozza bele továbbra is a törvénytervezetbe.

(11.40)

Csak az a probléma, hogy kimaradtak azok a vélemények, amelyeket mi mondtunk, képviselő úr, erről beszéltem. És ez szerintem elfogadhatatlan.

Azt szeretném kérni, hogy ezután legalább indítsuk újra ezt a törvényt, ne rontsuk el azt a kétéves munkát, ami eddig közös volt ebben. Nagyon sok szervezet azt mondja, hogy ez így nem jó, látjuk, hogy finanszírozási oldalról már régen nem arról van szó, amit a kormány ígért, régen nincs plusz négymilliárd forintos támogatás. Ha figyeljük azt, hogy az előző években a költségvetésben a kőszínházak működési támogatása egy fillérrel sem emelkedett, azaz reálértéken közel kétmilliárd forinttal csökkent, az idei költségvetésben is 700 millió forintos csökkenés szerepel a működtetési támogatásnál, és ennek ellentételezéseként csak egy 1,7 milliárdos művészeti támogatás szerepel a költségvetésben, az az egymilliárd forint hiányzik. Nem plusztámogatást kapnak a színházak, a modellszámításokat is megkaptuk nagy nehezen, hosszú kérésünk után, csak önök titkosították, ezért nem mondhattam el múlt héten sem, meg most sem, hogy sok színházat hogyan érint hátrányosan ez az új törvény.

Azt gondolom, ha új törvény van és új finanszírozási rend, az legyen előnyös mindenkinek, próbáljunk egy olyan törvényt hozni, ez közös dolgunk lenne.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Schiffer János következik.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Szeretném Fedor Vilmost kiegészíteni, nemcsak novemberben, hanem már április 3-án, kedden 10 órakor ugyancsak itt a Delegációs teremben tartottunk egy összejövetelt, ahol a képviselők vitatkozhattak az ugyancsak írásban is kiadott koncepcióról és a szóbeli kiegészítés alapján a törvényről, amire Halász képviselő úr is hivatkozott, hogy mi mindent mondott el. Hozzászólása egyik legfontosabb része az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezése volt, amikor a művészet szabadságáról szólt, és azt mondta, ez a legfontosabb kérdés a törvény elkészítésének kapcsán.

Azóta az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy evvel a kérdéssel ebben a formában nem akar foglalkozni, tehát azt gondolom, a vita, a megalapozás abból az anyagból indulhatott ki, amelyik rendelkezésünkre állt. Nyilvánvaló, ha az Alkotmánybíróság valamilyen más álláspontra jut, más döntést hoz, akkor lehet, hogy módosított volna akár a foglalkoztatás vagy a művészeti élet szabadságának kérdésével kapcsolatban, de nem hozott, épp azért szerintem, mert a művészeti élet szabadsága az, amely esetében a törvényben a legkevesebb korlátot, előírást kell hagyni, hanem hagyni kell a művészi élet szabadságát a szabadság természetes értelmében. Köszönöm.

ELNÖK: Gulyás Dénes következik.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megpróbáljak szakmai érveket felhozni - hiszen végül is egy szakmát próbál ez a törvény majd szabályozni - ennek a törvénynek a hiányosságaira.

A zárórendelkezések, értelmező rendelkezések, például a 16-os pont, "hangverseny: zeneművek személyes előadóművészi teljesítménnyel, jellemzően fizető közönség jelenlétében történő nyilvános bemutatása". Ha azt a szót használom például, hogy "bemutató", akkor egy olyan darabról beszélünk, amit még eddig nem játszottak. Ez egy apró kis pont, a szakmaiságra rávilágít. Egyébként "előadását" használnék helyette.

"Játszóhely: színházi előadás nyilvános bemutatására technikailag alkalmas, a vonatkozó jogszabály feltételeinek megfelelő épület." Kérem szépen, akkor az én otthonomnak a nappalija, beteszek egy kopfot, és azt mondom, hogy ez egy színház, avantgárd színház, nincs benne se süllyedő, se semmi, akkor igényelhetek támogatást. Nem?

Kamarazenekar, 19. pont: "olyan zeneműveket játszó előadó-művészeti szervezet, amelynek az előadásonkénti átlagos létszáma legalább 12". Kérem szépen, Benjamin Britten Rimbaud verseire Les Illuminations, azaz Villanások című darabját 11 vonós kíséri. Akkor az nem kamarazenekar?

Kérem szépen, hemzseg az ilyen szakmaiatlanságoktól! Végigmehetnénk.

Aztán például "kortárs magyar zenemű: magyar állampolgár vagy önmagát magyarnak valló élő vagy 30 évnél nem régebben elhunyt művész alkotása", aki magát magyarnak vallja. Hát kérem szépen, először is nincs jól megfogalmazva, ha 30 éve meghalt, hogy vallja magát most magyarnak, ha pedig belegondolok, akkor bárki vallhatja magát magyarnak, lehet az német, ausztrál vagy amerikai, és akkor azt mondja, kérem, én magyarnak vallom magam. Én vallhatnám magam amerikainak, ausztrálnak vagy portugálnak, de nem vallom magam, mert nem az vagyok. De bárki vallhatja magát magyarnak, és akkor igényt tarthat a támogatásra. Ezek nincsenek átgondolva.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Schiffer János képviselő úr rólam beszélt meg az én bizottsági hozzászólásomról, és félrevezette a Házat, ezért kénytelen vagyok elmondani, ténylegesen hogyan is volt azon az áprilisi bizottsági ülésen.

Képviselő Úr! Lapozza fel a jegyzőkönyvet! Nálam itt van, nem tudom, önnél itt van-e, szívesen odaadom. Kétszer szóltam hozzá. Az egyik hozzászólásom azon a törvény-előkészítő szakmai bizottsági ülésen éppen arról szólt igen hosszan, hogy milyen alapelveket tartok fontosnak a törvényben, milyen tisztázandó kérdéseket, a mai magyar előadó-művészeti világnak milyen feszítő kérdései vannak szerintem, és a törvénynek hogyan kellene ehhez viszonyulni. Lezárult a hozzászólásom, és Schneider Márta államtitkár asszony azt mondta - nem tudom, hogy erre büszke legyek-e vagy sem, elnézést, hogy erről kell beszélnem, a képviselő úr hozta föl -, üdvözöl a törvény-előkészítő bizottságban, hiszen amiket elmondtam, azok milyen fontos és beépítendő dolgok. Így volt, képviselőtársaim bólogatnak, ott voltak.

Csak aztán meg sem hívtak, egyik ilyen ülésre sem. Hiába mondta azt az államtitkár asszony, hogy hív bennünket, üdvözöl bennünket az előkészítő bizottságban, sőt azokat az elveket, amelyeket ott elmondtunk, kihagyták a törvényből azokat az alapelveket. Ez a probléma, Schiffer képviselő úr.

Az alkotmánybíróságos beadványt az ülés végén, egy másik hozzászólásomban tettem. Kérem, ne mossa össze ezt a két dolgot, amikor ilyen fontos dologról van szó.

És én a következőt látom, képviselő úr. Önöknek az, hogy egyeztessenek egy-egy kérdésben, nagyon sokszor csak egy kipipálandó dolog, hogy megvolt az egyeztetés, kész. De az egyeztetés nem azért van, hogy meglegyen, képviselő úr.

Ezt csak a szocialisták hihetik. Az egyeztetés azért van, hogy ott az álláspontjainkat ütköztessük, hogy az álláspontjainkat esetleg közelítsük, találjunk közös pontokat benne. Ugyanis ha azt akarjuk, hogy ez a törvény már középtávon is működjön, ahhoz igenis figyelembe kellene vennünk és venniük önöknek a mi véleményünket és a szakma azon véleményét is, akik azt mondják, hogy ez a törvény így nem jó. Mert egyébként ez a törvény nem fog jól hatályosulni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy percre leragadnék ezeknél az értelmező rendelkezéseknél.

A 13. pontban a főpróbát fogalmazza meg. "Főpróba: a bemutatót megelőzően, közönség jelenlétében vagy anélkül tartott összpróba." Itt több kérdés felmerül. Ha közönség jelenlétében, akkor fizetnek-e érte, ha fizetnek érte, akkor jár-e gázsi a művésznek érte vagy sem, és egy szakmai szempontból rendkívül fontos kérdés, az én gyakorlatomban az elmúlt 37 évben, az én műfajomban a főpróba az előadásszerűen előadott darabról szólt, nem álltunk meg közben.

Itt ez nincs definiálva; ami tulajdonképpen egy olyanfajta minőségbiztosítás, ha akarom, hogy bizony egy két hónapos, három hónapos próbaidőszak alatt eljut a produkció arra a szintre, hogy azt megállás nélkül, előadásszerűen végrehajthassák. Ez szakmai kérdés, de látszik, hogy ez tulajdonképpen nincs jól igazán összeállítva.

A másik, most előrébb ugranék, a 4. §: "A kultúráért felelős miniszter az e törvényben meghatározottak szerint ellátja az előadó-művészeti tevékenységgel kapcsolatos ágazati feladatokat. E körben a miniszter feladatai különösen: legfeljebb öt évre szóló, többször megújítható közszolgálati szerződést köt." és a többi. Ehhez azt szeretném hozzáfűzni, hogy sokallom az öt évet, másodsorban ezt maximálnám maximum legfeljebb három évre, de ezt is csak akkor tenném meg, ha a színház három évre előre, illetve a vele kötött szerződés időtartamára előre műsort, programot prezentál, szereposztással, rendezővel, díszlettervezővel, jelmeztervezővel komplett programot. Mert egyébként mi a fenét is támogatunk? Ez hiányzik ebből a pontból.

Tehát megkérdezem akkor még egyszer a tisztelt kollégákat: kedves kollégák, szakmai szervezetek, amelyek aláírták, hogy ez remek és jó, ezek a pontok lényegtelenek voltak a számukra?

Köszönöm szépen. (Tellér Gyula tapsol.)

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallottuk az imént szocialista képviselőktől, hogy milyen nagy szakmai egyetértés van a törvény mögött, és hogy nem értik, mi történt az utóbbi időszakban.

Ha megengedik, én felolvasok egy nyílt levelet, amelyet minden kulturális bizottsági tag megkapott. Marton László, Mácsai Pál, Pintér Béla, Zsámbéki Gábor írta 2008. szeptember 3-án, gyakorlatilag arról a törvénytervezetről, ami most előttünk van.

(11.50)

"Kedves Kollégák! A színházi törvénnyel kapcsolatban írjuk ezt a levelet. Elismerjük mindazok munkáját, akik az előadó-művészeti törvény előkészítésében részt vettek, ám a Színházi Társaság által szétküldött utolsó tervezetet nem érezzük megfelelő alapnak a törvény benyújtásához. A tervezet sem preambulumában, sem szellemében nem érzékelteti a jelen és a jövő, azaz a XXI. század szellemi környezetének hatásait, ezért nem teremt olyan színházi közeget, amely azokra megfelelően reagálhat. A jelenlegi legfontosabb problémákra, a színházi kultúrából kimaradó területek kérdésére, a különböző típusú színházak szétválasztására, működési és finanszírozási differenciálásukra, a vezető kiválasztására, a színházi képzés növekvő anomáliáira nem ad reményt keltő javaslatot. Komoly problémának érzékeljük, hogy a gyenge ideológiai felvezetéshez túlburjánzó munkajogi szabályrendelet-tervezet párosul, amelynek bevezetése a kollektív szerződések helyett azonnali működési zavarokat okozna. Új hivatalok és testületek felállítása több kiadást és bürokráciát biztosan okoz, megnyugtató megoldást aligha. Véleményünk szerint a kultúrpolitikusok és a színházi szakemberek között további egyeztetésekre van szükség." Ezt írta Marton László, Mácsai Pál, Pintér Béla és Zsámbéki Gábor 2008. szeptember 3-án.

Mivel a törvény azóta egy kicsit a preambulumában változott, de az összes többi tartalmi kifogás nem változott meg, ezért úgy gondolom, ez most is érvényes, még akkor is, ha esetleg az aláírók vagy mások támogatják ezt a javaslatot, amit most újra benyújtottak. Nagyon kíváncsi lennék, hogy miért, mert pontosan azokat az elemeket, amiket itt írnak az új hivatalokról, ugyanúgy felállítják, ugyanúgy nem tisztáz alapkérdéseket ez a törvény, mint akkor, szeptemberben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Schiffer János következik.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Kezdem észrevenni, hogy Halász képviselő úr mindent ötször elmond, akkor is, ha már közben háromszor vagy négyszer, vagy ötször is kapott választ.

Két bizottsági ülésen is említette meg egyéb fórumokon is az idézett levelet, és két bizottsági ülésen is az államtitkár asszony pontosan elmondta azt a folyamatot, hogy vonták be a levél aláíróit, milyen módosításokat dolgoztak ki közösen mind az előadó-művészeti tanács, mind a preambulum szövegébe, mind az egyéb felvetett kérdésekkel kapcsolatban, és természetesen ezek után - más nyilatkozatok is vannak - mind Zsámbéki Gábor, mind a másik három művész külön formában azt mondta, hogy támogatja a törvénytervezetet; nem akkor, abban a helyzetben, hanem azóta.

Erre Halász képviselő úr a bizottsági ülésen legalább már kétszer kapott az államtitkár asszonytól részletes indoklást és szöveget, nem mindig figyelt, természetesen volt, amikor el is ment a bizottsági ülésről, tehát elmondta a véleményét, majd elment. Gondolom, akkor hívta össze azokat a színházigazgatókat, akikkel majd közös levelet íratott a fidesz.hu-n, de az egy másik kérdés. (Halász János: János! Ne beszélj már marhaságokat!)

Tehát azt mondom, hogy fontos leveleket idézni, csak azt gondolom, hogy a folyamatokat is hozzá kell tenni, és a közben kapott válaszokat is értékelni kell. (Halász János: Viselkedni kellene, öregem!)

Köszönöm szépen a kedves megjegyzést. (Halász János: Ilyen aljas hazugságot rég hallottam!)

ELNÖK: Pettkó András következik.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Végig figyelve a törvényjavaslat eddigi általános vitáját, az MDF képviselőjeként azt tudom mondani, hogy egy héttel ezelőtt, amikor Schiffer János, Halász János, Lukács Tamás és Pető Iván hozzászóltak a vitához - és az MDF képviseletében nemsokára Karsai Péter fogja elmondani az MDF vezérszónoklatát -, elolvasva és megnézve a négy hozzászólást, és nagyjából ismerve, hogy Karsai Péter képviselőtársam mit fog mondani, azt tudom mondai a kormánypártban lévő 189 országgyűlési képviselőnek, hogy el kell döntenie azt, hogy mit akar. El kell döntenie azt, hogy ők 189-en szeretnék elfogadni ezt a törvényt, vagy elfogadják azokat az ellenzéki módosítási javaslatokat, amelyeket akár az SZDSZ képviselőcsoportja, akár a Fidesz vagy akár a KDNP képviselőcsoportja benyújt. Ez önökön áll, hogy milyen jellegű törvényt szeretnének megpróbálni átvinni a Ház falai között.

Mindenesetre azt gondolom, hogy bármi is volt a múlt, történt egyeztetés, vagy nem történt egyeztetés, ez csak azért lényeges, hogy elmondjuk, hogy a parlamentbe érkezéséig a törvényről mit gondolunk. Most itt, a Ház falai között szerintem majd a részletes vitában azt kell megvizsgálni, hogy a beérkezett módosító javaslatok kapcsán mennyire kompromisszumkész az önök pártja, a Magyar Szocialista Párt. Az eddigi vitából azt látom, hogy nem lesz kompromisszumkész, és egyedül vagy esetleg az SZDSZ-szel fogják átvinni ezt a nagyon fontos törvényt.

Egy biztos, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában az MDF számára is teljes mértékben elfogadhatatlan. Ezt majd Karsai Péter képviselőtársam fogja vezérszónoklatában kifejteni. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Fedor Vilmos következik.

FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Pettkó képviselő urat, hogy szó nincs arról, hogy itt 186 ember akarna elfogadni egy törvényt. Nyilván ön nem a kulturális bizottság tagja, ön nem tudhatja, de azért az elmúlt két évben az első pillanattól kezdve millió olyan kísérlet történt, amikor igyekeztünk mindkét oldallal szót érteni. Abban egyetértés volt, hogy az lenne szerencsés, az lett volna a jó, az lett volna a kívánatos, az lett volna a szakma számára is talán a legjobb, ha teljes egyetértésben tudunk benyújtani egy törvényjavaslatot.

Ebben egyetértünk. Csak a teljes egyetértéshez az is kellett volna, hogy a vitában figyeljünk egymásra, és ne egymás mellett beszéljünk el. Így érzem most Halász képviselő úr felvetését is, hiszen utal egy levélre, ami szeptember 3-án született. Ritkán fordul elő a magyar parlament életében, hogy egy törvényjavaslatot még benyújtása előtt a kormány a szakbizottság elé visz, több alkalommal is; egyszer egy évvel ezt megelőzően, egyszer pedig most, októberben, mielőtt benyújtotta volna.

Pontosan tudja Halász képviselő úr, hogy figyelembe vettek az önök elképzelései közül jó néhányat és a szakma képviselőié közül is. Vélhetően ezért történhetett meg az, hogy a miniszter, amikor elmondta szóbeli kiegészítését a törvényjavaslathoz, akkor elmondta, hogy ki mindenki, a magyar színházművészet és előadó-művészet nagyszerű és kiemelkedő képviselői értettek egyet, értenek egyet a törvényjavaslattal; többek között azok is, akiknek ön a nevét felsorolta.

Nyilván az történhetett közben, hogy egyeztették az elképzeléseket. Egy másik anyag került be a testület elé. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig az merül fel bennem, és a törvénynek van is egy ilyen pontja, hogy mi a célja ennek a törvénynek. Itt azt írja, hogy az, hogy "elősegítse az előadó-művészeti élet szabadságának megvalósulását". Tudomásom szerint ez alkotmányban rögzített. Azon túl még mit segít elő: "hozzájáruljon a művészeti kifejezések sokszínűségének kiteljesedéséhez". Én ezt lózungnak tartom, ugyanis a rendszerváltás óta az előadóművészek, a rendezők, színházak gyakorlatilag mindent megvalósíthatnak, amit akarnak, csak pénz meg szándék, meg szereposztás kell, tehát nincs megtiltva nekik, ha valami újat kitalálnak, akkor azt megvalósíthassák.

"Elősegítse az állampolgárok, különösen a gyermek- és ifjúsági korosztály hozzáférését a színház-, tánc-, zeneművészeti alkotások, előadások megismeréséhez." Ifjúsági előadások eddig is voltak. Azzal segítené elő, amit az első felszólalásomban mondtam, hogy ha olyan kötelezettsége lenne, mondjuk, a közszolgálati médiának, hogy kötelező legyen neki ilyen előadásokat közvetíteni.

"Elősegítse a közpénzek hatékony és átlátható felhasználását." Hatékony és átlátható felhasználás nem lehetséges szigorú ellenőrzés nélkül, de ezt a törvény nem garantálja. "Támogassa a szakmai dokumentációs és kutatási tevékenységet." Mutassák már meg nekem, hol szól ez a törvény arról, hogy a szakmai és dokumentációs tevékenységet támogassa!

És még egy nagyon fontos dolog, bár ezt csütörtökön már említettem. Az egyik jellemző hiányossága ennek, hogy míg a nemzeti és etnikai kisebbségek hagyományait ápoló színházakat külön nevesíti és támogatja, addig a többségi magyar hagyományőrző színházakat egyáltalán nem említi, így persze ilyen célra nem lehet támogatást sem kérni. Azt gondolom, hogy ez meglehetősen diszkriminatív ezekkel a színházakkal szemben.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Schiffer Jánosé a szó.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy az eddig felvetett kérdések egy része alkalmas arra, hogy szakmai vitát lehessen róla folytatni. Eddig úgy éreztem, az előkészítés során is, hogy nem politikai előkészítés volt, és nem pártok készítették elő a törvényjavaslatot, hanem a szakma tényleg széles körű bevonásával, különböző munkacsoportok bekapcsolásával készült a törvénytervezet.

