Felszólalás adatai

DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ma már a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlik a 2000-2002. évi költségvetési tervezőmunka értékelése; nagyon helyesen, hiszen a tárgyalásba vett határozati javaslat a közeli jövőnket meghatározó dokumentum.

A három évre kitekintő irányelvek követik a nemzetközi gyakorlatot, tájékozódási pontot jelentenek valamennyi jövedelemtulajdonosnak. Főbb paraméterei azt ígérik, hogy a magyar gazdaság töretlenül fejlődik a jövő évben és azt követően is a kormányzati ciklus végéig, ami reményünk szerint időben egybeesik az uniós csatlakozásunkkal. Ez azt jelenti, hogy a jövő évi gazdasági növekedés 4-5 százalék, 2002-ben 5,6-6 százalék. A fogyasztói ár emelkedése a jövő évi 6-7 százalékról 2002-ben 3,5-4,5 százalékra mérséklődik. Az államháztartás hiánya ütemesen csökken, 2002-ben 2-3 százalékra. A közszférában a foglalkoztatottak átlagkereset-növekedése várható. Az állami újraelosztás mértéke folyamatosan mérséklődik, úgyszintén a jövedelemcentralizációé.

A felsorolt adatok reális értékelését, úgy vélem, nagyban segítette volna, ha a tényeket részletező és a folyamatokat megalapozó, átfogó helyzetértékeléssel rendelkezünk. Ilyen bázisleltár hiányában azonban a következőkkel mindenképpen számolnunk kell.

Az államháztartás március végi hiánya elérte az éves előirányzat 68 százalékát, azon belül a társadalombiztosítási alapok már az első negyedév végén 10 százalékkal lépték túl az egész évre tervezett hiányt. Igaz, mindezt kiegyenlítheti a folyamatba tett vagyonértékesítés. A költségvetés hiánya az első negyedév végén közel 60 százaléka az éves előirányzatnak. Az adóbevételek többsége ugyan megfelelő ütemben érkezik, ellenben a legnagyobb bevételt jelentő áfa több évre visszatekintve ilyen alacsony szinten az első negyedév végén még nem teljesült. Mindezek mellett az infláció mérséklődése várakozásunkat jelentősen meghaladja. Kétségtelen tény az is, hogy az év első hónapjaiban folytatódott a gazdasági növekedés ütemének mérséklődése, stagnál a belföldi kereslet, lassul az ipari termelés bővülése. A példaszerűen felsorolt adatokat 1999 májusában túlértékelni természetesen nem szabad, hiszen azok egy hosszabb folyamat közbenső állomását jelentik, bizonyos pontokon pedig kedvező elmozdulás is történt már. Ugyanakkor a tényszerű adatok figyelmen kívül sem hagyhatók az ez évi és a következő éveket meghatározó költségvetési tervezőmunkában.

Az előterjesztő helyesen utal arra, hogy az ország gazdaságának liberalizáltsága és a nemzetközi folyamatokba való integráltsága erőteljes, ami jelentősen fokozza a fejlődés külső kockázatát. Ilyen kockázati tényezőknek tekinthetők a gazdaságunk alakulását inkább közvetlenül, mint közvetve befolyásoló világgazdasági helyzet. Kiemelkedő jelentőségű a pénzügyi nehézségeiből éppen kilábalni látszó japán gazdasági állapota, a súlyos gazdasági és politikai gondokkal terhelt Oroszország helyzete, az Európai Unió megtorpanni látszó fejlődése, benne a német gazdaság lanyhuló fejlődésével, mérséklődni látszik az Egyesült Államok gazdasági növekedése is. Mindezeket tetézi a határaink mentén dúló balkáni háború, ami valószínűleg nem a közvetlen szállítási és kereskedelmi lehetőségek megszűnése miatt okoz számottevő veszteséget, hanem inkább a háború tényének a tőkebefektetést és az idegenforgalmat fékező hatása miatt.

Az ma még nem számszerűsíthető, hogy a bizonytalansági tényezők milyen mértékben hatnak gazdaságunkra, az azonban biztosan állítható, hogy az összhatás kedvezőtlen. Nyitott gazdaságunk ismeretében nem mondhatjuk, hogy ezek a kedvezőtlen folyamatok hozzánk nem gyűrűznek be, ellenkezőleg. Ellenben okos, a belső piac építésére is figyelő gazdaságpolitikával, az egészséges optimizmus szellemének életben tartásával a káros hatások mérsékelhetők.

