Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tudnak olyan számokat előhúzni évről évre itt a költségvetésben, ami előremutató és pozitív ‑ ez a dolga a kormánynak ‑, és biztosan vannak is azért ilyenek. Elég furcsa lenne, ha a korábbi szocialista kormányzás után meg egy világgazdasági válság után ne tudnának olyan számokat előhúzni, ami előremutató lenne. Ugyanakkor, ahol biztosan nem változott érdemben a helyzet, az a vidék sorsa és a vidék megtartó képessége, én ezekről szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.

Az ötödik költségvetési vitán vagyok, ha jól számolom, és mindegyik ilyen költségvetési vitában önök elmondják, hogy a következő év aztán most már tényleg az elrugaszkodás, a fejlődés és a hatalmas előrelépés éve lesz. Sajnos ezt minden évben meg tudják ismételni, hiszen a valóságban ezek nem történnek meg, legalábbis nagyon mérsékelten. És ahogy említettem, ez különösen, hatványozottan igaz a vidék helyzetére.

(20.40)

Most szándékosan nem csak az agráriumot említem vagy a mezőgazdaságot, hiszen itt egy alapvető különbség van az önök felfogása és a mi felfogásunk között. Hiszen amikor például az elmúlt hónapokban arról vitatkoztunk mezőgazdasági bizottsági ülésen, hogy legyenek már szívesek a saját stratégiájukat, a saját, korábban kormányülésen elfogadott és megvalósításra szánt stratégiájukat, a nemzeti vidékstratégiát idehozni a Ház elé, akkor önök azzal érveltek, hogy részben ezt azért nem szükséges a Ház elé hozni, mert minden megfelelő ütemben zajlik, és 2020-ra ‑ ahogy vállalta is ez a stratégia ‑ majd bizony megtörténnek azok a fejlesztések és előrelépések. Ehhez képest azonban mi egészen más állásponton vagyunk, és jó néhány ponton be tudtuk bizonyítani azt, hogy miért nincs igazuk, és a nemzeti vidékstratégiát miért szükséges újra előrángatni és idehozni.

Ezt most csak azért mondom el a költségvetés vitájában, mert olyan módosító indítványok sorozatát nyújtottuk be, és nyújtottam be én is, amelyek pont azt szolgálják, hogy az önök korábbi ígéreteit ‑ 2010-et megelőző ígéreteit ‑ be tudják tartani. Ilyen módon szerintem kifejezetten pozitívan kellene hogy álljanak ezekhez a módosító indítványokhoz, hiszen sok esetben nem is tettem semmi mást, mint megpróbáltam megvalósítani ezekkel a módosító indítványokkal a vidék alkotmányában leszögezett alapvetéseiket.

Amikor azt mondtam, hogy koncepcióbeli különbség van a kettőnk gondolkodásában ezen a téren, akkor arra gondoltam, hogy önöknek az agrárium azt a 15-20 ezer gazdálkodót vagy kft.-t jelenti, akiknek ma Magyarországon egészen jól megy, és örülök is, hogy jól megy, tevékenykedjenek továbbra is az ország és az ott dolgozók boldogulására, legyen ez így a továbbiakban is. A problémám azzal van, hogy ez vajmi kevéssé érinti azt a több mint 7 millió embert, aki mondjuk, szorosan vett értelemben a magyar vidéken él, és az ő életükre ez a 15-20 ezer jól menő gazdálkodó egyáltalán nincs kihatással, de legalábbis minimálisan.

Itt arra gondolok, hogy abba az állapotba szűkült be a magyar mezőgazdaság, amikor gyakorlatilag iparinyersanyag-termelésről beszélünk, és azoknak, akiknek ma már ezek a jól menő gazdaságaik megvannak, megfelelő birtokmérettel, megfelelő gépesítéssel, ők nem tudnak ‑ nem akarnak, nem hajlandóak ‑ megfelelő mennyiségben vidéken munkahelyet teremteni. És ezt természetesen nem legfőképpen az alaptevékenységre értem, hiszen abban korlátozottak a lehetőségek, de a feldolgozóipar, illetve minden arra épülő vidéki munkahely bizony nagyon-nagyon hiányzik. És ahogy említettem, ezekre vonatkozóan is nyújtottam be módosító indítványokat.