Én nem is tartom ezt politikai szempontból ilyennek, tehát nem pártpolitikai kérdés az, hogy ezt a törvényt elfogadjuk vagy nem, hanem azt gondolom, hogy azért fontos ennek a törvénynek az elfogadása, mert húsz évvel a rendszerváltás után, amikor a gazdaság, a politikai rendszer átalakult, a kulturális intézményrendszer nem igazán tudott alkalmazkodni az átalakult feltételekhez.

(12.00)

Ehhez kell új finanszírozási rendszer, ehhez kell az, hogy bővüljön a finanszírozás lehetősége, és számon kérhető legyen a teljesítmény, és erre próbál ez a törvény egyik oldalról keretet teremteni. De én egyetértek azzal, hogy foglalkozzunk a szakmai felvetésekkel, amit Gulyás Dénes is felvetett, hogy az opera vagy a prózai előadás jól van-e felsorolva. Ez egy szakmai vita, a módosító javaslatokra teljesen nyitott mind a frakció, ez biztos, és a tárca is, a különböző jogi egyeztetések is, amellett, hogy próbáljuk pontosabbá, érthetőbbé, racionálisabbá tenni a törvényt.

De mondom a racionalitást is Gulyás képviselő úrnak, mert nagyon részletesen lehet valamit szabályozni, és a végén benne lesz a kecske is a színpadon, amit említett, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a végén jó eredményt fog szülni. Tehát racionálisan kell pontosítani a törvényt, hogy ez minél működőképesebb legyen. És pont egy ilyen területhez, mint a színház és a zene, alkalmazható is legyen, mert nem olyan könnyű a színházi tevékenységet például 5 évre előre tervezni, amit kért képviselőtársam, hogy 5 évre előre legyen meg, hogy ki fogja a díszletet csinálni, ki fog szerepelni. Nem biztos, hogy ez jogos elvárás, de az jogos elvárás, hogy mivel akar 5 év múlva egy színház fellépni.

Köszönöm.

ELNÖK: Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Javul a helyzet, mert Schiffer János legalább a mostani hozzászólásában nem személyeskedett. Nincs is sok értelme, képviselő úr, arról beszélni, hogy ki mikor nincs ott a bizottsági ülésen. Én sem vetem fel, hogy amikor ön nincs ott, vagy meg sem érkezik, akkor vajon éppen hol jár, mert gondolom, bizonyára más feladatait teljesíti, például itt van a parlamentben. Azon az ominózus bizottsági ülésen, amire ön utalt, ne haragudjon, ha már szóba hozta, el kell mondanom, elmondtam a jegyzőkönyvbe, de azt megint elhallgatta itt, hogy azért jövök el, nem udvariatlanságból, mert itt, a Házban folyt egy másik törvény vitája, ami éppen a kulturális bizottság hatáskörébe tartozott, a szerzői jogról szóló vita. Ott ezt el is mondtam.

De ön most ezt nem mondta el, hanem úgy állította be, mintha én csak odamennék, mondanék valamit, figyelembe sem veszek semmi mást, és eljövök. Pedig a színháztörvény vitája során egyszer fordult ez velem elő, mert torlódott a munka, és akkor más munkám volt, amit ott bejelentettem. Képviselő Úr! Ne csinálja ezt, mert ez egy nagyon-nagyon csúnya magatartás. Amikor én szakmai érveket mondok, elkezd személyeskedni. Nem a szakmai érvek tartalmáról beszél. Amikor azt mondjuk, hogy szerintünk milyen alapelvek nincsenek benne a törvényben, a vezérszónoklatomban a múlt héten 20 percen át soroltam, majd még most is sort kerítek rá, mert úgy látom, mert nem árt az ismétlés önnek, utána mit mondanak itt, hogy micsoda durva politikai vitát folytatunk, mert merészelünk egy kicsit másképp gondolkodni a magyar színházügyről, mint önök. Igenis demokrácia van, képviselő úr, nekünk van más véleményünk, és szeretnénk is, ha ez az önök véleményével együtt közös vélemény lehetne.

Azt szeretnénk, hogy olyan törvény legyen, ami közép- és hosszú távon a magyar színházügyet szolgálja. Én, képviselő úrral ellentétben, részt vettem a filmtörvény meghozatalában, amit közösen fogadott itt el a parlament, egyhangúlag. Nagyon sokat dolgoztam abban is, és szeretném, ha ez is hasonló folyamat lenne. Nagyon nyitott lennék erre, csak önöknél nem tapasztalom ezt a hozzáállást. Még most is azt mondom, kérem, hallgassák meg a véleményünket és a szakma azon véleményét is, amely nem tartja ezt a törvényt jelen formájában jónak. Van időnk, lehet olyan törvényt hozni, ami hosszú távon is működni tud.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Bókay Endre képviselő úré a szó.

BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ebben a kétperces vitapárbajban azért szeretnék én is megjegyzéseket tenni, mert Pettkó András képviselőtársam hozta fel, hogy a szocialisták 189 képviselővel hogyan fogják elfogadni ezt a törvényt. Mi másképp gondolkozunk. Mi arra gondoltunk, hogy van egy szakmai törvény, amit meg kell hozni, és nem a szocialisták hozzák meg ezt a törvényt, hanem a parlament hozza, bár kétségkívül igaza van abban, hogy bizonyos többség mindig kell ahhoz, hogy egy törvényt elfogadjunk vagy elfogadtassunk itt.

A másik megjegyzésem az volna, hogy az egyeztetések igenis megtörténtek. Több mint 50 alkalommal történt egyeztetés a törvény kapcsán, és a szakmai szervezetekkel a minisztérium szó szerint közösen írta ezt a törvényt. Ha azt akarjuk, hogy minden egyes pontjában mindenki megegyezzen, mindent elfogadjon, mindenfajta művészeti ágazat ezzel tökéletesen egyetértsen, valószínűleg ilyen ideális állapot nem lesz, ilyet nem fogunk tudni elérni. Ezért el kell fogadni a törvényt, és utána meglátjuk, hogy a következő években milyen hatással jár. Egyetlenegy törvény sem jelenti azt, hogy az egyszer s mindenkorra kőbe vésett.

A törvényeket módosítjuk, az adott élethez változtatjuk. Az nem biztos, hogy ha öt év múlva erre visszatérünk, akár megidézzük ezeket a vitákat, hogy bárkinek igaza lesz, hogy én már akkor megmondtam.

Ma még jó néhány dologgal nem vagyunk tisztában, de azok az alapok, amik itt elénk kerültek, a szakmai szervezetekkel egyeztetve történtek, és az ő belegyezésükkel kerültek ide. Nyilván közöttük is van vita, ott sem ért mindenki egyet, mint ahogy Halász János elnök úr is idézte a szeptember 3-ai levelet. De erre válaszolt a bizottsági ülésen Schneider Márta szakállamtitkár asszony. Ez a válasz itt van előttem, a jegyzőkönyv szerint, a számomra elfogadható, és úgy érzem, azon érintett művészek számára is, akik ennek a törvénynek a készítésében, pontosabban a preambulum megfogalmazásában részt vettek.

Elnök úr, köszönöm.

ELNÖK: Pető Iváné a szó.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyelőre nem a vita érdemi részéhez kívánok most hozzászólni, egyelőre nehéz is lenne pontosan meghatározni, hogy most mi is a vita érdemi része. Pettkó képviselő úr SZDSZ-re tett megjegyzésére szeretnék reagálni, hogy majd együtt megszavazza esetleg az MSZP-vel. Idővel képviselő úr valóban megismeri az SZDSZ álláspontját, de azt megismeri. Ha az SZDSZ nem szavaz meg valamit, bejelenti, és aszerint cselekszik. Az utóbbi hetekben, hónapokban a törvényjavaslatok jelentős része úgy ment át a parlamentben, hogy az MDF képviselői nagy számban hiányoztak, és ezzel jelentős segítséget adtak a kormánynak. (Pettkó András közbeszól.) Ez különbség a két párt között, de ennek a törvények az ügyében is feltehetően lesz ennek jelentősége.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gulyás Dénes következik.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Schiffer Jánoshoz szeretnék kapcsolódni, aki azt mondta, ha jól idézem, nem írtam le szó szerint, hogy itt szakmai kérdéseken lehet vitatkozni. Valóban lehetne vitatkozni, ha még volna idő arra, hogy vitatkozzunk, de hát ez a törvény most már elfogadásra kerül - remélem, hogy nem. De akkor szeretnék visszakérdezni, hogy ha ez szakmai szempontból ilyen hányaveti, elnézést a kifejezésért, akkor miért kellene azt feltételeznem nekem vagy a szakmának, vagy a tévénézőknek, hogy például a sajátos foglalkoztatási körülményeket szabályozó részében nem az. Én ahhoz nem értek, mert nem vagyok jogász, de akkor miért kellene azt gondolnom, hogy nem az.

Egy pillanatra még visszatérnék, mondjuk, a 39. § 12. pontjához: "a benyújtott pályázat tartalma a törvény eltérő rendelkezése hiányában csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel". És most jön a lényeg: "Sikertelen pályázat esetén a pályázó részére a pályázati anyagot vissza kell juttatni." És erre 90 nap áll rendelkezésre; nem értem, miért a 90 nap. Két okból; Egy: bizonyára minden pályázó az elektronika világában rendelkezik otthon saját anyaggal. Azt gondolom, hogy mihelyt ott megtörténik a döntés, a kurátorok döntenek, azonnal meg kell semmisíteni minden pályázatot. Bizony nemegyszer fordult már elő, hogy valakik elvesztettek egy ilyen pályázatot, utána az állást megnyerő igazgató munkájában megjelentek olyan elemek, ami nem az övé volt. Ez ebből a szempontból is hányaveti.

Aztán van a 40. §, ahol a vezető munkakörét betöltheti jogász is, illetve közgazdász. Ez egy kicsit aggályos számomra. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy mondjuk, egy brókeriroda vezetője egy hegedűművész lehet. Nincs tisztázva pontosan ez a kérdés, hogy akkor milyen jogköre van a művészeti kérdésekbe való beleszóláshoz. Ezt is, elnézést kérek a kifejezésért, a hányavetiség egy példájának érzem.

Köszönöm.

ELNÖK: Schiffer János következik.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Ez egy konkrét módosító javaslat, és azt gondolom, nincs tiltva az, hogy módosító javaslatot lehessen beadni a törvényjavaslathoz. Azt gondolom, például ez a 90 nap nem tudom, miért került bele, nem tudom, milyen egyéb előírások vannak, lehet, hogy vannak ilyenek, és azok határozzák meg, egyet tudnék érteni azzal, hogy ne megsemmisítsük, mert hátha vannak olyan dolgok is, amelyeket egy pályázathoz beadtak, amik nem ismételhetők, fényképek, rajzok, hanem azonnal visszaküldjék. Ez egy abszolút befogadható javaslat.

Azt, hogy lehet egy színháznak jogász vagy közgazdász igazgatója, abszolút elfogadhatónak tartom. Szűcs Miklós a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, ha jól tudom, közgazdász; egy nagyon nagyszerű színházat csinál. A többi színházigazgató egy kicsit orrol is rá, mert ő nem szakmabéli, és tényleg sikeres színházat csinált. Elnézést, hogy említettem a nevét, de pozitívan tettem. Tehát el tudom képzelni, ahogy a kórházaknál is megnyílt, hogy nem orvos az igazgató, hanem közgazdász vagy jogász, leveszi a művészeti vezető válláról a takarítónő, a karbantartó s a többi felelősségét, és menedzserként irányít egy színházat, ezt jó iránynak tartom. De erről tudunk beszélgetni.

(12.10)

ELNÖK: Pettkó Andrásé a szó.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon meglepődtem Pető Iván előbbi kétperces felszólalásán, mert ha Pető Iván képviselő úr visszaolvassa a jegyzőkönyvet, hogy mit mondtam, láthatja: az én felszólalásom arra irányult, hogy felhívjam a jelenleg kormányzó párt 189 képviselőjének a figyelmét arra, hogy el kell dönteniük azt, hogy mit akarnak. Ha végignézzük a parlamenti vitát - és nagyon csalódtam Pető Iván képviselő úrban, mert nem úgy ismertem meg, hogy eltorzítja azokat a gondolatokat, amelyeket mondtunk -, most megismétlem: el kell dönteni az MSZP-s képviselőknek, hogy 189-en akarják átvinni ezt a törvényt, vagy elfogadják azokat a módosító javaslatokat, amelyek az ellenzék bármelyik pártjától érkeznek vagy érkeztek.

Egyébként pedig azért szólaltam fel mintegy 40 perccel ezelőtt, mert próbáltam a vita medrét visszatenni abba, hogy most a törvényjavaslat általános vitája van. Nézzük meg, hogy mindegyik frakciónak mi a véleménye a benyújtott törvényjavaslatról, és aztán azt a vitát, amit most folytatunk már több mint egy órája, majd a részletes vitában próbáljuk lefolytatni, megismerve azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a különböző frakciók benyújtottak.

Ha nem ezt tesszük, hanem beszélünk az általános vita kapcsán a módosító javaslatokról is, akkor persze el lehet mondani azt, hogy milyen módosító javaslatokat szeretnénk, de ez - és ez vonatkozik mindegyik frakcióra - a Házszabály értelmében a részletes vita részét kell hogy majd képezze. Erre próbáltam javaslatot tenni. Az meg kutatást érdemelne, hogy amióta az SZDSZ kilépett a kormánykoalícióból, hány törvényt szavazott meg százalékos összetételben, és az MDF képviselőcsoportja hányat szavazott meg. Például a tegnapi szavazás során a Robin Hood-adó tekintetében hiányzott az SZDSZ-ből Kovács Kálmán képviselő úr. Az MDF-ből is hiányzott egy képviselő, és az SZDSZ-ből is hiányzott egy képviselő.

Azt gondolom, ne azt nézzük, amit Pető Iván képviselő úr mondott, hanem a szigorú tényeknél maradjunk.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Bókay Endre a következő felszólaló.

BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen. Pettkó András zárószavaival reagálva nemcsak az MDF-ből, az SZDSZ-ből, hanem a Fideszből is hiányzott több képviselő úr. (Halász János: Na, ezt vártuk tőled! Látom, figyelsz! - Derültség a Fidesz soraiból.) Fel kell sorolni akkor őket is, ha erről beszélünk. Igen, figyelek, mást nem tehetek, és sajnálom, hogy errefelé megy a vita.

Pettkó András képviselőtársam figyelmét arra szeretném felhívni, hogy a törvény általános vitájáról van szó, ahogy ön is mondta. Miért mondja azt, hogy a szocialista képviselők nem fogadnak el semmiféle módosító javaslatot, semmiféle változtatást? Most az általános vita során nem látjuk ezeket a változásokat, nem látjuk, hogy milyen módosítások vannak. Feltételezem, hogy az ellenzéki képviselőtársaim, az ellenzéki frakciók is az általuk vélt vagy benyújtandó, jövőben benyújtandó módosító javaslatokat úgy fogják előkészíteni, hogy az érintett szakmai szervezetekkel egyeztetnek erről.

Ha ezt megteszi, mivel ez egy szakmai törvény, nem lehet megelőlegezni a mi számunkra, hogy mi azt nem fogjuk elfogadni. Azért kérem a képviselőtársamat - nagyon helyes, amikor mondta, hogy most egy általános vita zajlik -, hogy erről beszéljünk. Megtörténtek-e az egyeztetések? Elkészült-e? A törvényre mint olyan, szükség van-e egyáltalán? Szolgálja-e a színház és a magyar kulturális élet fejlődését, vagy sem? És utána lépjünk majd tovább bizonyos munkajogi és egyéb kérdésekre.

Elnök úr, köszönöm.

ELNÖK: Gulyás Dénes következik.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlen mondat erejéig még visszatérnék ahhoz, hogy közgazdász vagy jogász vezethet-e színházat. Természetesen vezethet. Én nem azt mondtam, hogy nem vezethet, nem csinálhat jó színházat egy közgazdász vagy egy jogász. Én azt hiányolom a törvényből, hogy valamilyen módon szabályozza azt a területet. Az én gondolkodásom szerint egy közgazdász a színház gazdasági igazgatója lehet, vagy a jogász a vezető jogásza lehet, és egy művészetek területén évtizedeket eltöltött művész pedig inkább a szakmával, az ő szakmájával, ha lehet használni ezt a kifejezést a művészetekre, vezesse a színházat. Még egyszer mondom, lehetnek kivételek. Mégis azt hiszem, hogy ez a gyakorlat nem feltétlenül jó.

Azt a példát tudom önnek elmondani vagy a képviselőtársamnak, hogy szerencsém volt tíz évet Amerikában dolgozni, ahol a New York-i Metropolitan igazgatója Bruce Crawford nevezetű úr volt, aki a gazdasági ügyekért felelt és azért, hogy ezt a sok millió dollárt valahogy beszerezze, ami természetesen sokkal könnyebben ment, mert olyan adótörvények vannak, amelyek ezt preferálják, ellentétben velünk, de a színházra a művészi ujjlenyomatát James Levine nyomta rá. Ő volt praktikusan a színház programjának, stílusának, módszerének meghatározója. Tehát én azt gondolom, a szerepeket felcserélni egy színházban nem feltétlenül jó.

Egyetlen gondolat még a végén, amivel problémám volt: úgy gondolom, túl sok felhatalmazást kap a miniszter és a kormány, túl sok mindenbe szólhat bele. Ez valamilyen ponton mégiscsak ütközik az előadó-művészi szabadsággal, úgy érzem. Azonkívül lehetőséget ad a miniszternek az előadó-művészeti tanács e sok pont ellenére is, ami alapján beleszólhat a dolgokba, egy kibúvót adhat, hiszen mondhatja azt, hogy az előbb az előadó-művészeti tanács, kérem, ezt tanácsolta, megtettem, vagy nem tettem meg. Ezért az előadó-művészeti tanácsot első soron elvetendőnek érzem.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént, amikor Bókay képviselő úr felszólalt, először azt hittem, hogy az előadó-művészeti szervezetek helyzetéről beszél és esetleg arról, hogy Pécsen milyen helyzet van, vagy milyen változást hozhat ez a törvény, lévén ő pécsi képviselő, és esetleg az Európa kulturális fővárosa előkészítő zűrzavarban, amiben Pécs leledzik, segít ez a törvény. De nem ezt tette, nem ezt a változatot választotta, hanem tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen éberen figyeli a Fidesz padsorait.

Köszönjük szépen, képviselő úr, de mégiscsak kellene arról beszélni, hogy milyen állapotban is vannak Magyarországon az előadó-művészeti szervezetek, a színházak. Ugyanis az a helyzet, hogy az elmúlt években, ahogy már ma itt szóba került, a szocialisták a költségvetéssel reálértéken több milliárd forintot kivontak ebből az ágazatból, egyre nehezebben működnek a színházak, zenekarok, énekkarok, vidéken különösen így van ez. Abban a helyzetben, amikor strukturálisan és pénzügyi értelemben is legyengítették ezeket a szervezeteket, akarnak egy nagy változást hozó jelentős törvénymódosítást hozni.

Azt gondolom, ezt csak akkor szabad, ha már ilyen a helyzet, ha abban széles körű egyeztetés van egyrészt az érintettek, másrészt a fenntartók, harmadrészt pedig a szakpolitikával foglalkozók között. De én azt látom, hogy az érintettek egy jelentős része, a vidéki színházak döntő többsége azt mondja, hogy ez a törvény így nem jó. A fenntartók jelentős része ugyanezt mondja, és itt is beszélünk arról, hogy milyen viták vannak általános kérdésekben közöttünk.