A szárnyaló optimizmus tekintetében azonban aggályainkat már a korábbiakban is megfogalmaztuk és most újólag ezt tesszük. A világgazdaságban zajló események azt nem látszanak megerősíteni, hogy az előttünk álló három év a töretlen fejlődés jegyében zajlik. A gazdasági fejlődés sohasem problémamentes, különösképpen egy kis ország esetében, amely a világgazdasági folyamatokhoz alkalmazkodni kényszerül. De aggályunk mellett némi bizakodásra is okot adhat az a várakozás, hogy a háború sem tarthat örökké, formálódik az az újjáépítési alap, ez idő szerint 30 milliárd dollár értékben, ami majdan kiegyenlítheti a háború miatt elszenvedett veszteségeinket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a makrogazdasági folyamatok értékelése mellett a költségvetési tervezőmunka néhány paraméterének megalapozottságát érintő észrevételt is tegyek. Mint jeleztem, kételyt ébreszt a gazdaság lendületes exporttal és beruházással fűtött növekedése. Álláspontunk szerint a növekedés fenntartásához némi szerencse mellett olyan piacokra kellene betörnünk, amelyek maguk is erőteljesen növekednek, például Kína. Egyáltalán az ázsiai térség felé lényegesen nyitottabbnak kellene lennünk. A fogyasztóiár-emelkedés jelentős csökkenése örvendetes tény, azonban illő megint megemlíteni árnyoldalát is, ami az adóbevételek részleges elmaradásában már most mutatkozik. Emellett nehezen képzelhető el, hogy az élelmiszerárak továbbra is és tartósan olyan szinten stagnáljanak, mint az elmúlt évben, mikor is az áremelkedés mértéke nem érte el a 3 százalékot sem.

Ugyancsak nehezen prognosztizálható, de veszélypontként jelentkezik a világpiaci olajárak kiszámíthatatlan alakulása. Különös figyelmet érdemel a jövő évre tervezett államháztartási hiány 2,5-3,5 százalék közötti értéke, ami 0,5-1,5 százalékponttal kisebb az ez évben várhatónál. Kiemelését elsősorban az indokolja, hogy ha a hároméves tervezőmunka első évében, azaz jövőre nem sikerül a hiány szigorú kézben tartása, az rányomja bélyegét az adott év államháztartási egyensúlyának alakulására, és legalább olyan, ha nem nagyobb mértékben a rá következő két év államháztartási, illetőleg gazdasági folyamataira. A hiány mértéke, illetőleg az említett tól-ig határok közötti megállapítása konszolidált világgazdasági helyzetben talán még elfogadható lenne, viszont a már ismert tendenciák miatt nagyvonalúnak ígérkezik. Ha tudjuk, márpedig azt tudjuk, hogy az államháztartás egyensúlyban tartása a megszokottnál is több veszéllyel jár, akkor a jó gazda gondossága azt parancsolja, hogy a prognosztizált hiányt legalább az alsó határon, azaz 2,5 százalékon próbáljuk tartani jövőre.

Megjegyzem, a tervezők bizonytalanságát sugallja a főbb paraméterek tól-ig határok között történő megállapítása, azonban az egy-egy százalékos mozgástér általában kevésnek ígérkezik a kedvezőtlen fejlemények megfelelő kezeléséhez. Ugyanakkor az államháztartási hiány tekintetében pontosan arra lenne szükség, hogy annak lehetséges mértékét a viszonylag laza tól-ig határ megjelölése nélkül - jelzem a pénzügyminiszter úrnak - az alsó határon igyekezzünk tartani. A hiány tekintetében javasolt szigorúság azt szolgálja, hogy a lehető legnagyobb mértékben szorítsuk vissza a túlköltekezés veszélyét.

Kérdezhetik, mi szükség van erre a szigorúságra. Nos, azért szükséges, hogy valóban teljesüljenek mindazok a paraméterek, amelyek a jövő évi költségvetés megalapozott tervezését szolgálják. Az állami újraelosztás csökkenésének alakulását kedvezően befolyásolja az államadósság kamatterheinek érzékelhető mérséklődése. Emellett azonban elkerülhetetlennek látszik, hogy a tervbe vett reformlépések megtörténjenek; nevezetesen: a költségvetési intézményrendszer felülvizsgálata, az önkormányzati feladatok célszerű meghatározása, a közoktatás és felsőoktatás megújítása, az egészségbiztosítás hatékonyabbá tétele, az adórendszer felülvizsgálata és a megkezdett nyugdíjreform folytatása.