Szintén szerettem volna az Agrárgazdasági Kutatóintézetnek és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központnak is egy kis költségvetési bővülést, egy kis többletlehetőséget biztosítani, azt hiszem, hogy mind a két intézet nagyon jó munkát végez, és egy ilyen agrárközpontú… ‑ vagy legalábbis reméljük, hogy abba az irányba indul el az ország, de egy ilyen adottságokkal megáldott országban mindenképpen szükség lenne mind a két intézménynek egy nagyobb fokú költségvetési támogatásra. Azok az anyagok, amelyeket ők kidolgoztak és eljutott a Mezőgazdasági bizottság elé vagy más módon megismerhettem, mind azt bizonyítják, hogy megfelelő minőségű munka folyik ezekben az intézetekben. Jó lenne, ha komolyabban venné őket a kormányzat. Tudom én, hogy nyilvánvalóan ez költségvetési kérdés, hogy mennyit tudnak erre szánni, de mindenképpen úgy gondolom, hogy érdemes erre jobban odafigyelni.

A génmegőrzési intézményekről is minden évben szó esik itt, a Ház falai között. Olyan értékekkel rendelkezik a magyar állat- és növénynemesítés… ‑ rendelkezett a múltban is, de sajnos, sokan már kihalófélben vannak, illetve állami segítség, állami szerepvállalás nélkül egyszerűen nem tarthatóak fenn, hiszen jelen gazdasági körülmények között még nem találtuk meg annak a módját, hogy ezek tisztán piaci alapon fenntarthatóak legyenek. Panaszkodnak az ilyen génmegőrzéssel foglalkozó intézmények és magánszemélyek is, hogy bizony, az állami szerepvállalást komolyabban szükséges lenne, különben jó néhány fajta veszélybe kerülhet.

A hungarikumokról is hasonlóképpen gondolkodunk. Nagyon örültünk, hogy felállt a Hungarikum Bizottság és az egész intézményrendszer, ami lehetővé teszi ezt. Szeretnénk azt biztosítani ugyanakkor, hogy komolyabb forrásokkal ez a munka egyrészt felgyorsuljon, profibbá váljon, és ki tudja olyan területekre is terjeszteni a hatáskörét, amire ma még nincsen módja.

A mezőgazdasági középfokú intézményeknél is javasoltam egy kisebb átcsoportosítást, hiszen sokan panaszkodnak arra vonatkozóan, hogy nincs meg minden tárgyi feltétel ahhoz, hogy minőségi mezőgazdasági oktatást tudjanak folytatni ezekben az intézményekben. Itt van talán a legnagyobb hiányossága a mezőgazdaságnak, hogy a középfokú utánpótlás mind mennyiségben, mind minőségben jócskán elmarad a kívánalmaktól. Úgy gondolom, hogy felsőfokú végzettségekkel még úgy-ahogy megfelelően állunk, de ezen a szinten tényleg erősítésre van szükség.

Egy nagyobb összegű átcsoportosítást is javaslunk minden évben a Nemzeti Földalapkezelőnél, ezt idén is megtettük. Itt természetesen nem arra gondolunk, hogy a jelenlegi NFA működésével egyetértünk, vagy azokkal az irányelvekkel, amit az NFA képvisel. Ahhoz, hogy ez az átcsoportosítás, amit javaslunk, valóban a magyar embereknek, Magyarországnak és a magyar jövőnek hasznára váljon, ahhoz természetesen egy komoly átalakítás mind személyi tekintetben, mind pedig birtokpolitikai tekintetben szükséges az NFA-nál, de mindenképpen megadnánk ezt a pénzösszeget, ha kormányon lennénk, hiszen a Nemzeti Földalapkezelőnek kell biztosítania azt, hogy a mindenkori kormányok birtokpolitikája érvényesüljön.

Abban pedig csak reménykedni tudunk és a szavazók bölcsességére tudunk hagyatkozni, hogy ez a birtokpolitika nem fog úgy változni, ahogy önöknél szokott. Ha visszaemlékszünk, ’98-2002 között még az volt a Fidesz-kormánynak a birtokpolitikája, hogy az államnál ne maradjon föld, és minél inkább próbáljuk meg ezt kiosztani. Ahhoz képest ebben az értelemben szerencsére változás történt, hiszen állami földet mostanában nem szoktak értékesíteni. Tehát ebben mindenképpen van előrelépés. Azt, hogy kinek adják oda, meg milyen feltételekkel, meg milyen átláthatatlan módon, azt a vitát most nem nyitnám meg, mert tényleg nem a költségvetéshez tartozik, és sokat vitatkoztunk már róla.