Képviselőtársaim, engedjék már meg, hogy az általános vitában ezekről beszéljünk. Az általános vitában erről kell beszélni. Ha önök majd erőltetik ezt a törvényt tovább, mert azt gondolják, hogy nem szükséges a valódi egyeztetés, és majd a részletes vitára sor kerül, majd beszélünk a módosító indítványokról. De ne rohanjanak már annyira előre! Schiffer képviselő úr mondta, hogy a módosító indítványok milyen jók, amelyek itt elhangzanak. Ez az általános vita, és igenis azt a véleményt, amit mondunk, szerintem a törvény érdekében, a hosszú távú hatályosulás érdekében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) figyelembe kellene venni.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Bókay Endre következik.

BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Halász képviselőtársam megszólított. Egy kicsit sérelmezem: Pécsen a kulturális főváros kapcsán lehet, hogy a média úgy működik, hogy az a hír, amit sokan meghallgatnak, az, hogy rendben van valami vagy megy a maga útján, és dolgoznak ott az érintettek, ez nyilván nem egy nagy hír. Az a hír, ha találnak valami ellentmondást, találnak valami olyan dolgot, amit a sajtóban világgá lehet kürtölni. Egyébként sajnálom, mert ha a kritikája úgy szól, hogy a mi propagandánk nem elég jó, tehát nem tájékoztatjuk az érintettet kellő mértékben, az ország közvéleményét, a kulturális élet alakjait, akkor ezt a véleményét sajnos osztanom kell, tehát el kell fogadnom.

Pécsen működő szervezetekkel, művészeti szervezetekkel baráti beszélgetések során beszéltünk erről a törvényről. Pécsen nagyon jó struktúrája van, tehát szinte egy teljes hálózat megtalálható, a szimfonikus énekkaroktól (Sic!), a színháztól a befogadó színházig, az egyetemi színpadig, az amatőr színpadokig, a bábszínházig, tehát gyakorlatilag szinte minden, ami a törvényben benne van, ami valamely művészeti együttesre vonatkozik, megtalálható.

(12.20)

És a mi városunkban ezeket ilyen-olyan formában támogatjuk. Lehetőséget látunk arra, hogy más támogatási forrásokat is bevonjunk a működésükbe, lehetőséget látunk arra, hogy a Pécsi Egyetem közel 15 ezer fős nappali képzésű hallgatói gárdájából további művésztevékenységet folytató körök nőjenek ki és jöjjenek létre. Itt nemcsak a színházra, hanem egyéb más dolgokra is gondolok, és ez a törvény ezt igenis szolgálja, tehát erre számunkra szükség van, mi ebből az életből indulunk ki.

Lehet, hogy más nagyvárosban azt mondják, kérem, itt nem, vagy kicsit egyoldalú a kapcsolat, nem látnak benne akkora fantáziát, de mi látunk, és igenis szeretnénk, ha ezt a törvényt a parlament elfogadná.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy még egy pillanatra, mondjuk, a 26. §-ból is idézzek: "A munkáltató a szakmai végzettségre vonatkozó külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket köteles figyelembe venni, de a művészi munkakörök betöltése esetében kivételesen mentesítheti a) határozott időre azt, aki az adott munkakörben kiemelkedő művészi teljesítmény nyújtására alkalmas."

Kedves Képviselőtársaim! Tudjuk, ugye, a színház, az előadó-művészet arról szól, hogy megfogalmazhatatlan, megfoghatatlan dolgokat próbálunk érthetővé vagy elfogadhatóvá tenni a közönség számára, és az is világos, hogy bizony, az egyik embernek tetszhet az, amit én vagy egy másik művész csinál, a másik embernek pedig nem tetszik.

Azt gondolom, itt a legfontosabb kérdés az, hogy ki minősíti azt, hogy ez kiemelkedő teljesítmény. Ezt egy ember minősíti? Egy bizottság minősíti? Az igazgató minősíti? A színháznak a szakma, a társulat - ha még lesz ilyen a törvény életbelépése után - minősíti? Milyen rendelkezés alapján? Hogyan fogja megindokolni az igazgató? Igen, kérem, azért, mert nekem jobban tetszik? Ezek védhetetlenek, ezt a bíróságon bárki megtámadhatja, és azt mondhatja, kérem szépen, hozok öt tanút, akik szerint én sokkal jobb voltam, vagy a másik, vagy a harmadik. Tehát ez számomra csak egy példa arra, hogy így mennyire elfogadhatatlan és voltaképpen követhetetlen, hányaveti ez a törvény így.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Schiffer Jánosé a szó.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Két dologra szeretnék röviden reagálni. Az, amit Gulyás képviselő úr kifogásolt, a jogász, közgazdász részvétele a színházigazgatásban, ezt nem ez a törvény hozza be, 1992-ben fogalmazódott meg ez az előírás, akkor kormányrendeletben, most törvény hozza be. Az akkori kormány fideszes kormányzat volt, és azóta ez a dolog zavar nélkül működik, tehát nem okozott gondot (Gulyás Dénes: 1992-ben?) Bocsánat, 2000-ben, a XCII. törvény módosítása 2000-ben, igen.

A másik, amit Halász képviselő úr mondott, hogy jelentős állami támogatás kivonására került sor a színházaknál. Én nem vagyok elégedett azzal, ami történt, sőt nagyon sokszor szomorú vagyok, de azért jelentős kivonásra nem került sor az állami támogatásnál a színházi támogatásban.

Az elmúlt négy évben - mert Halász képviselő úr mindig az elmúlt négy évet szokta említeni -, 2004-ben 108,1 volt a költségvetési támogatás, tehát 8,1-es emelkedés volt, 2005-ről 2006-ra csökkenés volt, 4,8, ez jelentős (Babák Mihály: Ez mi?) Ez a százalék az előző évhez képest. A kivonás azt jelenti, hogy elveszek. 2006-ról 2007-re nominálisan maradt, tehát 100 százalék volt, 2007-ről 2008-ra pedig 101,9, emelkedés volt. Tehát nem volt emelkedés reálértékben, de nem volt elvonás a színházi területről, kivéve a 2005-2006. évre.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szerintem itt a Házban is, de Magyarországon is mindenki érti, mit jelent az, hogy reálértéken csökkentik a támogatásokat, csak Schiffer János nem akarja érteni.

Ha az történik Magyarországon, hogy egy nehéz sorban lévő nyugdíjas nyugdíját nem emelik, de közben a gáz árát emelik, akkor nagyon jól tudja az érintett, hogy neki rosszabb lesz. Ugyanez a helyzet a színházaknál, Schiffer úr! A helyzet az, hogy 2006-2007-ben nem változtatták a támogatást, ez azt jelenti, mivel közben 8 százalékos infláció volt, reálértéken 8 százalékkal kevesebből tudott gazdálkodni az adott ágazat, és ez a helyzet azt jelenti, hogy az elmúlt három évben reálértéken majdnem 2 milliárd forinttal csökkentették a magyar színházügy támogatását.

Persze, most lehet azt mondani, hogy ugyanannyit kaptak, de közben drágább lett az áram, felemelkedett a gáz ára, minden olyan költség, ami a színházcsináláshoz kell, többe került, ezért a színházak nehezebb pozícióba kerültek. Nem véletlen, hogy előadások maradtak el emiatt, mert nem tudtak három vagy négy bemutatót csinálni, hanem csak eggyel kevesebbet, ráadásul nyilván tudja - mert ön megszavazta, mi nem -, hogy az áfa-visszaigénylés lehetőségét is két évre megvonták a színházaktól, ami szintén többmilliárdos csökkenést idézett elő ebben az ágazatban. A korábbi években még számíthattak erre a bevételre a színházak, de az önök és az ön döntése miatt nem számíthattak. Azt mondták, ezt majd teljeskörűen ellentételezik a színházaknál, de nem ellentételezték teljeskörűen. És aki foglalkozik színházüggyel, tudja, hogy ez is nehezebb pozícióba hozta őket. Ez nem helyes.

Tényleg legyengültek ezek a szervezetek strukturális és gazdasági értelemben is (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), és ilyenkor nagy felelősség, nagy kockázat ilyen horderejű törvényt hozni, ahhoz tényleg együtt kellene gondolkodnunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Schiffer János következik.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Az áfaelvonást éppen nem tudtam megszavazni, mert akkor nem voltam képviselő, de azt tudom, mivel a Fővárosi Önkormányzatnál voltam, hogy milyen nehéz problémát okozott, és akkor külön keretekből az áfa-visszatérítés egy része ellentételezve lett, és amikor az áfa-visszatérítés megint visszajött, ez az ellentételezés nem lett elvéve. Nem azt mondom, hogy ez nagyszerű dolog, csak azt mondom, hogy két lába van ennek a dolognak.

A másik pedig: a csökkenés vagy csökkentés két különböző dolog. Elismerem, hogy csökkent, mint ahogyan nagyon sok intézménynél csökkent, mert az infláció magasabb volt, mint a támogatás emelkedése, tehát reálértékben csökkent, de nem vont el pénzt a kormányzat a 2005-2006. év kivételével az intézményrendszertől (Halász János és Babák Mihály felé:) - de beszélhetek, önök úgysem figyelnek.

Köszönöm.

ELNÖK: Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék még egy pillanatra a foglalkoztatási részhez visszaugrani, a foglalkoztatóhoz: a határozott időre szóló foglalkoztatásra irányuló jogviszony időtartama, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időtartamú munkaszerződés, illetve kinevezés, az öt évet nem haladhatja meg. Ez a 28. §. A 29. §: "A művészi és a művészeti munkakör betöltésére létesített határozott idejű foglalkoztatási jogviszony - ha a felek eltérően nem állapodnak meg - az évad végéig tart."

Tehát a 28. § szerint öt évig tarthat, a 29. § szerint az évad végéig tarthat a határozott idejű szerződés a tervezet jelenlegi megfogalmazása szerint. Akkor a művészi és a művészeti munkakörben nem köthető meg két évre sem, nemhogy öt évre a határozott idejű szerződés.

A (3) bekezdés: ha a munkáltató elmulasztja értesíteni a művészt arról, hogy foglalkoztatni szeretné, vagy nem szeretné foglalkoztatni, akkor a lejáró szerződésének megfelelő feltételekkel köteles továbbfoglalkoztatni. Ez azt jelenti, hogy természetesen az időtartamra is vonatkozik, ha előtte egy ötéves szerződése volt, akkor újabb öt évre meg kell kötni vele a szerződést.

De a másik oldal felé is igaz ez, mert "a munkáltató a jogviszony meghosszabbítására vonatkozó részletes ajánlatát legkésőbb március 31-ig írásban közli, a munkáltató ajánlatára pedig a foglalkoztatott április 30-ig írásban nyilatkozik". Az, hogy nyilatkozik, nem pontos megfogalmazás; vagy nyilatkozni köteles, vagy nyilatkoznia kell. Ez azért nem pontos, mert mindenképpen szükséges lenne egy kiegészítés, amennyiben ezt elmulasztja, akkor úgy kell tekinteni, hogy a továbbfoglalkoztatásra nem tart igény. Úgy tűnik nekem, hogy nemcsak szakmai szempontból támadható vagy hányaveti ez a törvény, hanem például munkajogi szempontból is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Karsai Péter ügyrendi kérdésben kért szót.

KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom nagyon egyszerű. Arra szeretném kérni kétpercező, felszólaló képviselőtársaimat, hogy tízperces vagy negyedórás önkorlátozást vezessenek most be, hátha Kránitz képviselőtársam vagy a magam hozzászólása is új színt hozhat majd a vita menetébe, ezért nagyon kérem őket, legyenek tekintettel arra, hogy a soron következő képviselők hadd szólalhassanak meg.

Köszönöm szépen.

(12.30)

ELNÖK: Tekintsük kérésnek az elhangzottakat természetesen. Köszönöm szépen. Ennek ellenére van egy kétperces jelentkezőnk. (Derültség.) Fedor Vilmosé a szó. (Fedor Vilmos: Elállok tőle, elnök úr.) Eláll, ez igen; hatékony volt a képviselő úr kérése.

Akkor térjünk vissza a normál idejű felszólalásokhoz; Kránitz Lászlóé a szó.

KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm szépen képviselőtársaimnak a megértését, illetve Karsai képviselőtársam segítségét.

Elöljáróban szeretném elmondani, hogy nem vagyok szakember, nem vagyok a kulturális bizottság tagja sem, egy egyszerű színházlátogató, színházkedvelő, színházat szerető soproni állampolgár vagyok. A vita menetében azon is gondolkodtam, hogy egyáltalán elmondjam-e a hozzászólásomat, de miután néhány soproni, általam nagyon kedvelt és tisztelt szakembert is megkérdeztem a törvényről, ezért tartozom nekik, hogy elmondjam ezt a hozzászólást, és ehhez kérem a türelmüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1991 októberében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a rendszerváltozást követően az első város volt, amely önálló színház létrehozásáról döntött. 2007-ben a régióban Szombathely követte a soproni példát. A soproniak nevében mondhatom, hogy az önkormányzat akkori vezetése a kultúra iránt elkötelezett emberek támogatásával 1991-ben jól döntött, hiszen ma már 17 éve saját színháza van a városnak. Soproni színházlátogató és pártoló polgár lévén azóta követem megkülönböztetett figyelemmel a város szerves részévé vált legfontosabb kulturális intézményének értékteremtő munkáját, előadásait, sikereit, gondjait, egyszóval színházunk mindennapjait.

Ismerve ezeket, bizonyos vagyok abban, hogy a törvényalkotó szándéka jó célt szolgál, hiszen világos és egyértelmű jogi eszközökkel segíteni és támogatni akarja a magyarországi művészeti tevékenységet, a működéshez nélkülözhetetlen intézményrendszer fejlesztését, és egy hatékony támogatási rendszer megteremtését, amely egyúttal a közpénzek értelmes és okos felhasználását is segítheti. Nyilvántartás, normatív elemek, kötelezettségeket és jogosultságokat megállapító finanszírozási modell, speciális munkaügyi, munkajogi szabályok, véleménynyilvánításra, javaslattételre jogosító fórum életre hívását is jelentheti; néhány kulcsszó, amellyel a törvénytervezetet, egy most születő ágazati szabályozást jellemezhetünk. Ahogy itt érzékeltem és tudom, vannak támogatói is, de jó néhányan kritizálják is ezt a leendő törvényt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy viszonylag vitatott törvény is jobb a semminél, jobb annál, mintha nem lenne semmilyen törvény. De azt gondolom, itt mégsem erről van szó.

Azt gondolom, hogy Európában is egyedülálló módon jó, alapos és átfogó törvény születhet most az előadó-művészeti szervezetekről. Ami az alaposságot illeti, bizonyítja az is, hogy a tervezet megalkotását, mint ahogy több képviselőtársam is említette, több mint kétéves előkészítés előzte meg.

Halász képviselőtársamra reflektálva: pénteken Sopronban lesz a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése, ahol szintén napirenden van ez a téma Schneider Márta államtitkár asszony előadásában, úgyhogy van lehetőség és mód ezt a törvénytervezetet a továbbiakban is megbeszélni és módosító indítványokkal esetleg jobbá tenni.

Mint miniszter úr is elmondta, a megalkotáskor a szakmával együttesen tanulmányozták a németországi, osztrák, francia, belga, dán és izraeli példákat. Az előkészítő munka során ezt követően számos szakmai szervezet írt alá szándéknyilatkozatot, amely szerint a törvény jó, szükséges és előremutató. Számos színházi vezető szakember is támogatja, mint ahogy néhányan nem támogatják. A szakmai kritikák és észrevételek pedig beépültek a tervezett szövegbe.

Tisztelt Ház! Érdemes szólnunk a sajátos foglalkoztatási szabályokról, ezek vetületéről. A magyar kultúra tisztasága szempontjából kívánatos volna, hogy végre az előadó-művészeti szervezetek - és itt most a színházakra gondolok elsősorban - élére ne politikai alapon kerüljenek vezetők, hanem valóban a legalkalmasabbak és a legjobbak irányíthassák ezeket az intézményeket. Az elmúlt időszakban sajnos bőven hallhattunk a színházi vezetők politikai eltávolításáról és az új vezetők politikai alapon történő kinevezéséről. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez az irány természetesen nem jó, sőt kifejezetten ártalmas, árt a művészeteknek, és árt a szakmának, sőt a művészeknek is.

Az első számú vezető kinevezése meghatározó döntés egy művészeti szervezet életében, hatása messze túlmutat az intézkedésen, hiszen egy időszakra meghatározza a művészi arculatot, a működés legfőbb jellemzőit, számos tényezőt. De nemcsak az adott művészeti szervezet életét befolyásolja egy kinevezés, hanem a régió, megye és a székhely kulturális életében betöltött szerepét is befolyásolja. A törvény ezért e tekintetben egységes szabályrendszert javasol az állami és önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezetekre.

A tervezet a munkáltató vezetője munkakörének betöltésére vonatkozó különös szabályok alcím alatt rendezi ezt a kérdést. Ez alapján a színházigazgatókat pályázat útján kell kiválasztani. Csak az pályázhat, akinek szakirányú felsőfokú vagy jogi, közgazdász diplomája van, és legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A vezetői megbízás öt évre szól. Csak remélhetjük, hogy a törvénytervezet elfogadását követő időkben a szakmaiság, az értékteremtő művészeti szándék, a tehetség, és nem a politikai akarat nyilvánul majd meg az első számú vezetők kinevezésének kérdésében.

Szeretnék szólni ennek kapcsán a színházban foglalkoztatott művészek, művészeti és más színházi munkaköröket betöltőkről is, az ő érdekeikről, megbecsülésükről, elismerésükről. Ezt soproni tapasztalatom alapján szeretném mondani.

Tisztelt Ház! A soproni Petőfi Színházban az elmúlt 17 évben három igazgatóváltás történt. Ez együtt járt a társulat jelentős cseréjével is. A váltások alkalmával minden esetben a társulat jelentős része az utcára került - voltak olyanok is köztük, akik 10-15 éve játszottak a színházban -, mégpedig a leglehetetlenebb időpontokban, amikor reményük sem volt arra, hogy a következő évadra máshol munkát találjanak, és új feladatokat kapjanak, egzisztenciális biztonságot leljenek.

Jelenleg a színházakban a művészeti munkakörökben foglalkoztatottak jelentős része foglalkoztatotti munkaviszony helyett különböző vállalkozási jogviszony keretében kapcsolódik a színházakhoz. A Sopronban egykor játszó színészek esetéből, úgy vélem, a szakmai üdvözölni fogja a tervezet ezen rendelkezését, hiszen ezt a kérdést is rendezi, konszolidálja a törvénytervezet. Sajátos foglalkoztatási szabályokkal, de védett és törvény által szabályozott körülmények közé kerülhetnek a művészeti szervezetekben foglalkoztatottak.

Fontos momentum, hogy a szerződtetési és szerződésbontási szándékot időben kell közölni, a hosszabb ideig foglalkoztatottakat szerződésbontás esetén végkielégítés illeti meg. A foglalkoztatottak az egészség- és a nyugdíj-biztosítási rendszer részévé válnak. A törvény fontos szabályozási területe ez, bár tudjuk, a művészi munkát ugyan igen nehéz szabályok közé szorítani, viszont a művészek foglalkoztatása az esetek nagy részében mégiscsak foglalkoztatotti minőségben, munkáltatóknál történik.

A törvény célja, hogy az előadó-művészeti szervezetek működésében érdekelt valamennyi szereplő számára áttekinthető és kiszámítható gazdasági környezetet biztosítson, ezzel lehetőséget teremtsen saját forrásokról szóló tudatos döntések meghozatalára.