(10.30)

A reformcsomagnak vannak olyan elemei, amelyekkel a korábbi kormányok nem tudtak megbirkózni, így például a költségvetési intézményhálózat ésszerű átalakításával. Ennek ellenére a tervbe vett lépések megtétele tovább nem halasztható. Ellenkező esetben értelmetlenül és kezelhetetlenül növekednek az állami kiadások, s azzal együtt az újraelosztás mértéke. A kényes, de el nem kerülhető korrekciós intézkedések mértéke annál kisebb, ellenben várható pozitív hatása annál nagyobb, minél hamarabb kerül rájuk sor. A jövő év a régóta ígért reformok éve kell hogy legyen.

A reformcsomag egyik kritikus eleme a tervezett adóreform vagy inkább az adók kiigazítása. Minthogy az adórendszer struktúráját érintő átalakításról szó sincs, ezért reform helyett helyesebb kiigazításról beszélni. Az irányelvek a költségvetési politika súlyponti kérdésének minősítik az adók átalakítását, ezzel egyetért frakciónk, tehát szólni kell az adóreformról. Azt feltehetően senki nem kifogásolja, hogy az államháztartás hiányának csökkentésével olyan adópolitikát kell kialakítani, amelynek eredményeként az adóterhelés mérséklődik.

A jövedelemcentralizáció tervezett visszafogásával tovább bővülhet a lakossági és vállalkozói szféra mozgástere. Ennek során azonban számolnunk kell a kormányprogramban megfogalmazottakkal csakúgy, mint a társadalom adóbékeóhajával, a kiszámíthatósággal. Mint ismeretes, a koalíció programja szerint "az idei évre tervezett kisebb adó- és járulékcsökkentés után jövőre a kormány nagyobb szabású adóreformot készít elő. Ennek célja nem új adónemek bevezetése, hanem az előírások és kivételek szövevényének egyszerűsítése, ezáltal a beszedés, az ellenőrzés hatékonyságának növelése, ami lehetőséget nyújt az adóterhek további csökkentésére" - idézet vége.

A pénzügyi kormányzat harmadik változatban megismert és széles körben publikált adókoncepciója csak részben felel meg a kormányprogram idézett előírásának. Az természetesen rendjén való, hogy az egyes elemeiben és összességében szövevényes, bürokratikus, kiskapuk sokaságát kínáló és működtetésében igen költséges adórendszert egyszerűsíteni kell. Ellenben az nehezen érthető, hogy az egyszerűsítő törekvéssel és a kormányprogram tételes előírásával frontálisan ütközve új adók bevezetését szorgalmazza a koncepció előterjesztője: földadót, biztosítási adót, környezetvédelmi adót. Mindezek mellett mintegy új adóként jeleníti meg - egyébként tévesen - a kamatadót.

Az új adók bevezetését azért sem támogatjuk, mert számottevő bevétel nélkül növeli az adóbürokráciát, mert feleslegesen növeli az inflációt, és legfőképpen azért nem támogatjuk, mert a jelenleg hatályos adó- és járulékrendszer végrehajtása úgy működik, hogy hozzávetőleg 350 milliárd forint a behajtható, de be nem szedett hátralék. Ilyen laza adómorál és ezt akarva-akaratlanul elősegítő adóbehajtás ismeretében álláspontunk szerint nem szabad újabb jövedelemelvonási eszközökkel irritálni a lakosságot és a gazdálkodókat. Inkább arra kell összpontosítani, hogy az európai normáknak megfelelő adórendszer jelenleginél hatékonyabb működtetése valósuljon meg.

Az viszont politikai vakság, hogy több adó tervezett módosítása vagy bevezetése 2001-re lett ütemezve. A választások előtt egy évvel lényegi adóintézkedéseket tenni nem szokás, legalábbis nem ésszerű. A kormányzati ciklus pénzügyi politikáját legkésőbb a jövő évben kell megalapozni, nem halasztható a további évekre.

Az új adók csomagjából külön is ki kell emelni a földadót. Frakciónk már számos esetben hangot adott ama álláspontjának, hogy a mezőgazdasági termelés jelenlegi alacsony jövedelmezőségi és támogatási szintje nem engedi meg, hogy akár egy forintot is elvonjunk ettől az ágazattól. Ezen a területen az újabb elvonás helyett inkább a támogatási rendszer európai normákhoz közelítő megoldását kell megtalálnunk. Hangsúlyozzuk: nem megalapozott az az álláspont, hogy az államháztartás egyensúlyát a meglevő eszközök módosításával, valamint új adók bevezetésével lehet csak biztosítani. Ez nem igaz, az egyensúlyt a kiadások már jelzett racionalizálásával és a lehetséges bevételek hatékony beszedésével kell biztosítani.

