Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már-már szokásjoggá vált a Házban, hogy nemzetközi szerződések tárgyalása esetén a vezérszónoki felszólalásokon nem szokás túlterjeszkedni. Hogy ma mégis kivételt teszek, annak indoka van. Az az álláspontom ugyanis, hogy valami olyasmiről van szó, és a sajtón belül egy olyanfajta támadás volt a magyar külügy ellen és a magyar Külügyminisztérium politikája ellen, amire azért reflektálni kell.Megítélésem szerint ugyanis az elmúlt tíz év egyik legnagyobb eredménye az, hogy Magyarország nyitott lett az egész világ felé, és ennél is több, nemcsak ismert, hanem elismert lett a világban.

(9.40)

Ez óriási áttörés, és azt gondolom, hogy végig kell gondolni egyszer, hogy a mi hazánk 1541-et követően eltűnt a térképről. 1648 után, a vesztfáliai béke után minden úgy történt, mintha Magyarország nem létezne, és ez így történt mindvégig, egészen 1920-ig, egy 1848-as kísérletet leszámítva, amely nem lehetett sikeres, hiszen Európa nem ismert, nem tudott rólunk, nem akart tudni rólunk.

Ezért óriási áttörésnek tekintem azt, hogy a magyar kormány, a magyar kormány külpolitikája, külgazdasági politikája ma kiterjed a világ szinte minden pontjára. Nem lehet másként. Egy olyan kis ország, mint amilyen mi vagyunk, vagy mondjuk, hogy egy középméretű európai ország, csak akkor lehet sikeres, ha a kapcsolatrendszere a lehető legszélesebb körű és a leginkább megalapozott.

Magyarország ezt a külpolitikát úgy folytatta, hogy mindvégig mögötte volt egy 500 milliós, sőt eddig azt meghaladó jókora nagy együttes, az Európai Unió. Mi ezt a hátteret nem púpnak tekintettük, hanem segítségnek, és azt kell mondanom, hogy ezen belül igyekeztünk a szuverenitásunkat kibontani.

Akkor, amikor itt, ebben a valóban kis méretű országban, de Afrikában és Afrikának egy olyan potenciális helyén, ahol még egy erős katolikus keresztény közösség él, megvethetjük a lábunkat egy ilyen szerződéssel, azt én fontos ténynek tartom. Ezt nem tekinthetjük olyannak, mint amilyen hírek megjelentek, melyek nem is egyszerűen bírálatok voltak, hanem a gúnyolódás szintjére mentek.

Az a meggyőződésem, ezért is kértem szót, hogy az, amikor valaki ilyeneken gúnyolódik, mint ami a nemzetnek az a fajta kísérlete, amely ismertté és elismertté akarja tenni a magyarokat, azt gondolom, hogy nem gondolja át, hogy ő vajon hol él, hogy ő vajon magyar ember-e; valóban egységesen a magyar nemzetet akarjuke szolgálni. Nagyon komoly kérdések ezek.

És amikor erről szólok, tisztelt Ház, akkor azt is el kell mondanom, hogy világosan azt is látni kell, hogy a magyar kormány látja meggyőződésem szerint, hogy miközben Európa számára valóban az afrikai kérdés egyfajta potenciális veszélyt is jelent a bevándorlás miatt, de egy lehetőséget is: azt a lehetőséget, hogy az elkövetkezendő időben ezt a potenciális veszélyt a saját hasznunkra is fordíthatjuk.

Ez az, ami felé meggyőződésem szerint a politikát vezetni kell. Valamiféleképpen, azt kell mondanom, jelzésértékűnek kell tekinteni azt, hogy ma azt tárgyaljuk egyszer, hogy Ázsiában egy igazán gazdaságilag nagyon erős városállammal, majd Afrikában egy valóban mindössze 300-500 ezer lakos közötti kis szigetországgal kötünk egy szerződést.

A szerződések tehát az én meggyőződésem szerint a magyar kitekintést fogják segíteni. Ebben az irányban kell folytatni a magyar külpolitikát és külgazdaság-politikát, mert az én álláspontom az, hogy az a világ, amelyben most élünk, a bizonytalanság világa, az a világ, amely felé haladunk, a kiszámíthatatlanság világa. Minél több fogódzónk, minél több erős, biztos hátterünk van, annál bizonyosabb az, hogy Magyarország rajta maradhat egy fejlődési pályán, rajta maradhat egy növekedési pályán. Azt gondolom, hogy ehhez csak sikert lehet kívánni. Támogatni kell ezeket a szerződéseket.