Felszólalás adatai

ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csütörtöki képviselői fogadóórámon felkeresett egy jászszentlászlói polgár, nyugdíjas iskolaigazgató, aki egész életét iskolában, gyerekek között töltötte, és igen drámai szavakkal ecsetelte az elkövetkezendő időszak oktatáspolitikai kilátásait, és bizony igen komolyan kritizálta a jelenlegi kormánypolitikát. Arra kért, adjak hangot a parlamentben annak a véleménynek, amely a vidék népét foglalkoztatja, vagyis hogy az oktatás területén milyen tendenciák indulnak el a következő évben.

A rendszerváltás óta ugyanis nem volt még példa arra, hogy a kistelepülési óvodák, iskolák támogatásának ilyen mértékű radikális csökkentése napirendre kerülhet, mint ami most éppen a következő évi költségvetéssel kapcsolatban az Országgyûlés asztalán van. Az én választókerületemben ez érinti a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskolát, a kiskunfélegyházi Constantinum intézményt, amely óvoda, általános iskola és gimnázium is egyben. S ha ehhez még hozzávesszük a Kiskun Művészeti Alapiskolát is, akkor ez egy igen nagy létszámú iskolába járó gyermeklétszámot jelent.

A drámai hatás a kistelepülések óvodáiban érezhető, elsősorban is Móricgáton és Kömpöcön, ahol az óvodát a bezárás veszélye fenyegeti. A 2005. évi költségvetés ugyanis a közoktatási alapnormatívák tekintetében új szempontot vezet be. Eszerint a normatíva teljes összegét a 2004-2005. tanévben csak azok az intézmények kapják meg, ahol a közoktatási törvényben meghatározott átlaglétszám 50 százalékát eléri a gyermeklétszám. Ez azt jelenti, hogy 2005. január 1-jétől az ilyen létszámú 97 óvodára és 481 iskolára - ahol gyermekek neveléséről van szó - kevesebb pénzt szán a Gyurcsány-kormány.

Azt gondolom, ez a bizonytalanság, amely az oktatás területén eluralkodik, nem jó senkinek, nem jó a szakmának, nem jó a szülőknek és nem jó a gyermekeknek sem. Azt gondolom, hosszú távon ez a politikai döntéshozóknak sem jó.

És mondjuk ki: a kormányzati szándékokat a nevelésellenesség jellemzi. Minden olyan megnyilatkozást, amely az iskola nevelési tevékenységére vonatkozik, valamilyen módon a kulturális kormányzat ki akar gyomlálni, ki akar egyelni az iskolákból. Itt jön szóba a testnevelés osztályzása is. Nagyon sokan úgy látják, ez az utolsó olyan lehetőség, amellyel bizony a nagyon rossz fizikai, egészségi állapotban lévő magyarságot a mozgásra még rá lehetne venni, ösztökélni lehetne. Valóban, Magyarországon, ahol a vezető halálok a szív- és keringési problémákból adódik, Magyarországon, ahol a férfilakosság átlagéletkora az Európai Unióban a legalacsonyabb, bizony, oda kellene figyelni az egészséges testkultúrára, és úgy tűnik, ezek most az iskolából eltűnnek.

Úgy tűnik, Magyar Bálint miniszter úr dönti el azt, hogy egy iskolában legyen-e testnevelésből osztályozás vagy ne, holott azt gondolom, ezt az eddigi gyakorlat szerint az iskolák maguk is el tudták dönteni az éppen helyben szokásos kialakult rendszer alapján, a szülőkkel, a társadalmi élet különböző szereplőivel kialakított megállapodások alapján.

Az iskolaigazgató úr a véleményében annak is hangot adott, hogy szerinte valamilyen kompromisszumos megoldás is segítene az ebből a helyzetből való kijutásban. Tehát ha az alsó tagozatban maradna az osztályozás elhagyása, a felső tagozatban azonban visszaállításra kerülne, ez talán megoldást jelenthetne. A gyerekek sem úgy viselkednek, a pedagógusok is úgy érzik, hogy ezzel a testnevelésórák, a testnevelő tanárok értékelődnek le.

Kérdés: miért van erre szükség? Miért jó ez? Lehet-e felmentést kapni majd a jövőben gyermekeink, unokáink ítélőszéke előtt, hogy mi ezt megengedtük? Lehet-e testnevelésóra alól, a testnevelés-osztályzás alól felmentést kapni? Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.)