Szeretném kérni képviselőtársaimat, természetesen soproni képviselőtársaimat is, hogy az elmondottak alapján és a soproni színház történetét ismerve támogassák ezt a törvénytervezetet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Képviselőtársaim kívánnak élni a képviselői szabadsággal, és ezért a kérés ellenére két percben fognak hozzászólni. Először Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kránitz képviselő úr említette a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülését, amely pénteken lesz Sopronban, és valóban ott téma lesz az előadó-művészeti törvény. Én a vezérszónoklatomban is azt kértem, ma is igyekeztem ezt tudatosítani képviselőtársaimban, még a múlt héten kértem azt, hogy ma az általános vitát ne zárjuk le pontosan amiatt, hogy pénteken lesz a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése, ott vannak a jelentős színházfenntartó önkormányzatok, ott van a szakállamtitkár asszony, nyilván ott sok olyan kérdés fölmerülhet a témával kapcsolatban, akár ezzel a törvénnyel kapcsolatban is, amely ügyek esetleg módosító indítványként kerülhetnének ide. De ha ma az általános vitát lezárjuk, akkor bizonyos értelemben ennek gátat szabunk. Nagyon örülök, hogy képviselő úr ezt szóba hozta, és említette is, hogy az ott megfogalmazódott javaslatok esetleg beépíthetők, de ehhez az kell, hogy ne rohanjanak a képviselőtársak, hanem ezt az egyeztetést vegyék komolyan.

Egyébként pedig én azt tartom, hogy ha egy törvény rossz, akkor azt nem szabad elfogadni, és ez a törvény szerintem rossz. Egy rossz törvény ártani tud egy területnek.

(12.40)

Én nem osztom azt a nézetet, hogy a rossz törvény is jobb, mintha nincs törvény. A rossz törvény az rossz törvény, nem foglalkozik kellően az alapelvekkel, nem figyel az igazi alapkérdésekre, nem tisztáz dolgokat. Ez a törvény ilyen, ezért rossz, s azt hiszem, hogy emiatt nem érdemes támogatni, hanem új eljárást kell indítani.

A szakma széles körű bizalmát meg kell szerezni, a fenntartók véleményét figyelembe kell venni, ötpárti egyeztetést indíthatnánk az ügyről - ami most nem volt, ha lett volna, a véleményünket talán komolyabban vették volna -, és utána jöhetne újra a Ház elé. Mert mi is színháztörvényt, előadó-művészeti törvényt szeretnénk. Csak ez nem felel meg annak, ami a közös elveink alapján elfogadható, a magyar színházi társadalomnak megnyugvást hozó törvény lehetne. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Fedor Vilmos következik.

FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal a meglepő bejelentéssel szeretném kezdeni, hogy egyetértek Halász János képviselő úrral. Miután én fenntartót is képviselek, javaslom, hogy a módosító indítványok benyújtásának határnapját hétfőben állapítsuk meg. Ez azt jelenti, hogy a pénteki tárgyaláson - amikor is a fenntartók megvitatják ezt a kérdést - lehetőség nyílik arra, hogy hétfőig további módosító indítványok kerüljenek benyújtásra. Köszönöm.

ELNÖK: Önmagában véve méltánylandó lenne ez a kérés, de sajnos a napirend már elfogadásra került, és ebben rögzítve lett az időpont is, tehát nincs lehetőség a meghosszabbításra.

Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kránitz László képviselőtársamhoz szeretnék kapcsolódni. Természetesen tudni vélem, hogy ki az az igazgató, akiről beszélt, és azt gondolom, itt nagyon sokan tudjuk, hogy kiről van szó, de mivel ön sem említette a nevét, én sem fogom ezt tenni.

Úgy érzem, hogy amiről már idestova lassan két órája beszélünk, az arról szól, hogy mi rossz a törvényben, mi nem úgy van, ahogy a direktor úr mondja. Nem világosak a célok. Direktor úr azt mondja, hogy világosak a célok és az eszközök. Szerintem pont a célok és az eszközök nem világosak. Direktor úr azt mondja, hogy ez biztonságot jelent a színészeknek. Egy fenét! Pontosan bizonytalanságot jelent a színészeknek. Hogy jelenthetne az biztonságot a színésznek, ha még csak munkaügyi pert sem indíthat, mert azt fogják neki mondani, kérem szépen, benne van a törvényben, hogy ön kirakható, akkor is, ha a színház a hibás.

Egyébként azt gondolom, a színháznak alapvetően törekednie kellene arra, hogy a műsorpolitikáját - erről sincs szó a törvényben - a meglévő erőihez mérten állítsa össze. Mondok egy példát: az Operaházban volt olyan terv az elmúlt évtizedekben, ami nem valósult meg, mert azt mondták, hogy nincs hozzá megfelelő énekes. Már elnézést kérek, de milyen színházigazgató az, aki olyan színházat csinál, hogy az embereit kirúghassa? Miféle emberség meg morál ez? A társulat ellen folyik a dolog, és ez elfogadhatatlan. Úgy látom, hogy direktor úr - aki ezt a törvényt átfutotta - nem mélyedt el ezekben a dolgokban igazán, illetve őt a törvény pozitív helyzetbe hozza, mert mint egy marionettfigurával, úgy játszhat majd a művészekkel, akik kiszolgáltatottak, mert egzisztálni szeretnének, szeretnék a gázszámlát és a villanyszámlát kifizetni, élni szeretnének.

Köszönöm szépen. Érdeklődéssel várom az előadó-művészeti törvény vitáját, mert hogy ezek után az is jönni fog, az biztos. Köszönöm.

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fedor Vilmos említette, hogy nem kellene-e gátat szabni a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén szóba kerülő módosító javaslatoknak. A múlt héten csütörtökön ezt én is elmondtam, képviselő úr. Jó lett volna, ha egy picit hamarabb ébred a szocialista frakció, és akkor az ugyanilyen tartalmú javaslatom elfogadják, s az e heti ülésrend elfogadásakor ezt figyelembe vették volna, és nem úgy szerepelne az ülésrendben - amit önök elfogadtak, mi pedig többek között ezért nem -, hogy az általános vitát ma lezárják. Ha az általános vita ma lezárul, akkor ma lehet benyújtani a módosító indítványokat. De ismervén a helyzetet bízom benne, ha máshogy nem, képviselő úr, de egy későbbi szakaszban bizottsági módosító indítványként a megyei városok közgyűlésén megfogalmazottakat, esetleg a bizottsággal közösen be tudjuk nyújtani, és ezzel a technikával élve mégis figyelembe lehet venni azt a véleményt, amivel ez a törvény egyáltalán javítható.

De ez a törvény szerintem rossz. Ez a törvény további egyeztetéseket kívánna. Ahogy bebizonyosodott erről a javaslatomról, hogy jó lett volna, ha meghallgatják és nem zárják le a vitát, és - ahogy Fedor képviselő úr is mondta és Kránitz képviselő úr is utalt rá - a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén szóba kerülő véleményt befogadhatnánk, lehet, hogy ugyanígy a törvény egészével kapcsolatos véleményünk is igaz lesz. Ebben az esetben egy új összetételű parlament megalakulása után ezen a törvényen rögtön javítani kell, hogy azok az alapelvek is, amiket fontosnak tartunk, majd belekerülhessenek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Schiffer Jánosnak adom meg a szót.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Fontosnak tartom Halász képviselő úr mondandójának azt a részét, hogy a javaslatok egy része bizottsági módosító javaslatként a parlament elé kerülhet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amikor ő felvetette az általános vita indításakor, hogy hosszabb benyújtási határidő kell, ezt képviselni kellett volna a házbizottság ülésén, de a Fidesz képviselője ezt nem képviselte ott, ilyen javaslat tehát nem érkezett a napirend összeállításához. De bizottsági keretek között ezt valószínűleg meg tudjuk oldani.

Még egy dolgot szeretnék mondani: mielőtt azok, akik hallgatják a vitát, azt hiszik, hogy a minisztérium nem egyeztetett az önkormányzatokkal, szeretném megismételni, hogy szeptemberben az összes önkormányzati szövetség megkapta a törvénytervezetet, a megyei önkormányzatok és a falusi önkormányzatok válaszoltak, a másik öt - köztük a megyei jogú városok - nem válaszoltak a megkeresésre.

De ez csak az első forduló volt. A második forduló pedig a háromoldalú egyeztető volt, amelyen a konkrét törvényjavaslat egyeztetése zajlott, ahol az egyik oldalon az önkormányzatok képviselői a közös álláspontban támogatták a törvényt. Lehet, hogy volt valami eljárási hiba az önkormányzatok között, de ez nem a minisztérium, nem az Országgyűlés, hanem az önkormányzati érdekképviseletek közötti zavar lehetett, ha volt. Vagy lehet, hogy nem volt, de akkor még tetszett a megyei jogú városok vezetőinek is a javaslat.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász János következik.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számomra Schiffer képviselő úr iménti véleménye is azt mutatja, hogy önöknek az egyeztetés csak egy kipipálandó valami. Nem az a lényeg önöknek, hogy ott elhangzik-e valami, és az esetleg bedolgozandó a törvénybe, ami a törvényt javíthatja, hanem az, hogy megvolt-e az egyeztetés. Képviselő úr, lehet, hogy elküldték a javaslatot a Megyei Jogú Városok Szövetségének, de ők azért nem küldtek vissza véleményt, mert - mint tudvalévő mindannyiunk számára - a következő közgyűlésükön november 14-én Sopronban ez napirenden lesz. Erre államtitkár asszonyt is meghívták, aki ott is lesz. Miért nem lehet ezt az egész eljárást úgy folytatni, hogy azt megvárjuk? - hiszen nyilván ott születik meg a válasz. Képviselő úr, kérem, hogy ne kipipálandó egyeztetés legyen ez!

Egyébként nézze meg, a Pécsi Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, a kecskeméti, a kaposvári, a győri, a veszprémi, a szolnoki színház megyei jogú város területén működik, az önkormányzat a fenntartója vagy a támogatója. Ez a magyar színházügy egyik fele. Ha az ő véleményüket, illetve az ő fenntartóik véleményét önök csak annyira veszik komolyan, hogy elküldtük a levelet, de nem válaszoltak - egyébként egyeztetnek, majd lesz valahogy -, akkor hogy gondolhatunk arra, hogy önök egy olyan törvényt akarnak megalkotni, amely majd hosszú éveken keresztül segíti a magyar előadó-művészeti ügyet?

Úgy látom, önöknek ez csak egy kipipálandó feladat. Inkább azt akarják bizonyítani, hogy a parlament így is működik, a kisebbségi kormány létezik, tud dolgozni, és egy ilyen törvényt is el tudnak fogadni. De nem lenne szabad ezt az ügyet feláldozni egy ilyen napi politikai érdekért! Félek attól, hogy önöket sokszor ez is mozgatja ebben az ügyben. Szeretném, ha nem így lenne.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Schiffer János következik.

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Csak azért, hogy ismételjünk: 2006. november 30-án hívták össze valamennyi tárcaszínház, valamennyi önkormányzati kő- és bábszínház, valamint szabadtéri színház igazgatóját és a legjelentősebb független színházak műhelyeit.

(12.50)

Részt vett az összes szövetség és különböző színházi kritikusok és dramaturgok céhei, a Magyar Színházi Portáltól mindenki az előkészítésben. 2007. januárban az összes szövetség részvételével, nem akarom fölsorolni, de azt el szeretném mondani, hogy 2008. június 24-én, az önkormányzati egyeztető fórumon szerepelt az anyag. A Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Kisvárosi Önkormányzatok Érdekszövetsége, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége és a Magyar Faluszövetség részvételével eljuttatták.

Rendben van, hogy eljuttatták egyszer, nyáron, aztán eljuttatták szeptemberben, és nem válaszol rá, de amikor a hivatalos fórumban, ahol a megyei jogú városok képviselői is hivatalosan vesznek részt, ott valamit mondani kellett. Ott az önkormányzati érdek-képviseleti oldal azt mondta, hogy támogatja a törvénytervezetet. Tehát nem látom azt a hiányt, amit képviselő úr megfogalmaz, mert megkapták az anyagokat, nem szeptemberben, hanem korábban is, de szeptemberben írhatta volna, mondjuk, a Megyei Jogú Önkormányzatok Szövetsége, hogy kérem szépen, mi csak ekkor és ekkor tudunk választ adni. De nem ezt mondta, hanem lement a háromoldalú tárgyalás, és azt mondták a képviseletben fellépők, hogy támogatják a törvényt. Tehát nem tudom, mit kellett volna még a minisztériumnak tennie ezek után.

Ennek ellenére azt mondom, hogy most összejött ez a gyűlés Sopronban, várjuk meg, hogy milyen javaslatok vannak, és a javaslatok alapján nézzük meg a bizottságban, hogy milyen módosító javaslatok építhetők be a törvénybe.

Köszönöm.

ELNÖK: Folytatjuk a kétperces felszólalásokat, bár egy bátortalan kérést azért engedjenek meg nekem; csatlakoznék Karsai képviselőtársamhoz, hogy időnként legalább engedjük szóhoz jutni azokat, akik hosszú ideje írásban, előre jelentkezve várakoznak. Tehát a kétperces felszólalásra Gulyás Dénesé a szó.

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy utoljára nyomtam meg a kétpercest ebben a kérdésben. Engedjék meg, hogy egy kicsit most megpróbáljak elszakadni a szakmától meg az egész törvénynek attól a hatásától, amit véleményem szerint gyakorolni fog a szakmára. Itt olyan dolgokról beszélgetünk, és olyan területről próbálunk meg törvényt hozni, ami tulajdonképpen nehezen megfogható és nehezen definiálható. Valószínűleg ezért nehéz ezeket olyan törvényi pontokba önteni, ami mindenki számára jó lenne és segítené a szakmát, és elsősorban azon keresztül, hogy a szakmát segíti, a társadalmat építené, az emberek lelkét, az emberek személyiségét építené, és ezáltal az utánunk felnövő generációt tenné értékesebbé.

Én csak annyit szeretnék zárómondatként elmondani, hogy azért is érzékenyebb terület az előadó-művészet, szemben a tudomány bizonyos területeivel, mert hiszen tudományos felfedezéseket kutatók, tudósok tettek, amelyek aztán elavulttá váltak és érvénytelenné váltak, míg a művészetben ez nem így van. Attól, hogy Mozart után jött Brahms, attól Mozart nem lett elavult. Attól, hogy Giotto előbb volt, mint Michelangelo, attól Giotto nem lett érvénytelen. Tehát olyan elképesztő művészi értékeket halmozott fel a művészet és ezen belül az előadó-művészet, ami bizony megérdemelné a nagyobb odafigyelést, megérdemelné azt, hogy most ezt felejtsük el, és üljünk össze, alkossunk egy olyan törvényt, ami ezeket élteti, a művészetet és a művészeket.

Az előbb nyelvbotlásom volt, érdeklődéssel várom a képzőművészeti törvényt, mert szerintem az is előbb-utóbb beterjesztésre fog majd kerülni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Halász Jánosé a szó.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Schiffer János iménti felszólalásából esetleg, akik figyelték, azt gondolhatják, hogy itt az egyeztetések teljesen rendben vannak, de ő megengedi, hogy ez még ezután is folytatódjék. A helyzet az, hogy ha a Megyei Jogú Városok Szövetségének elküldték ezt a törvényjavaslatot, és ő azt gondolja, hogy ez rendben van, akkor most miért tartanak egy olyan ülést, ahol ez külön napirend lesz? Ez nem szokás. Azért, merthogy - a szövetség alelnökétől tudom - véleményük és problémájuk van ezzel a törvénnyel.

Egyébként pedig, képviselő úr, ön mond itt 2006-os egyeztetéseket meg 2007-es egyeztetéseket, és hogy az ügyben ki hogy mondta, hogy az elfogadható javaslat. Én az előbb fölolvastam egy véleményt, négy neves színházi szakemberét - Marton László, Mácsai Pál, Pintér Béla, Zsámbéki Gábor -, ez 2008. szeptemberi. Valószínű, hogy pont azokról a javaslatokról szól, azokról a kidolgozott törvényjavaslatokról, amire ön nagy büszkén mondta, hogy az önkormányzati szövetségek, mondjuk, a Falusi Önkormányzatok Szövetsége - nyilván nem színházfenntartó önkormányzatok - támogatja esetleg. De itt a szakma azt mondta, hogy nem támogatja, és a következőt mondták ebben: azt mondták, hogy a tervezetet nem érzik megfelelő alapnak a törvény benyújtásához, és ezt alapként használva, alig változtatva azon a tervezeten van előttünk most az, amit tárgyalunk. Én azt gondolom, hogy igazuk volt akkor, és az ott megfogalmazott súlyos kérdésekre valódi választ kellene adnunk.

Reméljük, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén sikerül majd néhány ügyet ez ügyben tisztázni, mert még egyszer mondom, magyar színházügy nemcsak Budapesten van, nemcsak a tárca tart fenn színházakat, és nemcsak tárcaszínházak vannak, nemcsak Nemzeti Színház van, nemcsak Operaház van, hanem nagyon sok színház működik vidéken, nemzeti színházak egyébként, és nagyon fontos a magyar színházügy szempontjából és a magyar kultúra szempontjából az ő véleményük is. Önök most ezt figyelmen kívül akarják hagyni.

ELNÖK: Karsai Péternek nem kell tovább várakoznia, öné a szó.

KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem reméltem már, hogy ma szóhoz jutunk, de ezek szerint mégiscsak sikerült. Szeretném megköszönni Fedor Vilmosnak az akkori kétperces visszalépést, szép gesztus volt. Bókay Endre mondja azt, hogy az érintett szakmai szervezetek véleménye kell hogy megalapozza itt a vitát. Ebben valószínűleg igaza is van, azonban aki azt mondja, hogy a parlamentben egy ilyen törvény kapcsán szakmai vita zajlik, az nem mond igazat, az álszent, mert itt politikai vita folyik. Egy parlamentben mindig politikai vita folyik.

Persze az természetes, hogy a véleményünket azok a szakmai képviselők támasztják alá, akik ezeket a szakmai anyagokat megírják, merthogy én sem venném magamnak a bátorságot, hogy ilyen fontos törvény kapcsán, függetlenül előéletemtől, civil előéletemtől - némi kórusvezetői gyakorlatot is beleértve -, mégsem vállalkoznék arra, hogy ilyen törvénytervezetet a magam nevében, netán a frakciónk nevében megfogalmazzak. Természetesen ez politikai vita, ami itt folyik. Hogy ez mennyire így van, talán Pető Iván átcsúszása a politikai mezőbe, hogy egy ilyen törvény kapcsán éppen arról kellett beszélnie, hogy az MDF egyébként hogy szavazza majd meg és hogy támogatja a kormányt, talán ez is bizonyítéka annak, hogy igen, itt a szakmai törvények keretében is politikai vita folyik. Ennyit talán bevezetőnek engedjenek meg.

Most pedig a részletekről hadd szóljak! A Magyar Demokrata Fórum elvi egyetértését fejezi ki, hogy a kultúráért felelős minisztérium felvállalta ezt a régóta várt és szükségszerű lépést, hogy megpróbálja szabályozni az előadó-művészeti tevékenységet, a színházak, zenekarok, táncegyüttesek és más eladó-művészeti szervezetek működését, finanszírozását, az itt dolgozók munkaügyi specialitásait. Álláspontunk szerint mindezek kiemelkedő kérdéskörök a magyarországi kulturális élet ezen szegmensének célszerű, minőségi és hatékony működése, ezáltal a társadalmi érdekek maximális kiszolgálása érdekében.

Az előadó-művészeti szervezetek működéséről, támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvénytervezettel kapcsolatban általánosságban szeretnénk elmondani, hogy az indoklásban kifejtett célok és a szakmában már felvázolt szabályozási szükségletek többsége szempontjából a törvényt nem érezzük kellően átfogónak, egységesnek és épp ezért célravezetőnek. Talán a törvény céljáról engedjenek meg egy-két gondolatot, annak kritikáját természetesen!

A törvénytervezet szabályait áttekintve nem érezzük megvalósulni például az 1. §-ban meghatározott célok egy részét, így kiemelten az 1. § (1) bekezdés c), d), e), g) pontjait, és a további célok elérésének jogszabályi háttere is csak erős beleérző képességgel található meg.

(13.00)

A tervezet az ilyen témájú pályázati támogatási lehetőségeken kívül nem tartalmaz kifejezetten olyan szabályokat, amelyek például a gyermek- és ifjúsági korosztály hozzáférési lehetőségeinek elősegítésére vagy a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, színvonalas külföldi alkotások bemutatásának támogatására szolgálnának. Ugyancsak nem tartalmaz érdemi szabályt a tervezet az államháztartáson kívüli források bevonására, még inkább növelésére vonatkozóan. Javasoljuk, hogy a tervezetben maradjanak csak a valós jogszabályi háttérrel rendelkező pontok, hiszen a törvény preambulumában már szerepel elég, a törvény szellemiségéről szóló megfogalmazás.