De visszatérve az eredeti gondolatra, remélem, hogy nem fognak majd újra 180 fokos fordulatot tenni, és mondjuk, a kormányzásuk vége felé, amikor érzik a végüket 2018 elején, nem fognak hirtelen megint teljesen ellenkezőképpen gondolkodni az állami földről, és nem kezdik el majd tömegesen értékesíteni azt.

A halgazdálkodás is egy olyan terület ‑ áttérve a következő javaslatomra ‑, ami minden költségvetési vitában előkerül. Itt a mindenkori kormányok mulasztásáról kell szót ejtenem. Úgy gondolom, hogy a magyar halnak sokkal nagyobb szerepe kellene hogy legyen mind a nemzetgazdaságban, mind a hazai táplálkozásban. Sajnos, mi, magyar emberek az európai átlaghoz képest is jóval kevesebb halat fogyasztunk, miközben annak pozitív élettani hatásait jól ismerjük és talán elég sokat szóba is kerül még itt, a Ház falai között is. Ugyanakkor az, hogy a mai gödörből a magyar halgazdálkodás ki tudjon jönni és elfoglalja méltó helyét a magyar emberek táplálkozásában, ahhoz sokkal komolyabb kormányzati lépések szükségesek. Ezt indokolja többek között például az is, hogy a tengeri halnak az ára emelkedik, a minősége pedig zuhan, ilyen módon előbb-utóbb szélesebb társadalmi igény is kell hogy mutatkozzon a hazai halak iránt.

A Kincsem nemzeti lovas programmal kapcsolatban is szeretnék néhány gondolatot ejteni. Ez a kormánynak szintén egy komoly kudarca. Én 2010-ben még elhittem önöknek, hogy komolyan gondolják azt, hogy a magyar lovas ágazatot ‑ és itt most beleértem tényleg a turizmust, az oktatást, a rekreációt, a tenyésztést, a versenyzést és mindent ‑ komolyan fel akarják emelni és ezzel valamit kezdeni akarnak. Már csak azért is, mert önöknél köztudottan komoly lovas szakemberek és a lovas üzletben utazók jó pozíciókkal rendelkeznek, jó kapcsolatokkal rendelkeznek, de úgy tűnik, hogy ez csak arra volt elég, hogy egy szűk kör rendezhesse meg ezeket az államilag dotált nagy rendezvényeket, arra már kevéssé volt elég, hogy azok a nagy beruházások, amelyeket akkor ígértek, valóban megvalósuljanak.

Itt két beruházásról tudok, hogy talán valami mozgolódás van, de messze elmarad attól, amit a Kincsem nemzeti lovas programban vállaltak. Miközben állítólag lovas nemzet vagyunk, és büszkén valljuk ezt, büszkék vagyunk a lovas múltunkra, ahhoz képest ma nem tudom, van-e erről a kormánynak statisztikája, hogy hány százaléka a magyar gyermekeknek, aki mondjuk, megtanul lovagolni. De biztos vagyok benne, hogy ha tudnánk növelni annak az esélyét, hogy egyáltalán egy általános iskolás vagy középiskolás találkozzon a lóval, legyen esélye kialakítani egy megfelelő kapcsolatot az állattal, biztos vagyok benne, hogy akkor egy nagyságrenddel már emelkedne a lovagolni tudók száma Magyarországon.

(20.50)

De időm lassan lejár, így csak tényleg érinteném, hogy a tanyafejlesztési programmal, a prémes állatokkal és az osztatlan közössel is kezdeni kellene már végre valamit. Arról megint lehetne talán egy órát is beszélgetnünk, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetését már hány kormány, mikor és milyen körülmények között megígérte, ehhez képest semmi nem történt, illetve csak az a néhány mintaprojekt zajlik, az országban azonban tovább gyűrűzik a probléma.

Csak érinteni tudtam a módosító indítványaimat. Remélem partnerek lesznek abban, hogy a magyar vidék előrelépjen, és támogatni fogják ezeket. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)