Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már van valaki, aki ilyen derekasan válaszol a napirend utáni felszólalásokra, örülök, hogy önhöz tudok fordulni. Tavaly az ’56-os Emlékbizottság alakulásán Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta, idézem: „Méltó módon kell megemlékezni jövőre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról, és a hősök előtti tisztelgés mellett lehetséges a szükséges viták lefolytatása is, hogy minél hitelesebb, tényszerűbb legyen a megemlékezés.”

Tisztelgés helyett azonban szégyenkeznünk kell hőseink előtt, több szempontból is. Szégyenkeznünk kell továbbra is, mert Rajk Lászlóról, az ÁVH-t létrehozó kommunista tömeggyilkos belügyminiszterről ma is egy patinás budapesti egyetem szakkollégiuma van elnevezve, miközben egyébként a határon túli magyar hallgatóknak évtizedeken keresztül bentlakást, tanulmányi hátteret és közösséget biztosító Már­ton Áron Szakkollégiumot meg tervezik bezá­ratni.

Szégyenkeznünk kell, mert 26 évvel a rendszerváltás után szerte az országban találhatóak Vörös hadsereg utak, Április 4-e utcák és Felszabadulás terek. De szégyenkeznünk kell azért is, mert a mai napig nem tudjuk, hogy ki volt a bűnös, ki volt az áldozat, ki volt a megfigyelt és ki volt a megfigyelő, hiszen az ügynökaktákat 2060-ig titkosították. Odáig jutottunk, hogy már a szocialisták is a nyilvánosságra hozatalukat követelik. De szégyenkeznünk kell azért is, mert a Mansfeld Péterre halálbüntetést kérő Mátsik György a mai napig is háborítatlanul élvezheti hátralévő életét elegáns budai polgárlakásában.

Tisztelt Ház! Ezekről azonban ma legalább beszélhetünk. Nem úgy Nagy Imre történelmi szerepének átértékeléséről, amely a mai napig is tabu, annak ellenére, hogy Nagy Imre a magyarországi demokratikus erők egyik felszalámizója és a Rákosi Mátyás vezette embertelen kommunista diktatúra egyik hatalomra segítője volt, miközben a legsötétebb ötvenes években begyűjtési miniszterként emberek tíz- és százezreinek életét nyomorította meg a padláslesöprések idején. Pedig a reformkommunista történészek által politikai alapon saját túlélésük rendszerváltás utáni biztosítása érdekében kreált hazug toposzok, így például a nyolc osztályt végzett, de akadémikus címet szerzett Nagy Imre rendkívül egyoldalú kultuszának átértékelése nélkül képtelenség megérteni és főként a mai generációkkal megértetni azokat a mélyben munkáló, hatalmas erőket, amelyek nemzetünk egyik legnagyszerűbb forradalmi teljesítményét eredményezték, megrengetve egy szuperhatalmat.

Pedig az ’56-os Emlékbizottság egyik legfontosabb céljaként határozta meg önmaga számára azt, hogy a legifjabb generációkat is megszólítsa, hozzájuk is közel vigye XX. századi forradalmunk máig ható üzenetét. Ez azonban önmagától attól, hogy telepakolják ’56 cigány hőseivel Budapest villamosmegállóit, még nem fog megvalósulni. Ami persze egyáltalán nem lenne baj, ha mást is látnánk. De nem látunk.

(16.10)

Ehhez azokat a Balog Zoltán szerint is szükséges vitákat kellene végre tisztességesen lefolytatni, amelyek az elhazudott rendszerváltás óta feszítenek bennünket. Többek között ezért is írtak levelet a minisztériumnak a nemzeti emigráció képviselői. Ők azt kérték, hogy ne csak a kormány által kinevezettek foglaljanak helyet az emlékbizottságban, hanem olyanok is, akik adott esetben új szempontokat, árnyalatokat tudnak megjeleníteni a közös munka során. Egykori ’56-osokként azonban javaslataikra még csak értékelhető választ sem kaptak, nemhogy azokat megfogadták volna.

Így a vonatkozó kormányrendelet értelmében most nemcsak az ’56-os Emlékbizottság állandó bizottságában, hanem annak tanácsadó testületében, történész munkacsoportjában, valamint a vonatkozó pályázatokat értékelő bírálóbizottságban is kizárólag a kormány által kinevezettek és felkértek ülnek. Önök tehát még véletlenül sem gyakorolnak önmér­sék­letet a forradalom idei 60. évfordulója kapcsán sem, és nem tettek még csak kísérletet sem arra, hogy a lehető legszélesebb kört, beleértve ebbe akár a parlamenti pártokat is, bevonják a közös gon­dol­ko­dásba, netán e grémiumok tagjainak kiválasztásába és felkérésébe.

A szocialisták persze nyilván bajban lettek vol­na, de a Jobbik részéről bizonyára találtunk volna olyat, aki méltó módon képviselhette volna a nem­zeti oldalt Wittner Mária, a bizottság mostani védnöke, ’56-os halálraítélt mellett. Ebben és csakis ebben az esetben kerülhetett volna sor valódi szak­mai vitákra, a forradalomban részt vett csoportok valós érté­kelésére. Sajnáljuk, hogy ez is elmaradt.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ban a hazug kormány és annak kardlapozó lovas rendőrei tették lehetetlenné a méltó emlékezést, most pedig a Fidesz szellemi kardlapozást készül végrehajtani egypárti emlékezetbizottságával és emlékezetpolitikájával. A Jobbik kormányra kerülve már a forradalom 62. évfordulóját is a szakma, a civil szektor, a politika és a magyar társadalom lehető legszélesebb kon­szen­zu­sá­val fogja megünnepelni, a 70. évfordulóra pedig azt vállaljuk, hogy le fogjuk zárni az ’56-os for­rada­lom szereplőinek és eseményeinek 26 éve késő újra­értékelését, megszabadulva a reformkommunista tör­ténetírás minden bénító és hazug toposzától. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)