Engedjenek meg pár gondolatot a törvény hatályával, alapelveivel és a miniszter szerepével kapcsolatosan is. Nem egyértelműen rendelkezik a tervezet az állami fenntartású, úgynevezett tárcaintézményekről, azaz olyan központi költségvetési kulturális intézményekről, mint például a Magyar Állami Operaház, azaz nem egyértelmű, hogy ezek milyen mértékben tartoznak a törvény hatálya alá, hiszen sajnálatosan ezen intézmények finanszírozását sem részletezi a tervezet, miközben a szabályozás egyik legjelentősebb fejezete az előadó-művészet támogatása. A tervezet 10. § (4) bekezdése ugyanis ezeket a központi intézményeket kiveszi a központi költségvetésből az e törvény szabályai szerint támogathatók közül, de a tervezet egésze alapján a többi szabály elvileg érvényes ezekre az intézményekre is.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Másrészt nem egységes a tervezet fogalomrendszere, amelynek következtében nem egyértelműen körvonalazódik az állami, önkormányzati, magán-előadóművészeti szervezetek pontos meghatározása, elhatárolása sem. Miközben például a miniszter feladatait rögzítő 4. § c) pontjában szerepel a központi költségvetési szervként működő, előadó-művészeti szervezetek feletti alapítói és felügyeleti jogok gyakorlása, ennek ellenére a tervezet nem rendelkezik a központi költségvetési szervek fenntartásához kötődően a költségvetési támogatásból való finanszírozásról és ennek konkrét részleteiről. Ezzel a kérdéssel a miniszter feladatai között is csak utalásként foglalkozik a törvény, a finanszírozás mikéntjét nem bontja ki, miközben e témakörben esetlegesen más erre vonatkozó jogszabály megalkotását sem vázolja fel, azaz fenntartja a központi költségvetésből fenntartott előadó-művészeti szervezetek, intézmények költségvetési kiszolgáltatottságát.

Ugyancsak ellentmondásos, hogy miközben az alapelvek között kimondásra kerül - a 3. § (1) bekezdésre utalok -, hogy a helyi önkormányzatok előadó-művészetet érintő feladataikat közszolgáltatási szerződés megkötésével is megvalósíthatják, az állami körre nézve ugyanaz nem kerül megfogalmazásra, vagyis az alapelvek szintjén deklarálásra, hanem csak a 4. § d) pontja utal arra, hogy valójában a miniszter is köthet ilyen szerződést. Ily módon nem egyértelmű az sem, hogy a központi költségvetéssel a közszolgáltatási szerződés útján kapcsolatban lévő társaságot a tervezet az előadó-művészeti szervezetek közé érti-e, vagy sem.

A továbbiakban az előadó-művészeti tanácsról, illetve az előadó-művészeti hivatalról mondanék egy-két kritikus megjegyzést. Az előadó-művészeti tanáccsal kapcsolatban előrelépésnek tartjuk, hogy ilyen típusú szakmai szervnek egyáltalán a felállítását tervezik, amely kapcsolatot teremt a szakma és a minisztérium között, azonban hiányoljuk és kevésnek tartjuk, hogy annak csak konzultatív, tanácsadói szerepe van, míg a döntéshozatal minden esetben a miniszternél marad, illetve a minisztert a tanács javaslata semmiben nem köti.

Másrészt nem tartjuk kielégítőnek a tanács összetételét sem, tekintettel arra, hogy annak kizárólag szorosan az előadó-művészeti területen mozgó, annak belső problémáit látó, belső szempontú megközelítésre alkalmas tagjai vannak. A kizárólagos szakmai megítélés eleve önmagában hordozza az elfogultság lehetőségét, és sokszor sajnos a maradiságot, a tényleges fejlődés gátját is jelentheti. Esetlegesen a szaksajtó képviselőit lehetne bevenni a tanács munkájába - ez csak ötlet persze - mint a művészélet kritikai oldalát és a nyilvánosság képviselőit. A fentieket a hatékonyság és fejlődés szempontjából hátrányosnak tartjuk amellett, hogy a fentiek szerint miniszteri alárendeltség miatt a tanács nemcsak nem független és nem önálló testület, de tényleges felelőssége sincsen. Ennek fényében különösen sérelmesnek tartjuk, hogy a 4. § d) pontja esetében a véleményezés a miniszteri felkéréshez kötött. A nyilvánosság erejétől is megfosztani a tanácsot a kizárólag a miniszteri döntési kompetenciájában lévő közszolgáltatási szerződések megkötése kapcsán szintúgy aggályos.

A következőkben az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartása és besorolása, az előadó-művészet támogatása fejezetről szólnék röviden. Az előadó-művészeti irodáról szóló 6. § (2) bekezdés b) pontja kimondja, hogy az államigazgatási szerv a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezeteket e törvény szerint besorolja, miközben az Operaházhoz hasonló táncintézmények kapcsán a 9. § (4) bekezdése rögzíti, hogy - idézem - "nem kell besorolni az állam által fenntartott, valamint a 4. § d) pontjában foglalt közszolgáltatási szerződéssel rendelkező előadó-művészeti szervezeteket". Mindez azt is jelenti, hogy a központi költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezeteket teljes mértékben kizárja a tervezet a IV. fejezet szerinti különböző paraméterek - mint nézőszám, előadásszám, magyar bemutatók száma, egyes kiemelt előadástípusokhoz kötő súlyozás - alapján meghatározott, illetve megítélt támogatási lehetőségekből, azaz a különböző minőségi, mennyiségi mutatókon alapuló finanszírozási kiegészítő forrásokból. Költségvetési szervekre vonatkozó költségvetési támogatási szabályok és sajátosságok is rögzítésre kerülhetnének megfelelő módon a törvényben vagy a tárcaintézmények sajátosságait rögzítő külön jogszabályban, amelyre utalhatna egyébként maga a törvény is.

Az előadó-művészeti munkavégzés sajátos szabályairól is szólni kell, hiszen nyilván azt mindenki érzi, hogy a közalkalmazotti státus egy ilyen körben mennyire gátja is, és mennyire nem illeszkedhet ez az egész rendszerhez, ezért üdvözítőnek és szintén sok éve szükségesnek tartjuk az előadó-művészekre vonatkozó eltérő munkajogi szabályok megalkotását ahhoz, hogy a foglalkoztatás egyrészt jobban követhesse a művészi életpálya sajátosságait, illetve az előadó-művészeti intézmények ne lehetetlenüljenek el a művészeti tevékenységre értelmezhetetlen kötöttségek miatt. A munkavégzés szabályainak megállapításánál véleményünk szerint az a legfontosabb, hogy teremtsen a munkáltató számára művészeti koncepciójának megvalósításához, a sajátos működéshez kellően rugalmas feltételeket foglalkoztatási kérdésekben.

A tervezet összességében ugyanakkor változatlanul a munka törvénykönyve és a Kjt. szerinti napi 8, heti 40 órás teljes munkaidő fogalmára alapoz, amely az előadó-művészeti intézmények működését, főleg a művészeti tevékenység sajátosságait nem tükrözi. Ha az ettől történő eltérést a kollektív szerződés vagy munkaszerződés körébe utalva hagyja a törvény, nehéz az intézményvezetőnek rávenni a szerződő partnert, hogy saját érdekei ellenére a munkaidő-hullámzást ne tekintse túlmunkának. Az erősen hullámzó munkaigény sokszor ugyanis a túlmunka korlátainak átlépésére kényszeríti az intézményt, miközben a túlmunkával terhelt időszakok mellett vannak a napi 8 óra alatti igénybevételt jelentő időszakok is.

(13.10)

Az ilyen időszakok hullámzása azonban külön rendelkezések nélkül nem - idézőjelben - nettózható. A sajátosságok leképezésére nem elegendőek a tervezet rendelkezései, a művészeti munkakörökben levők jelentős részén a törvény pontosítása nem segít, és a rendezni kívánt megoldatlan elemek is arra utalnak, hogy a művészeti munkakörök zöme ezekbe a foglalkoztatás jellegű kategóriákba nem illeszthetőek be.

És akkor legvégül - talán egy percbe belefér még a véleményem -, a fejezet összességében az előadó-művészeti intézmények foglalkoztatási problémáira csak részben kínál megoldást. Gyakorlatilag a művészekkel, művészeti dolgozókkal kapcsolatban eltéréseket fogalmaz meg a tervezet, de a közszolgáltatást ésszerűen szolgáló, a művelődési célokat átfogóan elősegítő megoldásokat nem kínál, és sajnálatosan nem oldja meg az önhibájukon kívül pályájuk leszálló ágába kerülő művészek munkajogi jogviszonyon kívüli megbecsülésének lehetőségét sem. Ugyanakkor bizonyos esetekben szakmai szempontból megalapozatlan, illetve elfogadhatatlan szabályokat fogalmaz meg.

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy az önálló tevékenységet folytató előadóművész jövedelempótló járadékára vonatkozó szabályokat is kihagyta a tervezet. Így csatlakozom mindazokhoz, akik azt mondják, hogy ez a törvény jelen formájában nem elfogadható, a kérdés az számunkra, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító indítványok elegendő javítást adnak-e arra, hogy ez a törvény a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadható legyen. Ez ebben a formájában nem az.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. És most felszólalásra következik Fedor Vilmos, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitában nagyon sok minden elhangzott már, és a vita egy része sokkal inkább már a részletes vitához kötődött, nem annyira az általános vitához. Én egy általános kérdésben szeretném elmondani a véleményemet.

Az első: ez a törvény, ami előttünk van és amit vitatunk, egy számomra nagyon is pozitív folyamat része, nevezetesen, az elmúlt esztendőkben, azt gondolom, több olyan alaptörvény került - nagyon helyesen - megfogalmazásra a Magyar Országgyűlésben, amely javította a kultúra, a kulturális ágazat pozícióit.

Mire gondolok? Ne feledkezzünk meg arról, hogy 2002 után született a filmtörvény, amely alapvetően szabályozott egy nagyon nagy területet, és a szakma jogos követelését elégítette ki azzal, hogy nagy társadalmi vita során, minden szakmai szervezet meghallgatása mellett egységesen, és azt kell mondanom, akkor még a politika egységét is maga mellett tudva került elfogadásra ez az alaptörvény. Aztán törvényt fogalmaztunk meg és hoztunk meg épített örökségünk védelmével kapcsolatban.

És itt van most a harmadik törvény, amely egy nagy terület szabályozásáról szól. Sokan elmondták, talán egyik törvény sem zajlott olyan hosszú előkészítés, egyeztetés mellett, mint ez a törvény. A legtöbb szakmai szervezet ezt a tervezetet, majd később pedig törvényjavaslatot megismerte, megtárgyalta, és a tárgyalások eredményét a minisztériumhoz eljuttatta. A különböző szakmai szervezetek is, a zene-, a tánc-, a színházművészeti szervezetek, ezen belül a bábosok, bábszínházak, a vidéki színházak, a fővárosi színházak, a gyerekszínházak, a drámapedagógiai műhelyek, az alternatív színházak, a szabadtéri színházak és szakszervezetek mind-mind megtárgyalták ezt a tervezetet. Azt kell mondjam, talán összegzésképpen érdemes egy mondatot kiragadni a Színházi Társaság anyagából, amely azt fogalmazta meg, hogy a szakmai szervezetek alapvetően pozitívan fogadták a tervezetet, valamennyi művészeti ág biztonságosabb és kiszámíthatóbb működésének a garanciáit vagy ennek kezdeményezését látták, látják ebben a törvényjavaslatban.

Nagyon sok elvárás volt és szerintem van, még megfogalmazódik e törvénnyel kapcsolatban. Miről kell szólnia a törvénynek, és miről nem szólhat ez a törvény? Nyilván az első pillanattól kezdve gyakran megfogalmaztuk azt, hogy ez a törvény nem terjed ki személyekre, ez a törvény előadó-művészetről szól, annak intézményeiről szól, és ezek működését szabályozza. Azaz nem igazgatók törvénye, nem külön művészek törvénye, még csak nem is fenntartó politikusok törvénye, hanem egy szakmai ág törvénye, a tánc-, a zene- és a színházművészet intézményeiről szóló törvény. Mint ahogy a filmtörvény sem szabályozta a filmekben szereplők jogállását, hanem szabályozta a filmek készítésének, támogatási rendszerének és a szakma megbecsülésének általános szabályait és kereteit.

Merthogy arról beszélünk, amit gondolom, valamennyien itt levők feltétlenül értéknek tartunk, azaz: mi is a célja ennek a törvénynek, mi lehet a célja? Örülök annak, hogy többen megfogalmazták, hogy a fővároson kívül is működnek intézmények, és bizony azok az intézmények általában egyes-egyedül látnak el alapfeladatokat. Nemcsak egy adott településen, hanem az úgynevezett színháztalan területeket is ki kell hogy szolgálják; olyan települések sokaságát, amelyek nem tartanak fenn színházat, ugyanakkor a színházba jutás feltételeit meg kell teremteni. Nyilván akkor tudjuk ezt megtenni, ha a színházak működését szabályozzuk, úgy szabályozzuk, amivel nagyobb szabadságot is nyújtunk egyben a színházaknak.

És aztán persze célja, hogy lehetőséget adjon a gyermek- és ifjúsági korosztálynak a színházba jutásra. Aztán célja az is, hogy foglalkozzon a nemzetiségi színházakkal, a vidék problémáival. Célja az is, hogy megőrizzen egy olyan kultúrát, amely alapvető küldetése, azaz a magyar nyelv kultúráját, a magyar zene kultúráját, a páratlan magyar zenei kultúrát, és ápolja a hagyományokat. Vidéken tehát az intézményeknek nagyon sokféle szerepet kell ellátniuk.

Nem szabályozhatja ez a törvény a képzést, hiszen a képzés egy másik törvényhez tartozik - itt utalnék néhány hozzászólásra -, illetve a képzés is megváltozott. Míg korábban egy intézmény, jobbára állami intézmény látta el a képzést, ma már tudjuk jól, hogy sokszektorúvá vált, azaz a képzés során nem vehetjük figyelembe, vagy nem veszik figyelembe azt, hogy mennyi az a kapacitás, mennyi az a lehetőség, ami azok előtt áll, akik úgy döntenek, hogy ezt a pályát választják.

A munkajogi kérdésekben éppen ezért azt gondolom, hogy minden szakmai szervezet, érdek-képviseleti, érdekvédelmi szervezet megkapta a tervezetet, és hallgatva a miniszteri kiegészítést, arról kaphattunk tájékoztatást, hogy ezek a szervezetek támogatták. Nyilván ez a legfontosabb szűrő szerintem, ami befolyásolhatja egy törvény keletkezését, és meghatározza a törvény szövegét.

Nagyon fontos terület továbbá a finanszírozás kérdése. Azt kell mondanom, talán emlékeznek rá képviselőtársaim, hogy a jelenlegi szabályozás, hogy tudniillik mennyi forráshoz, állami forráshoz jutnak a színházak, az már tizen-egynéhány évvel ezelőtt kidolgozott alapkonstrukció mentén történt és történik. Igen ám, csakhogy közben változtak a feltételek, átalakultak színházak vidéken, bővültek színházak, tagozatok alakultak. Egy példát engedjenek meg, szűkebb hazámat kiragadva, például a Miskolci Nemzeti Színház akkor egy játszóhellyel rendelkezett, ma öt játszóhellyel rendelkezik; lényegesen több előadást rendeznek, több mint négyszázat egy évben. Ez nyilván azt jelenti, hogy megváltoztak a körülmények és a feltételek.

Tehát ha arról beszélünk, hogy indokolt-e, hogy most foglalkozzon a tisztelt Ház a törvénnyel és most fogadja el, akkor azt kell mondanom, igen, indokolt, mert az a fajta finanszírozás, ami eddig történt, már nem tartható fönn.

Mit várunk, mit várhatunk ettől a finanszírozástól? Azt hiszem, abban egyetértünk kormánypárti és ellenzéki képviselők is, hogy jobb anyagi feltételeket, nagyobb támogatást várnak a színházak.

Nagyon fontos arról is beszélnünk, hogy azért a színházak működése során négyfajta forrást meg kell különböztetnünk. Ezzel nem nagyon foglalkoztunk, nem nagyon beszéltünk róla.

(13.20)

Ez pedig az állami támogatás, az önkormányzatok mint fenntartók támogatása, a szponzoráció, a helyi gazdálkodók támogatásának megnyerése és persze a saját bevétel.

Amikor tehát arról beszélünk, hogy milyen színházat támogatunk, akkor rögtön mellé kell tennünk, hogy miután, különösen a vidéki városokban egyetlen színház működik, annak az egyetlen színháznak kell megfelelnie a tömegigények kiszolgálásának, a kísérleti színházi elemnek, és annak az innovatív folyamatnak, amiről a törvény több alkalommal is megemlékezik.

Azt gondolom, több képviselő is utalt rá, hogy nem feltétlenül jelent vagy egyáltalán nem jelent negatív minősítést az, ha egy színházban a látogatók száma messze több, mint más színházakban. Azt gondolom, inkább azt kell megnézni, hogy milyen a műsorszerkezet, mit gondol, és mit tervez a színház az adott térségben.

Tehát nem kell büntetni akkor a városokat, a fenntartókat, ha több támogatási összeget adnak az intézményeiknek. Sőt, azt gondolom, hogy figyelembe kell vennünk, hogy hogyan viszonyul az adott fenntartó a saját intézményéhez. Én nem támogatom azt például, hogyha egy intézményfenntartó nem támogatja a saját intézményét, hanem fölfelé mutogatva azt gondolja, hogy az államnak kell csak és kizárólag ezt ellátnia, akkor nyilván ne kapjon olyan támogatást, viszont honoráljuk azt, ahol elismerik a kultúra jelentőségét egy városépítésben, merthogy bizonyára abban egyetértünk, hogy a kultúra szerepe mára alapvetően megváltozott.

Amikor azt mondjuk, hogy a kultúrának jelentős szerepe van az identitásban, abban, hogy egy településnek milyen a megítélése, milyen a település imázsa, azt gondolom, hogy akkor mindenképpen arról kell beszélnünk, hogy azokat a területeket támogatni kell, ahol a kultúrának ilyen típusú jelentőséget tulajdonítanak.

El kell hogy mondjam, végül nagy vita van abban is, hogy hát akkor hogyan kerüljenek kiválasztásra a színházigazgatók. Úgy látszik, ez most mindenkit érdekel, mert mindenki azt látja, úgy érzi, hogy a hatalom színének megváltozása során ezeknek az intézményeknek az éléről eltávolítanak vagy másfajta módon is kifejezik azt, hogy elégedettek vagy nem elégedettek a színházigazgató vagy éppen az intézményvezető tevékenységével.

Azt gondolom, hogy az egyik érdek - és most mint fenntartó képviselő mondom -, az az, hogy a fenntartó, amely a támogatást biztosítja, a fenntartó, amely a felelősséget vállalja az intézményrendszerért, az intézményrendszer működéséért, azt gondolom, pontosan emiatt bizonyos döntési jogosultságokat, döntési kompetenciákat elvenni a fenntartótól nem lehet. Egyébként azt kell hogy mondjam, ez szembe is menne bizonyos alkotmányos jogokkal, és alkotmányos kérdéseket vetne fel.

Ugyanakkor teljesen világos az a másik akarat, a szakmai akarat, amely azt mondja, hogy igen, valamilyen módon, valamilyen mértékben a szakma is szeretné hallatni a hangját a színházigazgatók választásában. Azt gondolom, hogy ami a törvényben megfogalmazódik, ezen új testület felállítása alkalmas lehet arra, hogy a kiválasztásban ez a kétfajta érdek harmonizálásra kerüljön, és ez a kétfajta érdek, ha működik, akkor kizárja azt, hogy a jövőben politikai indokok alapján kerüljenek vezetők megválasztásra.

