Felszólalás adatai

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A jelentésnek egy olyan fejezetéhez szeretnék röviden kapcsolódni, amelyik évek óta dicsérettel kezdődik. Hiszen az uniós dokumentumok évek óta megállapítják, hogy Magyarországon tiszteletben tartják az emberi jogokat, és évek óta megdicsérnek minket azokért a jogintézményekért, amelyeket az emberi jogok védelmében a magyar alkotmány és a magyar jogrend megalapított és működésbe helyezett.

Megdicsérnek minket idén azért is, hogy aláírtuk az Európa Tanács emberi szabadságjogokról szóló egyezményének 12. jegyzőkönyvét, jóllehet a dicséretet adók is pontosan tudják, hogy ez a jegyzőkönyv nem mond többet, mint amennyit a magyar alkotmány 1990 óta tartalmaz; sőt, ahhoz képest az emberi jogok taxálásában, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmában, terjedelmében és tartalmában szűkebb.

Éppen ezért érthetetlen, hogy miért nem tudunk az emberi jogok érvényesítése területén évek óta egy lépésnyit sem előremozdulni, az egyenlő bánásmód érvényesítése és a hátrányos megkülönböztetés tilalma érdekében. Érthetetlen, hogy évek óta miért megyünk házhoz ugyanazért a pofonért. Érthetetlen, hogy évek óta - miközben tudván tudjuk, hogy Európa figyeli a jogalkotásunkat, és figyeli törvényhozásunk eredményeit - miért nem tettünk hathatós lépést azért, hogy az Európa Tanács, az ECRI ajánlásainak megfelelően létrehozzunk egy általános törvényt, egy általános joganyagot, amelyik biztosítja az egyenlő bánásmódot, és megfelelő eszközökkel megpróbálja kikényszeríteni az egyenlő bánásmód mellett a megkülönböztetés tilalmának érvényességét; illetve ott, ahol ez a megkülönböztetés mégis megvalósul, az alkotmány szellemének és betűjének megfelelően szigorú büntetést írna elő.

Hónapokon keresztül tárgyaltuk bizottságban és itt, a plenáris ülés előtt, hogy miért nem aktuális ez a törvény; új és új bizottságokat hozott létre a kormány, a bizottságok üléseztek, megitták a kávéjukat - majd nem történt semmi. És a következő évi országjelentésben újra elő fog jönni a bírálat, előre látható és kiszámítható módon. És miközben az európai szervezetek megállapítják a késlekedést, azalatt Magyarországon nyugodtan lehet különbséget tenni férfiak és nők között, idősek és fiatalok között, nyugodtan lehet hátrányos helyzetbe hozni nemzeti kisebbségeket, és továbbra is tudomásul lehet venni, hogy Magyarországon nincs eszköz a gyűlöletbeszéd vagy a közösség elleni izgatás büntetésére.

A fejezet részletesen szól a magyarországi kisebbségekről. Előttem egy képviselőtársam tudatosan többször nemzettársakról beszélt. Én hadd beszéljek honfitársakról, ahogy azt a reformkor nagy magyarjai tették: legalább 1 millió 100 ezer közülük nem csupán magyar, hanem más identitást, más nemzeti köteléket is magáénak vall. És ők ugyanúgy honfitársaink, mint a többi 9 millió.

Kétségtelen, hogy a kormányprogram nem sokat ígért nekik. Kétségtelen, hogy ami a kormányprogramban megjelenik, az nem más, mint kultúrfölénnyel álcázott asszimilációs nyomás. Hiszen mindössze ennyit mond a kormányprogram: "A többségi nemzet kultúrájának elsajátítása hozzásegítheti a kisebbségeket a toleráns magatartáshoz." Nem kommentálom.

Európa számára ez az út járhatatlan. Három és fél év alatt nem változott a kisebbségi joganyag, három és fél év alatt nem sikerült a tapasztalatok alapján egy közel tízéves joganyagot módosítani, három és fél év alatt a nemzeti és etnikai kisebbségek érdekében itt, a törvényhozásban gyakorlatilag semmi nem történt.

És most a romákról beszélni nincs időm. Különben is, külön vitanapot kellene erre a kérdésre szánni. De nagyon irigylem Glattfelder államtitkár urat, hogy nem ismeri azt a szegénységlejtőt, amelynek a hajlásszöge egyre meredekebb, és amelyen egyre több honfitársunk tart a reménytelen mélyszegénység felé. És az ő többségük magyarországi cigány. Európa figyel rájuk. Éppen itt lenne az ideje, hogy mi is figyeljünk!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)