Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Van abban valami stílusos, hogy az este sötétjében beszélünk erről a törvényről. Nem hiszem, hogy véletlen, hanem tudatosnak gondolom, hogy ezt ma utolsó napirendi pontként tárgyaljuk. Nem hiszem, hogy egyszerűen egy mechanikus besorolás az, hogy az ülésnapunk utolsó napirendi pontjaként este beszélünk erről, mert úgy gondolták, hogy az a nyilvánosság, amely erre a törvényre és arra a szellemiségre, amelyet ez a törvény megtestesít, nagyon és túlságosan is kíváncsi. Úgy érzem, hogy ezt a törvényt, ezt a javaslatot önök inkább el akarják dugni, és ezért kerül sor ilyen késői órában erre a vitára. (Dr. Brenner Koloman: Ez így van!)De akár nappal, akár este, érdemes megnézni formai és tartalmi szempontból is, hogy mit tartalmaz, és természetesen érdemes a mi gondolatainkat, és ahogy elnézem, a pártpolitikát nem vagy nem feltétlenül követő, de a színházi életet nagyon is kedvelő sok társunk, sok állampolgártársunk gondolatát megfogalmaznunk.

Először is, a formai benyújtás, bár semmilyen házszabályt nem szeg meg, de mégiscsak sokatmondó. Ezt a törvényjavaslatot, igen tisztelt kormánypárti képviselők, 36 órával ezelőtt nyújtották be, most tárgyaljuk, és 15 óra múlva szavazni fognak erről. Ez azt jelenti, hogy az egész törvény lebonyolítását, az egész törvény megtárgyalását, beleértve a szavazást, 50 óra alatt kívánják letekerni, amely egyébként önmagában lehetséges, de pontosan ahhoz a stílushoz tartozik, amelyről az előbb beszéltem, és amelyet élesen kritizálok.

Az, tisztelt államtitkár úr, hogy öt akármilyen kiváló ember egymással beszélget a kultúráról, nem egyeztetés. Én ezt nem tartom egyeztetésnek. Azt tartom egyeztetésnek, amikor a résztvevők teljes köre, egyetértők és vélhetően kritizálók egy adott kérdést megvitatnak, akár a nyilvánosság előtt már az előkészítés fázisában elmondják a véleményüket, és annak nyomán, figyelembe véve akár kritikus véleményeket, fogalmazza meg a törvényalkotó a törvényt.

(20.50)

Ön pontosan tudja, ahogy önök közül többen is, hogy az előadó-művészeti törvényt annak idején két éven keresztül egyeztettük, nem öt színházigazgató, hanem a Kolibri Színházban az összes magyar színházigazgató meghívásával, akik közül ketten nem voltak jelen. Az egyik beteg volt, a másik külföldön volt, mindenki más ott ült. Ez nem a végpontja volt, ez nem a bejelentés megtárgyalása, hanem az alapkoncepció vitája, ami aztán nagyon sokat módosított a véleményünkön, nagyon sokat módosított, mert egy sereg mindenre nem gondoltunk, egy sereg mindent mi tudtunk a tisztelt színházigazgatóknak elmondani, és ebből kijött egy olyan vélemény, amely a szakma igen nagy részének a kritikája mellett az elfogadást jelenthette. Én ezt tartom egyeztetésnek. Azt nem tartom egyeztetésnek, hogy öt ember, még egyszer mondom, akár magas kvalitású emberek beszélgetnek a kultúráról vagy annak egy részéről.

Ezért mindaz, amit az előbb elmondtam, a törvény benyújtása, az, hogy ezt a törvényjavaslatot ötven óra alatt lezavarják és az egyeztetés valós hiánya számomra egy egész koncepciót képez. Önök nem akarták ezt a nyilvánosság előtt megvitatni, önök nem akarták ezt a parlamenti ülésnapok nyilvánossága előtt megtárgyalni, önök ezt igazából tudatosan el akarták dugni, hogy minél kevesebb ember tudjon róla. Az egy más kérdés, hogy azok, akik a magyar színházat kedvelik és szeretik, kritikusak és nem kritikusak, felfigyeltek erre a törvényjavaslatra, és ahogy elnéztem tegnap azt a sokaságot, amelyik a törvényjavaslatot finoman fogalmazva is kritikusan szemléli, hát, ők sem a módszer, sem a tartalom mellett nem álltak ki.