Azt javaslom magunknak - és ebben, azt gondolom, egyetértés van közöttünk, ellenzéki és kormánypárti politikusok között -, hogy nem levenni kell ezt a törvényt napirendről, ezt a törvényt támogatni kell, mert szerintem fontos az, hogy ezt szabályozzuk, pontosan azért, hogy a vidéken működő és a fővárosi intézmények finanszírozási helyzete javuljon, azt a bizonyos értékteremtő folyamatot, amiről beszéltünk, támogassuk, de azt javaslom, hogy nyilván azokat a hibákat, amelyeket közösen észreveszünk - erre utaltunk is már több bizottsági vitában -, közösen javítsuk ki. Ezért azt gondolom, hogy ez a törvény tárgyalásra alkalmas, elfogadásra pedig akkor válik alkalmassá, ha ezeket a hiányosságokat módosító indítványokkal orvosolni tudjuk.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Nagy Istvánnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, képviselő úr!

NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban engedjék meg nekem, hogy türelmüket kérjem, hogy egy kicsit távolabbról kezdem hozzászólásomat, majd egyébként igyekszem ezt azzal bepótolni, hogy a későbbiek során már csak a munkavégzés sajátos szabályaira fogok koncentrálni.

Jelenlegi hazai színházi életünkben tapasztalható, egyébként korántsem egységes hivatásetikai alapelvek nélkül ez a törvény sem működhet jól, nem töltheti be egyébként a törvényben megfogalmazott céljait. Elő kellett volna venni, megfogalmazni azokat az írott és íratlan színházi szabályokat, amelyekre leginkább a mai 50-60 éves művészek emlékeznek, s tartják magukat hozzájuk, és amelyekhez a fiatalabb korosztály úgy és olyan mélységben alkalmazkodik, illetve ismeri és fogadja el azokat, hogy mely színházban, mely alkotóközösségben pallérozódott.

Az említett szabályok továbbélő rendelkezései szabályozzák a színházi működést már hosszú ideje, és gyakorlatilag ezek mellett a szabályok mellett is nagyszerű produkciók jönnek létre, és igazolják azt, hogy végül is ennek a színházi törvénynek az esetleges napirendről való levétele nem okozna súlyos hátrányokat a művészeknek.

Kiterjednek ezek a szabályok a színházon belüli viselkedési normákra, az időbeosztásra, a jelmezekkel, díszletekkel, kellékekkel való bánásmódra, az előadás és próbák alatti művészeti munkára, a próbarendre, a képzésre, a vizsgáztatásra, a színészek színházi, rádiós és filmbeli foglalkoztatási követelményeire, és még sorolhatnám azokat, amelyekre egyébként a művészeti ág művelése során szükség van.

Ezek a hosszú évek során kialakult, közös akarattal elfogadott, kötelezően elismert szabályok manapság hiányoznak, így szükséges lenne minden színész számára ismert és elfogadott, betartott szabályrendszer létrehozása. Természetesen nem a törvény hibája, hogy ilyen nincs, de úgy gondolom, hogy ehhez lehetne igazítani, pontosabban: ennek figyelembevételével lehetne új színházi törvényt alkotni.

A törvénytervezet ötödik fejezetében találhatók az előadó-művészeti munkavégzés sajátos szabályai, és általában erről a fejezetről az mondható el, hogy nem teljesíti azt a minimálisan elvárható célt, hogy a előadóművészeket, a színházban foglalkoztatottakat ugyanolyan védelemben részesítse, mint a hasonló törvények a más területeken foglalkoztatott munkavállalókat. Ez a törvény a művészeket mindenkinél, minden más közalkalmazottnál és foglalkoztatottnál kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza.

Ezen a törvényen pontosan látszik, hogy a vezetők egyeztettek a kormánnyal, így a művészek hátrányos, mondatnám, súlyosan hátrányos helyzetbe kerültek. Én a magam részéről elképesztőnek találom, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége támogat egy olyan törvényt, amely a művészeket kiszolgáltatja a vezetők kényének-kedvének.

A törvény több rendelkezése eltér a munka törvénykönyvének, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek a rendelkezéseitől, sokszor rosszak, értelmezhetetlenek, gyakran alkalmazhatatlanok, néha sértik az alkotmányos szabályokat is. De vegyük sorba a kifogásolt jogszabályi helyeket; vegyük sorba, mert egyébként ezekről már esett szó, de azt hiszem, nem árt megismételni és így egységben meghallgatni azt, hogy miről is van szó.

A 26. § már szóba került, amely szerint a munkáltató a szakmai végzettségre vonatkozó külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket köteles figyelembe venni, de a művészi munkakörök betöltése esetében kivételesen mentesítheti határozott időre azt, aki az adott munkakörben kiemelkedő művészeti teljesítmény nyújtására alkalmas.

Azt hiszem, hogy a finom hallás azért egyértelműen megállapíthatja, hogy ennek van egy súlyos problémája, mégpedig az, hogy ki minősíti vajon azzá, azaz kiemelkedő művészeti teljesítménnyé valakinek a munkáját. Ezen rendelkezés alapján egyébként bárkit foglalkoztathatna a színház vezetője. Gondolom én, ha Gulyás Dénes lenne a színház vezetője, akkor esetleg foglalkoztatna engem, esetleg Schiffer János nem, és azt gondolom, hogy ebben az esetben Schiffer Jánosnak lenne igaza. Ez egy szubjektív megítélés kérdése egyébként, és ennyire hátrányos helyzetben, mondhatni, kiszolgáltatottá tenné a művészt akkor, amikor majd egyik helyen egyébként kiemelt művészi teljesítményre képesnek fogják tartani az adott színház vezetői, egy másik esetben pedig egy másik színháznál nem. Azt gondolom, hogy ebből adott esetben súlyos munkajogi viták keletkezhetnek.

(13.30)

A 28. §: a határozott időre szóló foglalkoztatásra irányuló jogviszony időtartama - ideértve a meghosszabbított és az előző, határozott időtartamú munkaszerződés, illetve kinevezés, a továbbiakban együtt munkaszerződés, megszűnésétől számított 6 hónapon belül létesített újabb határozott időtartamú foglalkoztatásra irányuló jogviszony tartamát is - az 5 évet nem haladhatja meg. Ezzel már az előbb említett kifogásokon kívül, az előttem szólók által említett kifogáson túl az a probléma, hogy ha ezen időszakok összessége meghaladja az 5 évet, akkor az érintett művész a törvény rugalmatlansága miatt minimum 6 hónapra parkolópályára kényszerül.

Megint próbálok egy, az életből kiragadott példát mondani. Adott esetben előfordul, hogy egy színházi vezető és egy színész egyébként művészi hitvallásuk miatt a pályájuk során összetartoznak, összeköti őket a közös munka. Ebben az esetben a színházigazgató kinevezése újabb 5 évre megtörténik egy ötéves ciklus után, miközben azt a színészt, akire egyébként pályájának egy részében támaszkodott, nem tudja újra foglalkoztatni.

A 29. §-ról is beszéltek már az előttem szólók. Ez a művészi és művészeti munkakör betöltésére létesített határozott idejű foglalkoztatási jogviszony, ha a felek eltérően nem állapodnak meg, az évad végéig tart. Erről rendelkezik ez a paragrafus. A törvény az értelmező részében tartalmazza, hogy az évad augusztus 1-jétől július 31-éig tart, ugyanakkor álláspontom szerint helytelenül jár el az a munkáltató, aki határozott idejű munkaszerződésében vagy kinevezési okmányban nem határozza meg a határozott idejű foglalkoztatás időbeli hatályát. Valószínűleg egyébként ilyen szempontból felesleges ez az (1) bekezdés.

De a 29. §-nál maradva: a (3) bekezdésében úgy fogalmaz, ha a munkáltató elmulasztja a (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozat megtételét, köteles a foglalkoztatottat annak kérésére legalább a lejáró szerződésnek megfelelő feltételekkel tovább foglalkoztatni. A továbbfoglalkoztatás, ha lejáró feltételek szerint történik, adott esetben elérheti az 5 évet is, mert ez azt jelenti, hogy az időtartamra is vonatkozik, függetlenül attól, hogy a munkáltató produkciós lehetőséget tud-e biztosítani a számára, vagy sem.

Még mindig a 29. §-nál maradva: a (4) bekezdés úgy fogalmaz, hogy a munkáltató a jogviszony meghosszabbítására vonatkozó részletes ajánlatát legkésőbb március 31-éig írásban közli a munkáltatóval, a munkáltató ajánlatáról pedig a foglalkoztatott április 30-áig írásban nyilatkozik. Ez is mindenképpen pontosításra szorul, és szükséges lenne egy kiegészítés is, amennyiben a foglalkoztatott a meghosszabbításra vonatkozó ajánlattétel ellenére ezt elmulasztja, akkor úgy kell tekinteni, hogy továbbfoglalkoztatását nem igényli. Ez egyébként az az eset, amikor ebben a fejezetben a foglalkoztatót érinti hátrányosan egy paragrafus.

A 30. § (1) bekezdése elég hosszú bekezdés. Ezt már említették az előttem szólók, ezért talán nem ismétlem meg, de mindenképpen hátrányos, sőt úgy gondolom, hogy alkotmányellenes is abból a szempontból, hogy ez olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalót, amely szerint egyébként a 31. § (3) bekezdésében megállapított előadásszám legalább 50 százaléka mértékéig a következő évadban nem tud művészi feladatot biztosítani az előadó-művészeti szervezet megváltozott művészeti koncepcióval összefüggő ok miatt a munkáltató, akkor gyakorlatilag a munkavállaló határozatlan idejű jogviszonyát rendes felmondással, illetve felmentéssel - a továbbiakban együtt: felmondás - akkor is megszüntetheti.

Nos hát, ez a bekezdés egyébként az elején nevesíti azokat a művészeti munkaköröket, amelyekből felmondással el lehet mozdítani azokat a kiválasztottakat - ezt idézőjelben mondtam -, akiknek a munkáltató előreláthatóan nem tud megfelelő fellépési vagy érvényesülési lehetőséget biztosítani. Nem ismeretes azonban, legalábbis a törvény nem tér ki arra, hogy a felsoroltakon kívül más művészek munkaköre hogy tartható fenn, ha a tervezett előadásoknak csak az 50 százalékát lehet abszolválni. Ez bizonyosan alkotmányellenes, mert ez a rendelkezés lefordítva arról szól, hogy a színház vezetése, az igazgató, ha úgy látja jónak, nem ad elég művészi feladatot, s ezáltal megszabadul egy neki nem megfelelő művésztől. Ráadásul a munkáltató ezzel mentesül a munka törvénykönyvében meghatározott indoklás kötelezettsége alól, ahol valós vagy jogszerű indokok alapján lehet csak hasonló lépést tenni egy vezetőnek. A művészeket végletesen kiszolgáltatja a vezetői önkénynek. Egyébként elképesztőnek tartom, hogy a szakszervezet nem tiltakozott ez ellen a paragrafus ellen.

A 30. § (2) bekezdése is problémás. A munkáltató az előző bekezdés szerint csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg a jogviszonyt, ha a foglalkoztatottat legalább 30 éve foglalkoztatja. Egyrészt nem életszerű, másrészt egyébként nem is értem ezt a 30 évet, hiszen akkor ezek szerint 29 éve foglalkoztatott művészt minden gond és probléma nélkül el lehet távolítani a pályáról.

Ugyanennek a 30. §-nak a (6) bekezdése úgy szól, hogy a munkáltató a munka törvénykönyve 89. § (3) bekezdésére hivatkozva a határozatlan idejű jogviszonyt minőségi csere, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 30. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozva tartós szakmai alkalmatlanság jogcímen is megszüntetheti. Azt hiszem, hogy ez a tartós szakmai alkalmatlanság is egy olyan kifejezés, amellyel, ha minőségi cserével él a munkáltató, akkor nagyon sok és nagyon komoly jogvita keletkezik ebből, és valószínűleg erre való hivatkozással ezt egyrészt nehéz bizonyítani, és nehéz lesz valakit ezzel a (6) bekezdéssel élve eltávolítani a munkahelyéről. Egyébként ezt ugyanolyan alkotmánysértő rendelkezésnek tartom, mint az 50 százalékos foglalkoztatási küszöböt, de talán még annál is inkább az igazgatók szubjektív döntésére bízza azt, hogy kit foglalkoztatnak, kit nem foglalkoztatnak, illetve tulajdonképpen ez a döntés írja majd fölül a munka törvénykönyvét.

Egyébként a 39. §-ról is esett már szó, annak is az (1) bekezdéséről, ami gyakorlatilag végül is a munka törvénykönyve hatálya alá helyezi a vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseivel a vezető állású munkavállalókat. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy miközben a művészeket kiszolgáltatott helyzetbe hozza a tervezet, addig a vezetőket minden szempontból kiváltságos helyzetbe hozza azáltal, és ebből is látszik, hogy ez a törvény az igazgatók és nem a művészek törvénye.

Egyébként általában az a véleményem, hogy bár az előterjesztő és akik ezt a törvénytervezetet védik, elmondták, hogy a törvény minden szakmai szervezettel egyeztetve lett, valószínűnek tartom egyébként, hogy ezek a szakmai szervezetek viszont nem egyeztettek egyébként a tagjaikkal, mert sokan nem is hallottak erről a törvényről, márpedig egyébként sokakkal beszélgetve véleményük lenne erről, és amikor ezeket az általam kifogásolt szakaszokat meghallották, egyébként tiltakoztak is ellene.

Véleményem szerint a törvény nem jó, nem lesz működőképes, csupán egy régi állapotot konzervál, fenntartva a bizonyos szakmán belüli, illetve a szakmához közel álló körök hatalmi érdekeit. Ezért sem támogatjuk a törvény elfogadását, sőt azt javasoljuk, hogy a kormány vonja vissza és dolgozza át azt.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Bókay Endre, az MSZP képviselője. Parancsoljon!

BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársamnak, Nagy Istvánnak jelezném, hogy nagyon sok szakmai szervezettel egyeztették ezt a törvényt, nagyon sokan részt vettek az elkészítésében. Biztos, hogy van olyan valaki, aki az érintett szakmában nem tud erről, de arról szerintem nem maga az előkészítés tehet, lehet, hogy az ő érdeklődése egészen más.

(13.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Maga a színháztörvény két évvel ezelőtt került be a köztudatba, ezen a néven futott, és a két év során, miután elkezdtük a törvény előkészítését, hamar kiderült, hogy nagyon szűk lenne, ha csak színháztörvényről beszélnénk, ezért lett a törvény nevében is előadó-művészeti törvény. Ebben az értelemben kibővült természetesen más, az előadó-művészethez köthető tevékenységgel, zenével, zenekarok, énekkarok, táncok és egyéb produkciókat végző szervezetek, közösségek műfaji megjelenésével.

A törvény célja elsősorban, hogy pótolja az ágazati szabályozás hiányát, ami ebben nincs meg. Egy kicsit emlékeztet a filmtörvényre, bár az merőben másképp született, hiszen a filmtörvény kapcsán, amikor az elkészült, ott egy iparág volt mögötte, és erre az iparágra lehetett építeni pluszforrások megnyerését, egy olyan másik világot lehetett bevonni a filmkészítés finanszírozásába - ami, tegyük hozzá, rendkívül eredményes és hatékony mind a mai napig -, ami egy újabb forrást és egy újabb lehetőséget teremtett a magyar filmipar számára. Ezt ki is kellett annak idején használni. Egy kicsit hasonlít ez a törvény ehhez, de természetesen messze elmarad attól a lehetőségtől, hiszen a színházak és az előadóművészek mögött nem áll ilyen iparág, és nem állnak rendelkezésünkre olyan pluszlehetőségek, amik a finanszírozásba ebben az esetben bevonhatók lennének. Mindenesetre az az egyik célunk, hogy a költségvetési támogatások mellett az adójóváírások révén a magánszférát is bevonjuk a finanszírozásba.

A törvény átalakítja az előadó-művészeti világot, pontosabban: inkább követi annak az átalakulását, hiszen korábban, amikor a költségvetésben elosztottuk ezeket az összegeket, amiket a színházak fenntartására fordítottunk, jószerivel - többeket megkérdeztem - igazából senki nem tudta már megmondani, hogy mi alapján, honnan indultak ezek a költségvetési számok, és mit takarnak, mit tükröznek. Erre igen nagy szükségünk van, és el kell ismernünk, hogy a mai kőszínházak mellett természetesen nagyon értékes, nagyon magas színvonalon dolgozó amatőr színházakat és amatőr művészeti együtteseket is találunk, amelyeknek a finanszírozására érdemes most nagyobb figyelmet fordítanunk.

Harmadik ilyen dolog lehet a finanszírozás mellett, amit megemlíthetünk - és kifogásolták ezt ellenzéki képviselőtársaink -, hogy a 2009-es költségvetésben több forrást szánunk a színházak működetésére. Természetesen ez összefügg a törvény elfogadásával, hiszen ahogy elfogadjuk a törvényt, ezek a források bekerülnek, mert más szempontok szerint, egy sokkal korszerűbb szempont szerint fogjuk finanszírozni a színházakat.

A törvény összefoglal munkajogi szabályokat is, amiket az előttem szólók közül többen részben kritizáltak, részben jónak tartottak. Igen, a színházak és az előadó-művészetek egy más világot jelentenek, a művészekre más típusú szabályok is érvényesek kell hogy legyenek, hiszen ők nem tudnak olyan módon dolgozni, mint a hétköznapi, kiszámítható, reggel 8-tól 4-ig tartó, akár ilyen típusú munkarendben dolgozó más emberek. Itt megjelennek a szabadfoglalkozású művészek, a különböző vállalkozási szerződések, nyilván itt a tárgyi évet nem januártól, hanem év közepétől mérjük, tehát más jelenségeket kell figyelembe vennünk, más beosztásokat, ugyanakkor benne van a közalkalmazotti minimális bértarifához való igazodás is. Tehát itt többféle törvényből próbálunk összeállítani egy olyan rendszert, ami életszerűvé és működőképessé teszi a színházat, a művészek világát, az előadóművészek világát.

A szabályozási kör, amit a törvény érint, részben az előadó-művészeti szervezetek egyik nyilvántartásba-vételét jelenti - ez az, ami merőben új a törvényen belül, hiszen ilyen típusú rendünk nem volt mind ez idáig -, és több kategóriába sorolja be a különböző előadó-művészeteket, illetve ezt végző intézményeket, szervezeteket, közösségeket. Erről még egypár szót majd később fogok szólni. Ehhez a kategóriarendszerhez igazítja a finanszírozást, de ez a finanszírozás már mást jelent, hiszen más összegeket kell fordítani egy nagyobb tárgyi feltételekkel rendelkező épületre, a kőszínházakat nyilván több forrással kell ellátnunk, minthogyha kisebb amatőr közösségek működnek egy-egy saját, bérelt vagy pedig ingyenesen juttatott területen. Ehhez igazodik a finanszírozás is.

Említettem az előbb a munkajogi szabályokat, amiket részletesen szabályozunk a törvényben, amik megjelennek. Nem tudjuk, pontosabban körülbelül tudjuk, hogy milyen hatásokat váltanak ki, de sokan vitatják ezeket, hogy jogos, nem jogos, életszerű, nem életszerű. A mi véleményünk az, hogy elsősorban a színházak működéséből, az előadóművészek működéséből próbáltuk ezeket a munkajogi szabályokat úgymond kivonni, és ilyen értelemben átalakítani vagy módosítani. Meghatározza, szabályozza a törvény a hatósági feladatokat is, és egyéb ágazatokat érintő jogszabályokat vettünk még figyelembe.