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megbékéljünk a bankkonszolidációs százmilliárdok nyomtalan eltűnésével, a feketegazdaság alig háborgatott virulásával. Ez utóbbiak felszámolásához szükséges szabályozási és pénzügyi feltételeket a tisztelt Ház biztosította mind az APEH, mind a VPOP javára, és azt az irányelvek is kiemelt feladatként kezelik.

Külön megfontolás tárgyát kell hogy képezze a javaslatba vett kamatadó, amelynek alkalmazása megfelel az anyagi igazság követelményének. Ha ugyanis a munkajövedelem minden forintja adózik, akkor aligha védhető, hogy a tőkejövedelmek széles köre úgymond nullkulccsal adózzék. A magunk részéről mindig is csak arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a tőkejövedelmek nem kifogásolható adóztatásánál olyan mértékű elvonást kell alkalmazni, amelyik nem veszélyezteti a megtakarítási hajlandóságot, a kamatszintet számottevően nem növeli, s ily módon inflatorikus hatása sem túlzott.

Üdvözöljük az általános forgalmi adó normál kulcsának tervezett 20 százalékos megállapítását, és a bevételi összefüggések miatt elfogadhatónak tartjuk a 12 százalékos kedvezményes kulcs 14 százalékra történő emelését. Ellenben ha ennek az az ára, hogy az energiahordozók adója a jelenlegi 12 százalékról 20 százalékra növekszik, akkor úgy gondolom, hogy a legnehezebb körülmények között élők nevében szólva elleneznünk kell az energiatermékek ilyen drasztikus mértékű adóemelését.

Ismételten szóvá tesszük a helyi iparűzési adó 2001-től történő központosítását, azaz helyi adó jellegétől való megfosztását azzal, hogy kötelezővé válna az adó kivetése. Elfogadhatatlan mindazon önkormányzatok esetében a szóban forgó kötelező kivetés, ahol számottevő ipari, illetőleg szolgáltató tevékenység nincs; egyszerűen ésszerűtlen.

A személyi jövedelemadó tervezett egyszerűsítése szükséges, azonban politikailag és egyben alkotmányossági okokból válhat kezelhetetlenné a jelenlegi kedvezmények és mentességek átmenet nélküli megszüntetése. Különösen kritikus az őstermelőkre vonatkozó szabályok esetleges megszüntetése, hiszen alig két évvel ezelőtt még az utakon demonstráltak a termelők az említett kedvezmény bevezetéséért. Frakciónk nem támogatja az őstermelőkre vonatkozó adószabályok megszüntetését. Ugyanakkor azt a módosítást támogatjuk, amely a kis és közepes jövedelműek esetében is megfelel a jövedelemarányos közteherviselés követelményének.

Ami pedig az adóterhelés mérséklődését jelenti, az valóban kívánatos, ellenben a tervezett változtatások összhatását talán nem ártana újból átszámolni. Úgy tűnik, hogy a növekvő helyi adók elvonó szerepe, valamint a kedvezmények tervezett megszüntetése kifelejtődött a számításból.

Egyetértünk, messzemenően egyetértünk a vidékfejlesztés és agrártámogatás kiemelt kezelésével, nem utolsósorban az ott élő polgárok esélyegyenlőségének javítása érdekében. A járulékreform tekintetében helyeseljük az élőmunkaterhek tervezett csökkentését, azonban további vizsgálódást igényel, hogy a változtatás végül is hogyan érinti a munkáltatók, illetőleg a munkavállalók pozícióját. A munkáltatói járulékterhek csökkentése hozzájárulhat a szélesebb körű foglalkoztatáshoz, ami gazdaságpolitikai céljaink elérése, a munkanélküliség csökkentése szempontjából meghatározó jelentőségű. Minderről részletesebben frakcióm képviselőtársai szólnak majd.

Összegezve: a 2000-2002. évi költségvetési irányelvek főbb paramétereit és a hozzá kapcsolódó reformtörekvéseket pozitív üzenetnek tekintjük abból a szempontból, hogy egy viszonylag hosszabb időszakra fogalmazza meg a kormány gazdaság-, illetőleg pénzügypolitikai szándékát. Frakciónk a határozati javaslatból kiolvasható optimizmust értelemszerűen támogatja, de kötelezőnek tekinti a realitásokkal való szembesítést is. Várjuk és reméljük, hogy jobbító szándékú észrevételeinket a kormány alkotó módon kezeli. Ennek reményében jelenthetem, hogy frakciónk sem most, sem a jövőben az optimizmus ellen nem szavaz. Az előterjesztést, ha fenntartásokkal is, de támogatjuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

(10.40)