De akkor nézzük valóban a tartalmat! Azt kell mondjam önöknek, hogy az alapkérdésben van közöttünk különbség, nem önmagában egy paragrafus részlete, egy megfogalmazás, hanem az alapkoncepció, az állam szerepe, az állam és a kultúra kapcsolata, a kultúra finanszírozása és az állam szerepének összekapcsolása kérdésében. Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy abban nem tudok közös halmazt teremteni, amilyen államfelfogással önök rendelkezve ezt a törvényjavaslatot benyújtották, mert ezt a törvényjavaslatot ugyanaz a szellemiség hatja át, amelyik államosította az iskolákat, ugyanaz a szellemiség, amelyik minden magyar iskolába az iskolaigazgatót a miniszteri kinevezéstől teszi függővé. Ugyanannak a szellemiségét látom, amelyik a Magyar Tudományos Akadémiát megfosztotta az intézményeitől, az intézeteitől. Én ezt a szabadság, az autonómia csorbításának látom. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Azt kell mondjam önöknek, igen tisztelt kormánypárti képviselők, hogy nem abban van a felfogásbeli különbség közöttünk, hogy itt bizonyos megfogalmazások eltérnek a mi ízlésünktől, hanem alapfelfogásbeli különbségünk van. Mi nem egy ilyen államot akarunk. Mi nem akarjuk, hogy a miniszter mondja meg, hogy a zalaegerszegi Kossuth iskolában és a mátészalkai Deák iskolában ki legyen az igazgató. Nem ilyen államot akarunk. Mi nem olyan Magyarországot akarunk, ahol a kormánynak a választók által elnyert felhatalmazása arra terjed ki, hogy helyi autonómiákat kiüresítsen, annak tényleges jogait elveszi, vagy megfogalmazásában és tartalmában csorbítja. Ez, kérem, a mi felfogásunk szerint igenis a köztársaság kiüresítése, ez az állam szerepének számunkra elfogadhatatlan értelmezése, amivel sem most, sem a későbbiekben nem fogunk egyetérteni.

Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy amit a színházigazgatók kinevezése kérdésében megalkottak, az napnál világosabban a szabadság, a művészeti szabadság és a színházi autonómia csorbítása. A megfogalmazás ugyanis kétségkívül cinikus. Önök ugyanis azt mondják, hogy amennyiben az önkormányzat teljes egészében kívánja finanszírozni a színházát, önök nem szólnak bele. Csakhogy az önkormányzatoktól olyan mértékben vonták el a forrásokat, hogy nincs olyan mai magyar önkormányzat, amelyik képes lenne színházat fenntartani, és ez kimondottan és legnagyobb mértékben a fővárosra igaz. Ezért az a megfogalmazás, miszerint azt mondják, hogy ha nincs elég pénze, akkor fordulhat a kormányhoz és megállapodást kell kötni 30 napon belül, amely megállapodás valóban kimondja, hogy a vezetői kinevezés módjára kiterjedőleg az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait kell kidolgozni. Ez azt jelenti, hogy ha adok pénzt, akkor én mondom meg, hogy ki a színházigazgató, ha pedig ebbe nem egyezel bele, akkor nincs megállapodás. És ez nem elvi kategória, hanem kőkemény pénzkérdés. Ha nem szólhatok bele abba, hogy ki a színházigazgató, akkor nem adok pénzt. Mi ezt a felfogást az állam túlterjeszkedésének látjuk.

Azt mondom önöknek, hogy ez a törvényjavaslat igazából nem a művészetről szól, ez a törvényjavaslat a hatalomról szól, és a hatalom olyan kiterjesztéséről, amelyet mi sem ebben a formában, sem ebben a konkrét esetben, sem általánosságban nem fogunk, nem akarjuk és nem is tudjuk elfogadni. Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy a törvényjavaslat vitája arra feltétlenül alkalmat ad, hogy rávilágítsunk önmagában a törvénynél szélesebb problémákra és kérdésekre.