Ami érdekes és újszerű itt a törvényben, és amiről egy picit többet szeretnék beszélni, az úgynevezett kategóriába sorolás. Két nagyobb kategóriát különböztet meg a törvény: az egyik a színházakra vonatkozó, a másik pedig a zenekarokra, énekkarokra vonatkozó kategóriát jelenti. A színházaknál az előírt előadásszámot teljesítő színházak kerülnek az első kategóriába. Itt vannak a befogadó színházak, a produkciós színházak, a bábszínházak, ahol a fenntartókat két részből álló központi költségvetési hozzájárulás illeti meg. Az egyik az úgynevezett fenntartói ösztönző részhozzájárulás, a másik pedig a művészeti ösztönző részhozzájárulás. Ez a differenciálás elsősorban azt szolgálja, hogy figyelembe vegyünk két különböző területet, figyelembe vegyük egy alap-infrastruktúra működését, és figyelembe vegyük azt is, hogy milyen művészeti értékeket, milyen pluszt tud megteremteni az ott működő színházi vagy előadó-művészi közösség.

Külön a művészeti részhozzájárulásban magasabb szorzót állapít meg a törvény az opera-, az operai jellegű, klasszikus operett-, balett-, tánc-, gyermek- és stúdiószínházak előadására. Itt megpróbáljuk azokat a műfaji sajátosságokat figyelembe venni, amikor azt mondjuk, hogy kisebb a nézőszám, ugyanakkor a művészeti érték, amit ők közvetítenek, semmivel se kevesebb, és az ő számunkra is megpróbálunk ugyanolyan finanszírozási hátteret biztosítani, mint a népszerűbb, esetleg populáris előadásokhoz.

(Pettkó Andrást a jegyzői székben Béki Gabriella váltja fel.)

A második kategóriába került a balett-, táncegyüttesek, a befogadó színházak támogatása, a harmadik kategóriába a szabadtéri, a nemzeti, etnikai kisebbségi színházak finanszírozása, míg a negyedik-ötödik kategóriába a magánszínházak, itt az önállóságukat megőrző színházakról van szó elsősorban. Ez új is, mert eddig ilyen típusú finanszírozás nem volt. Az ő számukra elsősorban pályázati úton próbáljuk meg biztosítani a fenntartás, fennmaradás lehetőségét, és a törvény azt mondja, hogy az érintett oktatási és kulturális miniszter egy hároméves, hosszabb távú szerződést is köthet az ötödik kategóriába tartozó magánszínházak képviselőivel, közösségeivel annak érdekében, hogy az ő finanszírozásuk is kiszámítható legyen, de ezt bizonyos értelemben korlátok között teheti meg.

A másik nagy kategória, amit említettem, a zenekarok és énekkarok nyilvántartásba-vétele, illetve besorolása. Két kategória van ezen belül, az elsőbe sorolódnak azok, akik fenntartóval vagy közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, tulajdonképpen ők a hivatásos szimfonikus zenekarok, kamarai szimfonikus zenekarok, kamarazenekarok és énekkarok. A másik kategóriába kerülnek az olyan típusú zenekarok, énekkarok, amelyek legalább két éve működnek, és az első kategóriába sorolt együttes szempontoknak nem felelnek meg.

A finanszírozás - mint említettem - e két nagyobb kategóriához igazodik, és próbál egy bizonyos rendet, kiszámíthatóságot teremteni. A finanszírozás összege - mint ahogy említettem - 2009-ben jelentősen növekszik, tehát többet fognak kapni ezek az előadások, bár itt a finanszírozás alapjait a megelőző két év működésével, eredményeivel kell összemérni, tehát nyilván nem azonnali. Ez a finanszírozási rendszer, ha most jól számolom, akkor a törvény 2009-es életbelépésével tulajdonképpen 2010-től állandósulhat, tehát attól kezdve teljesedhet ki.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az általános vitában nagyon részletesen nem kívántunk belemenni az egyes munkajogi, az egyes konkrét finanszírozási, a művészeti testületek értékelésével kapcsolatos megjegyzésekbe, ennek most speciel nem is nagyon látom értelmét, ez nyilván a részletes vitában kerülhet elő, és ott is kell majd megvitatnunk, hogy milyen módosításokra lesz szükségünk, illetve milyen változásokat kell a törvény jelenlegi szövegéhez képest elfogadnunk, ami még életképesebbé teszi a törvényt.

(13.50)

Az én számomra és a mi számunkra elsősorban az a kérdés, hogy ez a törvény szolgálja-e a magyar színházi életet, a magyar előadó-művészeti életet oly módon, hogy a fejlődésének a kereteit, lehetőségét teremti meg. Mi ettől a törvénytől nem várjuk el azt, hogy maga a művészet valami sajátos tartalmi megújuláson menjen keresztül, bár tudjuk, hogy ha kellő lehetőséget, kellő finanszírozási hátteret biztosítunk bizonyos művészeti ágak számára, az előadóművészek számára, ez kétségkívül új fejlődési lehetőséget teremt meg.

Felhívom az önök figyelmét arra is, hogy ez a törvény nem önmagában, nem mint egy magyar sajátosság jelenik meg, hanem több európai ország előadó-művészettel kapcsolatos törvényét tanulmányoztuk, és azokból próbáltunk a magunk számára écákat, ötleteket és olyan szempontokat kidolgozni, amelyek figyelembevételével ez a törvény még életképesebb lehet. Természetesen erre azért is szükségünk van, mert Európa részeként mi is ebbe a rendszerbe illeszkedünk, és szeretnénk, hogy a mi művészeink is élvezni tudják ezeket a lehetőségeket, amelyeket Európa más országában megkapnak.

Annak ellenére tudjuk, hogy az előadó-művészeti törvény és ezen belül főleg a színházak kapcsolatában nekünk egy sajátos magyar világot kell megteremtenünk, illetve tovább kell ápolnunk - inkább ezt a szót használom, mert ez a világ nyilván létezik és működik -, és erre igen nagy szükségünk van, hiszen a mai nagyon mediatizált világunkban, amikor a sekélyesség, a mindennapos sekélyesség a tévén és egyebeken keresztül szinte elárasztja ezt a világot, ezek a színházak tudnak talán ellenállni ennek. Emlékezzünk: valamikor régen, az ókori Görögországban a színházi előadások társadalmi események voltak, igen nagy társadalmi kérdésekre keresték a választ és nem ritkán adták meg a választ. Tudom, hogy ma a színházak ezt a szerepet már nem tudják visszavenni, de azt, hogy jelentős szerepet tölthetnek be a mindennapi életünkben és abban, hogy azokra a sorsdöntő kérdésekre, amelyek ma is előttünk állnak, választ találjanak azok a közösségek, amelyek elmennek a színházba, akikhez eljut a színház mint előadó-művészet, azok megtalálják az életük értelmét, szerintem ehhez igen nagy segítséget fog nyújtani.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Újabb felszólaló következik, Halász János, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat, amit most tárgyalunk, rossz. Ahogyan itt többször, többen elmondtuk, azt tanácsoljuk, azt javasoljuk, azt kérjük a szocialistáktól, hogy ezt vonják vissza.

Ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, persze egy hosszú előkészítő folyamat eredménye, ha lehet ezt mondani, de ez az eredmény rossz eredmény. Mi is dolgoztunk az előkészítés folyamatában, tettünk érte, hogy legyen előadó-művészeti törvény, sőt azt gondolom, előadó-művészeti törvényre szükség van, csakhogy ez nem az, amire szükség van.

Amikor már körülbelül két éve a parlamenti bizottságban a Fidesz kezdeményezte, hogy legyen nyílt nap, ahol a színházszakma képviselőit is meghallgatjuk, a kormányzati képviselőket is meghallgatjuk, akkor már elmondtuk világosan a véleményünket, hogy milyen alapelveket, alapkérdéseket kellene tisztáznia a törvénynek, de sajnos az ott elhangzott véleményünket figyelmen kívül hagyták, nem dolgozták be ebbe a javaslatba, márpedig így közösen törvényt alkotni nem lehet. Azt gondolom, a mostani folyamat is ezt mutatja.

Mi is történt? Ma már elolvastam itt a Házban egy még szeptemberi javaslatot, egy korábbi javaslatot, amelyet több neves színházi szakember úgy minősített, hogy az alkalmatlan alap a törvényhez, és az nem jó. Ezután önök azt mondják, változtattak rajta - szerintem egyébként nem eleget -, és most már ezek a szakemberek, akik akkor támadták a törvényt, most elfogadják. Tegyük fel, önök változtattak rajta, de közben pedig sokan mások ennek az új változatnak mondanak ellent, erről az új változatról mondják azt, hogy ez nem helyes, nem jó. Ha valakik egyszer egy javaslat ellen voltak, megváltoztatják a javaslatot, és ugye, nyugodtan belefér az is, hogy mások pedig ezen új javaslatról mondják azt, hogy szerintük nem elfogadható. A kérdés az, hogy a szakma milyen súlyú része mondja ezt; a múltkori állapotban is jelentős szakemberek mondták azt, hogy ez nem jó, és a mostani állapotban is az a helyzet, hogy a magyar színházi világ egy nagyon nagy szelete, a vidéki színházak döntő többsége mondja azt, hogy kérem, tessék egy új törvényt hozni, mert nem értenek ezzel egyet, és ugyanezt mondják a fenntartóik is.

Azt gondolom, ezt meg kellene hallaniuk a szocialistáknak, főleg azért, mert nyilván önök is olyan törvényt szeretnének, a színházak, az előadó-művészeti szervezetek pedig különösen olyant, hogy az hosszú távon hatályosuljon, érvényesüljön. Márpedig, ha ez így marad, ez nem lesz hosszú távú, ennek már most sincs meg a szükségesen széles körű szakmai háttere, és a szakmapolitikai egyetértés sincs meg a törvényben. Ahogyan ezt a filmtörvénynél meg tudtuk csinálni, szeretném, ha itt is megtudnánk. Szeretném, ha ebben a folyamatban is ahhoz hasonlóan kellő felelősségérzetet és az alapvéleményünk figyelembevételét tapasztalhatnánk a szocialisták részéről, mert egyelőre ez nincs így.

Miről is van szó? Már a vezérszónoklatban is említettük, most is szeretném elmondani: van néhány olyan alapkérdés, amely a jelenlegi magyarországi előadó-művészeti és színházi világot meghatározza, és ezen alapkérdésekre szerintem a törvénynek választ kellene adnia. Például a törvénynek olyannak kell lennie, hogy a jelenlegi struktúra alapelemeinek széles körű védelmét szolgálja, miközben biztosítja minden szervezet lehetőségét a támogatások megszerzéséhez. De ez a törvény nem ilyen, nincsenek benne a szükséges garanciák, ezen alapelvet nem tudja teljesíteni ez a törvény.

Azt gondolom, egy tervezetnek tisztáznia kell, fontos-e számára a társulati rendszer és a repertoárjátszás fennmaradása. Ez ügyben sem ad világos választ ez a törvény, márpedig a magyar színházügyben ez a kérdés olyan alapkérdés, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Világos választ kellene adnia a törvénynek arra - amiről ma talán itt még nem is volt szó -, hogy a színházi infrastruktúrát, a sokszor évszázados színházi épületeket hogyan kívánja megőrizni, fejleszteni, karbantartani, színházi játszásra, közösségi térré alkalmassá tenni a továbbiakban is. Ez szintén olyan fontos dolog, amellyel foglalkoznia kellene a törvénynek, de nem foglalkozik a törvény ezzel a kérdéssel sem.

De nézzük a finanszírozás ügyét! Támogatási oldalról is világos helyzetet kellene teremtenie a törvénynek. Látható, hogy a színházak működéséhez nem elegendő az önkormányzatok fenntartói hozzájárulása. A megoldás egyik módja az volna, hogy ne egyedül Budapesten tartson fenn előadó-művészeti szervezeteket az állam, hanem vonja be a fenntartott intézmények körébe a kiemelt vidéki városok színházainak operatagozatait, nagyszínpadi drámák bemutatására vállalkozó társulatait is. Ez egy új modell, a részlegesen központi költségvetésből fenntartott előadó-művészeti szervezet modellje, ezt kellene törvénybe foglalni, de ilyen vagy ehhez hasonló megoldás nem szerepel a tervezetben.

A részlegesen központi költségvetésből fenntartott vidéki többtagozatú színházak regionális ellátó tevékenységet folytathatnának, valódit, lehetőséget kapnának erre, aminek a megteremtése szintén ennek a törvénynek a feladata lenne. A jelenlegi vidéki színházak mellé mintegy ötven település tekinthető potenciálisan partnernek egy befogadó színházi program megvalósításában, ezért a tájolás nagyon fontos lenne ahhoz, hogy új nézőkhöz jussanak el a társulatok. A törvény által erre fordított támogatás szintén nem elegendő, nem foglalkozik kellő súllyal ezzel a kérdéssel, a magyarországi vidék színházi hozzáférésével. Egy törvény, ha ezzel nem foglalkozik, akkor az rossz.

Azt gondolom, ez a javaslat a teljesítménykötelezettségben is diszkriminálja a társulatos színházakat, hiszen e szerint a tárgyalt tervezet szerint a produkciós színház ugyanakkora teljesítménnyel magasabb kategóriába kerülhet. Miért harmadik kategóriás száz előadással a társulatos színház, ha ugyanakkora teljesítménnyel a produkciós színház szintén száz előadással már első kategóriás, ráadásul éppen azt a társulatos színházat hozza hátrányos helyzetbe a törvény, amely a produkciós színház színészének nagy valószínűséggel a kenyéradója? A törvény nem dönti el, hogy fontos-e számára a társulattal rendelkező színház. Azt gondolom, ez is tarthatatlan.

Választ kellene adnia ennek a törvényjavaslatnak arra a kérdésre is, hogy hajlandók vagyunk-e elfogadni azt, hogy jelentős állami támogatás nélkül ma Magyarországon nem lehet színházat működtetni.

(14.00)

A magyar színházi élet támogatásra szorul és támogatásra érdemes. Nem azért, hogy minden így maradjon, ahogy van, hogy ne változzon semmi, hanem azért, hogy a változások révén meg lehessen őrizni a jelenlegi struktúra értékeit, azt, hogy egy gazdag és viszonylag színvonalas kínálat lehetőség szerint még szélesebb körben találkozhasson a közönséggel.

Hazánkban az előadó-művészeti szervezeti világ több mint 30 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik évente. Magyarországon évente körülbelül ötmillió néző vált jegyet színházi előadásra. Az ötmillió nézőből származó jegybevétel körülbelül 6 milliárd forintot tett ki az elmúlt években, tehát átlagosan 1200 forintba került egy jegy. Közpénztámogatás nélkül akkor tudnának működni a színházak, ha a helyárakat több mint ötszörösére, körülbelül 6600 forintra emelnénk. A nézőszám-statisztikákból tudjuk, hogy jelenleg körülbelül százezer néző, az összes nézőnek körülbelül 2 százaléka fizet ennyit, több mint 6000 forintot egy jegyért vagy esetleg valamivel többet, akkor, amikor neves külföldi vendégszínházak előadásaira vált jegyet. A közönség tehát egy színházat el tudna tartani úgymond, de a jelenlegi struktúrát érthetően nem.

A központi költségvetésből jelenleg szinte a teljes színházi állomány hozzájut támogatáshoz. Néhány szervezet kér, de nem kap támogatást, illetve néhány olyan van, amelyik nem is kér semmilyen támogatást. A kérdés persze leginkább az, hogy kik kapnak garantált támogatást, és kiknek kell évről évre pályázni.

Ha már a pályázatoknál tartunk, ennek a törvénynek a pályázati rendszerre is garanciákat kellene tartalmaznia, a pályázaton elérhető források elosztásának garanciái kellene hogy szerepeljenek a törvényben. Nyoma sincs! Miért mondom ezt? Mert például milyen a jelenlegi helyzet, amin változtatni kellene? A Nemzeti Kulturális Alap színház-támogatási kollégiumának összes pályázati elosztott támogatása a korábbi időszakban úgy alakult, hogy több mint kétharmada Budapestre érkezett, egynegyede érkezett a vidéki színházakhoz, és körülbelül 8 százaléka érkezett a határon túli magyar színházakhoz. Aránytalan a dolog. Ha a Budapest-vidéki színházszámokat, előadásszámot és az embereket, akik elérhetik ezeket a színházakat vesszük figyelembe, teljesen aránytalan ez a helyzet.

Garanciák kellenének, kérem szépen, ebben a törvényben arra, hogy a most esetleg bevezetendő újabb támogatási rendszer... - nem új pénz lesz ez, csak a régit osztják el máshogy, gondolom, majd megint a barátoknak. Azt hiszem, hogy garancia kellene, hogy hány százalék juthat ilyen típusú színháznak, hány százalék juthat vidéki, budapesti színháznak. Színházi típusok szerint, területek szerint, előadási jellegek szerint lehetne ezt kidolgozni. De amikor azt mondjuk, hogy ilyen típusú garanciákat kérünk, annak nyoma sincs a törvényben, és azt várják tőlünk, hogy egy ilyen törvényt fogadjunk el. Kérem szépen, ez nem elfogadható, rossz a javaslat. Számos, számtalan hely van, ahol módosítani kellene ezen a javaslaton.

Nézzük meg az alapokat! A törvény jelenlegi tervezetében szerepel ugyan a törvény alapelvei cím, de a szöveg nem az alapelveket tisztázza. Szerintem egészen másra lenne szükség a törvény alapelvei paragrafusban. Mivel az alkotmány biztosítja a művelődéshez való jogot, ezért le kellene szögezni az alapelveknél, hogy az előadóművészeket kiemelt védelem illeti meg. Ezzel szemben mit látunk a törvényben, amiről itt képviselőtársam is szólt az imént? Azt látjuk, hogy a művészeket mindenkinél, minden más közalkalmazottnál és foglalkoztatottnál kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza majd ez az új javaslat akkor, amikor kiszolgáltatja az igazgató kénye-kedvének, hiszen mind az úgynevezett minőségi csere, mind az a rendelkezés, amelyik kimondja, hogy ha nem tudja 50 százalék erejéig foglalkoztatni az illetőt, akkor elküldheti, ezek olyan rendelkezések, amelyek egyébként szerintem a társulati rendszer egészét is kikezdik, ami szintén egy nagyon rossz folyamat lehet, és egyébként alkotmányossági kérdéseket is fölvetnek a tervezetnek ezen pontjai.

A tervezet leírja, hogy hozzájárul az állam az előadó-művészeti tevékenységhez alkotmányos kötelezettségből, de azt nem említi, hogy milyen elvek alapján. Az előbb is utaltam a pályázati összegek elosztására. Ez is egy hasonló kérdés, itt is tisztázni kellene az elveket. Nem tisztázza ezt a törvény.

Ha alapelve ennek a tervezetnek a művészeti élet szabadsága, akkor szerepelnie kellene az önrendelkezés, önszabályozás területeinek, de ezek egyáltalán nincsenek benne. A szakmai döntéshozás és szakmai érdekképviselet helyett csak javaslattevő szerepet szán a tervezet a szakmának. Azt gondolom, ez sem helyes. Megállapíthatjuk tehát, hogy az alapelveket sem tisztázza ez a törvény.

Azt hiszem, hogy az itt fölsorolt kifogások mind érdemi kifogások voltak. Egy hosszú vita zajlott már a Házban ma is erről a kérdésről, és kiderült, hogy érdemi, szakmai kifogások vannak. Világos már ma, hogy a benyújtott törvényjavaslat mellett sem szakmai, sem szakmapolitikai egyetértés sincs. Ezért azt mondom továbbra is, amit javasoltam már önöknek, hogy egy új folyamatot kell elkezdenünk, annál is inkább, mert a törvényben voltak előremutató jelek, de hát éppen azokat hagyták ki, amiket benne kellett volna hagyni.

