Felszólalás adatai

Azonban nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy egy ilyen törvényjavaslat hogyan kerül a Ház elé. Nemcsak arra gondolok, hogy megint egyéni képviselői indítvánnyal kerül be az Országgyűlésbe egy fontos közjogi javaslat. Ez természetesen számos anomáliát felvet abból a szempontból, hogy például a jogszabályszerkesztéssel kapcsolatban is felvethető problémák, magának az indokolásnak a szövege és a törvényszöveg némiképpen, hogy úgy mondjam, eltér egymástól. Vélhetően a képviselői önálló indítványú műfajnak tudható be az, hogy nem biztos, hogy például társadalombiztosítási szempontból kellően fel lettek mérve egy ilyen törvényjavaslatnak a következményei.

De a mi igazi problémánk nem ez. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy mi nem vitatjuk önmagában annak a jogszerűségét, illetve életszerűségét, hogy a magas közjogi tisztséget betöltő személyeket valamiféle ellátás, biztonság, illetve ahogyan a köztársasági elnöki jogállási törvény rendelkezik, tisztségük betöltését követően is különböző feladatok ellátásához megfelelő anyagi eszközök a rendelkezésükre álljanak. Nem vitatjuk azt, amit egyébként Mátrai Márta a vezérszónoklatában elmondott a kormányoldal részéről, hogy persze vannak külföldi példák arra, hogy volt elnökök, volt miniszterelnökök az államtól kapnak különböző juttatásokat arra, hogy a mandátumuk kitöltését követően is a köz javára különböző feladatokat lássanak el. Ezt tudjuk, és ezt szeretnénk is tiszteletben tartani. Szeretnénk tiszteletben tartani, attól függetlenül, hogy 1990-et követően vezető kormányzati, illetve közjogi pozíciót betöltő személyek munkásságáról egyébként mi a véleményünk. Igen, fontos az, hogy ez a törvény 1990-től egyfajta jogfolytonosságot vázol fel.

Ugyanakkor az Országgyűlésnek, általában a jogalkotóknak van egy olyan felelősségük is akkor, amikor szabályt hoznak, hogy a konkrét szabályozási területen kívül mit közvetítenek a társadalom felé, és itt keletkeznek az alapvető problémáink ezzel a törvényjavaslattal. Nem volt olyan régen az, hogy a 2012. évi CXII. törvény 2012. szeptember 1-jei hatállyal több tízezer özvegy özvegyi nyugdíját megfelezte. Azokról van szó, akik egyébként az új szociális szabályok alapján rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, ezek a személyek szeptember 1-jétől feleakkora nyugdíjat kapnak. A korábbi 60 százalékos ellátást a felére csökkentette a törvénymódosítás szeptember 1-jétől. A kérdés az, hogy akkor, amikor a nemzeti együttműködés kormánya durván megvágja a különböző szociális ellátásokat, és konkrétan pont az özvegyi ellátásban részesülő személyek jövedelmét megvágja, ízléses-e ilyen törvényjavaslattal bejönni a Ház elé. Ez az igazi kérdés. Lehet-e, szabad-e felvállalnia az Országgyűlésnek azt, hogy mégoly érthető közjogi indokolással is, különböző közjogi tisztséget betöltő személyekre, illetve özvegyeikre tekintettel alkot egy törvényt egy szűk kör számára. Azt azért szeretném tisztázni, nem egy személyről szól ez a törvény, tehát itt volt egy pontatlanság a vitában, de mindenképpen egy szűk kör számára alkot egy törvényt.

Milyen üzenetet küld ez Magyarország polgárai számára? Az üzenet úgy néz ki, hogy miközben az egyik oldalon több tízezer ember különböző szociális juttatásait ez az Országgyűlés megvágja, a másik oldalon pedig a politikai elithez tartozó személyeknek pluszprivilégiumokat biztosít a parlament. Ez a gond alapvetően ezzel a törvényjavaslattal. Ezen túlmenően pedig vannak némi, legalábbis megfontolást igénylő közjogi problémák ezzel a felvetéssel. Ha és amennyiben a kétharmados többség hisz a hatalommegosztás elvében - nem gondolom, hogy hinnének, de tételezzük fel -, akkor legalábbis nehezen indokolható, hogy a köztársasági elnöki, illetve a miniszterelnöki özvegyek számára biztosítanak ilyen privilégiumot, de ugyanakkor pedig a bírói szervezet csúcsán lévő személyek, illetve az alkotmánybírósági elnökök számára ugyanezeket a privilégiumokat, ellátásokat nem biztosítják.

Mi ennek az alkotmányjogi indoka? Miért pont a miniszterelnöki pozíciót emeli ki, amikor a hatalommegosztás elvéből eredően, az alaptörvényből is levezethetően elvileg ugyanebben az elbánásban kellene részesíteni a többi hatalmi ág élén álló közjogi méltóságokat is?

A másik. Hogyha önök azzal érvelnek, hogy kiszámítható életpályát, egzisztenciális pályát kell biztosítani azok számára, akik a köz nevében, a köz javára különböző tisztségeket töltenek be, akkor érdemes lenne talán a jövőre nézve például arról is elgondolkodni, hogy más országokban a miniszterek nyugellátását is ehhez mérten szabják meg, hiszen adott esetben azok, akik különböző kormányzati tisztséget látnak el, azok esetében is, kisebb mértékben, mint miniszterelnökök, főbírák vagy államfők esetében, ugyanezek a kérdések felvetődnek.

(18.30)

Talán hasznos lenne nem egy ilyen nyúlfarknyi egyéni képviselői indítványban rendezni ezt a kérdést, hanem generálisan elgondolkodni azon, hogy egyáltalán a különböző fontos közjogi tisztséget betöltő személyek egzisztenciáját ízlésesen egyébként miként kívánja garantálni az Országgyűlés.

De szeretném hangsúlyozni, alapvetően ebben a törvényjavaslatban túl azon, hogy van komoly jogszabály-szerkesztési probléma, az indokolás és a normaszöveg maga nem igazán van fedésben, volt olyan szöveg az általános indokolásban, aminek megfelelő normaszöveget nem sikerült megtalálni, tehát amikor itt a társadalmi részvételét biztosító egyéb ellátásokról is szól az általános indokolás, erre vonatkozó normaszöveget nem találtunk a törvényjavaslatban.

De nem is ez az igazi probléma. Az az igazi probléma: felvállalja-e azt ez az Országgyűlés, felvállalja-e azt a kétharmados többség, hogy úgy ad pluszprivilégiumot az elmúlt húsz év politikai elitjéhez tartozó személyek számára, hogy közben pedig hasonló típusú szociális ellátásokat az egyszerű emberek oldalán megvág. Ez az igazi kérdés.

Köszönöm szépen. (Szilágyi Péter tapsol.)