Én azt látom, tisztelt kormánypárti képviselők, tisztelt államtitkár úr, hogy a politikai tér elfoglalása után  s nem egyszerűen választáson elnyert mandátumokra gondolok, hanem a politikai tér egészének elfoglalási kísérlete után , a gazdasági tér elfoglalása után önök most célba vették a művészetet, célba vették a kultúrát, és én ezt a törvényjavaslatot a kultúra területén egy hódítási kísérletnek tartom. Úgy gondolom, hogy ez az államfelfogás az önkormányzatokat egy szükséges rossznak tekinti, amiben semmilyen partneri viszonyt nem látok, és rá kell világítanom arra, hogy azért az mégsem lehet véletlen, hogy ez a törvényjavaslat október 13. után a decemberi utolsó előtti ülésnap utolsó napirendi pontjaként kerül megtárgyalásra. Azt gondolom, hogy önöket nagyon zavarja az, ami október 13-án történt, és ez szoros kapcsolatban áll ennek a törvénynek a benyújtásával és megfogalmazásával. Ezért, nehogy félreértés legyen, megismétlem, úgy gondolom, hogy a politikai és a gazdasági tér elfoglalása után önök most a kulturális tér elfoglalására készülnek.

Azt is el kell mondanom, hogy az előzetes vitában olyan kifejezések, olyan szavak és tartalmak kerültek elő, amelyeket nem egyszerűen a politikával foglalkozó, hanem minden jóérzésű embernek el kell utasítani. A zaklatószínház kifejezés kulturális horror. Az azt jelenti, hogy egy ember bűnös tette nyomán egy egész közösséget kívánnak megbélyegezni. (Ungár Péter: Így van.  Taps az ellenzéki oldalon.) Ez nem más, mint a kulturális kollektív bűnösséget feltételező szemlélet, amelyet, még egyszer mondom, teljesen mindegy, hogy melyik politikai oldalhoz, melyik párthoz és melyik frakcióhoz tartozunk, ezt jóérzésű, demokrata ember elutasítja. Ezért azt gondolom, hogy a „zaklatószínház” kifejezést nagyon gyorsan töröljék ki a szótárukból. Nagyon gyorsan!

És ha nem veszik rossz néven, azt gondolom, hogy ezért illene önöknek a magyar kulturális élettől bocsánatot kérni. (Ungár Péter: Így van!  Taps az ellenzéki oldalon.) Bocsánatot kérni azoktól az emberektől, akik színészként, rendezőként, a színház legkülönbözőbb posztjain dolgozókként nemcsak magas színvonalon, hanem teljes tisztességgel látták és látják el a feladataikat. Megbélyegezni egy bűnös cselekedet, egy személy miatt egy kollektívát, ez nem az európai demokrácia. És biztos vagyok benne, hogy ha önök mélyen magukba néznek, ezen már önök is és a magyar demokrácia is túl van, legalábbis túl kellene lennie. Visszahozni ilyen gondolatokat kimondottan rossznak, tévesnek és helytelennek tartok.

(21.00)

Ezért azt kell mondjam összességében, hogy az a javaslat, amelyik kétségkívül egy előzetes verzióhoz képest sok mindent nem tartalmaz, de én még nem láttam olyan dokumentumot, előterjesztést, bármilyen módon egy minisztériumban készült anyagot  volt alkalmam némi tapasztalatra szert tenni , hogy egy papírra az égből bepottyannak a betűk, ott alkotnak egy tele oldalt, és például pont úgy rendeződnek, hogy a Nemzeti Kulturális Alap átalakítását adják ki tartalommal. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Nem hiszem, hogy egyszerűen csak valahogy odapöttyent, úgy összeállt. Azt valaki kigondolta, azt valaki leírta, és abban önöknek igazuk van, hogy jogi relevanciája nincs, de én, mivel nem gondolom, hogy ezzel a törvénnyel a kultúra területének meghódítási kísérlete befejeződik, egyáltalán nem gondolom, hogy ez a vita közöttünk ezzel a törvényjavaslattal lezárul.

Azt kell mondjam tehát még egyszer, mi, és azt gondolom, hogy sokan ebben az országban, ebben a törvényben a kultúra, a művészet szabadságának csorbítását, az autonómia korlátozását látjuk, és ezért sem ezt, sem az ehhez hasonlót sem most, sem a jövőben nem fogjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)