Felszólalás adatai
217. ülésnap (2012.09.11.), 224. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Göndör István (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:04 |
Felszólalások: Előző 224 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem bírálva az ülésvezetést, csak Balczó elnök úr azt mondta, hogy majd egy későbbi napirendi pontnál, a 2013. évi költségvetés részletes vitájánál beszéljük meg. Én tudom, hogy az alelnök úr ugyanúgy tudja, mint mi, és ha leül ide közénk, akkor ő ugyanolyan indulatos lesz, mint mi, és Ékes képviselő úr is tudja, esélyünk nincs a részletes vitában erről beszélni, mert a fejezetek végösszegét, a költségvetés fő számait önök elfogadták a nyáron. Tehát ha most korrektül beszélnénk egymással, akkor azt mondanánk, amiről Tukacs István beszélt, ha itt most módosítóról beszélnénk, már csak azt lehetne megtenni, hogy a bejövő kevesebb járulékból a kiadásokat rövidítjük meg. Márpedig ez nem igaz, mert Matolcsy miniszter úr is azt mondta, hogy majd a fedezetét más forrásokból teremtik meg. Én ezeket már nem akarom megismételni.
De szeretném elmondani. Nyolcéveznek. Talán emlékeznek rá, mit mondott Matolcsy úr itt ma reggel. Igaz, hogy utána gyorsan elment, mert lehet, hogy ezért ő azóta már fegyelmit kapott. Hogy az elmúlt nyolc évben volt növekedés. Tehát az eladósodásból finanszírozott növekedés, csupán tett hozzá egy zárójelet, azt mondta, hogy nem volt elégséges ez a növekedés. Lehetett volna nagyobb.
Tehát, képviselő úr, volt, és én azt gondolom, hogy önök szépen, napról napra szorulnak be a nyolcévezésükbe, mert mondanám önnek, alig néhány héttel ezelőtt fideszes képviselő szólta el magát az újságban, hogy bizony 2010-re az, amit a Fidesz fölépített, hogy 2 százalékos hiányt terveztek, csak a különböző intelmek hatására ezt nem lehetett végrehajtani.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)
Felszólalások: Előző 224 Következő Ülésnap adatai