Miről is van szó? Előadó-művészeti tanácsról beszéltünk. Fölállítanak egy új szervezetet meg egy előadó-művészeti irodát és előadó-művészeti tanácsot, ami majd besorolja a színházakat, kategorizálja őket, pénzbe kerül ennek a szervezetnek a fenntartása, újabb hivatalt hoznak létre. Annak idején még volt a törvényben emellett egy előadó-művészeti járulékrész is, ami pedig segített volna azoknak a színészeknek, akik esetleg időlegesen munka nélkül maradnak. Mi történt ebben az új javaslatban a kedves szakszervezet támogatásával? Ezt a részt kihagyták, ez már nincs benne, azaz az előadó-művészeti járulék, ami jó lenne a művészeknek, ami juttatást jelentene, persze az előadó-művészeti iroda, a besoroló, a rangsoroló, az előadó-művészeti tanács benne maradt. A hivatal épül, a művészek szegényednek. Kérem szépen, ez egy ilyen javaslat. Amikor arról beszélnek itt, hogy a javaslatnak milyen története van, hát ilyen története is van, mert vannak dolgok, amiket elhagytak belőle.

Továbbra is azt gondolom, hogy pontosan azért, hogy olyan törvény szülessen, ami a magyar színházi szakmát hosszú távon is segíteni tudja, újra el kell kezdeni egy szakmai egyeztetést, hogy a szakma széles köre tudjon támogatni egy törvényjavaslatot, mert nyilván van olyan javaslat, amit széles körben tud támogatni a szakma, ezt a munkát el kell végezni, utána egy ötpárti egyeztetésre van szükség, majd pedig hozhatjuk ide a Ház elé a javaslatot. Azt gondolom, egy ilyen eljárás lenne az, ami megnyugtató helyzetet hozna, mert csak áterőltetni ezt a törvényt, kedves szocialisták, azért, hogy utána majd egy új összetételű parlamentben meg kelljen változtatni, semmi értelme nincs. Csak azért áterőltetni, mert önök így gondolják, annak semmi értelme nincs.

Hallgassák meg a mi véleményünket is! Az előkészítő folyamat arról is szól, hogy a másik véleményét is meghallgatva beépítjük a tervezetbe. Ezt önök nem tették meg, tudatosan figyelmen kívül hagyták a véleményünket, ezért ezt a javaslatot alkalmatlannak találjuk általános vitára.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Schiffer János, az MSZP képviselője. Öné a szó, parancsoljon, képviselő úr!

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sokan sok véleményt elmondtunk itt a vitában már, kétpercesben is, a korábbi felszólalások során is. Azt gondolom, hogy lehet jobbról, lehet balról megközelíteni a törvényt, de én határozottan tudom azt megfogalmazni, hogy ez a törvény jó. Még egyszer elmondom, hogy ez a törvény jó, mert Halász képviselő úrtól azt szoktam meg, hogy többször elmond mindent, még ha kiderül, hogy arra már választ kapott, és a válasz nem támasztja alá az ő álláspontját.

Hadd kezdjem egy ilyennel, csak azért, hogy ne maradjon a levegőben a Megyei Jogú Városok Szövetsége kérdése. Azon az október 7-i gyűlésen, ahol a három oldal egyeztette a törvény konkrét szövegét, ott részt vett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége képviselője, és részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A végén a résztvevők - sokan mások is, csak ők is - szavazásra bocsátották a törvényjavaslatot, és a jelenlevők egyhangúlag elfogadták ezt a javaslatot. Ez is egy tény, amit figyelembe kell venni. Lehet, hogy emellett vannak olyan tények, amelyek a megyei jogú városok újraszerveződését indokolják.

Tehát én azt mondom, hogy ez a törvény jó, nem nagyon hosszú, nagyon alapos, részletekbe menő, és az érdekeltekkel lefolytatott szakmai vita alapján készült a törvény. Ezért elmondható, hogy szakmai és szakmapolitikai hitele van a törvény benyújtásának.

Miért mondom ezt többek között? Azért is mondom, mert nagyon érdekes módon, és azt gondolom, hogy egy kicsit elítélhető módon is itt mindenki csak a színházról beszél. Gulyás Dénes kivételével mindenki a színházról beszélt, holott ez a törvény nemcsak a megyei jogú színházakat akarja szabályozni, hanem a szimfonikus zenekarokat, az énekkarokat, a táncegyütteseket, az új, kortárs művészeti mozgásszínházakat is.

(14.10)

Miért nem beszélünk erről, és miért nem mondjuk azokat a problémákat, amelyeket csak a színészeknél tudtunk kiemelni, hogy ezekre milyen negatív hatással van? Egyetlenegy negatív megjegyzés jött a zenei területről, az, hogy a Budapesti Filharmonikusok nem szerepelnek a törvényben, ami egy speciális helyzet. Lehet, hogy valahogy be lehet emelni az ő nevüket, bár egyetlenegy együttes sincs beemelve név szerint, de ez egy speciális együttes, amelyik egyik oldalon az Operaház saját zenekara, a másik oldalon pedig szimfonikus zenekarként is működik. De ezentúl az összes szimfonikus zenekar támogatja és támogatta ezt a törvénytervezetet; és így voltak vele a táncosok is, és nem is lehet felmutatni semmilyen lobogtatott levelet, amelyek ezekkel szemben lettek volna.

De miért mondom azt, hogy jó ez a törvény? Azért jó a törvény, mert alkalmazkodik és illeszkedik ahhoz a megváltozott körülményhez, ami az elmúlt húsz évben bekövetkezett. Lehet azt mondani, hogy védenünk kell - és elhangzott olyan hozzászólás, hogy védjük is - a meglévő struktúrát, aki viszont egy kicsit is járatos a színházban és mozgott a színházi életben, az az elmúlt tíz-tizenvalahány évben mindig azt kapta, hogy a színházi struktúrát át kell alakítani. Sok mindent értünk a színházi struktúrán, volt, aki csak azt értette, hogy a színházigazgatókat kell váltani, és akkor a struktúra magától megváltozik. Aki figyelmesen nézte és figyelte a budapesti színházi életet vagy akár a vidékit, az pontosan láthatta, hogy az elmúlt időszakban elindult egy változás. Színházak alakultak át műfajilag, másfajta struktúrát vettek fel, másfajta művészi programot fogalmaztak meg a maguk számára. Ahogy a vezérszónoklatomban is említettem, két út van: vagy hirtelen váltunk, megszüntetünk rendszereket és újraépítünk, vagy pedig a kiigazításokkal, a támogatásokkal, az illesztésekkel próbáljuk a struktúrát változtatni. Én ezt a második formációt tartom jobbnak, ahol a szerves fejlődés hozza létre az új struktúrát, az új intézményrendszert. Látszik ez az új társulatoknál, látszik, hogy amíg 1990 előtt talán a két kezünkön fel tudtuk sorolni a budapesti alternatív vagy független együtteseket, ma százhatvanvalahány olyan működik Budapesten, amelyik ebbe a kategóriába sorolható. Ezek szerves fejlődés alapján jöttek létre, nem kinevezték őket, nem megbízták őket, hogy ezt csinálják, hanem a művészi műhelymunka építette fel a tevékenységüket.

Az a kérdés, hogy mit tesz ezzel ez a törvényjavaslat. Egyik oldalról biztosítja a meglévő műhelyek kiszámítható finanszírozását, mégpedig akkor, ha bizonyos feltételeket teljesítenek. Ez nagyon fontos. Azért mondom, hogy bizonyos feltételek esetén, mert igenis kell nézni az előadásszámot, kell nézni az új produkciók létrejöttének a számát és bizonyos összefüggésben a nézők számát is. Az, hogy ennek alapján kategóriák jönnek létre, és van egy olyan hivatal, amelyik a kategóriák alapján besorol, ez nem a hivatal kénye-kedve szerint történik, hanem az intézmény tevékenysége alapján, számszerűsíthető, objektív számok alapján és nem szubjektív alapon. Többször belefutottunk itt abba a problémába, hogy mit lehet magas színvonalú vagy nem tudom, milyen művészi teljesítménynek minősíteni. Ez nagyon nehéz, nem is szabad ezt törvényben megtenni, mert a művészeti szabadsággal szembemenne, ha a törvényben ilyen kategóriákat próbálnánk megfogalmazni. De a műhelyek tevékenységét egyik oldalról ez biztosítja.

A másik - amelyik a legjelentősebb - az, hogy az új műhelyek tevékenységét is támogatja, ami eddig esetleges volt. Az a keret, amiből pályázni lehetett úgynevezett alternatív, magán- vagy független színházaknak, az minden évben úgy jött létre, hogy mennyi maradt. Ez most fix 10 százalék. Azon lehet vitatkozni, hogy a 10 százalék elég-e, vagy nem, ez vitakérdés lehet, és a százalékok feltehetőleg módosíthatók. Ez nyilvánvalóan mindig függ az éves költségvetés nagyságrendjétől, de az egészhez képest mégis stabil, és a mostani számítások alapján az ez évinek duplája az a jövő évi keret, ami felosztásra kerül.

Az egyik oldalról azt gondolom, hogy ez egy biztosítékrendszer. A másik oldalról azt mondom, hogy meg is kell felelni bizonyos feltételeknek. De régen is sokszor szembesítették a magyar színházi életet - és nemcsak a színházi életet - azzal, hogy sok mindenben rutinszerűen működött, igazából nem tudott megújulni, ugyanakkor a szokásjog alapján a támogatás ugyanúgy járt. Ez a rendszer e tekintetben, ha nem is mondom, hogy radikális változást hoz, de azzal, hogy feltételrendszert ír elő, aminek meg kell felelnie, szükségessé teszi, hogy a fenntartó is, a művészeti intézmény, műhely vezetője is szembesüljön az éves tevékenységével, és lássa azt a veszélyt, hogy az egyesből a kettesbe, a kettesből a hármasba kerülhet, vagy kieshet a finanszírozás rendszeréből. De fontosabbnak tartom azt, hogy alulról nyitott a rendszer - rossz kifejezés az, hogy alulról, mert nem lentebb van -, ami a független, a megújító, az új utakat kereső művészeti együttesek, társulatok számára nyit meg lehetőséget. S ez a legfontosabb kérdés.

(A jegyzői széket Podolák György helyett
Gulyás József foglalja el.)

Sok szó esett a munkajogi kérdésekről. Feltehetik a kérdést, hogy öncélúan a minisztérium, vagy nem tudom, ki akart itt munkajogi kérdésekkel foglalkozni. Aki színház közelében működött, az pontosan tudja, évek óta rendkívül nagy problémát jelentett, hogy a színházi évadbeosztás nem alkalmazkodik a heti 40 órás munkahéthez, meg hogy egy próbaidőszak és egy bemutató-időszak tényleg időnként milyen emberfeletti teljesítményt igényel a művésztől kezdve a világosítón át a színpadmesterig. Ezeket a szabályokat valahogy rendezni kell, mert eddig minden igazgató ki volt téve annak, hogy a munkaügyi felügyelőség megbünteti, mégpedig jogosan, mert nem 8 meg 12 órát, hanem sokszor még többet volt bent egy-egy dolgozója a színháznak. Ebben próbál valami rendet teremteni a törvény. Korábban sokkal szélesebb módon akarta ezt szabályozni, de látszott, hogy milyen komplikált ezt a területet szabályozni, ezért már csak bizonyos főbb kérdéseket tett meg.

Sokszor felmerült a kérdés a vidéki színházak kapcsán is. Szeretném pontosítani, mert Halász képviselő úr elmondta, hogy az NKA támogatása milyen aránytalanságokat mutatott. Mivel ezt már hallottam egyszer, ezért elkértem az NKA-tól a kimutatást. 585 millió forintot osztott fel az NKA a színházi területre, ebből 177 millió jutott a budapestieknek, 224 a vidékieknek és 14 a határon túliaknak. Az előbb elhangzottakkal szemben tehát kicsit fordított az arány. Hogy százalékosan is mondjam: a fővárosiak 43, a vidékiek 54, a határon túliak pedig 3,4 százalékot kaptak. Lehet, hogy nem igazán jó az arány és lehetne rajta változtatni, bár ha a nézőszámarányt nézem, akkor kicsit még hátrányos helyzetben is van Budapest, mert a színházba járó nézőközönség több mint 50 százalékát adják a Budapesten színházba járók, akik persze nemcsak budapestiek, mert legalább 1 millióan laknak az agglomerációban, de máshonnan is jönnek. Ebből azonban nem szeretnék vidék-Budapest problémát csinálni, mert nem is erről van szó.

Teljesen egyetértek azzal, amit Halász képviselő úr mond, hogy az úgymond fekete foltokat is el kell érniük a színházaknak. Azért is jó a törvény, mert nemcsak azt mondja, hogy a tájolást külön pályázati alappal támogatja, hanem a szorzónál is pluszpontot ad azért, hogy a színház kimozduljon a székhelyéről, és máshol is tartson előadásokat.

Úgyhogy azt gondolom, ez a törvény alapos előkészítésen ment keresztül, és fontos új területeket szabályoz. Minden új terület szabályozása okozhat súrlódásokat, de figyelembe kell venni, hogy itt a szabályozás egész rendszerének egységesnek kell lenni, ugyanakkor egy nagyon sokszínű, sokrétű, sokfajta igényt megfogalmazó területtel van dolgunk, ahol az igények időnként ütköznek egymással. Ebben kellett megtalálni azt a közös nevezőt, hogy a dolog működőképes legyen.

Még egyszer mondom: a törvénytervezet jó, alkalmas arra, hogy vitassuk, alkalmas arra, hogy módosító javaslatok szülessenek hozzá, és alkalmas arra, hogy elfogadása után a magyar kultúra számára új lehetőségeket, biztonságot, az intézményhálózat számára pedig kiszámíthatóságot jelentsen, s nemcsak a színházi, hanem a zenei területen és a tánc területén is. Ezért kérem, hogy a vitában próbáljuk meg a pontosításokat, a módosításokat megfogalmazni egy szakmai vita alapján, és utána fogadjuk el a törvénytervezetet. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Gulyás Dénes, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!

(14.20)

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb ugyan azt mondtam, hogy nem nyomom meg még egyszer, de engedjék meg nekem ezt a szemtelenséget, igyekszem rövid lenni. Próbálom megfejteni, hogy miért olyan fontos átverni most ezt a törvényt a parlamenten. Remélem, nem azért, hogy a miniszter úrnak legyen egy jó pont, hogy ez átmegy.

Schiffer képviselő úr azt mondja, hogy be lehet utána módosítókat nyújtani. Valóban, de hát a tapasztalatom mégiscsak az, hogy nem nagyon szoktak átmenni az olyan módosítók, amit az ellenzék tesz. A törvényt én szívesen támogatom, ahogy Fedor képviselő úr mondta, egy ilyen törvényt - de nem ezt a törvényt. Egy ilyen törvényt, ami ennek a területnek a szabályozásáról szól, és jó, azt nagyon szívesen támogatom. Schiffer képviselő úr azt mondta, hogy ez a törvény nagyon hosszú és alapos. Én inkább a másik megoldás mellett voksolnék, egy rövid, de alapos törvény mellett, mint amilyen például a tízparancsolat, aminél jobb szmsz vagy törvény nem nagyon van.

A Budapesti Filharmonikusok nem az Operaház zenekara.

Az utolsó megjegyzésem az, itt a vége felé a vitának, örülök, hogy Arató Gergely államtitkár úr megjött, de nem ő ült itt, hanem a kollégája, aki viszont nem vett részt a vitában, egyetlen szót nem hallottunk tőle, semmire nem reagált. Egy kicsit rossz érzéssel tölt el, meg kell hogy mondjam, várhatóan ő zárszót fog mondani anélkül, hogy a vitát végighallgatta volna. Tudja, nekem ma az jut eszembe erről, a Tanú című filmben, amikor azt mondják, hogy "Virág elvtárs, ez már az ítélet".

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Arató Gergely államtitkár úr rögtön nyomott egy kettőpercest. Öné a szó, parancsoljon!

ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, az a gyakorlat, magam is ezt gyakorlom, hogy a kormány képviselője akkor vesz részt a vitában, hogyha van olyan kérdés, amelyikben az Országgyűlésben tárgyi tévedést kell javítani, hiszen itt a képviselők munkálják ki elsősorban a törvényjavaslatot. Ugyanakkor megígérem a képviselő úrnak, hogy nem fogok zárszót mondani, és ezt az ígéretemet meg fogom tartani, szemben képviselő úrral, aki azt ígérte két órája, hogy nem fog több kétpercest mondani, és a televízióban végig nyomon követtem a vitát.

Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezt a vitát akkor itt le is tudjuk zárni, és visszatérünk a törvény vitájához. Halász János kettő percben kért szót. Parancsoljon!

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jóízűen sem lehet mosolyogni Arató Gergelyen, el tudom képzelni, amint idejövet a tévét nézte. Gratulálok, államtitkár úr, hogy ilyen szépen figyelemmel kísérte ezt a vitát a televízióból. Örömmel is látjuk itt mint kulturális szakmai gigászt, nagyon fontos, hogy jelen van ennél a vitánál, mert megjegyzem, a vitát azért nem tudtuk elkezdeni, mert nem volt kormányzati szereplő jelen ennél a vitánál, történetesen egyik politikai államtitkáruk sem tudta venni a fáradságot, hogy időben ideérjen, Gulyás Dénessel vagy velem szemben, mi itt voltunk, és itt vártunk, míg önök ideérnek. Biztos tévén kísérték figyelemmel akkor is a vitát.

De hogy térjünk vissza az érdemi részhez, Schiffer képviselő úr, a számokat, amikor a Nemzeti Kulturális Alap színházi támogatásáról beszélt, hogy is mondjam, én összeadtam a 170 milliót, a 224-et meg a 14-et, amit ön mondott, de az csak 415, ön meg alapösszegként ötszáz-valamennyit említett. Bizonyára elfelejtett különböző támogatásokat még, mert a Színházi Szakmai Kollégium nemcsak egyfajta támogatást oszt, hanem oszt például színházszakmai kiadványokra vagy külföldi rendezvényekre, külföldi együttesek magyarországi vendégszereplésére, ahol egyébként pedig tízszeres eltérés van Budapest és vidék között szintén az általam, az NKA-tól kapott számokban. Lehet, hogy nem ugyanazt küldik önnek, mint nekem, majd vessük össze ezeket a számokat. Az aránytalanság egyébként sajnos adott.

Ön azt mondja, hogy a zenekarok ezzel a törvénnyel egyetértenek. Ez nem igaz. Már több zenekar vezetőjével beszéltem az országban, igaz, hogy ezek vidéki zenekarok voltak, de nagyon jelentősek. Elárulom önnek, van olyan énekkarvezetés is, aki azt mondja, hogy ez a törvény egy rossz törvény. Egyébként a modellszámításokat nem küldték el máig, titkosították azt az adatsort, ami azt mutatná, hogy melyik színház, melyik énekkar és melyik zenekar hogy jár az új finanszírozási rendszerben. Ezt várhatjuk önöktől! Egy titkosított modellszámítás, egy titkosított háttér a törvényben. Nyilván félnek valamitől, mert önök is tudják a szívük mélyén, hogy ez a törvény rossz, ezért kellene ezt visszavonni.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Pósán László, a Fidesz képviselője jelentkezett kettő percben. Parancsoljon!

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A vitát hallgatva az a benyomásom támadt, amit egyszer már elmondtam a Házban, de kénytelen vagyok megismételni: úgy tűnik, hogy ha valamit nem tudnak a szocialisták megoldani, akkor létrehoznak mindig egy hivatalt. Ez történt az oktatás terén, van Oktatási Hivatal, az egyenlő bánásmód terén van Egyenlő Bánásmód Hatóság, a kutatás-fejlesztés terén van Kutatási és Innovációs Hivatal, most pedig az előadóművészek és a színházak esetében is lesz a színházakat kategóriákba besoroló új hivatal. Őszintén gratulálok ehhez!

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy látom, hogy nincs több fölszólalási igény a monitoron. Bár jelezte államtitkár úr, hogy nem fog tartani semmit a végén, magyarul, nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra, bár nézte televízión, köszönöm szépen. Így az általános vitát most lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Sándor Klára és Magyar Bálint - mindketten az SZDSZ képviselői - önálló indítványát T/6530. számon, a bizottsági ajánlást T/6530/1. számon megkapták, és a parlament honlapján mindannyian meg is ismerhetik.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőnek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben. Egy ilyen felszólalónk van, Pósán László, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.